"A Gyarmatok megalapitásának és fentartásának a koltségei sokkal nagyobbak, mint a haszon amit az Anyaországnak hajtanak, ahogy az Angolok és Franciák példája is bizonyitja. Másik érv a gyarmatok ellen hogy az egész nemzetnek kell megfizetnie az árát, hogy néhány üzleti és kereskedelmi társulás előnyökre tegyen szert, ráadásul nem kivánt konfliktusok forrásai is lehetnek" Otto von Bismarcknak tulajdonitott mondás
"A Tőzsdének minden áron nyitva kell maradnia...Uraim, kész vagyok biztositani az ehez szükséges fedezetet." George Leslie Harrisonnak tulajdonitott kijelentés 1929 Októberében
"Tény, hogy nem tört még ki háború az Egyesült Államok és egyik olyan ország között sem, akivel sikerült kereskedelmi megállapodást kötnünk. Az is tény, hogy a kevés kivételtől eltekintve, azok az országok, amikkel kereskedelmi egyezményt irtunk alá, egyesitették erőiket, hogy szembeszáljanak a Tengelyhatalmakkal. A gazdasági kapcsolatokhoz igazodik a politikai viszonyrendszer." Cordell Hullnak tulajdonitott mondás
"Nem közismert tény, hogy a Német és Brit bankárok zsebében van már elég régóta a világkereskedelem,,,,Nos,ez nem túl előnyős az Amerikai külkereskedelmnek ugye?...Ha a múltban a Német és Brit gazdasági érdekek azt kivánták, kihagytak minket a világkereskedelemből, a kereskedelmi flottánkat hátrányok érték vagy kizártak minket erről vagy arról a piacukról .... most Németország és Britannia hadban áll, még is mit kéne tennünk?" Franklin Delano Rooseveltnek tulajdonitott gondolatok 1941-ben az Atlanti Charta aláirása elött
50 évvel az Első Világháború elött a fejlődő világ már szerves része volt a világkereskedelemnek. De az azt következő időszakban a technikai vivmányok tömeges elterjedése, a szállitás és a hirközlés forradalma is nagyban hozzájárult a világkereskedelem robbanás szerű átalakulásához. Afrika és Ázsia exportja hozzávetőlegesen 3.9 százalékkal nőtt évente 1883-tól 1913-ig. Az addig évezredeken át csak passziv szemlélők nagyon is aktiv részeseivé váltak a világgazdaságnak, az Európaiak megérkezésekor még csak apró települések (mint Singapore, Batávia, Rangoon) már a századfordulóra nyűzsgő Metropoliszokká nőttek. Világszerte a rohamosan épülő vasút összekapcsolta a kikötőket a szárazföldek belsejével, lehetővé téve a bányászati és mezőgazdasági termékek exportját, ipari termékek importját. A Szuezi csatorna 1869 es átadása 6000 kilométerrel hozta közelebb Ázsiát Európához. Megjelent egy új pénzügyi rendszer, az arany standard, amit az 1880 as évekre a legtöbb Nyugati ország bevezettet tovább csökkentve az ezüst iránti keresletett, ami szintén hozzá járult az ezüst értékének a csökkenéséhez. 1872 és 1893 között az ezüst értéke lefeleződött, ami közvetlenül érintette az ezüstre alapuló Ázsiai pénzeket. Britannia volt az egyik legnagyobb befektetője a fejlődő világnak az I. Világháborúig. A Brit befektetéseknek a negyede ment Ázsiába és Afrikába, ami több volt mint, amit a lehetőségek földjén az USA ban fektettek be. A képet árnyalja,hogy az USA és egész Latin Amerikába irányuló Brit befektetések meghaladta az összes gyarmataikra irányuló befektetést. A fejlődő országokban az össz befektetések 65 százaléka az övék volt. Ázsiában India és Ceylone kapta a legtöbb Brit befektetést, amit Kina követett, Következő nagybefektető Németország volt a befektetéseik harmada szintén Kinába ment. A következő a sorban Franciaország, akinek a fő befektetései Indokinában voltak, de a befektetésük teljes ősszege világszerte Afrikában és Ázsiában nem értél el a Kinában lévő Brit befektetések mértékét. Jelentős befektetési célok voltak a Holland Kelet Indiák és Belga Congo. A Britek egyik legfontosabb befektetése, természetesen a korszak sztárja a vasút volt és az egyéb infrastruktúrális beruházások.. Arányaiban jóval kisebb részt képviselt a bányászat, mezőgazdaság és még kevesebbett az ipari termelésbe való beruházások. Malájföldön, mint amolyan üditő kivétel, a gumi vonzotta a befektetések felét és a vasút prioritása kisebb volt, ezért is annak finanszirozását helyi bevételekből fedezték. A Holland Kelet Indiák ültetvényeibe Brit és Holland tőke került befektetésre, a kormányzat komoly kölcsönöket vett fel vasút épitésre. Sziám is Brit kölcsönökből fejlesztette vasútját és további külföldi befektetések mentek a bányászatba. Indokinában a Franciák biztositotta kölcsönökből vasutak, öntöző csatornák és bányák létesültek. Az Első Világháború kitörésekor Afrika és Ázsia exportja enyhén meghaladta Észak Amerika ( USA és Kanada) össz exportját. Ázsia exportjának az értéke háromszorosa volt az Afrikai exportnak. Importban viszont Ázsia és Afrika sokkal többet vett fel mint mint Észak Amerika de nem annyit mint Britannia. 1913 ban az egész fejlődő világ a 15.5 százalékát adták a világ exportjának de csak 14 százalékát az importnak. A fejlődő világ jellemzően ipari kész termékeket importált és nyersanyagokat exportált. A legtöbb ipari termék Britanniából jött de a nyersanyagok többsége a fejlett iparral rendelkező Kontinentális Európai országokba és az USA ba ment. Ebben a helyzetben Britanniának volt elég kereskedelmi többlete a fejlődő országokkal szemben,hogy ki tudja fizetni a kereskedelmi deficitjét, ami a Kontinentális Európa és az USA felé állt fenn, ahonnan élelmiszert és ipari termékeket vásárolt. A fejlődő világgal szembeni kereskedelmi többlett nélkül rá lett volna kényszerülve, hogy felhagyjon a magasztos FREE TRADE politikával és vámot vessen ki az Európai és Amerikai importra. A fejlődő világ, mivel kereskedelmi többletük volt az USA val és Európával szemben,ki tudták fizetni a Brit ipari termékeket. Ez a nagyszerű rendszer nagyon jövedelmező volt, egy országot kivéve, mindenkinek. India volt az egyik kulcs ország a rendszerben. 1910 ben Britanniának nagyobb kereskedelmi többlete volt Indiával szemben, mint kereskedelmi deficitje az USA val szemben. Britanniának szintén jelentős kereskedelmi többlete volt Kinával szemben. Indiának viszont a teljes kereskedelmi többlete (szemben az USA val a Juta export miatt , szemben Europával a juta, olajosmagvak és rizs export miatt, szemben Kinával opium és pamut fonal export) jóval több volt mint a kereskedelmi vesztesége szemben Britanniával. Kina gyakorlatilag kereskedelmi deficittel rendelkezett szinte minden világkereskedelmi szereplővel szemben. Gyakorlatilag a Kinai emigránsok külföldi jövedelme tartotta egyensúlyban a fizetési mérlegüket. Nem csoda ha ezt az időszakot arrafelé a megaláztatás évszázadának hivják. További remek olvasmány a korszakról a htenger.blog.hu n A Nagy verseny sorozat.
Ceylonon, hasonlóan a többi fejlődő országhoz, megjelent az ültetvényes gazdálkodás, amiken teát és kávét kezdenek nagyüzemileg termelni. A műveléshez szükséges munkaerőt Indiából szerzik be. A helybeli paraszt gazdaségok koprát termelnek eladásra a saját élelmükön felül, ezért az ültetvények dolgozóinak az ellátásához szükséges rizst importból fedezik. Malájföldön az ón bányákban Kinai munkásokat alkalmaznak, a gumi ültetvényeken inkább Indiaik dolgoznak. A rizst, ami a vendégmunkások élelmezéséhez kell, szintén importból fedezik. A helybeli Maláj földművesek szintén csak a saját szükségletüknek elég élelmet és koprát termeltek eladásra. A Holland Kelet Indiákon a fő export termék a cukor volt, de jelentős volt még a dohány, tea, gumi és a kopra termesztés is. A paraszti gazdaságok és ültetvények egyformán termeltek exportra. Holland Kelet Indiában is a koprát főleg paraszti gazdaságokban állitották elő. Jól mutatja a kopra boom ot, hogy 1910 és 1913 között a kopra termelés megháromszorozódott. Burma, Sziám és Indokina, ahol még rendelkezésre állt müvelésbe bevonható terület és a szükséges munkás kéz, lesznek a világ rizs exportőrei. A rizst kis paraszti gazdaságokban termelik és ők látják el élelemmel az egyre növekvő kinai és indiai bevándorlókat a térség többi országában, akik a növekvő számú ültetvényeken és bányákban dolgoznak. A rizs további export piacai Kina és Európa volt, az utóbbiban keményitőt és alkoholt készitettek belőle.
Indiában a jelentős belső vándorlás melett (Assam tea ültetvényeire és Bombay gyapotfeldolgozó üzemeibe), nagy volt a száma a szubkontinenst elhagyóknak is. A kivándorlók főbb célállomásai Burma (ahol a térség többi országába bevándorló kinaiakhoz hasonlóan elsősorban a kereskedelem szereznek poziciókat) valamint a Ceyloni és a Maláj ültetvények voltak .A Kivándorlás nem állitotta meg India népesség növekedését, ami igy is 263 millióról 315 millióra ugrik 1871 és 1911 közt. Annál jelentősebb hatással volt Malájföld etnikai összetételére, ahol 1911-ben a csak 2.3 millió lakosból 10 százalékot teszik már ki az Indiaiak, de még igy is eltörpülnek a 30 százaléknyi Kinai melett. Singapore lakóinak többsége is Kinai volt. Holland Kelet Indiákon is megugrik a népesség, 1905 re kb 37 millió lakos lesz, ahova addigra legalább fél millió Kinai is érkezik. 1909 re Sziám 7 milliós lakosságának 10 százaléka szintén Kinai lesz. Nagy számban érkeznek Francia Indokinába is. Malájföldet kivéve a Kinaiak jellemzően a kereskedelmben helyezkednek el, leginkább a rizs kereskedelmben és az azzal összefüggő iparágakban. A városokban sokszor a helybeliektől elkülönölve zárt közösségeket alkotnak (lásd Cholon). Ezek a közösségek határokon átnyulva szoros kapcsolatatokat tartanak fent egymással (lásd Bamboo network). Gazdasági szerepük miatt ők teszik ki az urbánus középréteg nagy hányadát. Elmondható, hogy a nagyarányú Kinai és az India immigráció a Nyugatiak jóváhagyásával és a helybeliek növekvő ellenszenvével karöltve történik egységesen Dél Kelet Ázsia szerte.
Az egy főre eső jövedelem mértékének a növekedésére csak becslésekre lehet hagyatkozni ebből az időszakból, India,Sziám és Burma esetében 1860 és 1913 között 0.25 százalék lehetett évente az egy főre eső jövedelem növekedése. A Fülöp Szigeteken, Malájföldön és Holland Kelet Indiában jóval nagyobb 1.12 százalék valószinűsithető és még Kinában is 0.13 százalékra tehető. 1860 ban a Föld népességének 66 százaléka élt a Távol Keleten és övék volt a 33 százaléka a Föld lakosságának az össz keresete. A Távol Kelet, köztük Kina részesedése 1913 ban Föld lakosságából 56.7 százalékra a Föld össz jövedelméből 16.7 százalékra csökkent. Ugyanakkor a teljes Távol Kelet nemzeti jövedelme megnégyszereződött Indokináé megkétszereződött és még a Kinai nemzeti jövedelem is negyedével nőtt. Bombayban a fejlődésnek induló textil ipari üzemek tulajdonosai és üzemeltetői Indiaiak. A Burmai rizs termelés növekedését is Indiai pénzkölcsönzők finanszirozzták. Még Burmaiak termelték a rizst de már annak szállitásában feldolgozásában indiaiak vettek részt. Eközben Ceylonon és Malájföldön a bevándorlók az ültetvényeken dolgoznak, mig a helybeliek saját tulajdonú parcelláikon gazdálkodnak és lehetőségük van profitálni a felfutó kopra keresletből. A növekvő bevételeiknek köszönhetően semmi sem motiválja őket, hogy feladják, évszázados életmódjukat és munkát vállaljanak az ültetvényeken, bányákban. Ezért az ültetvényesek és bányatulajdonosok munka erő szempontjéból jobban és jobban rászorulnak a kevésbé szerencsés kinai kulikra és Indiaiakra. Holland Kelet Indiákon az ültetvények dolgozóit igyekezték helybeliekből toborozni és a cukornád földeket, hogy megőrizzék a talaj termőképességét, csak másfél évre bérelték a falvaktól, igy azokon vetés forgóban termeltek egyéb haszon növényeket a falusiak is. A cukornád mellett mind az ültetvények és a kisgazdaságok termeltek teát és gumit is. Sziámban és Francia Indokinában a rizs export a rizstermelő parasztságon alaput egyedül. Lassan feltűnik a gőzerővel iparosodó Japán is a saját textil iparával. De addigra a Kinai piacon a brit textil ipar legnagyobb riválisa az Indiai lesz és a Világ Háború kitörését követően láthatóvá válnak a repedések a nagyszerű világkereskedelem meseszép rendszerében. Szociális feszültségek etnikai törésvonalak mentén. Nem kell sok fantázia,hogy lássuk bizony itt lesznek gondok..
A két Világ Háború között folytatódik a vasútépitési boom. Indiában a teljes vasúti hálózat hossza, ami 1910 ben elérte az 50 ezer km et,1937 re további 17 ezer km el bővül. Messze túlszárnyalva az ezen idő alatt ugyan megnégyszereződő Kinai vasút teljes hosszát , ami még 1937 ben is csak 18 ezer km. Pedig ebbe a számba a Mandzsúriai vasutak is beletartoznak. Sziámban is sikerül 1000 kmről (1910) 3000 km főlé (1937) vinni a vasutak hosszát. Ahogy Malájföldön is megkétszereződik ez a szám. Ebbe a nagyléptékű növekedésbe rondit bele a közúti gépjármű közlekedés fejlődése a hamrmicas években, megkérdőjelezve az addig mindenható vasút gazdaságosságát. A vasúti fővonalak először a kikötők és a belső területeken levő fontosabb bánya vidékeket és mezőgazdasági körzeteket kötötték össze. Ezek kiépülése után kezdték a szárnyvonalak kiterjesztéseit, hogy még több árút tudjanak bekapcsolni a gazdaság vérkeringésébe. Kezdetben az autók, buszok és teherautók a városok és azok környékén jelentek meg nagy számban, ahol rendelkezésre állt nem csak a müködéshez szükséges üzemananyag, de járható utak is léteztek. Hatalmas előnyt jelentett a gépjárműveknek a rugalmasságuk a városias környezetben a vasúttal szemben. A már meglévő riksák és fogatok által nyújtott szolgáltatások köre tovább bővült, újabb üzleti lehetőségeket teremetve a helyi válalkozóknak a taxizás, buszozás és teherfuvarozás területén. Ezen szolgáltatások terjedésével a gépjárművek valós versenytársai lettek a vasúti szárnyvonalaknak, annak költségének a töredékért, ami sok vasúti társaságnak okozott financiális nehézségeket. Malájföldön, Indokinában és a Holland Kelet Indiákon nagyszabású útépitések kezdőttek a növekvő gépjármű forgalom kiszolgálására. Ahogy máshol a fejlődő világban, úgy Délkelet Ázsia szerte is a gépjármű közlekedés új, jövedelmező, képzetséget igénylő munkához jutatta a helybelieket, amikkel válalkozókká válhattak ahelyett, hogy Európaiaknak kellett volna dolgozniuk, Francia Indokinában 1913 ban még csak 350 gépjármű volt, túlnyomó többsége Saigonban és Hanoiban rótta az utakat.1924-től a gépjármű import rohamos növekedésnek indult,1929-re elérve a 3 ezres éves darabszámot. Indokinában 1934-re forgalomban levő gépjárművek száma meghaladja a 21 ezret és ennek több mint a fele a helyiek tulajdonában volt és csak a fenmaradó részét birtokolták Kinaiak és Európaiak.
A Panama Csatorna megnyitása lényeges változást hoz az addigra kialakult világkereskedelmben. A Csendes Óceánt nem szelték át jelentős kereskedelmi hajóutak és szinte a teljes Ázsiával való kereskedelem a Szuezi csatornán bonyolódott le 1914-ig. Ezt változtatta meg alapjaiban a Panama Csatorna . Ezzel az USA, tradicionálisan a Keleti Partra összpontosuló, ipari centrumjai közvetlenül elérhetővé váltak hajókkal a csatornán keresztül a Távol Keletről a Szuezi Csatorna kihagyásával.1929 re a Panama Csatornán áthaladó hajók száma (6413) meghaladta a Szuezi csatornán (6271) átkeltek számát. A Panama Csatornán átmenő forgalmat főleg Japán, Holland és Norvég hajók adták. Japánok számára a földrajzi elhelyezkedésük és az Első Világháborús szerepük hatalmas előnyt jelentett a Panama Csatorna jelentette lehetőségek kiaknázásában. A Brit kereskedelmi hajók bevonása a háborús erőfeszitéskbe gyakorlatilag Japán beltengerévé tette a Csendes Óceánt és még a tradicionálisan Brit érdekeltségű Indiai és Távol Keleti kereskedelembe is bele tudtak folyni. Az Első Világháború alatt a buvárhajó hadműveleteknek is köszönhetően a pusztitás hatalmas volt a világ kereskedelmi flotta álományában még is a teljes BRT nagyobb volt 1919-ben, mint 1914-ben. A világ hajógyárai teljes gőzzel bocsájtották vizre a hajókat, amiket a viteldijak egy rövid ideig tarató (1919 és 1920 közötti) emelkedését majd azok meredek csökkenése követte. Az új hajók gyártása viszont folytatódott, mert kizárólag a legmodernebb hajók voltak képesek profitott termelni és a szénhidrogének világszerte növekvő menyiségű felhasználása egyre több tanker hajót igényelt. Mindeközben a Brit kereskedelmi hajózás továbbra is megőrizte vezető szerepét, de hajóinak a teljes BRT-ja 1919 és 1931 között közel megegyezett a háború elötti szintel. A többi nemzet kereskedelmi flottájának a teljes BRT-ja 75 százalékkal nőtt 1914-hez képest. 1939-re a Brit Kereskedelmi Tengerészet már csak a 26 százalékát adta a világtengereket szelő kereskedelmi hajók összes BRT-jának, szemben az 1914-es 41 százalékkal.
A XIX.század végére kialakult nemzetközi, arany fedezetre épülő, pénzügyi rendszere súlyos csapást mért az 1914-ben kitört Világháború. Az 1920-as évek során névlegesen helyre állitják, de csak elodázni lehetett a teljes összeomlását az 1931-es pénzügyi válságig. A probléma középpontjában az Első Világháborúig vezető szerepet betöltő Brit font sterling állt. A háborúra való tekintettel, hogy kolosszális hitelekkel finanszirozhassák azt (csak 2014-ben fizették végül vissza a Britek), felfüggesztették világ szerte "ideiglenesen" a bankjegyek aranyra való átválthatóságára épülő rendszert. A Brit font sterling boldog béke idős $4.86 os árfolyam előszőr $5 nőt, majd beállt $4.76 ra, amihez hivatalos hatósági árfolyamként próbáltak ragaszkodni. Végül ennek költsége olyan magas volt.hogy 1919-ben elengedték az árfolyamot és inkább 1920-ban betiltották az arany és ezüst exportot 5 évre és még 5 évre felfüggesztették a bankjegyek aranyra való átválthatóságának újbóli teljes beveztését. Az árfolyam gyengülés végül stabilizálódott 1920 februárjában, de ez igy is 35 százalékos leértékelődést jelentett az 1914-es árfolyamhoz képest. A font sterling még is messze a legkevésbé szenvedte meg a háborút a többi hadviselő fél pénzéhez viszonyitva. A Francia Frank 64 százalékot, a Belga Frank 62 százalékot, az Olasz Lira 71 és a Német Márka 96 százalékot veszitett 1920-ra az Első Világháború kitörése elötti értékükből. A megalakuló Népszövetségben és azon belül is annak Gazdasági és Pénzügyi Bizottságban meghatározó pozicióban lévő Britek a javuló árfolyamú font sterling melett (1922 végére elérte újra a $4.63) eltökéltek voltak a háború elötti árfolyam vissza állitása és egy új alapokra helyezet, nemzetközi pénzügyi rendszer bevezetése mellet, amiben természetesen vezető helyet foglaltak volna el. Optimizmusra adhatott okot, hogy a két évtizedes Francia Forradalom elleni és az azt követő Napóleoni háborúk után a font sterlingnek egyszer már sikerült gyorsan felépülnie újra a háborúk alatt bevezetett fiat pénz elötti árfolyamra. 1925 árilis 25-én, bizva a FED közreműködésében és az USA-ba prognosztizált infláció növekedésben, $4.86-os árfolyamon újra bevezetik, ugyan "kis kompromiszumokkal", az 1922-e Genovai Európai gazdasági konferencia során lefektetett elvek alapján a nemzetközi, arany elszámoláson alapuló, pénzügyi rendszert. Ennek az új rendszernek az egyik fő célja az Európai országok pénzrendszereinek az összehangolása volt a pénznemek közös arany alapra hozásával. Hasonlóan az Első Világháború elötti rendszerhez az országok pénzei közt fix átváltási árfolyamot lehetett bevezetni, miközben szemben a korábbi gyakorlattal, a Központi Bankok, szorosan együtt működve, jóval szabadabban gyakorolhatták infációs politikájukat az "árstabiltás" nevében. Minden ország maga választhatta meg az aranyra való átváltás arányát, amit befolyásolt, hogy mennyire lett a háború miatt a forgalomban levő kézpénz állomány felhigitva. Persze, ahol lehetett, a Britek "elősegitették" (hitelek nyujtásával és politikai nyomásgyakorlással) a számukra kivánatos, a piaci értéknél magasabb árfolyamok bevezetését. A túlértékelt Európai pénzekkel próbálták segiteni a Brit exportot és gyengiteni az Európait. Megelőzendő az aranyért való versengést és annak felhalmozását egy az új rendszerben résztvevő központi bank az általa kibocsájtott bankjegyeinek aranyban kifejezett értékét nem csak fizikálisan birtokolt arannyal, hanem más, kölcsönösen jóváhagyott, eszközökkel (mint külföldi pénzek, más országok kötvényei stb.. ) is tudta biztositani. A Britek, köszönhetően a Federal Reserve Bank of New York-tól kapott aranykölcsönnek is, elsők közt tudták stabilizálni a pénzüket és Európában a Népszövetség Pénzügyi Bizotságában való vezető szerepük miatt is több (a Párizsi béke diktátum után)"új' ország megalakuló központi bankjának bábáskodtak, amik a Brit font sterlinget "választották" fedezetnek a kibocsájtott pénzükhöz. Az fizikai aranynak már csak a nemzetközi elszámolásban volt szerepe, szemben a háború elötti arany standardal. A legtöbb, békediktátum elött is létező országban a Háború elött napi forgalomban levő arany érméket kinvonták és már csak a jóval nagyobb értéket képviselő aranyrudakra volt lehetőség a bankjegyeiket beváltani. A világ pénzei gyakorlatilag két csoportra oszlottak, az első osztályba tartozott a US$ és a Brit Font Sterling, amiknek fedezetét valódi fizikai arany jelentette és a többi pénzre, amik fedezetét az általuk birtokolt Dollár és Font számlák melett a Federal Reserve Bank of New Yorknál és a Bank Englandnál örzött arany jelentette, megkérdőjelezve ezen országok pénzügyi függetlenségét. Az USA-t kivéve már csak jobbára kis nemzetek pénzei használtak arany érméket a pénzforgalomban. 1928-ra a legtöbb ország, köztük Hollandia, ahol még mindig napi forgalomban voltak az arany érmék, már Londonban tartotta a jegybanki tartaléka nagy hányadát font sterling számlákon. 1930-ban Bázelben a Bank for International Settlements megalapitásával a BoE elkönyvelheti egyik utolsó nagy sikerét. A BIS-nek egy Centrál Bankja a Centrál Bankoknak funkciót álmodtak meg a megalkotói és a világ központi bankjai havi rendszereséggel megtartott gyűléseken hangolhatták össze a tevékenységüket. A Federal Reserve Bank of New York ugyan nem csatlakozhat a szervezethez, de szorosan együtt működik vele és úgy is tekintettek rá, mintha az USA nem hivatalos központi bankja lenne.
Az egykor az ipari forradalom egyik éllovasának számitó Brit gazdaság csillaga az 1920-as években nem ragyogott valami fényesen és az erős pénz is további gondokat okozott az exportra termelő gazdaságnak. A helyzetet tovább nehezithette az Észak Angliai ipari városokban egyre nagyobb befolyásra szert tevő, egyre militánsabb szakszervezetek, nem mindig realisztikus követelései. Jól szemlélteti a bajokat,hogy az 1920-as évek a brit textiliparnak a visszaeső gyapjú és pamut export miatt az 1870 utáni időszak legrosszabb periódusa volt. Az egykor büszke Brit nehézipar 1925 után, előszőr a történelemben, nettó vas és acél importőré vált. A gazdasági hatások okozta társadalomra nehezedő nyomást (kilenc-tiz százalékos munkanélküliség) növekvő szociális kiadásokkal próbálta enyhiteni a kormányzat, miközben az arany folyamatosan szivárgott ki az országból, 1930 februárjától folyamatos kamat csökkentéssel próbálták orvosolni a helyzetet. Ez mellesleg jól jött a tradicionálisan font sterlingben eladósodott Indiának és Ceylonnak, amiket a mezőgazdasági termékek árának összeomlása által is létrejövő világ méretű válság súlyosan érintett. Az 1930-as évekre a Brit Birodalom importjának kevesebb mint a fele jött Britanniából és csak 42 százaléka az exporjának ment oda.
1931-ben túlértékelt árfolyammal, valamint alacsony (3 százalékos) kamattal találta a Font Sterlinget a májusban, az ausztriai Credit Anstalt csődjével kezdődő, majd a Németországon keresztül a világ többi részére átterjedő bank válság. Augusztusban kormányváltással és megszoritó intézkeddésekkel fűszerezett turbulens események, mint az Invergordon lázadás, után elpárolgott a bizalom London politikai és gazdasági stabilitásában. 1931 szeptember 21-én megszüntették az arany standardot és a BoE felemelte a kamatokat 6 százalékra, hogy majd kevesebb mint egy év alatt 1932 június 30-ára vissza vágja a kamatot 2 százaléra, ami azután változatlan marad 1939 augusztus 24-ig, amikor újra 4 százalékra emelik. (Érdekesség képpen jegyezzük meg a kamat 1939 októberétől újra 2 százalék lesz és az is marad 1951-ig.) Az arany standard kivezetését követően napokon belül megindult a font sterling zuhanása (decemberre az árfolyam már csak $3.25 volt ) magával rántva a világ addigi pénzügyi rendszerét, beinditva a folyamatok és események azon láncolatát, ami a US$ (Federal Reserve note) világ uralmát hozza majd el a nem is olyan távoli jövőben.
A Világháború után a Franciák, a Britekhez képest mindenképpen, eltérő módon álltak neki a pénzügyeik rendbe tételéhez. Franciaország az Első Világháború alatt és után hiperinflációtól szenvedett, amit csak tovább fűtött a költségvetés súlyos deficitje. 1926-ban az elszabadult infláció és a folyamatosan romló Frank hatására a Francia kormány a kellő társadalmi támogatottságot megszerezve neki állt a szükséges megszoritások bevezetésével stabilizálni a költségvetést és a pénzügyeket. Az addig külföldi pénznemekbe menekülő tőke, hirtelen újra vissza áramlott Frankba stabilizálva az árfolyamot a nemzetközi pénzpiacokon. Az inflációt megelőzően hagyományosan deficites Francia külkereskedelmi mérleg teljesen átalakult és időlegesen az export sokszorosává vált az importnak és az addig a külkereskedelmi többlettől származó, külföldi pénzekben felhalmozott bevételek Frankra való átváltása is tovább erősitette a Frank iránti keresletet. A túl erősédést megakadályozandó a kormányzat Decemberben 3.92 centen stabilizálta az árfolyamot. Hivatalosan a Franknak továbbra is a háború elötti (kb 1 uncia arany/100 Frank) átváltási aránya volt, de a nemzetközi pénzpiacokon az árfolyam kb 500 Frank/uncia volt. A Banque de France (akkor még magán kézben volt) nem tudott a hivatalos árfolyamon aranyhoz jutni és drágábban sem akartak venni félve az esetleges veszteségtől ha még is a háború elötti árfolyamon vezetik be újra az arany standardot. A kormányzat ugyanakkor beleegyezett, hogy kártalanitja a bankot minden felmerülő veszteségért a külföldi pénzpiaci tranzakciók során. Ezért a Banque de France stabilizációs műveleteket csak a pénzpiacokon hajthatott végre. Hogy tartani tudják a 3.92 centes árfolyamot massziv Frank eladásokba kezdtek, . A Frank erősődésével újra deficites külkereskedelmi mérleget (1928-ra az export csak 96.1-a volt az importnak) a hagyományosan erős túrizmusból származó bevételek egyenlitették ki. Ennek, valamint a Frank erősödésére és a Font sterling gyengülésére spekuláloknak is köszönhetően a Britek álltal Európára zúditott Font Sterling végül a Franciák kezében kötött ki. A Franciák megkezdték a Font Sterling jeik New Yorkban US$-ra és Londonban aranyra váltását. Az utóbbi a Bank of England heves ellenállásába ütközött. Mivel a BoE kamatot nem emelhetett, amivel egyszerűen megállithatta volna az arany Franciaországba áramlást ( mi lett volna a gyengélkedő gazdasággal, magas költségvetési hiány finanszirozásával, a befektetésekkel a fejlődő világban...) kénytelenek voltak más eszközökhöz nyulni; a font sterling aranyra váltásának feffüggesztésével való fenyegetéssel, a Franciák Britek felé fenálló Háborús adósságra való hivatkozással, más Centrál bankok álltal való nyomásgyakorlással. A Franciák azt tapasztalták, hogy napi £3 millió-ig válthattak be fontot aranyra a BoE dühös ellenkezése nélkül. A Brit Font Sterling és a frissen bevezetett arany elszámolási rendszer védelmében még 1927-ben New Yorkban összeülnek a Bank of England, Banque de France, a Reichsbank vezetői és a Federal Reserve Bank of New York képviselői. A résztvevők megegyeznek, hogy mostantól Franciaország New York-ban vesz aranyat US$ ért, amit annyival olcsóbban kap, hogy kiegyenlitsék a drágább szállitásból fakadó különbözetet, a New York-i és a Londoni "Free" Gold Market-en való Font Sterlingben való arany vásárlás között. A Frank aranyra váltásának újra bevezetésekor a Franciák a Britekkel szemben nem választhatták a háború elötti (19.3 cent) árfolyamot, mert akkor az időközben kibocsájtott túl sok pénz miatt veszélyesen alacsony lett volna (8.6 százalék) a bankjegyek arany fedezete. Végül 1928-ban a sokkal realisztikusabb 3.92 centes árfolyamhoz kötötték a Frankot. Igy is Banque de France álltal birtokolt fedezet 45 százaléka volt csak arany, a fenn maradó 55 százalékot külföldi pénzek, túlnyomó részt Font Sterling, tette ki. A Francia jegybanki tartalékok Londonban és New York-ban voltak letétbe helyezve a szárnyaló tőzsdéken részvénypiaci spekulációkra használva és ezzel tovább gyarapitva az általuk birtokolt Font Sterling mennyiséget. Az 1931-ben az Osztrák-Német vámunióra válaszul, elkezdték az Ausztriai és a Németorszégbeli követeléseiket aranyban érvényesiteni. Sikeresen megroppantva tavaszal Ausztriát és nyáron Németországot, miután jelentősen megcsappantak az aranytartalékaik képtelenek voltak tovább fentartani az aranystandardot. Az általános közhangulatnak és a piacra öntött Font Sterlingnek köszönhetően (mivel az 1927 es New Yorki megállapodás a magán befektetőkre nem vonatkozott) Londonból is megkezdődött az arany Franciaországba való vándorlása. De még a Font Sterling aranyra való beváltásának felfüggesztése elött két nappal, a Bank of England kormányzója biztositotta a Holland kolegáját, hogy náluk biztonságban vannak a Font Sterling betétek, amik természetesen bármikor beválthatók aranyra. A Bank of England, sokakat meglepő, lépése után minden szem a világ vezető hitelezőjére (egyben az egyik utolsó országra, ahol még mindig a háború elötti arany standard volt érvényben) Amerikára szegeződik és igyekszik a legtöbb szereplő a Font Sterlingjét US$-ra és azt aranyra váltani. A 30-as évek közepére Franciországnak sikerül a világ második legnagyobb arany készletét felhalmoznia. Németországnak a 30-as években nem sok mozgástere maradt, hogy monetáris eszközökkel segitse a gazdaság exportját. A 20-as évek hiperinflációjának a friss emléke a kormányzat számára nem tette kivitelezhetővé a Márka leértékelésének a lehetőségét. A bilaterális, barteren alapuló, kereskedelmi szerződések megkötésében látták a megoldást. Szerződött országokkal a saját pénznemükben végezték az elszámolást. Kelet Európai országok esetében gyakorlatilag mezőgazdasági termékeket cseréltek ipari termékekre. Latin Amerikából ásványkincseket és egyéb nyersanyagokat cseréltek szintén ipari termékekre. Mivel az Angolszász országok nem tudtak magasabb árat fizetni a Németeknél ezen országok termékeiért, igy az egyességet kötő országok nem is jutottak elég bevételhez US$-ban és Brit Font Sterlingben, hogy megvegyék Britannia és az USA iparának a termékeit. A Német bilaterális szeződéssek magukban hordozták a lehetőséget, hogy az USA-t és Britanniát megfoszthatják a gazdaságuk nyersanyag forrásától és felvevő piacától egyszerre.
Wilson elnök 1913 December 23-án a Federal Reserve Act aláirásval véget vet egy gyakorlatilag az USA megalapitása ,de legkésőbb 1792 Április 2-án Washington elnök által aláirt Coinage Act életbe lépése óta tartó küzdelemének a Centrál Bankok hivei és ellenzői közt. A függetlenségi háborús Continental és a Polgárháborús Greenback és a bimetál standardról az arany standardra való áttérés is jól ilusztrálja ezen időszak összetettségét. A XIX. századi amerikai elnökök személyének változó, jelenkori megitélése is jelzi, hogy mennyire jelentős szerepük lehet még sok- sok évvel haláluk után is a világtörténelemre. A Federal Reserve Act-től támogatói elég sok mindent vártak ( talán az alkotmány 16-ik kiegészitését is, ami lehetővé tette a 18-ik kiegészitést...) köztük a bankrendszer megszilárdulását, a pénzellátás zavartalanná válását és remélhetőleg világbékét is. Hiszen az egyik fő feladata a Centrál Bankoknak, hogy utolsó menedéként funkcionálva, hitelt nyujtsanak válságok idején bajba jutott bankoknak. Hogy a pénzellátás kellően "elasztikussá" váljon a FED megalakulása elött a bankoknak kb 21 százaléknyi tartalékot kellett felhalmozniuk, amit gyorsan 11.6 százalékra majd a háború alatt 9.8 százalékra vágtak vissza. 1914 November 16-án egynapon, egszerre megnyilik mind a 12 körzetben és megkezdi működését az Európában javában dúló háború miatt már nagyon várt Federal Reserves System. MIvel az Európai hatalmak, felfüggesztették az arany standardot a nemzetközi kereskedelem szereplőinek, hirtelen nagy szüksége lett egy megbizható, a világon mindenhol elfogadott és nagy mennyiségben rendelkezésre álló pénzre tovább növelve a Dollár iránti keresletet. Közben az arany folyása is megindult a háború sújtotta Európából, ezzel tovább erősitve a Dollárt és arányosan gyengitve a világ pénzeit. Az Első Világháború kitörését követően a hadviselő felek, akik a világ nagybefektetői is voltak egyben, hogy fedezni tudják a hadi kiadásaikat, arra kényszerülnek, hogy értékesitsék befektetéseiket. A Britek, ugyan meg tudják őrizni a főbb érdekeltségeiket Ázsiában és Afrikában, szintén nagy összegekben válnak meg befektetéseiktől. Főleg az USA-ban levő érdekeltségeik találtak új gazdára (aminek 75 százaléka az amerikai vasutakban volt). Gyakrolatilag az Amerikaiak megszerezték a kontrolt a vasútjaik felett, hogy az ezért kapott pénzből a Britek az USA-ban gyartott hadianyagot vegyenek. A Háború elött tradicionálisan hitelfelvevő Egyesült Államok a világ vezető hitelezőjévé válik, miközben a Franciák elveszitik a felét. az Angolok a negyedét a teljes háború elötti befektetéseiknek. A Németek, mint befektetők megszünnek létezni a nemzetküzi porondon. Az Amerikai befektetésék Kanadában, Latin Amerikában és Európában fognak dominálni. További súlyos tételek lesznek az Amerikai kereskedelmi bankok és a US Treasury álltal nyújtott kormányközi hitelek az Antant hatalmak számára. Ezek az események és a háború alatti ipari és mezőgazdasági boom nem jöhetett volna létre az új bankrendszer USA-ban való beveztésével elérhetővé válló hatalmas mennyiségű pénz gazdaságba kerülése nélkül. Az USA iparának és mezőgazdaságának óriási löketet ad Európa iparának és mezőgazdaságának a háború okozta nehézségek. A Mezőgazdasági termékek, köztük a gabona félék árának szárnyalása párosulva a kedvező időjárással a Közép Nyugaton beinditja azon folyamatokat, ami majd a Nagy Gazdasági válságban és az egyik legnagyobb emberi tevékenység okozta természeti katasztrófában fog kicsúcsosodni a 30-as években. Az igazan nagy áttörést az iparnak az USA 1917-es (az addigra totálisan eladósodott és az adóságaikat vereség esetén visszafizetni képtelen Antant hatalmak által nagyon várt) hadbalépését követően a Szövetségi Kormány hadikiadásainak megsokszorozódása és kicsit később 1918-ban, a Secretary of Treasury által életre hivott War Finance Corporation hozza el. A BOOM-ot jól jelzi, hogy a háború négy éve alatt 21 ezren válnak milliomossá vagy milliárdossá. Szintén beszédes néhány vállalat profiabilitásának változása; US Steel Háború elötti éves $105 milliós profitja 1914 és 1918 között $240 millóra változik, a Betlehem Steel $6 millióról $49 millióra, The General Chemical szerény éves $800 ezréből lesz $12 millió, az International Nickel Company $4 milliója lesz $73 millió, Du Pont átlagos éves $6 millós profitja a háború alatt $58 millióvá duzzad. Becslések szerint a szabadság és demokrácia megvédése $52 milliárdjába került az USA-nak amiből $16 milliárd mint profit jelentkezett a hadibeszállitóknál. A Federal Reserve System látszólag kimerithetetlen hitel gyára sem volt elég önnmagában ezt a hatalmas summát előteremteni, szükség volt hadikötvények (Liberty Bonds) kibocsájtására is. Mellékesen jegyezzük meg, aminek a visszafizetésére újabb kötvények(Victory Liberty Loan) kibocsájtására lesz szükség.. A termelés folyamatosságának biztositása érdekében, az addigra megerősödött szakszervezetekkel is próbálnak megegyezni és ezen lépések is hozzájárulnak a növekvő bérekhez és teljes foglalkoztatáshoz, ami magával vonja a háború utáni fogyasztás növekedését. (az 1924-es Johnson-Reed Act miatt csökkenő bevándorlás is hatással lehetett a bérekre..) Szintén nem elhanyagolható szempont a USA iparának a robbanásszerű hatékonyság növekedése, amit a sokszor, sok helyen megirt, de a 2000-es évekre mintha a kollektiv tudatból kifakuló Henry Ford innovativ termelési módja és szintén az ő nevéhez is fűződő "wellfare" kapitalizmus társadalomra és gazdaságra gyakorolt hatása is mutat. (Mellékesen Ford futószalaggon való termelésének ötletét Chicago ipari húsfeldolgozói ihlethették és ne felejtsük el megemliteni Pullman vagy Westinghouse nevét sem). Herbert Hoover is egyike volt ennek az "új" gazdasági irányzatnak, ami kimondja, hogy a magasabb bérek magasabb fogyasztást generálnak, ami autómatikusan magával vonza a gazdasági fejlődést. Hoover Secretary of Commerce-ként és később már, mint Elnökként is, minden befolyását latba vetette a bérek emelése és a depresszió alatt azok csökentésének elkerülése érdekében. Az ipari termelésben folyamatosan megjelenő innováció, a lakosság folyamatosan bővülő fizetőképes rétegeinek a fogyasztása által generált folyamatos versenynek köszönhetően is az árak növekedése nem történik meg a kivánt mértékben. A technika fejlődésével új termékek és szolgáltatások jelennek meg a piacon, amik hamarosan mindennapok részesei lesznek az Amerikai háztartásoknak, mint a személygépjárművek, a telefon és a rádió. 1922 és 1928 között a banki hitelek növekedése kétszerese az Első Világháború finanszirozása miatti hitel boomnak. Harding és Coolidge adminisztrációnak a gazdaságpolitikájában kulcs szerepet játszot az alacsony kamatszint. A Federal Reserve Board-ba is ezzel a nézettel azonosulókat delegált mind a két Elnök Az egyik ellenzője a folyamatnak az a Herbert Clark Hoover volt, akkor mint Secretary of Commerce (.. a közéletben betöltött szerepe miatt "Under Secretary of all Departments" is mellesleg) későbbi Elnök, akit aztán a válság okozójának könyvel el a világ. Az USA pénzállománya 1921-es $45.3 miliárdról 1928-ra $73 miliárdra nő, miközben a Federal Reserve Notes ( US$) fedezetét adó arany mennyisége az 1921-es US$2.6 miliárdról csak US$3 miliárdra változik. Ez a hatalmas pénzállomány megtalálja az útját, a magas fogyasztás miatti optimizmus miatt már alapból jól teljesitő tőzsdére, ami ettől még komolyabb szárnyalásba kezd. 1927-ben a Federal Reserve Bank of New York "az első az egyenlő" 12 Federal Reserve Bank közül, hogy kisegitse a Bank of England-et és az 1925-ös arany átváltásra épülö pénzügyi rendszert és hogy végre beinduljon a hitelfelvevők nagy barátja az infláció, tovább növeli az olcsó pénzkinálatot, ami meg sem állt a Wall Street-ig. 1928-ban Federal Reserve Bank of New York-nál és a Federal Reserve Board-nál bekövetkező személyi változásokat követően, megróbálják menteni a menthetőt és jelentős kamatemelésbe kezdenek, hogy megállitsák a bőséges olcsó pénzből keletkező tőzsdei, ingatlan és még ki tudja hány féle buborék további fúlyódását. Ez a lépés a mezőgazdasági árak folyamatos csökkenése miatt kibontakozó válság miatt nehéz helyzetben lévő fejlődő országokat még nehezebb, helyzetbe hozza. A központi bankjaik, hogy lehetőleg lassitsák az aranytartalékaik USA-ba vándorlását, szintén kamat emelésre kényszerülnek, amivel ugyan erősitik a nemzeti pénzeiket, de tovább rontják az export lehetőségeiket. A világ legtöbb termelőjének sajnos csak egy választása marad, ha bevételeiknél akarnak maradni a csökkenő árak melett még többet kell termelniük és eladni. Ami a kinálat további bővüléséhez és ezzel egyenesen az árak további zuhanásához vezet. Mivel a termelők bevételei elmaradnak az addigi fogyasztásukat kielégitők bevételei is elmaradnak. A helyzetet már csak az rontja tovább, mikor az addig "Open Door" és "Free Trade' nagyszerűségét éltető Fejlett országok kormányai érezve, hogy nagy baj van kibontakozóban, hirtelen a semmiből a protekcionizmus legőszintébb hiveiként vámokat kezdenek kivetni a Fejlődő világból érkező termékekre.
1920-21 ben rövid ideig tartó Háború utáni recesszióból komolyabb kormányzati beavatkozás nélkül kilábal a gazdaság. Az, akkor még csak Secretary of Commerce posztot betöltő, Herbert Hoover aktiv közbelépést sürgetett Harding elnöktől sikertelenül, 1928-ban már mint az USA 31. elnöke nagyszabású US$3 milliárd értékű közmunka program tervével állt elő. A "Hoover Plan" feladata lett volna, hogy elhozza az állandó növekedést és kiiktassa még a lehetőségét is egy gazdasági válságnak. 1929-ben Októberének utolsó hetében a nagy tőzsdei zuhanásra válaszul a Federal Reserve Bank of New York, szembe menve a Federal Reserve Board Kormányzójával, hogy megelőzzék a tőzsde teljes összeomlását és lehetővé tegyék a New York-i bankoknak, hogy átvegyék a brókerek és nem banki pénzkölcsönzők kintllévőségeit, gyorsan beavatkozik. A 6 százalékos kamatot leviszik 4.5 százalékra és gyors kölcsönt adnak a bankoknak, valamint nagyarányú Államkötvény vásárlási programba kezdenek, amit aztán diszkont áron tovább is értékesitenek a kereskedelmi bankoknak, hogy azok megemelhessék tartalékaikat Ez olyan jól sikerül, hogy November közepére a nagy Tőzsdei zuhanásnak vége is lett. A közvetlen veszély elmultával a bankok tartalékai szinte azonnal a nagy Tőzsdei zuhanás elötti szintre esnek vissza. December 5-én egy a vezető gyáriparosok kongreszusán elmondott beszédében az Elnök nagyra értékelte a Federal Reserve Systemet, ami lehetővé tette a bankok megmentését valamint vissza állitani a bizalmat és gazdagitani a tőkekinálatot a kamatok csökkentésével. Secretary of Treasury Mellon sem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire bőséges a hitelkinálat. Az American Federation of Labor feje is azt jósolta, hogy a láthatóan kivállóan működő Federal Reserve System-nek hála néhány hónapon belül helyre áll a bizalom, az ipar és a pénzügyi szektor stabilizálódik és minden rendben lesz. 1929 November 23-án távirat útján Hoover Elnök az Államok Kormányzóit együttműködésre sarkalja és az Államok közmunka programjainak a kiterjesztését sürgeti. November 24-én a Department of Commerce csatlakozik az Államok közös erőfeszitéséhez. Hoover Elnök és a Secretary of Treasury Mellon a Kongresszushoz fordulanak, hogy növeljék meg a Szövetségi épitési programok keretét. Még az Első Világháború alatt létrehozott Szövetségi Shipping Board-on kersztül a hajógyártás is komoly támogatásban részesült. A kereskedelmi hajók épitése az 1929 Júliusi 170 ezer tonnáról 487 ezer tonnára duzzad 1930 Júliusára a Szövetségi támogatásoknak is köszönhetően. 1930 Július 3-án a Kongresszus jováhagyja a US$915 milliós gigantikus közmunka programot, ami tartalmazza a Hoover gát felépitését a Colorado folyón. 1930 Szeptember 9-én Hoover Elnök sajtó tájékoztatóján beszél a bevándorlással kapcsolatos intézkedésekről és a nap folyamán a Fehér Ház nyilvánosságra hozza a State Department jelentését a bevándorlásról, ami szerint 1929-től 1930-ig terjedő időszakban (a bevándorlási törvények által addig nem is gátolt) munkaerő bevándorlás Mexikóból (papiron legalább is..) megszünt. Néhány hónapon belül az Európából érkező bevándorlás is 90 százalékkal fog csökkeni. 1929 végén a Federal Reserve Board Kormányzójának továbbra is az volt az álláspontja, hogy érdemi beavatkozás nélkül hagyni kell érvényesülni a piaci hatásokat és ugyan a szektoron végigsöprő csődhullám árán, de a pénz piac magától megtisztul. Ennek ismét szembe menve a Federal Reserve Bank of New York 1930 ban tovább vágta a kamatot 2 százalékra. Végül a Federal Reserve Board Kormányzója Augusztusban lemond. A növekvő gazdasági depresszió és a nemzetközi bank krizis közepette 1931-ben a New York FED, BIS, BoE és a BdF közösen próbálják kisegiteni a Reichsbankot. De hamarosan, a Németeknek újabb és nagyobb mértékű segitségre lesz szükségük, hogy megmentsék most már a teljes bankrendszerüket. A Britek szeptemberi lépése után, amikor felfüggesztették az arany standardot, a Federal Reserve Board 1930-ban kinevezett újjabb vezetője végre eléri, hogy a Federal Reserve Bank of New York felemelje az időközben 1.5 százalékos alap kamatot 3.5-re. Ezzel a lépésel 1931 Októberében sikerül növelni a nemzetközi bizalmat a Dollárban és lassitani az arany kiáramlását az országból. Már a Britek drasztikus Szeptemberi lépése elött az USA pénzügyi elitje, a Federal Reserve Board Kormányzója valamint az USA Elnöke is egyet ért abban, hogy az országnak egy hatalmas méretű pénz és hitel injekcióra van szüksége. Kezdetben az Elnök és a Bankárok közt nem volt teljes az öszhang a kivitelezés tekintetében Hoover Elnök első körben a magán és nem a kormányzati tőke felhasználásával képzelte el ezt megvalósitani. Az 1931-ben megalakult National Credit Corporation nem hozta a várt eredményt és végül 1932 Januárjában az USA Elnöke és a Federal Reserve Board Kormányzója által immár közösen támogatott, a néhai War Finance Corporation mintájára létre jön a Reconstruction Finance Corporation, aminek a feje a Federal Reserve Board kormányzója lesz. (Aki mellesleg a War Finance Corporation feje is volt korábban.) A két poszt egyidejű betöltésével ő lesz a legbefolyásosabb gazdasági és pénzügyi szereplő a Szövetségi Kormányzaton belül. A vasúti társaságok vezetői, bankárok, gyáriparosok, akik addig hangos ellenzői voltak, minden kormányzati beavatkozásnak, lesznek a Reconstruction Finance Corporation legőszintébb támogatói és egyben kedvezményezetjei. Augusztusra a Kongresszusnak sikerül elérnie, hogy átláthatóbbá váljon az RFC működése. Ezzel párhuzamosan az USA elnökének is sikerül elérni Júliusban az Emergency Relief and Construction Act-el, hogy megnöveljék az RFC tőkéjét továbbá, hogy ne csak bajba jutott bankokat és vasutakat mentsenek meg, hanem városoknak és államoknak is adjanak hiteleket, valamint segitség a mezőgazdasági termékek értékesitését belföldön és külföldön. Közben 1932 Februárjában a Senate Banking Commitee-n átmegy az első Glass-Steagall Act, ami lehetővé teszi a FED számára, hogy már nem csak aranyat, de US Treasury által kibocsájtott kötvényeket is felhasználhat fedezetnek Federal Reserve Note, más néven US$ kibocsájtására. Ezzel is tovább növelve az alacsony kamattal kibocsájtható hitel mennyiséget. Sajnos a bizalom viszont megingott, a külföldiek változatlanul cserélték aranyra a Dollárjukat és a lakosság is folytatta a betétjeik készpénzben való kivonását a bankokból. A bankok pedig, hogy fedezni tudják a betétek kivonásával járó készpénzigényt a FED-től vettek fel kölcsönöket és gyakorlatilag kényszerértékesitették befektetéseiket. A tetejében, mivel az RFC által nyújtott segitség nyilvános lett az abban résztvevő bankokat megrohanták a betéteseik, hiszen ki akarta volna a pénzét egy bajban lévő banknál tartani.. Tehát adva volt annak a nemzetközi pénzügyi rendszernek a válsága, aminek éppen a megalapitásában érdekelt BoE rugott fel és javában folyt a háború elötti világkereskedelem átalakulása, megfüszerezve egy kis tultermeléssel és már a kortársak álltal is minimum ellentmondásosnak tartott válaszlépésekkel, amit a válságra adtak a kormányok. Már csak Észak Amerika legnagyobb emberi tevékenység által okozott ökológiai katasztrófája tud tovább rontani a helyzeten. A Közép Nyugaton beköszönt újra a száraz időszak, bibliai mértékű csapások sorozata nappal is éjszakai sötétséget hozó pusztitó erejű porviharok, a maradék zöldet felfaló rágcsálok hada és rajzó rovarok sokasága együttesen majdnem megsemmisiti az Amerika "Kenyeres Kosarának" tartott régiót. A talaj,amire az emberek boldogulása épült, szembefordult megművelőivel, megölve állataikat és gyerekeiket. Közben a Fehér Háznak új elnöke lesz, akiről elmondható, hogy tevékenysége minden embere kihat a jelenben.
A Nagy Sikság Északról, Kanadától Délig egészen Texasig és Nyugatról a Sziklás hegységtől Keletre a Missouri folyóig terjed. Nincs semmilyen geológiai akadály a hideg Északi Sark és a Trópusi éghajlatú Mexikói Öböl között, ami váltakozó erejű és irányú, de állandó szelet eredményez, erősen ingadozó csapadék mennyiséggel párosulva. A természetes növénytakarót évezredeken át, gyakorlatilag elhanyagolhatóan nagyon kevés fát és bokrot leszámitva, hosszú, akár méteres gyökerekkel rendlekező fűfélék alkották. Ez a növénytakaró képes volt megvédeni a talajt az állandó szél eróziójától és folyamatosan nedvesen tartotta a talajt a gyakran aszályos időszakokban is. A Nagy sikságot a szélsőséges időjárás, mint például a tornádok, évszázadokig nem tették kivánatos célpontá mezőgazdasági hasznositás szempontjából. Hasznossithatóságáról egyesek véleménye kimerült a " Nem volna szabad egy Amerikai állampolgárt sem arra itélni, hogy ott lakjon kivéve ha büntetésből akarják oda száműzni" ben. A végeláthatatlan fűtenger a Transzkontinentális Vasút megépitéséig az indiánok és bölénycsordák birodalma volt. A bölények majdnem teljes kipusztitása és indiánok rezervátumba zárása után marhatartók vették birtokukba a területet. A Beef Bonanza, amiből a későbbi Elnök Teddy Roosevelt is kivette a részét, rövid idő mulva az 1880-as évek kemény telei miatt, amik megtizedelték az állatállományt véget is ért. A vasúttársaságok a szövetségi kormánytól kapott földterületeken intenziven próbálkoznak lakosok betelepitésével inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az 1890 es években bekövetkező aszályos időjárás véget vet egy időre a betelepitéssel. Aztán jön az Első Világháború és mint sok minden másban itt is nagy változást okoz. A Háború miatt a világpiacról kieső jelentős európai gabonaexport miatti növekvő kereslet ( és az 1917-ben életre hivott Food Administration által megszabott árak...) magas árakat eredményez. A kormányzat, a korábbi Enlarged Homestead Act-el 1909-ben és az 1916-os Farm Loan Act-al is ösztönzi az új területek művelésbe való bevonását. Természetesen megjelenek a "befektetők" is és hamarosan a tudományra is hivatkozva (mint az "eső követi az ekét ... változik tartósan a klima, sokkal több lesz a csapadék és jelentősen fog mérséklődni a szél.. a préri fű nem engedi beszivódni az esőt a földbe ..." ) megkezdik a nagyüzemi betelepitését a jobbára szegény, földre és tulajdonra vágyó európai bevándorlókkal. Ezekhez az eseményekhez párosul, mintegy önbeteljesitő jóslatként egy csapadékosabb időjárású évtized. A Háború után csökkennek a gabonafélék felvásárlási árai, de tovább növekszik az új müvelésbe bevont területek mérete. A hatalmas ipari fejlődés, ami átformálja a mezőgazdaságot lehetővé teszi, hogy a hatékonyság növekedés kompenzálja a később is csökkenő árakat. Az ország már akkor is kiváló infrastruktúrájának köszönhetően a szállitás olajozottsága is hozzájárul, hogy az USA mezőgazdasága a világpiacon is versenyképes legyen. A betelepülök szivós, kemény munkájának eredményeként és a kedvező piaci, időjárási tényezők gyümölcseként kialakul egy új, fizetőképes és talán még fontosabb, hitelképes, réteg. aki fogyasztásával nagyban hozzájárul az ipar sikeréhez is. A mezőgazdaság folyamatos expanziójának hitel igénye egyben a bankszektorban is komoly eredményeket generál. Megindul a befektetések új formálya, és megjelennek az aktatáskák városi "farmerek". Senki nem akar kimaradni az évszázad nagy üzletéből. A korábbi évszázadok aszályai kikerülnek a köztudatból 1929 Júnisuában az Agricultural Marketing Act életbe lépésével léterjön a Federal Farm Board, amit indulásakor a US Treasury megtámogat US$500 millióval, hogy alacsony kamatozású, hosszú lejáratú hiteleket biztositson a mezőgazdasági társulásoknak, hogy azok a tároló kapacitáshoz jussanak és terményeket intervenciós áron vásárolhassanak fel , stabilizálva a mezőgazdasági termékek árait. Október 26-án nem sokkal a Tőzsdei zuhanás után a Federal Farm Board US$150 milliós hitelprogramot indit, amivel azt kivánják elérni, hogy a gabona ne kerüljön nyomott áron a piacra hanem tárolják addig, mig az árak elindulnak újra felfelé.( ezzel "sikeresen" csökkentve az amerikai gabona világpiacra kerülő mennyiségét is, aminek a kiesését a fejlődő világ termelő igyekeznek is a termelés azonnali növelésével pótolni) Meg is alakul hamarosan a Federal Farm Board hathatós közreműködésével a Farmers' National Grain Corporation, hogy centralizálva "hatékonyabbá" tegye a mezőgazdasági társulások gabona értékesitését. A Federal Farm Board által nyújtott hitelekkel és a Farmers' National Grain Corporation kartelezésének is köszönhetően ideiglenesen sikerül stabilizálni a gabona árakat. Ezen felbuzdulva a termelők tovább növelik a termőterületek és ezzel a kinálati oldalt. 1930 tavaszán Hoover Elnök további US$100 milliót kér a Kongresszustól, hogy a Federal Farm Board tovább folytassa a hitelezést és felvásárlását. Az árak ettől függetlenül tovább esnek és a Farmers National Grain Corporation-ön kivül levő független farmerek, valamint a Federal Farmer Board további államilag támogatott felvásárást sürgetnek és meg is alapul a Grain Stabilization Corporation ( közel ugyanazokkal a tulajodnosokkal, akik a Farmers National-ben is érdekeltek, ugyanazokkal a jól fizetetett tisztségviselőkkel, ugyan abban a Delaware-i irodába bejegyezve, a két cég még a villany és telefonszámlát is megosztva fizette ..). Grain Stabilization által felvásárolt gabonát a Farmer National raktározza némi dij ellenében biztositva Farmer National profitabilitását mig a Grain Stabilization felmerülő veszteségeit a Farm Board fedezi a Treasury of the United States segitségével. A kormányzati bevatkozásnak hála továbbra sem zuhannak akkorát az árak, ami további termelés növelésre ösztönzi a termelőket. A Secretary of Agriculture Arthur Hyde és a Federal Farm Board addigra a termelés csökkentésében látná a megoldást és komoly kampányba kezdenek, de a termelők, bevételeik csökkenése miatt a termelés további intetziv növelésében és ezzel a növekvő mértékű értékesitésben látják a megoldást, miközben még intervenciós felvásárlásra is számithattak. A Grain Stabilization Corporation továbbra is hatalmas készleteket vásárol fel stabilizálandó az árfolyamot 1931 közepéig. De az árak csak csökkenek és a termelés csak növekszik. 1931-es szezon, köszönhetően a bőséges téli csapadéknak, az addigi évek legjobb termését eredményezi. Csak éppen nincs, aki ezt a rekord termést megvegye. A Federal Farm Board látva a tendenciát úgy dönt a külföldi piacokra kell önteni a felhalmozott gabonát. Az árak összeomlanak a termelők jó része fizetésképtelenné válik. Az árak a termelők önköltségének a felét fedezik csak, már ha hajlandó átvenni valaki. A gabonatárolók csordulásig teltek és hatalmas dombokban állt a szabadban az eladhatatlan termény. A Federal Farm Board-nak sikerül hasonlóan "hatékonyan" beavatkoznia országszerte a gyapot termesztésbe is (szintén Delaware-ben egy irodába bejegyzett cégkettős American Cotton Cooperative Association/Cotton Stabilization Corporation életrehivásával...) valamint Delaware-i ikercégek nélkül a zöldség és gyümölcs termesztésbe ( Kaliforniai szőlőtermelőknek csak hab a tortán a Prohibició..), a gyapjú előállitásba, a tejtermékek és baromfi ágazatokba, a rizs és szójabab termesztésbe. Egy részét a felhalmozott és eladhatatlan készleteknek, amik a Szövetségi Kormánynál kötnek ki, végül a Kongresszus a Vörös kersztnek adományoz. A talpon maradt termelők további hitelekkel de töretlen optimizmussal készültek a következő szezonra. Az előző évtizedhez képest szokatlanul száraz télen 1932 Január 21-én délután Amarilloban(Texas) lecsap az első komolyabb homokvihar. A környéken nem voltak szokatlanok addig sem a homokviharok de az aznapi felülmult minden korábbit. Körülbelül 3 km magasra emelkedő és 100 km/h sebességgel lecsapó homokvihar éjszakai sötétségbe boritja a várost, majd hamarosan tovább ált. A száraz telet száraz tavasz követi, a szél fel felkapja a növénytakaró nélküli, a csapadék miatt finom porrá váló talajt sokszor sötétségbe boritva a nappalt. Az 1932-es év duplán katasztrófális a gazdáknak, a szárazság miatt a termés is katasztrófális de az árak ha lehet még katasztrófálisabban alacsonyabbak. A gazdák ősszel újra belevágnak és újra vetnek és bizakodnak. Akik még talpon vannak, minimálisra vágják vissza a fogyasztásukat további nehézségeket okozva a gazdaságnak. A nekik hitelezők sem lesznek jobb helyzetben. Talán a Prohibiton következménye miatt is nagyban erodálódott az establishment-be vetett bizalma az embereknek és egyre nagyobb mértékben kezdik kivonni a betéteket a bankokból, ami felgyorsitja a Közép Nyugaton a bankok tömeges becsődölését. Ezekkel a bankcsődökkel legalább még azok is elveszitik megtakaritásaikat, akiknek addig maradt egyáltalán. 1932 Januárjában a Federal Farm Board összességében sikertelen működésének a következtében a vezető agrár szervezetek Washingtonban tanácskoznak. Hatékony termény felesleg felvásárlást, stabil pénzt, az árúk "shortolásának" a tilalmát és a Fülöp-szigetek függetlenségét tűzik ki célul. (Az utóbbival véget akarnak vetni az onnan érkező mezőgazdasági termékek vámmentességének). Hiába nyújt be számos Képviselő törvénytervezeteket az agrárium további támogatásával kapcsolatban a Kongresszusban nem sikerül elérniük a céljaiakat. Május 3-án 3000 farmer Iowa-ban úgy dünt az évben Július 4-én Sztrájkba lépnek, hogy ezzel érjék el a mezőgazdasági termékek árának a növekedését.. Jelmondataik, szlogeinjeik a "Maradj otthon, ne vegyél semmit és ne adj el semmit" és a "Mi majd eszük a kenyerünket, a sonkánkat és tojásunkat, ők meg majd eszik az aranyukat" voltak. Az egy hónaposra tervezett Farmer Holiday Iowa-ból átterjed North és South Dakota-ba, MInnesota-ba, Montana-ba. Hamarosan a résztvevők, a passziv ellenállás helyet nagyon is aktivan kezdenek fellépni. Utakat vonnak blokád alá megállitva a szállitmányozást, fegyvereikkel kényszeritik jobb belátásra a vonakodókat és a sztrájkban nem résztvevőket. Khaki Shirts of America is ekkor alakul meg. Minnesota Kormányzója Floyd Olson felvetette, ha a többi Farm State is csatlakozik akkor az Állami Miliciával is támogatja az embargót. A farmerek önvédelmi csoportokat kezdenek szervezni, de 1932 végére a Farmer Holiday mozgalom elcsendesedik. A Farm termékek áremelkedést nem tudták ugyan elérni, de sikeresen csökkentették a jelzálog terhek mértékét. "Penny-sales"-eket szerveznek, ahol a kényszer árverezésre itélt adósok ingóságait a közösség 1 centért vesz meg és vissza adja a csődbe ment tulajdonosoknak.1933-ban Olson Kormányzó is adós moratóriumot hirdet a csődbe mentek védelmében. Az aszály a Nagy Sikságon tovább tart és a szél eróziója a takarónővényzet nélkül maradt elhagyatott, egykori szántóföldeken tovább tombol. A porviharok egyre erőssebbek és egyre tovább tartanak. A szél által elhordott termő réteg felszinre kerülő kemény altalaj tovább fokozza a még mindig kitartó gazdák nehézségeit. A belélegzet nagy mennyiségű finom por tüdőgyulladáshoz vezetet, ami 1935-re már járványos méreteket öltött. A levegőbe kerülő finom talajszemcsék gyakorlatilag gyerekeket és állatokat fojtott meg.1 934-ben már az egész országot aszáj sulytotta szokatlanul meleg időjárással párosulva. Május 9-én egy napokig tartó porvihar támad Nebraska-ban, a szél Keletre viszi a felkapott talajt Chicago-t kb 6 millió tonna porral boritva be. Május 10-én a vihar eléri és sötétségbe boritja Cleveland-et és Buffalo-t majd 11-én beboritja a Keleti partot Bostontól Savannah-ig. New Yorkban délben fel kellett kapcsolni a közvilágitást. 13-án az Atlanti Óceánon haladó hajók, több ezer kilométerre a partoktól is kaptak a porból. Az addig csak távolinak tűnő probléma valósággal sokkolta a Keleti parti elitet. A Dust Bowl-ként elhiresült régióból tömegével vándorolnak a tönkrement, sokszor szó szerint földönfutóvá váló Okie-nak hivott nincstelenek Kaliforniába. Több kisérlet is történik majd a pusztitás helyre állitására (a terület kisebb mértékű mezőgazdasági hasznositása, legelők újra "telepitése", talaj szél erózió elleni védelme ..) de sokáig úgy tűnik egy évtizedes emberi tevékenységgel sikerült az egykor bölények millióit évezredeken át eltartani képes Nagy Sikságból vándorló dünékkel tarkitott terméketlen sivatagot formálni. A végső áttörést az 1939-ben az újra csapadékosabbá váló időjárása hozza majd meg.
Egyenlőre talán ennyi is elég, hogy az olvasó lássa , hogy az iskolai történelem oktatás során vagy "ismeretterjesztő" műsorok által sugalmazott ok-okozati összefüggések némi kiegészitésre szorulhatnak. A késsőbbiekben lesz még folytatása a témának de ez alapvetően, egy hadtörténeti blog akar lenni és sok száz leütésnél tartunk már és még mindig nem löttek!! Ugyhogy a következő bejegyzésben már kicsit katonásabb vizekre evezünk.
Zárásként szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet minden katonának, rendőrnek, tűzoltónak és egészségügyi dolgozonak.
A fenti irás az alábbi forrásokon alapszik: The mystery of banking Rothbard, Murray N The case for gold: a minority report of the U.S. Gold Commission Paul,Ron The depression and the developing world, 1914-1939 Latharn, A.J.H. America's great depression Rothbard, Murray N A history of money and banking in the United States Rothbar, Murray Race relations within western expansion Levine, Alan J Activities and Operations of the Federal Farm Board United States Senate. Report of the commetee on agriculture and forestry Going through the labyrinth: the political economy of Argnetina's abandonment of the gold standard (1929-1933) Pablo Gerchunoff and José Louise Machinea Rethinking the Farm Revolt of the 1930s William C. Pratt Twentieth Annual Report of the Federal Reserve Board covering operations for the year1933 The Japanese Economy during the Interwar Period: Instability in the Financial System and the Impact of the World Depression Masato Shizume Aspects of the Brazilian Experience with the Gold Standard Winston Fritsch and Gustavo H.B. Franco The bank of France and the Gold Dependency: Observations on the Bank's Weekly balance sheets and reserves, 1898-1940 Robert Yee War is a Racket (The Profit That Fuels Warfare) Major General Smedley D. Butler Prohibition (TV series) Ken Burns Dust Bowl (TV series) Ken Burns
