"Ha katonásdit akartam volna játszani, akkor a Hadsereghez jelentkeztem volna" néhány 'Sea' Marines véleménye a XX. század közepéről.

" ...Oh, maga a Tengerészgyalogságnál szolgált!- mondta tágra nyilt szemekkel. Hősünk, mintha áramütés érte volna, felpattant a teritett asztal mellől és vigyázba vágta magát  'Igen kisasszony' vágta rá büszkén azonnal. Majd egy pillanat mulva őszinte döbbenettel a hangjában - 'De honnan tudta ezt kegyed?'- ' Mindig mielött beleharapna a kenyerébe hozzá ütögeti a tányérjához' - felelte bájosan kacagva..." elképzelt beszélgetés a XVIII. századi Angliában.

"25 éven belül ismét háború lesz és az háromszor ennyibe fog kerülni" Nagy Britannia Miniszterelnökének, Loyd George-nak tulajdonitott mondás 

   A poszt végén felsorolt forrásokon alapszik a lrrp.blog.hu-n "Per Mare Per Terram" cimmel korábban megjelent, a Royal Marines Corps történetének szentelt rövid bejegyzés, most következő rövid folytatása. A Viktória Keresztel kitüntetett Bernard Freyberg-re az irodalom jegyzékben felsorolt források egytől egyig Freyburg néven hivatkoznak, de mindenhol máshol az Interneten Freyberg-ként szerepelt, ezért a szerző is igy irta ennek a nagyon is kalandos életű férfiúnak a nevét. A bejegyzés olvasása során valószinüleg fel merül, majd az olvasóban a kérdés Mit kerestek Birt Királyi Tengerészgyalogosok 1918-ban az addigra semleges Észak Oroszország kikötőiben? Ha a kedves olvasót nem fogja kielégiteni a poszt irásához szolgáló forrásokban szereplő válasz, akkor ne érezze rosszul magát inkább javaslom kezdje el olvasgatni az "Amit nem hallotunk az iskolában" lrrp.blog.hu-n korábban megjelent bejegyzés alapjául szolgáló forrásokat és olvasgasson arról az ominózus orosz Cárról, akinek az intervenciója vezetett Világoshoz. De lehet, hogy a Global War On Terror eseményeit tanulmányozva jóval prózaibb magyarázatot kapunk. Mint mindig a lrrp.blog.hu-n megjelenő irásokkal kapcsolatban a tévedés jogát fentartom. 

  Miután a Royal Naval Division-t kivonták a Gallipoli félszigetről a Royal Navy és a British Army vezetés közt komoly nézeteltérés támadt annak további sorsát illetően.Végül döntés született, hogy a hadosztály állományát Franciaországba, a BEF (British Expeditonary Force) alárendeltségébe vezénylik. Az RN hadosztály parancsnoka Major General Paris (Royal Marine Artillery) is meg volt győződve arról, hogy a hadosztály feloszlatásra fog kerülni. Ezért nagy meglepetésként érte őt is, hogy a szabadságolás céljából a szigetországba vezető útja során Párizsban egy ennek nagyon is ellentmondó sürgöny fogadta. A sürgönyben tudatták vele is, hogy a hadosztálya  a War Office (Brit Hadügyminisztériumnak megfelelő kormányhivatal ... talán érdemes lehet megjegyezni az Admiralitás volt a Tengerészeti Minisztériumnak megfelelő kormányhivatal ) alárendeltségébe került és Franciaországba vezénylik, ahol újászervezik a sorait, "valódi" hadosztályá alakitják és a benne szolgálók további kiképzésben fognak részesülni. A 63.(RN) Division névre átkeresztelt hadosztályba az alábbi alakulatok tartoztak: 188th Infantry Brigade amit a 1st RMLI, a 2nd RMLI, a Howe és az Anson zászlóaljak alkottak. A 189th Infantry Brigade amit a Hood, Drake, Hawk és a Nelson zászlóaljak alkottak. Mind a két dandár főparancsnoki beosztását a hadseregtől jövő Brigadier General-ok fogják betölteni. Két haditengerészeti zászlóaljt kivéve a zászlóaljak (és számos szakasz ) parancsnokságát az RMLI (Royal Marine Light Infantry) tisztjei látják el. Brigadier General Trotman (RMLI)  a korábbi RND 1. Dandárának parancsnokát a 63.(RN) Hadosztály harmadik dandárjának a 190th Infantry Brigade parancsnoka lesz. Brig. Gen. Trotman alárendeltségébe a Royal Fusiliers 7. Zászlóalja, a Bedforfshire and Hertfordshire Regiment 4. Zászlóalja, az Honourable Artillery Company (csak hogy egyszerű legyen ez valójában egy Regiment neve..) 1. Zászlóalja és a Royal Dublin Fusiliers 10. Zászlóalja tartozott. A hadosztály fennállása során előszőr hadosztály tüzérsége is lesz, amit a Royal Field Artillery fog biztositani 18 fontos tábori ágyúkkal. A Royal Marines sorai közül fognak kikerülni a hadosztály utász, szignál, egészségügyi és szállitó alegységeiben szolgálók. A hadosztály számára komoly gondokat fog jelenteni a személyi állomány feltöltése és megtartása. Maj. Gen. Paris " ...az Admiralitás százával lopja az embereket. Az eltávozásokról senki nem tér vissza és ezreket hajókra rejtenek el. Nagyon megnehezitik a dolgokat. A Hadsereg szerint a Flottával ugyan úgy hadban állunk, mint a Németekkel. Utolsónak AG Nichols (Adjutant General a Tengerészgyalogság főparancsnoka) rugott belénk a kijelentésével  -'.nem fogjuk többé hagyni, hogy a hadsereg a rátermett Marines-t elszipkázza  tőlünk..'- Még is milyen a nem rátermett Marine!? "  Ugyan akkor ezt a képet árnyalja, hogy csak a Guard és a Royal Marines egységek tehették meg, hogy saját embereiket kérjék utánpótlásként. A többi alakulat katonái, miután sérülésükből vagy betegségükből felgyógyulva újra harcképesnek nyilvánitottak egy Franciaországi depóba kerültek, ahonnan gyakran számukra teljesen idegen egységehez lettek vezényelve. (ez a gyakorlat a Magyar Honvédséget megjártaknak biztos nem tűnik nagy számnak, de ahogy az egyik forrás is kiemeli egy Skót-ként egy Wales-i egységhez kerülni vagy akár egy Angolnak egy kilt-et viselő Skót felföldiekből álló alakulathoz való átvezénylés nem lehetett egy örömteli hir...)  Franciaországban a Hadosztályban szolgálók új fegyverekkel és harceljárásokkal ismerkedtek meg. A közepes géppuskáik immáron Vickers-ek voltak és századokba szervezték őket, minden Dandárnak lett egy. A zászlóaljakat Lewis könnyű géppuskákkal látták el és minden szakasznak lesz egy.  A Stoke aknavetők használatát is elsajátitották és sor kerül majd szakasz, század, zászlóalj és még dandár szintű hadgyakorlatra is. Az első vonalba vezénylésük elött még a csendesebb szektorokban "orientációs tréningben" is lesz része a csapatoknak. Összevetve a korábbi gyakorlattal szemben elmondható, hogy alapos kiképzésben részesülnek. 

 A Nyugati Front állóháborúja során a csapatok alkalmazása sokat változott. Egy zászlóalj által tartott frontszakaszon előre tolt őrposztok kerültek kialakitásra, amik egymással nem is voltak közvetlen kapcsolatban. Az őrszemek tábori telefonon a zászlóalj parancsnoksággal áltak összeköttetésben  és az arcvonalra jobbára merőleges irányú futóárkok tették lehetővé azok megközelitését. Ezen posztok feladata az esetleges támadások időben való jelzése volt. A következő vonalban állomásozók feladata az előrenyomuló elllenség késleltetése és a kis létszámú helyi támadások visszaverése volt. A harmadik vonal feladata volt a komoly, nagy erőkkel végrehajtott támadások megállitása és itt kerültek elhelyezésre megerőditett lőállásokban a Vickers géppuskák, aknavetők is.  A front vonal mögötti zászlóaljak is kiépitett állásokban kerültek elhelyezésre és az árokrendszer gyakran több kilóméter mélységben lett kialakitva. Talán fontos megjegyezni, hogy a védelem fő erejét a tüzérség jelentette. Az egyik forrás kiemeli, hogy a Nyugati Fronton szemben az általános nézettel nem a géppuskák hanem a tüzérség ( lövegek, aknavetők) szedték a legtöbb áldozatot. ( ha a szerző emlékei nem csalnak a 2. Világháború során a Tengelyhatalmak Keleti Fronton elesett katonáinak a túlnyomó többségével is a Vörös Hadsereg tüzérsége végzett). A nagy veszteségek miatt szabályként bevezették, hogy támadások során a Zászlóalj parancsnok helyettese és néhány más tiszt, két század sergeant-majors-i ( vezénylő zászlósok a 2020-as évek Honvédségénél..) a  tiszhelyettesek egy hányada és legénységi állományból is néhányan hátra maradtak. A hivatalos nevük LOOB azaz 'left out of battle' ( csatából kihagyottak) volt, akik egyfajta tartalékként funkcionáltak. A támadás során a veszteségek pótlására is használhatták őket, de leginkább egy zászlóalj 'újászervezése' esetén annak a magját alkották.  Major General Paris, aki 1914-ben még az Antwerpeni harcok elött lett a hadosztály parancsnoka és nagy népszerüségnek örvendett az alárendeltjei körében, 1916 október 13-án a 190. Dandárnál tett szemle körútja során egy tüzérségi lövedéktől súlyosan megsebesült és egyilk lábát is elvesztette. A hadosztály új parancsnoka a Major General Shute lett az Army-tól,  aki annak ellenére, hogy egyes források szerint hatékonyan vezette a 63. (RN) Hadosztályt, ( vagy pont azért..) népszerűtlen volt az ott szolgálók körében. A források szerint nem "értette meg"/vette jó néven a hadosztály  haditengerészeti mivoltából fakadó "sajátosságait". 1917-ben Maj. Gen. Shute távozik posztjáról és a későbbiekben hadtest parancsnoki beosztásba fog kerülni. A Hadosztály élén a későbbiekben a  Hadsereg két másik Vezérőrnagya fog megfordulni Major General Lawrie és Major General Blacklock. 

 A 63. (RN) hadosztály első komolyabb megmérettetésére a Nyugati Fronton november 13-án 1916-ban, a Somme-nál Július 1 óta tartó közel öt hónapos offenziva utolsó, Battle of the Ancre néven elhiresült fázisában kerül sor . A támadást töbször elhalasztották csak, hogy a vizes talaj felszáradjon és a sár ne nehezitse meg a támadó csapatok amúgy sem könyű dolgát. A támadás célja ismét olyan (immáron csak a térképen, névleg létező) a harcok során gyakorlatilag addigra megsemmisült falvak (Beaucort és Beaumont Hamel) elfoglalása lesz, amiknek az elérése a közel 5 hónappal korábban megindult hadművelet első célkitűzései közt szerepeltek. November 13-án 03:30-kor a támadásban résztvevő egységek erre a feladatra kijelölt szakaszai  elhagyták az Antant erők vonalait és kúszva megközelitették a sötétben a Német drótakadályok szélét, majd ott várakoztak a sűrű reggeli ködben a támadás megindulásáig. Ugyan ez azzal járt, hogy a támadást közvetlenül megelőző tüzérségi tűz a saját csapatokat is veszélyeztette, még is sikeres harceljárásnak tartotték a Somme-nál folyó harcok során, mert a csapatoknak az előrenyomulások során a tüzérségi tűz áthelyezésekor nem kellett sokáig a nyilt terepen tartózkodniuk . A harceljárásrt "leaning on the barrage" (tüzérségi tűz-re támaszkodás/'követése' lehet Magyarul.) nevezték. Sergent Nettleton " A támadás 05:45-kor kezdődött... 1000 ágyú, 18 fontosoktól a 15"-ig egy 1 km-es frontszakaszt löttek olyan gyorsan ahogy csak lehetséges volt." A támadás megindulásakor a Német tüzérek és géppuskákos gyorsan reagáltak. Az RMLI 1. és 2. zászlóalja a veszteségeiknek a felét  még a senkiföldjén való  előrenyomulás során és a Német első vonal elfoglalásakor szenvedték el. Az RMLI 1. Zászlóalja  az őszes századparancsnokát már ekkor elveszitette. A továbbra is sáros talaj a mozgást nagyon megnehezitette. Az ellenséges árkokat a Brit tüzérség szinte eltörölte ezért a Brit  Tengerészgyalogosok számára  az elfoglalt állások biztositása nagyon nehéz feladatnak bizonyult.  A  Lt. Col.  Bernard Freyberg vezette Hood Zászlóalj szerencsésebb volt, a Németek első vonalain mondhatni könnyedén áttörték. Captain Monatgu (RMLI) a D század parancsnoka " Valószerűtlen látvány volt a hullámokban előre nyomulók árnyai a ködben miközben a köztük fellobanó lángok megcsillantak a fegyvereikre erősitett bajoneteken... Két szakasszal elszakadtam a zászlóaljtól és úgy keltünk át az ellenség első három védővonalán, hogy nem is nagyon láttuk őket...Végül a saját tüzérségünk össztüzének a kellős közepén találtuk magunkat... úgy éreztem eltévedtünk, de hamarosan felismertem az állomást és az állomáshoz vezető utat, amikről korábban jegyzeteket készitettem... tudtam, hogy túlságosan előre nyomultunk...vissza vontam az embereimet, hogy kikerüljünk a tüzérségünk tüzéből. A tisztiszolgám Royds is ekkor sérült meg a lábán.. Üzenetet irtam a Parancsnoknak a poziciónkról és vártam, amig megérkezett. Már egyre jobban kivilágosodot mikor a helyszinre érő Zászlóalj parancsnok át vette az irányitást" Lt. Col. Freyberg nem várta be a tervek szerint hozzá csatlakozó Drake zászlóaljat,  hanem folytatni akarta az előrenyomulást.  Végül a frontvonal többi szakaszán súlyos veszteségek árán de sikerült a 63. (RN) Hadosztály egységeinek a támadás ebben a fázisában számukra kijelölt célokat elérni. RMLI 2. Zászlóaljának a signal sergeant-je az "Y-part" veteránja Meatyard Őrmester " ...megjött a jelszó a Parancsnoktól. Az Adjutant és a zászlóalj törzs előrenyomult a Német árkokig.... az előzetes tervek szerint egy telefonállomást alakitottunk ki... Parancsot kaptunk, hogy innen egy bizonyos pontig előre haladva húzzunk ki egy telefonvonalat.  Ahogy haladtunk előre úgy tekertük le a vezetéket... Szinte mindenhova becsapódó lövedékek miatt az egész tájat törmelék és sárral teli bombatölcsérek boritották. A félig vizzel telt mélyedésekben súlyos sebesültek hevertek...sokukat elsősegélyben részesitettünk... végül elértük a kijelölt pontot. A körülöttem lévők közül párat mesterlövészek találtak el. Az Adjutant, Captain Farquaharson itt sebesült meg előszőr és miközben útban volt már vissza felé még egyszer meglőtték. Captain Muntz az RMLI 1. zászlóaljának az Adjutant-ját is itt lőtte le egy mesterlövész. A fején találták el  és meg is halt."  Freyberg az előretörés lendületét kihasználva a Németek utolsó védőöve ellen akart nyomulni. Major General Shute  viszont aggódott, hogy az előrenyomuló Lt. Col. Freyberg csapatai elszakadhatnak a Hadosztály többi egységétől ezért az azok balszárnyán levő 188. Dandárt is további előrenyomulásra utasitotta. Sergeant Meatyard  " A Parancsnok a kalapját a feje felett lengetve kiáltotta 'Gyerünk Tengerészgyalogosok' ..és az RFA (Royal Fleet Auxiliary "segédszolgálatos tengerész") egyik signaler-ét hagyta a telefonnál.... Ahogy rohantam előre a vezeték letekeredett a dobról...sikerült magamra vonni a támpont egyik géppuskásának és néhány mesterlövészének a figyelmét ... 15 yard-onként egy bombatölcsérbe vetettem magam levegő után kapkodva...aztán leráztam a lábamról a sarat és előkészitettem a kábelt, hogy könnyebben letekeredjen...felpattantam és előre törtem újra és újra. Ha a géppuska megszólalt azonnal földre vetettem magam és ez megzavarhatta őket, nem tudhatták eltaláltak-e vagy sem.  Végül elértem az árkot.... Beüzemeltem a telefont és a kapcsolat még mindig jó volt... Az egyik emberemnek mondtam, hogy hozzák el az 'aeroplane shutter'-t (lamellás jelző lámpa repülőkkel való kommunikációhoz)..  kezdett sötétedni  tudtam, hogy reggel a 'Communication Plane' (spoiler az ST-k  is nagyon várják majd néha ezeket a repülőket  Laoszban..) el fog repülni a fejünk felett, hogy meghatározza a poziciónkat és majd ezzel tudunk kommunikálni vele... "  Az éjszaka folyamán a két RMLI zászlóalj folyatta az előre nyomulást. A telefonvonalat az ágyúzás többször is megszakitotta de Meatyard Örmester és emberei újra és újra helyreállitották a kapcsolatot. Reggel a kommunikácós gép megérkezett és az előzetes tervek szerint egy vörös jelzőfáklyát dobott le. A 63. (RN) Hadosztály zászlóaljai közül egyedül a RMLI 2. Zászlóalja tudta kihelyezni a jelzőpaneleket és a jelző lámpájukkal is csak ők tudtak a géppel kapcsolatba lépni. A Military Medal-lal kitüntetett Meatyard Őrmester elhivatottságának köszönhetően a Zászlóalja a támadás alatt szinte végig kapcsolatban volt a Dandár parancsnoksággal, amire  ritkán volt példa a Háború ezen szakaszában.  November 14-én reggel két korabeli harckocsi bevetésével sikerült a 63. (RN) Hadosztálynak egy addig komoly kihivást jelentő ellenséges támpontot is felszámolni. Az előző napi harcokban a hadosztály tisztikara komoly veszteségeket szenvedett. Az elesettek közt volt (az "Y-part" során még századparancsnok.. ) Lt. Col. Tetley (RMLI) a Drake Zászlóalj parancsnoka, Lt. Col. Burge (RMLI) a Nelson Zászlóalj parancsnoka, Lt. Col. Saunders (RMLI) az Anson Zászlóaj parancsnoka. A Hawk zászlóalj parancsnoka Lt. Col. Wilson (RMLI) is súlyos sebesülést szerezett addigra.   Az RMLI 1. Zászlóaljának addigra csak két tisztje maradt  az RMLI 2. Zászlóaljnak három. Más zászlóaljnál sem volt sokkal jobb a  helyzet Hood zászlóaljnál kilenc, a Drake Zászlóaljnál négy tiszt maradt harcképes.  Captain Montagu " Freyberg rendezte a sorokat. A második hullámot kellett vezetnem, hogy támogassuk az álatla vezetett rohamot. A kilátások elég agasztóak voltak számomra. A mesterlövészek és a géppuskások annyira aktivak voltak, hogy az ember fejét csak rövid időre kidugni is veszélyes volt, miközben 07:45 kor támadnunk kellett volna....Mindig azt hallottam, hogy ellenséges géppuskák ellen lehetetlen előrenyomulni, ha azokat nem semlegestitette a saját tüzérségünk elötte. Az erőtlennek tűnő tüzérségi tűz látszólag nem nagyon volt hatással sem a géppuskákra sem a mesterlövészekre. 07:15-kor az egyik küldöncömmel üzenetet is küldtem Freyberg-nek, amiben a támadással kapcsolatos szándékáról érdeklődtem. Soha nem kapta meg az üzenetemet, mert a küldöncömet megölték, de azt mondta később, hogy neki is hasonló aggályai voltak és közel állt hozzá, hogy lefújja a támadást. 07:45-kor a Tüzérségi tűz intenzivebb lett de még mindig messze volt attól, hogy elnyomja az ellenség mesterlövészeit és géppuskáit. Láttam Freyberg-et kiugrani az árokból és karmozdulataival támadásra utasitotta az embereket. Kiugrottam az árokból és az embereim követtek, miközben lövedékek zúgtak el köztünk ( az egyik a ruhám újján is át ment). Az első hullám háromszor is megállásra kényszerült. Freyberg elveszitette egy időre az eszméletét egy a siskját eltaláló lövés miatt, da hamarosan magához tért.... elértük Beaucourt, ami romhalmaz volt és a Németek százas nagyságrendben megadták magukat. Én egyedül összetereltem vagy ötvenet és a revolveremmel intettem nekik miközben azt kiabáltam 'Schnell!' " Lt. Col. Freyberg, akit közben ismét eltaláltak, csatlakozott Captain Montagu-hoz egy frissen felállitott századparancsnokságon, ahol átbeszélték az eseményeket. Captain Montague " Váratlanul olyan erős ágyúzás kezdődőtt, amilyenben még nem volt részem. Nem egy vagy kettő hanem legalább egy tucat 5.9"-es. A ház, a telefon, minden darabjaira robbant. Freyberg azt mondta 'belőtték a házat' és ő meg én egy sekély árokban kerestünk menedéket. Itt feküdtünk legalább fél órán át. Nem akarok túlozni de legalább 30 lövedék tülönk 20 yard-ra csapódott be. Az ágyúzás alatt megbeszéltük a helyzetünket és valószinűnek tartottuk, hogy a Németek támadnak ....és hamarosan a nyakunkon lesznek.   Emlékszem Feyberg megjegyezte, hogy néhány lövedék nem robbant fel. Gáztámadástól tartva elővettük a gázálarcainkat. Két vagy három alkalommal a ház szerte szét repülő darabjai és a rózsaszin porrá váló téglák félig maguk alá temettek minket....Éreztem, hogy valami a hátamon megütött de nem éreztem, fájdalmat. Halottam, hogy Freyberg azt mondta 'Viszlát Montagu'..egy lyuk volt a nyakán, ami komolyan vérzett ...meg kérdezte van-e morfiumom.... adtam neki egy negyed grain-t és felcimkéztem, hogy igy tettem (spoiler 50 évvel és egy kontinenssel arrébb, lesz sebesültje a Mike Force-nak, akit túladagolnak mert nem tudták, hogy előzőleg már kaptak morfint...)  elláttam a sebeit... azt hittem meg fog halni"    Lt. Col. Freyberg összeszedte magát annyira, hogy Captain Montagu  segitségével eljutott a kötöző helyre.  Montagu Százados átvette a zászlóalj parancsnokságát és másnap az egész 63. (RN) Hadosztály  frontvonalból leváltásáig a Hood zászlóalj élén maradt. Lt. Col Freyberg felépült sérüléseiből és parancsnokként harc közben mutatott bátorságáért Viktória Kereszttel tüntették ki. Captain Montagu DSO-ban részesült a Battle of Ancre során tanusitott helytállásáért. A harcok során fellépő nagy ember veszteséget jól ilusztrálja,hogy a Királyi Tengerészgyalogás Könnyű Gyalogságának (RMLI) 1. Zászlóalja 400 tiszthelyettesel és legénységi álományú tengerészgyalogossal vett részt a november 13-án induló támadásban és a LOOB-tól érkező erősités ellenére a 2 napos harcok után mindössze 138 fő maradt harcképes. A tiszthelyettesek és a legénységi állományúak közül 47 halott, 210 sebesült és 85 eltünt került a veszteség listára. A Tengerészgyalogos Zászlóalj  23 tisztjéből 6 halott, 12 sebesült és 3 eltünt került a veszteség listára. 

 A július 1-től tartó Somme környékén vivott csata hivatalosan November 19-én véget ért, de a 63. (RN) Hadosztály 1917 januárjának közepétől március közepéig Ancre térségében maradt. A háború leghidegebb tele során a két RMLI zászlóalj tengerészgyalogosai örjáratokban és az ellenséges lövészárkok elleni rajtaütésekben vettek részt, tovább növelve a sebesültek és elesettek számát. Február 7-én az egyik járőr a Német vonalakat elhagyatottan találta és hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a Császárság katonái visszavonultak a szektorban.  A Hindenburg vonalhoz való visszavonulásuk során a Németek komoly utóvédharcokat folytattak és csapdák és aknák sokasága fogadta az őket követő Antant erőket.  Február 17-én és 18-én Miraumont környékén két támpont elfoglalását kapta feladatul a 188. Dandárba tartozó RMLI 1. és 2. Zászlóalja. A feladat teljesitését követően a BEF parancsnoka Field Marshal Sir Dougles Haig levelében személyesen gratulált a 188. Dandár parancsnokának, ami az egyik forrás szerint nem volt gyakori. Hogy ez a "kisebb" összecsapás is milyen súlyos lehetett jelzi, hogy a (február 17-én még 16 tiszti rendfokozatú és 500 tiszthelyettes és legénységi állományú tengerészgyalogossal rendelkező) RMLI 1. Zászlóaljának harcképes állományát február 22-én mindössze 3 tiszt és 100 egyéb rendfokozatú tengerészgyalogos alkotta.

1917 áprilisától a 63. (RN) Hadosztály részt vesz az Arras környéki harcokban. A harcok során a tengerészgyalogos Zászlóaljak ismét súlyos veszteségekete szenvednek. A hadművelet korai szakaszában a Gavrell szélmalom és annak környékének birtoklásáért folyó harcok során  az RMLI 1. Zászlóalja 500 fős veszteséget szenvedett. Hat tiszt vesztette életét, köztük  a zászlóalj parancsnoka Lt. Col.  Cartwright és a Zászlóalj három századának parancsnoka is. Az RMLI 2. Zászlóaljának a teljes vesztesége közel 600 fő volt és ebből a halottak száma 10 tiszti és hozzávetőleg 200 tiszthelyettesi és legénységi rendfokozatú tengerészgyalogos volt.  A két Tengerészgyalogos Zászlóalj egészen 1917 augusztusának közepig marad a Gavrell-i szélmalom körüli térségben és egymást váltva fognak frontszolgálatot adni.

  Október elején, 1917-ben a 63. (RN) Hadosztályt az Ypres környéki frontszakaszra vezénylik, ahol részt vesz a Second Battle of Passchendaele harcaiban. Ez a hadmüvelet szinténe egy nagyobb hadművelet, a Third Battle of Ypres részét képezte, ami egy három és fél hónapos Brit offenziva volt. A Német front vonal már nem egy sor egymással árkokal összeköttetésben álló beásott fedezéket jelentett, hanem egymást tüzükkel kölcsönösen támogatni tudó vasbeton géppuskafészkek láncolatából állt.  Egy ilyen géppuskafészek képes volt a tüzérségi tűznek sokáig ellenállni továbbá csak a nagykaliberű lövegek közvetlen találata tudta megsemmisiteni azt és az elfoglalásuk is komoly nehézségekkel járt. A géppuskafészkek megtisztitásának a taktikáját akkor azt jelentette, hogy a tüzérség záró tüzet zúditott a géppuska fészekre és környékére, aminek során az abban tartózkodóknak a nyilásoktól távol (és a fegyvereik használatának lehetőségétől megfosztva) annak mélyén  kellett meghúzódniuk. A tüzérségi tűz alábhagytával egy az azt megközelitő Lewis könnyűgéppuskával megtámogatott lövészek kis csoportja megpróbált egyik bomba tölcsérből a másikba mozogva az erődités mögé kerülni és gránátokat jutattni be annak hátsó bejáratán vagy lőrésein. A csatatérről egyik forrás igy irt " A közmondásos Flandriai  sár ... nem léteztek front vonalak és futóárkok... a hadtáp vonalak fedezékek és tanyák romjainak összeségét jelentette...az ellenséges állások gyakran a saját állásaink közt voltak és minden alkalommal a fronton harcolóknak szánt fejadag és vizutánpótlás kijuttatása során közvetlen harca lehetett számitani. A kapcsolattartás a tartalék egységekkel hasonló kihivást jelentett, minden ellátmányt, utánpótlást  a lefektetett fapallókból álló "ösvényeken" volt csak lehetséges mozgatni a sár miatt. A pallókról letérve az előrehaladás közel lehetettlen volt. Az "ösvények" viszont tisztán láthatók voltak az  ellenség számára igy az azokon való közlekedés csak az éjszakai órákra korlátozódott, de még igy is egy jól irányzott tüzcsapás végzetes volt az esetleg azt használó ellátmány vivők számára. A pallókról lelépők egy yardon belűl már derékig sülyedtek a mindent elboritó sár és a temetetlen holtak alkotta tengerben. " A támadásokban részvevők fegyvereit eltömitette a sár használhatatlanná változtatva a puskákat, könnyű géppuskákat. Hordozható rádiók hiánya miatt nem volt lehetőség az előre elrendelt tüzcsapások késleltetésére vagy megismételtetésére.  A tüzérségi zárótűz megállithatatlanul eltávolodott az azt kinkeservesen vánszorogva követő gyalogságtól. A térképen jelölt falvak a valóságban nem voltak egyebek, mint vörös téglaporral boritott sártenger. Ha egy támadás elindult annak irányitása lehetettlenné vált még akár század szinten is. Minden a szakaszok parancsnokain és tiszthelyettesein mult a továbbiakban.  

 A hadművelet során a 188. Dandár számára kijelölt műveleti területe nem volt más, mint egy vizzel telt bombatölcsérekkel boritott sármező, amit egy a támadást megelőző napok esőzése által tovább duzzasztott Paddebeek nevű vizfolyás tarkitott.  Október 26-án, 1917-ben 02:00 a két Tengerészgyalagos (RMLI) zászlóalj megkezdte a felvonulását, amit órákig tartó kuszás során el is ért. Az 05:45-kor kezdődő támadás során zászlóaljanként két lövész szakasz, mint hordágyvivők  kerültek alkalmazásra. Súlyos veszteségek árán 07:20-ra a Tengerészgyalogság  (RMLI) 1. Zászlóalja 700 yardot haladt előre és elérték a kijelölt céljaikat köztük a Banff House-t , ami nem volt más mint egy tanya romjai. A Tengerészgyalogság (RMLI) 2.  Zászlóalja folytatta az előre nyomulást de csak a szárnyakon értek el sikereket.  A szolgálata során korábban tiszthelyettesi rendfokozattal rendelkező immáron Lieutenant Ligertwood (RMLI) által vezetett A Százada egyedüliként kelt át a Paddebeek-en. A nap folyamán Lieutenant Ligertwood háromszor is megsebesült de nem volt hajlandó a parancsnokságot átadni és vissza térni a hátsó vonalak mögé. A harcok során szerzett negyedik sebesülését követően életét veszitette.  Szürkületkor ugyan az A Századot visszaszoritották a Paddebeek-en túlra, de a 188. Dandár 800 yard-nyi előrenyomulást követően meg tudta szilárditani az arcvonalat. Másnap a két Tengerészgyalogos (RMLI) Zászlóaljt leváltották a fronton.  A támadás megindulásakor mind a két (RMLI)  Zászlóalj személyi állományát 16 tiszt és 590 tiszthelyettes és legénységi állományú tengerészgyalogos alkotta.  A harcok során az RMLI 1. Zászlóaljának vesztesége halottakban és sebesültekben 10 tisztet és 270 egyéb rendfokozatú Marines jelentett. Az RMLI 2. Zászlóaljának a vesztesége halottakban és sebesültekben 8 tisztet és 391 egyébb rendfokozatú Marines jelentett. Csak ebben a csatában az abban résztvevő 1170 Royal Marines nagyobb veszteséget szenvedett mint a Jütlandi csatában részt vevő,  a Royal Navy hajóira beosztot 5700 Brit Tengerészgyalogos . Október 23. és November 8. között a 188. Dandár a harcok során összes vesztesége halottakban, sebesültekben és eltüntekben 40 tiszt és 1184 tiszthelyettes és legénységi álományú volt.

 1917-ben a 63. (RN) Hadosztály utolsó nagyobb hadműveletben való részvételére a Battle of Cambria során kerül sor. Itt került sor előszőr harckocsik első tömeges alkalmazására és Geneal Byng vezette Brit 3. Hadsereg katonái komoly területi nyereségre is szert tettek. Ugyanakkor egy tiz nappal későbbi Német ellentámadás visszafoglalta a korábban elveszitett területeket és csak a Guard Division bevetésével volt lehetséges megakadályozni, hogy áttörjék a frontvonalat. Decemberben a 63. (RN) Hadosztály egy a védelem szempontjából fontos szakaszt tartott a fronton. A Tengerészgyalogság (RMLI) 1. Zászlóalja a Hadosztály jobb szárnyán foglalt állást mig a Tengerészgyalogság (RMLI) 2. Zászlóalja tartalékban volt.  1917 December 30-án hajnalban a hó boritotta tájon a Németek fehér álcaruhában támadást inditottak a Hadosztály teljes arcvonalán.  A beszivárgó taktikát alkalmazó Német csapatok (amit a háború során előszőr alig egy hónappal korábban alkalmaztak) több ponton is behatoltak az Antant erők védelmi állásaiba. A Tengerészgyalogság (RMLI) 1. Zászlóalja ugyan a nap folyamán kitartott állásaiban de a melette levő Zászlóalj visszavonulásra kényszerült. A továbbra is kitartó RMLI 1. Zászlóaljt végül az Anson  Zászlóalj  éjszaka végrehajtott sikeres ellentámadása mentette fel és sikerült helyre állitani az arcvonalat. December 31-én a Németek megismételték a támadást de azt a 188. Dandár RMLI Trench Mortar Battery és az RMLI Machine Gun Company hatásos tüze sikeresen visszaverte.  1918 januárjában immáron a negyedik évébe lépő Világháború Nyugati Frontján a sűrű hóesés miatt a nagyszabású hadműveletek egy időre abba maradtak.    

 Szent György Angliáért, avagy mikor a alaposan megtekerték a sárkány farkát  

Október 13-án, 1914-ben a Németek előrenyomulása miatt a Belgák Ostend kiüritésére kényszerültek. A Központi Hatalmak ezzel egyidőben Zeebrugge -öt is megszállták és a háború következő négy évében folyamatosan birtokolták a területet. Az újságirók, akik akár csak a jelenünkben és a múltban is számtalanszor bizonyitották, hogy ugyan nem rendelkeznek valódi ismeretekkel semmilyen területen, de ez az "apró" hiányosságuk nem gátolja meg őket, hogy cikkeket irjanak és véleményükkel befolyásolják ( félre vezessék) olvasóikat. A Belga kikötők elfoglalása után a The Times újságirójának is sikerülhetett valami ilyesmit irnia " Ostend Németek általi megszállásának a jelentősége a Haditengerészet és a Hadsereg számára nem nagyobb, mint egy Német  katonazenekar Bruges főterén való Csütörtök esténkénti fellépésének a ténye."  A Brit hadvezetésnek is valószinüleg más véleménye lehetett, csak elevenitsük fel hova is lettek 1914-ben vezényelve a Brit Tengerészgyalogság dandárjai és később a Royal Naval Divison?  Miért is utazott az Admiralitás első Lordja személyesen Antwerpenbe ősszel? A Németek is szinte azonnal megkezdték a partszakasz megerősitését és Neuport és a Holland határ közti szakaszon 120 nagy ürméretű löveget telepitettek és ez a szám nem tartalmazza a kissebb lövegeket, amiket az esetleges tengerről végre hajtott rajtaütéseket voltak hivatottak visszaverni. 1917-re a partok erőditésének a mértéke elérte a Német Császárság Északi Tengeri partvidékén és Helgoland szigetén levővel. A szárazföldet védő tüzérség a partoktól  20 km-es távolságig jelentettek fenyegetést az Antant hadihajóira.  Az Ostend és Zeebrugge-nél az Északi Tengerbe torkolló két csatornával a szárazföld belsejében elhelyezkedő Bruges (aminek a vasúti összeköttetése a Német Császársággal szintén biztositva volt)  ideális bázisául szólgált a Német Császárság Búvárnaszádjainak, Torpedónaszádjainak, és sekély merülésű Rombolóinak. A Német Búvárhajók a hazai kikötőkhöz képest  jó 300 mérföldel közelebb, mondhatni karnyújtásnyi közelségbe, kerültek a Brit szigetek és a Kontinens közti összekötettést biztositó hajózási útvonalhaz, aminek zavartalanságától függött a BEF (British Expeditionary Force) ellátása.  A Zeebrugge és Bruge közti csatorna hozzávetőleg nyolc mérföld, a kisebb és csak sekélyebb merülési hajó forgalom számára használható Ostend és Bruge-t összekötő csatorna hossza 11 mérföld  volt.  (( erősen dupla zárójeles és költői kérdés.. Mikor kerül be a Magyarországi köztudatba, hogy nem csak tenger hajózás létezik és Nyugat Európa és Észak Amerika XIX. századi gazdasági sikere nem valósulhatott volna meg a folyamok és a mesterséges csatornák (pl. Erie Canal ) nélkül ...ennek a kérdésnek a megválaszolása is nagyon messzire  vinne..)  A Németek hazai kikőtői (mint Kiel, Wilhelmshaven, Emden stb ) szolgáltak kiindulópontjául továbbra is az Atlanti és a távolabbi térségékbe inditott hadműveleteknek. A Flandriai kökötőkben állomásoztatott úszó haditechnikájukat a közeli vizeken vetették be.  A Németek annyira nem vesztegették az időt, hogy még 1914 októberének a vége elött az Antwerpeni hajógyárakban Német hajóépitő szakmunkások jelentek meg és megkezdték a vasúton a Császárságból oda szállitott búvárnaszádok fődarabjainak az összeszerelését. Az Antwerpenben összeszerelt úszó technikát ezt követően csatornákon át jutatták el Bruges-be. 1914 novemberének a végére, hat héttel az elfoglalásukat követően Ostend és Zeebrugge már a Császári Haditengerészet bázisaiként működtek.  Az Antwerpenben összeszerelt tengeralatjárókat később torpedónaszádok is követték. Miután a Bruges-ben állomásozó torpedó naszádokból kettőt (az A2-t és az A6-t )  május 1-én, 1915-ben Brit rombolók a tengeren elsülyesztettek, nagyobb ( közel 1000 t vizkiszoritású), 35 csomós sebességre képes, jóval erősebb fegyverzettel  (4.1" ágyúkkal) felszerelt  rombolók kezdték meg a működésüket.  Október 26-án éjszaka, 1916-ban tiz Német Rombóló előszőr hatolt be a La Manche Csatornára és  elsülyesztették a Queen szállitó hajót és a Nubian  rombolót valamint súlyosan megrongálták a Flirt rombolót.  1918 Áprilisára a szárazföld belsejében, jóval az Antant hatalmak hadihajóinak lőtávolságán kivűl, Bruges-ben a Kaiserliche Marine 35 felszini egysége és 30 búvárnaszádja állomásozott és addigra kiépültek a tengeralatjárók vasbeton fedezékei, gyakorlatilag immunissá téve őket a kor technikai szinvonalán álló repülőtechnikával végrehajtható légitámadásoktól.  (Ezek a fedezékek szolgálhattak később mintáúl a II. Világháború során a Francia Atlanti parti kikötőkben épült tengeralatjáró fedezékeknek..). A Bruges környékén több légibázis is kiépült és az onnan felszálló gépeket vetették be a London elleni bombázó hadijárat során.  A Háború során Zeebrugge kikötőjét jobban ki tudták használni a Németek, mint Ostend-et. Messzebb volt a Temze torkolatánál és Dunqerque-nél állomásozó Brit hajóknak és a  Zeebrugge-i móló is jóval komolyabb védelmet jelentett egy esetleges támadás esetén, továbbá Ostend még a Flandriában állomásozó Royal Marine Artillery 15" lövegeinek a lőtávolságán belül volt. Az eredetileg Ostend-nél felállitott romboló és búvárnaszád támaszpontot később át is helyezték Bruges-be és  csak bajba jutott kisebb naszádok kötöttek ki ideiglenesen Ostend-nél. 1914 Októberében Rear Admiral Horace Hood-ot Doverbe vezénylik, ahol a parancsnokságával felállitásra kerül a Dover Patrol, aminek feladati közt lesz a Német kézre került Belga kikötők és az ott állomásozó Német Flotta erői elleni harc, bár a rendelkezésre álló eszközök és személyi állomány nem tette lehetővé számára komolyabb eredmények elérését.  1915 áprilisában a Dover Patrol élén Rear Admiral Hood-ot Vice Admiral Sir Reginal Bacon váltja. Bacon háborús karierje mondhatni fordulatokban bővelkedett. Még a Háború kitörése elött a tengerésztiszti pályafutása után a nyugálományba vonulását követően egy Coventry-i hadiipari vállalat managere lett. A Háború kitörésekor ( valószinőleg az általa módositott 15" hajóágyuk és az Admiraltás Első Lordjával való egyezkedésének köszönhetően ..) RMA ezredesi rendfokozattal az Európában állomásozó RMA Howitzer Brigade parancsnoki beosztásában került ismét aktiv állományba, majd ezt követően nevezték ki  tavasszal a Dover Patrol élére immáron a Haditengerészet aktiv állományú tisztjeként. Vice Admiral Bacon számára sem álltak rendelkezésre a Belga kikötök sikeres kiiktatásához esetleges elfoglalásához szükséges erőforrások. A rendelkezésre álló hajókkal a parti létesitmények ellen végrehajtott szorványos tűzcsapások nem hoztak eredményt és a Dardanellákat védő parti erődők elleni tengeri hadművelet során szerzett tapasztalatok alapján valószinűleg nem is számitottak különösebb eredményre. A Flotta főerőit jelentő csatahajókat a Nagy Mindent Eldöntő Tengeri Csatára tartották vissza és a Hadsereg számára (aminek vezetői sose rajongtak semmilyen partraszállásért..) már a Gallipoli-i valamint később a Mezopotámiai hadijárat is soknak bizonyult a Nyugati Front jelentette teher mellett. (Lásd Kitchener és a 29. Hadosztály bevetése körüli huzavona és a Gallipoli-i félszigeten végrehajtott partraszállások során szerzett tapasztalatok sem hozták meg a hadvezetés kedvét egy újabb nagyszabású amphibius művelethez..) 1916-ban a Verdun-i Német támadás és a Somme és Ancre környéki harcok valamint a Brit hadvezetés számára a szárazföld belsejében fekvő Belga és Francia területek felszabaditása/megtartása is nagyobb prioritást élveztek a Belga kikötőknél. 1916 novemberében már Commodore Tyrwhitt is javaslatot tett Zeebrugge "blokkolására" (betonnal feltöltött blokkoló hajók elsűlyesztésével) de az Admiralitás elutasitotta a javaslatát a hadművelet végrehajtásával járó kockázatra hivatkozva, valamint további érv volt a hadművelet ellen, hogy nem akarták használhatatlanná tenni a kikötőt, mert annak esetleges elfoglalása után komoly szerepet szántak nekik.... Hadihajók, flottakötelékek blokkolóhajók elsűlysztésével való kikötőbe való "bezárásának" ötlete addigra nem számitott újdonságnak. A Spanyol- Amerikai Háború során június 3-án, 1898-ban Santiago de Cuba kikötőjénél próbálták az Amerikaik egy szénszállitó elsülysztésével elvágni a tengertől a Spanyol flottát de az nem sikerült. 1904-ben Togo Admirális az Orosz-Japán Háború során háromszor is megpróbált az Orosz Flottát Port Arthur kikötőjébe zárni, de próbálkozások nem hozták az elvárt eredményt. 1914 novemberében maguk a  Britek is próbálkoztak hasonlóval a Rufigi folyónál a Königsberg Cirkáló elleni hadműveletek során. 1917-ben ismét felmerült  Zeebrugge elfoglalásának a terve és az ott partra szálló csapatokkal Antwerpenig való előrenyomulás lehetősége. De  az 1917-es Oroszországi események következtében is a Központi Hatalmak további erőket tudtak öszpontositani a Nyugati Frontra, ami tovább erősitette azt az álláspontot, hogy ha a Németek kezén levő Belga kikötők ellen sor is kerül bárminemű hadműveletre, azt valószinűleg a Flottának saját magának, a saját erőforrásai felhasználásával kell végrehajtania és nem számithat a Hadseregre. A február 1-én, 1917-ben megkezdődő Német korlátlan tengeralatjáró háború újra sürgetővé tette a Bruges-i tengeralatjáró bázis megbénitását lehetővé tevő akciót. 1917 novemberében a Plans Division First Director-a, Rear Admiral Roger Keyes leporolja a Zeebrugge és Ostend "blokkolásának" egy évvel korábban már egyszer elutasitott bedványát és a hadműveletet részletes kidolgozása után megkeresi vele az admiralitás First Sea Lord-ját Admiral John Jellico-t.  Admiral Jellico December 24-én posztjáról történő távozása után döntés is születik a hadművelet végrehajthatóságáról. A döntést követően (a  korábban 1915-ben az Eastern Mediterranean Squadron-nál Chief of Staff beosztásban szolgáló) immáron Vice Admiral Keyes-t január 1-én, 1918-ban kinevezik a Dover Patrol élére és később lehetőséget kap, hogy részt vehessen az akció megszervezésében. A források alapján a műveletnek nem volt olyan része, amit ne lehetne nagyon nehezen végrehajthatónak aposztrofálni. Vice Admiral Keyes egyből megkétszerezte a tétet, hiszen a két kitötő egyidőben való megbénitására tett kisérletet. A Belga partok körüli tenger a  hajózás szempontjából is veszélyes homokpadokkal, zátonyokkal tüzdelt, a hajózható útvonalról való letérés a hajó elvesztését jelenthette.  Mind a két kikötő 1918-ra komoly erőddé lett kiépitve és megközelitésük a partvédő tüzérség miatt csak sötétben volt lehetséges és magába az öbölbe való behatolást is csak füstfüggöny alkalmazásával tartották lehetségesnek. További veszélyt jelentettek az esetleges tengeri aknák, ellenséges tengeralatjárók és felszini egységek. Az utolsó pillanatban kedvezőtlenné váló időjárás akár a visszavonulást is lehetetlenné tehette. A blokkoló hajók a megfelelő ponton  való elsülyesztése is komoly kihivás önmagában. Ha a sötétben sikerül is a blokkoló hajókat az ellenség tüzében a megfelelő pontra juttatni és ott elsülyeszteni még mindig hátra van az utolsó kihivás a  személyzetük evakuálása.  A Zeebrugge elleni műveletben 75 az Ostend elleni műveletben 60 vizijármű vett részt. Ilyen nagy számú jármű mozgásának az összehangolása sem lehet kis feladat. Előre, aprólékosan kidolgozott és a végrehajtás során pontosan betartott időrendre van szükség még a szárazföldön is ilyen sok jármű  mozgatásához. A Németek a Zeebrugge mólóra több partvédő üteget is telepitettek és azok komoly veszélyt jelentettek a csatorna bejáratát eltorlaszolni szándékozó "blokkoló" hajókra. Mivel nem hogy a mólót magát, de a még a rajta elhelyezett ütegeket sem volt lehetséges tenger felől hajóágyúkkal kiiktatni, mindenképp szükségesnek tünt egy kontingens "partra" tétele a mólón. A tervek szerint ha a kontingens nem is iktatja ki, de legalább leköti a védőket, legalább addig, amig a blokkoló hajók a megfelelő pozicióba érnek és elsülyesztik magukat. 

 1916-ban a "Húsvéti felkelést" követően felállitásra került a 4th RM ( a Királyi Tengerészgyalogság 4. Zászlóalja ), amit az eredeti  tervek szerint Irországban szándékoztak bevetni a "zavargások"  megfékezésére  és a "rend" fentartására. Végül a 4. Zászlóaljt soha nem vezenyéltek át a Zöld szigetre és a személyi állományát az Európában harcoló többi RMLI Zászlóalj veszteségeinek a pótlására használták fel.  1918 februárjában azonban felfüggesztették ezt a gyakorlatot és miután feltöltötték a létszámot az egész 4. Zászlóaljt Deal-be vezényelték, ahol  6 hét további kiképzésben részesültek. Ez alatt a 6 hét alatt az Adjutant General Royal Marines ( a Brit Tengerészgyalogság főparancsnoka)  szemlét tartott a 4. Zászlóaljnál és anélkül, hogy felfedte volna a Zászlóaljra váró küldetés valódi célját felajánlotta, hogy azok akik esetleg nem kivánnak részt venni a küldetésben lehetőségük van más alakulathoz kerülni. A források szerint senki nem élt az ajánlattal és teljes állomány önként jelentkezett az általuk egyenlőre nem ismert küldetésre.  (..nem csökkentendő a Royal Marines bátorságát, de mi lehetett rosszabb, mint a Nyugati Frontra kerülni?)   A 4. Zászlóalj felépitése több szempontból is eltért egy "hagyományos" Zászlóaljtól. Három lövész század alkotta szemben a megszokott néggyel és a szakaszonkénti Lewis géppuskákon felül rendelkezett egy plusz géppuskás section-nel ( rajnál nagyobb de szakasznál van, hogy kissebb) is ami 2 Vickers és 4 Lewis géppuskával volt ellátva továbbá egy trench mortar section-nel.  Ez utóbbiban vegyesen szolgáltak RMA és RMLI tengerészgyalogosai a Zászlóalj két RMA tisztjének, Captain Dallas Brooks és helyettesének a parancsnoksága alatt. Fegyverzetük elég vegyes volt egy 11" tarack, egy 7.5" tarack két 1.5" pom-pom és két Stokes könnyű aknavető. A 4. Zászlóaljnál volt a 22 éves Captain Arthur Chater is, aki még Hadnagyként szolgált 1915-ben a Gallipoli hadijárat során. A Világháború kitörése elött a Brit Tengerészgyalogság Századosainak az átlag életkora bőven 30 év felett volt, de a Nyugati Front "taktikai realitása" jelentette nagy veszteségek miatt az előléptetés tempója bőven meghaladta a Háború elött bevett gyakorlatot. A hadművelet körüli titoktartást nagyon komolyan vették és az akcióval kapcsolatban még a Március 7-én, 1918-ban Deal-be látogató V. György Királyt sem tájékoztatták a hadműveletről. A Zászlóaljnak azt a "legendát" mondták, hogy a  rájuk váró feladat során a 63. Hadosztályhoz csatlakozva egy front közeli Német lőszerlerakaton fognak rajta ütni. A rajta ütés során a lerakat elfoglalása és annak biztositása lesz a faladatuk, amig az utászok a levegőbe nem repitik, majd ezt követően visszavonulnak a saját vonalakig.  A Zeebrugge mólóról készült légifelvételek alapján szallagokkal kijelölt területen folyt az akcióra való felkészülés. Szimulálták a moló alakját és annak egy mérföldes hosszát és nyolcvan yard-os szélességét. A tenger felé eső oldalon a móló széle jó tiz méterrel magasodott a tengerszint felé és egy jó három méter széles gyalog út vezetett rajta végig a szélén korláttal (hasonlatosan egy várfalhoz). A gyalogút maga 5-6 méterrel magasodott a móló öböl felé eső része felé. Az öböl bejáratát a móló csúcsán elhelyezett három 5.9" ágyú és egy 1.5" légelháriótó ágyú őrizte. Innen vezetett a gyalogút a világitótoronyhoz, ahol további hat 3.5" ágyút helyeztek el. Három nagy felépitmény volt a mólón, az első közvetlenül a szárazföldnél egy vizirepülő bázis volt, a második a moló kétharmadánál és egy harmadik a tengerfelé eső végén. Továbbá kiépitésre került az öböl felőli oldalon egy  tengeralatjáró fedezék és óvóhelyek a személyi állomány védelmére. A móló egy 450 méteres szakakaszon egy hid szerkezettel kapcsolódott közvetlenül a szárazföldhöz.  Megakadályozandó, hogy a móló védői erősitést kapjanak a szárazföldről két robbanóanyaggal megrakott tengeralatjárót terveztek a hidnak nekiütköztetni és ezek felrobbantásával akarták a szárazföld felől érkező csapatok útját elvágni. A hadművelet tervezői biztak benne, hogy a Móló birtokba vételével sikerül a három blokkoló hajónak az Intrepid-nek, az Iphigenia-nak és a Thetis-nek a szárazföld belsejébe vezető csatorna bejáratát elérniük és ott elsülyeszteni magukat. A BritTengerészgyalogosok nem csak a partra szálló kontingenst alkották, de a hadműveletben résztvevő hat monitor fedélzetére is voltak közüllük beosztva. Valamint a Dunkerque-ben állomásozó RMA Siege Gun állománya is részt vett az akció során Ostend ágyúzásában. A partra szálló erők az allábbiak voltak.  A Lieutenant Colonel Elliot vezette, már korábban emlitett 4. Tengerészgyalogos Zászlóalj három lövész százada (egyenként 165 fő), 6 tiszt vezetésével három 50 fős Tengerészekből verbuvált különitmény és egy robbantó osztag, amibe  50 tengerész és további 22 Tengerészgyalogos tartozott a 4. Tengerészgyalogos zászlóaljból.  (ez a tengerészekből és tengerészgyalogosokból álló vegyes partraszálló különitményes dolog nagyon mélyen gyökerezhetett a flotta vezetőinél..) A "rohamcsapatok" Vindictive-re, az Iris-re és a Daffodil-re kerültek behalyózásra. A Vindictive egy régi 6" ágyúkkal felszerelt cirkáló volt, amit átalakitottak a feladatra. A fő fedélzetről széles rámpák vezettek fel a "boat deck"-re és a bal oldali "boat deck"-re 14 leereszthető gyaloghidat erősitettek. A "rohamcsapatoknak" ezeken a keskeny pallókon kellett végig rohanniuk, hogy elérjék a móló gyalogútját.A Vindictive árbóckosarait megerősitették és géppuskákat szereltek rájuk, hogy tüzükkel támogathassák a támadókat. ( hiába na, a Britek mindig szerettek stupekolni...milyen jól bevált a River Clyde is... ) . Az Iris és a Daffodil egészen 1918 tavaszáig mint civil komphajók üzemeltek a  Mersey folyón, amikor is lefoglalásra kerültek, hivatalosan Amerikai csapatok Kontinense való szállitásának az ürügyén. A nem kifejezetten tengeri utakra szánt hajókat a Vindictive vontatta a nyilt tengeren és csak Zeebrugge közelébe érve váltak le és a mólót már saját erőből érték el.  A tervek szerint aVindictive a móló tenger felé eső végétől, mintegy 200 méterre oldalával állt a móló mellé. Az Iris szintén a mólóhoz állt közvetlenül mig a Daffodil orráva a móló oldalához szoritotta a Vindictive-t , hogy arról az azon szállitott rohamcsapatok a már fent emlitett csapohidakat biztonságosabban tudják használni a hullámzásban. A Vindictive 6" ágyúinak a feladata volt a Világitótorornyál telepitett Német ágyúk leküzdése, mig a Captain Dallas-Brookes parancsokságával a fedélzetre telepitett további ágyúk, géppuskák és aknavetők a mólón partra szálló rohamcsapatok tűztámogatása volt. A 4. Tengerészgyalogos zászlóalj Daffodil-re beosztott Stokes aknavetősei és Vickers géppuskásainak is a mólón lévő célpontok leküzdése volt a feladatuk, hogy aztán a magukkal hozott létráik segitségével a mólón csatlakoztak  a tervek szerent a többi rohamcsapathoz. A rohamcsapatokhoz beosztott tengerész különitménynek számos feladata volt. A Stokes aknavetőket üzemeltettek a hajókon és a létrákat és a csapóhidakat támasztották, engedték le a mólónak majd a támadók előőrseként törtek volna előre a világitótorony felé és a móló csúcsát elérve jelzőfényeket gyújtottak a blokkoló hajók számára megkönnyitendő azok navigációját. Két sections be szervezett tengerész Lieutenant Colonel Elliot parancsnoksága alatt részt vett az itt telepitett ágyúk kezelőszemélyzetének a leküzdésében és tengerészek egy section-jének, mint robbantó különitmény( a tengerészgyalogosokat  hordárnak alkalmazva ..) az ágyúk megsemmisitése volt a feladata. ( ..ezt a partra szállnak a matrózok robbantani tengerészgyalogosokkal is mintha már láttuk volna korábban..)  A visszavonulást is a hajókón levő tengerészek kezelte Stokes aknavetőkből kilőtt füstbombákkal tervezték támogatni.  A rohamcsapatok számára a móló megszállásán kivűl az esetleg az öböl felőli oldalon horgonyzó vizi járművek "megtisztitása" is feladatul lett kiadva.   A tervek szerint a támadást a rohamcsapatoknak bajonettel vivott közelharccal kellett végrehataniuk, valamint lehetőség szerint kerülniük kellett a tűzfegyvereket használatát. A puskákat, géppuskákat és gránátokat csak az ellenséges védelem "megtörésérére" akarták alkalmazni. (Az egyik forrás külön is kiemelte, hogy ez mennyire ellentmondott a Nyugati Front harcai alapján addigra kialakult 'Fire and Move' harcászati megközelitéssel. Mondhatnánk ilyen, mikor a Flotta tervez és a cipész maradjon a kaptafánál...valamint a 4th RM -nél is csak kevés olyan tiszt szolgált, akinek lettek volna tapasztalatai a Nyugati Frontról. )  A rohamcsapatok egyéni felszerelése mondhatni elég könnyű volt. Hatvan darabos lőszerjavadalmazást, bajonettet, két gránátot, acél sisakot és gázmaszkot vittek magukkal, valamint egy "úszó övet" és gumitalpú tornacipőt viseltek a támadés során. Minden szakasz rendelkezett egy Lewis géppuskával és egy lángszóróval továbbá két létrával és négy kötéllel a várfalszerűen a móló belseje fölé magasadodó gyalogútról való leereszkedéshez.  A Brit Tengerészgyalogság  4. Zászlóalja Április 6-án, 1918-ban hagyta el Deal-t és vonaton szállitották Doverbe, ahol előszőr a King Edward csapatszállitóra kerültek behajózásra hivatalosan Franciországi uticéllal. Menetközben már a tengeren  Daffodil-ra való átszállás közbe iktatásával a C századot kivéve a Hindustan cirkálóra kerültek elszállásolásra. A C század egyenesen a Vindictive-re került. A Zászlóalj létszámát ekkor 30 tiszt, 1 zászlós és 710 egyéb rendfokozatú marines alkotta.  Miután a hajókon volt az egész Zászlóalj a tengerészgyalogosok részletes eligazitásban részesültek az akció valódi céljával kapcsolatban. Minden szakasznak maketteken mutatták meg a feladataikat és a Tiszteknek és az Altiszteknek légifelvételket is biztositottak a műveleti területről és számos Altiszt térképvázlatokat készitett a fotók alapján. A 4. Tengerészgyalogos Zászlóalj a Vindictive-en kelt át a tengeren és az A Század kivételével ( ami az Iris-ről hajtotta volna végre a támadást )  a Vindictive-ről rohamozta meg a mólót.  A dagálynak, a szélnek és az időjárásnak a megfelelő kombinációjára volt szükséges a hadművelet sikeres végrehatásához ezért az időjárás miatt az akciót kétszer is elhalasztották. Április 11/12-én éjszaka már Zeebrugge-től mindössze 13 tengeri mérföldre  fújtek le az akciót és rendelték vissza a hajókat a horgonyzó helyeikre. A hadműveletben résztvevők továbbra sem hagyhatták el a hajókat a titoktartás miatt. Végül immáron harmadik alkalommal Április 22-én, 1918-ban 10:45-kor ismét kiadták a parancsot a hadművelet újbóli végrehajtására, igy a támadásra végül 23-án hajnalban, Szent György ( Anglia Védőszentje) napján került sor.   Anglia partjai közeléből a hajók 13:10 és 14:00 között indultak, hogy elérjék a célterületüktől 63 mérföldre lévő gyülekezési pontot. A flotta sebessége a betonnal megrakott blokkoló hajók miatt mindössze 10 csomó volt. 16:53 kor a hajók három oszlopba szerveződtek és a Warwick, Phoebe, és a North Star  feladata volt a Vindictive ( és a rajta utazó rohamcsapatokat alkotó Tengerészgyalogosok és Tengerészek) védelme egy esetleges torpedóval végrehajtott támadással szemben. Az Ostend ellen induló hajók, köztük számos francia hajó, Dunkerque-ből indultak. Az út jó részét, a hajók nappali világosságban tették meg. Felderitő repülőgépeket alkalmaztak nagy számban, hogy időben észleljék az esetleg felbukkanó Német vizi egységeket. A hajók közti kommunikációt minimálisra szoritották és teljes rádiócsendben haladtak. Egy előre meghatározott pontra érve mivel az időjárás továbbra is megfelelő  volt 20:45-kor leadásra került az akció folytatását jelző rádió üzenet is. 21:55-kor a fő erők megálltak egy időre, hogy a Blokkoló hajók személyzetéből, akikre már nem volt szükség átszálhassanak a kisérő hajókra. (Az Intrepid legénységéből nem volt senki hajlandó elhagyni a hajót és végül a hajó elsülyesztésig rajta is maradnak) 22:30 a Sirius  és a Brilliant valamint az őket kisérő hajók leváltak a főerőktől és Ostend felé vették az irányt mig a többi hajó folytatta útját Zeebrugge felé.  23:20-kor a monitorok ágyútűz alá vették Zeebrugge-t valamint egy légitámadással igyekeztek a védőket figyelmét elvonni. 23:40 a Britek gyorsjárású motorcsónakokkal (C.M.B.s ) megkezdték az álcázó füstfüggöny húzását, amire a védők intenziv tűz alá vették őket. Szinte azonnal meg változott a szél nagyban rontva az álcázó füst hatékonyságát. 23:56 kor a Vindictive, Daffodil, Iris kibontakoztak az álcázó füstből és megközelitették a molót mintegy 300 yardra a parttól. Egy világitó lövedék beragyogta az éjszakai sötétséget és tisztán láthatóvá váltak a védők számára a Brit hajók, akik nem késlekedtek tűz alá venni őket. A Vindictive tetejére telepitett ágyúk viszonozták a tüzet ezzel jelt adva a hajó többi ágyújának a tüzelés megkezdésére. A Vindictive 6" ágyúi egészen a móló mellé állásig folyamatosan tüzeltek is.  A móló megközelitése során Captain Chater találkozott Major Corder-rel ( a második a parancsoki láncban), aki kijelentette neki, hogy csatlakozik a hidon a CO-hoz (Commanding Officer 'parancsnok'). Captain Chater erről és az ezt következőkről igy emlékezett " ..ugyan csak 22 éves voltam, de jóval több tapasztalatom volt ágyútűzzel kapcsolatban, mint a parancsnoknak vagy a helyettesének. Még nem értünk a mólóhoz,mikor az ösztöneim azt súgták jó lesz fedezékbe húzódni. Ezt javasoltam a két előljárómnak is, de vagy nem halloták vagy nem értettek velem egyet. Egy pillanattal később egy lövedék csapódott be és a két előljárom a fedélzeten hevert mellettem..." Captain Chatter megtalálta Major Weller-t a C Század parancsnokát és tájékoztatta, hogy a továbbiakban ő a Zászlóalj parancsnoka. Éjfel után pár percel 300 yard-dal távolabb az eredetileg tervezett ponttól a Vindictive oldalával a mólóhoz állt és 3 perccel később a Daffodil is megérkezett és orrával a mólóhoz szoritotta a Vindictive oldalát. A hullámzás viszont nem kedvezett a támadóknak és nagyban megnehezitetta, hogy a hajókat a mólóhoz rögzitsék. Az Iris is megpróbált az előzetes terveknek megfelelően a móló mellé állni de végül nem tudták a rohamcsapatokat partra tenni. ( Többször is fognak próbálkozni és végül a Vindictive-hez kötnek  átszállnak rá a tengerészgyalogosok, de addigra a támadásnak vége és megkezdődik a  visszavonulás). A Vindictive fedélzetén Captain Dallas-Brooks (RMA) a hajó elejére ment, hogy kideritse miért nem tüzel a 7.5" a hajó tetején, mikor oda ért vált számára nyilvánvalóvá, hogy az azt üzemeltetők halottak. A hajó személyzetéből tengerészek egy csoportja önként vállalkozott , hogy átveszik az elesett bajtársaik helyét és kezelik az ágyút. A másik, fedélzetre telepitett 11" a támadás teljes ideje alatt tüzelt . A hajó árbóckosarát, ami kimagasodott a móló felett, egy a móló part felőli oldalán horgonyzó Német rombóló ágyújával eltalálta megölve szinte mindenkit, aki ott tartózkodott.  A találatot túlélő Sergent Finch (RMA)  az akció végéig tüzelt az átalakitások során ide erősitett ágyúval. A 14 csapóhidból mindössze 2 maradt használható a védők ágyútüze miatt. Captain Chater szerint már ekkora a C Század azon Szakaszai, amiknek a támadást kellett volna vezetni "gyakorlatilag nem léteztek"  a hatalmas veszteségek miatt. Captain Chater utasitotta a B Század 5. Szakaszának parancsnokát, Lieutenant Cooke-t, hogy vezesse a támadást. ( hiába a részletes tervezés, szervezés..)   Captain Chater  " a gyalog járó magasságával kapcsolatban ellentmondásos jelentések érkeztek... ahol a hajó partot ért nem volt lépcső a közelben és túl magas volt, hogy le lehessen ugrani. Utasitásba adtam, hogy hozzák a partra a kampós  köteleket és Sergeant Major Tatchert tettem meg személyesen felelőssé, hogy miután mindenki partra szállt egy létrával pótolja azt és a létra álljon készenlétben. Anélkül a létre nélkül senki nem tudott volna  visszajutni a hajóra, azok közül , akik a mólón partra szálltak. Vissza tértem a partfalhoz és lecsúsztam egy kötélen. Az volt a benyomásom, hogy a móló nem volt puska vagy géppuska tüz alatt...a Vindictive-nek a  fal mögül csak  kéményei és az árbóckosara látszott ki... "   A tervek szerint 25 perc állt a rohamcsapatoknak  rendelkezésre az 5.9" ágyúk kiiktatására és a mólót a szárazföldel összekötő viadukt megszakitására. Sergeant Wright, miután a szakasz parancsnoka elesett, lett a 10. Szakasz maradékának a parancsnoka. " .. halottak és sebesültek hevertek mindenhol...a veszteségeink hatalmasak voltak már a partraszállás elött a 45 fős szakaszból 12-en szálltunk partra. A Lieutenant Lamplough vezette 9. Szakasz és hasonló helyzetben volt."  Lieutenant Lamplough " ... észrevettem, hogy a hajó rossz helyen volt...a hajó erősen himbálózott és csapóhid is elég meredek volt...leereszkedtünk a falon vezető járda korlátjához erősitett kötélen a  mólóra...A partraszállás alatt folyamatos lövöldözés volt de az árbockosár pom pom jának lövései bátoritólag hatotattak ... amig ki nem lőtték azt.... de láttuk a C3 tengeralatjáró felrobbanását is.."  

 A C osztályba tartozó1906-ban és 1907-ben épitett 316 tonnás tengeralatjárókat a, C1-t és C3-t, rombolók vontatták a tengeren és a saját hajtóművükkel 6 csomós sebességel kellett a tervek szerint a viaduktnak ütközniük. Mind a két járművet  gyroszkópos autómata irányitással is ellátták, hogy a személyzetük még időben elhagyhassa őket. De a C3 parancsnoka, Lieutenant Sandford nem bizott a berendezésben és végül a tengeralatjárót a személyzete vezette neki a viaduktnak. A C1-nek nem sikerült leválni időben a vontató hajóról és végül a két tengeralatjáró közül egyedül a C3-as érte el a viaduktot 00:15-kor erős ellenséges tüzben. A Németek nagy létszámban voltak a viadukton és arra számithattak, hogy a tengeralatjáró a viadukt pillérei közt akart átsiklani és a móló mögött horgonyzó hajók megtámadása volt a célja és csak fennakadt a pillérek közti acél függönyön, ami csak az ár/apály váltakozása miatt vándorló viztömeg számára volt átjárható. A  viaduktról folyamatos géppuskatűz alatt tartott tengeralatjáró nagyjából fél tucatot számláló legénysége , miután meggyújtotta a gyújtózsinórokat, egy kis motor csónakon próbált elmenekülni még a robbanás elött. A kis motorcsónak motorja azonban üzemképtelenné vált és a személyzetnek, akik közül addigra többen is megsebesültek, az erős dagállyal szemben evezve az ellenség folyamatos tüzében próbáltak eltávoldoni a viaduktól. A helyzetüket tovább nehezitette, hogy a találatoktól több helyen is léket kapott járművükbe betörő viz miatt csak a folyamatos pumpálásnak köszönhetően tudtak a felszinen maradni. Alig távolodtak el 200-300 yards-ra az erős hullámzásban a viaduktól, mikor 00:20-kor a tervek szerint a tengeralatjárón felhalmozott több tonnányi robbanóanyag felrobbant és közel100 lábnyi rést ütött a viaduktban sikeresen elvágva a mólót a szárazföldtől valamint a robbanásban rengeteg Német, akik a viadukton voltak, is életét vesztette. A hatalmas robbanás rendkivül pozitiv hatással volt a rohamcsapatok moráljára is.  A C3 sokat megélt legénységét felvette egy kis gőzhajtású vontató és végül a Phoebe fedélzetén kötöttek ki. 

  A mólón a helyzet finoman fogalmazva is kaotikus lehetett.  A hajók nem az előre eltervezett ponton érték el a mólót hanem jó pár száz méterrel közelebb a parthoz és ezzel arányosan meszebb a moló végétől és az ágyúktól.  A csapatok még el sem hagyták a hajót, már hatalmas veszteségeket szenvedtek. Nem beszélve az Iris-en rekedt  A Századról, ami gyakorlatilag nem vett részt érdemben a harcokban. Mindez éjfélkor a Német világtó lövedékek imbolygó fényénél.  Tovább bonyolitotta a helyzetet egy, a Vindictive-el szemben a móló másik oldalán horgonyzó Német Romboló is. Ennek a kazánjai nem voltak felfütve de a támadás egész ideje alatt folyamatosan lőtte a Briteket.  A  Brit robbantó brigádok, amiknek a móló felépitményeit kellett volna rombolniuk nem tudták a feladatukat végrehajtani, mert a robbantásokkal veszélyeztették volna a saját bajtársaikat.  A tengerész különitmény sem tudta az ágyúkat semlegesiteni. 

 Eközben az előzetes terveknek megfelelően, óramű pontosságal  00:25- kor a Thetis vezetésével a három blokkoló hajó alhagyta a móló tengerfelőli végét és megkezdte a csatorna bejárat megközelitését. Az 5.9" esekkel nem ( ezeket valószináleg le tudták kötni a rohamcsapatok), de szinte minden mással, amivel a védők  rendelkeztek folyamatosan lötték a cementel feltöltött Thetis-t , amit a legénységnek 300 méterre a tervek szerint kijelölt pont  elött a hajógépek leállása miatt  végül el kellet sülyeszteniük. Az Intrepid-nek több szerencséje volt, a Német védők a tüzüket a Thetis-re koncentrálták igy az gyakorlatilag akadálytalanul meg tudta közeliteni a csatornát és az előre eltervezett helyen tudta a legénysége a blokkoló hajót a csatornában elsülyeszteni. Hasonlóan szerencsés volt a harmadik hajó az Iphigenia  is, ami ugyan két találatot is kapott a móló felől de szintén elérte  a csatornát és sikeresen zárta el az Intrepid és a csatorna keleti széle közti rést. A heves ellenséges tűz ellenére a  blokkoló hajók legénységének a többségét gyorsjárású motoros hajókkal sikerült evakuálni. Captain Carpenter (Royal Navy) a Vindictive parancsnoka igy látta az eseményeket " ...a blokkoló hajók átjutottak ... és elvégezték a feladatukat. A viadukt fel lett robbantva és a móló le lett rohanva. Semmi sem indokolta, hogy további életeket áldozzunk fel azzal, hogy a három hajó továbbra is a móló mellett marad. Leadásra került a visszavonulást elrendelő jelzés...mivel az ágyúzás zaja miatt nehezen volt hallható a jelzés többször is leadásra került.."   Mindeközben Captain Chater "  a B Század parancsokával Captain Bamford-dal megbeszéltük a helyzetet. Mindenki akinek az alakulatának a feladta a móló végén levő erődités megtámadása lett volna a móló 3-as számú épületénél volt... és nem volt egyenlőre semmilyen támadás végre hajtva az erődités ellen..ez lett volna az elsődleges feladatunk az egész hadművelet során....Captain Bamford támadásra vezette embereit, amikor felharsant a hajó szirénája, ami vészhelyzeti kiüritésnek hangzott. Captain Bamford parancsot adott a visszavonulásra. A vészhelyzet miatti kiürités során az előzetes tervek szerint a hajó szirénájának a "K" morse jelet kellett  volna sugároznia. A sziréna szólt ugyan, de nem az erre az esetre megbeszélt jelet adta....az előzetes tervek szerint úgy számitottuk , hogy legalább 1 óra 15 percet leszünk a mólón és a sziréna alig 45 perccel a kikötés után szólalt meg....meg voltam győződve, hogy a jelzést a visszavonulásra nem szándékosan adták le...visszatértem a hajóra, ahol megkerestem Captain Carpenter-t a jelzéssel kapcsolatban, aki megerősitette, hogy el lett rendelve a visszavonulás. visszatértem a falra és tovább adtam az utasitást mindenkinek, akit elértem..." Lieutenant Lamplough és Sergent Wright szakaszai eközben Német állásokat füstöltek ki.. Lieutenant Lamplough: " ..minden rendelkezésünkre álló eszközzel próbáltuk zavarni a Német rombolót és visszaverni Németeket, akik esetleg túl közel kerülhettek volna a létráinkhoz...00:50 körűl felhangzott a visszavonulás jele és az egységek sebesültjeikkel megkezdték a visszavonulást. Az én állásom volt legközelebb a parthoz és a mi feladatunk volt biztositani a többi egység visszavonulását. Csak akkor hagytuk el az állásunkat, amikor már senki mást nem láttunk. Visszatérve a falhoz szerencsénkre, amiben mellesleg nem biztam, egy létra még mindig a falnak volt támasztva és az egyik csapó hid is a helyén volt. A  fedélzetre lépve jelentettem a hajó parancsnokának, hogy legjobb tudomásunk szerint mi voltunk az utolsók...Később tudtuk meg, hogy Captain Palmer, 3 NCOs ( Altisztek) és 10 Privates nem tértek vissza és később fogságba estek..."  A helyzetet az is bonyolitotta, hogy a Vindictive szirénája helyett a Daffodil szirénája adta le a jelet 00:50-kor, mert a Vindictive szirénája és kereső reflektora addigra  használhatatlanná vált. A kereső reflektorral le kellett volna adni a '20 perces figyelmeztetés" jelzést...  Sergeant Wright " meghallottuk a visszavonulás jelét és megkeztük a visszavonulást... ekkor elért hozzánk a parancs, hogy még nem jött el a kivonás ideje és térjünk vissza az állásainkba, aminek engedelmeskedtünk is. Hamarosan borzalmas látványban volt részünk, ahogy lassan eltávolodott a hajó, ami az egyetlen lehetőség volt számunkra a menekvésre ..." 

  A Commander Gibs parancsnoksága alatt álló Iris, mint már volt róla szó korábban, nem tudta partra tenni a Major Eagle vezette A Századot. Az első kisérlet során 2 tengerész tiszt megpróbált át jutni a mólóra és hozzá rögziteni a hajót de életüket vesztették. A hajó megpróbálta a folyamatos ellenséges tűz ellenére egy másik pontnál is a kikötést, hogy a létrákat a móló falának támasztva a Tengerészgyalogosok partra szálljanak de ez sem vezetett eredményre. A manőver közben egy a fedélzeten állók 56 fős csoportjába becsapódott egy lövedék és 49-et megölt közüllük. A hajó parancsnoka Commander Gibs is halálos sebet kapott. Lieutenant Spencer (RNR  'Royal Naval Reserve') vette át a parancsnokságot és megpróbált a Vindictive oldalára állni, hogy a Tengerészgyalogosok arra átszállva végre partra jussanak. De még mielött a Tengerészgyalogosok megkezdhették volna az átszállást elrendelték a visszavonulást. Az Iris a heves tüzben megkezdte a visszavonulást mikor a hajó újjabb találatot kapott és a robbanás egy kivételével megölte vagy megsebesitette az összes tengerészgyalagos tisztet. Az elesettek közt volt az A Század parancsnoka Major Eagle is.  Az éjszaka folyamán a hajón levő tengerészek és tengerészgyalogosok közül végül 8 tiszt és 69-en a legénységi állományból életüket vesztettek és 3 tiszt és 102-en a legénységi állományból megsebesültek. ( ez annak fényében különösen tragikus, hogy ténylegesen nem is tudtak a harcokban résztvenni..) 

 Eközben Captain Chater a  Vindictive fedélzetén. "... a visszavonulás során, heves ágyútűzre számitottunk. A tatról füstöt képeztünk, hogy elrejtsen minket az ellenségtől és meglepetésünkre nem kaptunk találatot.... a közvetlen veszély elmúltával erős fájdalmat kezdtem érezni a jobb térdemnél. Soha nem tudtam meg mi találhatott el, de valószinüleg akkor történhetett, amikor a parancsnok és a helyettese meghalt. Captain Bamford-dal átbeszéltük a történteket. Gyakorlatilag nem sikerült egyik feladatot sem tudtuk teljesitenünk, amit előzetesen parancsba kaptunk. Úgy éreztük, hogy a hadművelet ránk eső része teljes kudarc volt. Rengeteg embert vesztettünk minden féle eredmény nélkül.."   Private Feeney az Angliába való vissza út során " Soha nem fogom elfelejteni az étkező látványát. Halottak és haldoklók feküdtek  mindenütt a földön és az asztalokon, akik alig pár órával korábban ugyan itt ettek, ittak és kártyáztak."    Captain Chater " A Vindictive 08:00-ra ért Doverbe. A partraszállás során találkoztam Admiral Keyes-el. Elmondta , hogy egy repülőgép járt Zeebrugge felett és azt jelentette, hogy blokkolva van a csatorna bejárata... Meg kértem, hogy mondja el az embereknek is a hirt. Felhivtam a Brigade Major-t Deal-ben, hogy vissza tértünk de a parancsnok és helyettese elesett..nem akarta elhinni...A Zászlóalj (ami maradt belőle) vonattal tért vissza Deal-be...730 főből 366-an kerültek veszteség listára, köztük 17 tizenhét tiszt, akik közül 10 életét vesztett" . A hadműveletben résztvevők közül 2 Tengerészgyalogos és 5 Tengerész kapott Viktória keresztet. A veszteségeket  tovább növelte a North Star romboló elsülyedése Zeebrugge-nél.  Az álcázó füstben a romboló elvéthette az irányt és a móló világitótornyától Dél-Keletre kikerült annak takarásából és szinte közvetlen közelről telibe találta az egyik csatorna bejáratot örző 8" löveg.  A Brilliant és a Sirius blokkoló hajók egyáltalán nem jártak sikerrel. Az Ostend-i csatorna bejáratát blokkolni hivatott két hajó navigációs hiba miatt ( a források szerint az egyik homokpadot jelző bóját egy mérfölddel arrébb helyezték a Németek és a szél irány változása miatt a füst is megnehezitette a navigációt ..)  2400 yards-al keletebbre megfeneklettek a part közeli vizeken a sötétben . A legénységüknek sikerült elmenekülniük. Hogy mennyire volt sikeres a hadművelet a források nem értenek egyet. Az Ostend-i csatorna kijárat, amig Német kézen volt a háború során végig használható maradt, de nincs egyetértés, hogy milyen és hány vizijárművel tudták azt használni a Németek. Admiral Keyes az Ostend elleni akció mielöbbi megismétlését sürgette és az Admiralitás is egyetértette vele. A Zeebrugge támadástból vissza tért Vindictive-et  Doverben napokon belül át is alakitották blokkoló hajónak, de a kedvezőtlen időjárás miatt az ismételt támadást el kellett halasztani. Ez halasztás időt adott arra, hogy  közben Chatham-ben a Sappho-t ( könnyű cirkáló egy hajó osztályba tartozott az előző vállalkozásban részt vevő Brilliant-tal és a Sirius-al) is  átalakitsák blokkoló hajóvá valamint ismét egy kissebb flottát vontak össze, hogy biztositsák a blokkoló hajók útját. Az Ostend elleni második támadás Május 9-én  délután indult. Még menet közben a Sappho -n komoly probléma lépett fel, ami lecsökkentette a sebességét 6 csomóra és visszafordulásra kényszerült. A Vindictive a part közelben ködbe került és a látótávolság erősen lecsökkent. Végül sikerült elérnie az Ostend-i csatorna bejáratát de a Német tüzérségnek is köszönhetően nem tudta teljes mértékben lezárni azt.  A visszavonulás során a Warwick Romboló ( egyben a Dover Patrol Zászlóshajója) aknára futott de a sérült hajót végül sikerült Doverbe vontatni.  Az eredménnyel továbbra sem lehettek teljesen elégedettek, mert a Sappho-t kijavitották és immáron egy 1904-ben épült csatahajót, a Swiftsure-t  tervezték átalakitani blokkoló hajónak. A harmadik akciót Június első hetében tervezték végrehajtani, amit aztán elhalasztottak és végül egyáltalán nem került rá sor. (Az Admiralitásnál valószinűleg úgy értékelhették a helyzetet, hogy a Németek csak a kissebb egységeikkel tudják elhagyni Bruges-t és arra tartogatták a hajókat, ha esetleg a Németek szabaddá tennék Zeebrugge-i csatorna kijáratát. Nem beszélve arról, hogy az előző két vállalkozás is igen komoly veszteségekkel járt és valózsinüleg nem akartak bele menni egy újabb kockázatos akcióba. Az első két támadás "sikerei" jól eladhatóak lehettek a közvéleménynek és valószinüleg komoly moráljavitó hatást tulajdonithattak nekik. A Korlátlan Tengeralatjáró Háború során a Német Tengeralatjáró fegyvernemmel szemben minden "sikert" nagy "sikerként" lehetett tálalni a közvélemény számára.Valamint a Nyugati Fronton akkortájt nem teljesen álltak jól a dolgok az Antant erők számára és ez tovább javithattta az akciók kimenetelének a "megitélését" és a Royal Navy is felmutathatott végre valami látványos "eredményt". De már harmadszorra nem biztos, hogy javitott volna a morálon akkorát az újabb Flandiriai kikötő ellen végrehajtott "sikeres" blokkoló akció hire ... )  

   1918-ra a BEF Nyugati Fronton harcoló dandárjait a szükséges élőerő hiány miatt három Zászlóalraj csökenttették és nem voltak kivételek  a 63. (Naval) Division  Dandárjai sem. a 188. Dandárt a két RMLI Zászlóalj és az Anson Tengerész Zászlóalj alkotta  és több olyan tiszt is szolgál majd a fornton, akik korábban még legénységi állományúként  vettek részt a Nyugati Front harcaiban és előléptetésüket menet közben kapák. Sokan közüllük a Hadsereg más alakulataitól érkeztek a Hadosztályhoz és voltak tisztek akik a flottától kerültek áthelyezésre.  Március 20-án, 1918-ban 188. Dandárt a ismét a frontra vezénylik. Már napokkal korrábban egyre erősebbé váló Német ágyútűz és gáztámadások a közelgő offenziva előjelei voltak. A Hdosztály Zászlóaljainál korábbi magas veszteségek miatt komoly létszám hiány állt fent volt olyan Zászlóalj, aminek a létszáma mindössze 150 főt számlált de a többi is átlagban 500 fős volt. A 189. Dandárnál  felállitásra került egy géppuskás Zászlóalj Lt. Col. McCready (RMLI) parancsnokságával. Private Polley eltávjáról visszatérve is ebbe a zászlóaljba lett beosztva. " ...nem tartott sokáig megtalálni a Század parancsnokságot Neuville közelében. A sections többsége a frontvonalon volt ...minden eltávozást töröltek a Németek várható támadása miatt. Minden beszélgetés középpontjában a Nagy Német Offenziva állt. De hiába volt az állandó szóbeszéd tárgya és ezzel hiába szoktunk hozzá a gondolatához továbbra sem éreztük, hogy sok okunk lenne bizakodni.. némi erősités érkezett de a többségüket visszatartották a Századparancsnokságnál nappal hevedereket tölteni a géppuskáknak  és éjszaka utánpótlást cipelni a frontra...Éjjel nappal ellenséges gépek repültek felettünk... pár napig gáztámadások célpontjai is voltunk... 21-én még hajnal elött elfogtuk  az ellenség pár felderitőjét és tudomásunkra jutott, hogy a támadás a kora reggeli órákban lesz... Hajnalban megkezdődött az ágyúzás, gáz töltetekkel nyitottak majd robbanó lövedékekkel folytatták. Mindenkit, a megkettőzött őrszemeken kivül a fedezékekbe parancsoltak. Az ellenség  ágyútüze gyakorlatilag minden inch-et beboritott és a lövészárkokat szinte felismerhetettlenné változtatta. 05:00-kor elrendelték a  'stand to' -t( 'támadásra felkészülni') az ágyútűz intenzitása nőt...   a repülőik alacsonyan repülve géppuskáikkal végig pásztázták a lövészárkainkat.. néhányuk a megfigyelő ballonjainkra összpontositottak, amik ezt követően lángolva zuhantak le a földre. "  Az Unternehmen Michael, ami része volt az 1918-as nagy Német Támadásnak, megkezdődött. A támadás megindulása után pár órával  az 5. Brit Hadsereg megkezdte a visszavonulást. A visszavonulás során a 2. RMLI parancsnoka Lt. Col. Farquharson, aki a Gallipoli-i hadijárat óta szolgált a Zászlóaljnál is életét vesztette. Március 23-án a kér RMLI Zászlóalj egy fél kész védelmi állásba vonul vissza Berincourt faluhoz. A  visszavonuló Brit csapatok, hogy ne kerüljenek ellenséges kézre sorra robbantották fel a front közeli ellátó pontjaikat, lőszerlerakataikat. Private Polley " megtaláltuk az utászok elhagyott kantinját...ez volt a legjobb reggeli, amit valaha is ettünk a fronton..Lazac konzervek, és rengeteg gyümölcs és néhány üveg sör, az utóbbihoz nem sok kedvem volt a kora reggeli órákban de mások nem voltak ilyen válogatósak.."   Március 24-én reggel a BEF hadosztályainak sikertelen ellentámadásai után a 188. Dandár szektorában a  heves tüzérségi előkészitést követő  Német támadás az RMLI Zászlóaljak egy-egy századára nehezdett. A kibontakozó közelharc során kiadták a  visszavonulásra a parancsot de a megfelelő kommunikáció hiánya és a leereszkedő köd  miatt is a két századot elvágtág a főerőktől és  miután bekeritették őket megadták magukat. A két Zászlóalj maradéka is csak súlyos harcok közepette  tudott elszakadni, ők és a Hadosztály Géppuskás Zászlóaljából hozzájuk csatlakozott 12 géppuskával alkották az utó védet. A 189. Dandár és Vickers géppuskásokat hagytak hátra utóvédnek. Private Poley " A Századot megállitották és a géppuskákkal tüzelőállásokat foglaltak el.... a tiszteken kivül senki nem tudta hol vannak... a század többi része a Somme felé távozott..."  A Hadosztály parancsnoka visszavonulást rendelt el. A Hadosztály 3 oszlopban Dandáronként elhaladt az 1916-os Somme  csatatér melett. Private Polay " ....végül utolértük a visszavonuló gyalogságot... folyamatosan ágyútűz alatt voltunk miközben vonultunk vissza...  ha lehet monotonitás abban ,hogy folyamtaosan arra számitunk, hogy hamarosan meghalunk, akkor a folyamatos agyúdörgés zaja is monotonná válhat egy idő után... végül, eónoknak tűnő idő után a Somme környékén nyilt terepre értünk. A teherhordó lovak és öszvérek kivételével, amik az utakon maradtak, a mezőkön átvágva haladtunk Delville Wood (Bois d'Elville) irányába... A hátrahagyott géppuskásoknak elég hamar fel kellett adniuk állásaikat. ..Amikor kiderült, hogy a lőszeres dobozok hevederekkel is hátra maradtak egy tiszt magamellé rendelt néhány embert és visszament. Soha nem tértek vissza.....Delville Erdő környékén visszatértünk az útra és ami megmaradt a századból megállt. A Századból azok, akik részt vettek a korábbi harcokban Delville Erdőnek hivták a helyett, ami nem volt más csak néhány élettelen fatönk... " Még menet közben további visszanvonulást elrendelő parancs érkezett  az 1916-os Első Somme Csata helyszinétől keletre. A németek folyamatosan támadtak és a visszavonuló tüzérséget is elérték majd a kibontakozó közelharc során a Britek elvesztették a lövegeiket.  A visszavonulás során a Német repülők folyamatosan zaklatták az Antant csapatait. Öt napos folyamatos harc után sikerült csak az arcvonalat megszilárditani. Harold Holme az V. Hadtestnél volt tovább képzésen márciusban, mikor a Német támadás megindult.  " ...Március 26. A nap csendes volt, valószinleg a Német tüzérség nem volt képes lépést tartani a csata mozgásával. Szürkület felé láttunk néhány felderitüjöket...Sötétedés után egy kissebb csapatuk is támadásba lendült... egyik oldalnak sem volt kézigránátja, kézifegyverekkel harcoltunk nagyjából 10 yards-ra egymástól... Néhány halottat és sebesültet hátrahagyva végül visszavonultak.." 

 További harcokra kerül sor, a rákövetkező hónapokban jól jelzi a harcok intenzitását,hogy a két RMLI zászlóaljt összevonják április végén 1. RMLI néven . A Németek Tavaszi offenzivája során a BEF arcvonalán ütött rést Francia csapatok átcsoportositássával töltik ki. ( ismét SPOILER ALERT ez a nem sokat hangoztatott esemény egy másik Világháború során komolyan fogják befolyásolni a Francia vezetés döntéseit...) A  Brit Királyi Tengerészgyalogság 1. Zászlóalja kisebb megszakitásokkal részt fog venni a Nyugati Front harcaiban egészen az őszi fegyverszünetig. A Nyugati Front harcai során a Royal  Naval Division elveszitett (halottak, sebesültek, fogságba esettek összesen) 1683 tisztet és 34992 egyéb rendfokozatú tengerészt, tengerészgyalogost, katonát.  A 1. RMLI  Angliába visszatérte után a 63. Royal Naval Divisionnal együtt 1919 júniusában feloszlatásra került. 

 Brit Királyi Tengerészgyalogosok Oroszországban   

 Az 1917-es Oroszországi események miatt egy Finnországon keresztül végrehejatott  Murmanszk elleni Német támadás lehetőségét a Brit hadvezetés mint pontenciális veszélyt tartott számon. Murmanszk szolgált bázisául az  Antant hatalmak  által Oroszországnak szállitott utánpótlásnak. Ezen bázis megvédésére hivatkozva a Glory csatahajó és megnövelt létszámú Tengerészgyalogos különitménye egész 1917-18 telén a városban maradt . Szintén  pontenciális veszélynek tartották ha Arhangelszk a Németek kezére kerül, akkor azok egy tengeralatjáró bázist tudnak ott létrehozni ( ??? hm ???.) .  1918 márciusában csatlakozott a Cochren  a misszióhoz és a partra tett (mondhatni szokásos..) vegyes Tengerészekből és Tengerészgyalogosokból álló osztagok a Norvég határ mentént hajtottak végre őrjáratokat a Német barát Fehér Finnek ellen. (a Nyugat ekkortájt a Vörös Finneket támogatta...) Az egyik alkalommal rénszarvas szánokon utaza egy 30 fős két Lewis géppuskával megerősitett Marines különitmény egy Finn felderitő őrjáratot üldözött. Az üldözés olyan jól iskerült, hogy a Brittek belefutottak a 200 fős Finn főerőbe. A géppuskáknak is köszönhetően a Tengerészgyalogosoknak sikerült a rénszarvas szánokkal elmenekülniük. Még július folyamán egy kis létszámú Marines különitmény Arhangelszkbe vonult és megérkezett Angliából a nem sokkal korábban május 5-én, 1918-ban felállitásra került Royal Marine Field Force, aminek parancsnoka Lieutenant Colonel R. O. Paterson volt a Royal Marine Artillerty--től.  A 365 fős Royal Marine Field Force-t egy tábori tüzérségi üteg az RMA-tól valamint egy géppuskás section-nel kiegészült RMLI Század alkotott és térség vasútvonalak biztositása melett a baráti "helyi" erők támogatását is feladataik közt fog szerepelni.  Az egyik forrás szerint az egységek már megérkezésükkor rendelkeztek Téli felszereléssel is. A Brit Tengerészgyalogosokat a Kem és Murmanszk között húzódó közel 300 mérdföldes vasút vonal mentén tevékenykedtek. Időközben a térségbe vezényelték a hadsereg 236. Dandárját is . (Az 1918 novemberét követően a Britek térségbeli jelenlétét utólag azzal is indokolja az egyik forrás, hogy a tél beálltával a Fehér Tenger befagyott és nem tette lehetővé tavaszig Arhangelszk tengeren való kiüritését és nem  akarták magukra hagyni a Vörösökkel szemben a Nyugati hatalmakkal szimpatizálókat...aha..meg hát az USA hadbalépésével sok hadianyag érkezett a térségbe és nem akarták,hogy rossz kezekbe kerüljön..)  A források külön kiemelik, hogy a Brit Tengerészgyalogosok a tél folyamán alapos kiképzésben részesültek arktikus körülmények közti harcászatból. A nemzetközi helyezt fokozódását szemlélteti, hogy 1919 Április végén az Antant hatalmak Murmanszki Szövetséges Parancsnoksága alá 15 ezer fő tartozott egy hadosztályba szervezve.  A hadosztály közel felét 7 ezer Birt (köztük a Tengerészgyalogosok) tette ki és a többi 8 ezer fő Francia, Olasz, Szerb (??) és Karéliai volt. A Brit Tengerészgyalogosk1919 tavaszán a Bolsevikok ellen részt vesznek néhány csatában is majd az egész különitmény júliusban vissza tér Angliába. A vasút és az ahoz tartozó hidak őrzése mellett a Royal Marine Field Force 150 Lengyelt (??) kiképez géppuskák kezelésére és részt vesznek a Dvina folyó torkolatánál partra szálló Francia csapatok támogatásában. Végűl július 10-én,1919-ben Murmanszkban kerülenk behajózásra Royal Marine Field Force Tengerészgyalogosai a szigetországba történő visszaérkezésük után az alakulat feloszlatásra került. Általánosságban elmondható, hogy a Polgárháború során a Vörösök és a velük szemben álló erők nem voltek felkészülve az éghajlati és földrajzi viszonyokra a  térségben. A ritkán lakott és járhatatlan vadonban nem húzodtak egyértelmű front vonalak mint Franciaországban korábban. A harcolók nagyban fognak támaszkodni a helyiekből szerveződő irreguláris, partizánokra, akik rendelkeztek a helyismerettel és fel voltak készülve az időjárás jelentette kihivásokra. 

  A Béke diktátum során döntés született, hogy Schleswig-Holstein hovatartozásáról népszavazás formályában fognak dönteni ( szintén egy érdekes történet, érdemes utánna olvasni...) és a népszavazás felügyeletére az Antant csapatokat küldött.  A Britek igazi Első Világháború elötti módon állitották fel 1919 júliusában a 6. Tengerészgyalogos Zászlóaljt a feladatra. Minden RMLI Division és a RMA adott  bele egy-egy Századot. A Század az RMA-tól, B Század  Chatham-ből, C Század Portsmouth-ból, D Század  Plymouth-ból lett kiállitva. A kitüzött feladat sem tünt túl nagy kihivásnak a Zászlóalj kiképzése leginkább alakizásban és az egyenruha és lábbelik kifogástalan állapotban való tartásában merülhetett ki jobbára. Többen a Zászlóaljban szolgálatot teljesitők közül csak a Németek elleni háború miatt bujt egyenruhába és a fegyverszünet megkötése után az általános demobilizácó végett a leszerelésükre vártak. Lieutenant P. R. Smith-Hill (RMLI) a B Század egyik Szakaszának a parancsnoka az alábbiakat irta "   A morál magas volt. A Szövetségesek megnyérték a háborút és mi is túléltük. Minden este kimenőt kaptunk. Major Barnby a Század parancsnoka a háború nagy részét a Royal Naval Air Service és a Royal Flying Corps-nál töltötte. Számára egy gyalogos század parancsnoklása nem volt előléptetés. A Századparancsnok helyettes Watts Gallipoli-nál szolgált és lövészárok harcászatból szerzett csak tapasztalatot. A többi tiszt Őfelsége hajóin szolgált a háború során és tapasztalataik kimerültek a hadihajók ágyúinak a kezelésében, kikötői őrszolgálat adásában és egy behajózott Tengerészgyalogos  különitmény igazgatásában. A században szolgálók többségének ismeretei jobbára a tengeri szolgálattal volt kapcsolatos." A Zászlóalj parancsnoka ( a nem egyszerű nevű..) Lieutenant Colonel A. de W. Kitcat  a Royal Marine Light Infantry-nál töltött 31 éves pályafutása során nem vett részt szárazföldi hadműveletekben. A nyugodtnak tekinthető felkészülésük során mondhatni váratlanul érte őket a Czar csapatszállitóra való behajózás parancsa. A célállomást nem ismertették a Tengerészgyalogosokkal. Lieutenant Smith-Hill " ..a behajózást követően három nappal később sem tudjuk pontosan hova is tartunk. Azt tudjuk, hogy valahová Oroszországba. A katonák morálja nem  túl jó. Először is: Nem adták meg nekik a lehetőségét az önként jelentkezésnek. Az Adjutant General szóban kezeskedett értük a War Office-nál. Másodszor: A Zászlóalj parancsnok úgy gondolta bölcs dolog ha nem fizeti ki a járandóságát az embereknek, mielött elhagytuk Bedenham-t. Elkerülendő , hogy hátrahagyjunk néhány részeget. Harmadszor: A katonák a fegyverszünet alatt nem akarják kockáztatni az életüket az Oroszok miatt. Anglia esetében más lenne a helyzet."  Augusztus 8-án, 1919-ben a Murmanszkba való megérkezésük után a Zászlóaljt ketté osztották. a C Századot a Fehér Tenger meletti Kandalaksába a többi részét Kembe vezényelték. A következő hetek során a Brit Tengerészgyalogosok számára a helyzet elég kaoutikus volt. Egymásnak ellentmondó hirek keringtek a kivonásukról és hogy egy támadó hadműveletben lesznek bevetve. A Bolsevikok géppuskával rajtaütöttek a Portsmouth Századon miközben négyes oszlopban meneteltek egy úton. A rajtaütésben 4-en meghaltak és 15-en megsebesültek köztük a Zászlóalj parancsnoka Kitcat Alezredes is, akinek átlőtték a lábát. A Század visszavonult. Lieutenant Colonel Kitcat az alábbiakat irta az esettel kapcsolatban a Colonel Commandant of Portsmouth Dvision-nek: ".... Nem gondoltam volna, hogy képes leszek ennyire elrontani a dolgokat. Azt hiszem "légnyomást" kaphattam csak nem voltam tudatában. (már megint az a fránya idegláz...) Egy dolog teljesen világos nem vagyok alkalmas  arra, hogy parancsnokoljak sem terepen sem máshol."  Major Ridgins a Royal Marine Artillery-től vette át a 6. Tengerészgyalogos Zászlóalj parancsnokságát.  Az RMA század személyi állománya a vasút vonal mentén látott el szolgálatot mig a 6. Tengerészgyalogos Zászlóalj a Hadsereg  egyik Dandárjába beosztva vett részt az Onyega Tó környéki harcokban szeptember első heteiben. Lieutenant Smith-Hill " Az emberek idegeskedtek azon, hogy a tiszteknek nem kéne azon probálkozniuk, hogy kitüntetéseket szerezzenek. Attól tartottak, hogy a tisztek valami vad dolgot fognak művelni és az embereik szükségtelenül, fognak veszteséglistára kerülni miattuk."  A Zászlóalj számára a helyzet továbbra is kaotikus lehetett ( a harcok elég abszurd szituációkat eredményeztek).  Lieutenant Simth-Hill " Oroszország ezt a részét sűrű aljnövényzettel benőtt erdő boritotta. A láthatóság nagyon rossz volt. ..iránytű alapján mozogtunk, mert különböző akadályokat kellet megkerülnünk, mint például tavakat, mocsaras foltokat, kidölt fákat. Ha elveszitettük volna az irányt könnyen ellenséges területre tévedhettünk volna. A sűrű erdő miatt muszály volt Orosz vezetőket fogadnunk ha le kellett térnünk az utakról, ösvényekről. Utólag már biztos, hogy a vezető, akit a Koikori-i támadásnál alkalmaztunk az ellenség ügynöke volt és figyelmeztette a védőket a közeledtünkről és ő javasolhatta nekik, hogy foglalják el a mögöttünk levő kis dombot és onnan vegyenek tűz alá minket. Sok emberemet lötték hátba, miközben az ellenség  felé voltak arcal. A tisztiszolgámat Private Davey-t is egy a hátunk mögül érkező lövés ölte meg. Soha többé nem láttuk a vezetőnket a támadás után. Később parancsba kaptuk, hogy ne engedjük a vezetőket egyedül sehová és figyelmeztessük őket, hogy lelőjök őket ha még is megpróbálnak ellenszegülni az utasitásunknak... Utólag már világos számomra az ellenség ismerte minden mozdulatunkat és tervünket. A kudarcaink kiváltó okai pedig az elégtelen felderités, hirszerzés volt és az elhirátás sem működött jól."   Attól,hogy még ha valami rossz szerencsére mindig lehett rosszabb és a tengerészgyalogosoknak meggyült a  baja Major Strover-rel  is a Hadsereg egyik Örnagyával, aki valószinüleg nem volt elragadtatva a tengerészgyalogosok teljesitményétől.  Lieutenant Smith-Hill " Major Strover telefonált a Parancsnokságra és tájékoztatta őket, hogy elküldött egy csapat Marines-t mivel hasznavehetelenek számára és szerinte etetni és ruházni sem volna szabad őket. Majd a melette álló emberhez fordult és megkérdezte Marine-e és hallotta-e, hogy mit mondott a telefonba. Miután mind a két kérdésére igen volt a válasz az Örnagy azt mondta neki, akkor  tudassa a század többi tagjával is... Amikor ezt meghallottam Major Strover-hez mentem ... azt válaszolta, hogy a parancsa mi szerint aki nem kiván harcolni  az vonuljon vissza az nem vonatkozik a  B (Chatham) Századra csak a C Századra és mi maradjunk éjszakára a jelenlegi állásainkban. Azok, akik nem kivánnak harcolni másnap reggel Major Laing-el fognak vissza menetelni. Mikor visszatértem a Századomhoz már egy csapat elindult vissza a  nem sokkal korábban kapott parancs szerint. Másnap 09:00-kor Major Laing az egybegyült  B és C század emberei közül önkénteseket keresett az első vonalban levő állásokba. 16-an jelentkeztek a B Századból és 3-an a C Századból, de ez a létszám nem volt elegendő. A századoknak oszolyt vezényeltek. Major Laing utasitott, hogy kövessem a parancsnokságra. Lieutenant Bramall is csatlakozott hozzánk. Mikor visszatértem a századhoz meg tudtam, hogy hozzávetőleg 50 fő elindult Szvjatnavolok irányába ( Északra a fronttal ellentétes irányban). Jelentettem Major Laing-nak és Major Strover-nek, aki parancsba adta, hogy üzzenjék meg a távozóknak, hogy ha megpróbálnak belépni Szvjatnavolok-ba lőni fognak rájuk.  17:00-kor elküldtek engem egyedül Szvjatnavolok-ba, hogy vegyem át a parancsnokságot azok felett, akik vissza mentek. Megérkezésemkor örömmel fogadtak ( .. nem lőttek rájuk..) nem voltak köztük altisztek sem.. másnap reggel 08:00-ra sorakozót rendeltem el. Másnap 08:00-kor vigyázállásban felsorakoztak  és a felszerelésük, ruházatuk is rendbe volt szedve..."    

  Szeptember 23-án, 1919-ben 6. Tengerészgyalogos zászlóalj immáron Murmanszkban volt és a kivonásukra vártak, amikor többüket őrizetbe veszik. A hadbiróság a Zászlóaljból 90 főt bűnösnek talált gyávaság vádjával. Közülük 13-at Halálra, mig a többieket 5 év kényszer munkára itélték. A halálbüntetéseket végül nem hajtják végre és többek itéletét is enyhitik később.  Captain Watts-ot is hadbiróság elé állitották, mivel kijelentéseivel és szóhasználatával zavart kelthetett és ronthatta a csapatok morálját. Kényszeű leszerelését követően Irországban csatlakozott a Britek  paramilitáris rendőri erőihez. 

   Január 1-én, 1918-ban Vlagyivosztokban a Suffolk Cirkálóról partra szállt Brit tengerészek és tengerészgyalogosok egy csoportja. Feladatuk a Brit Konzulátus és a Pétervárról és Moszkvából érkező menekültek védelme volt a forradalom miatt gyorsan romló helyzet miatt- Ekkor már a városban tartózkodtak a Japán fegyveres erők tagjai is, akik megpróbálták kihasználni Oroszország gyengeségét és valóra váltani terveiket és elfoglalni az Orosz Távol Keletet. Az egykor hatalams birodalom többi részérén is már háborús viszonyok uralkodtak, hadurak, érdekcsportok, interveciós seregek állomásoztak szerte az ország területén.  Valószinüleg a Magyar olvasók számára jól ismert eseménykeről van szó igy csak néhány példa a történelem ezen eseményekben és szereplőkben bővelked szakaszából. Az egykori Osztrák-Magyar Hadseregbe tartozó ( sokak szerint onnan dezertált.) hadifoglyokból alakult a Cseh Légió, aminek az ellenörzése alá került a Transz Szibériai vasút.A Bajkálon túli kozákok vezetője Szemjonov Atamán, akit egyszerre fizettek a Franciák, az Angolok és a Japánok. Kolcsak Admirális vezette Fehér erők, akik szintén élvezték az Antant erők támogatását, névleg ellenőrizték a Volgától a Bajkál Tóig  elterülő részét Szibériának. De a térségben itt is mint Oroszország más területein a helyi partizánok birták a tényleges kontrolt. A Kolcsak vezette erők egy Nyugati hadijárattal próbáltak összeköttetést teremteni az Arhangelszk környéki Fehér erőkkel és ezzel párhuzamosan Moszkva elfoglalásával megszilárditani az ország felett a hatalmukat. A már korábban a Suffolk-ról partra szált Tengerészgyalogosok egy vasúti kocsikra szerelt 6"-es ágyúval és négy 12 fontos löveggel részt vettek az Ufa környéki harcokban. ( térképre tekinte láthatjuk azért az kicsit arrébb van, mint a Vlagyivosztoki konzulátus). A különitmény Vlagyivosztokból való kivonása során döntés született egy Orosz Folyami Flotilla felállitásáról, a Volga mellék folyóján a Kámán. A Perm-ben állomásozó hajókkal akarták segiteni Kolcsak  erőfeszitéseit a Vörösökkel szemben. Captain Wolfe-Murray (Royal Navy) a British Naval Mission feje javasolta az Admiralitásnak a korábban vonatokra erősitett ágyúk folyami hajókra való felszerelését ( megint a stupekolás...) amikett Brit személyzet üzemeltetne.  Az Admiralitás jóvá hagyta a tervet és a Suffolk cirkáló leváltására Vlagyivosztokba érkező Kent cirkáló Tengerészgyalogosai közt kerestek önkénteseket a feladatra. Captain Tom Jameson  (RMLI) volt a hajó Tengerészgyalogos különitményének a parancsnoka. " ...64 fős különitményből 63-an jelentkeztek. Az az egy éppen fogdán volt és nem tudott jelentkezni...az önként jelentkezők nagy száma meglepő volt annak tudatában, hogy hamarosan leváltott volna minket a Carlise...Kihangsúlyozandó mire is jelentkeztek a Tengerészgyalogosok: a, A hajó hamarosan haza fog térni.  b, Egy polgárháboróban fogunk részt venni és annak kimenetele minimun kétséges volt. c, Az ország jó része még a Szibériai tél markában volt (-35 fok) éhinség és járványok dúltak és a nyelvi nehézségek csak pár példa a ránk váró kihivásokból. d, A bázisunk Vlagyivosztokban lenne de a műveleti területünk 4000 mérföldel arrébb az Urálnál található. ... Én választottam ki a csapatot és készitettem fel őket. A csapatot a következők alkották: 1 Captain (RMLI), 1 Lieutenant  (Royal Navy), 1 Gunner WO 'Zászlós' (Royal Navy), 7 NCO 'Altiszt' (RMLI), 22 Private (RMLI), 1 Petty Officer 'Altiszt' Armourer (Royal Navy), 1 beteg ápoló (Royal Navy), 1 Orvos (Royal Naval Volunteer Reserve). " Captain Jameson  igyekezett valóban mindenre felkészülni a szintén Vlagyivosztokban állomásozó Kanadaiaktól szerzett téli felszerelést az emberei számára. Gondolva a rájuk váró primitive higiéniai körülményekre kétszer annyi fertötlenitő szert vettek magukhoz, mint élelmet. A kis különitmény morálja jó volt, mikor április 6-án, 1919-ben megkezték hosszú utazásukat a Transz Szibériai vasúton. Az útjuk során számos kisebb kalandjuk is akadt egyszer egy Fehér orosz tiszt életét mentették meg, akit Szemjonov Atamán részeg  kozákjai ki akartak végezni. Április 16-án, 1919-ben megérkeztek Omszkba. A pályaudvar tele volt vagonokkal, amikbe katonák és családtagjaik zsufolódtak össze. A Tengerészgyalogos tisztet megdöbbentették az állapotok mint például  a higiéniát egy a padlóra vágot lyuk jelentette  és a meleget a vagonok közepére állitott kályha szolgáltatta a szibériai  télben.  Április 28-án érkezett a különitmény Permbe. Itt Captain Jameson kapcsolatba lépett a Fehér Flottilla parancsnokával  Szmirnov  Altengernaggyal, aki egy lapátkerekes vontatót és egy bárkát bocsájtott a rendelkezésükre orosz személyzettel. Hamarosan a magukkal hozott ágyúkat fel is szerelték a hajókra. A Brit Tengerészgyalogosok élelmezéséről a helyiek gondoskodtak. Captain Jameson RMLI "  fekete kenyér, egy vekni általában 18" hosszában, hús hordóban, gyakran medve hús, amit még a tél beálta elött tettek el hordókba jéggel és sóval, továbbá  krumpli. Volt némi változatosság a kenyér néha savanyú volt és volt, hogy a vekni belseje nedves és zöld volt. Előfordult, hogy hús nem volt ehető valószinüleg a hordó hibája miatt.."   Az immáron Brit ágyúkkal felszerelt hajók május 14-én bocsájtkoztak előszőr harcba a Vörösökkel. A Flotilla feladatai közé tartozott a Fehér csapatok tűz támogatása a folyó menti harcokban, a folyami átkelések biztositása és a Vörösök úszó haditechnikájának a leküzdése. Június közepére viszont a Vörösök térnyerése egyre nyilvánvalóbbá vált és British High Commissioner tájékoztatta Kolcsakot, hogy Őfelsége Kormánya nem ismeri el a továbbiakban az Omszki kormányt és a Szibériában állomásozó Brit erők kivonásra fognak kerülni. A folyó vizszintje leapadt és nagyobb hajókkal végzett hadműveletek lehetetlenné váltak. Ismét döntés született az ágyúk leszereléséről és szárazföldön való bevetésükről. De mielött az ehez szükséges ágyútalpak megérkezhettek volna Vlagyivosztokból a Vörösök előrenyomulása felgyorsult. Június 20-án Szmirnov Altengernagy Permbe rendelte a hajókat és versenyt futva az idővel megkezdték az ágyúk vasúti kocsikra való felszerelését. A következő kihivást egy működő mozdony beszerzése jelentette. Captain Jameson RMLI " egy csapat fegyveressel elmentük a javitó állomásra.... határozott fellépésünkkel meggyőztük az Oroszok vezetőjét, hogy bocsásson rendelkezésünkre egy mozdonyt személyzettel... a fegyveres őrizetünk alatt a mozdonyt hozzá kapcsoltuk a vonatunkhoz és a következő reggel 6-kor június 29-én a csordulásig teli vagonjainkkal elhagytuk Permet."  A következő napon 300 mérföldre Jekatyerinburgtól és 1000 mérföldre Omszktól a mozdony lerobbant. Próbálták kitalálni mi legyen a következő lépés, mikor keletről feltünt egy mozdony. Szmirnov Altengernagy tudomást szerzett róla, hogy sikeresen elhagyták Permet, de mivel nem csatlakoztak hozzá ezért mozdonyt küldött, kideriteni a történteket.Omszkba érve eljutott Captain Jameson-hoz a Brit Admiralitás kivonulást elrendelő parancsa. Miután a lövegeket és a hozzájuk tartozó municiót átadták a Fehér csapatoknak, további eseményekben gazdag utazást követően (egy aranyszállitmány kiséretét is rájuk bizták..)  Brit Tengerészgyalogosok a Permi indulásuktól számolva 52 nappa később megérkeztek Vlagyivosztokba és a Carlise fedélzetén elhagyták Oroszországot.  

 November 21-én, 1918-ban a Német Flotta felszini egységei a fegyverszünet rendelkezéseinek megfelelően egy minden bizonnyal impozáns flotta felvonulás keretén belül megadták magukat a Royal Navy Grand Fleet-jének. A Német hadihajókat a Brit Flotta és Királyi Légierő gépei a Scapa Flow-hoz kisérték  és ott internálásra kerültek.  A Német legénység egy része a hajók  fedélzetén maradt, mig a további sorsukról döntés született. A hajók a  karbantartás elhanyagolása miatt is egyre rosszabb állapotban kerültek. Mivel a hajókat internálták és nem voltak lefoglalva a britek nem állomásoztattak rajtuk csapatokat. Júniusra már nyilvánvalóvá válhatott a Békediktátum részletei és mikor június 21-én, 1919-ben a Brit flotta hajói egy gyakorlatra elhagyták a flotta támaszpontot  a Német flotta parancsnoka Konteradmiral von Reuter kiadta a parancsot a Német hajók elsülyesztésére. A Briteket váratlanul érhették az események és valószinűleg mindent megpróbálhattak, hogy megakadályozzák az eseményeket és ugyan 9 Német tengerész meghalt és 10-en megsebesültek de a hajók sülyedését nem tudták megakadályozni. Az eset valószinüleg nagy felfordulást kelthetett, mivel nagyon komoly érték merült hullámsirba. Valószinűleg többekben felmerülhetett a kérdés felelősöket keresve, hogy mit csináltak ezalatt a kirendelt  Tengerészgyalgosok?  

 Az I. Világháború során a Brit Tengerészgyalogság létszáma 1918-ban tetőzőtt 56816 fővel. A fegyverszünet után az általános leszerelésnek köszönhetően a Corps létszámát 15 ezer főre csökkentették. Az ország pénzügyi lehetőségei miatt további költségcsökkentésre volt szükség a fegyvereserőknél és ismét komolyan felmerült a Corps esetleges feloszlatása. Az Admiralitás ellenállt a felvetésnek de valószinűleg a kincstár komoly nyomást gyakorolhatott rájuk, az egymással párhuzamosan két külön laktanyában működő két Portsmouth-i Tengerészgyalogos Divizió a Royal Marine Artillery Eastney Barracks és a Royal Marine Light Infantry Portsmouth Division Forton Barracks miatt.1920-ban (valószinüleg egyfajta kompromisszumként)  General Blumberg (RMLI) az Adjutant General Royal Marines (Brit Tengerészgyalogság főparancsnoka) az RMA és az RMLI újbóli összevonását javasolta.  General  Blumberg az Admiralitás Első Lordjának irt beadványában kijelentette, hogy a  Portsmouth RMLI Division feloszlatása komoly problémákat okozna a flotta hajóin való szolgálat ellátása során, valamint általános mozgositás esetén de az RMA feloszlatása is ellentmond annak, hogy egy szárazföldi tüzérek alkotta erőre mindig szükség lesz. ... tehát az előterjesztése alapján (ha már mindenképpen be kell zárni az egyik laktanyát, hogy a bean counter-ek örüljenek Westminsterben..)a legjobb megoldás ha a két fegyvernemet összevonnák és ennek az előnyei a következők lennének: 1, A Corps sokkal homogénebb lenne, a két fegyvernemnél egyforma lenne a gondolkozásmód és ezzel rengeteg surlódást és problémát meg lehetne spórolni. 2, Egységesiteni  lehet az alapkiképzést Deal-ben valamenyi Tengerészgyalogos újonc számára, ahogy egységesiteni lehetne a  Tengerészgyalogos tisztek képzését is . 3, Egységessé válna az előmenetel a tengerészgyalogság tisztjei számára. 4, A tiszti rendfokozatot igénylő beosztások betöltésére és a magasabb szintű tüzér képzéshez szélesebb körből lehetne választani. Példálul az RMA -nak 2100 főből kell 80 Első osztályú irányzót kiállitania mig az RMLI -nek 6900 főből csak 10-et kell. A különleges feladatok egyenletesebben lennének elosztva. 5, Az összes Csatahajóra azoknak a hazai kikötőjéből lenne a személyzet vezényelve ( jeleneg  Portsmouth-ból, az RMA-nél szolgálókat vezénylik  valamennyi Csatahajóra függetlenül attól hol van azoknak a hazai kikötője) 6, A  külföldi állomáshelyen való szolgálat kérdésében a Tengerészgyalogságon belül nem lennének kivételek. 7, Az összes flottabázison meg lenne a lehetősége annak, hogy a  szárazföldi szolgálatra beosztottak egy része, akik arra vannak szakosodva igény esetén szárazföldi tüzérekként is  alkalmazni lehetne. 8,  Egységes lenne az egyenruha.   ( hiába na... General Blumberg javaslatai is jól bizonyitják az ember bárhol akarjon is vezetőként karriert csinálni diplomáciai érzék nélkül nem fog menni..és ha valaki vezetőként egyszer csúcsra került, akkor az biztos, hogy bármikor képes feltalálni a melegvizet.. akár naponta többször  is ...) . 1922-ben a Washingtoni Flotta egyezmény megszületése után a Britek 20 Csatahajót vontak ki a hadrendből és további 4 épitési munkálatait törölték ezzel egyes források szerint  közel 5000-el kevesebb Royal Marines -ra volt szükség Őfelsége hadihajóin a továbbiakban. Június 22-én, 1923-ban megszületett a döntés a Brit Tengerészgyalogság két fegyvernemének a Royal Marine Artillery-nek és a Royal Marine Light Infantry-nak az összevonásáról. Augusztus 3-án az egykori RMLI 8 Százada ünnepélyes keretek közt elhagyta a Portsmouth-i Forton Baracks , ahol 1848-tól állomásoztak és átmasiroztak a néha RMA Eastney Barracks-hoz. Itt szintén ünnepélyes keretek közt fogadták őket. Az egységesitésnek megfelelően a korábbi RMA Gunner és RMLI Private rendfokozatokat a Marine megnevezés váltotta fel. Valószinüleg a Brit Tengerészgyalogosok mosolya nem lehetett valami őszinte és továbbra is ott keringett a levegőben Corps teljes megszünésének a lehetősége anank ellenére, hogy részt vett az 1920-as évek első elején további mai szóhasználattal élve "béketeremtő", "békefentartó" műveletekben Irországban és Törökországban. Egyes források szerint (talán elébe menve, hogy mások döntesenek a feje felett.. ) General Blumberg is szorgalmazta a Corps Royal Marines feladatainak a meghatározását, hozzáigazitva az új megváltozott védelmipolitikai helyzethez ( biztos már akkor is voltak kulcs kifejezések, amiknek minden beszédben el kelett hangzani, mint a képesség, interoperabilitás, többfunkciós...)  Még 1920 áprilisában az Admiralitás vezetősége megkezde kidolgozni a koncepciót, ami később a II. Világháború elején  a Mobile Naval Base Organisation néven fog testet ölteni. A leendő formációnak a következő feladatokat szánták: Flotta számára  horgonyzó helyek, támaszpontok elfoglalása és azok biztositása legyenek is azok bárhol a Földön. Egy ilyen csoport a összlétszámát a tervek szerint 259 tiszt és 3118 egyéb rendfokozatú tengerész és tengerészgyalogos alkotta volna. A Tengerészgyalogság biztositotta volna a biztositó egységeket, valamint egy kisérrleti 'X Unit' került felállitásra, amivel tapasztalatokat próbáltak gyüjteni ágyúk és más nehéz felszerelés partra tételével és azok parton való mozgatásával kapcsolatban. Az éves pénzügyi kerete a források szerint elég szerénynek volt mondható és valószinüleg az egység nem is kapott túl sok figyelmet a felsőbb vezetéstől. 

  1924-ben, megvitatandó a  Brit Tengerészgyalogság jövőbeni szerepét, ismét összeül egy bizottság, amire vezetője Admiral Sir Charles Madden után,  Madden Bizottságként hivatkoztak. Admiral Madden a források szerint, minden lehetőséget meg vizsgált, még akár a Corps megszüntetését is és nagyban bátoritatta a Tengerészgyalogság vezetőit is, hogy javaslatokat dolgozzanak ki, mi a véleményük a saját szerepükről a jövőben. General Blumberg az alábbi észrevételeket osztotta meg a Madden bizottsággal.  Az Őfelsége hadihajóin szolgáló Tengerészgyalogos különitmények tagjai mind magasan képzettek a kézifegyverek használatában, de általánosságban elmondható, hogy hiján vannak gyalogsági harcászatra vonatkozó ismereteknek, mivel szolgálati idejük jó részét a hadihajók bezártságában töltik és nincs lehetőségük ezek gyakorlatban való elsajátitására. Hasonló, de jóval kritikusabb észrevételei voltak a Tengerészgyalogság Tisztjeivel kapcsolatban. Szerinte csak kevesen bizonyulnak alkalmasnak, hogy egyformán megfeleljenek azon követelményeknek, amik az embereik hajókon és a szárazföldön való allamazásuk során lépnek fel.  A Tengerészgyalogos Tisztek 30-as éveikbe lépve a  rendszer által arra vannak kondicionálva, hogy nem is merül fel a lehetősége a szolgálati idejük során, hogy magasabb vezetői képességek birtokába jussanak vagy kezdeményezőkké váljanak. General Blumberg javaslati között szerepelt, hogy a hagyományosnak tekinthető szerepeik melett a Royal Marines -nak Zászlóaljakba esetleg Dandár-ba szervezve részt kéne venniük a Flotta Bázisainak a védelmében, amikbe két tengeren  töltött szolgálat közt lennének a tengerészgyalogosok beosztva. A támaszpontok védelmére felhasznált egységek képzett személyi állományát egy mozgositás esetén fel lehet használni egy Striking Force felállitására.  

  Végül a Madden Bizotság az alábbi következtetésre jutott a Corps of  Royal Marines jövőbeni feladataival kapcsolatban: 1, A Royal Marine szerves részét képzi a Royal Navy-nek és teljes mértékben integrálva van annak kötelékébe. Békeidőben és háborús helyzetben egyaránt a nagy hadihajók számára biztosit különitményeket, amik képesek a hajók fedélzeti fegyvereinek rájuk eső részének az üzemeltetésére. 2, Háborús mozgositás esetén önnálló egységeket állit ki, amik csatlakoznak a Flottához és képesek ideiglenes támaszpontok elfoglalására vagy azok megvédésére továbbá  rajta ütéseket végeznek az ellenséges parti létesitmények, támaszpontok ellen a Főparancsnoság alá rendelve.  3, Összekötő funkciót látnak el a Hadsereg és a Flotta közt és háború esetén olyan egységeket biztosit a Hadsereg számára, amiknek feladataik elvégzéséhez haditengerészeti tapasztalat szükséges. 

  Amint látható a feladatok meghatározása alapján az I. Világháború elötthöz képest a Brit Tengerészgyalogság feladata nem változott lényegében.Továbbra is Elsődleges feladatuknak tartották a hadihajókon és azok ágyúik mögött betöltött szerepüket. Hogy a  Másodlagos feladatnak is megfeleljenek a Madden Bizotság egy Dandár méretű Striking Force ('roham csapatok')  felállitását javasolja, amiben 4 Zászlóaljba szervezve 1800-án szolgálnának és mozgósitás esetén további 1600 tartalékos csatlakozna hozzájuk. Egy különleges kiképző központ felállitását is javasolták  a Striking Force számára, valamint a javaslatok közt szerepelt a Flottával  közösen tartandó hadgyakorlatok is. A gondok ott kezdődtek, hogy a Tengerészgyalogság számára engedélyezett létszámmal az Elsődlegesnek  tekintett feladatnak való megfelelés is kihivást jelentett. A Szigetország költségvetése általánosságban nem kedvezett a védelmi kiadásoknak és ha az Admiralitás vezetői (és a választókörzetek képviselői, ahol hadihajók épitéséhez szükséges gyárak voltak... ) nagyobb lelkesedéssel támogatták hadihajók épitését, mint Tengerészgyalogos Dandárok finanszirozását az adófizetők pénzéből. A Világháború utáni kormányok a látszólagos külső fenyegetés hiánya és a  pénzügyi helyzet miatt is nem számoltak egy a közeljövőben bekövetkező szárazföldi háború lehetőségével, ami alól a kivételt a Brit Birodalmon határain belül esetlegesen felmerülő "rendfentartó műveletek" ( kevésbé PC nevén 'büntető expediciók') jelentették. Valószinűleg a Tengerészgyalogságnál ( és ez igaz lehetett a Hadseregben szolgálókra is ) szolgálók számára, mikor szóba kerülhetett egy jövőbeni nagyszabású háborúban való részvétel gondolata, a Gallipoli hadijárat és a Nyugati Front harcai során szerezett tapasztalatok alapján nem arathatott osztatlan sikert és nem válhatott ki nagy lelkesedést. A Brit fegyvereserőknél  az általános pénztelenség és motiválatlanság gyümölcseként a két Világháború közti időszak során a csapatok felkészültsége és hozzáállása hagyhatott némi kivánni valót. A hadgyakorlatokon kereplőkkel helyettesitették a géppuskákat és fehér zászlók jelképezték a tankelháritó fegyvereket. A gyalogsági harcászat ismereteinek tökéletes elsajátitásától a Hadsereg egységei is messze lehetettek hát még a Tengerészgyalogság egységei. Nagyszabású  amphibiusz hadmüveletek gyakorlására pedig (néhány nagyon ritka kivételtől eltekinteve)  nem került sor és a hadvezetés berkein belül a legtöbbször nagyon igény sem mutatkozott iránta, de a támaszpontokat biztositó mobil egységekkel való 'kisérletezgetést' tovább folytatták. 

  A XX. század elején Kinában zavaros állapotok uralkodtak és az országban tartozkodó külföldiek ( csúnyán mondva nyugati üzleti körök érdekinek )  védelmében a Nyugati hatalmak, köztük a Britek is, nagyobb létszámú reguláris erőket állomásoztattak a térségben.  A Brit Flotta egységei ( köztük  cirkálói is ha a vizszint lehetővé tette) gyakran mélyen a szárazföld belsejébe hajóztak a nagyobb folyamokon.  Az akkortájt nagyjából 10 ezer fős Brit Tengerészgyalogság többsége is a Távol Keleten teljesitett szolgálatot a Royal Navy hajóin vagy Kinában a szárazföldi létesitmények védelmét látták el. 1927 januárjában a külföldiek elleni akciók megsokasodtak és a döntés született a Britek részéről egy nagyobb kontingens Kinába küldéséről. A források külön megemlitik, hogy a Tengerészgyalogság számára az 1000 fős  12. Royal Marine Zászlóalj felállitása jóval kevesebb időt vett igénybe, mint a Hadseregnek.  Valószinűleg a Corps támogatói nem mulasztották el ennek a 'gyorsreagálás képességnek' a hangoztatását, ezzel is alátámasztva a haderőnem  létjogosultságát a kritikusokkal szemben. A 12. RM Zászlóalj, miután Kinában 'stabilizálódik' a helyzet, egy éven belül visszatért a szigetországba és a korábbi gyakorlatnak megfelelően feloszlatásra kerül.

  A két Világháború között a Corps of Royal Marine tisztjei számára a szolgálat továbbra sem tartogatott túl sok kihivást. A kaszárnyákba beosztva a szárazföldi szolgálat az adminisztrativ tevékenységgel járó nehézségeket leszámitva nem volt megterhelő, mig a Royal Navy hajóin való beosztás során gyakorlatilag még ebéd elött befejezték az aznapi teendőket és a hajók tiszti étkezdéjében iszogatással tölthették idejüket, miközben embereik kis létszámú munkabrigádokban serénykedtek a hajón szétszorva. A legénységi állományú Tengerészgyalogosok, akik csak egyszerűen 'Royal'-nak hivták magukat, akárcsak a Tengerészek a hálókörleteikben étkeztek, mivel az akkori Brit hadihajókon a legénység számára nem volt külön étkező kialakitva.  Jobbára két Section-s 14-16 fő került elhelyezésre egy körletben amit 'Barracks' (laktanyának) hivtak egymás közt. A zsúfoltság miatt a személyes higiéniát fontosnak tartották és ha elég viz állt rendelkezésre naponta fürödtek és maguk mosták a ruházatukat. Minden nap 2 Marines kineveztek 'szakácsnak ' és az ő feladatuk volt a konyháról elhozni az ételt és tisztán tartani a körletet. 1921 elött ennek a két szakácsnak volt a feladta az étel előkészitése is és a konyhások csak megfőzték azt. Tizedesek, mint a körlet előljárói nem kerültek sorra szakácsként és az Altisztek is egy leválasztott részen a 'horse box' ban aludtak függőágyaikban. Egy 'öreg' marine feladata volt az Altiszt körletének a tisztán tartása. A tengerészgyalogosok feladta volt a tiszti szállások tisztántartása is és közüllük kerültek ki a Marine Officer's Attendant (tiszti szolga) és a Wardroom Attendant ( tiszti étkezde személyzete) is. De a feladatik, közt volt az őrszolgálat biztositása a hajók különböző pontjain, kiséret biztositása, diszőrség állitása, a hajó rendjének fentartása. (Gyakorlatilag nem sokat változhatott a napi rután az I. Világháború elötthöz képest)   

   A Nagy Világ Válság során a fegyvereserők addig sem túl nagyvonalú büdzséjét tovább nyirbálták és a Flotta hajói is több időt töltöttek a kikötőben, fedélzetükön rostokoló Tengerészgyalogosokkal, mint a  tengeren. Az agilisebb tisztek ismét mindent elkövettek, hogy kikerüljenek a Marine Corps kötelékéből és valahol máshol értelmesebben töltsék el a szolgálatukat. Sokuk számára lesz vonzó lehetőség az az időtájt a Royal Air Force alárendeltségébe tartozó Fleet Air Arm-hoz való átvezénylés. Még 1929-ben a Földközi Tengeri Flotta hajóin szolgálatot teljesitő Tengerészgyalogosokból felállitásra kerül a Mediterranean Fleet Striking Force. Ami egy két Zászlóaljat magába foglaló egységet jelentett és hadgyakorlatokon a csatahajók csónakjait használva gyakorolhatták a partraszállást.  1930-ban a Földközi Tegeri Flotta állományába tartozó  Royal Sovereign  csatahajón szolgáló Lieutenant Martin emlékei egy gyakorlatról, amiben a hadihajókra beosztott Tengerészgyalogos különitmények vettek részt.  "... a hajón a Royal Marine különitmény 250 fős volt három tiszt, egy Captain és két Lieutenant irányitása alatt állt. Nem sok elfoglaltság akadt békeidőben a kikötőben.... a terv egyszerű volt, a Tengerészgyalogosok kora reggel megrohamozzák a partot a hajók csónakjaival és hidfőállást foglalnak el. Miután a part biztositva lett, kis mélységben benyomulnak a szárazföld belsejébe majd visszavonulnak a partra, ahol visszaszálnak a csónakokba és késő délután visszatérnek a hajók fedélzetére. Összességében egy kellemes napot töltenek a parton távol a hajók bezártságától....... A művelet tervezőjének ( a Fleet Royal Marine Officer-nek) nem állt módjában megtekinteni a partszakaszt a gyakorlat elött és az egészet egy olyan térkép alapján tervezte meg, ami teljes mértékben pontatlannak bizonyult. 04:00-kor egy szélcsendes forró júniusi napon a Tengerészgyalogosok beszáltak a hajók csónakjaiba és mint Gallipolinál korábban a partra eveztek. Ahogy a part közelébe értünk vált világossá, hogy a partszakasz nem egy itt ott sziklákkal tarkitott homokos föveny volt, ahogy az előzetes tervek szerint számitani lehetett, hanem mérföldeken át csak egy nagyon keskeny sziklás sávot jelentett, amit egy megmászahatatlannak tünő meredek sziklás hegység követett. Partot érve találtunk egy ösvényt, ami a hegyekbe vezetett és rendithetetlenül folytattuk előrenyomulásunkat a szárazföld belseje felé. Ez valójában nem volt más, mint egy kiszáradt folyó meder, aminek az alját minden féle méretű és formályú kövek boritottak. A gumi kerekeit a két kézzel húzott géppuskánknak az éles sziklák hamarosan cafatokra szaggaták. A vizet és a fejadagokat szállitó kézikocsikat is az út szélén kellett hagynunk. Ahogy telt az idő a nap egyre jobban tűzütt és ezzel a forróság is egyre elviselhetetlenebbé vált a völgyben. A hőség hamarosan éreztette hatását és sokan elkezdtek kidölni a sorból. Lieutenant Phillips és én mindent megpróbáltunk, hogy az emberek osszák be a vizkészletüket de nem jártunk túl sok sikerrel. A saját embereink nagy többsége jól viselte a helyzetet, mert már vettek részt gyakorlaton Máltán korábban, de a többi hajón szolgálók közel fele nem birta a meleget. Miután vagy 6 mérföldet megtettünk az ösvényen, ami láthatólag nem vezetett sehova, parancs érkezett a partra való visszavonulásról. Az egész gyakorlattal, annyit értünk el, hogy rájöjjünk, mennyire használhatatlanok a géppuskák kerekei és sokunk bakancsai is csak bőr foszlányokká váltak. Lieutenant Phillips és én a visszaúton négy-négy puskát vittünk magunkal, mert azok tulajdonosai nagyon rossz állapotban voltak. Végül visszaértünk a partra, ahol a csónakokban vártak ránk a rajtunk nevetgélő tengerészek..."

Az Invergordon Lázadás 

  Az 1919 után szolgálatba állók alap fizetése hozzávetőleg 25 százalékkal magasabb volt, mint az 1925 után felszerelőké. A kibontakozó Világ Válság hatására a kormányzaton belül tervek készültek az 1925 elött bevonulók fizetésének a csökkentéséről egy szintre hozva a bérüket az 1925 után bevonulokéval.  Az újságokban is több spekuláció megjelent a fegyveres erőknél szolgálók bérének a visszavágásával kapcsolatban. A hajókon szolgálok abban biztak, hogy az Admiralitás kiáll majd az érdekeikért és megusszák ezt az újab megszoritást. Szeptember 7-én, 1931-ben a Treasury nyomására az Admirality elfogadta a bérek visszavágását, de az volt az álláspontja, hogy addig nem jelenti be a részleteket hivatalosan, amig meg nem születik az új költségvetés. Az Admmiralitás csak a fizetés csökkentés tényét erősitette meg egy levélben küldött Admirality Fleet Order-ben. A hadihajók legénységének a többsége az újságok cimlapjáról értesültek a fizetéscsökkentésről, még mielött az AFO-t kikézbesitették volna nekik. A  hajókon szolgálok hangulatát alaposan felpaprikázta az a látható tény, hogy Őlordságáékat nem nagyon érdekli a beosztotjaik jóléte. Még a lőgyakorlat miatt a tengeren tartozkodó Malaya-ra is eljutott a fizetéscsökkentés hire és a Tengerészgyalogosok által üzemeltett lövegtorony kezelői közt is felmerült az ötlet, hogy Ramsay Macdoland-nak ( akkori Miniszterelnök) házára kellene irányozni a lövegeket, ami pont a hajó lötávolságában volt. Vasárnap este Szeptember 13-án, 1931-ben Invergordon-ban a parton a hadihajók legénységének küldöttei gyülést tartottak. Mivel a várható fizetés csökkentés legjobban az idősebb, már házas tengerészeket érintette elég feszült volt a légkör, amit tovább súlyosbitott, hogy a felszólalók többsége azzal érvelt,hogy az otthon maradt feleségeknek valószinüleg nem nagyon lesz más választása és a puszta megélhetés érdekében prostutáltank kell állniuk. A felszólalók közt volt  Able Seaman (manapság 2nd Class Sailor a rendfokozat neve, akkor azt jelentette, hogy már legalább 2 éve szolgált a tengeren és teljes értékü tengerésznek számitott ) Wincott is a gyülésen volt és később komoly szerepet tulajdonitott magának a Zendülés szervezésében. Másnap hétfőn Able Seaman Wincott-nak őrségett kelett volna adnia, de sikerült kimentenie magát az aznapi szolgálat alól és a partra ment, ahol egy futball mérközést követően a tengerészek egy csoportja gyűlést tartott. A hangulat ismét elég forró volt és a tengerészek részéről az a vélemény is elhangzott, hogy Londonba kéne masirozni és hasonlók. Able Seaman Wincott nem is szólalt fel az eseményen csak minden résztvevőhöz oda ment és emlékeztette " ne felejtsd el holna reggel 6 óra" .  Másnap reggel szeptember 15-én,1931-ben a Nelson, Hood, Rodney, Valiant legénysége és később a hozzájuk csatlakozó Norfolk, Adventure, York, Dorsetshire tengerészei megtagadták a hajók felkészitését, hogy azok kihajózzanak a tengerre egy gyakorlatra de szabotázsra vagy bármimenű erőszakos cselekedetre nem került sor. A hajókon szolgáló Tengerészgyalogosok a ( Norfolk-on szolgálókat kivéve ) nem csatlakoztak a Zendüléshez. Az életkörülményeik és a feladataik sokszor megegyeztek a Hajókon levő Tengerészekkel és a fizetés csökkentés őket is egyformán érintette, de magukra mindig is mint 'sworn men" ( felesküdött emberek) tekintettek, mig a tengerészekre mint 'pressed men' (kényszersorozott) néztek le. Ez azon alapulhatott, hogy a Tengerészgyalogosok mindig felesküdtek az Uralkodóra bevonuláskor, mig a források szerint a Tengerészeknek ezt nem kellett megtenniük. Az elhelyezési körleteik a korábbi gyakorlatot követően továbbra is a hajók tisztjeinek a körletei és a legénység körletei közt kerültek elhelyezésre, hangsúlyozandó a kivülállóságukat. A Norfolk Tengerészgyalogos különitményének  az egyedinek számitó hozzáállását is azzal magyarázzák, hogy Able Seaman Wincott is azon a hajón szolgált és az ő aggitációs tevékenysége lehetett hatással a Marines-ra , akiknek mellesleg a Tisztjei, Altisztjei szintén nem csatlakoztak a Zendüléshez. Néhány Marine Tiszt és Tiszthelyettes felvetette a Tengerészek zendülésének erőszakkal való leverését de erre nem került sor. A zendülés  Szeptember 16-án véget is ért. Hamarosan a morál is helyre állt a flottánál, amit a források Admiral Sir John Kelly-nek a Home Fleet élére való kinevezésével is magyaráznak. A Kormányzat végül viszakozott és az 1925 elött bevonulók bérét csak 10  százalékkal csökkentette, aminek mértéke megegyezett az összes közalkalmazásában áló fizetésének tiz százalékos csökkentésével.  A zendülés szervezőit később minden nagyobb felhajtás nélkül elbocsájtották. ( emlékszünk még, hogy a Britek szeptember 21-én, 1931-ben szüntetik meg a Font Sterling aranyraválthatóságát? ) 

 A XX. Század 30-as évei közepén az Olasz vezetés elérkezettnek láthatta az időt, hogy megkezdjék a Római Birodalom feltámasztását. Erre válaszul  Brigadier W.H.L. Tripp (Royal Marine) parancsnokságával szeptember 23-án, 1935-ben 1600 Brit Tengerészgyalogos megérkezett az Egyiptomi Alexandira kikötőjébe és megkezdték a Támaszpont felkészitését egy esetleges Olaszok elleni háborúra. A munkálatokkal október közepére végeztek és a bázist hálókkal, a partról is működésbe hozható tengeri aknákkal, kereső fényszórókkal és négy 6" es ágyúkkal erősitették meg továbbá a tengerészgyalogosok biztositották még a légelháritó, a logisztikai és a kommunikációs egységeket is.  A nemzetközi helyzet enyhülésével a csapatok 1936 júliusában visszatértek a szigetországba és bár 1938-ban számos tengerészygalogost a Hadihajókra vezényelnek a korábbiakkal ellentétben nem kerültek teljes feloszlatásra és komolyabb költségvetést biztositottak az MNBDO program számára is.

A mai poszt zárásaként szeretném megköszönni a Fegyvereserőknél és a Rend- és Katasztrófadélemnél szolgálatot teljesitők és az Egészségügyben dolgozók munkáját.

Források 

 The Royal Marines: from sea solders to a special force     Major General  Julian Thomspon

The Royal Marines, 1919-1980: an authorised history James D Ladd

The Royal Marines       J.L. Moulton

Ostend and Zeebrugge The dispatches        edited by C Sanford Terry