" Az igaz, hogy a flottánk sokkal erősebb az ővéknél, de csak a haditengerészet bevetésével nem kényszerithetjük meghátrálásra őket. A szárazföldön is csapásokat kell itt is, ott is mérnünk rájuk és ehez szükségünk van egy erre alkalmas haderőre." Robert Walpole Nagy Britannia első Miniszterelnökének tulajdonitott mondás     

   " A szárazföldi erők nem érnek semmit. A Tengerészgyalogság az egyetlen haderőnem, ami megfelelő ennek a Nemzetnek. Csak egy erőteljes Flotta és 30 ezer Marines fog megmenteni minket a pusztulástól"  Lloyd Vezérőrnagynak tulajdonitott irás 1779-ből

     ".. like a Jolly - 'Er Majesty's Jolly - soldier an' sailor too!"  Rudyard Kipling 

 " A Tengerészgyalogság tisztjei az egyedüliek, akiket nem lehet semmire sem megtanitani .." Jacky Fisher Admirálisnak tulajdonitott megállapitás

 " Többé nem lehetséges a Dardanellák erővel való leküzdése... senki nem tenne ki egy modern flottát ennek a veszélynek"  Az Admiralitás Első Lordjának tulajdonitott megállapitás 1911-ből

" ... nem kerülnek sokba, fogalmuk sincs semmiről ami kicsit is magasabb mint a szintjük és nem igazán nevezhetők katonáknak sem.." a Royal Navy tisztjeinek véleménye a Brit tengerészgyalogosokról az Első Világhábrú elején.

" Egy háborúban semmi sem biztos, csak az, hogy az egyik oldal nem fog nyerni." General Sir Ian Hamiltonnak tulajdonitott mondás.  

" Azok a katonák miért lapulnak és miért nem támadnak!?... Tábornagy úrnak jelentem azok a katonák már halottak.." elképzelt párbeszéd az Antant erők tábornoka és egyik segédtisztje közt a Gallipoli hadijárat során.  

      A poszt végén felsorolt források szolgáltak alapúl a most következő rövid ismertetőnek, aminek célja a Royal Marine Corps  évszázadokban mérhető fennállásának a gyors összegzése. Pontosabban az első része a szerző által önkényesen kiragadott események összegzésének, ami az 1664-től a II. Világháborúig terjedő időszak során az Angol és később Brit Királyi haditengerészet hajóin való szolgálatra felállitott csapatok  történetén alapul. A szerző előzetes elképzeléseivel szemben ez a rövid ismertettő jóval meghaladja, annak tervezett terjedelmét és nem kapcsolódik közvetlenül a lrrp.blog.hu eredetileg deklarált terveihez, de mivel mint tudjuk a történelem ismétli önmagát és a bekövetkező események folyamán lesznek olyan motivumok, amiket viszont fogunk látni a vizsgálatunk tárgyát képező időszakban is és bizonyos események ismerete segitheti a későbbi történések hátterének a könnyebb megértését is.  A szerző ismét szeretné kihangsúlyozni, hogy a lrrp.blog.hu hasábjain megjelenő irások nem tudományos értekezések, hiszen sem a felhasznált források sem a "kutatás" metodikája nem teszi ezt lehetővé. A posztok megjelenésének a célja inkább a had- és politika történet iránt érdeklődő Magyar olvasók érdeklődésének a felkeltése, mondhatni szórakoztatása és nem célja ismeretek minden áron való terjesztése. Ebben a posztban és a későbbi posztokban is előfordulhatnak - a  Szerző, minden igyekezete ellenére- a felsorolt forrásokban szereplő, de attól még esetlegesen téves információk megjelenése. Továbbá a Szerző NEM hivatásszerűen foglalkozik ( és nem is áll szándékában..) a UK történelmével, ezért nem is rendelkezhet azokkal az ismeretekkel, amik számos esetben elégségesek lehetnének az esetleges tévedések kizárására. Már az első problémát az jelenti, hogy a Gregorián naptár használatát Nagy Britanniában csak a XVIII. század közepén vezetik be, ezért az események dátumai eltérhetnek, mert nem mindig egyértelmű ( a felhasznált irodalom alapján legalább is...)mikor, melyik szerző, milyen naptár szerinti dátumot használt.  Számos esetben gond a történelemi eseményekben szereplők, az adott időben viselt rendfokozatának a meghatározása is, mivel a források alapján nem mindig volt teljesen egyértelmű a Szerző számára, mikor volt szó valódi vagy csak "brevet" rendfokozatról.                                          

   A XVII. században az Angol Royal Navy-t a világ vezető haditengerészetei közt tarthatták számon és komoly erőforrások állhattak rendelkezésére, ami például lehetővé tehette ( a korszak egyik "nagyberuházását" ..)  a 102 ágyús Sovereign of  the Seas 1637-es vizrebocsájtását is. ( Kiválló olvasmány a korszakról a htenger.blog.hu-n fellelhető irások és Michiel de Ruyter cimű 2015-ös Holland filmet is megtekintésre ajánlja a Szerző.). A tűzfegyverek fejlődésével valamint azok gyártásának a felfutásával és a  hajók méretbeli növekedésével párhuzamosan a tengeri ütközetekben a hajók fedélzetéről bevethető lövészek számának növelése is egyre fontosabbá vált. Már addigra bevett gyakorlattá vált szárazföldi katonák alkalmankénti behajózása a Royal Navy hajóira, hogy lőfegyvereikkel segitség vissza verni az ellenséges hajókról érkező "boarding party-kat" vagy ők maguk kiséreljék meg az ellenséges hajók elfoglalását. Az árbóckosarakból, a tűzfegyverek akkori technikai fejletségi szintjének megfelelő "mesterlövész" akciók végrehajtása is feladataik közt volt és  a partra szállások során  sem nélkülözhették  a katonák nagyobb létszámú jelentlétét. Jobbára katonákként tekintettek rájuk és az idejük nagy részét a deck alatt töltötték és csak a legénység létszámhiánya esetén fogták be őket tengerész feladatok ellátására. A partraszállások során is jobbára zászlóaljakba szerveződve harcoltak. Szintén a katonákra várt a hajók gyakran kényszersorozott legénységének a fékentartása és megregulázása is. További érdekesség, hogy a  XVII. század végéig gyakran szárazföldi haderőtől jött tábornokok parancsnokoltak a haditengerészetnél, de még hajóparancsnokok közt sem volt példa nélküli a haderőnemek közti (akár oda vissza) váltás (lásd Rooke karrierje).  A korszak, amikor a ranglétrát megmászó tengerészeti képzésben részesülő tiszteket léptetnek elő Admirálissá még csak ezután következett. A  hajókra beosztott megfelelően képzett és felszerelt erőkre  való igény a Nyugat Indiákra vezetett expediciók során kezdett igazán nyilvánvalóvá válni az Angolok számára.  A Cromwelli Commonwealth és a Spanyol  Birodalom közti összecsapások kimenetele  gyakran múlt a behajózott katonák felkészültségétől,  bevetésük módjától is. De  csak a 2. Angol-Holland háború kitörésének előestéjén, már a Restauráció után, (valószinűleg a Lord High Admiral cimet viselő testvére James, Duke of York ösztönzésre is) II. Károly  1664-ben kelt  rendelete az első, amiben szó van egy kimondottan tengeri szolgálatra szakosodott ezred felállitásáról. Valami ilyesmire juthattak  Október 28-án ,1664-ben  a Whitehallon .: " Minden késlekedés nélkül 1200 " land soldjers" (szárazföldi katonát) kell felkésziteni az Őfelsége hajóin való tengeri szolgálatra. A fent emlitett 1200 főt egy regimentbe kell szervezni, minek a parancsnokságát egy Ezredes, egy Alezredes és egy "Sergent Major" ( Őrnagyi rendfokozat lehetett szemben a  későbbi Sergeant Major-rel) alkotja. A regimentet hat századra kell bontani, minden században 200 katona fog szolgálni és századonként lesz egy Kapitány, egy Hadnagy egy "Ensign" ( talán zászlós, de akkor tájt inkább alhadnagynak megfelelő rang lehetett.), egy Dobos, négy Őrmester és négy Tizedes.. "  Az ezred a "The Duke of York and Albany's Maritime Regiment of Foot"  nevet kapta, ami később a The Admiral's Regiment-re rövidült. Az angol Marines szót még egyenlőre (legalábbis irott formában) még pár évig nem használták rájuk.  Az akkori haderőszervezési gyakorlat szerint az ezredek csak egy adott hadijáratra vagy háborúra kerültek felállitásra és az alapitójuk után lettek elnevezve. A háborúk végeztével a bennük szolgálók, mikor már a Koronának és a  Kormányzatnak nem volt rájuk többé szüksége, minden nagyobb ceremónia nélkül utcára kerültek.  Az ezred felállitásának a helyszinének City of London lett kijelölve és Sir William Killgrew Ezredest tették meg parancsnokának. A katonák zömét a város fegyveresei közül érkezett és a regiment felállitása 3 hetet vett igénybe. Vegyes felszerelésük volt, fegyvereik közt még megtalálható volt a Cromwelli időkból származó lőfegyverek is. Egyenruhájuk szine is sárga volt, ami megegyezett a város Yellow Regimentjének a szinével, (bár mások szerint a sárga volt Duke of Yorknak a kedvenc szine, de az első verziót erősitheti a tény, hogy az RM számára van lehetőség feltűzött szuronnyal, dobszóra menetelni City of London utcáin ). A Regiment viszont a Hadsereg kötelékébe tartozott, aminek parancsnoka George Monck the Duke of Albemarle volt. A regiment megméretettésére a 2. Angol-Holland háború alat került sor és részt vettek mind  a Lowstofti tengeri csatában és a Négynapos Csatában is Monck és  Duke of York vezényletével.  A hadijáratok közti szünetekben, mint partvédelmi egységek kerültek bevetésre Anglia keleti partjai mentén. 1667-ben is ebben a szerepkörben aratták első győzelmi babérjukat Landguard Fort védelme során. A Hollandok megalázó Medway-i rajtaütése után az Angolok komolyabban vehették a kikötőik védelmét  és az Orwell folyó torkolatánál levő  Harwichban állomásozott a Regiment négy százada és a túl oldalon az öböl bejáratánál fekvő Landguard Erődben Darell Kapitány és Cartwright Kapitány parancsnoklásával állomásozott a másik két század.  Július 2-án, 1667-ben a Landguard erődöt  egy Holland hajóraj közelitette meg és a fedélzetükön lévő ágyúkkal erős tűz alá vették azt. Ezt követően egy 2000 fős ostromlétrákkal is felszerelt különitmény megkisérelte az erőd elfoglalást. A Hollandokat az Admirális regimentjének  szilárd ellenállásásba ütköztek. A védők jól szervezett és fegyelmezett tüzének is köszönhetően a támadók fél órás  harc után a beszámolók szerint 150 halottat hátrahagyva visszavonulni kényszerültek. Az Angolok vesztesége nem érte el az 5 főt, de Darell kapitány is megsebesült az ostrom során. Az erőd sikeres védelmét tekintik a  Royal Marnies első győzelmének.  Az első fenmaradt dokumentum, amiben Marines megnevezéssel illetik őket 1672-ben  néhány évvel később immáron a sorban a 3. Angol-Holland háború során iródott. A Sole Bay-i tengeri csata során a  Regiment katonái ott lehettek az intenziv harcok közeppontjában, bár rajtuk kivül más szárazföldi csapatok, köztük a First Regiment of Foot Guard is, részt vettek a Royal Nany hajóira beosztva a harcokban. A csata után többek elismerését is kiváltották a hajók fedélzetén szolgáló katonák és ekkor irta Silas Taylor kapitány  " Those marines of whom soe oft have wrote to you behaved themselves stoutly"    Egyik századuk később John Churchill vezetésével csatlakozott a Duke of Monmouth vezette Royal English Regimenthez és részt vettek a Hollandia elleni szárazföldi invázióban.  1672-ben az ezred neve Duke of York Maritime Regimentre változott mert már más birtokolta a Lord High Admiral cimet . A Duke's Regiment  egy időre helyőrségi feladatokat is ellátot a Marokkói Tangerben. A város 200 évig Portugál fenhatóság alatt volt, csak II. Károly Catarina de Bragancaval kötött frigye után került Angol uralom alá. 1680-ban helyi lázadókkal folytatott összecsapásokból a Regiment  ugyan győztesen kerülhetett ki, de pár év múlva az Angolok a város feladására kényszerültek. 1685-ben II. Jakabként trónra lépő Duke of York átruházza az ezredparancsnokságot vejére George Prince of Denmarkra  és a regiment neve Hereditary Prince of Denmark's Regiment of Foot névre változik. De sokszor csak mint Prince's Regiment néven lesz emlitve. A sárga egyenruhájukat is lecserélik a tradicionálisnak mondható vörösre. 1688-ban a "Dicsőséges Forradalom" során szemben a fegyveres erők többségével nem állnak át a Devonban partra szálló (II. Jakab másik veje..) Orániai  Vilmos oldalára, aki aztán III. Vilmos néven a következő évben Anglia új királya lesz. A II. Jakab iránti lojalitásuknak is köszönhetően az ezredet 1689-ben feloszlatják.  1690-ben Francia támogatással II. Jakab partra szál Irországban és erre a fenyegtesére is válaszul felállitanak ismét két tengeri szolgálatra szakosodott ezredet. Papiron mind a két ezred 15  egyenként  kétszáz fős századból ált. Az első ezred parancsnoka  az az Arthur Herbert, Earl of Torrington lesz, aki az Orániai Vilmost hozó hajóhad parancsnoka is volt korábban. A második ezredet Thomas Herbert, Earl of Pembroke fogja parancsnokolni. A korábbi ezredek álományából csak mutatóban lesznek az új ezredekben és csak egy tiszt névszerint Gilbert Simon lesz, aki a régi és az új ezredekben is szolgált.  Június 30-án, 1690-ben a Beachy Head nél vivott tengeri csatában komoly veszteségeket szenvednek az új ezredek az Earl of Torrington vezette flotta hajóinak a fedélzetén. Egyesek szerint Earl of Torrington nevéhez fűződik "A Fleet in Being" kifejezés eredete. Torringtont haditörvényszék elé is állitják, végül felmentik de elvesziti mind az ezrede, mind a flotta feletti irányitást. 1690 őszén Cork ostrománál is részt vésznek. 1692 májusában Barfleur-i tengeri csatában az Angol és Holland szövetség hajói megütköznek a Francia flottával, ami után a Francia flotta La Hogue -ba vonul vissza. Az Angol flotta a nyomukban  marad és Vice Admiral Sir George Rooke  vezetésével 200 csónakban tengerészek és tengerészgyalogosok vegyesen megtámadják a horgonyon álló Francia flottát. A napokon át tartó harcok hevességére jellemző, hogy egyesek szerint a Franciák még lovasságot is bevetnek a sekély vizben a csónakokkal érkező támadókkal szemben. 

  A következő években az Admiralitás kontrollja erősödött a marines regimentek felett és egyre többször hárult rájuk a flotta hajóinak üzemeltetése és 1694-től a hajók ágyúinak kezelésében is részt vettek. Gyakran már a behajózásuk után egyből megkezdődött a nautikál feladatok ellátásához szükséges képzésük és arra is volt példa, hogy a hajók épitésébe is igénybe vették őket. Sokszor rendes uniformisuk sem volt és a ruházatuk megegyezett a tengerészekével. De a legnagyobb problémát a fizetésük körüli állandó bizonytalanság okozhatta. Állandóan hónapokkal később kapták kézhez járandóságukat és nem volt ritka, az akinek akár évekig nem fizettek. Komoly problémát jelentett a mindent átszövő korrupció és hogy szervezetileg a Hadsereghez tartoztak de a Flotta alárendeltségében szolgáltak. További problémát jelentett, hogy az ezredek tagjai a Flotta hajóin szétszorva kerültek beosztva egymástól gyakran nagyon nagy távolságra és már önmagában a behajózott személyzet adminisztrációs úton való követése is komoly kihivást jelentett.  Amikor 1697 októberében a háború véget ért  a Hadsereg létszámát  a negyedére csökkentik.  A Parlament valamivel több szimpátiát tanusitott a Navy irányába bár nem sokkal voltak velük sem nagyvonalúbbak. A háború során komoly veszteségeket elszenvedő  két ezredet rövid időre összevonják Thomas Brudenhall Ezredes parancsnoksága alatt és további három szárazföldi ezredet( Seymour, Colt és Mordauntét) marines ezredeké alakitanak át, elkerülendő az utóbbi három feloszlatását.  De végül nem kerülhetik el a sorsukat és 1699 Májusában feloszlatják mind a négy Marines Regimentet és az ott szolgálók csatlakozhatnak a korábban utcára tett 68 ezer bajtársukhoz. 1701-ben az örökös nélküli II. Carlos Spanyol király elhunytával a korszak nagyhatalmai közt megindul a versengés a Spanyol trón megszerzésért. XIV. Lajos Francia király a 17 -éves unokáját Fülöpöt tekinti a jogos utódnak, mig Lipót (az Osztrák uralkodó) a 18 éves fiát Károlyt képzeli el mint leendő Spanyol királyt. Az Angolok nem akarták, hogy versenytársaik a Franciák a Spanyol birodalom megszerzésével járó előnyre tegyenek szert ezért tető alá hoztak egy Angol-Holland-Osztrák szövetséget. A Parlament hozzájárult a Hadsereg megerősitéséhez 15 regiment felállitásával, amiből 6 Marines Regiment volt. Április 9-én, 1702-ben Anna Királynő el is látta kézjegyével a rendeletet, melyben 6 Marines Regiment felállitását irányozza elő, amik  az őket irányitó ezredesek, (név szerint Fox, Villier, Shannon, Mordaunt, Saunderson, Holt) után lettek elnevezve. A korábbi marine ezredekben szolgálókat is magába foglaló új ezredek Seymour Ezredes személyében még egy szuperintendánst is kapnak. Az Angol Tengerészgyalogosok számára a Spanyol Örökösödési Háború első fő akciója Cadiz tervezett elfoglalása volt. Az összesen 13 ezer fős egyesitett tengerészgyalogos és szárazföldi sereg (amiben megtalálhatóak voltak Fox, Villier és Shannon ezredei) parancsnoka Duke of Ormonde, mig az Angol-Holland Flottájé Sir George Rooke volt. A szövetségesek ezen válalkozása nem járt sikkerel, de  a vissza út során váratlan lehetőséghez jutnak.  A visszavonuló flotta számára szükséges ellátmány biztositásának megszervezése miatt Portugáliába küldött Hardy Kapitánynak (akit később lovaggá is ütnek ezért) nem csak, hogy tudomására jut, de még időben informálni tudja Rooke-t, hogy Havanna kikötőjéből Cadiz-felé  útnak indult minden idők legnagyobb Spanyol kincses flottája, ami a Portugál határtól északra fekvő Vigo sebtiben megerősitett kikötőjébe tért ki az ostromlott Cadiz helyett a Francia de Château-Renauld Admirális parancsnoksága alatt.  Valami ilyesmit irhatott a támadásról a Naval Chronicle: "  A kikötőbe vezető szoros extrém keskeny volt és mind a két oldal védelme ütegekkel volt megerősitve..  a kikötő bejáratánál egy 74 ágyús és még számos 60-70 ágyús egymáshoz láncolt hajó horgonyzott oldalukkal a tenger felé  fordulva... a kikötő sekély vize nem tette lehetővé nagyobb hajókkal való támadást ..Angol és Holland Fregattok és gyújtóhajók vártak az alkalomra, hogy behatolhassanak a kikötőbe, ami el is érkezett, amikor Duke of Ormonde partra szálló erői elfoglalták a szorost védő ütegek pozicióját. " A Vigo öböli siker is hozzájárulhatott, hogy a sikertelen Cadizi ostromnak ne legyenek következményei Rookera nézve. Anna Királynő "Vigo" felirattal ellátott arany guine-k veretését rendelte el és a támadásban részt vevő ezredek is pénzjutalomban részesültek. Vigo-ból vissza térve új szabályzatot kapnak és Brigadier Seymourt (dandártábornoknak megfelelő rang) nevezik ki az összes Marines parancsnokának. Seymour hozta a saját gyalogezredét és Mordaunt ezredét átvezényelték a szárazföldiekhez.  Seymour katonáit ellátták tengeri ruházattal és hajóládákkal és ágyakkal. De hamarosan a Vilmos király Tengerészgyalogosait is súlytó probléma Anna Királynő marines-jait sem kerüli el.  1702 Decemberében az ezredparancsnokok peticióban kérik, hogy legyen egy személy kijelölve, aki csak a tengerészgyalogosok járandóságának a kifizetéséért felel. 1703 ápriliásban a Regimenteket (ismét...) a Lord High Admiral alá sorolják be és mint sejthető a bérek kifezetésével, még komolyabb bajok lesznek. A tisztek arra kényszerültek, hogy saját zsebből fizessék az embereiket elkerülendő azok éhezését. A hajók kapitányai is tengerészekként akarták alkalmazni a marines-at és csak egy tisztet akartak látni a fedélzetükön lévő Marine kontingens élén, de ezt már a hadsereg főparancsnoka (John Churchill..) felülbirálta. Még 1703-ban  Villier életét veszti és az ezred neve  Luttrell-re változik. Saunderson is nyugdijba vonult és a Regimentje átkerült Willshez. 1704-ben Portugália is csatlakozott a szövetséghez (Grand Alliance) és egy Angol-Holland expediciós haderő hajózott Liszabonba György Hesse-Darmstadt Herceggel, aki mint az Osztrák uralkodó képviselője volt jelen.  II. Carlos Spanyol Király uralkodása alatt György herceg Katalónia kormányzója volt és álitólagos népszerűságnek örvendet a helyiek körében. A főerőket Portugáliában hagyva 2400 Angol és Holland tengerészgyalogossal a fedélzetükön Rooke vezetésével Barcelona felé hajóztak. Abban biztak, hogy a korábban népszerünek tartott kormányzó György herceg  visszatértével a Barcelonában az Osztrák Károly támogatására felkelés fog kitörni. ( újabb spoiler ..látni fogjuk, majd a jövőben másoknak is valamiért az lesz a rögeszmélye, hogy a lakosság csak arra vár, hogy végre jól fellázadhasson és hatalomba segitse őket, de valahogy ezek a népfelkeléssekkel kapcsolatos várakozások sem akkor sem a jövőben nem fogank beigazolódni....) . Rooke újabb szerencséjére ismét felmerült egy alternativ lehetőség, amivel lehetősége adódott szépiteni. György Herceg Gibraltár elfoglalását javasolta az Osztrákok által támogatott Károly nevében.  A város már többször szerepelt az Admiralitás terveiben és korábban számos alkalommal  történtek erőfeszitések a birtokba vételére, igaz addig sikertelenül. Július 21-én, 1704-ben 2300 Angol és Holland Marines Hesse hercegének vezetésével partra szált a Gibraltárt a kontinensel összekötő földszoroson és a szárazföld felől blokád alá vették a várost és annak védőit. Másnap a  város kormányzóját Don Diego de Salinast felszólitották a megadásra és az Osztrák trónkövetelőnek való behódolásra, de ő a koaliciós erők többszörös számbeli és technikai fölényével szemben az ellenállást választotta. Abban is bizhatott, hogy a város már számszerint 11 ostrmot vert vissza addig sikeresen. Két nap mulva az Angol- Holland flotta koncentrált tűz alá vette az Új Mólón lévő védműveket ( források szerint 15 ezer lövést adtak le 5 óra alatt ) és sikeresen elhalgatatták a spanyolok ágyúit.  Ezt követően szinte azonnal a flotta hajóiról vizre tett csónakokkal megkezdődött a partraszállás az efektiv védelem nélkül maradt szakaszon.Hicks és Jumper Kapitányok vezette tengerészgyalogosok egy csoportja még a főerők partra érkezése elött lerohanta és birtokba is vette az erőditést. Hamarosan viszont egy vitatott eredetű robbanás rázta meg az erőditményt megölve és megsebesitve száz főt a támadók közül. A két kapitány és a harcképes embereik megőrizték a  szerzeményüket Whitaker kapitány által vezetett főerők beérkezéséig. Immáron a szárazföld és a tenger felől is és a hajóágyúk tüzével továbbra is támogatott ostromlók  Július 26-án megadásra birják a város védőit. De Salinas elismerte III. Károlyt Spanyol királynak és Hesse hercege felhúzta az Osztrák lobogót... amit aztán az Angolok lehúznak és felhúzzák  a sajátjukat és Rooke már, Anna Királynő nevében veszi birtokba a várost. Hamarosan Gibraltár Spanyol lakosságának jó része elhagyja a települést és túlnyomórészt csak a megszállók maradnak annak falai közt. Augusztusban Malagánál megütköznek a Francia-Spanyol  és az Angol-Holland flották de egyik félnek sem sikerül megsemmisitő csapást mérnie a másikra. Az utólag döntetlennek értékelt tengeri ütközet után Rooke megerősiti Gibraltár védelmét. Partra teszi a flotta fedélzetén levő Marines erőket ( hozzávetőleg 2000 főt) valamint ácsokat, fegyvermestereket és tüzéreket 60 ágyúval és 3 havi ellátmánnyal és elhajózik Liszabon kikötője felé. A korábbi támadók Októberben már új szerepben, már mint Gibraltár védői találják magukat.  A Villadarias Márkija vezette Spanyol ostromlók Október 9-én megkezdték a város szisztematikus ostromát. Az előkészületeket a Tengerészgyalogosok ellencsapásokkal és rajtaütésekkel igyekeznek késleltetni. A tenger felőli Francia blokád ellenére Sir John Leake vezette hajóraj sikeresen partra tesz még 400 Marines-t és további ellátmányt. A Spanyol erők,akikhez 3000 Francia Tengerésgyalogos is csatlakozik November 10-én átfogó támadást inditottak az erőd ellen, amit az Angoloknak sikerül vissza verniük. A heves harcokban Fox ezredes is elesik és a marines-ok parancsnokságát Bor ezredes veszi át. November 11-én hajnalban 500 Francia és Spanyol Gránátos egy rajta ütést hajt végre a Round Tower ellen, aminek védelmét mindössze a  Fisher kapitány vezette 17  Marines látta, de a védőknek sikerül megtartani a poziciójukat az erősités beérkezéséig. Az ősz folyamán mind a két oldal további erősitést kap és a tengeren is több összecsapás történik a szemben álló erők hajói közt. Villadarias Márkija minden lehetőséget megradagad csak, hogy visszafoglalhassa a várost. Az éj leple alatt egy Figuera ezredes vezette kissebb csoport egy rejtettnek mondott ösvényen megmászták a város nevét is adó sziklaszirtet és hajnalban váratlanul támadásba lendültek. A  Spanyol erők közti nem megfelelő koordináció miatt a Bor Ezredes vezette 500 tengerészgyalogos ellentámadása súlyos veszteségeket okoz a merész akciót végrehajtó Spanyol kontingens sorai közt és a támadásuk összeomlik.  December 23-án, 1704-ben már csak 1000 harcképes védője maradt Gibraltárnak, mikor Sir John Leak újabb konvoja kiköt fedélzetén a védelem folytatásához szükséges hadianyaggal és egyéb ellátmányal továbba egy dragonyosokból, gyalogosokból és Guard-ból verbuvált 2000 fős kontingenssel. A Francia-Spanyol koalició Február 2-án, 1705-ben újabb sikertelen támadást hajt végre, aminek során kevesebb mint 200 Marines védte Round Tower ismét sikeresen ellenáll egy 1000 fős alakulat rohamának.  A közelharc során mind két fél komoly veszteségeket szenvedett. A hónap során később további Francia erősités érkezik, de az újabb Land Port elleni támadásukat ismét visszaverik február végén. A Sir John Leak vezette Angol flottának is sikerül Március 20-án a város elötti öböl vizeien az M. de Pointi vezette Francia flotta fölé kerekednie. Végül Április 20-án, 1705-ben a Francia-Spanyol sereg, ami az ostrom során 12 ezer fős  veszteséget szenved tulnyomó részt betegségek és tömeges dezertálás következtében, elvonul. György Herceget, aki továbbra is az Osztrák Károlyt képvislete, mint a védelem "Lelkét" jellemezték, akinek jelenléte tette lehetővé a Marines-ok helytállását. A Marines-okat az 1707-ben publikált The Triumphs of Her Majesty's Arms kiadványban is ezekkel a szavakkal illethették " Hesse Hercegének a példamutató bátorsága által inspirálva, a helyőrség helytállásának mértéke meghaladta azt a szintet, ami emberileg elvárható lenne és az Angol Marines halhattatlan dicsőséget arattak." György Herceg később életét veszti a Barcelona elleni ismételt támadás során. Earl Peterborugh Nagy Britaniában a Tengerészgyalogság Captain-General-ja lesz. A tengerészgyalogosok további aktiv részesi lesznek a Spanyol Örökösödési Háborúnak és több összecsapásban is részt fognak venni. 1710 szeptemberében  Francis Nicholson Ezredes vezette 600 Marines csatlakozik a Bostonból induló hadijárathoz aminek egyik első célja  az akkor még Acadie nevű Észak Amerikai Francia gyarmat (azóta Nova Scotia..) fővárosának Port Royalnak (azóta Annapolis Royal) elfoglalása. A partraszálást követeően a marines alkotta elővéd felvonult a város közelében és megkezdték az ostromhoz szükséges árkok ásását. A város Francia védői másnap komolyabb ellenállás nélkül elvonulnak és a tengerészgyalogosok bevonulnak. A flotta elvonulását követően a marines alkotják ismét egy frissen elfoglalt város helyőrségét. De hamarosan a volt ostromlók ismét az ostromlottak szerepében találják magukat, mert a környező vadonban élő indián törzsekkel fognak elhúzódó harcokat vivni. Az egyik rajtaütésben a benszülöttek 70 tengerészgyalost mészárolnak majd le.  Az 1713-ban megkötött Utrechti béke nem csak a  Spanyol Örökösödési Háború végét jelentette de jó időre a Tengerészgyalogság majdnem teljes felszámolását is elhozza. Számos marines ezredet  megszüntetnek a nem feloszlatott ezredeket vissza sorolják a gyalogság és ezzel egyidőben a Hadsereg kötelékébe és csak öt invalidusokból álló század marad. Ugyan számos összetüzésre kerül sor a Brit korona és más nemzetek fegyveres erei közt csak majd Jenkins kapitány füle körül, pontosabban annak levágása ürügyén  1739-ben kirobbanó háború során kerülnek újra felállitásra Marines Regimentek.A Nagy Britanniában felállitott hat Marines regiment személyi állomáymánya a Guard és gyalogos egységekből kerülnek ki és az amerikai gyarmatoknak is utasitásba adják további négy felállitását. De az 1740 Szeptemberében induló, Anson Admirális vezette expedicó, aminek a Spanyolok Dél Amerikából induló Csendes Óceáni kereskedelmének a megzavarása lett volna a célja, csak a meglévő 5 invalidus század nyugdijasaira és hadirokantjaira számithatott. Egyesek szerint még a Portsmouthi  behajózás elött a még járni tudók többsége dezertált és csak 259-en keltek útra az 5 századból, akik közűl egy sem érte meg a hajók 1744-ben való vissza tértét Angliába. A dezertálókat frissen verbuvált fiatal fiúkkal pótolták.  A frissen felállitott hat Marines Regimentet két gyalogos regimenttel együtt Isle of Wight-on ( dezertőrők számára a sziget mivolta miatt komoly kihivást jelenthetett..) vonták össze, ami a kiinduló pontja volt a Cartagena elleni nagyszabású tengeri hadijáratnak. A hadijárat már az elején rosszul indult a 9000 behajózott katonából az Atlanti Óceán átszelése során 600-an életüket vesztik mire 1741 Januárjában kikötnek Jamaika partjainál, ahol már várták őket a Gooch Ezredes vezette szintén betegségektől is súlytotta, fizetetlen, rosszul felszerelt amerikai Marines.  Cartagenai védői sikeresen ellenállnak az inváziós flottának és az intenziv harcok és betegségek következtében súlyos veszteségeket szenvedet sereg mindössze 10 százaléka éri meg a vissza utat Jamaikára. A Kontinensen kitörő Osztrák Örökösödési háború miatt további hadszintereken kerül sor harccselekményekre és a meglévő Marines erők is több kontinensen kerülnek bevetésre. Ott lesznek Lousiburg ostrománál Észak Amerikában a Jakobiták '45 Felkelésének a leverésében a Skót felföldön és visszafoglalják Madrast a Franciáktól.  Boscawen Admirális 1200 gyalogossal és 800 marines-nal megkisérli az East Indian Company-val közösen Indiában az 1674-óta Francia kézen lévő Pondicherrry elfoglalását is, de a Franciák sikeresen visszaverik a támadást.  Végül az 1748 októberben kötött béke után mind a 10 Marines Regimentet feloszlatják ismét. Az időközben az Admiralitáson belül egyre magasabb beosztásokba kerülő Lord Anson ( akinek a Föld körbehajózásával végződő 1740-es expediciója során valószinűleg komoly nehézségeket okozhattak az invalidus századok és a friss újoncok..)  minden követ megmozgat, hogy egyszer és mindenkorra a Tengerészgyalogság az Admiralitás alárendeltségébe tartozzon és azon belül is egy állandó erő legyen. Nem kell sokat várnia a hamarosan kitörő újabb háború lehetővé teszi céljai megvalósitását. 

 Éveken keresztül a Tengerészgyalogság jó részt azon tiszteket vonzotta, akiknek anyagi lehetőségeik nem tették lehetővé  a szárazföldi erőknél egy tiszti rendfokozat megszerzését. Talán furcsának tűnhet a Magyar olvasóknak de 1871-es törvényben való megszüntetéséig a Brit fegyveres erőknél a rangokat pénzért adni és venni is lehetett. II. György király idejében egy "Ensign" ( Alhadnagynak megfelelő rendfokozat) a gyalogságnál akár 400  vagy 500 akkori Font Sterlingbe kerülhetett ( a 2020-as években ez kb. 40-50 ezer Font Sterlingnek felel meg) egy Kapitányi rendfokozat 1100 akkori Font Sterlingbe is kerülhette a Guard-nál még ennél is többe. Alezredesi rangig a további előmenetel is a várományos anyagi erejétől vagy a támogatói befolyásától függött. Kivételes esetnek számitott ha a rátermetségéért vagy a csatatéren nyújtott teljesitményéért léptettek elő valakit. A Marines-nál való szolgálat alacsony presztizsét is jelzi,  hogy a már fent emlitett "Ensing" rangért átlagban 250 akkori Font Sterlinget fizettek. A legrosszabb, ami akkortájt történhetett egy "Line" regimentel ha átavanzsálták őket "Marine" regimenté. A Marine Corps-al szembeni "szegény ember hadserege" nézet csak tovább erősödött, amikor az Admiralitás alárendeltségében újra felállitásra kerülnek és onnantól a Navy szabályai vonatkoztak rájuk ahol, szemben a Hadsereggel, a rangokat nem lehetett pénzel megvásárolni.  Az elkövetkező időszakra elmondható lesz a Brit fegyveres erők tisztikaráról, hogy a tehetős felsőbb osztálybeliek továbbra is a Hadsereg kötelékébe vásárolják be magukat, ahol pusztán az anyagi háttér is elégséges az előmenetelhez. (Ez részben ott is változni fog a Tűzérek és a Hadmérnökök esetén is már képzettséghez fogják kötni a rangot.)  Népszerű volt a középosztályból kikerülő tiszti pálya iránt érdeklődők között az East Indian Company,  ami a 2000-es évek PMC-it is megszégyenitő magán hadsereggel rendelkezett. Magáért a képzésért, ami a Company Addiscombe-nál, Croydon meletti akadémiáján került sor ugyan fizetni kellett, de még 1837-ben is csak 65 akkori Font sterling nem terhelte meg úgy a pénztárcát, mint egy Hadseregen belüli rendfokozat megvétele. További jelentős előny volt a Társaság szolgálatában állók számára, hogy Indiában sokkal magasabb életszinvonalat engedhettek meg maguknak, szolgákkal, vadászatokkal és még minden mással, mint Angliában. A Társaság pályát változtatni akaró katonái számára sokszor nyitva volt az átjárás a Társaság civil adminisztrációjának irányába is. A szegényebb nemesek fiai számára szintén gyakori választás lehetett fiatalon csatlakozni a Royal Navy-hez, ahol ugyan képzettség és rátermettség is szükséges volt a megfelelő kapcsolatokon kivűl az előmenetelhez, de a zsákmányból való részesedés lehetősége nagyon komoly anyagi előre jutás lehetőségével kecsegtetett. Végűl az utolsó helyen a Marines áltak, ahol ugyan nem kellett fizetni az előre lépésért, de legalább esély se sok volt rá és a szolgálat során a körülmények is rosszak voltak. Az előmeneteli rendszer a 2. Világháborúig nem fog rendeződni és tömegével lesznek Kapitányok, Hadnagyok és Alhadnagyok, akiknek soha nem lesz egy szemernyi esélye sem a szolgálati idejük alatt az előléptetésre. A Marines tisztek életkörülményei a hajókon gyakran és sokszor nem csak időben, de akár a hajók parancsnokának a személyével is változtak, volt hogy a hajó tisztjeivel egyforma elbirálás alá estek és volt, hogy nagyon nem. Az alacsony társadalmi prestige ellenére a zsákmányból való részesedés sok Marines számára jelenthetett reményt a jövőre nézve.         

 1755-ben miután újabb háború lehetősége kezd kibontakozni ismét a Spanyolokkal és a Franciákkal, a Parlament megszavazza az összesen 5000 főt számláló  3 állandó "Marines Divisions" felállitását Chathamben (12 századdal), Portsmouthban (20 századdal)  és Plymouth (18 századdal) központokkal. A tisztek nagy hányada a korábban feloszlatott Marines Regimentek tisztjei közül kerülnek ki ahogy az altisztek, tiszthelyettesek is. A legénységi állomány az ország minden részéből érkezik vegyesen. De mint mindig most is ha lehet egyből behajózák őket minden különösebb kiképzés nélkül és menet közben kell majd elsajátitaniuk mesterségüket. Ezek a "hadosztályok" sem szervezetileg, sem feladatkörileg nem hasonlitottak egy "klasszikus" hadosztályhoz. Sokkal inkább statikus depókként, egy fajta keretként funkcionáltak, hogy biztositsák a flotta hajói számára a szükséges tengerészgyalogos különitményt. A századok sem a hagyományos értelemben vett alegységet jelentettek, mert a hajókon szolgáló Marines különitmények mérete hajó osztályonként változott. A legnagyobb hajókon lehettek akár százan is mig a kisebbeken gyakran jó ha húsz Marines számára volt hely. Előfordult esetleges nagyobb szabású szárazföldi hadműveletek esetén, hogy zászlóaljak kerültek felállitásra ad hoc jelleggel. 1759-ben Divisions élén egy Alezredes és két Őrnagy ált és a Marines Corps parancsnoka egy Londonban székelő Ezredes volt. A nagy létszámra hivatkozva még a következő évben kreálnak néhány "Flag Officer" poziciót, amolyan kifizető helyként. De a Marines tisztek előmenetelének a problémája sokáig nem fog megoldódni.  A legmagasabb rang, amire egy marine tiszt számithatott tengeri szolgálat alatt a Kapitány volt ritka esetben Őrnagy. A Divisionnél szárazföldi beosztásban volt esély esetleg Ezredesi vagy a késő Viktóriánus időszakban már Dandártábornoki rangra.                                       

  A háború során a tengerészgyalogosok ismét több kontinensen és az azokat körülvevő vizeken vesznek részt harc cselekményekben. Július 8-án, 1759-ben Louisburgnál Tooker Collins Kapitány vezette Marines zászlóalj a heves ellenséges tűzben partraszál és miután sikerül a hidfőt biztositani számos ostrom ágyú követi őket köztük egy üteg, aminek legénysége marinesokból áll. Az utóbbiak drámai sikert érnek el az öbölben rekedt Francia hadihajókkal szemben. Négy nappal később a helyőrség megadta magát és a sziget a Britek kezére kerül, aminek később a Prince Edward Island nevet adják. Ezzel megnyilt az út Quebec és Francia Canada meghóditása felé, amiben 1400 Marines is részt fog venni. Április 7-én 1761-ben Commodore Keppel (Dandártábornoknak megfelelő rang) vezette hajóraj megérkezett a Belle Île-hez (kis szige a Bretagne félszigethez közel) fedélzetükön  2 Marines zászlóaljal és a Hadsereg 11 ezredével. A sziget már egy évvel korábban is célpontja volt a Briteknek, de akkor nem jártak sikerrel. A 22 km hosszú szigetre ( ami hozzávetőleg fél úton van Brest és Bordeaux között) mint horgonyzó helyre volt szüksége a Navy-nek a Francia partok elleni blokádban részvevő hajói számára. Az első két partraszállási kisérletet Port Andronál és később Sauzonnál a sziget védői sikeresen visszaverik. Április 22-én Commodore Keppel egy elterelő hadművelet keretében partra tesz egy századnyi Marines-t, hogy ezzel segitse a Hadsereg következő partraszállási kisérletét. A Tengerészgyalogosok és a velük partra szálló gránátosok a 19. ezrdeből sikeresen megmászták a sziklát La Mariánál és visszaverték a Francia ellentámadási kisérleteket ezt követően szilárdan megvetették a lábukat és kitartottak a 30. ezred gránátosai és a többi Marines partraszállásáig. Az igy megszilárditott hidfőhőz irányitották a fő erőket is. A Francia védők kénytelenek voltak visszavonulni a sziget legnagyobb településébe La Palaisba. A városért folytatott heves harcokból a 3 századba szervezett Marines-ok is kivették a részüket. A Franica védők számos kitörést hajtottak végre és ezek rendre véres közelharcban végződtek. Csak Június 7-én sikerült a Francia védőik ellenállását végleg megtörni. Maga a sziget a 1763-ig a Hétéves Háborút lezáró Párizsi Békéig maradt a Britek uralma alatt. A sziget elleni hadművelet egyfajta precedenst teremtett és onnantól a kombinált partraszálló hadműveletek során a Marines csapatok átveszik a gránátosok szerepét és mindig az elsők lesznek, akik elfoglalják a hidfőt és csak utánnuk fognak partra szálni a szárazföldi csapatok. ( még is csak több tapasztaluk lehetett a csónakokkal...) 1762-ben 270 Marines részt vesz Manila elfoglalásában és még abban sor kerül Indiában Pondicherry elfoglalására valamint még számos más hadműveletre. A Hétéves Háború során a Marinesok létszáma 1762-ben meghaladta a 19 ezer főt 135 századba szervezve. Általánosságban elmondható, hogy Pitt Miniszterelnök haditengerészettel kapcsolatos elképzeléseinek szerves részét képezték a part menti rajta ütések és a tengeren túli expediciók. Valamint szintén általánosságban elmondható ezen elképzelések, szöges ellentétben voltak a Hadsereg elképzelésivel és finoman szólva nem rajongtak értük. 1774-ben még a Parlament a fegyveres erők létszámának a jelentős csökkentéséről szavazott.( nem csoda 133 millió akkori font sterlingre rugott az államadósság ami a 2020-as években kb 12 milliárdot jelentene..) a Navy létszámát 20-ról 16 ezerre csökkentették és a Marines Corps-ét 4600-ban maximalizálták. Hamarosan újabb háború fog kirobbani és a bajok a Birodalom határain belül fognak előszőr kritikussá válni. 1775 tavaszán a Bostonba elsőként érkező erősités közt egy Marines zászlóaljat találunk, akik aztán aktivan részt vesznek később a forradalom leverésére tett kisérletekben. Valamint a sebtiben ismét megnövelt létszámú Marinesok később az Amerikaiak melett hadba lépő Európai hatalmak tengerentúli gyarmatai elleni támadásokban, rajtaütésekben is aktivan fognak szerepleni.                                                                                                                                                                            

  A háborúk melett a Tengerészgyalogosok felfedező utakon és kutató expediciókban is részt vettek. Általában kisebb hajók vettek részt ezekben a válalkozásokban és a rajtuk levő Marines különitmény is pár főt számlált valamint előfordult, hogy csak egy Tizedes vagy egy Őrmester volt parancsnokként beosztva. Cook Kapitány is egy 9 fős Marines különitménnyel szált Hawaiin partra, aminek parancsnokát Molesworth Phillips Hadnagyot a benszülöttekkel vivott harc során tanúsitott helytállásáért az Admiralitás később elő is léptetett. Ausztrália sikeres kolonalizációjában is fontos szerep jutott a Tengerészgyalogságnak.                         

  A Forradalmi Franciaország ellen viselt háború során a Brit fegyveres erőknél ismét krónikus létszámhiány lépett fel.  1794-ben ismételten a Hadsereg ezredeit vezényelték a nagyobb hajókra és a meglévő Marinesokat fregatokra és naszádokra osztották be inkább. 1795-ben gyakorlatilag a Hadseregbe való toborzást felfüggesztették, hogy több embert találjanak a Navy szolgálatába. A háború előrehaladtával a létszámhelyzet javulásával a tengerészgyalogosok fokozatosan vették át a  Flotta hajóin a  Hadsereg egységeitől a szolgálatot, de még a Trafalgari tengeri csatában is lesznek szárazföldi egységek a Brit hajókon.  A forradalmi eszmék nem kerülik el a Flotta matrózait sem és a Marines kőzé is beszivárognak a "felforgató elemek"mint a Republikánusok vagy a "United Irishmen". A Hadseregben szolgálók járandóságának emelését 1796-ban megszavazták de ez nem vonatkozott a Flottára, ahol gyakorlatilag 1653 óta nem emelték az ott szolgálók bérén. Voltak már a háború elején is lázadások a Flotta hajóin de 1797 Áprilisában a Spitheadnál (Portsmouth közelében) és Plymouthnál kitört összehangolt matróz lázadásokban valamenyi ott horgonyzó hajó legéynsége részt vett, amit már az Admiralitásnak is komolyan kellett vennie. A flotta matrózainak elégédetlensége sok forrásból táplálkozott, úgy mint kicsi és rendszertelen bérezés, rossz ellátás, az eltávozások hiánya és egyes kapitányok brutalitása. A lázadás, amit a 2020-as években inkább csak "industrial action" ként hivnának, visszafogott és békesnek volt mondható. Az Admiralitás Lord Howe-t küldte tárgyalni, aki népszerűnek számitott valamint józan gondolkodásáról volt hires. Néhány hónapos huzavona után a tárgyalások sikerre vezettek és a hajók legénysége vissza tért a szolgálatba és lázadók amnesztiában részesültek. Az ezt követő Nore-nál és Yarmouthban kitört lázadások már jóval erőszakosabbak voltak és nem is vezettek végül eredményre. 36 lázadót felakasztottak és jó párat bebörtönöztek.  A Spithead-i lázadásnál a vezetők állitásuk szerint a tengerészek és a Marinesek nevében is beszéltek, de a szervezők közt nem volt egy Marines sem. Ebben az időszakban a Tengerész tisztek szerint a Marines két alkalommal nem engedelmeskedtek  lázadók ellen kiadott tűzparancsnak. Ezzel szemben a Marines tisztek arra hivatkoztak, hogy csak a késve kiadott és nem egyértelmű parancsok voltak azon esetekben is az okok, hogy az embereik nem cselekedtek az adott szituációkban. A Yarmouthi lázadás során a Tengerészgyalogosok fellépése sorsdöntőnek bizonyult és ők akadájozták, meg, hogy a lázadók elfoglalják a Venerable zászlós hajót is. A rend helyreállitását követően Duncan Admirális nyilvánosan meg is köszönte szereplésüket.  A Nore-i lázadásnál is tevékenyen részt vettek, hogy a lázadók által birtokba vett hajók, amik a Temze bejáratát is blokád alá vették, vissza térjenek a szolgálatba. A Plymouthi laktanyában is fény derült néhány Irországból érkezett újonc által a "United Irishmen" égisze alatt  tervezett összesküvésre, amit aztán drákói szigorral meg is toroltak.  Egy Marine őrmestert felakszatottak a Nore lázadásban való részvételért, mig hármat előléptettek a Nore, Plymouth és egy Gibraltárnál kitört lázadás letörésében való részvétel során tanusitott helytállásukért. A következő évben az elégedetlenség hullámai elérték a Földközi Tengeri flottát is, de Sir John Jervis Admirális jól időzitett erélyességel és ugyanakkor hatékony adminisztrációval elejét vette, hogy elfajuljanak az indulatok. Valószinűleg kiadta volna a tűzparancsot a Marines-nak ha lázadás tört volna ki ,de soha nem került erre sor. A hajóin szolgáló Marine egységeket mentesitette a nautikál feladatok alól, de minden reggel szemlét tartottak zászló felvonáskor, állandó őrszolgálatot adtak a hajó fontosabb pontjain és a hajó legénysége és a tisztjei közt lettek elszállásolva elválasztva egymástól az utóbbiakat. A Marine tisztek feladat lett ellenőrizni, hogy a hajók kapitányai betartják-e Jervis Admirális rendelkezéseit. Mint Duncan Admirális ő is nagyon elégedett volt a Tengerészgyalogosokkal és birálta az Admiralitást, ha a firss újoncok elégtelen kiképzéssel a hátuk mögött érkeztek a hajóira. A Marines nem voltak és nem is lehettek a hajók rendőrei sokkál inkább voltak egy zendülés során a tengerész tisztek utolsó mentsvárai.  A XIX. század elejéig az Army és Marine legénységi állomány számára a szolgálati idő gyakorlatilag élethosszig tartott. A többség számára (a szerencsés kevesek  kivételével, akik előléptetésben részesültek vagy bekerültek a laktanyák  adminisztrációjba) a megélhetés napról napra való tengődést jelentette. A Navy-nél a szolgálat békeidőben önkéntességen, mig háborúk idején kényszersorozáson alapult (press gang..). Az átlagos matróz valamelyik tengerparti városból származott és már rendelkezett némi ismerettel a hajózásról és a tengerről, mig a Marine újoncok túlnyomó többsége az ország belső részein élő vidékiek közül került ki és nem rendelkeztek semmilyen hajózással kapcsolatos ismerettel.  A matrózok szolgálatukat egyből a tengeren kezdték és az árbócokon a kötelek kezelése során tanulták ki mesterségüket. Ezzel szemben egy Marine újonc pályafutása a kaszárnyában "a katonai fegyelemhez  való hozzá szoktatással" kezdődött. Talán ennek is volt a következménye, hogy a Tengerészgyalogosok közt volt példa szolgálat közbeni részegségre, őrszolgálat során történő elalvásra, parancsok "elfelejtésére" vagy verekedésre a tengerészekkel és a többi tengerészgyalogossal, de súlyosabb vétség, mint lázadásban való részvétel vagy a feljebbvalóikkal szembeni fizikai erőszak alkalmazása nem volt általánosak mondható.  

 A századforduló során a háború kiszélesedésével ismét több kontinensre fognak átterjedni a harcok, köztük immáron a Közel Keletre is és 1801-ben a Marines Corps létszáma eléri a 30 ezer főt. 1802-ben a háború befejezésével a létszámot 12 ezerre csökkentik ismét a takarékosság jegyében. Még Április 29-én,1802-ben III. György Király rendeletében eddigi haditetteik elismeréseként és talán pártfogójuk Jerwis Admirális, Earl of St Vincent közbenjárására (és talán a lázongások alatt tanúsitott hűségük miatt is..) elrendeli a Tengerészgyalogság onnantól nevében viselheti a Királyi jelzőt és attól fogva mint Royal Marines Corps néven fognak feltünni a történelem szinpadán.  Az 1803-ban újra kiújuló ellenségeskedésnek köszönhetően ismét drasztikusan fog bővölni a létszámuk és 1811-re immáron négy divizióba szervezve 31400 főt fog számlálni a Corps. 

 A Tengerészgyalogosok saját Tüzér egységeinek a felállitására az igény az amphibiusz és szárazföldi műveletek során újra és újra felmerült már 1804 elött is. A  Marines-ok gyakran üzemelteték a flotta ágyúit a tengeri csaták során és 1773-ban a Tengerészgyalogos Wood Kapitány is beadványában kérte az ágyúkkal való gyakorlásnak a lehetőségét Marinesjai számára és pár évvel ismét újabb beadvánnyal élt ezügyben. Augusztus 9-én, 1778-ban Vice Admiral Sir Hugh Palliser Earl of Sandwichnek irt levelében is külön megemliti a képzett tüzérek hiányát, mikor a Flottánál tapasztalt hiányosságokról számolt be. 1780-ban Patterson Dandártábornok a 80 fős New York Marine Artillery Company felállitásával próbált javitani a helyzeten. Ezen kisérletek ellenére éveken keresztül bevet gyakorlat volt, hogy a Royal Artillery ( Királyi Tüzérség) álománya került behajózásra és ők üzemeltették a kis hajókra teleptett nehéz mozsarakat, ostrom ágyúkat, amiknek feladata a partvédelmi erőditések rombolása, leküzdése volt. 1804 Márciusában, egyidőben egymással, komoly nézeteltérés fakadt a Boulognenál harcoló hajókon és a Földközi Tengeri hajókon szolgálatot ellátó csapatok jogállásáról, ugyanis a Tűzérség tisztjei vitatták, hogy rájuk is vonatkozna a Haditengerészt szabályzata. Ennek következtében Augusztus 18-án, 1804-ben Királyi határozat született három Royal Marine Artillery ( Királyi Tengerészgyalogos Tüzér) század felállitásáról, egyet egyet diszlokálva minden Division-nél. A rákövetkező évben már Woolwichban felállitásra kerül a negyedik század és később itt kerül felállitásra az RM Woolwich Division nyolc századdal.  A háború során az összes RMA századot bevetik és nagy gyakorlatra tesznek szert a Congreve röppentyűk használatában is. Hogy kiméljék a vörös  egyenruhájukat, hamarosan a teljes állomány engedélty kap a kék egyenruha viselésére, aminek szine megegyezett a Royal Artillery egyenruhájának szinével.  Október 12-én, 1816-ban az Admiralitás  hivatalosá  teszi az RMA számára a Tüzérség kék egyenruhájának a viselését de a gombok és a fejfedők továbbra is megegyezőek lesznek a többi vöröskabátos RM által hordottakkal. ( Hogy lássuk a ködös Albionban is szeretnek átfontolt döntéseket hozni 1830-ban az Admiralitás újra előirja nekik a vörös egyenruhát, hogy aztán 1833-tól ismét a kéket irják elő nekik)  Az RMA aktiv részvételével megalapitott, az addig ideiglenesnek szánt HMS Excellenet-re felállitott  Naval Gunnery School-t 1832-ben állandósitják. Az Admiralitás Január 30-án, 1855-ben kelt levelében a Royal Marines Corps-t mint könnyű gyalogságként kategorizálják és döntés is születik, hogy kiképzésük is ehez igazodjon és az elnevezésben is szerepelni fog a "Light Infantry".Az indokok közt szerepel, hogy a hadműveletek során a szárazföldi akció alatt könnyű gyalogság feladatát látják el. A Royal Marine Corps ezzel gyakorlatilag ketté válik a "Blue Marines"-ra (Royal Marine Artillery) és a "Red Marines"-ra (Royal Marines Light Infantry). A XIX. század közepén a Nyugati hatalmak és a Cári Oroszbirodalom közti (Krimi háborúként is ismert) háború során számos alkalommal kerül majd sor a parti létesitmények ágyúzására a Balti és a Fekete Tengeren. A sekély vizeken számos ágyúnaszád kerül majd bevetésre és többségén az RMA biztositotta a tüzéreket, akik teljesitményét a háború alatt a hadvezetés is nagyra értékelte. 

1827-ben új csapat zászlót adományoznak a négy Divisions-nek. A XXI. századi Tengerészgyalogos jelvény szimbólumainak a megjelenése is ehez az alkalomhoz köthető. Az oroszlán és a korona a Corps Royal Regiment státuszát jelzi. A Gibraltar felirat a korona alatt a város 1704-es elfoglalásának és annak megtartásának állit emléket és IV. György Király is ezt tartotta a legjelentősebb haditettüknek. A Földgolyó jelképezi, hogy már a világ minden sarkában arattak diadalt. A Földgolyót körbe vevő babér koszorú Belle-Île 1761-es elfoglalását emeli ki. A horgony az Admiralitáshoz való tartozásukat jelenti és a "Per Mare Per Teram" felirat pedig a Corps mottója az Amerikai függetlneségi háboró óta.             

  Viktória királynő hosszú uralkodása alatt a Royal Marines számos konfliktusban fognak részt venni (csak pár példa emlités szintjén: a XIX. századi Spanyol polgárháborúk , Ópium háborúk, Krimi háború, Maorik elleni harcok, Montevideó, Burma,  Szipoly felkelés, Ashanti, Mexikó, Congo, Zanzibár, Japán, Egyiptom, Szudán, Búr háborúk és a Boxer lázadás. Lesznek köztük elég " egzotikusnak" is mondható küldetések mint az RMLI tevés alakulataink a felállitása vagy az RMA-nál szolgálok, mint "katonai tanácsadok" szerepkörben való alkalmazása. Deal-nél is felállitásara kerül egy Royal Marine Depo, ahol a tengerészgyalogos újoncok alap kiképzésben részesülnek és onnan kerülnek majd át a Divisions-höz. Ugyan a XIX. század '50-es, '60-es éveiben az RM létszáma 14 ezer fő körül állandósult, de ez ismét változni fog és a takarékosság jegyében 1869-ben feloszlatásra kerül a Woolwich Division. A tiszteket készenléti állományba teszik és a fizetésük felére ugyan jogosultak lesznek, de a legénységi állományt egyszerűen az utcára teszik.  Mivel már nem a XVIII. századot irták az egyenruhások az Admiralitás elött tartott tüntetésével kitörő botrány után néhányukat ismét állományba helyeznek. A Krimi háború után elmondhatjuk a Royal Navy jó ideig nem lesz részese nagyobb szabású tengeri hadműveletnek és nem kerül sor fegyveres konfrontációra más nagyobb tengeri hatalommal. Komolyabb harcok hiányában a flotta tisztjeinek az előléptetése is inkább a hajóik megfelelő állapotban tartásától fog inkább függni. Nem lesz ritka, a gyakorló lövészetek elhanyagolása valamint az erre kapott lőszer kidobása csak, hogy kiméljék a hajók megjelenését. Arra is akad példa, mikor a tengerész tisztek saját zsebből finanszirozzák a hajók festését. Az ipar, a technológia és ezzel párhuzamosan a hadihajók és az azokon alkalmazott ágyúk fejlődése következtében már nem látszott esély a hajók harc közbeni elfoglalására. A tengerész tisztek többsége a csónakokkal végrehajtott rajtaütéseket, szárazföldi expediciók partra tételét a tengeri aknák és egyre hatékonyabb partvédelmi lövegek, partvédelemre szakosodott hajók és torpedók megjelenésével veszélyes és idejét multnak tekintették. A hajókon is igyekeztek a létszámot egyre lejebb szoritani és minden olyan beosztást megszüntetni, ami nem járult hozzá közvetlenül a jövőbeni tengeri csaták sikeres megvivásához. Ezeket a csatákat az immáron páncélzott hadihajók egyre növekvő méretű ágyúikkal egymásra leadott tűzcsapások sorozataként képzelték el. Ilyen körülmények közt a Tengerészgyalogságnak már pusztán a léte is anakronizmusnak tűnt és különösen a Marines tisztek voltak szálka sokak szemében. Az RMA és RMLI altiszti és legénységi állományára, mint extra segitségre, amolyan "pót matrózként" tekintettek, akik a hadihajókon legtöbbször el tudták látni a különösebb tengerészeti képesitést nem igénylő feladatokat, mint a hajók tisztán tartását, festését, a hajóágyúk kezelését és közüllük kerültek ki a hajó tiszti étkezdéjének a felszolgálói  is. 1886-tól a hajók hentesei, borbélyai, fodrászaiként külön pótlákra is jogosultak lehettek. A hajókon szolgáló tengerészgyalogos tisztek számára nem sok feladat akadt a XX. század hajnalára. Hetente néhány órányi alakizást tarthattak a legénységi állománynak (már ha éppen akkor máshol nem volt szükség az embereikre a hajón..) de a további elfoglaltságaik inkább csak ceremóniálisnak voltak mondhatók. Az embereik felett sem volt teljes a kontrolljuk, csak az őrszolgálat során fellépő szabálytalanságok vagy az öltözködési szabályzat megsértése esetén volt lehetőségük megrendszabályozni az alattuk szolgálókat és sokszor kerültek alárendelt viszonyba egy náluk korban jóval fiatalabb Navy tisztnek. 1892-től 1899-ig még évente az Army val közösen megrendezett hadgyakorlatok során Marines zászlóaljakat állitanak fel, de ezzel pénzügyi okok és a Navy részéről való teljes érdektelenség miatt is felhagynak. Az energikusabb agilisebb  Marine tisztek nagy számban kérvényezik áthelyezésüket más haderőnemekhez. A szárazföldi akciókra való esély látszólagos csökkenésével  a Marines kiképzésénél elkezdenek nagyobb hangsúlyt helyezni a tengeri szolgálathoz szükséges tudás elsajátitására. Egyesek szerint Kinában az 1900-as Boxer lázadás során tanúsitott helytállásuk miatti pozitiv sajtó viszhangnak is, valamint annak, hogy Január 2-án, 1901-ben Duke of York (aki később V. György néven lép a Brit Trónara) lesz a "colonel-in-chief of The Royal Marine Forces" is köszönhetik, hogy nem kerül sor a Royal Marines teljes feloszlatására. A Navy folyamatos létszámnövekedése ellenére az I. Világháborúig a Corps létszámát folyamatosan csökkentik. Maga  Fisher Admirális  a "First Sea Lord" pozició betöltője ((a "Flotta főparancsnoka" lenne talán a magyar titulusa és a "főnöke" a "First Lord of the Admirality" meg amolyan "tengerészeti miniszter" lehetett.. szerintem..))  is valószinűleg mindent megtett, hogy megszabadulhasson a Corps-tól. Egyik levelében is valami ilyesmit irhatott: "A Tengerészgyalogság tiszjei az egyedüliek, akiket nem lehet semmire sem megtanitani... és ha a Tengerészgyalogság tisztjeinek a létezésének lenne is bármi haszna számunkra, jelenleg totál haszontalanok, sőt még annál is rosszabb, hogy jelenleg értékes helyet foglalnak el a hajók fedélzetén. Meg kell szüntetni a gyalogsági kiképzésüket, de a legjobb az lenne ha kihajitanánk az összeset."  Egy másik levelében is valami ilyesmi állhatott: "..A Tengerészgyalogos tisztek folyton a Hadsereg után vágyakoznak! Az átkozott Hadsereg után! Másik ok! Ha lenne 3000 Tengerészgyalogosunk Gibraltárban lekötve, másik 3000-et akarnánk idehaza, akikel váltva adhatnák a szolgálatot és a végén a Tengerészgyalogosok száma olyan nagy lenne, hogy a tengeri szolgálat hiányában megszünnének tengerészgyalogosok  lenni. Már most is a szolgálati idejüknek csak a 30 százalékában vannak hajókra beosztva és azoknak a hajóknak a többsége is csak vesztegel a kikötőkben."  vagy " a Tengerészgyalogos tiszt egy anachronizmus... teljességgel alkalmatlan a hajókon felmerülő vezetői feladatok ellátására vagy harcfeladatok végrehajtására... csak egy hátráltattó teher a Flotta számára és csak szégyent hoz saját magára is.."   Az 1902-es és az 1911-es Koronázások alkalmából és néhány menetgyakorlatra felállitott zászlóaljak kivételével nem kerül sor hadgyakorlatok során zászlóaljak felállitására és az Army-val való közös gyakorlatozás is szünetelni fog. 1903-tól a Royal Navy zenészeit a Royal Marines szolgáltatta és a drótnélküli távirók rendszerbe állitásakor az azok kezelői is jobbára a Corps-nál szolgálók közül kerültek ki, akik 1916-ig el is voltak különölve a hajók Szignál Részlegétől, amikben  "valódi" nautikál személyzet teljesitett szolgálatot és a hajók közti zászló és fény jelekkel való kommunikáció feladatát látták el. Számos Marine tiszt kerül át a Naval Intelligence Division-be is. 1907-től a "Selborne's scheme" életbe lépésével a közvetlen Marine tiszt képzés megszűnik. Gyakorlatilag a Navy kadétjainak a kiképzésük végeztével volt lehetőségük a Marine "Lieutenant" (hadnagy) rangot választani ha valamiért még sem Navy tisztként akarták elkezdeni a pályafutásukat. (Az egyik forrás szerint 1912-ig állitólag ketten választották is, bár nehéz elhinni..). ( De hogy még jobban összezavarjuk a Blog olvasóit Fisher Admirális és tanitványainak a terve, hogy hogyan lesz legyőzve a Német Császárság az lett volna, hogy partraszállást kell végre hajtani az Északi és a Balti tenger felől nagy erőkkel...egyesek szerint Fisher az Army csapatait akarta partra rakni és inkább csak az erőforrások körüli politikai játszmáról volt szó mint valódi tervről) Tényleges előrelépés amphibiusz műveletek végrehajtásának a kidolgozásával kapcsolatban vagy a szükséges vizi járművek iránti követelményrendszer felállitására sem nagyon kerül sor. A későbbi Gallipoli hadijáratként elhiresűlt hadművelet során jóformán a Belle-Île elfoglalásakor használtal szinte teljesen megegyező úszó haditechnikát vetnek be a csapatok partra juttatása során. Fisher Admirális nyugálományba vonulását követően 1912-ben felhagynak a Navy és Marines tisztek közös képzésével, valamint az  Admiralitás megbiz egy bizottságot, hogy járja körül a gondolatát egy 3000 fős Tengerészgyalogos "Flying Column" (repülő hadoszlop) felállitásának, aminek a fő feladata előretolt bázisok elfoglalása és megtartása lehetne a Flotta számára legyenek azok a Birodalomban vagy egy ellenséges ország ellenörzése alatt vagy egy semleges ország területén. 1913-ban a bizottság további feladatnak tűzte ki ennek a formációnak a partraszállások során a hidfők elfoglalását és biztositását a főerők beérkezéséig és rajtaütések végzését ellenséges partszakaszokon. (.. mintha ezt már láttuk volna korábban..) Az I. Világháború kitöréséig nem született döntés a bizottság által megfogalmazottak gyakorlatba való átültetéséről.

 Mind az RMA-nél és mind a RMLI-nál szolgálók kiképzését az I. Világháború kitöréséig elég "békebelinek" lehet nevezni, nem voltak embertpróbáló akadálypályák vagy rossz időben, nehéz terepen végre hajtott menetgyakorlatok és a XX. század második felének mércéjével mérve szintén nem volt sem fizikailag sem mentálisan megeröltető. De legalább az újoncoknak volt bőven része helyette a kiképzők zsarnokoskodásban. A Victoria 1892-es elsülyedését követően az úszás oktatást viszont komolyan vették mind a Blue mind a Red Marines kiképzése során. A hajókon szolgáló tengerészgyalogos különitmény minden tagja a hajó ágyúk kezelésére lett beosztva. A Blue Marines csak csatahajókra és csatacirkálókra osztották be és a főfegyverzet kezelésére alkalmazták őket, mig a Red Marines a másodlagos fegyverzet kezeléséből vették ki a részüket. Ez azt is jelentette, hogy esetleges távolmaradásuk során a hajók fegyverzete csak részlegesen volt bevethető (.. mennyire szerethette már csak a gondolatát is egy hajó kapitánya hadi helyzet fennállása esetén, ha a hajójára beosztott Tengerészgyalogosai parta szálnak bármilyen okból is kifolyólag..) A hajó ágyúk többségét tengerészek kezelték, akik szemben a korábbi évszázadok gyakorlatával, már nem kényszersorozott matrózok voltak és már nem állt fent a közvetlen, minden napos veszélye a lázadásuknak sem. A hajókon szolgáló tengerészgyalogosokkal kapcsolatban már valóban nehéz volt olyan feladatkört kijelőlni, amit a Flotta tengerészei ne tudtak volna ellátni (rossz akarók szerint akár még jobban is..). A közös Navy/Marine tisztképzésnek is köszönhetően komoly hiány alakult ki fiatal tisztekből 1914-re,  amit az 1912-ben újra önnállóvá váló RM tisztképzés még nem tudott megszüntetni.   

  1914-ben a Világháború kitörésekor hozzávetőleg 10 ezer Tengerészgyalogos állt készen a flotta hajóin való szolgálatra. Az Admiralitás Augusztus 2-án hozott rendeletét követően 3 nap múlva Portsmouthban felállitásra került a Royal Marine Brigade, a nem sokkal korábban meghatározott "Flying Column" koncepció jegyében. Az RMLI a három Divisions-től (Chatham, Portsmouth, és Plymouth) állit fel három zászlóaljat  valamint az RMA-is  felállit egy zászlóaljat és ez a négy zászlóalj alkotta a tervek szerint az RM Dandárt. Alig két héttel később az Admiralitás a zászlóaljakat a három Divisions alárendeltségébe helyezi és dandár törzs feloszlatásra került. ((csak, hogy a Blog olvasói is ismét összezavarodjanak...)) Augusztus 25-én az Admiralitás elrendeli a dandár vizre szállását Ostende uticéllal. Nem nehéz elképzelni, hogy az egymásnak ellentmondó döntések következtében is komoly zavar támad a sorok közt és minden eshetőségre felkészülve a zászlóaljak mindent magukhoz vesznek, amit a Divisions raktáraiból csak tudnak. Az RMA-hez tartozó Brigadier General Sir George Aston-t ( azon kevés RM tisztek egyike, aki a  szolgálati évei jó részét az Army-nál töltötte távol a hajókon való szolgálat monotonitásától és egyben az egyedüli a Corps történetében , aki Ezredesi rangban szolgált az Army Staff College-nél  is..) nevezik ki a Dandár parancsnokának. A Dandár parancsnokságának átvétele során realizálódott számára, hogy nem volt Dandár törzs, amit gyors ad hoc kinevezésekkel orvosolt.  Augusztus 28-án Ostend-nél partra szált a Dandár és védőállásokat foglalnak el, arra az esetre ha a Németek megpróbálnák  elfoglalni a kikötőt és azért is mert se felderitésre használható lovassága, se logisztikai céllal használható járművei (se logisztikai jellegű egységei..) nem állt rendelkezésére. Ahogy tüzérségi eszközök hiányában csak a dandárt szálitó 7th Battle Squadron hajóinak a tűztámogatására számithatott, akikel ( a hordozható rádiók hiánya miatt..) csak zászlójelekkel tudta tartani a kapcsolatot. A dandár személyi állománya, ekkor még a hadihajókon való szolgálatra rendszeresitett kék egyenruhájukban pompázott az addigra már a hadseregnél kivont "Broderick" kalappal . Szeptember elején erősitésként kapnak néhány gépjárművet, amikkel felderitő küldetéseket teljesitenek a környéken. Viszont a dandár  rendelkezésére bocsájtanak néhány repülőgépet és léghajót a Royal Naval Air Service-től Commander (Alezredesnek megfelelő rang az RN-nél) Samson vezetésével..  Mivel a Német csapatok nem jelennek meg a közelben és a 7th Battle Squadront sebezhető volt a tengeralatjárókkal szemben két hét múlva vissza is térnek a szigetországba, ahol is az RMA zászlóalját felváltják egy időközben Deal-ben létrehozott RMLI zászlóaljal. Két "Naval Brigade" (haditengerészeti dandár) felállitására is sor kerül az RM dandár mellé. Ezen dandárok személyi állománya első körben a Navy tartalékosai közül kerültek ki, de hamarosan  (miután némi nyomást gyakorolnak a Navy-re ..) azokból a frissen csatlakozott önkéntesekből is vezényelnek a soraik közé szép számmal, akiket az Army nem tudott (vagy akart..) felszerelni és kiképezni. Az immáron három dandárból felállitásra kerül a Royal Naval Division a Secretary of State of War Field Marshall Lord Kitchener támogatásával. A haditengerészeti dandárok (mindegyiket négy admirálisok nevét viselő zászlóalj alkotta) parancsnokságát RN Commodore-jai (dandártábornoknak megfelelő rang ) látták el. A zászlóaljak parancsnokaságát vagy a Flotta egy Commander-e  vagy egy Foot Guard-tól jött Alezredes látta el és mindegyik zászlóaljparancsnoknak volt egy helyettese Őrnagyi rendfokozattal az RMLI-től vagy Foot Guard-tól. Továbbá számos tiszt érkezett a  Royal Naval Volunteer Reserve -től az alegységekbe. Az állapotokat jól jellemzi, hogy szeptember 19-én az RM dandárt a már a kontinensen állomásozó British Expeditionary Forces és a Francia kormány kérésére ( és mivel a War Office-nak nem állt rendelkezésre más harcba vethetőnek mondható alakulat ..) ismét áthelyezik Dunkerque-be és itt végre megkapják a szárazföldi harcokhoz jobban megfelelő khaki egyenruhájukat is. Megkezdődik a Németek és az Antat hatalmak közti  "verseny a tengerhez" szakasza a háborúnak. Néhány részlet a levélből, amit még  szeptember  18-án az Admiralitás Első Lordja irhatott Sir Astonnak." ...Szeptember 19-én a Dandárjával kelljen át Dunkirk-be és ott az alábbi erők lesznek a parancsnoksága alá beosztva: A Marine Dandár, Queen's Own Oxfordshire Hussars, Commander Samson repülőgépei és felfegyverzett gépkocsijai, Királyi utászok egyik különitménye... azt a benyomást kell keltennie a Németekben, hogy egy nagyobb Brit erő előörsét képezi, aminek fő feladata a Német hadtáp vonalak támadása lesz.....Kissebb erőkkel hajthat végre támadásokat, amiknek célja az ellenség vasúti közlekedésének elvágása... de bárminemű komolyabb ellenállás esetén vonuljon vissza Dunkirk-be....Mintegy ajánlás képpen, a körülményektől függően, a lovasságát előszőr vezényelje ki Dunkirktől számitva 25 mérföldes sugárban Ypress és Hazebruck felé ... valamint felfegyverzet gépkocsijaival és a repülőgépekkel végezzen felderitést, amig nem kerülnek összeütközésbe ellenséges erőkkel. Ezt követően cselekedjen a helyzetnek  megfelelően és jelentsen naponta.."   A dandár személyi álományából és a rendelkezésre álló gépjárművekből egy 150 fős alakulat kerül felállitásra, aminek parancsnoka Risk Őrnagy lesz az RMLI-től. A csoportot hamarosan csak a "Motor Bandits"  névvel fogják illetni. A járművekre,sokszor mint páncélautókra fognak hivatkozni, de a többség nem rendelkezette semmilyen páncéllal, de mindegyiket elláták egy Vickers géppuskával. Commander Samson légijárműveivel összehangoltan kerül majd sor az alkalmazásukra és számos összetűzés lesz köztük és a Német lovasság egységei közt, amik során jól hasznosult a nagy fokú mobilitással kombinált tűzerejük. Az ellenség lovasságának az állandó zaklatása melett nagy területet bejárva eredményes felderitő tevékenséget is végeztek. Mindeközben a Dunkerque-ben állomásozó RM Dandár parancsnokát  Brig. Gen. Sir Aston-t, aki betegség miatt Angliába távozott, a szintén az RMA-tól érkező Brigadier General Archibal Paris váltotta. Ő is mint elődje pályafutasa alatt hosszabb időt töltött az Army-nél. Az új parancsnok egyik első intézkedése lesz Cassel-be áthelyezni a Dandár parancsnokságot és erőinek nagyobb hányadát. Szeptember  30-án a harcok elérték a Franciaországi Lens-t és Október 3-án 60 ezer fős Német sereg elérte Antwerpent.A Belgák a csapataik nagy részének a visszavonása melett döntöttek, ami a Brit kormány számára komoly aggodalomra adot okot,mivel fent állt az esélye , hogy Antwerpen eleste után a Németek lerohanják Dunkirque-t és akár Calais-t is, ami a BEF utánpótlása számára létfontosságú volt.  Az Admiralitás első Lordja Antwerpenbe utazott és rávette a Belga vezetést a visszavonulás elodázására. Cserébe Brit csapatokat ajánlott fell a város védelmére. A Brig. Gen. Paris vezette Marine Dandár október 4-én meg is érkezik Antwerpenbe és sikerül megszilárditani a város védelmét. A következő napokban a városba érkezik a két tengerészsapkát viselő Naval Brigades és Paris-t előléptetik Major General-á (vezérőrnagy) és kinevezik a Royal Naval Division parancsnokává. Az immáron egy helyen lévő 3 dandár alkotta hadosztály törzse mindössze 4 főt fog számlálni. A Brit és Belga erők fokoztaosan húzodnak vissza a város erőditményeihez.  November 7-én a Németek Gent és Termonde közt  átkelnek a Scheldt folyón és a teljes bekeritést elkerülendő a Belga és Brit csapatoknak el kellett hagyniuk a várost.  Az Antant csapatok 7-én éjszaka meg is kezdik a visszavonulást. A 1st Naval Brigade, egy zászlóalját kivéve, a menekültek és a felrobbantott hidak miatti zűrzavarban ( és egyesek szerint elégtelen térképolvasás miatt is ..) végül a semleges Hollandiában kötnek ki, ahol a háború végéig internálásra kerülnek. A Portsmouth-i marine zászlóalj a Németekkel szembeni utóvéd harcokban elveszti álományának a felét ( a tulnyomó többség fogságba esik..). A többi egység Paris vezényletével további veszteségek nélkül végül eléri Ostend-et ahonnan visszatérnek a Királyságba. Antwerpen elvesztése után három újabb zászlóaljat állitanak fel, hogy pótolják a Hollandiában internáltakat. A Hadosztály számára szükséges hiradó, utász és szállitó alakulatokat és az egészségügyi alakulatát az RMLI-hez frissen csatlakozottakból állitják fel továbbá az RMLI biztosit egy kerékpáros századot is, ami a "hadosztály  lovas alegységét" fogja helyetesiteni. A Hadosztály számára Blandford-ban egy kiképző tábort is felállitásra kerül. 

  Az RMA zászlóalját, aminek továbbra sem álltak rendelkezésére 18 fontos tábori ágyúk, még az Ostend-i visszavonulás után kivonják a Marine dandár állományából  és ismét a Kontinensre, ezúttal Franciaországba  vezénylik, ahol két tűzérdandár felállitására használják fel őket. Az egyiket nehéz ágyúkkal a másikat könnyű légelháritó fegyverekkel fogják ellátni. A Howitzer Brigade RMA a nyugálományban lévő Rear-Admiral Bacon ( egy Coventry-i hadiüzem managere volt akkor..) által módositott (eredetileg a Queen Elizabeth osztály számára kifejlesztett..) 15" hajóágyúk szárazföldi változatával voltak felszerelve, amit maga a First Lord of Admirality szorgalmazott, az Osztrák nehéz tüzérség Belga határmenti erőditményekkel szemben elért sikerei után. A prototipus megtekintése után az Admiralitás Első Lordja 12 darabot rendelt ezekből a minden bizonnyal impozáns méretű tüzérségi eszközökből. Bacon elérte, hogy az RMA ezredeseként aktiv állományba helyezzék és rövid időre ő lett a Howitzer Brigade parancsnoka ( egy akkori Brit Tüzér Dandár megfelelhetett egy Hideg Háborús Tüzér Ezrednek).  Az óriás ágyúk az 1400 fontos (kb 630kg) lövedéküket  10500 yardra (kb 9.6 km) tudták eljutattni és egynek a kezelő személyzete elérte a száz főt és minden löveg önnállóan alkotott egy üteget.  Az első két ágyú 1915 februárjában jut el Franciaországba, majd a következő kettő márciusban és áprilisban, amiket aztán 1916 során további nyolc fog követni.  Két löveg a szigetországban marad, ahol kiképzési célra használták őket. A dandár ágyúival a Nyugati Front minden offenzivájában részt fog venni és a Somme-nál vivott csata során szenvedi el a legnagyobb veszteségét. Az alakulat felállitásának és az ágyúk hadrendbe állitásának az eredit célja megerősitett vasbetőn erődök rombolása lett volnda, de ebben a szerepben nem, vagy alig került alkalmazásra. A relativ nagy pontosságú tűzcsapásaiknak köszönhetően a háború alatt a fő feladatuk kis kiterjedésű pontcélok, mint elenséges megfigyelő állások, tüzérségi eszközök leküzdése volt. Second Lieutenant Walter Ward (RMA)  tüzérségi megfigyelő sorai "Tegnap került sor az első lövésünkre és a célpont egy templom torony volt, a lövésünk extrém pontos volt és mindenki nagyon meg volt elégedve vele...még tegnap személyesen General French gratulált nekünk , ma további gratulációk érkeztek General Smith-Dorrien-től valamint Prince of Wales-től és számos Francia és Belga Tábornoktól....borzongató érzés. Hallod a parancsot "stand by", következőnek telefonon halod a jelentést "Gun fired".. hat másodpercre rá hallod ahogy a lövedék elhúz a levegőben olyan hanggal, mintha egy vonat menne el a fejed felett. Figyelsz és arra gondolsz a lövedék már becsapódhatott anélkül, hogy észre vetted volna és már éppen feladnád mikor a lövést követően nagyából 30 másodperc múlva váratlanul egy hatalamas villanás kiséretében fekete-fehér füst és por tör fel 50 yards-ra minden irányban. Az ágyú pontossága még annak kezelőit is meglepte és a saját vonalunktól mindössze 170 yards-ra levő lövészárkot  jelölik ki célpontak..." Mivel a lövedék robbanása és a repeszek nagy területet fedtek le nem volt alkalmas a nyilt mezőn előre nyomuló gyalogság közvetlen támogatására. 1915 júliusában a Howitzer Brigade-t a Hadsereg alárendeltségébe helyezik. 2nd Lt. Ward " ...nem tartozunk többé a Marine Office alá és ez nagyon előnyös számunkra. Mostantól az Army biztositja az ellátmányunkat, amig az Army és az Admiralitás közt voltunk, általában nem kaptunk semmit..."  A 2nd Lt. Ward ütegének az első parancsnoka és később rövid időre az egész Howitzer Brigade parancsnoka az a Major Lumsden volt , aki az RMA egész fennállásának alatt az abban szolgálók közül a legkiemelkedőbb személyisége is volt egyben valamint az Első Világháború során valószinüleg ő örvendet a legnagyobb hirnévnek valamennyi Royal Marines közül is. Miután 1915 végén átadta a Howitzer Brigade parancsnokságát a 32. Hadosztály törzsének tagjaként három DSOs-val (Distinguishd Service Order Brit kitüntetés) tüntetik ki ellenséges tűzben végrehajtott felderitésért. 1917 áprilisában, még mindig Őrnagyi rendfokozattal, kinevezeik  a Highland Light Infatry 17. zászlóaljának parancsnokának. Hat napig lesz a zászlóalj parancsnoka, de ez alatt egy Viktória Keresztel tüntetik ki és azt követően a 14. Gyalogsági Dandár parancsnoka lesz. Valami ilyesmi lehetet az óminózus tetről szóló jelentésben " ...hat ellenséges tábori ágyú lett zsákmányolva, de mivel azokat az ellenség folyamatos tűz alatt tartotta, ezért azokat a beásott állásaikban kellett hagyni 300 yards-ra a saját vonalainktól. Major Lumsden, hogy ezeket az ágyúkat a saját vonalak mögé juttasa a heves ellenséges tűzön keresztül személyesen vezetett egy tüzérekből és gyalogosokból álló különitményt...személyes példamutatásának is köszönhetően három ágyút sikerült a saját vonalakig eljuttani a maradék három az ellenség előretőrése miat megsemmisitésre került."  

  1918  augusztusában a Howitzer Brigade négy alegységet átfegyverezik az Army 12" lövegeivel valamint felállitásra kerül a No 1 és No 2 Siege Regiments RMA. De nem tévesztendők össze az RMA Siege Gun-nal, ami egy másik egység neve volt. 1915 végén  az immáron Admiral Bacon (éppen a  Navy-nél szolgált Vice-Admiral Dover Patrol beosztásban) alárendeltségébe került néhány partvédelmi feladatokat is ellátó hajó ágyú Dunkerque-ben, amit tengerészek és tengerészgyalogosok vegyesen fognak üzemeltetni. 1917-ben további ágyúkat helyeznek el Dunkerque-ben és az ágyúkat és személyzetüket két alakulatba sorolják a  Royal Navy Siege Guns-ba és RMA Siege Train-be. December végén, 1917-ben a  Marines átveszik a teljes kontrolt az ágyúk felett és felállitásra a kerül az RMA Siege Gun hozzávetőleg 500 fővel és három 12", nyolc 9,2" és hat 7,5" szárazföldi telepitésű hajó ágyúval. Az alakulat fő feladata az Ostend körül települt Német  messzehordó partvédelmi ágyúkkal való harc volt.

 Az Anti-Aircarft Brigade RMA megnevezés (amit a Howitzer Brigade-RMA-val alapitottak egyidőben 1914-ben) egy 500 fős mobil egységet takart 4 üteggel, ütegenként négy páncélozott teherautóra szerelt 2 fontos pom-poms-val (légelháritó gépágyú) volt felszerelve. Az első két üteg 1915 áprilisában érkezett a Kontinensre. Egy üteg a Nieuport-Dunkerque térségben telepitették a másikat a szárazföld belselyében Ypres környékén vetik be.  Az utóbbi 1916-ban átkerül a Royal Garrison Artillery-hez de a Dunkerque környéki üteg a háború során Marine alakulat marad. A Dunkerque-i üteget 1917-ben átfegyverzik 3" ágyúkra és 1918 júniuásban csatlakozni fog hozzájuk egy másik, korábban Britannia légvédelmére felállitott RMA üteg is. 1914 októberében az RMA -tól 40 fő négy tiszt vezetésével Dél Afrikába hajózik négy 4"-es  és négy 12 fontos tábori ágyúval,hogy részt vegyenek a Német Dél Nyugat Afrika elleni hadijáratban. Fokvárosban kiegészülnek az Union Defence Force embereivel és a Német gyarmat elfoglalását követően visszatérnek Európa immáron mint tagjai a négy South African Siege Batteries legénységének és a háború végéig részt vesznek Franciaországban a harcokban. 1916 elején egy hasonló létszámú csapatot vezényelnek az RMA-tól Kelet Afrikába, hogy ott az East African Squadron-tól átvezényelt Tengerészgyalogosokkal kiegészülve vegyenek részt a harcokban 1917ig,  Látható hogy az RMA több hadszintéren is alkalmazásra került de a Royal Naval Division-nak Galipolinál még sem volt saját hadosztály tüzérsége és a Franciaországi harcokban is a Royal Field Artillery Territorial Force dandárjai töltötték be számára ezt a szerepet.    

   Az Oszmán Birodalom, aminek "megmentésért" a későbbi Antant hatalmak a XIX. század közepén több éves háborút is hajlandók voltak vivni a Cári Oroszországgal, semleges volt a Brit Birodalom hadbalépése idején. A valamikor erős flottával rendelkező egykor világhatalomnak tekintett Török Birodalom még a háború elött 2 dreadnought-ot rendelt a Britektől, aminek költségét közadakozásokból is fedezték. A már jóformán kész csatahajók átadását az Admiralitás Első Lordja a Törökök Németek meletti hadbalépésének a veszélye miatt megakadályozza és lefoglalja őket a Royal Navy számára (spoiler alert a közeli jövőben újra egy semleges ország flottájának esetlegesen a Németek kezére kerülése lesz ismét a fő motiváló tényező...) A Török vezetésen belül valószinűleg addigra nem túl népszerű Britekkel szemben komoly ellenérzés ébredhetett és talán erre is válaszul a Németek két hadihajója érkezik Konstantinápolyba, amiket hivatalosan a Török Flotta hajóinak nyilvánitanak az eredti Német személyzettel a fedélzetükön. A két hajó is részt vehetett Októberben az Orosz Fekete Tengeri kikötők elleni akciókban, amikre válaszul a Cári Oroszország November 2-án hadiállapotott hirdetett a Török birodalommal szemben, amit hamarosan a többi Antant hatalom is megtett. A Boszporusz és a Dardanellák feletti kontrolért folyó harc azok stratégiai fekvése miatt bátran ki lehet jelenteni, hogy gyakorlatilag egyidős az emberiség irott történelmével. A Dardanellákat örző Török erődrenszerekről és azokat kiegészitő tüzérségi eszközök, aknazárak képességéről a Brit Admiralitásnak már a háború kitörése elött nagyon is komoly és pontosnak mondható információi voltak. A szoros Égei tenger és a Márványtenger közti bejáratai közt 14 nagy, öreg de kellően masszivan megépitet erőd állt. Rengeteg 9.4" és számos 14" ágyú volt rendszerben, amit kiegészitettek további 6" és 4" partvédelmi ágyúk. A szoros legkeskenyebb ( kevesebb mint egy mérföld) részét 6 erőd vigyázta. Ugyan az erődök tüzérségének a jó része korszerütlennek számitott de 4 km belül komoly sérülés okozására voltak képesek a hajókban. Az erőditmények közt további tábori ágyú kerültek elhelyezésre jól álcázott és beásott lőállásokban és meg volt a szükséges mobilitásuk, hogy új lőállásokat foglaljanak el ha helyzet úgy kivánta. Ugyen ezek ágyúk űrméretüknél fogva nem jelentettek veszélyt a  csatahajókra, de a Royal Navy által alkalmazott Északi Tengeri halászhajókból átalakitott aknaszedőkre halálos veszélyt jelentettek. Szorost védő tengeri aknazár volt a védelem egyik tartó oszlopa. Egyik hadászati alaptétel egy tűzzel nem fedezett aknazár, vagy egyéb műszaki zár azonnal megszűnik akadálynak lenni, mert az könnyen és relativ kis rizikó vállalásával felszámolható. (Spoiler McNamara és a Whizkids természetesen ezt is jobban fogják tudni...), A Törökök megszervezték, hogy a tengeri aknazárukat -  annak felszedését megakadályozandó- komoly tüzérségi tűzzel biztositsák. Ez később lehetetlenné tette, hogy az Antant csatahajói a partközelébe hajózzanak és hatékony tüzet zúdithassanak a védművekre. 

 A Brit flotta térségben állomásozó erőinek parancsnoka Vice Admiral Carden felsőbb utasitásra a hadüzenet után már hajórajával hajtott végre tűzcsapásokat a Dardanellák erődjei ellen (valószinűleg igen korlátozott eredménnyel). A Nyugati Fronton kialakuló állóháború és a Brit közvélemény által várt Flotta által aratott, mindent elsöprő győzelem elmaradása miatt is a Brit vezetésnek, és főleg az Admiralitásnak egyre nagyobb szüksége volt egy gyors győzelem reményével kecsegtető hadműveletre. A Cári Oroszország hadseregnének is komoly feladatot jelenthetett a Német és a K. und K. erők elleni harc és Kaukázusban nyiló újabb front egyidejű biztositása továbbá egyes források szerint Törökország hadba lépésével a Fekete Tengeren rekedt Orosz gabona szállitmányok is komoly anyagi veszteséget jelentettek az Orosz kincstárnak. ( A Briteknek is komoly területi igényei voltak a Közel Keleten és egyben a Szuezi csatornán át menő fontos hajózási útvonalak biztositását is egy a Törökökre mért súlyos csapással gondolhatták megoldani.)  Az Admiralitás vezetője által propagált Törökök ellen szervezett hadijárat ötletét Lord Kitchener is támogatta és a frissen felállitott új Army formációk kiképzésésnek végeztével azok hadra foghatósága után (valamikor 1915 közepén) akarták kivitelezni egy legalább 150 ezres fős kontingens bevetésével. Az Oroszok helyzete a Kaukázusban ( és valószinűleg a többi fejlemény a Közel Keleten is) jóval előbbi cselekvést tehetett szükségessé, de Lord Kitchenernek nem állt továbbra sem rendelkezésére az ehez szükségesnek vélt szárazföldi haderő, ugyanakkor nem tartotta lehetetlennek "Demonstrativ fellépésel némi siker elérését". Ez elég indok lehetett a tetvágytól izzó Admiralitás fejének, hogy a Flotta vezérkarát (egyben a parancsnoki láncot is) megkerülve, közvetlenül Vice Admiral Carden-nek küldött üzenetében a szorosok elleni Flotta manőver kivitelezhetőségről érdeklődjön. ( és micsoda egybeesés...) Carden (aki nem számitott meghatározó személyiségnek a Royal Navy-nél) válaszában ugyan nem tartotta lehetségesnek a szorosok védműveinek a leküzdését egyetlen rohammal, de lehetségesnek találta "nagy számú hajó elhúzódó bevetésével a védművek tengerről való leküzdését".  1915 januárjában a War Council ülésén a BEF főparancsnoka General French  további csapat erősitést kért egy komolyabb offenziva meginditásához, amit nem túl nagy lelkesedéssel, de az ülésen résztvevők is támogattak. A depresszivnek is mondható egész napos meeting vége felé az Admiralitás Első Lordja előállt egy a Dardanellák ellen vezetett tengeri hadijárat ötletével. ( Amit mellesleg kifejezetten ellenzett az időközben újra First Sea Lord-nak kinevezett Admiral Fisher, aki ismét egy Balti Tengeri partraszálláson dolgozott, mondhatni titokban az Admiralitás Első Lordjának a háta mögött.)  A tengeri hadijárat a Royal Navy, akkor már a Német csatahajókkal szemben korszerűtlennek tartott régebbi csatahajóira épűlt és a támadás stratégiai célja roppant egyszerűnek volt mondható: a Flotta áttöri a Dardanellákat védő aknazárat és erődrendszert majd a Márvány tengeren felhajózik Konstantinápolyba és Törökország kilép a háborúból. Ezzel helyre áll a kapcsolat délről az Oroszbirodalommal, biztositva lesz a Szuezi csatorna és a Közel Keleti machinációk is a kivánt irányban folytatódhatnak és nem utolsó sorban a Flotta végre nagy győzelmet arat, aminek hirére már nagyon szomjazott a közvélemény. A későbbi PM utólag úgy nyilatkozott, hogy a Központi hatalmak nehéztüzérsége által a Nyugati Fronti Antant erőditményekben okozott pusztitás győzte meg a tengeri hadművelet sikeres végrehajtásának lehetőségéről. Február elején a hadijárattal kapcsolatban az Admiralitás berkein belül igény merűl fell egy Army kontingens hadijárathoz való csatlakozásra, ha másért nem is a Flotta által "bevett" parti erődök megszállására, azok megtartására. Lord Kitchener nem támogatta, hogy az egyetlen olyan Nagy Britaniában állomásozó hadosztályt, ami egy kiképzett és hadrafogható  hadosztálynak számitottt, a 29. Hadosztályt (aminek ráadásul elég jó megitélése is volt a hadvezetésen belül) a hadijárat rendelkezésére bocsássa. Február 6-án, 1915-ben a Földközi Tenger keleti medencéjébe vezénylik a Chatham-i és Plymouth-i RMLI zászlóaljakat Brigadier-General Trotman parancsnoksága alatt. A Vice Admiral Cardel vezette tengeri hadművelet terve 3 fázisra oszlott. Az első fázisban a Dardanellák külső védelmét ellátó erődöjeit a Flotta Tüzérsége fogja neutralizáni és ha szükséges a Törökök azon partvédő lövegeit, amikkel nem végeznének a hajók ágyúi, azokkat kisebb partra szálló egységek robbantások útján fognak ártalmatlanitani. Második lépcsőben kerülne sor a tenegri zár felszámolására és a szorost közvetlenül védő erődök rombolására. Harmadik fázisban a flotta betör a Márvány tengerre és teljes gőzzel Konstantinápoly felé hajózik. Még Februárban Rear Admiral Wemyss feladatáúl kapja Lemnosz szigetén( Égei Tengeren található, közel a Dardanellákhoz) a hatalmas vizfelszinű védett öböllel rendelkező Moudrosz kikötőjében egy bázis kiépitését, amit a haditengerészet hajói és szárazföldi csapatok is igénybe tudnak venni a szorosok elleni hadműveletek során. A sziget a hadműveleti területhez való közeli, mondhatni ideális fekvése ellenére később számos nehézséget fog okozni az Antant erőinek. A vizellátás a szigeteken még a lakosok számára is közel eléktelen volt és a kikötő sem rendelkezett a megfelelő infrastruktúrával, köztük rakodódarukkal, amik egy hadi flotta vagy egy akárcsak ideiglenesen is ott állomásozó, katonai kontinges igényeinek a kiszolgálását lehetővé tette volna. Már önmagában nagyobb létszám elszállásolása is komoly kihivás lehetett az arra alkalmas épületek hiánya miatt. Az egész hadijárat alatt gyakran az oda vezényelt csapatokat Egyiptomba kellett átcsoportositani, vagy a Moudrosz öbölben horgonyzó hajók fedélzetén lesznek összezsúfolódva hosszú időre. Rear Admiral Wemyss és utódai végül többé kevésbé úrrá lesznek a nehézségeken és a tengerszoros elleni hadijárat lezárta után is, egészen a háború végéig, használatban marad  a bázis, ahol kialakitásra fog kerülni egy leszállópálya valamint javitó- és korház hajók is állomásoztatásra kerülnek.  Február 16-án a War Council döntést hoz a 29.hadosztály Lemonszra  való áthelyezéséről és szintén döntés születik az Egyiptomban, eredetileg a Szuezi csatorna védelmére rendelt ANZAC egységeinek a közeljövőben történő Lemnoszra való áttelepüléséről. Három nappal később Lord Kitchener ismét meggondolja magát és visszavonja a 29. Hadosztályt. 

 Február 19-én megkezdődik a hadművelet és a Royal Navy Inflexible, Vengeance, Albion, Triumph, Cornwallis, Irresistible  csatahajóiból és az Amethyst  cirkálóból és további három Francia csatahajóbók (Gaulois, Bouvet, Suffren) álló hajóraj tűz alá vette a tengerszoros külső védelmét ellátó Sedd-el-Bahr-nál és Kum Kale-nél lévő Török erőditett állásokat minden különösebb eredmény nélkül.  Február 25-én megismételt támadás már több sikert ér el és végrehajtják a robbantó különitménynek is az első partraszállásukat az Irresistible és a Vengeance hadihajókra beosztott Marines-ból álló osztag adta a kisérettel. A csapatot csak kisebb ellenállás fogadja és feladatuk végeztével vissza is térnek a hajók fedélzetére. A források szerint a hadművelet ezen szakaszában a hajók parancsnokai közt akkor még ötletként sem merült fel egy nagyobb szabású partraszállás lehetősége, amit az akkor még kis létszámú Török védők valószinűleg nem is tudtak volna visszaverni. Február 26-án a flotta behatol a szorosba, de mivel az aknák miatt nem tudnak közel menni a parthoz sem az álcázott beásott tábori ágyúk okozta fenyegetéssel sem az erődökkel nem tudnak lényegében mit kezdeni. Március 4-én már a Plymouth-i zászlóalj 4. százada szál partra Sedd-el-Bahr-nál és a 3. század a zászlóalj parancsnokával Kum Kale-nál.  A századok feladata robbantó csapatok és egy RNAS tiszt kiséretének a biztositása volt, az utóbbinak egy leszállópályának alkalmas helyett kelett keresnie. A 4. század partraszállása során a flotta részéről a Triumph  és a Lord Nelson biztositották a tűztámogatást. Charles Lamplough hadnagy, akkor 18 éves szakasz parancsnok valami ilyesmit irhatott a naplójába " .. 06:15 kor reggeliztünk majd 07-kor már a romboló fedélzetén 18 csomóval haladtunk a part felé.. Ahogy közeledtünk a flotta tűz alá vette Seddul Bahr-t. Nagyon szép látvány volt és úgy tünt nem kell ellenállásal számolnunk. A csónakjainkkal végül partot értünk és minden számunkra kedvezőnek tűnt. Egy járőr előre ment és ahogy felértek a szikla tetejére pont bele kerültek a sűrűjébe.. szegény öreg Baldwint szinte azonnal elkapták. Kapott egyet a fejébe és nem sokra rá meg is halt. Hamarosan nekünk is vastagon kijutott a lövöldözésből. Világossá vált számomra, amig a házak romjai közül lőnek ránk az orvlövészeik nem tudunk tovább előre nyomulni. Meghatároztuk a helyzetüket, majd lementem a partra és jeleztem a hajóknak melyik házra kérünk tűzcsapást és a flottára hagytuk a dolgok elintézését...Ezt követően egy járőrrel behatoltunk a romok közé és csak csekély ellenállásba ütköztünk..kaptunk egy kis sranpnelt a Törököktől de nem sérült meg senki. ..viszont egy orvlövész megölt egy embert a csónakban. 15:30-ra értünk vissza  a hajóra .. A Kum Kale-nél partra szálló 3. századot Bewes Őrmagy vezette és velük tartot a zászlóalj parancsnoka Matthews Alezredes is. Nekik a Cornwallis, Irresistibel, Agamemnon, Amethyst és a Dublin biztositott támogatást a tengerről.  Egy szakasz erősségű járőrnak May hadnagy vezetésével volt a feladata a Kum Kale-i erőd és a falu átvizsgálása és az előörsőt alkotó szakasszal két géppuskát is partra  szándékoztak tenni mig a század többi része a kikötés után tartalékban hátra maradt volna. Csak miután a partra vezető hosszú molóhoz érkeznek az evezős csónakok válik nyilvánvalóvá, hogy nem a móló a legoptimális a csapatok partra tétele szempontjából, ezért csak 80 fő és a géppuskák hagyják el a csónakokat a század többi része közvetlenül a parton kötött ki és szinte ellenállás nélkül el is érték az erődöt. A hajókról az erődre és a közeli falura  zúditott fedezőtűz ellenére a csónakokban tartozkodók közül páran veszteséglistára kerültek. Mólon kikötőket az erődhöz közeli két szélmalomból tűz alá vették, akik a géppuskákat hátra hagyva az erőd takarásában húzodtak fedezékbe. May járőre is merev ellenállásba ütközött de sikerült bejutnia az erődbe és azt biztositania. A század ezt követően támadó alakzatot felvéve megkezdte az előre nyomulást Yeni-Sher irányába. Hamarosan kézifegyverek heves tüzébe kerültek és kénytelenek voltak visszavonulni, amit az időközben Kum Kale erődjénél felállitott gépuska tüze is fedezett és ehez hamarosan hozzájárúlt a flotta hajóinak a támogató tüze is. A század Kum Kale-hez visszavonulva újra vizre szállt és további veszteségek nélkül elérték a hajókat. A két művelet során a Plymouth-i zászlóalj 23 halottat,  25  sebesültet és 3 eltüntet vesztett. A két rövid idegig tartó támadás nem hozott különösebb eredményt és az ott szerzett tapasztalatok sem kerülnek majd különösebben kiértékelésre és azt sem veszik később figyelembe, hogy a Törökök nem, hogy nem rohantak el a Brit erők felbukkanásakor, de elszánt ellenállást tanusitottak rácáfolva a Brit hadvezetésben uralkodó nézetre. A Törökök viszont annál komolyabban vették a  támadásokat és Március 25-ével az addig a félszigeten  állomásozó egyetlen hadosztály alkotta védelmet további öttel erősitik meg. A hadosztályokat  a Német Liman von Sanders Tábornok parancsnoksága alá helyezik és 5. hadsereg néven egy magasabb egységbe  szervezik, aminek létszáma hozzávetőleg 84 ezer fő lesz. Áprilisig a tengerszoros partjai mentén futóárkok rendszerével összekötött, jól beásott lőállások kerülnek kialakitásra valamint drótakadályokat emelnek. Az utóbbiakat sokszor a tengerbe is telepitik hogy megnehezitség az esetleges partraszállási kisérleteket.   

 Március 7-én és 8-án a Flotta ismét a szoros belselyében támadja az erődöket de az eredmény(telenség) megegyezik a Február 26-ai támadással. A csatahajók és a parti erődök közti relativ nagytávolság nagyban megnehezitette a hajókon szolgáló tüzérségi megfigyelők munkáját és ezzel szinte lehetetlen feladattá változott a hajók tüzének a vezetése. Erre a problémára a megoldást későbbiekben csak a Naval Gunfire Forward Observes alkalmazása fogja jelenteni a szárazföldről vagy repülőeszközökról.  De hiába fog hamarosan Commodore Samson az RNAS egy századával Lemnoszra települni a hajók és a repülőeszközök közti kommunikáció továbbra is nehézkes marad még jó darabig.  Március 10-én  és 13-án aknaszedő hajók megközelitik az aknazár szélét, de mind a két alkalommal a partvédők erős ágyútűze miatt visszavonulásra kényszerülnek. A várt sikerek elmaradása miatt Carden-re egyre nagyobb nyomás nehezedik Londonból és végül az idegösszeomlás határára kerül és egy hajóorvos diagnózisa alapján haza rendelik (idegláz...)  helyettese Rear Admiral John de Robeck veszi át a flotta parancsnokságát és elődje tervei alapján 16 csatahajóval (közüllük 4 Francia) amiket számos cirkáló és romboló is támogat,  végrehajt egy általános támadást a szoros belsejét védő erődök ellen március 18-án. Talán érdekes lehet megjegyezni a válalkozásban résztvevő hajókon az RMA tól és az RMLI től vegyesen 20 tiszt, 2 Warrant Officers (Zászlósok),és összesen 1118  Tiszthelyettes, Tisztes, Gunner (az RMA-nál közkatonának megfelelő rendfokozat) és Private (RMLI-nél közkatonának megfelelő rendfokozat..) szolgált a hajók harcállásaiba beosztva.

 A támadás március 18-án délutánig mondhatni jól alakult. A hajók az előzetes treveknek megfelelően három hullámban támadták az erőditményket. A Török ágyútűzben a Brit Inflexibel  és az  Agamemnon súlyosan megrongálódott a Francia Gaulois is több találatot szenvedett a vizvonalánál és csak egy közeli szigeten való partra futtatása mentette meg, hogy elsűlyedjen. A személyi állomány vesztesége egyenlőre a bevetett létszámhoz képest minimális volt. A Törökök is elég nehéz helyzetben voltak, számos ágyúnál akadály lépett fel és sok üteg kezdett kifogyni a lőszerből. Sok löveget a rájuk zúduló törmelék tett időlegesen használhatatlanná és a kommunikációs vonalak jó részét is elvágta a hajók ágyútüze. Délután kettőre a védők aktivitása érezhetően csökkent és de Robeck elrendelte a Francia hajók alkotta második hullám visszavonulását, hogy a 3. hullám a parthoz közelebb húzódva biztositsa az aknaszedők munkáját. Ahogy a Francia hajók a tengerszoros Ázsiai oldala és a Brit hajóraj közöt elhaladva visszavonultak a Bouvet csatahajót váratlanul egy hatalmas robbanás rázta meg ( egyesek szerint aknára futott, mások szerint egy 14" es lövedék telibe találhatta a lőszerkészletét) majd rövid idő alatt elsűlyedt és csak 35 főt sikerült később kimenteni a 674 fős legénységéból. Az aknaszedőket előre vezénylik de a tábori ágyúk heves tüze ismét visszavonulásra készteti őket.Nem sokra rá az Inflexible is aknára fut és megkezdi a szorosból való visszavonulását. Alig 5 percre rá az Irresisitbel is aknára fut majd a Törökök tüzében olyan súlyosan megrongálódik, hogy elrendelik a hajó kiüritését és csak pár fő marad a fedélzeten, akik neki állnak felkésziteni a  hajót a vontatásra. Private Wilcox az RMLI től a vontatásra küldött Ocean fedélzetén volt és igy emlékszik az ezután történtekre. "   Azért mentünk, hogy megpróbáljuk elvontatni. Amikor közel értünk a hajóhoz egy 14" es lövedék telibe találta az Irresistible egyik 12" lövegtornyát, ami aztán oldalára borult a vizben. Pár pillanattal később a mi hajónk, az Ocean is aknára futott és leálltak a hajó gépei. Mi is tehetetlenül ott ragadtunk a lövedékek záporában. Parancs érkezett a hajó elhagyására. Három vagy négy romboló érkezett, hogy felszedjen mindanyiunkat egy fűtő kivételével, aki beragadt a hajó mélyén. A Chelmer romboló fedélzetére szálltam át, de mielött az eltávoldohatott volna az Ocean-től több találatot is kapott és sűlyedni kezdet. Végül sikerült a Lord Nelson-t elérni és annak az oldalára álva sikerült a felszinen tartani a rombolót "  De Robeck elrendeli az összes hajó visszavonulását. A támadás mérlege: az Antant erők 3 csatahajója elsülyedt három másik súlyosan megrongálódott és a flotta embervesztesége elérte a 700 főt. A Központi hatalmak ember vesztesége jóval kevesebb, 150 fő volt. A 176 fix telepitésű partvédelmi ágyúból mindössze négy vált harcképtelenné a nap végére és az erődökben sem keletkezett súlyosabb kár valamint a tengeri aknazár is továbbra is komoly akadályt képzett, aminek a hatástalanitása továbbra sem volt lehetséges. General Sir Ian Hamilton, akit a Mediterranean Expeditionary Force parancsnokának neveztek ki, a Phaeton romboló fedélzetésől nézte végig a csatát és nagy hatást gyakorolt rá a sűlyedő hadihajók látványa. Sem ő, sem Lieutenant General Sir William Birdwood az ANZAC parancsnoka nem hitt abban, hogy a Flotta egymaga képes lenne a hadműveletre és erről nem mulasztották el tájékoztatni Lord Kitchener-t is. Major General Paris már az Égei tengeren volt, mikor a két Royal Naval Brigades március 12-én Lemnosra érkezett. De csak a megérkezésükkor vált nyilvánvalóvá a hadosztály parancsnokának, hogy a két Haditengerészeti Dandár alegységei és felszerelésük összekeveredve, egy kaotikus egyveleget alkotva lettek behajózva. Ennek köszönhetően nem voltak alkalmasak arra hogy bárminemű partraszálló hadműveletben vegyenek részt. Nem lesz jobb a helyzet az időközben Lord Kitchener hozzájárulásával még is a térségbe veszényelt 29, hadosztály esetében sem. Gyakorlatilag csak a már korábban a térségbe vezénylet Royal Marine Brigade volt olyan állapotban ami lehetővé tette egy partraszállásal egybekötött hadműveletben való részvételt. Mind a két hadosztály-t a Royal Marine Dandár kivételével Egyptomba hajózzák, hogy ott újjászervezzék soraikat. De mielött az RM Dandár az RN Hadosztály többi egységéhez csatlakozott volna Egyiptomban az azt szállitó hajók egy flotta felvonulás részekén Gaba Tepe-hez hajóznak. ( ennek a miértjére a források is csak találgatnak..) 

  A Gallipoli hadijáratban részvevő MEF (Mediterranean Expeditionary Force) nagy része Egyiptomban koncentrálód és annak parancsnoka General Sir Ian Hamilton Alexandriában állitotta fel a főhadiszállását A MEF-be a következő egységek tartoztak: A már sokat emlegetett 29. hadosztály Major General Hunter-Weston irányitásával. A hadosztály állományába 3 gyalogos Dandár tartozott, amiket egyenként négy reguláris erőkből álló zászlóalja alkotott( kivéve egy zászlóaljat, ami a Territorial Army-hoz "területi tartalékosokhoz" tartozott).  A hadosztály alérendeltségébe jelentősnek,mondható tüzérség is tartozott. A következő sorban a már szintén tárgyalt Royal Naval Division volt Major General Paris vezényletéve, ami két Haditengerészeti és egy Tengerészgyalogos Dandárt jelentett. A 1st RN Brigade (aminek parancsnoka Brigadier General D. Mercer volt az RMLI-től) két tengerészekből álló zászlóaljból és egy tengerészgyalogos zászlóaljból állt ezek név szerint Drake, Nelson és Deal voltak. A Deal zászlóaljt felszerelték két 12 fontos ágyúval, egy 6" tarackal és három 4.7" ágyúval is (legalább a hadosztály tüzérség illúziója meglett). A 2nd RN Brigade (aminek parancsnoka Commodore O. Backhose volt az RN-től) szintén három tengerész zászlóaljból állt és ezek név szerint Anson, Hood és Howe voltak. A 3rd RM Brigade (aminek parancsnoka Brigadier General C.N. Trotman lett az RMLI-től) három Marine zászlóaljból ( a Chatham-i, Portsmouth-i és Plymouth-i zászlóaljakból) állt. A Nelson és Drake zászlóaljak parancsnokai is az RMLI-től érkeztek és több más beosztásban is voltak Marine tisztek a Naval zászlóaljaknál is.  Vissza térve a MEF egységeinek a  felsorolásához a harmadik a sorban az ANZAC ( Australian and New Zealand Army Corps) Lieutenant General Sir William Birdwood parancsnokkal az élen. Az ANZAC-ot akkor két hadosztály képviselte Egyiptomban a 1st  Australian Division, amit három Dandár alkotott egyenként négy századdal és saját hadosztály tüzérséggel és a New Zealand and Australian Division két dandárral hadosztály tüzérség nélkül és az egyik dandárt is csak két zászlóalj alkotta. Végül (talán nem közismert) a Francia Corps Expéditionnaire d'Orient, amit a Légion Étrangère és Armée Coloniale 2 dandárba szervezett csapatai és nyolc 75mm-es gyorstüzelő ágyúkkal felszerelt batteries alkotta, akiknek a parancsnoka General d'Amade volt.  A  szárazföldi erők bevonásával a problémák csak tovább gyarapodtak. A tervezés során nem lett felállitva egy közös öszhaderőnemi parancsnokság és nem lett kijelölve egy Hadszintéri főparancsnok amin csak ronthatott a Hamilton és de Robeck törzsét egymástól elválasztó Földközi Tenger. A későbbiekben ugyan ez a távolság csak pár mérföldre fog csökkeni, de nem sokat fog javitani a két haderőnem közti koordináción és akkor sem lesz jobb a helyzet, mikor a partraszállás során néhány napra a két haderőnem főparancsnoka egyidőben lesznek jelen a Queen Elizabeth fedélzetén. Számos egyéb probléma melett szintén komoly gondokat okozhatot, hogy a standard személyi lőfegyvernek számitó Lee Enfield puskák eltérő változataival szerelték fel a különböző egységeket. A 29. Hadosztály katonái a Mark VII-es változatával voltak ellátva, ami képes volt kilőni a Mark VI-hoz tervezett lőszert is de a Royal Naval Division-nél rendszerben lévő Mark VI-tal nem volt lehetséges a Mark VII-es lőszerének a használata. Az csapatok személyi állománya közt is komoly eltérés volt. A 29. hadosztályban még a háború elött csatlakozott jól képzett katonák szolgáltak, magasan képzett hivatásos tisztek vezetésével, addig ahogy már korábban is tárgyalva lett a Royal Naval Division-ben szolgálók hozzájuk képest minimum vegyes képet alkottak és a legnagyobb harcértéket az RM Dandár képviselte. Az ANZAC egységeiben szolgálókat tartották a legjobb fizikai kondiciójúaknak, de emelett teljesen tapasztalatlanok voltak. A Francia kontingensból a Légion Étrangère légiósai kemények, szivósak és végletekig megbizhatóak voltak, de a gyarmati csapatokat nem tartották velük egyenértékűnek. A szárazföldi erők bevetésének stratégiai célkitűzéseivel ( már ha voltak) is lehettek "hiányosságok". A partra szállás koncepciója a General Hamilton által március 18-án a Phaeton rombolóról látottakon alapult. Szemben a Központi hatalmakkal, akik Egyiptomban lévő ügynökeiknek köszönhetően pontos jelentéseik lehettek a MEF létszámáról és erejéről, az Antant parancsnokainak nem állt rendelkezésre pontos információ a tengerszorost védő (időközben jelentős mértékben megerősitett) erőkről és jócskán alábecsülhették azok létszámát és valós harcértékét is. Sir Hamilton terve a már fent taglalt nehézségek ellenére ( amik valószinűleg csak a jéghegy csúcsát alkothatták..) elég összetetnek tűnik és a  következő lehetett. Az RN Hadosztály egységei a Saros öböl felöl egy partraszállást "imitált" aminek célja az volt, hogy egy időre le kösse a Bulairnál koncentrálodó erőket. Az ANZAC egységei partra szálnak Gaba Tepe-nél és a 29. Hadosztály a Cape Helles-nél. Gen. Hamilton itt számitott a legerősebb ellenállásra. A Corps Expéditonnaire d'Orient csapatai Kum Kale-nál szintén egy elterelő támadást hajtottak végre és 48 órával később a tervek szerint csatlakoztak a Cape  Helles-nél partraszállókhóz és ide csoportositották át volna a Royal Naval Divison egységeit is később. Az ANZAC csapatok és a Cape Helles-nél partraszállók a félsziget közepén egyesültek volna és a Tenger szoros legalább egyik partjának a birtokba vételével lehetségesnek gondolták Flotta Márvány Tengerre való betörését. Cape Helles-nél 5 partraszálló zónát jelöltek ki és ezeket betűkkel nevezték el. Ezek lettek az S, V, W, X és Y partok. A csapatok csónakjait kis gőzhajtású tolóhajók húzták a Tengerjáró hajóktól a partok közelébe és onnan a saját evezőikkel érték el a szárazföldet. (Fisher Admirálisnak ekkor tájt már volt egy speciális hajója, amit a Balti Tengeri akciójához szánt.. de az a hajó Angliában volt és Fisher terveihez kellett..) Egy szénszálitót, a River Clyde-ot átalakitanak Moudrosz kikötőjében. Az  oldalára kijáratokat vágtak és a tervek szerint, miután a hajó a Sedd-el-Bahr erőd elötti sekély vizben megfeneklett a kijáratokon a 86. Gyalogos Dandár 2400 kiáramló  katonája  a leengedett pallókon és hajó orrához erősitett csónakokból álló hajóhid segitségével partraszállnak. Az egész műveletet a fedélzeten homokzsákokból kialakitott lőállásokból géppuskások tüze fedezte. A tervek szerint. (Hogy közben mit kellene a Törököknek csinálniuk azt a Törökökkel nem osztották meg..). A Plymouth zászlóalj kivételével az RM Dandár nem szerepelt a partraszálló csapatok közt.  A flotta hajóira beosztott 37 tiszt, egy Warrant Officer valamint az 1908 Altiszt és egyéb rendfokozatú Marines viszont annál is inkább kivették a részüket a hadműveletből. Rengeteg tengerészre volt szükség a rengeteg csónakhoz és a kis hajókhoz, valamint a hadihajók harcállásaiban továbbra is rengeteg Tengerészgyalogos lesz beosztva és egy kissebb különitményük még a partraszállásban is tevőlegesen részt fog venni.  

 Cape Helles-nél kijelölt "Y part" a  29. hadosztály műveleti területének volt a része és a partra szállás során annak elfoglalására a King's Own Scottish Borderers 1. zászlóalját, a South Wales Borderers  2. zászlóaljának egy századát és a 29. hadosztály parancsnoksága alá rendelt Plymouth Zászlóaljat (RMLI)  jelölték ki. A Flotta az "Y-parton" partraszlló erők támogatására a Goliath-ot, Dublin-t, Amethyst-et és a Sapphire -t bocsájtotta rendelkezésre. A partra  szállást megelőzően a hadosztály parancsnok Maj. Gen. Hunter-Weston által tartott szóbeli eligazitáson a KOSB 1. zászlóalj parancsnoka Lt. Col. Koe betegség miatt nem vett részt. Ezen az eligazitáson Maj. Gen. Hunter-Weston szóban  Lt. Col. Matthews-t, a Plymouth Zászlóalj parancsnokát ( annak rangidősségére hivatkozva) teszi meg az "Y-part" elleni támadás főparancsnokának. Erről a döntésről sem Gen. Hamilton főhadiszállása sem Lt. Col. Koe nem értesült és az volt az általános vélekedés, hogy Koe a támadás főparancsnoka. Az eligazitáson az "Y-part" támadóinak a következő feladatokat adták. Hajtsanak végre felderitést a partlaszálló zóna közelében. Az esetlegesen felfedeztt Török ágyúkat vegyék birtokba vagy semmisitsék meg és kössék le a többi partszakasz felé tartó Török erősitést. Készüljenek fel, hogy csatlakozzanak a 29. hadosztály előrenyomulásához Krithia falu felé. Valamint vegyék fel a kapcsolatot az "X-parton" földet ért csapatokkal. Az eligazitás során a kapcsolat felvétel módjára nem tért ki a Vezérőrnagy és az Alezredes sem kérdezte. Arra sem tértek ki, mi lenne a feladat az "Y-parti" csapatoknak abban az esetben ha a támadás a többi partszakaszon elakadna. Mivel arra vonatkozóan sem kapott utasitást az eligazitás során, hogy a partszakasz biztositása után haladjanak előre, ezért Lt. Col. Matthews-nak miután távozott az eligazitásról az a "benyomása volt", hogy az "Y-part" elleni támadás  csak demonstrációs jellegű és legalább 6 órán át csak magukra lesznek utalva. Lt. Col.Matthews nem lehetett teljesen meggyőzve a Plymouth zászlóalj felkészültségéről, kérvényezte, hogy az eredeti tervekkel szemben elsőnek a jobban kiképzett KOSB 1. zászlóalja száljon partra az RMLI zászlóalj helyett. Valószinűleg Maj. Gen. Hunter-Weston is ezen a véleményen lehetett, mert a kérvényét jóváhagyták

 Április 25-én,1915-ben a reggeli órákban az Antant Gallipoli félszigeti hadijárata a1st Australian Division  2. Autsztrál Dandárjának  a partraszállásával vette kezdetét. Az Ausztráloknak még a sötétben kellett volna partot érniük, de az erős áramlatok, a rossz navigáció és a kis tolóhajók  Midshipman rangban (alhadnagynak esetleg zászlósnak megfelelő rang, de lehet kadét is..)  szolgáló parancsnokainak (volt köztük 15 éves is ..) a tapasztalatlansága miatt is az előre kijelölt partszakasztól egy mérföldel északra értek partot mikor már világosodott.  A csónakokat már 40 méterre megközelitették a partot, mikor a Török védők észre vették őket és azonnal tüzet is nyitottak rájuk. A part szakaszon, ahol földet értek, szemben az előzetes tervekben kijelöltel, egy közel függöleges sziklafal fogadta őket, amit az ellenség tüzében kellett leküzdeniük. A minden bizonnyal nagyon intenziv harcokat követően a nap végére az ANZAC egységei egy nagyon kis kiterjedésű hidfőt tudtak csak megszerezni. A következő tiz nap harcai után, a Török  ellentámadásoknak is köszönhetően, a hidfő mindössze két és fél kilóméter széles lesz és a legnagyobb mélysége sem fogja elérni az egy kilómétert. A tervek szerint az Ausztrálok partraszállását az "Y-partszakasz" elfoglalása követte. Közvetlen a partraszállás elötti előkészületekre Private John Vickers (RMLI) a Plymouth zászlóalj  1. századából igy emlékezhetett." Ellenőriztük a menetfelszerelésünket, ami valójában elég nehéz volt. Tartalmazott egy nagykabátot, három pár zoknit, kulacsot és tábori étkészletet, szappant és törölközőt, falnel inget, ruha kefét, a tábori evőeszközöket és azok tárolóját, fésűt, borotvát és pamacsot, három napi hideg élelmet, ami 2  font  marhahús konzervet  és 2 font konzerv "biscuits" ( keksznek lehetne forditani de ne a Győri édesre gondoljon az olvasó) jelentett, egy vizálló ponyvát ami 5 fontot nyomott. 250 lőszert vittünk magunkal, aminek a súlya 10 font volt és ezekhez jött még a puska és a bajonet és viz...A hajó a parttól 3 mérföldre lelassult majd megállt és mellé áltak a halászhajók, amik a parthoz vittek minket. Ahogy közeledtünk a parthoz hirtelen kivilágosodott és láthatóvá vált a partszakasz, ahol földet kellett érnünk. Távolról úgy tünt , hogy a partra szállás lehetetlen viszont ahogy egyre közelebb értünk nem tünt annyira meredeknek a 200 láb magas  szikla fal..."  Miközben a halászhajók a parthoz közeledtek a rajtuk utazók hallhatták a Flotta tüzérségi előkésztését a Cape Helles többi partszakaszán tőlök légvonalban 2-3 mérföldre. de adjuk vissza  a szót Private Vickersnek " Átszáltunk a kis csónakokba, amikbe hozzávetőleg harminc ember fért el. A partól jó 50 yard-ra a csónakok megfeneklettek és  beugráltunk a vizbe és partra gázoltunk - ami elég nehéz feladat volt mert a viz jóval  derékon felülig ért és komolyan meg voltunk terhelve. Néhány orvlövész a szikla tetejéről éreztette jelenlétét de az ágyúzás távozásra  birhatta őket, mielött veszteséget okozhattak volna. Ahogy partot értünk a sziklák fedezékébe húzódtunk és néhány felderitő lett előre küldve. Két felderitőt a KOSB-tól a saját hajóinkról kilőtt tüzérségi lövedék ölt meg, akik Törököknek gondolták őket. Még párszor sor került hasonló tévedésre, az egyik hajóról kilött lövedék egy section-be ( raj vagy annál valamivel nagyobb formáció) csapódott megölte vagy megesebesitette annak hat tagját. Az a kinos helyzet állt fent, hogy a saját embereink fogank végezni velünk... A felderitők miután visszatértek jelentették, hogy minden rendben. Nem volt ellenség a közelben, megmásztuk a parton a sziklákat és megkeztük beásni magunkat."  A Plymouth zászlóalj 2. és 3. százada előre nyomult és hamarosan át kelt a kb 30 méter széles szurdokon a Gully Ravine-n. Krithia faluja, ami az "Y-partól" csak 1 mérföldre volt, már csak fél mérföldre és látótávolságon belülre került a Plymouth zászlóalj előre küldött századainak. Valamint tisztán hallhatták a fegyverropogást dél és dél keletról, ami a Cape-Helles többi partraszállási zónájából jött, ahol akkor már  igen intenziv harcok folytak. A hozzájuk legközelebbi "X-parton" a csapatok ellenállás nélkül értek földet de a "V- és W-partokon" nagyon is ellen álltak a Törökök.

 A "V- és W-partoknál" a hajók tüzérségének a szárazföld belselyében levő célokat jelöltek ki, mert a hajóágyúk nagy sebességű lövedékeit nem találták hatékonynak a lövészárkokban elhelyezett csapatokkal szemben. Mivel a célpontokra a hajókról nem volt rálátás és nem voltak tüzérségi megfigyelőik máshol, a Flotta által biztositott tűz jóformán hatástalan volt. Ugyanakkor a Flotta partokra zúditott tüze és a Törökök látszólagos tétlensége azt a hiú reményt ébreszthette a partok felé közeledőkben  - ahogy számitani lehetett - pusztán az Antant hatalmak látványától a Törökök elmenekültek állásaikból. A "W-partól" már csak néhány yard választotta el az evezős csónakjaikban ülő Lancashire Fusiliers 1. zászlóaljának katonáit, amikor a Török csapatok ,példamutató fegyelemről tanúságot téve váratlanul jól időztett, összehangolt, koncentrált ösztüzet zúditottak az Angolokra. A csónakokban ülő Angolok ösztönösen a vizbe vetették magukat, amit a védők előzőleg drótakadályaikkal és aknákkal halálos csapdává változtattak. Az első hullám túlélőinek (kimagasló bátorságról és fegyelemről tanúságot téve) sikerül a parton a védők állásaibe betörni és vad szuronnyal és puskatussal is vivott közelharc árán lehetővé teszik, hogy a többi hullámmal érkező katonák közöl is páran élve partot érjenek. A harcok intenzitását jól jelezheti, hogy hat Viktória Keresztet itélnek oda a zászlóaljban szólgálóknak. A "V-part" a Royal Munster Fusileirs 1. Zászlóaljának és a Royal Dubline Fusiliers 1. Zászlóaljának volt a kijelölt műveleti területe. Néhányan azok a Dubliniak közül, akik csónakokkal hajtották végre a partra szállást sikeresen el is érték a partokat. De az itt bevetett River Clyde-dal partra szálló Munsteriek holttestei hamarosan ellepik a rögtönzöt hajóhidat. A hajó legénységének a sebesültek mentéséért 5 Viktóra Keresztet fognak odaitélni. Commander  Samson az RNAS-tól ,miután gépével elrepült a "V-part" felett szembesülhetett a lenti horrorral, arról számolt be, hogy a tenger a partól legalább 50 yard távolságig vöröslött a vértől. 

 Az "S-part" elleni támadást végrehajtó South Wales Borderes 2. Zászlóaljának állományából egy század hiányzott, mert annak az "Y-part" elleni támadásban való részvételt adták ki feladatul.  A zászlóalj számára  fő feladatnak az  "S-parton" egy magaslaton lévő  ütegállások elfoglalása lett kijelölve. Az SWB-k támogatására rendelt csatahajó, a Cornwallis parancsnoka Captain (ezredesnek megfelelő rang az RN -nél) A. P. Davidson valószinűleg szó szerint érthette, mikor arra utasithatták, hogy adjon meg minden segitséget az SWB zászlóaljának. Nem csak a csatahajó ágyúinak tüzével segitette a partra szállást de a Corwallis-on szolgáló RMLI különitményből 36 Marines kölcsön adott a zászlóaljank a hadművelet idejére és később ő maga is partra szált felettese engedélye nélkül. Az SWB katonái a part közelébe érve az ellenség tüzében a derékig érő vizbe ugrottak és kigázoltak a partra. A zászlóalj két irányból megrohamozta a magaslaton lévő ütegállásokat és 16 halott ( köztük volt a zászlóalj két tisztje ) és 74 sebesült (köztük 3 tiszt) elvesztése árán de elfoglalták a magaslatot. A támadók még csak a magaslatra vezető út felénél jártak, amikor a fehér egyenruhában, pisztollyal és egy "cutlass"szal (tengerész szablya)  felfegyvervezett Captain Davidodson-nal az élen a Cornwallis különitménye a Zászlóalj jobb szárnyán partot ért. Miután a partra húzták a csónakokat puskáikat kezükbe véve csatlakoztak az előre nyomuláshoz. Az akció során Corwallis-t a "V-parthoz" rendelik és jó pár órába fog kerülni mig a csatahajó bátor parancsnoka és a Marine különitmény visszatér a csatahajóra. Az "S-part" Török védői  visszavonultak és a harc ezen a partszakaszon abba maradt. A Zászlóalj a frissen elfoglalt állásaiban marad és nem tesz kisérletet a további előnyomulásra.

Az "Y-, X- és az S-parton" Április 25-én a korai órákban az ott partraszálló csapatok állatk elért sikereket  Maj. Gen. Hunter-Weston nem tudta kiaknázni. A 29. Hadosztály parancsnoka a "W-parton" csapatai által elszenvedett katasztrófa hatása alá került (idegláz..) és valószinűleg nem volt tudatában, hogy a "V-parton" is válságosra fordult a helyzet. General Hamilton, aki akkor a Queen Elizabeth fedélzetén tartózkodott, látta, hogy az "Y-parton" bevetett erők nem ütköztek komoly ellenállásba. Kétszer is javasolta Maj. Gen. Hunter Westonnak, hogy a csapataival kezdje meg az "Y-part" felől a Cape Helles Török védőinek a bekeritését, aki viszont ezt nem tette meg. A MEF főparancsnoka, mint a hadijárat során később sem, akkor sem birálta felül beosztottja döntését. 

 Az "Y-parton" Lt. Col. Matthews adjutánsával megközelitette Krithia falut (aminek az elérése a 29. Hadosztály feladata volt a hadijárat első napján és később számos nagy veszetséggel járó sikertelen támadás célpontja lesz..). A faluban állomásozó Török csapatok Sedd-el-Bahr hoz vonultak, hogy támogassák az ottani védőket, bár erről Lt. Col. Matthews-nak nem volt tudomása. Eközben Lt. Col. Koe, aki meg volt győződve, hogy ő az "Y-partszakasz" erőinek a főparancsnoka "heliograph" ( a napsugarait felhasználó tükrökkel operáló kommunikációs eszköz ) segitségével üzenetet küldött az "X-parton" földetért Royal Fusiliers 2. zászlóaljának, amiben arról is érdeklődött csatlakozzon-e erőivel hozzájuk, de üzenetére nem érkezett válasz. Dél körül, mivel továbbra is heves tűzharc hallatszot délről a "V- és W-part" irányából Lt. Col. Matthews arra a következtetésre jutott, hogy a támadás elakadhatott és vissza vonta csapatai a szurdok mögé a part menti sziklák tetejére. Hamarosan lövedékek csapodtak be a KOSB és Marine állásokba mintegy előfutáraként a hamarosan megkezdődő Törökök zászlóalj méretű erővel végrehajtott ellentámadásának, amit a Flotta  tűzével vissza vernek.  Az este közeledtével a Tőrőkök immár egy ezreddel ismét támadásba lendülnek és Lt. Col. Matthews a támadások szervezetségét látva el kezd tartani állásaik lerohanásától. A Golitah segitségével üzenetet küldött a 29. hadosztály főhadiszállására. Erre igy emlékezett Meatyard Őrmester, a Plymouth zászkóalj Signal Sergent-je , aki még a háború elött csatlakozott hivatásosként a fegyvereserőkhöz " Parancsot kaptam,hogy a partraszállás során ne vigyek  magammal jelző lámpákat, de ahogy elérkezett az este rájöttünk, hogy nagyon is szükségünk lenne rájuk, mert nem volt más a kommunikációra. Szerencsére  eszembe jutott a parancsnok zseblámpája és azzal számos fontos üzenetet el tudtam küldeni. Emlékeim szerint ilyesmiket: ' Küldjenek csónakokat a sebesültekért, fénnyel fogjuk jelezni a helyszint',' Küldjenek 30 ezer lőszert,mert kifogyóban van' és a 29. Hadosztály parancsnokának ' Nem tudjuk tartani az állásainkat legalább egy zászlóajnyi  erősités nélkül','Súlyos a helyzetünk','Visszaszoritottak minket a partra','Küldjenek csónakokat nekünk, hogy vizreszállhassunk" A 29. Hadosztály a kérelmet az erősitésről megkapta, de nem válaszolt rá. Szintén megkapták az üzenetet, amiben lőszer utánpótlást kértek de nem vették figyelembe. A Goliath , saját kezedményezésre küldött Mark VII lőszereket de ezeket a Tengerészgyalogosok a Mark VI-os puskáiakkal nem tudták használni. Lt. Colt. Koe ekkor már súlyosan megsebesült és magatehetetlen lehetett.  Lt. Col. Matthews újabb üzenetet küldött, amit a hadosztály április 26-án reggel 6-kor megkapott de továbbra sem kapott választ. Már  kivilágosodott és már Lt. Col. Koe sem volt az élők sorában, Lt. Col. Matthews azt javasolja a KOSB életben maradt tisztjeinek, hogy meg kéne próbálniuk áttörni és harcolva eljutni a Royal Fusiliers 2. Zászlóaljához az "X-parton". A javaslatától nem voltak elragadtatva a KOSB zászlóalj addigra elveszitette a legtöbb tisztjét és szinte teljesen kifogytak a lőszerből. A sziklák és a part zsúfolásig volt sebesültekkel, akiket nem akartak hátra hagyni félve a Törökök velük szembeni magatartásától, ezért inkább a maradás és a harc folytatása melett döntöttek. Ettől a pillanattól kezdve a helyzet zavarossá vált és a későbbi beszámolók is ellentmondásosak. A csapatok rendjének a felbomlása a csónakok megérkezésével kezdődött, amik jöveteléről Lt. Col. Matthwes később azt állitotta, hogy nem volt tudomása, de ez a kijelentése szöges ellentétben áll a már fent idézett Sergent Meatyard emlékeivel. Lt. Col. Matthwes álláspontja szerint a csónakok megérkezésekor a KOSB az SWB és a jobb szárnyát alkotó RMLI századának parancsba adták, hogy kezdjék meg a vissza vonulást. Hogy ki adta ki ezt a parancsot végül nem derült ki mert, Lt. Col. Matthwes csak a csapatok mozgására figyelt fel és az adjutánsát küldte el, hogy deritse ki mit történik. Mire a partra ért a csapatok már megkezdték a csónakokba való beszállást. Lt. Col. Adrian Keyes (Commodore Keyes fivére) ekkor érkezett a partra és mint az "Y-part" beach master-e ként volt jelen. ( kikötő mesterhez hasonló beosztás lehet )  Egy  kiragadott mondat az események után három évvel később irt leveléből. " .. az ok amiért nem tudtuk az állásokat megtartani az az, hogy az RND  Plymouth Zászlóaljának többsége elfutott..."  A parton a sebesültek evakuálására szánt csónakokat szerinte 400 tisztek nélküli Marines megrohanta. Lt. Col. Keyes emlékei szerint fel ment a szikla tetejére, de Lt. Col. Matthews-zal nem tudott zöldágra vergődni. Ezalatt szerinte a  KOSB katonái egy ellentámadást hajtottak végre és mire leért újra a partra a csónakok többsége már el is ment Marines-kal tele. Majd egy alakulat ( akit nem nevezett meg) rendezet sorokban tisztek vezetésével a sziklárkról meg kezdte a partra a leereszkedést. Ismét visszament, hogy beszéljen a Plymouth Zászlóalj parancsnokával, de továbbra sem tudott érdemlegesen kommunikálni vele. Állitása szerint könyörgött, hogy maradjanak, hiszen még két század fegyelmezetten várakozott a parton és a hajókat közelebb hivva a parthoz, azok tüzérsége fedezte a csapatokat. Ennek ellenére Lt. Col. Matthews kiadta a parancsot a visszavonulásra. Más források vitatják észrevételeit, Lt. Col. Keyes előszőr járhatott valódi csatatéren és mivel a Plymouth zászlóalj három százada továbbra is helyén maradt, valamint a veszteségekkel is számolva nem volt valószinű hogy ilyen sok Marines a parton őgyeleghetett. Más források szerint a KOSB és a SWB  katonái is voltak a csónakokat megrohanók közt. Tegyük hozzá, hogy Lt. Col. Keyes azt is kijelentette, hogy " ...A Tengerészgyalogosok két őrnagya, Bewes és Palmer, mindketten sebesültek (  a 3. század parancsnoka és a Zászlóalj parancsnokhelyettese), valamint Tetley ( Captain Tetley az RMLI-től, az 1. század parancsnoka) rendezett sorokban hozták le az embereiket a partra."  A Plymouth zászlóalj 1. és 4. százada valamint néhány katona a KOSB tól 08:30 kor a szurdokhoz közeli állásaikban voltak Lt. Col. Matthews prancsnoksága alatt, amikor egy 12" -es hajóágyú lövedéke az állásaik közé csapódott. Lamplough Hadnagy igy emlékszik a történtekre " ...a Borderers ettől hátrálni kezdtek. Tényszerűen ez egy fejvesztett menekülést jelentett, miközben egymást taposták a menekülők a szurdok mentén. Én Captain Andrews-zal  és a szakaszommal voltam. Újra szerveztük a sorokat és vissza indultunka a sziklára, hogy végre hajtsunk egy ellentámadást. Kaptunk némi srapnelt és szét kellett szóródnunk. Végül őt főt a KOSB-tól és kettőt az enyémek közül tudhattam magam körül, de magunkra maradtunk. Hárman a csapatból meghaltak, csak ötünknek sikerült végül felérnie ls mi is csak a nagy szerencsénknek köszönhetük. Nekünk jobbról a többiek is felértek és a parancsnok is ott volt. Miután elfoglaltuk az árkot egy  új kissebb védőállást foglaltunk el ahogy vonultunk vissza. "  Járőrök lettek kirendelve de csak néhány orvlövészre korlátozódott a Törökök aktivitása. Délelött 10-re a századok háboritatlanul vissza vonultak a partra. Ahogy az 1. század parancsot kapott a visszavonulásra vissza is húzódtka a szikla széléig. Ekkor derült ki, hogy mivel hiány volt hordágyakból a lövészárokban maradt néhány sebesült. Private Vickers " Végrehajtottunk egy ellentámadást, hogy visszaszoritsuk az orvlövészeiket. A lövészárkaink visszafoglalássa során a sebesültjeinket bajonett okozta sérülésekkel találtuk meg."  Meatyard Őrmester véleménye szerint " Lehet, hogy az ellenségnek elege lett vagy a hadihajóink jelenléte volt, ami sakban tartotta őket" Private Vickers szerint " Visszavonultak a vonalainktól, ahogy egyre jobban kivilágosodott, ha maradtak volna a csatahajóktól megkapták volna a 'reggelijüket' " Sergent Meatyard és Private Vickers jól itélte meg a helyzetet: a Törökök néhány lövészt, esetleg mesterlövészt, hátrahagyva a szárazföld belsejébe vonultak vissza, hogy eltávolodjanak a hajóágyúk jelentette fenyegetéstől. Ha Lt. Col. Mattwes-nak elég ember állt volna rendelkezésére el tudta volna foglalni Krithia falut és lehetséges, hogy akár az Achi Baba hegygerincet is. General Hamilton a szemtanuja volt a visszavonulásnak a Queen Elizabeth fedélzetéről de nem avatkozott közbe. A 29, Hadosztály parancsnoka még mindig a "V- és W-partokon" folyó eseményekkel volt elfoglalva és figyelmen kivül hagyta mi történik az "Y-parton" Lt. Col. Matthews üzenetei ellenére. General Hamilton General d'Amade egyik ezredét akarta az "Y-partra" küldeni, de már túl későn, a Brit erők közben visszavonultak.  1916-ban egy vizsgálóbizottság állitanak fel a Dardanelák elleni hadijárat és a Mezopotámiai  hadijárat kivizsgálására. A meghallgatások során Lt. Col. Matthews teljes felelőséget vállalt a visszavonulással kapcsolatban.  Az azt kiváltó okoknak a további parancsok hiányát, az utánpótlás és erősités elmaradását nevezte meg.  Az "Y part"-nál elvesztegetett lehetőség és az ezzel egyidejűleg a "V- és W-partok" során elszenvedett hatalmas veszteségek nem fognak feledésbe merülni és elfogják homályositani az "S- és X-parton" szintén elmulasztott lehetőségek tényét valamint azt, hogy mindeközben a maradék RM dandár bevethető lett volna és még sem került bevetésre. 

  A nehéz terepen vivott harcok sorána az ANZAC erőinek a vesztesége a hadijárat első két napja után elérte az 5000 főt. Parancsnokaik sem tartották valószinűleg hogy a nagy áldozatok árán megszerzett talapatnyi területet a csapataik képesek lesznek-e egyáltalán megtartani, nem hogy a hidfőt kiszélesiteni. Néhány meglátás Maj. Gen. Paris-tól. ".. nagyon súlyos hiba volt az Ausztrálokat ilyen távol partra tenni a 29. Hadosztálytól. Gyakorlatilag nincs velük kapcsolat és folyamatos ostrom alatt állnak. Nagyon kétlem, hogy képesek lekötni egy velük megegyező létszámú ellenséges erőt."  A General Hamilton viszont nem üriti ki a partszakaszt, mert azzal az ott felszabaduló erői a Központi hatalmaknak csak tovább fokoznák a nyomást a Cape Helles-nél partra szált Brit erőkön. Az ANZAC erői azt teszik , mint minden más haderő tenne ilyen helyzetben: nekiállnak az ellenség folyamatos tüzében és ellentámadásaival kisérve egy árok rendszer kiépitését. Mivel a kiürités lehetőségét elvetették csak egy a Cape- Helles-nél inditott sikeres előretörés vagy a hidfő kiszélesitése javithatott az ANZAC katonái helyzetén. Az első három nap és négy éjszaka folyamatos alvás nélküli harcai után az ANZAC katonái kimerültek, az alakulatok teljes mértékben összekeveredtek ezért azok leváltása az arcvonalon elodázhatatlanná vált, hogy a csapatok valamelyest pihenhessenek és az alagységeket újra szerveződjenek . Április 28-án döntés születik a  Brigadier General C.N. Trotman  (RMLI) vezetésével az RM Dandár (Chatham (RMLI) és Portsmouth (RMLI) zászlóaljak) és a Brigadier General D. Mercer (RMLI) vezetésével a 1st Naval Brigade ( Deal (RMLI) és Nelson zászlóaljak) az ANZAC hidfőnél való bevetésükről ( a Drake zászlóalj ekkor már a Cape Helles-i fronton van). Az RM Dandár még április 28-án 20:00-kor hideg, viharos esőben ér partot. A Tengerészgyalogosokat akkor úgy tájékoztatták, csak 48 órára lesznek beveteve ezért, nem vihettek magukkal túl sok ellátmányt, ami később biztos nem fog javitani azon, hogy a 48 órából 14 nap lesz. Az RM Dandár Maj. Gen. Bridges ( az Ausztrál 1. Hadosztály parancsnoka) alárendeltségébe kerül, aki az 1. és 3. Ausztrál Dandár leváltását adja ki számukra feladatul. Egyes források véleménye a következő lehetett az állapotokról, amik a két dandárt a hidfőben fogadták. " A parton a tömeg és az általános zavarodottság mértéke lenyűgőző volt. Az alakulatok olyan mértékben összekeveredtek és annyi ember ment fel és alá (rajtuk kivűl talán senki által nem ismert indokból), hogy akár csak egy szakasz felsorakoztatása és vonulásának a megszervezése is komoly nehézségekbe ütközött. Az evezős csónakokkal partot érő zászlóaljak gyülekezésének megszervezéséhez szükséges erőfeszitések mértéke ezt jóval túlszárnyalta.... a parttól egy meredek domboldal megmászása során vezetett az út az Ausztrálok állásaihoz. Nem voltak megszervezett utánpótlási vonalak vagy pihenőhelyek kialakitva a tartalékban levő alakulatok számára. Minden olyan helyen, ahol a talajfelszin elég lapos volt, a három napos harcban kimerült katonák aludtak egymás hegyén hátán. ... az arcvonal.. nem volt más, mint néhány sebtiben ásott állás ...drótakadályok nélkül..és mindehol látható volt az intenziv ágyúzás nyomai.. Az árkok elött a csatamezőt sűrű bozótos boritotta, amiket kis mélyedések és rianások tarkitottak..."  Az egyik szakasz parancsnokának Chater Hadnagynak az emlékei a következők. " Szürkületkor értünk partot és egy meredek szurdokban egy Ausztrál vezetővel haladtunk az állomáshelyünk felé....elég kisérteties volt...A sötétben a vezetőnk eltévedt...végül megtalálta a helyes ösvényt és hajnal hasadásra elértünk egy meredek lejtőjőhöz, aminek a szélétől pár méterre ásták be magukat az Ausztrálok. Átvettük az árkokat és az Ausztrálok vissza vonultak. Az állások mögött a lejtő olyan meredek volt, hogy csak kötéllel lehetett megmászni.. "  Az Ausztrálok és az Új-Zélandiak első benyomásai a Marines-ról  nem voltak túl üdvözitőek, gyenge testalkatú, hebehurgya ifjoncoknak láthatták őket. Az RM Dandárnak az első nap során csak szórványos, kis létszámú Török támadásokkal kellett megküzdenie. A kövektező napon a 1st Naval Brigade is megérkezett és a Deal Zászlóalj is csatlakozott a többi Marine-hoz a fronton mig a Nelson-t meghagyták tartaléknak. Május 1-én a Törökök nagy erőkkel megkisérlik a tengerbe szoritani az Antant csapatai, de az utóbbiak a heves harcok során kitartanak. Private Baker  "A második napon a  Törökök nagy létszámmal támadtak. Úgy jöttek elő a bozótból,mint a nyulak. Nagyon nehéz volt visszaverni őket. Elég jó lövész voltam ezért ketten töltöttek számomra. Az ellenség nem tudott minket 50 yards-nál jobban megközeliteni, mivel olyan tömött sorokban támadtak, hogy ha a lövésemmel el is vétettem az egyiket, akkor eltaláltam a melette levőt. Nem sok időm volt célozni, a támadások csak pár percig tartottak. Jó párat a mieink közül is eltaláltak.  Egy patkó alakú állást tartottunk a támadások szinte minden irányból érkeztek. Alig volt vizünk, a még Egyiptomból hozott vizet kannákkal jutatták ki a partra és onnan hozzánk a frontra. Az egyik éjszaka esett és a sziklák mélyedéseiben összegyült vizet ittuk."  A drámai küzdelem éjszaka is folytatódott. A Deal zászlóaljnál szolgáló Private Clements egy Maxim géppuska ( a Vickers géppuskák akkor még nem minden Brit alakulatnál váltotta le a korábbi Maximokat) kezelője erről igy számolt be " A géppuskával csak előre hátra pásztáztam és 300 yards-on nem lehetett elvéteni. Sötétt volt és csak egy sötét masszát lehetett látni. Hét alkalommal támadtak ugyanazon a helyen. A másik kezelő csak töltötte a hevedereket. Nem lehetet egy személyt célba venni csak a nagy tömeget. Sikerült elég közel kerülniük de végül megfordultak és visszavonultak, miközben folyamatosan lőttünk. Volt olyan pillanat, amikor a vizeskulacsainkkal kelett hűtenünk a fegyver csövét. Más géppuskákosnak problémáik merültek fel a túlhevült csövek cserélésénél. Nem éreztem semmit csak arra koncentráltam, hogy a fegyverem működő képes maradjon".  Ezekben a napokban kerül sor bátor tettére  Lance Corporal Walter Parker (RMLI)-nek , amiért később egy Viktórai Keresztet vehetett át.  Még április 30-án éjszaka üzenet érkezett a Zászlóalj főhadiszállására egy elszigetelt előretolt állásból, miszerint lőszerre, vizre és kötszerre van szükségük. Az elszigetelt állást csak egy hosszó nyilt terepen (400 yards) át lehetett megközeliteni, amit az ellenség kézifegyverekkel folyamatosan tűz alatt tartott és már jó páran életüket vesztették a korábbi próbálkozások során. Már világos nappal volt mikor sebesült szállitókból és a hozzájuk önként csatlakozó Lance Corporal Parkerből álló különitmény kiemelkedett fedezékéből és megkisérelte a nyilt terepen való átkelést. Egy fő azzonal megsebesült és Lance Corporal Parker megszervezte az evakuálását mielött tovább nyomultak előre. Az átkelés során egymás után minden lőszer és vizhordó megsebesült vagy életét vesztette és csak Lance Corporal Parker érte el egyedül az állást. Elsősegélyben részesitette  a sérülteket és végig megőrizte nyugalmát és bátoritotta a katonákat. Mikor végül az állás kiüritését elrendelték Lance Corporal Parker súlyos sebesülése ellenére segitett a sebesültek kimenekitésében az állás elhagyása során. Az ANZAC hidfő elleni utolsó támadás éjszaka a holdfényben a Deal zászlóalj állásai ellen irányult. A Marines fedezékben maradtak, mig a Törökök rohamoztak és vezényszóra egyszerre emelkedtek ki az árkokból és koncentrált sortüzük lekaszálta a közeledő Törököket. A rohamozók közűl páran elérték a melvédet, velük puska és revolverek tüzével végeztek.  Május 2-án reggel az RM Dandárt visszavonják az első vonalból és  az időközben "kipihent" 1. Ausztrál Dandárral váltják le őket. Még aznap éjjel a 4. Ausztrál Dandár támadást hajt végre egy fontos magaslat ellen. A támadás két árok elfoglalása után kifulladt és május 3-án 02:00 kor az RM dandár két zászlóalját a támadók támogatására rendelelik. A Chatham Zászlóaljnál szolgáló Chater Hadnagy " Ahogy a vizmosásban haladtunk felfelé a Bacchante tüzet nyitott a magaslatra és elkeztde ágyúzni az Ausztrálokat a frissen elfoglalt állásaikban. Akkoriban az üzenet küldés lassú és nehézkes volt és az üzenet, hogy az éjszaka az állásokat elfoglalták nem érte el a hajóra " Lt. Col. Luard vezette Porthsmouth Zászlóalj is megérkezett az arcvonalhoz, de az állások tele voltak és nem volt hely az ő alakulata számára is bennük, ezért a Zászlóalj parancsnok elrendelte embereinek egy új védő állás kiásását az arcvonal mögött. Ahogy világosodott az arcvonalról üzenet érkezett, melyben jelezték, hogy komoly nehézségeik vannak. Lt. Col. Luard ezt figyelmen kivül hagyta és utasitotta embereit az ásás fojtatására.  Váratlanul a frontvonal felől közel az állásaikhoz (alig 50 yards) katonák kezdet özönleni a vizmosás felé. Maga köré rendelte a hozzá látótávolságon belüli két századát és hangosan "Roham!"-ot vezényelt. A parancsot a századok tisztjei is hasonló orgánummal adták tovább embereiknek, akik rohamához a korábban pánikba esett Ausztrálok is csatlakoztak. A Dandár Brigade Major-e( a Dandár törzsének parancsnoka lehet a beosztás Magyar forditása ) Major Festing (RMLI) irányitásával sikerül a korábban elveszett állásokat visszaszerezni a magaslaton, ahol sűrű srapnel és géppuska tűzbe kerülnek. A harcokban Lt. Col. Luard is megsebesült a térdén. A Portsmouth Zászlóaljnak az állománya 7 tisztre és 350 egyéb rendfokozatú Marines-ra olvad szemben az Angliát elhagyó 35 tiszttel és 900 egyéb rendfokozató  Marine-nal. A Chatham Zászlóaljt közben egy másik magaslat elfoglalásának céljával vetik be. A rohamot a zászlóaj Adjutant-ja Captain Richards vezette és két lövész árkot is sikerül elfoglalniuk, de hat óra múlva további támogatás hiányában és a szárnyuk felől érkező ellenséges  keresztűzben kénytelenek azokat feladni. Private Baker "Captain Richards parancsba adta,hogy 200 yard-ról nyissunk tüzet. Az ellenség szeme láttára felegyensedett elöttünk. Tovább kiabálta nekünk, tüzet nyitni 200 yard-ról.  Váratlanul egy nagy háromszög  seb nyilt a jobb lapockájánál ...Oda feküdt ahol én is feküdtem balra parancsolt és közben továbbra is azt kiabálta, hogy tüzet nyiss 200 yard-ról... Nagyjából 50-en lehettünk. ..Tüzet nyitottunk, ahogy a Törökök összetömörülve nyomultak előre . egy Ausztrál jött és mellém feküdt.. az emberek válvetve feküdtek nem volt semmi, ami fedezéket nyújtott volna .. Váratlanul egy géppuska felugatott... 'Oh'.. mondta az Ausztrál... 'az átkozottak nem tudnak megölni. Rengetegszer próbáltak már, de engem nem tudnak megölni'.. Körbe  néztem és az ismét felugató géppuska lövedékeinek a becsapódása felverte a homokot és minden embert eltalált ... Ahogy láttam, hogy a lövedékek egyre közelebb csapódnak arra gondoltam ' túl fogom ezt élni ?' Hallottam, ahogy a lövedék belecsapódott az Ausztrálba és az soha többé nem szólalt meg. Úgy éreztem,mintha egy szamár rugott volna meg, egy lövedék át ment a jobb lábamon... ott feküdtem és nem tudtam, mit tegyek"  Lt. Chater szakaszparancsnok " Május 3  fekete nap volt a Chatham Zászlóalj számára, a 200 fős veszteségbe (valójában 300 fős) beletartozott Captain W.H.P. Richards is az Adjutant, a legrátermetteb és félelmet nem ismerő tiszt akiben mindenki bizott. Különösen keserűen érinthette az öregedő Zászlóalj Parancsnokkot (Liuetenant Colonel C. McN. Parsons az RMLI-től) aki nagyban rászorult.  Megdöbbenésemre, értem küldetett és azt mondta vegyem át az Adjutant feladatát. "  Private Baker még mindig ott hevert, ahonnan a Chatham Zászlóalj már visszavonult." A Törökök néhány embert megdöfködtek  bajonettel. Szerencsére engem nem döfködtek meg. Hallottam, ahogy arrébb vonultak, feltoltam magam és el csúsztam másztam halottakon, fegyvereken, bozótoson át egészen a vizmosás aljáig, ahol biztonságban voltam....egy Új-Zélandi szedett össze és kötözte be a sebeimet. Felrakott a szamarára, amivel sebesülteket vitt le a partra. David Taylornak hivták a Déli szigetről. A hajók csónakjai szedtek össze minket. Kivontattak minket a Dongola-hoz...  ami nem Korházhajó volt. Néhány Ausztrált szállitott. Ahogy a hajó melett haladtunk valaki a nyakunkba üritett egy vödröt a fedélzetről. A Middy a csónakunk parancsnoka, jó ha 16 év körüli lehetett, olyan cifra nyelven dördült rá, amilyet még soha nem hallottam. Két orvos kivételével a hajón nem volt semmilyen más egészségügyi személyzet, a hajó legénységének kellett ezt a feladatot ellátnia. A csupasz fedézetre fektettek minket, nem voltak ágyak sem takarók. A katonák előzőleg függőágyakban utaztak Egyiptomból Gallipoli felé. Az egyik tisztünk, Gringlig, is súlyos sérüléssel  a hajóra került, de hamarosan életét vesztette. Nagyjából 600 sebesült volt... Kaptunk enni és valamit inni. .. Néhányan mozgásképtelenek voltak....Miután elhagytuk Gallipoli-t senki nem nézett ránk....már majdnem Alexandriánál jártunk, mikor valaki megviszgált. A Délnek tartó út során háromszor álltunk meg a hajóval, hogy a halottakat a vizbe lökjék. A kiscserkészek jobban meg tudták volna szervezni  a hadműveletet"  Május 12-én,1915-ben az RM Dandárt felmentett az Ausztrál Könnyűlovasság, miután lovaikat Egyiptomban hagyták. Az RM Dandár vesztesége halottakban, sebesültekben és eltüntekben addigra összesen 1153 fő volt. 

 A Plymouth zászlóaljt az  "Y-partról" való kivonását követően a Drake RN Zászlóaljal egy Dandárba vonták össze és a 2nd Australain Brigade valamint a New Zealand Brigade egy Composite Division-be osztják be, aminek  Major General Paris lesz a parancsnoka. (miközben Maj. Gen. Paris  Royal Naval Division-jébe tartozó alegységek máshol lesznek bevetve....) A Composite Divison, a 29th Divison és a 2nd Naval Brigade-del megerősitett Francia CEO is részt vett a Krithia falu ( a hadijárat első napjára kitűzött cél..)birtoklásáért inditott második hadműveletben. Három napos kemény harcok során a bevetett erők egyharmadának a veszteség listára kerülése árán az Antant csapatok három és fél mérföldre eltávolodnak Cape Helles-től de továbbra is 1 mérföldre vannak Krithia-tól és a hajdani "Y-partot" sem érik el. A csapatokat nappal, elégtelen tüzérségi támogatással, nyilt terepen vetik be a jól beásott Török védőkkel szemben. Eközben Londonban a First Sea Lord-ra is folyamatos nyomást gyakorolnak, hogy vezényeljen át hajókat az Északi-Tengerről de végül Fisher Admirális május-15-én lemond.   

Ahogy a Nyugati Fronton, úgy a Gallipoli hadijárat során az egyik legnagyobb problémát ( Spoiler Alert ..a Kinai Önkéntesek és a Viet Minh sorai közt harcolók számára hasonlóan katasztrófális következménnyei lesznek..) a csapatok irányitása és kontrollja jelentette a hordozható rádió készülékek teljes hiánya miatt. Üzenetet küldeni az Első Világháború csataterein szinte kizárólag a XVIII. század technológiával lehetett. Ahogy az egyik forrásban is elhangzik: Az információk és parancsok továbbitásának a sebessége, a harccselekmények során nem tartott lépést a gyilkolásra használt technológia ütemével. Amint egy zászlóalj megkezdte előrenyomulását a tábori telefonok használhatatlanokká váltak. A rádiók hiánya azt jelentette, hogy a már megkezdődőtt csata forgatagában a dandár, hadosztály vagy akár magasabb szintű parancsnokoknak nem volt befolyása az eseményekre. Még egy zászlóalj parancsnok is csak a közvetlen körülötte levő emberei felett rendelkezett kontrollal.  Mivel üzeneteket küldöncel, postagalambal vagy heliograph-fal lehetett csak továbbitani, a parancsnoki lánc tetején levő parancsnokoknak nem állt rendelkezésére érdemi információ a csapataik mozgásáról. A heliograph használata harc helyzetben a lehetetlennel volt egyenértékű. Ha még is valami információ eljutott a főhadiszállásra az már valójában rég idejét multá vált. Mire egy parancs eljutott egy alakulathoz, ami azokra az információkon alapult, amivel a főhadiszállás rendelkezett gyakran már nem volt semmilyen kapcsolatban a valós helyzettel. De ha még sikerült is egy előretolt megfigyelő pontot felállitani gyakran igy sem sikerült a látottak alapján tiszta képet alkotni a közvetlenül a csapatoktól jövő plusz informácók hiánya miatt.  

 Május 13-án az ANZAC szakaszt elhagyva a Cape-Helles-hez érkeznek a Chatham , Deal, Portsmouth zászlóaljak és a 1st Naval Brigade. A Gallipoli hadijárat megindulása óta előszőr lesznek a Royal Naval Division alegységei újra Major General Paris parancsnoksága alatt. Az elesett tisztek pótlására önkénteseket keresnek a hadihajókon szolgálók közt de csak őt főt tudnak a hajókon nélkülözni. A félszigeten harcolók morálját valószinüleg nem javitotta az időközben felbukkanó tengeralatjárói a Központi hatalmaknak. Miután a Triumph torpedó találatot kapott és elsülyedt az  ANZAC partszakasznál Rear Admiral de Robeck  a nagyhajókat vissza vonja Imbrosz-hoz (Égei tengeri sziget közel a Dardanellákhoz). A korábban a Triumph-on szolgáló Tengerészgyalogosok khaki egyenruhát kapnak és Mudrosz kikötőjének a bejáratánál lévő ágyúk kezelését fogják ellátni. A csatahajók távozásának a látványa okozta morál esést elensúlyozandó az Ellentengernagy a Majestic-et Cape-Helles-hez rendeli, amit annak és rendje módja szerint a következő reggelen meg is torpedóznak és fél órán belül elsűlyedt. Maj. Gen. Paris ".. még tengerész tisztek is számitottak rá, hogy el lesz sülyesztve és az egyik RN Captain figyelmeztet egy hajón szolgáló tisztet, hogy jobb ha mihamarabb felkel reggel és kimegy a partra.."

 A harmadik Krithia elfoglalását célzó hadijárat után az RM Dandár nem vesz részt bagyobb szabású hadműveletekben a következő hónap során de a járőr tevékenység és a kissebb összecsapások gyakoriak lesznek, ahogy az ANZAC és Helles szektorra egyformán jellemző volt az orvlövészek alkalmazásának nagy száma, ahogy az egyik forrásban is szerepel ".. 'sniping' okozza az egyik legnagyobb kihivást. Sokukat a vonalaink közt kaptunk el. Lyukakban húzodnak meg, ahol bőséges mennyiségű lőszerrel és élelemmel rejtőzködnek. Ez nagy bátorságra vall. Alkalmanként 'sniper' hajtóvadászatokat tartunk és az ég áldja meg azokat a balszerencséseket, akik úgy tűnnek, mint akik bújkálnak és nem derül fény a kilétükre időben " (( dupla zárójel Dien Bien Phu-nál lesznek szép számmal 'rejtőzködő' tagjai a Corps Expéditionnaire Français en Extréme-Orient-nek, akik csak az ételosztás során kerülnek elő )) A szögesdrótakadályokkal tarkitott frontvonalak megmerevednek a forró száraz mediterrán nyár során.  A vizhiány miatt a szomjúságtól gyötört katonáknak tisztálkodásra sem nagyon lesz lehetősége. A rossz higiénia és a, temetetlen holtak miatt is, mindent ellepő legyek betegségek, járványok kiváltói lesznek, amik tovább fogják tizedelni az elgyötört katonák sorait. A hadijárat harcolóinak ruházata sem felelt meg az éghajlatnak és valószinüleg a Marines közt még februárban kiosztott trópusi sisakok sem javitottak a helyzeten. A frontvonal mögötti részek, amik a csapatok pihentetésére szolgáltak sem voltak biztonságosak mivel azok a Központi hatalmak tüzérségének a lőtávján belülre estek. Számos elkeseredet támadássokkal és ellentámadásokkal fűszerezett ütközet lesz a nyár folyamán az Antant és a Központi hatalmak erői közt és valószinüleg mind a két fél, minden ezközt és lehetőséget megragadt, hogy megpróbáljon felülkerekedni a másikon.

  Egy Imbros szigetén eltöltött rövid pihenő alatt a 2nd Naval Brigade parancsnoka Commodore Backhouse összetűzésbe kerül  Maj. Gen. Paris-al " azt javasolta (Backhouse) oszlassuk fel a dandárt és akkor ő a tengerre lenne beosztva!.. ...elmagyaráztam neki mi a különbség a háború és a béke közt.... hogy nincs olyan, hogy felmondás és a félsziget elhagyása vagy hordágyon fekve vagy mint fogoly lehetséges csak!.. két hónappal később végűl Commodore Backhouse távozott posztjáról. Achi Baba hegygerincének elérésére tett utolsó kisérletre július  közepén kerül sor a VII. Hadtest által, amit az időközben a hadtest parancsnokának kinevezett Hunter-Weston vezetett. A több napos és ismét komoly veszteségekkel járó hadműveletben az RN Hadosztály is részt fog venni. A hullámzó frontvonalak miatt is kaotikus helyzet során arra is lesz példa, hogy a támadásban résztvevő csapatok elhelyezkédésről sem lesz valós képe a hadvezetésnek. A Július 13-án a VII. Hadtest főhadiszállásán tartott eligazitáson Brigadier General Trotman-t a Chatham, Portsmouth és a Nelson zászlóaljakkal végrehajtott támadás feladatával bizzák meg. Lt. Chater a Chatham zászlóaljtól " 15:30-kor a Dandár parancsnok visszajött és a Chatham és a Portsmouth Zászlóalj parancsnokainak utasitásba adta, hogy támadják meg és foglalják el az ellenség állásait 16:00-kor. A támadást egy pár perces tüzérségi előkészités előzte volna meg. A zsúfolt árkok és a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt lehetetlen volt a Zászlóaljt egy támadásra felkésziteni. Ezért, amikor a rövid tüzérségi tűz abba maradt még senki sem volt kész. Egy fél órával később erős puska és géppuskatűz zajára figyeltem fel és a melvédről szétnézve a füst és porfehőn keresztűl megláttam a tüzérségi támogatás nélkül egyedül rohamozó Portsmouth Zászlóaljt. A bátor Zászlóalj parancsnok a halálba vezette embereit. A Chatham Zászlóalj nem támadott. Sokáig szégyent éreztem....de a parancsnokunk nem volt igazi vezető és akárhogy is nézem csak a halálba vitt volna minket is, a feladat végrehajtásának még a legkisebb reménye nélkül. " valójában Nelson és Portsmouth Zászlóaljak elérték a kitűzött célokat. A Neslon Zászlóalj parancsnoka Lieutenant Colonel Evelegh (RMLI) életét vesztette a támadás során ahogy az ANZAC szektorban történt sebesülése után visszatért  Lt. Col. Luard a Portsmouth Zászlóalj parancsnoka is. A Portsmouth Zászlóalj vesztesége a támadás során halottakban sebesültek és eltüntetkben 237 fő volt ( ebből 11 tiszt). A június és júliusi harcokban az RM Dandár veszteséglistájra 20 tiszt és 533 egyéb rendfokozatú Marines került. Ehhez még hozzá adódhatott ugyen ennyi (ha nem több) fő betegségek következtében. Lt. Chater ".. elhagyott minden erőm. Nem csak a még Antwerpennél szerzett szemsérülésem okozott gondot de a sárgaság miatt teljesen legyengültem. Amikor július 29-én elhagytam a félszigetet én voltam az egyetlen a zászlóalj tiszjei közül, akik április 28-án partra száltak."  Ugyan fog némi erősités érkezni de nem lesz lehetőség a zászlóaljak teljes létszámra való feltöltésének. Elrendelik a Chatham és a Deal Zászlóaljak 1st RMLI ( Royal Marines Light Infantry Első zászlóalja) néven és a Portsmouth és a Plymouth Zászlóaljak 2nd RMLI ( Royal Marines Light Infantry Második Zászlóalja) néven való összevonását, amik aztán ezeket a neveket fogják viselni az I. Világháború végéig. Haditengerészeti dandárok létszáma is alaposan megcsappant ezért a hadosztály két dandárra csökkentik. Az Első Dandár parancsnoka Brigadier General Mercel (MRLI) lesz és a Drake, Hawk, Nelson és a Hood zászlóaljak tartoznak majd az állományába. A Második Dandár  parancsnoka Brigadier General Trotman lesz és a 1st RMLI, a 2nd RMLI, a Howe és az Anson zászlóaljak tartoznak majd az állományába. A Royal Naval Division nem fog rész venni az augusztus 6-án,1915-ben végrehajtott Suvla-i partraszálló műveletekben és hadijárat további részében a Helles szektorban fog állomásozni. Az Angliába szállitott Private Baker-t miután újra harca alkalmasnak minősitik ismét a félszigetre vezényelték  Augusztus 21-én, 1915-ben ezt irhatta naplójába " ..parancsot kaptunk, hogy vonuljunk az első vonalba. A felszerelésünk: puska, tüzifa és fejadagok, gyalogsági ásó, vizzálló ponyva, takaró, sisak és sapka, 2 "respirators" (gázálarc korai verziója lehet..), lőszer, "sun helmet" ( "pith helmet" trópusi fejfedő lehet..), 2 homokzsák és töltényöv. 14:00-kor indultunk el az állásaink felé egy 6 láb (kb 180cm) mély kommunikációs árkon keresztül. 16:00 ra értük el a tartalék árkot. Borzalmas szag terjengett legalább 700 Worcester-i és Hampshire-i hevert holtan az állásaink elött és az elföldelésükre nem volt lehetőség. A Török állások tőlünk nagyjából 450 yards-ra voltak."  Private Baker-t október közepén tifusz miatt ismét evakuáltak. Igy foglalhatta össze a lövészárok háború során addig szerzett tapasztalatait  "... éjszakánként embereket küldtünk ki a senkiföldjére egymástól kb 80 yards-ra. Egy a lövészárokban lévő örszemhez futó zsinor végét kellett meghúzniuk ha bármi mozgást észleltek. Egy kés kivételével a senkiföldjén hasalók fegyvertelenek voltak. Jó egy órát kellett ott hasalni mielött leváltották az embert. Egy éjszaka én is  ott hasaltam....amikor a sötétben valamit éreztem a lábszáramon...abban a pillanatban egy világitó lövedék fénye beragyogott mindent... ahogy körbe néztem megkönnyebülésemre nem a Törökök hanem egy nagy egér volt...általában minden második nap ágyúztak minket de nem tartott sokáig. Néha viszont eltartott pár órán át. Olyan kicsire összehúzta az ember magat amennyire tudta. A lövedékek ritkán csapódtak az árokba... meggyűlt a bajunk egy orvlövésszel. Mivel jó lövész hirében álltam, parancsba kaptam, hogy vegyem kézbe a dolgokat. Ahogy kidugtam a fejem a melvéd felett és körbe néztem észre vettem, hogy egy fej szintén kiemelkedik a Törökök állásaiból. Azonnal rálőttem és közben hallottam, hogy egy lövedék elhúzott a fülem mellett. Valószinűleg egyszerre lőhettünk..napközben csak néhány őrszem figyelt a periszkópjaikon keresztül. A napok elég unalmasan teltek, nem sok mindent lehetett csinálni.. az alváson kivül...Éjszakánként az őrszemek a védművek felett néztek körbe. A vérhas nagyobb problémát jelentett, mint a Törökök "  A Suvla-i partraszállás kudarca és Lord Kitchener látogatása után döntés született a félsziget kiüritéséről. Addigra General Hamilton-t leváltják és General Birdwood lesz a főparancsnoka a Dardanellas Army névre át keresztelt egységekek. Huter-Weston is egészségügyi okokból Angliába távozik.  November 27-én, 1915-ben heves hóviharral beköszönt a tél és a fagyos hőmérséklet a csapadékkal elárasztott lövészárkok fagyási sérülésekkel is növelik a harcoló felek veszteségeit és végül az Antant erők megkezdik állásaik kiüritését. A félsziget kiüritése lesz az egész hadijárat egyetlen jól szervezett és sikeresen végrehajtott hadművelete. Előszőr a Suvla és Anzac hidfőket evakuálják December 18/19-én éjszaka.  A már üres állásokba benyomuló Törökök közül sokakkal fognak végezni a hátra hagyott csapdák, aknák. A valamikori "V-part"nál a Lieutenant Colonel Hutchinson vezette 2nd RMLI lesz az Antant csapatok utolsó egysége, ami elhagyja a félszigetet.  Szemben az előre vetitett nagy veszteségekkel a hidfőket sikerül szinte észrevétlenül, az ellenség tudta nélkül kiüriteni. Végűl január 9-én,1916-ban hajnali háromkor a hátvédet alkotó General Paris utolsó egységei is maguk mögött hagyják az Ottomán Birodalom partjait. Az  1915 áprilisában partraszálló RM dandár 118 tisztjéből 15 volt csak jelen az evakuáció során 9 hónappal később. A 2. Dandár az Égei tenger térségében marad 1916 májusáig, amikor behajózásra kerülnek Franciaország felé a Nyugati frontra.  A Dardenallák elleni hadijárattal párhuzamosan és annak lezárta után a Brit tengeralatjárók folyamatosan jelen lesznek a Márvány-tengeren és komoly zavarokat okoznak a Központi Hatalmak Európát Ázsiával összekötő  hajó forgalmában. 

  A Dogger Bank-i csata és a Jütlandi csata közt az Európai vizeken a Royal Navy csatahajóin és cirkálóin a szolgálat mondhatni elég unalmas lehetett. Egy szó szerint hatalmas flottát (Grand Fleet) vonnak össze a Királyság felségvizein, aminek feladatának a (mondhatni már egy évtizede de a háború kitőrése óta mindenképpen nagyon várt) nagy tengeri csata megnyerését tűzték ki a Kaiserliche Marine hadihajóival szemben. Már önmagában a flottaköteléket alkotó hajók épitéséhez felhasznált acél tömege is impozáns lehetett nem beszélve az összegről, amibe az őket épitő ország adófizetőinek kerültek. Összesen 67 csatahajót, csatacirkálót és cirkálókot valamint 80 rombolót számlált a flotta. A hadihajókra beoszott RMLI és RMA különitményekben szolgálók letjes létszámát 93 tiszt, 39 Warrant Officer és összesen 5700 NCOs (tiszthelyettesek) Gunners és Privates alkotta, ami már önmagában komoly erőt jelenthetett.  A Flotta hajóin szolgáló Tengerészgyalogosok és a hajók legénysége közti viszony az I. Világháború alatt továbbra sem lehetett felhőtlen. (később General) Sir Leslie Hollis a Jütlandi csata elött, még mint a Duke of Edinburgh -ra  beosztott Marine különitmény Hadnagyaként szolgált és igy emlékezett arra az időszakra, amikor Invergordon-nál horgonyoztak "... Döntés született, hogy a hajókon való háborús szolgálat monotonitását megtörendő a legénység számára egy napos eltávozást biztositanak, amit sport- és egyéb foglalkozással tölthettek a parton. Komoly mennyiségű sőrt is biztositottak és jó páran a duhajok közül, főleg a fűtők, szabdjára engedték magukat. Amikor a visszatérés ideje elérkezett az idő is elromlott és ahelyett, hogy a parton , ahol korábban partot értünk visszaszáltunk volna a csónakokba egy hosszú menetelés várt ránk a Cromarty-ba vezető parti úton. Az emberek többsége rendezetten eljutott a hajóra minden incidens nélkül, de  azokat, akik részegek voltak egy hadnagy, név szerint Lundholm, vezetésével hátrahagyták és egy az én parancsnokságom alatt álló Royal Marine osztagot jelölték ki számukra kiséretnek. A részeg tengerészek nem vették jó néven a hosszú menetelést és hamarosan verekedés tört ki. Lundholm aki a rang idős volt kettőnk közűl, utasitott a rend helyre állitására. Megmutattam a hangadókat a sergeant-major-nek és a kékkabátosokat hamarosan elnyelte a feladatukat nagy lelkesedéssel ellátó tengerészgyalogosok hulláma. Ez további rendbontáshoz vezetett.  Verekedés folytatódott mig jóformán elértük Cromarty-t. A kis város feletti magaslaton egy üteg állomásozott - a South Sutor battery - aminek a kezelőszemélyzete a Royal Marine Artillery tartalékosaiból állt. Észrevették, hogy mi folyik és úgy döntöttek nem maradnak tétlenek. A rangidős altisztjük felsorakoztatott egy kissebb csapatot, akik aztán khaki egyenruhájukban bajonetjüket a puskáikra tűzve lerohamoztak a dombról. Ez már túl sok volt a részegeknek és az ellenállás abba maradt.."             

   Végül a hosszú várakozás után május 31-én, 1916-ban sor került a nagy összecsapára, aminek közvetlen kimenetele utólag talán kijelenthető, hogy nem az előzőekben elvárt módon lett sors döntő. A csatát sokszor úgy is jellemzik, hogy az utolsó jelentős tengeri csata, amit az emberi történelem folyamán kizárólag hadihajókkal és azok is az ágyúikkal vivtak. Érdemes megemliteni, hogy ez az esemény is remek példája annak, hogy a sajtó munkatársai, teljes meggyőződéssel és pár nap eltéréssel egymásnak homlokegyenest ellentmondó cikkeket képesek irni. A Jütlandi csatában a  Grand Fleet hajóin szolgáló Marines közül a nap végére 8 tiszt, 4 warrant officer és összesen 526 Altisztet, Privates és Gunners életét veszti valamint 1 tiszt és további 50 altiszt, Privates és Gunners megsebesül. A csata után a Lion-ra beosztott Marine különitménybe tartozó Major Francis Harvey-t (RMLI) posztumusz Viktória Keresztel tüntetik ki. Harvey Őrnagy halála elött már súlyos sebesülten utolsó tetteként elrendeli a harcállásaként szolgáló (de egy találattól már megsemmisült) lövegtornyához tartozó lőszerraktár elárasztását, amivel meggátolja, hogy a hajón tomboló tűz arra átterjedjen és a hajó megsemmisüljön.   

  Az első rész zárásaként szeretném megköszönni a fegyvereserőknél, a katasztrófavédelemnél szolgálók és az egészségügyben dolgozók munkáját.   A 2020-as évek szomorú eseményei is bizonyitják Hazánk állampolgárai nem csak a múltban de a jelenben is számithatnak a mindennapok valódi hőseinek helytállására.   

  A felhasznált források cim és szerző szerint:

The Royal Marines              Major General J.L. Moulton

The Royal Marines               Theodore Rowland-Entwistle

The Royal Marines              John Robert Young

British Royal Marines: amphibius divison of the United Kingdom's Royal Navy            Bill Scheppler

The Royal Marines: A Pictorial History 1664-1987               Peter C. Smith, Derek Oakley

Per Mare Per Terram:  History of the Royal Marines              Peter C. Smith

The Royal Marine: From Sea Soldiers to a Specila Force           Major General Julian Thompson

By Sea and Land The Story of the Royal Marines Commandos                        Robin Neillands

Royal Marines Commandos: The Inside Story of Britain's Most Potent Fighting Force       John Parker