"Ha katonásdit akartam volna játszani, akkor a Hadsereghez jelentkeztem volna" néhány 'Sea' Marines véleménye a XX. század közepéről.

" ...Oh, maga a Tengerészgyalogságnál szolgált!- mondta tágra nyilt szemekkel. Hősünk, mintha áramütés érte volna, felpattant a teritett asztal mellől és vigyázba vágta magát  'Igen kisasszony' vágta rá büszkén azonnal. Majd egy pillanat mulva őszinte döbbenettel a hangjában - 'De honnan tudta ezt kegyed?'- ' Mindig mielött beleharapna a kenyerébe hozzá ütögeti a tányérjához' - felelte bájosan kacagva..." elképzelt beszélgetés a XVIII. századi Angliában.

"25 éven belül ismét háború lesz és az háromszor ennyibe fog kerülni" Nagy Britannia Miniszterelnökének, Loyd George-nak tulajdonitott mondás 

   A poszt végén felsorolt forrásokon alapszik a lrrp.blog.hu-n "Per Mare Per Terram" cimmel korábban megjelent, a Royal Marines Corps történetének szentelt rövid bejegyzés, most következő rövid folytatása. A Viktória Keresztel kitüntetett Bernard Freyberg-re az irodalom jegyzékben felsorolt források egytől egyig Freyburg néven hivatkoznak, de mindenhol máshol az Interneten Freyberg-ként szerepelt, ezért a szerző is igy irta ennek a nagyon is kalandos életű férfiúnak a nevét. A bejegyzés olvasása során valószinüleg fel merül, majd az olvasóban a kérdés Mit kerestek Birt Királyi Tengerészgyalogosok 1918-ban az addigra semleges Észak Oroszország kikötőiben? Ha a kedves olvasót nem fogja kielégiteni a poszt irásához szolgáló forrásokban szereplő válasz, akkor ne érezze rosszul magát inkább javaslom kezdje el olvasgatni az "Amit nem hallotunk az iskolában" lrrp.blog.hu-n korábban megjelent bejegyzés alapjául szolgáló forrásokat és olvasgasson arról az ominózus orosz Cárról, akinek az intervenciója vezetett Világoshoz. De lehet, hogy a Global War On Terror eseményeit tanulmányozva jóval prózaibb magyarázatot kapunk. Mint mindig a lrrp.blog.hu-n megjelenő irásokkal kapcsolatban a tévedés jogát fentartom. 

  Miután a Royal Naval Division-t kivonták a Gallipoli félszigetről a Royal Navy és a British Army vezetés közt komoly nézeteltérés támadt annak további sorsát illetően.Végül döntés született, hogy a hadosztály állományát Franciaországba, a BEF (British Expeditonary Force) alárendeltségébe vezénylik. Az RN hadosztály parancsnoka Major General Paris (Royal Marine Artillery) is meg volt győződve arról, hogy a hadosztály feloszlatásra fog kerülni. Ezért nagy meglepetésként érte őt is, hogy a szabadságolás céljából a szigetországba vezető útja során Párizsban egy ennek nagyon is ellentmondó sürgöny fogadta. A sürgönyben tudatták vele is, hogy a hadosztálya  a War Office (Brit Hadügyminisztériumnak megfelelő kormányhivatal ... talán érdemes lehet megjegyezni az Admiralitás volt a Tengerészeti Minisztériumnak megfelelő kormányhivatal ) alárendeltségébe került és Franciaországba vezénylik, ahol újászervezik a sorait, "valódi" hadosztályá alakitják és a benne szolgálók további kiképzésben fognak részesülni. A 63.(RN) Division névre átkeresztelt hadosztályba az alábbi alakulatok tartoztak: 188th Infantry Brigade amit a 1st RMLI, a 2nd RMLI, a Howe és az Anson zászlóaljak alkottak. A 189th Infantry Brigade amit a Hood, Drake, Hawk és a Nelson zászlóaljak alkottak. Mind a két dandár főparancsnoki beosztását a hadseregtől jövő Brigadier General-ok fogják betölteni. Két haditengerészeti zászlóaljt kivéve a zászlóaljak (és számos szakasz ) parancsnokságát az RMLI (Royal Marine Light Infantry) tisztjei látják el. Brigadier General Trotman (RMLI)  a korábbi RND 1. Dandárának parancsnokát a 63.(RN) Hadosztály harmadik dandárjának a 190th Infantry Brigade parancsnoka lesz. Brig. Gen. Trotman alárendeltségébe a Royal Fusiliers 7. Zászlóalja, a Bedforfshire and Hertfordshire Regiment 4. Zászlóalja, az Honourable Artillery Company (csak hogy egyszerű legyen ez valójában egy Regiment neve..) 1. Zászlóalja és a Royal Dublin Fusiliers 10. Zászlóalja tartozott. A hadosztály fennállása során előszőr hadosztály tüzérsége is lesz, amit a Royal Field Artillery fog biztositani 18 fontos tábori ágyúkkal. A Royal Marines sorai közül fognak kikerülni a hadosztály utász, szignál, egészségügyi és szállitó alegységeiben szolgálók. A hadosztály számára komoly gondokat fog jelenteni a személyi állomány feltöltése és megtartása. Maj. Gen. Paris " ...az Admiralitás százával lopja az embereket. Az eltávozásokról senki nem tér vissza és ezreket hajókra rejtenek el. Nagyon megnehezitik a dolgokat. A Hadsereg szerint a Flottával ugyan úgy hadban állunk, mint a Németekkel. Utolsónak AG Nichols (Adjutant General a Tengerészgyalogság főparancsnoka) rugott belénk a kijelentésével  -'.nem fogjuk többé hagyni, hogy a hadsereg a rátermett Marines-t elszipkázza  tőlünk..'- Még is milyen a nem rátermett Marine!? "  Ugyan akkor ezt a képet árnyalja, hogy csak a Guard és a Royal Marines egységek tehették meg, hogy saját embereiket kérjék utánpótlásként. A többi alakulat katonái, miután sérülésükből vagy betegségükből felgyógyulva újra harcképesnek nyilvánitottak egy Franciaországi depóba kerültek, ahonnan gyakran számukra teljesen idegen egységehez lettek vezényelve. (ez a gyakorlat a Magyar Honvédséget megjártaknak biztos nem tűnik nagy számnak, de ahogy az egyik forrás is kiemeli egy Skót-ként egy Wales-i egységhez kerülni vagy akár egy Angolnak egy kilt-et viselő Skót felföldiekből álló alakulathoz való átvezénylés nem lehetett egy örömteli hir...)  Franciaországban a Hadosztályban szolgálók új fegyverekkel és harceljárásokkal ismerkedtek meg. A közepes géppuskáik immáron Vickers-ek voltak és századokba szervezték őket, minden Dandárnak lett egy. A zászlóaljakat Lewis könnyű géppuskákkal látták el és minden szakasznak lesz egy.  A Stoke aknavetők használatát is elsajátitották és sor kerül majd szakasz, század, zászlóalj és még dandár szintű hadgyakorlatra is. Az első vonalba vezénylésük elött még a csendesebb szektorokban "orientációs tréningben" is lesz része a csapatoknak. Összevetve a korábbi gyakorlattal szemben elmondható, hogy alapos kiképzésben részesülnek. 

 A Nyugati Front állóháborúja során a csapatok alkalmazása sokat változott. Egy zászlóalj által tartott frontszakaszon előre tolt őrposztok kerültek kialakitásra, amik egymással nem is voltak közvetlen kapcsolatban. Az őrszemek tábori telefonon a zászlóalj parancsnoksággal áltak összeköttetésben  és az arcvonalra jobbára merőleges irányú futóárkok tették lehetővé azok megközelitését. Ezen posztok feladata az esetleges támadások időben való jelzése volt. A következő vonalban állomásozók feladata az előrenyomuló elllenség késleltetése és a kis létszámú helyi támadások visszaverése volt. A harmadik vonal feladata volt a komoly, nagy erőkkel végrehajtott támadások megállitása és itt kerültek elhelyezésre megerőditett lőállásokban a Vickers géppuskák, aknavetők is.  A front vonal mögötti zászlóaljak is kiépitett állásokban kerültek elhelyezésre és az árokrendszer gyakran több kilóméter mélységben lett kialakitva. Talán fontos megjegyezni, hogy a védelem fő erejét a tüzérség jelentette. Az egyik forrás kiemeli, hogy a Nyugati Fronton szemben az általános nézettel nem a géppuskák hanem a tüzérség ( lövegek, aknavetők) szedték a legtöbb áldozatot. ( ha a szerző emlékei nem csalnak a 2. Világháború során a Tengelyhatalmak Keleti Fronton elesett katonáinak a túlnyomó többségével is a Vörös Hadsereg tüzérsége végzett). A nagy veszteségek miatt szabályként bevezették, hogy támadások során a Zászlóalj parancsnok helyettese és néhány más tiszt, két század sergeant-majors-i ( vezénylő zászlósok a 2020-as évek Honvédségénél..) a  tiszhelyettesek egy hányada és legénységi állományból is néhányan hátra maradtak. A hivatalos nevük LOOB azaz 'left out of battle' ( csatából kihagyottak) volt, akik egyfajta tartalékként funkcionáltak. A támadás során a veszteségek pótlására is használhatták őket, de leginkább egy zászlóalj 'újászervezése' esetén annak a magját alkották.  Major General Paris, aki 1914-ben még az Antwerpeni harcok elött lett a hadosztály parancsnoka és nagy népszerüségnek örvendett az alárendeltjei körében, 1916 október 13-án a 190. Dandárnál tett szemle körútja során egy tüzérségi lövedéktől súlyosan megsebesült és egyilk lábát is elvesztette. A hadosztály új parancsnoka a Major General Shute lett az Army-tól,  aki annak ellenére, hogy egyes források szerint hatékonyan vezette a 63. (RN) Hadosztályt, ( vagy pont azért..) népszerűtlen volt az ott szolgálók körében. A források szerint nem "értette meg"/vette jó néven a hadosztály  haditengerészeti mivoltából fakadó "sajátosságait". 1917-ben Maj. Gen. Shute távozik posztjáról és a későbbiekben hadtest parancsnoki beosztásba fog kerülni. A Hadosztály élén a későbbiekben a  Hadsereg két másik Vezérőrnagya fog megfordulni Major General Lawrie és Major General Blacklock. 

 A 63. (RN) hadosztály első komolyabb megmérettetésére a Nyugati Fronton november 13-án 1916-ban, a Somme-nál Július 1 óta tartó közel öt hónapos offenziva utolsó, Battle of the Ancre néven elhiresült fázisában kerül sor . A támadást töbször elhalasztották csak, hogy a vizes talaj felszáradjon és a sár ne nehezitse meg a támadó csapatok amúgy sem könyű dolgát. A támadás célja ismét olyan (immáron csak a térképen, névleg létező) a harcok során gyakorlatilag addigra megsemmisült falvak (Beaucort és Beaumont Hamel) elfoglalása lesz, amiknek az elérése a közel 5 hónappal korábban megindult hadművelet első célkitűzései közt szerepeltek. November 13-án 03:30-kor a támadásban résztvevő egységek erre a feladatra kijelölt szakaszai  elhagyták az Antant erők vonalait és kúszva megközelitették a sötétben a Német drótakadályok szélét, majd ott várakoztak a sűrű reggeli ködben a támadás megindulásáig. Ugyan ez azzal járt, hogy a támadást közvetlenül megelőző tüzérségi tűz a saját csapatokat is veszélyeztette, még is sikeres harceljárásnak tartotték a Somme-nál folyó harcok során, mert a csapatoknak az előrenyomulások során a tüzérségi tűz áthelyezésekor nem kellett sokáig a nyilt terepen tartózkodniuk . A harceljárásrt "leaning on the barrage" (tüzérségi tűz-re támaszkodás/'követése' lehet Magyarul.) nevezték. Sergent Nettleton " A támadás 05:45-kor kezdődött... 1000 ágyú, 18 fontosoktól a 15"-ig egy 1 km-es frontszakaszt löttek olyan gyorsan ahogy csak lehetséges volt." A támadás megindulásakor a Német tüzérek és géppuskákos gyorsan reagáltak. Az RMLI 1. és 2. zászlóalja a veszteségeiknek a felét  még a senkiföldjén való  előrenyomulás során és a Német első vonal elfoglalásakor szenvedték el. Az RMLI 1. Zászlóalja  az őszes századparancsnokát már ekkor elveszitette. A továbbra is sáros talaj a mozgást nagyon megnehezitette. Az ellenséges árkokat a Brit tüzérség szinte eltörölte ezért a Brit  Tengerészgyalogosok számára  az elfoglalt állások biztositása nagyon nehéz feladatnak bizonyult.  A  Lt. Col.  Bernard Freyberg vezette Hood Zászlóalj szerencsésebb volt, a Németek első vonalain mondhatni könnyedén áttörték. Captain Monatgu (RMLI) a D század parancsnoka " Valószerűtlen látvány volt a hullámokban előre nyomulók árnyai a ködben miközben a köztük fellobanó lángok megcsillantak a fegyvereikre erősitett bajoneteken... Két szakasszal elszakadtam a zászlóaljtól és úgy keltünk át az ellenség első három védővonalán, hogy nem is nagyon láttuk őket...Végül a saját tüzérségünk össztüzének a kellős közepén találtuk magunkat... úgy éreztem eltévedtünk, de hamarosan felismertem az állomást és az állomáshoz vezető utat, amikről korábban jegyzeteket készitettem... tudtam, hogy túlságosan előre nyomultunk...vissza vontam az embereimet, hogy kikerüljünk a tüzérségünk tüzéből. A tisztiszolgám Royds is ekkor sérült meg a lábán.. Üzenetet irtam a Parancsnoknak a poziciónkról és vártam, amig megérkezett. Már egyre jobban kivilágosodot mikor a helyszinre érő Zászlóalj parancsnok át vette az irányitást" Lt. Col. Freyberg nem várta be a tervek szerint hozzá csatlakozó Drake zászlóaljat,  hanem folytatni akarta az előrenyomulást.  Végül a frontvonal többi szakaszán súlyos veszteségek árán de sikerült a 63. (RN) Hadosztály egységeinek a támadás ebben a fázisában számukra kijelölt célokat elérni. RMLI 2. Zászlóaljának a signal sergeant-je az "Y-part" veteránja Meatyard Őrmester " ...megjött a jelszó a Parancsnoktól. Az Adjutant és a zászlóalj törzs előrenyomult a Német árkokig.... az előzetes tervek szerint egy telefonállomást alakitottunk ki... Parancsot kaptunk, hogy innen egy bizonyos pontig előre haladva húzzunk ki egy telefonvonalat.  Ahogy haladtunk előre úgy tekertük le a vezetéket... Szinte mindenhova becsapódó lövedékek miatt az egész tájat törmelék és sárral teli bombatölcsérek boritották. A félig vizzel telt mélyedésekben súlyos sebesültek hevertek...sokukat elsősegélyben részesitettünk... végül elértük a kijelölt pontot. A körülöttem lévők közül párat mesterlövészek találtak el. Az Adjutant, Captain Farquaharson itt sebesült meg előszőr és miközben útban volt már vissza felé még egyszer meglőtték. Captain Muntz az RMLI 1. zászlóaljának az Adjutant-ját is itt lőtte le egy mesterlövész. A fején találták el  és meg is halt."  Freyberg az előretörés lendületét kihasználva a Németek utolsó védőöve ellen akart nyomulni. Major General Shute  viszont aggódott, hogy az előrenyomuló Lt. Col. Freyberg csapatai elszakadhatnak a Hadosztály többi egységétől ezért az azok balszárnyán levő 188. Dandárt is további előrenyomulásra utasitotta. Sergeant Meatyard  " A Parancsnok a kalapját a feje felett lengetve kiáltotta 'Gyerünk Tengerészgyalogosok' ..és az RFA (Royal Fleet Auxiliary "segédszolgálatos tengerész") egyik signaler-ét hagyta a telefonnál.... Ahogy rohantam előre a vezeték letekeredett a dobról...sikerült magamra vonni a támpont egyik géppuskásának és néhány mesterlövészének a figyelmét ... 15 yard-onként egy bombatölcsérbe vetettem magam levegő után kapkodva...aztán leráztam a lábamról a sarat és előkészitettem a kábelt, hogy könnyebben letekeredjen...felpattantam és előre törtem újra és újra. Ha a géppuska megszólalt azonnal földre vetettem magam és ez megzavarhatta őket, nem tudhatták eltaláltak-e vagy sem.  Végül elértem az árkot.... Beüzemeltem a telefont és a kapcsolat még mindig jó volt... Az egyik emberemnek mondtam, hogy hozzák el az 'aeroplane shutter'-t (lamellás jelző lámpa repülőkkel való kommunikációhoz)..  kezdett sötétedni  tudtam, hogy reggel a 'Communication Plane' (spoiler az ST-k  is nagyon várják majd néha ezeket a repülőket  Laoszban..) el fog repülni a fejünk felett, hogy meghatározza a poziciónkat és majd ezzel tudunk kommunikálni vele... "  Az éjszaka folyamán a két RMLI zászlóalj folyatta az előre nyomulást. A telefonvonalat az ágyúzás többször is megszakitotta de Meatyard Örmester és emberei újra és újra helyreállitották a kapcsolatot. Reggel a kommunikácós gép megérkezett és az előzetes tervek szerint egy vörös jelzőfáklyát dobott le. A 63. (RN) Hadosztály zászlóaljai közül egyedül a RMLI 2. Zászlóalja tudta kihelyezni a jelzőpaneleket és a jelző lámpájukkal is csak ők tudtak a géppel kapcsolatba lépni. A Military Medal-lal kitüntetett Meatyard Őrmester elhivatottságának köszönhetően a Zászlóalja a támadás alatt szinte végig kapcsolatban volt a Dandár parancsnoksággal, amire  ritkán volt példa a Háború ezen szakaszában.  November 14-én reggel két korabeli harckocsi bevetésével sikerült a 63. (RN) Hadosztálynak egy addig komoly kihivást jelentő ellenséges támpontot is felszámolni. Az előző napi harcokban a hadosztály tisztikara komoly veszteségeket szenvedett. Az elesettek közt volt (az "Y-part" során még századparancsnok.. ) Lt. Col. Tetley (RMLI) a Drake Zászlóalj parancsnoka, Lt. Col. Burge (RMLI) a Nelson Zászlóalj parancsnoka, Lt. Col. Saunders (RMLI) az Anson Zászlóaj parancsnoka. A Hawk zászlóalj parancsnoka Lt. Col. Wilson (RMLI) is súlyos sebesülést szerezett addigra.   Az RMLI 1. Zászlóaljának addigra csak két tisztje maradt  az RMLI 2. Zászlóaljnak három. Más zászlóaljnál sem volt sokkal jobb a  helyzet Hood zászlóaljnál kilenc, a Drake Zászlóaljnál négy tiszt maradt harcképes.  Captain Montagu " Freyberg rendezte a sorokat. A második hullámot kellett vezetnem, hogy támogassuk az álatla vezetett rohamot. A kilátások elég agasztóak voltak számomra. A mesterlövészek és a géppuskások annyira aktivak voltak, hogy az ember fejét csak rövid időre kidugni is veszélyes volt, miközben 07:45 kor támadnunk kellett volna....Mindig azt hallottam, hogy ellenséges géppuskák ellen lehetetlen előrenyomulni, ha azokat nem semlegestitette a saját tüzérségünk elötte. Az erőtlennek tűnő tüzérségi tűz látszólag nem nagyon volt hatással sem a géppuskákra sem a mesterlövészekre. 07:15-kor az egyik küldöncömmel üzenetet is küldtem Freyberg-nek, amiben a támadással kapcsolatos szándékáról érdeklődtem. Soha nem kapta meg az üzenetemet, mert a küldöncömet megölték, de azt mondta később, hogy neki is hasonló aggályai voltak és közel állt hozzá, hogy lefújja a támadást. 07:45-kor a Tüzérségi tűz intenzivebb lett de még mindig messze volt attól, hogy elnyomja az ellenség mesterlövészeit és géppuskáit. Láttam Freyberg-et kiugrani az árokból és karmozdulataival támadásra utasitotta az embereket. Kiugrottam az árokból és az embereim követtek, miközben lövedékek zúgtak el köztünk ( az egyik a ruhám újján is át ment). Az első hullám háromszor is megállásra kényszerült. Freyberg elveszitette egy időre az eszméletét egy a siskját eltaláló lövés miatt, da hamarosan magához tért.... elértük Beaucourt, ami romhalmaz volt és a Németek százas nagyságrendben megadták magukat. Én egyedül összetereltem vagy ötvenet és a revolveremmel intettem nekik miközben azt kiabáltam 'Schnell!' " Lt. Col. Freyberg, akit közben ismét eltaláltak, csatlakozott Captain Montagu-hoz egy frissen felállitott századparancsnokságon, ahol átbeszélték az eseményeket. Captain Montague " Váratlanul olyan erős ágyúzás kezdődőtt, amilyenben még nem volt részem. Nem egy vagy kettő hanem legalább egy tucat 5.9"-es. A ház, a telefon, minden darabjaira robbant. Freyberg azt mondta 'belőtték a házat' és ő meg én egy sekély árokban kerestünk menedéket. Itt feküdtünk legalább fél órán át. Nem akarok túlozni de legalább 30 lövedék tülönk 20 yard-ra csapódott be. Az ágyúzás alatt megbeszéltük a helyzetünket és valószinűnek tartottuk, hogy a Németek támadnak ....és hamarosan a nyakunkon lesznek.   Emlékszem Feyberg megjegyezte, hogy néhány lövedék nem robbant fel. Gáztámadástól tartva elővettük a gázálarcainkat. Két vagy három alkalommal a ház szerte szét repülő darabjai és a rózsaszin porrá váló téglák félig maguk alá temettek minket....Éreztem, hogy valami a hátamon megütött de nem éreztem, fájdalmat. Halottam, hogy Freyberg azt mondta 'Viszlát Montagu'..egy lyuk volt a nyakán, ami komolyan vérzett ...meg kérdezte van-e morfiumom.... adtam neki egy negyed grain-t és felcimkéztem, hogy igy tettem (spoiler 50 évvel és egy kontinenssel arrébb, lesz sebesültje a Mike Force-nak, akit túladagolnak mert nem tudták, hogy előzőleg már kaptak morfint...)  elláttam a sebeit... azt hittem meg fog halni"    Lt. Col. Freyberg összeszedte magát annyira, hogy Captain Montagu  segitségével eljutott a kötöző helyre.  Montagu Százados átvette a zászlóalj parancsnokságát és másnap az egész 63. (RN) Hadosztály  frontvonalból leváltásáig a Hood zászlóalj élén maradt. Lt. Col Freyberg felépült sérüléseiből és parancsnokként harc közben mutatott bátorságáért Viktória Kereszttel tüntették ki. Captain Montagu DSO-ban részesült a Battle of Ancre során tanusitott helytállásáért. A harcok során fellépő nagy ember veszteséget jól ilusztrálja,hogy a Királyi Tengerészgyalogás Könnyű Gyalogságának (RMLI) 1. Zászlóalja 400 tiszthelyettesel és legénységi álományú tengerészgyalogossal vett részt a november 13-án induló támadásban és a LOOB-tól érkező erősités ellenére a 2 napos harcok után mindössze 138 fő maradt harcképes. A tiszthelyettesek és a legénységi állományúak közül 47 halott, 210 sebesült és 85 eltünt került a veszteség listára. A Tengerészgyalogos Zászlóalj  23 tisztjéből 6 halott, 12 sebesült és 3 eltünt került a veszteség listára. 

 A július 1-től tartó Somme környékén vivott csata hivatalosan November 19-én véget ért, de a 63. (RN) Hadosztály 1917 januárjának közepétől március közepéig Ancre térségében maradt. A háború leghidegebb tele során a két RMLI zászlóalj tengerészgyalogosai örjáratokban és az ellenséges lövészárkok elleni rajtaütésekben vettek részt, tovább növelve a sebesültek és elesettek számát. Február 7-én az egyik járőr a Német vonalakat elhagyatottan találta és hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a Császárság katonái visszavonultak a szektorban.  A Hindenburg vonalhoz való visszavonulásuk során a Németek komoly utóvédharcokat folytattak és csapdák és aknák sokasága fogadta az őket követő Antant erőket.  Február 17-én és 18-én Miraumont környékén két támpont elfoglalását kapta feladatul a 188. Dandárba tartozó RMLI 1. és 2. Zászlóalja. A feladat teljesitését követően a BEF parancsnoka Field Marshal Sir Dougles Haig levelében személyesen gratulált a 188. Dandár parancsnokának, ami az egyik forrás szerint nem volt gyakori. Hogy ez a "kisebb" összecsapás is milyen súlyos lehetett jelzi, hogy a (február 17-én még 16 tiszti rendfokozatú és 500 tiszthelyettes és legénységi állományú tengerészgyalogossal rendelkező) RMLI 1. Zászlóaljának harcképes állományát február 22-én mindössze 3 tiszt és 100 egyéb rendfokozatú tengerészgyalogos alkotta.

1917 áprilisától a 63. (RN) Hadosztály részt vesz az Arras környéki harcokban. A harcok során a tengerészgyalogos Zászlóaljak ismét súlyos veszteségekete szenvednek. A hadművelet korai szakaszában a Gavrell szélmalom és annak környékének birtoklásáért folyó harcok során  az RMLI 1. Zászlóalja 500 fős veszteséget szenvedett. Hat tiszt vesztette életét, köztük  a zászlóalj parancsnoka Lt. Col.  Cartwright és a Zászlóalj három századának parancsnoka is. Az RMLI 2. Zászlóaljának a teljes vesztesége közel 600 fő volt és ebből a halottak száma 10 tiszti és hozzávetőleg 200 tiszthelyettesi és legénységi rendfokozatú tengerészgyalogos volt.  A két Tengerészgyalogos Zászlóalj egészen 1917 augusztusának közepig marad a Gavrell-i szélmalom körüli térségben és egymást váltva fognak frontszolgálatot adni.

  Október elején, 1917-ben a 63. (RN) Hadosztályt az Ypres környéki frontszakaszra vezénylik, ahol részt vesz a Second Battle of Passchendaele harcaiban. Ez a hadmüvelet szinténe egy nagyobb hadművelet, a Third Battle of Ypres részét képezte, ami egy három és fél hónapos Brit offenziva volt. A Német front vonal már nem egy sor egymással árkokal összeköttetésben álló beásott fedezéket jelentett, hanem egymást tüzükkel kölcsönösen támogatni tudó vasbeton géppuskafészkek láncolatából állt.  Egy ilyen géppuskafészek képes volt a tüzérségi tűznek sokáig ellenállni továbbá csak a nagykaliberű lövegek közvetlen találata tudta megsemmisiteni azt és az elfoglalásuk is komoly nehézségekkel járt. A géppuskafészkek megtisztitásának a taktikáját akkor azt jelentette, hogy a tüzérség záró tüzet zúditott a géppuska fészekre és környékére, aminek során az abban tartózkodóknak a nyilásoktól távol (és a fegyvereik használatának lehetőségétől megfosztva) annak mélyén  kellett meghúzódniuk. A tüzérségi tűz alábhagytával egy az azt megközelitő Lewis könnyűgéppuskával megtámogatott lövészek kis csoportja megpróbált egyik bomba tölcsérből a másikba mozogva az erődités mögé kerülni és gránátokat jutattni be annak hátsó bejáratán vagy lőrésein. A csatatérről egyik forrás igy irt " A közmondásos Flandriai  sár ... nem léteztek front vonalak és futóárkok... a hadtáp vonalak fedezékek és tanyák romjainak összeségét jelentette...az ellenséges állások gyakran a saját állásaink közt voltak és minden alkalommal a fronton harcolóknak szánt fejadag és vizutánpótlás kijuttatása során közvetlen harca lehetett számitani. A kapcsolattartás a tartalék egységekkel hasonló kihivást jelentett, minden ellátmányt, utánpótlást  a lefektetett fapallókból álló "ösvényeken" volt csak lehetséges mozgatni a sár miatt. A pallókról letérve az előrehaladás közel lehetettlen volt. Az "ösvények" viszont tisztán láthatók voltak az  ellenség számára igy az azokon való közlekedés csak az éjszakai órákra korlátozódott, de még igy is egy jól irányzott tüzcsapás végzetes volt az esetleg azt használó ellátmány vivők számára. A pallókról lelépők egy yardon belűl már derékig sülyedtek a mindent elboritó sár és a temetetlen holtak alkotta tengerben. " A támadásokban részvevők fegyvereit eltömitette a sár használhatatlanná változtatva a puskákat, könnyű géppuskákat. Hordozható rádiók hiánya miatt nem volt lehetőség az előre elrendelt tüzcsapások késleltetésére vagy megismételtetésére.  A tüzérségi zárótűz megállithatatlanul eltávolodott az azt kinkeservesen vánszorogva követő gyalogságtól. A térképen jelölt falvak a valóságban nem voltak egyebek, mint vörös téglaporral boritott sártenger. Ha egy támadás elindult annak irányitása lehetettlenné vált még akár század szinten is. Minden a szakaszok parancsnokain és tiszthelyettesein mult a továbbiakban.  

 A hadművelet során a 188. Dandár számára kijelölt műveleti területe nem volt más, mint egy vizzel telt bombatölcsérekkel boritott sármező, amit egy a támadást megelőző napok esőzése által tovább duzzasztott Paddebeek nevű vizfolyás tarkitott.  Október 26-án, 1917-ben 02:00 a két Tengerészgyalagos (RMLI) zászlóalj megkezdte a felvonulását, amit órákig tartó kuszás során el is ért. Az 05:45-kor kezdődő támadás során zászlóaljanként két lövész szakasz, mint hordágyvivők  kerültek alkalmazásra. Súlyos veszteségek árán 07:20-ra a Tengerészgyalogság  (RMLI) 1. Zászlóalja 700 yardot haladt előre és elérték a kijelölt céljaikat köztük a Banff House-t , ami nem volt más mint egy tanya romjai. A Tengerészgyalogság (RMLI) 2.  Zászlóalja folytatta az előre nyomulást de csak a szárnyakon értek el sikereket.  A szolgálata során korábban tiszthelyettesi rendfokozattal rendelkező immáron Lieutenant Ligertwood (RMLI) által vezetett A Százada egyedüliként kelt át a Paddebeek-en. A nap folyamán Lieutenant Ligertwood háromszor is megsebesült de nem volt hajlandó a parancsnokságot átadni és vissza térni a hátsó vonalak mögé. A harcok során szerzett negyedik sebesülését követően életét veszitette.  Szürkületkor ugyan az A Századot visszaszoritották a Paddebeek-en túlra, de a 188. Dandár 800 yard-nyi előrenyomulást követően meg tudta szilárditani az arcvonalat. Másnap a két Tengerészgyalogos (RMLI) Zászlóaljt leváltották a fronton.  A támadás megindulásakor mind a két (RMLI)  Zászlóalj személyi állományát 16 tiszt és 590 tiszthelyettes és legénységi állományú tengerészgyalogos alkotta.  A harcok során az RMLI 1. Zászlóaljának vesztesége halottakban és sebesültekben 10 tisztet és 270 egyéb rendfokozatú Marines jelentett. Az RMLI 2. Zászlóaljának a vesztesége halottakban és sebesültekben 8 tisztet és 391 egyébb rendfokozatú Marines jelentett. Csak ebben a csatában az abban résztvevő 1170 Royal Marines nagyobb veszteséget szenvedett mint a Jütlandi csatában részt vevő,  a Royal Navy hajóira beosztot 5700 Brit Tengerészgyalogos . Október 23. és November 8. között a 188. Dandár a harcok során összes vesztesége halottakban, sebesültekben és eltüntekben 40 tiszt és 1184 tiszthelyettes és legénységi álományú volt.

 1917-ben a 63. (RN) Hadosztály utolsó nagyobb hadműveletben való részvételére a Battle of Cambria során kerül sor. Itt került sor előszőr harckocsik első tömeges alkalmazására és Geneal Byng vezette Brit 3. Hadsereg katonái komoly területi nyereségre is szert tettek. Ugyanakkor egy tiz nappal későbbi Német ellentámadás visszafoglalta a korábban elveszitett területeket és csak a Guard Division bevetésével volt lehetséges megakadályozni, hogy áttörjék a frontvonalat. Decemberben a 63. (RN) Hadosztály egy a védelem szempontjából fontos szakaszt tartott a fronton. A Tengerészgyalogság (RMLI) 1. Zászlóalja a Hadosztály jobb szárnyán foglalt állást mig a Tengerészgyalogság (RMLI) 2. Zászlóalja tartalékban volt.  1917 December 30-án hajnalban a hó boritotta tájon a Németek fehér álcaruhában támadást inditottak a Hadosztály teljes arcvonalán.  A beszivárgó taktikát alkalmazó Német csapatok (amit a háború során előszőr alig egy hónappal korábban alkalmaztak) több ponton is behatoltak az Antant erők védelmi állásaiba. A Tengerészgyalogság (RMLI) 1. Zászlóalja ugyan a nap folyamán kitartott állásaiban de a melette levő Zászlóalj visszavonulásra kényszerült. A továbbra is kitartó RMLI 1. Zászlóaljt végül az Anson  Zászlóalj  éjszaka végrehajtott sikeres ellentámadása mentette fel és sikerült helyre állitani az arcvonalat. December 31-én a Németek megismételték a támadást de azt a 188. Dandár RMLI Trench Mortar Battery és az RMLI Machine Gun Company hatásos tüze sikeresen visszaverte.  1918 januárjában immáron a negyedik évébe lépő Világháború Nyugati Frontján a sűrű hóesés miatt a nagyszabású hadműveletek egy időre abba maradtak.    

 Szent György Angliáért, avagy mikor a alaposan megtekerték a sárkány farkát  

Október 13-án, 1914-ben a Németek előrenyomulása miatt a Belgák Ostend kiüritésére kényszerültek. A Központi Hatalmak ezzel egyidőben Zeebrugge -öt is megszállták és a háború következő négy évében folyamatosan birtokolták a területet. Az újságirók, akik akár csak a jelenünkben és a múltban is számtalanszor bizonyitották, hogy ugyan nem rendelkeznek valódi ismeretekkel semmilyen területen, de ez az "apró" hiányosságuk nem gátolja meg őket, hogy cikkeket irjanak és véleményükkel befolyásolják ( félre vezessék) olvasóikat. A Belga kikötők elfoglalása után a The Times újságirójának is sikerülhetett valami ilyesmit irnia " Ostend Németek általi megszállásának a jelentősége a Haditengerészet és a Hadsereg számára nem nagyobb, mint egy Német  katonazenekar Bruges főterén való Csütörtök esténkénti fellépésének a ténye."  A Brit hadvezetésnek is valószinüleg más véleménye lehetett, csak elevenitsük fel hova is lettek 1914-ben vezényelve a Brit Tengerészgyalogság dandárjai és később a Royal Naval Divison?  Miért is utazott az Admiralitás első Lordja személyesen Antwerpenbe ősszel? A Németek is szinte azonnal megkezdték a partszakasz megerősitését és Neuport és a Holland határ közti szakaszon 120 nagy ürméretű löveget telepitettek és ez a szám nem tartalmazza a kissebb lövegeket, amiket az esetleges tengerről végre hajtott rajtaütéseket voltak hivatottak visszaverni. 1917-re a partok erőditésének a mértéke elérte a Német Császárság Északi Tengeri partvidékén és Helgoland szigetén levővel. A szárazföldet védő tüzérség a partoktól  20 km-es távolságig jelentettek fenyegetést az Antant hadihajóira.  Az Ostend és Zeebrugge-nél az Északi Tengerbe torkolló két csatornával a szárazföld belsejében elhelyezkedő Bruges (aminek a vasúti összeköttetése a Német Császársággal szintén biztositva volt)  ideális bázisául szólgált a Német Császárság Búvárnaszádjainak, Torpedónaszádjainak, és sekély merülésű Rombolóinak. A Német Búvárhajók a hazai kikötőkhöz képest  jó 300 mérföldel közelebb, mondhatni karnyújtásnyi közelségbe, kerültek a Brit szigetek és a Kontinens közti összekötettést biztositó hajózási útvonalhaz, aminek zavartalanságától függött a BEF (British Expeditionary Force) ellátása.  A Zeebrugge és Bruge közti csatorna hozzávetőleg nyolc mérföld, a kisebb és csak sekélyebb merülési hajó forgalom számára használható Ostend és Bruge-t összekötő csatorna hossza 11 mérföld  volt.  (( erősen dupla zárójeles és költői kérdés.. Mikor kerül be a Magyarországi köztudatba, hogy nem csak tenger hajózás létezik és Nyugat Európa és Észak Amerika XIX. századi gazdasági sikere nem valósulhatott volna meg a folyamok és a mesterséges csatornák (pl. Erie Canal ) nélkül ...ennek a kérdésnek a megválaszolása is nagyon messzire  vinne..)  A Németek hazai kikőtői (mint Kiel, Wilhelmshaven, Emden stb ) szolgáltak kiindulópontjául továbbra is az Atlanti és a távolabbi térségékbe inditott hadműveleteknek. A Flandriai kökötőkben állomásoztatott úszó haditechnikájukat a közeli vizeken vetették be.  A Németek annyira nem vesztegették az időt, hogy még 1914 októberének a vége elött az Antwerpeni hajógyárakban Német hajóépitő szakmunkások jelentek meg és megkezdték a vasúton a Császárságból oda szállitott búvárnaszádok fődarabjainak az összeszerelését. Az Antwerpenben összeszerelt úszó technikát ezt követően csatornákon át jutatták el Bruges-be. 1914 novemberének a végére, hat héttel az elfoglalásukat követően Ostend és Zeebrugge már a Császári Haditengerészet bázisaiként működtek.  Az Antwerpenben összeszerelt tengeralatjárókat később torpedónaszádok is követték. Miután a Bruges-ben állomásozó torpedó naszádokból kettőt (az A2-t és az A6-t )  május 1-én, 1915-ben Brit rombolók a tengeren elsülyesztettek, nagyobb ( közel 1000 t vizkiszoritású), 35 csomós sebességre képes, jóval erősebb fegyverzettel  (4.1" ágyúkkal) felszerelt  rombolók kezdték meg a működésüket.  Október 26-án éjszaka, 1916-ban tiz Német Rombóló előszőr hatolt be a La Manche Csatornára és  elsülyesztették a Queen szállitó hajót és a Nubian  rombolót valamint súlyosan megrongálták a Flirt rombolót.  1918 Áprilisára a szárazföld belsejében, jóval az Antant hatalmak hadihajóinak lőtávolságán kivűl, Bruges-ben a Kaiserliche Marine 35 felszini egysége és 30 búvárnaszádja állomásozott és addigra kiépültek a tengeralatjárók vasbeton fedezékei, gyakorlatilag immunissá téve őket a kor technikai szinvonalán álló repülőtechnikával végrehajtható légitámadásoktól.  (Ezek a fedezékek szolgálhattak később mintáúl a II. Világháború során a Francia Atlanti parti kikötőkben épült tengeralatjáró fedezékeknek..). A Bruges környékén több légibázis is kiépült és az onnan felszálló gépeket vetették be a London elleni bombázó hadijárat során.  A Háború során Zeebrugge kikötőjét jobban ki tudták használni a Németek, mint Ostend-et. Messzebb volt a Temze torkolatánál és Dunqerque-nél állomásozó Brit hajóknak és a  Zeebrugge-i móló is jóval komolyabb védelmet jelentett egy esetleges támadás esetén, továbbá Ostend még a Flandriában állomásozó Royal Marine Artillery 15" lövegeinek a lőtávolságán belül volt. Az eredetileg Ostend-nél felállitott romboló és búvárnaszád támaszpontot később át is helyezték Bruges-be és  csak bajba jutott kisebb naszádok kötöttek ki ideiglenesen Ostend-nél. 1914 Októberében Rear Admiral Horace Hood-ot Doverbe vezénylik, ahol a parancsnokságával felállitásra kerül a Dover Patrol, aminek feladati közt lesz a Német kézre került Belga kikötők és az ott állomásozó Német Flotta erői elleni harc, bár a rendelkezésre álló eszközök és személyi állomány nem tette lehetővé számára komolyabb eredmények elérését.  1915 áprilisában a Dover Patrol élén Rear Admiral Hood-ot Vice Admiral Sir Reginal Bacon váltja. Bacon háborús karierje mondhatni fordulatokban bővelkedett. Még a Háború kitörése elött a tengerésztiszti pályafutása után a nyugálományba vonulását követően egy Coventry-i hadiipari vállalat managere lett. A Háború kitörésekor ( valószinőleg az általa módositott 15" hajóágyuk és az Admiraltás Első Lordjával való egyezkedésének köszönhetően ..) RMA ezredesi rendfokozattal az Európában állomásozó RMA Howitzer Brigade parancsnoki beosztásában került ismét aktiv állományba, majd ezt követően nevezték ki  tavasszal a Dover Patrol élére immáron a Haditengerészet aktiv állományú tisztjeként. Vice Admiral Bacon számára sem álltak rendelkezésre a Belga kikötök sikeres kiiktatásához esetleges elfoglalásához szükséges erőforrások. A rendelkezésre álló hajókkal a parti létesitmények ellen végrehajtott szorványos tűzcsapások nem hoztak eredményt és a Dardanellákat védő parti erődők elleni tengeri hadművelet során szerzett tapasztalatok alapján valószinűleg nem is számitottak különösebb eredményre. A Flotta főerőit jelentő csatahajókat a Nagy Mindent Eldöntő Tengeri Csatára tartották vissza és a Hadsereg számára (aminek vezetői sose rajongtak semmilyen partraszállásért..) már a Gallipoli-i valamint később a Mezopotámiai hadijárat is soknak bizonyult a Nyugati Front jelentette teher mellett. (Lásd Kitchener és a 29. Hadosztály bevetése körüli huzavona és a Gallipoli-i félszigeten végrehajtott partraszállások során szerzett tapasztalatok sem hozták meg a hadvezetés kedvét egy újabb nagyszabású amphibius művelethez..) 1916-ban a Verdun-i Német támadás és a Somme és Ancre környéki harcok valamint a Brit hadvezetés számára a szárazföld belsejében fekvő Belga és Francia területek felszabaditása/megtartása is nagyobb prioritást élveztek a Belga kikötőknél. 1916 novemberében már Commodore Tyrwhitt is javaslatot tett Zeebrugge "blokkolására" (betonnal feltöltött blokkoló hajók elsűlyesztésével) de az Admiralitás elutasitotta a javaslatát a hadművelet végrehajtásával járó kockázatra hivatkozva, valamint további érv volt a hadművelet ellen, hogy nem akarták használhatatlanná tenni a kikötőt, mert annak esetleges elfoglalása után komoly szerepet szántak nekik.... Hadihajók, flottakötelékek blokkolóhajók elsűlysztésével való kikötőbe való "bezárásának" ötlete addigra nem számitott újdonságnak. A Spanyol- Amerikai Háború során június 3-án, 1898-ban Santiago de Cuba kikötőjénél próbálták az Amerikaik egy szénszállitó elsülysztésével elvágni a tengertől a Spanyol flottát de az nem sikerült. 1904-ben Togo Admirális az Orosz-Japán Háború során háromszor is megpróbált az Orosz Flottát Port Arthur kikötőjébe zárni, de próbálkozások nem hozták az elvárt eredményt. 1914 novemberében maguk a  Britek is próbálkoztak hasonlóval a Rufigi folyónál a Königsberg Cirkáló elleni hadműveletek során. 1917-ben ismét felmerült  Zeebrugge elfoglalásának a terve és az ott partra szálló csapatokkal Antwerpenig való előrenyomulás lehetősége. De  az 1917-es Oroszországi események következtében is a Központi Hatalmak további erőket tudtak öszpontositani a Nyugati Frontra, ami tovább erősitette azt az álláspontot, hogy ha a Németek kezén levő Belga kikötők ellen sor is kerül bárminemű hadműveletre, azt valószinűleg a Flottának saját magának, a saját erőforrásai felhasználásával kell végrehajtania és nem számithat a Hadseregre. A február 1-én, 1917-ben megkezdődő Német korlátlan tengeralatjáró háború újra sürgetővé tette a Bruges-i tengeralatjáró bázis megbénitását lehetővé tevő akciót. 1917 novemberében a Plans Division First Director-a, Rear Admiral Roger Keyes leporolja a Zeebrugge és Ostend "blokkolásának" egy évvel korábban már egyszer elutasitott bedványát és a hadműveletet részletes kidolgozása után megkeresi vele az admiralitás First Sea Lord-ját Admiral John Jellico-t.  Admiral Jellico December 24-én posztjáról történő távozása után döntés is születik a hadművelet végrehajthatóságáról. A döntést követően (a  korábban 1915-ben az Eastern Mediterranean Squadron-nál Chief of Staff beosztásban szolgáló) immáron Vice Admiral Keyes-t január 1-én, 1918-ban kinevezik a Dover Patrol élére és később lehetőséget kap, hogy részt vehessen az akció megszervezésében. A források alapján a műveletnek nem volt olyan része, amit ne lehetne nagyon nehezen végrehajthatónak aposztrofálni. Vice Admiral Keyes egyből megkétszerezte a tétet, hiszen a két kitötő egyidőben való megbénitására tett kisérletet. A Belga partok körüli tenger a  hajózás szempontjából is veszélyes homokpadokkal, zátonyokkal tüzdelt, a hajózható útvonalról való letérés a hajó elvesztését jelenthette.  Mind a két kikötő 1918-ra komoly erőddé lett kiépitve és megközelitésük a partvédő tüzérség miatt csak sötétben volt lehetséges és magába az öbölbe való behatolást is csak füstfüggöny alkalmazásával tartották lehetségesnek. További veszélyt jelentettek az esetleges tengeri aknák, ellenséges tengeralatjárók és felszini egységek. Az utolsó pillanatban kedvezőtlenné váló időjárás akár a visszavonulást is lehetetlenné tehette. A blokkoló hajók a megfelelő ponton  való elsülyesztése is komoly kihivás önmagában. Ha a sötétben sikerül is a blokkoló hajókat az ellenség tüzében a megfelelő pontra juttatni és ott elsülyeszteni még mindig hátra van az utolsó kihivás a  személyzetük evakuálása.  A Zeebrugge elleni műveletben 75 az Ostend elleni műveletben 60 vizijármű vett részt. Ilyen nagy számú jármű mozgásának az összehangolása sem lehet kis feladat. Előre, aprólékosan kidolgozott és a végrehajtás során pontosan betartott időrendre van szükség még a szárazföldön is ilyen sok jármű  mozgatásához. A Németek a Zeebrugge mólóra több partvédő üteget is telepitettek és azok komoly veszélyt jelentettek a csatorna bejáratát eltorlaszolni szándékozó "blokkoló" hajókra. Mivel nem hogy a mólót magát, de a még a rajta elhelyezett ütegeket sem volt lehetséges tenger felől hajóágyúkkal kiiktatni, mindenképp szükségesnek tünt egy kontingens "partra" tétele a mólón. A tervek szerint ha a kontingens nem is iktatja ki, de legalább leköti a védőket, legalább addig, amig a blokkoló hajók a megfelelő pozicióba érnek és elsülyesztik magukat. 

 1916-ban a "Húsvéti felkelést" követően felállitásra került a 4th RM ( a Királyi Tengerészgyalogság 4. Zászlóalja ), amit az eredeti  tervek szerint Irországban szándékoztak bevetni a "zavargások"  megfékezésére  és a "rend" fentartására. Végül a 4. Zászlóaljt soha nem vezenyéltek át a Zöld szigetre és a személyi állományát az Európában harcoló többi RMLI Zászlóalj veszteségeinek a pótlására használták fel.  1918 februárjában azonban felfüggesztették ezt a gyakorlatot és miután feltöltötték a létszámot az egész 4. Zászlóaljt Deal-be vezényelték, ahol  6 hét további kiképzésben részesültek. Ez alatt a 6 hét alatt az Adjutant General Royal Marines ( a Brit Tengerészgyalogság főparancsnoka)  szemlét tartott a 4. Zászlóaljnál és anélkül, hogy felfedte volna a Zászlóaljra váró küldetés valódi célját felajánlotta, hogy azok akik esetleg nem kivánnak részt venni a küldetésben lehetőségük van más alakulathoz kerülni. A források szerint senki nem élt az ajánlattal és teljes állomány önként jelentkezett az általuk egyenlőre nem ismert küldetésre.  (..nem csökkentendő a Royal Marines bátorságát, de mi lehetett rosszabb, mint a Nyugati Frontra kerülni?)   A 4. Zászlóalj felépitése több szempontból is eltért egy "hagyományos" Zászlóaljtól. Három lövész század alkotta szemben a megszokott néggyel és a szakaszonkénti Lewis géppuskákon felül rendelkezett egy plusz géppuskás section-nel ( rajnál nagyobb de szakasznál van, hogy kissebb) is ami 2 Vickers és 4 Lewis géppuskával volt ellátva továbbá egy trench mortar section-nel.  Ez utóbbiban vegyesen szolgáltak RMA és RMLI tengerészgyalogosai a Zászlóalj két RMA tisztjének, Captain Dallas Brooks és helyettesének a parancsnoksága alatt. Fegyverzetük elég vegyes volt egy 11" tarack, egy 7.5" tarack két 1.5" pom-pom és két Stokes könnyű aknavető. A 4. Zászlóaljnál volt a 22 éves Captain Arthur Chater is, aki még Hadnagyként szolgált 1915-ben a Gallipoli hadijárat során. A Világháború kitörése elött a Brit Tengerészgyalogság Századosainak az átlag életkora bőven 30 év felett volt, de a Nyugati Front "taktikai realitása" jelentette nagy veszteségek miatt az előléptetés tempója bőven meghaladta a Háború elött bevett gyakorlatot. A hadművelet körüli titoktartást nagyon komolyan vették és az akcióval kapcsolatban még a Március 7-én, 1918-ban Deal-be látogató V. György Királyt sem tájékoztatták a hadműveletről. A Zászlóaljnak azt a "legendát" mondták, hogy a  rájuk váró feladat során a 63. Hadosztályhoz csatlakozva egy front közeli Német lőszerlerakaton fognak rajta ütni. A rajta ütés során a lerakat elfoglalása és annak biztositása lesz a faladatuk, amig az utászok a levegőbe nem repitik, majd ezt követően visszavonulnak a saját vonalakig.  A Zeebrugge mólóról készült légifelvételek alapján szallagokkal kijelölt területen folyt az akcióra való felkészülés. Szimulálták a moló alakját és annak egy mérföldes hosszát és nyolcvan yard-os szélességét. A tenger felé eső oldalon a móló széle jó tiz méterrel magasodott a tengerszint felé és egy jó három méter széles gyalog út vezetett rajta végig a szélén korláttal (hasonlatosan egy várfalhoz). A gyalogút maga 5-6 méterrel magasodott a móló öböl felé eső része felé. Az öböl bejáratát a móló csúcsán elhelyezett három 5.9" ágyú és egy 1.5" légelháriótó ágyú őrizte. Innen vezetett a gyalogút a világitótoronyhoz, ahol további hat 3.5" ágyút helyeztek el. Három nagy felépitmény volt a mólón, az első közvetlenül a szárazföldnél egy vizirepülő bázis volt, a második a moló kétharmadánál és egy harmadik a tengerfelé eső végén. Továbbá kiépitésre került az öböl felőli oldalon egy  tengeralatjáró fedezék és óvóhelyek a személyi állomány védelmére. A móló egy 450 méteres szakakaszon egy hid szerkezettel kapcsolódott közvetlenül a szárazföldhöz.  Megakadályozandó, hogy a móló védői erősitést kapjanak a szárazföldről két robbanóanyaggal megrakott tengeralatjárót terveztek a hidnak nekiütköztetni és ezek felrobbantásával akarták a szárazföld felől érkező csapatok útját elvágni. A hadművelet tervezői biztak benne, hogy a Móló birtokba vételével sikerül a három blokkoló hajónak az Intrepid-nek, az Iphigenia-nak és a Thetis-nek a szárazföld belsejébe vezető csatorna bejáratát elérniük és ott elsülyeszteni magukat. A BritTengerészgyalogosok nem csak a partra szálló kontingenst alkották, de a hadműveletben résztvevő hat monitor fedélzetére is voltak közüllük beosztva. Valamint a Dunkerque-ben állomásozó RMA Siege Gun állománya is részt vett az akció során Ostend ágyúzásában. A partra szálló erők az allábbiak voltak.  A Lieutenant Colonel Elliot vezette, már korábban emlitett 4. Tengerészgyalogos Zászlóalj három lövész százada (egyenként 165 fő), 6 tiszt vezetésével három 50 fős Tengerészekből verbuvált különitmény és egy robbantó osztag, amibe  50 tengerész és további 22 Tengerészgyalogos tartozott a 4. Tengerészgyalogos zászlóaljból.  (ez a tengerészekből és tengerészgyalogosokból álló vegyes partraszálló különitményes dolog nagyon mélyen gyökerezhetett a flotta vezetőinél..) A "rohamcsapatok" Vindictive-re, az Iris-re és a Daffodil-re kerültek behalyózásra. A Vindictive egy régi 6" ágyúkkal felszerelt cirkáló volt, amit átalakitottak a feladatra. A fő fedélzetről széles rámpák vezettek fel a "boat deck"-re és a bal oldali "boat deck"-re 14 leereszthető gyaloghidat erősitettek. A "rohamcsapatoknak" ezeken a keskeny pallókon kellett végig rohanniuk, hogy elérjék a móló gyalogútját.A Vindictive árbóckosarait megerősitették és géppuskákat szereltek rájuk, hogy tüzükkel támogathassák a támadókat. ( hiába na, a Britek mindig szerettek stupekolni...milyen jól bevált a River Clyde is... ) . Az Iris és a Daffodil egészen 1918 tavaszáig mint civil komphajók üzemeltek a  Mersey folyón, amikor is lefoglalásra kerültek, hivatalosan Amerikai csapatok Kontinense való szállitásának az ürügyén. A nem kifejezetten tengeri utakra szánt hajókat a Vindictive vontatta a nyilt tengeren és csak Zeebrugge közelébe érve váltak le és a mólót már saját erőből érték el.  A tervek szerint aVindictive a móló tenger felé eső végétől, mintegy 200 méterre oldalával állt a móló mellé. Az Iris szintén a mólóhoz állt közvetlenül mig a Daffodil orráva a móló oldalához szoritotta a Vindictive-t , hogy arról az azon szállitott rohamcsapatok a már fent emlitett csapohidakat biztonságosabban tudják használni a hullámzásban. A Vindictive 6" ágyúinak a feladata volt a Világitótorornyál telepitett Német ágyúk leküzdése, mig a Captain Dallas-Brookes parancsokságával a fedélzetre telepitett további ágyúk, géppuskák és aknavetők a mólón partra szálló rohamcsapatok tűztámogatása volt. A 4. Tengerészgyalogos zászlóalj Daffodil-re beosztott Stokes aknavetősei és Vickers géppuskásainak is a mólón lévő célpontok leküzdése volt a feladatuk, hogy aztán a magukkal hozott létráik segitségével a mólón csatlakoztak  a tervek szerent a többi rohamcsapathoz. A rohamcsapatokhoz beosztott tengerész különitménynek számos feladata volt. A Stokes aknavetőket üzemeltettek a hajókon és a létrákat és a csapóhidakat támasztották, engedték le a mólónak majd a támadók előőrseként törtek volna előre a világitótorony felé és a móló csúcsát elérve jelzőfényeket gyújtottak a blokkoló hajók számára megkönnyitendő azok navigációját. Két sections be szervezett tengerész Lieutenant Colonel Elliot parancsnoksága alatt részt vett az itt telepitett ágyúk kezelőszemélyzetének a leküzdésében és tengerészek egy section-jének, mint robbantó különitmény( a tengerészgyalogosokat  hordárnak alkalmazva ..) az ágyúk megsemmisitése volt a feladata. ( ..ezt a partra szállnak a matrózok robbantani tengerészgyalogosokkal is mintha már láttuk volna korábban..)  A visszavonulást is a hajókón levő tengerészek kezelte Stokes aknavetőkből kilőtt füstbombákkal tervezték támogatni.  A rohamcsapatok számára a móló megszállásán kivűl az esetleg az öböl felőli oldalon horgonyzó vizi járművek "megtisztitása" is feladatul lett kiadva.   A tervek szerint a támadást a rohamcsapatoknak bajonettel vivott közelharccal kellett végrehataniuk, valamint lehetőség szerint kerülniük kellett a tűzfegyvereket használatát. A puskákat, géppuskákat és gránátokat csak az ellenséges védelem "megtörésérére" akarták alkalmazni. (Az egyik forrás külön is kiemelte, hogy ez mennyire ellentmondott a Nyugati Front harcai alapján addigra kialakult 'Fire and Move' harcászati megközelitéssel. Mondhatnánk ilyen, mikor a Flotta tervez és a cipész maradjon a kaptafánál...valamint a 4th RM -nél is csak kevés olyan tiszt szolgált, akinek lettek volna tapasztalatai a Nyugati Frontról. )  A rohamcsapatok egyéni felszerelése mondhatni elég könnyű volt. Hatvan darabos lőszerjavadalmazást, bajonettet, két gránátot, acél sisakot és gázmaszkot vittek magukkal, valamint egy "úszó övet" és gumitalpú tornacipőt viseltek a támadés során. Minden szakasz rendelkezett egy Lewis géppuskával és egy lángszóróval továbbá két létrával és négy kötéllel a várfalszerűen a móló belseje fölé magasadodó gyalogútról való leereszkedéshez.  A Brit Tengerészgyalogság  4. Zászlóalja Április 6-án, 1918-ban hagyta el Deal-t és vonaton szállitották Doverbe, ahol előszőr a King Edward csapatszállitóra kerültek behajózásra hivatalosan Franciországi uticéllal. Menetközben már a tengeren  Daffodil-ra való átszállás közbe iktatásával a C századot kivéve a Hindustan cirkálóra kerültek elszállásolásra. A C század egyenesen a Vindictive-re került. A Zászlóalj létszámát ekkor 30 tiszt, 1 zászlós és 710 egyéb rendfokozatú marines alkotta.  Miután a hajókon volt az egész Zászlóalj a tengerészgyalogosok részletes eligazitásban részesültek az akció valódi céljával kapcsolatban. Minden szakasznak maketteken mutatták meg a feladataikat és a Tiszteknek és az Altiszteknek légifelvételket is biztositottak a műveleti területről és számos Altiszt térképvázlatokat készitett a fotók alapján. A 4. Tengerészgyalogos Zászlóalj a Vindictive-en kelt át a tengeren és az A Század kivételével ( ami az Iris-ről hajtotta volna végre a támadást )  a Vindictive-ről rohamozta meg a mólót.  A dagálynak, a szélnek és az időjárásnak a megfelelő kombinációjára volt szükséges a hadművelet sikeres végrehatásához ezért az időjárás miatt az akciót kétszer is elhalasztották. Április 11/12-én éjszaka már Zeebrugge-től mindössze 13 tengeri mérföldre  fújtek le az akciót és rendelték vissza a hajókat a horgonyzó helyeikre. A hadműveletben résztvevők továbbra sem hagyhatták el a hajókat a titoktartás miatt. Végül immáron harmadik alkalommal Április 22-én, 1918-ban 10:45-kor ismét kiadták a parancsot a hadművelet újbóli végrehajtására, igy a támadásra végül 23-án hajnalban, Szent György ( Anglia Védőszentje) napján került sor.   Anglia partjai közeléből a hajók 13:10 és 14:00 között indultak, hogy elérjék a célterületüktől 63 mérföldre lévő gyülekezési pontot. A flotta sebessége a betonnal megrakott blokkoló hajók miatt mindössze 10 csomó volt. 16:53 kor a hajók három oszlopba szerveződtek és a Warwick, Phoebe, és a North Star  feladata volt a Vindictive ( és a rajta utazó rohamcsapatokat alkotó Tengerészgyalogosok és Tengerészek) védelme egy esetleges torpedóval végrehajtott támadással szemben. Az Ostend ellen induló hajók, köztük számos francia hajó, Dunkerque-ből indultak. Az út jó részét, a hajók nappali világosságban tették meg. Felderitő repülőgépeket alkalmaztak nagy számban, hogy időben észleljék az esetleg felbukkanó Német vizi egységeket. A hajók közti kommunikációt minimálisra szoritották és teljes rádiócsendben haladtak. Egy előre meghatározott pontra érve mivel az időjárás továbbra is megfelelő  volt 20:45-kor leadásra került az akció folytatását jelző rádió üzenet is. 21:55-kor a fő erők megálltak egy időre, hogy a Blokkoló hajók személyzetéből, akikre már nem volt szükség átszálhassanak a kisérő hajókra. (Az Intrepid legénységéből nem volt senki hajlandó elhagyni a hajót és végül a hajó elsülyesztésig rajta is maradnak) 22:30 a Sirius  és a Brilliant valamint az őket kisérő hajók leváltak a főerőktől és Ostend felé vették az irányt mig a többi hajó folytatta útját Zeebrugge felé.  23:20-kor a monitorok ágyútűz alá vették Zeebrugge-t valamint egy légitámadással igyekeztek a védőket figyelmét elvonni. 23:40 a Britek gyorsjárású motorcsónakokkal (C.M.B.s ) megkezdték az álcázó füstfüggöny húzását, amire a védők intenziv tűz alá vették őket. Szinte azonnal meg változott a szél nagyban rontva az álcázó füst hatékonyságát. 23:56 kor a Vindictive, Daffodil, Iris kibontakoztak az álcázó füstből és megközelitették a molót mintegy 300 yardra a parttól. Egy világitó lövedék beragyogta az éjszakai sötétséget és tisztán láthatóvá váltak a védők számára a Brit hajók, akik nem késlekedtek tűz alá venni őket. A Vindictive tetejére telepitett ágyúk viszonozták a tüzet ezzel jelt adva a hajó többi ágyújának a tüzelés megkezdésére. A Vindictive 6" ágyúi egészen a móló mellé állásig folyamatosan tüzeltek is.  A móló megközelitése során Captain Chater találkozott Major Corder-rel ( a második a parancsoki láncban), aki kijelentette neki, hogy csatlakozik a hidon a CO-hoz (Commanding Officer 'parancsnok'). Captain Chater erről és az ezt következőkről igy emlékezett " ..ugyan csak 22 éves voltam, de jóval több tapasztalatom volt ágyútűzzel kapcsolatban, mint a parancsnoknak vagy a helyettesének. Még nem értünk a mólóhoz,mikor az ösztöneim azt súgták jó lesz fedezékbe húzódni. Ezt javasoltam a két előljárómnak is, de vagy nem halloták vagy nem értettek velem egyet. Egy pillanattal később egy lövedék csapódott be és a két előljárom a fedélzeten hevert mellettem..." Captain Chatter megtalálta Major Weller-t a C Század parancsnokát és tájékoztatta, hogy a továbbiakban ő a Zászlóalj parancsnoka. Éjfel után pár percel 300 yard-dal távolabb az eredetileg tervezett ponttól a Vindictive oldalával a mólóhoz állt és 3 perccel később a Daffodil is megérkezett és orrával a mólóhoz szoritotta a Vindictive oldalát. A hullámzás viszont nem kedvezett a támadóknak és nagyban megnehezitetta, hogy a hajókat a mólóhoz rögzitsék. Az Iris is megpróbált az előzetes terveknek megfelelően a móló mellé állni de végül nem tudták a rohamcsapatokat partra tenni. ( Többször is fognak próbálkozni és végül a Vindictive-hez kötnek  átszállnak rá a tengerészgyalogosok, de addigra a támadásnak vége és megkezdődik a  visszavonulás). A Vindictive fedélzetén Captain Dallas-Brooks (RMA) a hajó elejére ment, hogy kideritse miért nem tüzel a 7.5" a hajó tetején, mikor oda ért vált számára nyilvánvalóvá, hogy az azt üzemeltetők halottak. A hajó személyzetéből tengerészek egy csoportja önként vállalkozott , hogy átveszik az elesett bajtársaik helyét és kezelik az ágyút. A másik, fedélzetre telepitett 11" a támadás teljes ideje alatt tüzelt . A hajó árbóckosarát, ami kimagasodott a móló felett, egy a móló part felőli oldalán horgonyzó Német rombóló ágyújával eltalálta megölve szinte mindenkit, aki ott tartózkodott.  A találatot túlélő Sergent Finch (RMA)  az akció végéig tüzelt az átalakitások során ide erősitett ágyúval. A 14 csapóhidból mindössze 2 maradt használható a védők ágyútüze miatt. Captain Chater szerint már ekkora a C Század azon Szakaszai, amiknek a támadást kellett volna vezetni "gyakorlatilag nem léteztek"  a hatalmas veszteségek miatt. Captain Chater utasitotta a B Század 5. Szakaszának parancsnokát, Lieutenant Cooke-t, hogy vezesse a támadást. ( hiába a részletes tervezés, szervezés..)   Captain Chater  " a gyalog járó magasságával kapcsolatban ellentmondásos jelentések érkeztek... ahol a hajó partot ért nem volt lépcső a közelben és túl magas volt, hogy le lehessen ugrani. Utasitásba adtam, hogy hozzák a partra a kampós  köteleket és Sergeant Major Tatchert tettem meg személyesen felelőssé, hogy miután mindenki partra szállt egy létrával pótolja azt és a létra álljon készenlétben. Anélkül a létre nélkül senki nem tudott volna  visszajutni a hajóra, azok közül , akik a mólón partra szálltak. Vissza tértem a partfalhoz és lecsúsztam egy kötélen. Az volt a benyomásom, hogy a móló nem volt puska vagy géppuska tüz alatt...a Vindictive-nek a  fal mögül csak  kéményei és az árbóckosara látszott ki... "   A tervek szerint 25 perc állt a rohamcsapatoknak  rendelkezésre az 5.9" ágyúk kiiktatására és a mólót a szárazföldel összekötő viadukt megszakitására. Sergeant Wright, miután a szakasz parancsnoka elesett, lett a 10. Szakasz maradékának a parancsnoka. " .. halottak és sebesültek hevertek mindenhol...a veszteségeink hatalmasak voltak már a partraszállás elött a 45 fős szakaszból 12-en szálltunk partra. A Lieutenant Lamplough vezette 9. Szakasz és hasonló helyzetben volt."  Lieutenant Lamplough " ... észrevettem, hogy a hajó rossz helyen volt...a hajó erősen himbálózott és csapóhid is elég meredek volt...leereszkedtünk a falon vezető járda korlátjához erősitett kötélen a  mólóra...A partraszállás alatt folyamatos lövöldözés volt de az árbockosár pom pom jának lövései bátoritólag hatotattak ... amig ki nem lőtték azt.... de láttuk a C3 tengeralatjáró felrobbanását is.."  

 A C osztályba tartozó1906-ban és 1907-ben épitett 316 tonnás tengeralatjárókat a, C1-t és C3-t, rombolók vontatták a tengeren és a saját hajtóművükkel 6 csomós sebességel kellett a tervek szerint a viaduktnak ütközniük. Mind a két járművet  gyroszkópos autómata irányitással is ellátták, hogy a személyzetük még időben elhagyhassa őket. De a C3 parancsnoka, Lieutenant Sandford nem bizott a berendezésben és végül a tengeralatjárót a személyzete vezette neki a viaduktnak. A C1-nek nem sikerült leválni időben a vontató hajóról és végül a két tengeralatjáró közül egyedül a C3-as érte el a viaduktot 00:15-kor erős ellenséges tüzben. A Németek nagy létszámban voltak a viadukton és arra számithattak, hogy a tengeralatjáró a viadukt pillérei közt akart átsiklani és a móló mögött horgonyzó hajók megtámadása volt a célja és csak fennakadt a pillérek közti acél függönyön, ami csak az ár/apály váltakozása miatt vándorló viztömeg számára volt átjárható. A  viaduktról folyamatos géppuskatűz alatt tartott tengeralatjáró nagyjából fél tucatot számláló legénysége , miután meggyújtotta a gyújtózsinórokat, egy kis motor csónakon próbált elmenekülni még a robbanás elött. A kis motorcsónak motorja azonban üzemképtelenné vált és a személyzetnek, akik közül addigra többen is megsebesültek, az erős dagállyal szemben evezve az ellenség folyamatos tüzében próbáltak eltávoldoni a viaduktól. A helyzetüket tovább nehezitette, hogy a találatoktól több helyen is léket kapott járművükbe betörő viz miatt csak a folyamatos pumpálásnak köszönhetően tudtak a felszinen maradni. Alig távolodtak el 200-300 yards-ra az erős hullámzásban a viaduktól, mikor 00:20-kor a tervek szerint a tengeralatjárón felhalmozott több tonnányi robbanóanyag felrobbant és közel100 lábnyi rést ütött a viaduktban sikeresen elvágva a mólót a szárazföldtől valamint a robbanásban rengeteg Német, akik a viadukton voltak, is életét vesztette. A hatalmas robbanás rendkivül pozitiv hatással volt a rohamcsapatok moráljára is.  A C3 sokat megélt legénységét felvette egy kis gőzhajtású vontató és végül a Phoebe fedélzetén kötöttek ki. 

  A mólón a helyzet finoman fogalmazva is kaotikus lehetett.  A hajók nem az előre eltervezett ponton érték el a mólót hanem jó pár száz méterrel közelebb a parthoz és ezzel arányosan meszebb a moló végétől és az ágyúktól.  A csapatok még el sem hagyták a hajót, már hatalmas veszteségeket szenvedtek. Nem beszélve az Iris-en rekedt  A Századról, ami gyakorlatilag nem vett részt érdemben a harcokban. Mindez éjfélkor a Német világtó lövedékek imbolygó fényénél.  Tovább bonyolitotta a helyzetet egy, a Vindictive-el szemben a móló másik oldalán horgonyzó Német Romboló is. Ennek a kazánjai nem voltak felfütve de a támadás egész ideje alatt folyamatosan lőtte a Briteket.  A  Brit robbantó brigádok, amiknek a móló felépitményeit kellett volna rombolniuk nem tudták a feladatukat végrehajtani, mert a robbantásokkal veszélyeztették volna a saját bajtársaikat.  A tengerész különitmény sem tudta az ágyúkat semlegesiteni. 

 Eközben az előzetes terveknek megfelelően, óramű pontosságal  00:25- kor a Thetis vezetésével a három blokkoló hajó alhagyta a móló tengerfelőli végét és megkezdte a csatorna bejárat megközelitését. Az 5.9" esekkel nem ( ezeket valószináleg le tudták kötni a rohamcsapatok), de szinte minden mással, amivel a védők  rendelkeztek folyamatosan lötték a cementel feltöltött Thetis-t , amit a legénységnek 300 méterre a tervek szerint kijelölt pont  elött a hajógépek leállása miatt  végül el kellet sülyeszteniük. Az Intrepid-nek több szerencséje volt, a Német védők a tüzüket a Thetis-re koncentrálták igy az gyakorlatilag akadálytalanul meg tudta közeliteni a csatornát és az előre eltervezett helyen tudta a legénysége a blokkoló hajót a csatornában elsülyeszteni. Hasonlóan szerencsés volt a harmadik hajó az Iphigenia  is, ami ugyan két találatot is kapott a móló felől de szintén elérte  a csatornát és sikeresen zárta el az Intrepid és a csatorna keleti széle közti rést. A heves ellenséges tűz ellenére a  blokkoló hajók legénységének a többségét gyorsjárású motoros hajókkal sikerült evakuálni. Captain Carpenter (Royal Navy) a Vindictive parancsnoka igy látta az eseményeket " ...a blokkoló hajók átjutottak ... és elvégezték a feladatukat. A viadukt fel lett robbantva és a móló le lett rohanva. Semmi sem indokolta, hogy további életeket áldozzunk fel azzal, hogy a három hajó továbbra is a móló mellett marad. Leadásra került a visszavonulást elrendelő jelzés...mivel az ágyúzás zaja miatt nehezen volt hallható a jelzés többször is leadásra került.."   Mindeközben Captain Chater "  a B Század parancsokával Captain Bamford-dal megbeszéltük a helyzetet. Mindenki akinek az alakulatának a feladta a móló végén levő erődités megtámadása lett volna a móló 3-as számú épületénél volt... és nem volt egyenlőre semmilyen támadás végre hajtva az erődités ellen..ez lett volna az elsődleges feladatunk az egész hadművelet során....Captain Bamford támadásra vezette embereit, amikor felharsant a hajó szirénája, ami vészhelyzeti kiüritésnek hangzott. Captain Bamford parancsot adott a visszavonulásra. A vészhelyzet miatti kiürités során az előzetes tervek szerint a hajó szirénájának a "K" morse jelet kellett  volna sugároznia. A sziréna szólt ugyan, de nem az erre az esetre megbeszélt jelet adta....az előzetes tervek szerint úgy számitottuk , hogy legalább 1 óra 15 percet leszünk a mólón és a sziréna alig 45 perccel a kikötés után szólalt meg....meg voltam győződve, hogy a jelzést a visszavonulásra nem szándékosan adták le...visszatértem a hajóra, ahol megkerestem Captain Carpenter-t a jelzéssel kapcsolatban, aki megerősitette, hogy el lett rendelve a visszavonulás. visszatértem a falra és tovább adtam az utasitást mindenkinek, akit elértem..." Lieutenant Lamplough és Sergent Wright szakaszai eközben Német állásokat füstöltek ki.. Lieutenant Lamplough: " ..minden rendelkezésünkre álló eszközzel próbáltuk zavarni a Német rombolót és visszaverni Németeket, akik esetleg túl közel kerülhettek volna a létráinkhoz...00:50 körűl felhangzott a visszavonulás jele és az egységek sebesültjeikkel megkezdték a visszavonulást. Az én állásom volt legközelebb a parthoz és a mi feladatunk volt biztositani a többi egység visszavonulását. Csak akkor hagytuk el az állásunkat, amikor már senki mást nem láttunk. Visszatérve a falhoz szerencsénkre, amiben mellesleg nem biztam, egy létra még mindig a falnak volt támasztva és az egyik csapó hid is a helyén volt. A  fedélzetre lépve jelentettem a hajó parancsnokának, hogy legjobb tudomásunk szerint mi voltunk az utolsók...Később tudtuk meg, hogy Captain Palmer, 3 NCOs ( Altisztek) és 10 Privates nem tértek vissza és később fogságba estek..."  A helyzetet az is bonyolitotta, hogy a Vindictive szirénája helyett a Daffodil szirénája adta le a jelet 00:50-kor, mert a Vindictive szirénája és kereső reflektora addigra  használhatatlanná vált. A kereső reflektorral le kellett volna adni a '20 perces figyelmeztetés" jelzést...  Sergeant Wright " meghallottuk a visszavonulás jelét és megkeztük a visszavonulást... ekkor elért hozzánk a parancs, hogy még nem jött el a kivonás ideje és térjünk vissza az állásainkba, aminek engedelmeskedtünk is. Hamarosan borzalmas látványban volt részünk, ahogy lassan eltávolodott a hajó, ami az egyetlen lehetőség volt számunkra a menekvésre ..." 

  A Commander Gibs parancsnoksága alatt álló Iris, mint már volt róla szó korábban, nem tudta partra tenni a Major Eagle vezette A Századot. Az első kisérlet során 2 tengerész tiszt megpróbált át jutni a mólóra és hozzá rögziteni a hajót de életüket vesztették. A hajó megpróbálta a folyamatos ellenséges tűz ellenére egy másik pontnál is a kikötést, hogy a létrákat a móló falának támasztva a Tengerészgyalogosok partra szálljanak de ez sem vezetett eredményre. A manőver közben egy a fedélzeten állók 56 fős csoportjába becsapódott egy lövedék és 49-et megölt közüllük. A hajó parancsnoka Commander Gibs is halálos sebet kapott. Lieutenant Spencer (RNR  'Royal Naval Reserve') vette át a parancsnokságot és megpróbált a Vindictive oldalára állni, hogy a Tengerészgyalogosok arra átszállva végre partra jussanak. De még mielött a Tengerészgyalogosok megkezdhették volna az átszállást elrendelték a visszavonulást. Az Iris a heves tüzben megkezdte a visszavonulást mikor a hajó újjabb találatot kapott és a robbanás egy kivételével megölte vagy megsebesitette az összes tengerészgyalagos tisztet. Az elesettek közt volt az A Század parancsnoka Major Eagle is.  Az éjszaka folyamán a hajón levő tengerészek és tengerészgyalogosok közül végül 8 tiszt és 69-en a legénységi állományból életüket vesztettek és 3 tiszt és 102-en a legénységi állományból megsebesültek. ( ez annak fényében különösen tragikus, hogy ténylegesen nem is tudtak a harcokban résztvenni..) 

 Eközben Captain Chater a  Vindictive fedélzetén. "... a visszavonulás során, heves ágyútűzre számitottunk. A tatról füstöt képeztünk, hogy elrejtsen minket az ellenségtől és meglepetésünkre nem kaptunk találatot.... a közvetlen veszély elmúltával erős fájdalmat kezdtem érezni a jobb térdemnél. Soha nem tudtam meg mi találhatott el, de valószinüleg akkor történhetett, amikor a parancsnok és a helyettese meghalt. Captain Bamford-dal átbeszéltük a történteket. Gyakorlatilag nem sikerült egyik feladatot sem tudtuk teljesitenünk, amit előzetesen parancsba kaptunk. Úgy éreztük, hogy a hadművelet ránk eső része teljes kudarc volt. Rengeteg embert vesztettünk minden féle eredmény nélkül.."   Private Feeney az Angliába való vissza út során " Soha nem fogom elfelejteni az étkező látványát. Halottak és haldoklók feküdtek  mindenütt a földön és az asztalokon, akik alig pár órával korábban ugyan itt ettek, ittak és kártyáztak."    Captain Chater " A Vindictive 08:00-ra ért Doverbe. A partraszállás során találkoztam Admiral Keyes-el. Elmondta , hogy egy repülőgép járt Zeebrugge felett és azt jelentette, hogy blokkolva van a csatorna bejárata... Meg kértem, hogy mondja el az embereknek is a hirt. Felhivtam a Brigade Major-t Deal-ben, hogy vissza tértünk de a parancsnok és helyettese elesett..nem akarta elhinni...A Zászlóalj (ami maradt belőle) vonattal tért vissza Deal-be...730 főből 366-an kerültek veszteség listára, köztük 17 tizenhét tiszt, akik közül 10 életét vesztett" . A hadműveletben résztvevők közül 2 Tengerészgyalogos és 5 Tengerész kapott Viktória keresztet. A veszteségeket  tovább növelte a North Star romboló elsülyedése Zeebrugge-nél.  Az álcázó füstben a romboló elvéthette az irányt és a móló világitótornyától Dél-Keletre kikerült annak takarásából és szinte közvetlen közelről telibe találta az egyik csatorna bejáratot örző 8" löveg.  A Brilliant és a Sirius blokkoló hajók egyáltalán nem jártak sikerrel. Az Ostend-i csatorna bejáratát blokkolni hivatott két hajó navigációs hiba miatt ( a források szerint az egyik homokpadot jelző bóját egy mérfölddel arrébb helyezték a Németek és a szél irány változása miatt a füst is megnehezitette a navigációt ..)  2400 yards-al keletebbre megfeneklettek a part közeli vizeken a sötétben . A legénységüknek sikerült elmenekülniük. Hogy mennyire volt sikeres a hadművelet a források nem értenek egyet. Az Ostend-i csatorna kijárat, amig Német kézen volt a háború során végig használható maradt, de nincs egyetértés, hogy milyen és hány vizijárművel tudták azt használni a Németek. Admiral Keyes az Ostend elleni akció mielöbbi megismétlését sürgette és az Admiralitás is egyetértette vele. A Zeebrugge támadástból vissza tért Vindictive-et  Doverben napokon belül át is alakitották blokkoló hajónak, de a kedvezőtlen időjárás miatt az ismételt támadást el kellett halasztani. Ez halasztás időt adott arra, hogy  közben Chatham-ben a Sappho-t ( könnyű cirkáló egy hajó osztályba tartozott az előző vállalkozásban részt vevő Brilliant-tal és a Sirius-al) is  átalakitsák blokkoló hajóvá valamint ismét egy kissebb flottát vontak össze, hogy biztositsák a blokkoló hajók útját. Az Ostend elleni második támadás Május 9-én  délután indult. Még menet közben a Sappho -n komoly probléma lépett fel, ami lecsökkentette a sebességét 6 csomóra és visszafordulásra kényszerült. A Vindictive a part közelben ködbe került és a látótávolság erősen lecsökkent. Végül sikerült elérnie az Ostend-i csatorna bejáratát de a Német tüzérségnek is köszönhetően nem tudta teljes mértékben lezárni azt.  A visszavonulás során a Warwick Romboló ( egyben a Dover Patrol Zászlóshajója) aknára futott de a sérült hajót végül sikerült Doverbe vontatni.  Az eredménnyel továbbra sem lehettek teljesen elégedettek, mert a Sappho-t kijavitották és immáron egy 1904-ben épült csatahajót, a Swiftsure-t  tervezték átalakitani blokkoló hajónak. A harmadik akciót Június első hetében tervezték végrehajtani, amit aztán elhalasztottak és végül egyáltalán nem került rá sor. (Az Admiralitásnál valószinűleg úgy értékelhették a helyzetet, hogy a Németek csak a kissebb egységeikkel tudják elhagyni Bruges-t és arra tartogatták a hajókat, ha esetleg a Németek szabaddá tennék Zeebrugge-i csatorna kijáratát. Nem beszélve arról, hogy az előző két vállalkozás is igen komoly veszteségekkel járt és valózsinüleg nem akartak bele menni egy újabb kockázatos akcióba. Az első két támadás "sikerei" jól eladhatóak lehettek a közvéleménynek és valószinüleg komoly moráljavitó hatást tulajdonithattak nekik. A Korlátlan Tengeralatjáró Háború során a Német Tengeralatjáró fegyvernemmel szemben minden "sikert" nagy "sikerként" lehetett tálalni a közvélemény számára.Valamint a Nyugati Fronton akkortájt nem teljesen álltak jól a dolgok az Antant erők számára és ez tovább javithattta az akciók kimenetelének a "megitélését" és a Royal Navy is felmutathatott végre valami látványos "eredményt". De már harmadszorra nem biztos, hogy javitott volna a morálon akkorát az újabb Flandiriai kikötő ellen végrehajtott "sikeres" blokkoló akció hire ... )  

   1918-ra a BEF Nyugati Fronton harcoló dandárjait a szükséges élőerő hiány miatt három Zászlóalraj csökenttették és nem voltak kivételek  a 63. (Naval) Division  Dandárjai sem. a 188. Dandárt a két RMLI Zászlóalj és az Anson Tengerész Zászlóalj alkotta  és több olyan tiszt is szolgál majd a fornton, akik korábban még legénységi állományúként  vettek részt a Nyugati Front harcaiban és előléptetésüket menet közben kapák. Sokan közüllük a Hadsereg más alakulataitól érkeztek a Hadosztályhoz és voltak tisztek akik a flottától kerültek áthelyezésre.  Március 20-án, 1918-ban 188. Dandárt a ismét a frontra vezénylik. Már napokkal korrábban egyre erősebbé váló Német ágyútűz és gáztámadások a közelgő offenziva előjelei voltak. A Hdosztály Zászlóaljainál korábbi magas veszteségek miatt komoly létszám hiány állt fent volt olyan Zászlóalj, aminek a létszáma mindössze 150 főt számlált de a többi is átlagban 500 fős volt. A 189. Dandárnál  felállitásra került egy géppuskás Zászlóalj Lt. Col. McCready (RMLI) parancsnokságával. Private Polley eltávjáról visszatérve is ebbe a zászlóaljba lett beosztva. " ...nem tartott sokáig megtalálni a Század parancsnokságot Neuville közelében. A sections többsége a frontvonalon volt ...minden eltávozást töröltek a Németek várható támadása miatt. Minden beszélgetés középpontjában a Nagy Német Offenziva állt. De hiába volt az állandó szóbeszéd tárgya és ezzel hiába szoktunk hozzá a gondolatához továbbra sem éreztük, hogy sok okunk lenne bizakodni.. némi erősités érkezett de a többségüket visszatartották a Századparancsnokságnál nappal hevedereket tölteni a géppuskáknak  és éjszaka utánpótlást cipelni a frontra...Éjjel nappal ellenséges gépek repültek felettünk... pár napig gáztámadások célpontjai is voltunk... 21-én még hajnal elött elfogtuk  az ellenség pár felderitőjét és tudomásunkra jutott, hogy a támadás a kora reggeli órákban lesz... Hajnalban megkezdődött az ágyúzás, gáz töltetekkel nyitottak majd robbanó lövedékekkel folytatták. Mindenkit, a megkettőzött őrszemeken kivül a fedezékekbe parancsoltak. Az ellenség  ágyútüze gyakorlatilag minden inch-et beboritott és a lövészárkokat szinte felismerhetettlenné változtatta. 05:00-kor elrendelték a  'stand to' -t( 'támadásra felkészülni') az ágyútűz intenzitása nőt...   a repülőik alacsonyan repülve géppuskáikkal végig pásztázták a lövészárkainkat.. néhányuk a megfigyelő ballonjainkra összpontositottak, amik ezt követően lángolva zuhantak le a földre. "  Az Unternehmen Michael, ami része volt az 1918-as nagy Német Támadásnak, megkezdődött. A támadás megindulása után pár órával  az 5. Brit Hadsereg megkezdte a visszavonulást. A visszavonulás során a 2. RMLI parancsnoka Lt. Col. Farquharson, aki a Gallipoli-i hadijárat óta szolgált a Zászlóaljnál is életét vesztette. Március 23-án a kér RMLI Zászlóalj egy fél kész védelmi állásba vonul vissza Berincourt faluhoz. A  visszavonuló Brit csapatok, hogy ne kerüljenek ellenséges kézre sorra robbantották fel a front közeli ellátó pontjaikat, lőszerlerakataikat. Private Polley " megtaláltuk az utászok elhagyott kantinját...ez volt a legjobb reggeli, amit valaha is ettünk a fronton..Lazac konzervek, és rengeteg gyümölcs és néhány üveg sör, az utóbbihoz nem sok kedvem volt a kora reggeli órákban de mások nem voltak ilyen válogatósak.."   Március 24-én reggel a BEF hadosztályainak sikertelen ellentámadásai után a 188. Dandár szektorában a  heves tüzérségi előkészitést követő  Német támadás az RMLI Zászlóaljak egy-egy századára nehezdett. A kibontakozó közelharc során kiadták a  visszavonulásra a parancsot de a megfelelő kommunikáció hiánya és a leereszkedő köd  miatt is a két századot elvágtág a főerőktől és  miután bekeritették őket megadták magukat. A két Zászlóalj maradéka is csak súlyos harcok közepette  tudott elszakadni, ők és a Hadosztály Géppuskás Zászlóaljából hozzájuk csatlakozott 12 géppuskával alkották az utó védet. A 189. Dandár és Vickers géppuskásokat hagytak hátra utóvédnek. Private Poley " A Századot megállitották és a géppuskákkal tüzelőállásokat foglaltak el.... a tiszteken kivül senki nem tudta hol vannak... a század többi része a Somme felé távozott..."  A Hadosztály parancsnoka visszavonulást rendelt el. A Hadosztály 3 oszlopban Dandáronként elhaladt az 1916-os Somme  csatatér melett. Private Polay " ....végül utolértük a visszavonuló gyalogságot... folyamatosan ágyútűz alatt voltunk miközben vonultunk vissza...  ha lehet monotonitás abban ,hogy folyamtaosan arra számitunk, hogy hamarosan meghalunk, akkor a folyamatos agyúdörgés zaja is monotonná válhat egy idő után... végül, eónoknak tűnő idő után a Somme környékén nyilt terepre értünk. A teherhordó lovak és öszvérek kivételével, amik az utakon maradtak, a mezőkön átvágva haladtunk Delville Wood (Bois d'Elville) irányába... A hátrahagyott géppuskásoknak elég hamar fel kellett adniuk állásaikat. ..Amikor kiderült, hogy a lőszeres dobozok hevederekkel is hátra maradtak egy tiszt magamellé rendelt néhány embert és visszament. Soha nem tértek vissza.....Delville Erdő környékén visszatértünk az útra és ami megmaradt a századból megállt. A Századból azok, akik részt vettek a korábbi harcokban Delville Erdőnek hivták a helyett, ami nem volt más csak néhány élettelen fatönk... " Még menet közben további visszanvonulást elrendelő parancs érkezett  az 1916-os Első Somme Csata helyszinétől keletre. A németek folyamatosan támadtak és a visszavonuló tüzérséget is elérték majd a kibontakozó közelharc során a Britek elvesztették a lövegeiket.  A visszavonulás során a Német repülők folyamatosan zaklatták az Antant csapatait. Öt napos folyamatos harc után sikerült csak az arcvonalat megszilárditani. Harold Holme az V. Hadtestnél volt tovább képzésen márciusban, mikor a Német támadás megindult.  " ...Március 26. A nap csendes volt, valószinleg a Német tüzérség nem volt képes lépést tartani a csata mozgásával. Szürkület felé láttunk néhány felderitüjöket...Sötétedés után egy kissebb csapatuk is támadásba lendült... egyik oldalnak sem volt kézigránátja, kézifegyverekkel harcoltunk nagyjából 10 yards-ra egymástól... Néhány halottat és sebesültet hátrahagyva végül visszavonultak.." 

 További harcokra kerül sor, a rákövetkező hónapokban jól jelzi a harcok intenzitását,hogy a két RMLI zászlóaljt összevonják április végén 1. RMLI néven . A Németek Tavaszi offenzivája során a BEF arcvonalán ütött rést Francia csapatok átcsoportositássával töltik ki. ( ismét SPOILER ALERT ez a nem sokat hangoztatott esemény egy másik Világháború során komolyan fogják befolyásolni a Francia vezetés döntéseit...) A  Brit Királyi Tengerészgyalogság 1. Zászlóalja kisebb megszakitásokkal részt fog venni a Nyugati Front harcaiban egészen az őszi fegyverszünetig. A Nyugati Front harcai során a Royal  Naval Division elveszitett (halottak, sebesültek, fogságba esettek összesen) 1683 tisztet és 34992 egyéb rendfokozatú tengerészt, tengerészgyalogost, katonát.  A 1. RMLI  Angliába visszatérte után a 63. Royal Naval Divisionnal együtt 1919 júniusában feloszlatásra került. 

 Brit Királyi Tengerészgyalogosok Oroszországban   

 Az 1917-es Oroszországi események miatt egy Finnországon keresztül végrehejatott  Murmanszk elleni Német támadás lehetőségét a Brit hadvezetés mint pontenciális veszélyt tartott számon. Murmanszk szolgált bázisául az  Antant hatalmak  által Oroszországnak szállitott utánpótlásnak. Ezen bázis megvédésére hivatkozva a Glory csatahajó és megnövelt létszámú Tengerészgyalogos különitménye egész 1917-18 telén a városban maradt . Szintén  pontenciális veszélynek tartották ha Arhangelszk a Németek kezére kerül, akkor azok egy tengeralatjáró bázist tudnak ott létrehozni ( ??? hm ???.) .  1918 márciusában csatlakozott a Cochren  a misszióhoz és a partra tett (mondhatni szokásos..) vegyes Tengerészekből és Tengerészgyalogosokból álló osztagok a Norvég határ mentént hajtottak végre őrjáratokat a Német barát Fehér Finnek ellen. (a Nyugat ekkortájt a Vörös Finneket támogatta...) Az egyik alkalommal rénszarvas szánokon utaza egy 30 fős két Lewis géppuskával megerősitett Marines különitmény egy Finn felderitő őrjáratot üldözött. Az üldözés olyan jól iskerült, hogy a Brittek belefutottak a 200 fős Finn főerőbe. A géppuskáknak is köszönhetően a Tengerészgyalogosoknak sikerült a rénszarvas szánokkal elmenekülniük. Még július folyamán egy kis létszámú Marines különitmény Arhangelszkbe vonult és megérkezett Angliából a nem sokkal korábban május 5-én, 1918-ban felállitásra került Royal Marine Field Force, aminek parancsnoka Lieutenant Colonel R. O. Paterson volt a Royal Marine Artillerty--től.  A 365 fős Royal Marine Field Force-t egy tábori tüzérségi üteg az RMA-tól valamint egy géppuskás section-nel kiegészült RMLI Század alkotott és térség vasútvonalak biztositása melett a baráti "helyi" erők támogatását is feladataik közt fog szerepelni.  Az egyik forrás szerint az egységek már megérkezésükkor rendelkeztek Téli felszereléssel is. A Brit Tengerészgyalogosokat a Kem és Murmanszk között húzódó közel 300 mérdföldes vasút vonal mentén tevékenykedtek. Időközben a térségbe vezényelték a hadsereg 236. Dandárját is . (Az 1918 novemberét követően a Britek térségbeli jelenlétét utólag azzal is indokolja az egyik forrás, hogy a tél beálltával a Fehér Tenger befagyott és nem tette lehetővé tavaszig Arhangelszk tengeren való kiüritését és nem  akarták magukra hagyni a Vörösökkel szemben a Nyugati hatalmakkal szimpatizálókat...aha..meg hát az USA hadbalépésével sok hadianyag érkezett a térségbe és nem akarták,hogy rossz kezekbe kerüljön..)  A források külön kiemelik, hogy a Brit Tengerészgyalogosok a tél folyamán alapos kiképzésben részesültek arktikus körülmények közti harcászatból. A nemzetközi helyezt fokozódását szemlélteti, hogy 1919 Április végén az Antant hatalmak Murmanszki Szövetséges Parancsnoksága alá 15 ezer fő tartozott egy hadosztályba szervezve.  A hadosztály közel felét 7 ezer Birt (köztük a Tengerészgyalogosok) tette ki és a többi 8 ezer fő Francia, Olasz, Szerb (??) és Karéliai volt. A Brit Tengerészgyalogosk1919 tavaszán a Bolsevikok ellen részt vesznek néhány csatában is majd az egész különitmény júliusban vissza tér Angliába. A vasút és az ahoz tartozó hidak őrzése mellett a Royal Marine Field Force 150 Lengyelt (??) kiképez géppuskák kezelésére és részt vesznek a Dvina folyó torkolatánál partra szálló Francia csapatok támogatásában. Végűl július 10-én,1919-ben Murmanszkban kerülenk behajózásra Royal Marine Field Force Tengerészgyalogosai a szigetországba történő visszaérkezésük után az alakulat feloszlatásra került. Általánosságban elmondható, hogy a Polgárháború során a Vörösök és a velük szemben álló erők nem voltek felkészülve az éghajlati és földrajzi viszonyokra a  térségben. A ritkán lakott és járhatatlan vadonban nem húzodtak egyértelmű front vonalak mint Franciaországban korábban. A harcolók nagyban fognak támaszkodni a helyiekből szerveződő irreguláris, partizánokra, akik rendelkeztek a helyismerettel és fel voltak készülve az időjárás jelentette kihivásokra. 

  A Béke diktátum során döntés született, hogy Schleswig-Holstein hovatartozásáról népszavazás formályában fognak dönteni ( szintén egy érdekes történet, érdemes utánna olvasni...) és a népszavazás felügyeletére az Antant csapatokat küldött.  A Britek igazi Első Világháború elötti módon állitották fel 1919 júliusában a 6. Tengerészgyalogos Zászlóaljt a feladatra. Minden RMLI Division és a RMA adott  bele egy-egy Századot. A Század az RMA-tól, B Század  Chatham-ből, C Század Portsmouth-ból, D Század  Plymouth-ból lett kiállitva. A kitüzött feladat sem tünt túl nagy kihivásnak a Zászlóalj kiképzése leginkább alakizásban és az egyenruha és lábbelik kifogástalan állapotban való tartásában merülhetett ki jobbára. Többen a Zászlóaljban szolgálatot teljesitők közül csak a Németek elleni háború miatt bujt egyenruhába és a fegyverszünet megkötése után az általános demobilizácó végett a leszerelésükre vártak. Lieutenant P. R. Smith-Hill (RMLI) a B Század egyik Szakaszának a parancsnoka az alábbiakat irta "   A morál magas volt. A Szövetségesek megnyérték a háborút és mi is túléltük. Minden este kimenőt kaptunk. Major Barnby a Század parancsnoka a háború nagy részét a Royal Naval Air Service és a Royal Flying Corps-nál töltötte. Számára egy gyalogos század parancsnoklása nem volt előléptetés. A Századparancsnok helyettes Watts Gallipoli-nál szolgált és lövészárok harcászatból szerzett csak tapasztalatot. A többi tiszt Őfelsége hajóin szolgált a háború során és tapasztalataik kimerültek a hadihajók ágyúinak a kezelésében, kikötői őrszolgálat adásában és egy behajózott Tengerészgyalogos  különitmény igazgatásában. A században szolgálók többségének ismeretei jobbára a tengeri szolgálattal volt kapcsolatos." A Zászlóalj parancsnoka ( a nem egyszerű nevű..) Lieutenant Colonel A. de W. Kitcat  a Royal Marine Light Infantry-nál töltött 31 éves pályafutása során nem vett részt szárazföldi hadműveletekben. A nyugodtnak tekinthető felkészülésük során mondhatni váratlanul érte őket a Czar csapatszállitóra való behajózás parancsa. A célállomást nem ismertették a Tengerészgyalogosokkal. Lieutenant Smith-Hill " ..a behajózást követően három nappal később sem tudjuk pontosan hova is tartunk. Azt tudjuk, hogy valahová Oroszországba. A katonák morálja nem  túl jó. Először is: Nem adták meg nekik a lehetőségét az önként jelentkezésnek. Az Adjutant General szóban kezeskedett értük a War Office-nál. Másodszor: A Zászlóalj parancsnok úgy gondolta bölcs dolog ha nem fizeti ki a járandóságát az embereknek, mielött elhagytuk Bedenham-t. Elkerülendő , hogy hátrahagyjunk néhány részeget. Harmadszor: A katonák a fegyverszünet alatt nem akarják kockáztatni az életüket az Oroszok miatt. Anglia esetében más lenne a helyzet."  Augusztus 8-án, 1919-ben a Murmanszkba való megérkezésük után a Zászlóaljt ketté osztották. a C Századot a Fehér Tenger meletti Kandalaksába a többi részét Kembe vezényelték. A következő hetek során a Brit Tengerészgyalogosok számára a helyzet elég kaoutikus volt. Egymásnak ellentmondó hirek keringtek a kivonásukról és hogy egy támadó hadműveletben lesznek bevetve. A Bolsevikok géppuskával rajtaütöttek a Portsmouth Századon miközben négyes oszlopban meneteltek egy úton. A rajtaütésben 4-en meghaltak és 15-en megsebesültek köztük a Zászlóalj parancsnoka Kitcat Alezredes is, akinek átlőtték a lábát. A Század visszavonult. Lieutenant Colonel Kitcat az alábbiakat irta az esettel kapcsolatban a Colonel Commandant of Portsmouth Dvision-nek: ".... Nem gondoltam volna, hogy képes leszek ennyire elrontani a dolgokat. Azt hiszem "légnyomást" kaphattam csak nem voltam tudatában. (már megint az a fránya idegláz...) Egy dolog teljesen világos nem vagyok alkalmas  arra, hogy parancsnokoljak sem terepen sem máshol."  Major Ridgins a Royal Marine Artillery-től vette át a 6. Tengerészgyalogos Zászlóalj parancsnokságát.  Az RMA század személyi állománya a vasút vonal mentén látott el szolgálatot mig a 6. Tengerészgyalogos Zászlóalj a Hadsereg  egyik Dandárjába beosztva vett részt az Onyega Tó környéki harcokban szeptember első heteiben. Lieutenant Smith-Hill " Az emberek idegeskedtek azon, hogy a tiszteknek nem kéne azon probálkozniuk, hogy kitüntetéseket szerezzenek. Attól tartottak, hogy a tisztek valami vad dolgot fognak művelni és az embereik szükségtelenül, fognak veszteséglistára kerülni miattuk."  A Zászlóalj számára a helyzet továbbra is kaotikus lehetett ( a harcok elég abszurd szituációkat eredményeztek).  Lieutenant Simth-Hill " Oroszország ezt a részét sűrű aljnövényzettel benőtt erdő boritotta. A láthatóság nagyon rossz volt. ..iránytű alapján mozogtunk, mert különböző akadályokat kellet megkerülnünk, mint például tavakat, mocsaras foltokat, kidölt fákat. Ha elveszitettük volna az irányt könnyen ellenséges területre tévedhettünk volna. A sűrű erdő miatt muszály volt Orosz vezetőket fogadnunk ha le kellett térnünk az utakról, ösvényekről. Utólag már biztos, hogy a vezető, akit a Koikori-i támadásnál alkalmaztunk az ellenség ügynöke volt és figyelmeztette a védőket a közeledtünkről és ő javasolhatta nekik, hogy foglalják el a mögöttünk levő kis dombot és onnan vegyenek tűz alá minket. Sok emberemet lötték hátba, miközben az ellenség  felé voltak arcal. A tisztiszolgámat Private Davey-t is egy a hátunk mögül érkező lövés ölte meg. Soha többé nem láttuk a vezetőnket a támadás után. Később parancsba kaptuk, hogy ne engedjük a vezetőket egyedül sehová és figyelmeztessük őket, hogy lelőjök őket ha még is megpróbálnak ellenszegülni az utasitásunknak... Utólag már világos számomra az ellenség ismerte minden mozdulatunkat és tervünket. A kudarcaink kiváltó okai pedig az elégtelen felderités, hirszerzés volt és az elhirátás sem működött jól."   Attól,hogy még ha valami rossz szerencsére mindig lehett rosszabb és a tengerészgyalogosoknak meggyült a  baja Major Strover-rel  is a Hadsereg egyik Örnagyával, aki valószinüleg nem volt elragadtatva a tengerészgyalogosok teljesitményétől.  Lieutenant Smith-Hill " Major Strover telefonált a Parancsnokságra és tájékoztatta őket, hogy elküldött egy csapat Marines-t mivel hasznavehetelenek számára és szerinte etetni és ruházni sem volna szabad őket. Majd a melette álló emberhez fordult és megkérdezte Marine-e és hallotta-e, hogy mit mondott a telefonba. Miután mind a két kérdésére igen volt a válasz az Örnagy azt mondta neki, akkor  tudassa a század többi tagjával is... Amikor ezt meghallottam Major Strover-hez mentem ... azt válaszolta, hogy a parancsa mi szerint aki nem kiván harcolni  az vonuljon vissza az nem vonatkozik a  B (Chatham) Századra csak a C Századra és mi maradjunk éjszakára a jelenlegi állásainkban. Azok, akik nem kivánnak harcolni másnap reggel Major Laing-el fognak vissza menetelni. Mikor visszatértem a Századomhoz már egy csapat elindult vissza a  nem sokkal korábban kapott parancs szerint. Másnap 09:00-kor Major Laing az egybegyült  B és C század emberei közül önkénteseket keresett az első vonalban levő állásokba. 16-an jelentkeztek a B Századból és 3-an a C Századból, de ez a létszám nem volt elegendő. A századoknak oszolyt vezényeltek. Major Laing utasitott, hogy kövessem a parancsnokságra. Lieutenant Bramall is csatlakozott hozzánk. Mikor visszatértem a századhoz meg tudtam, hogy hozzávetőleg 50 fő elindult Szvjatnavolok irányába ( Északra a fronttal ellentétes irányban). Jelentettem Major Laing-nak és Major Strover-nek, aki parancsba adta, hogy üzzenjék meg a távozóknak, hogy ha megpróbálnak belépni Szvjatnavolok-ba lőni fognak rájuk.  17:00-kor elküldtek engem egyedül Szvjatnavolok-ba, hogy vegyem át a parancsnokságot azok felett, akik vissza mentek. Megérkezésemkor örömmel fogadtak ( .. nem lőttek rájuk..) nem voltak köztük altisztek sem.. másnap reggel 08:00-ra sorakozót rendeltem el. Másnap 08:00-kor vigyázállásban felsorakoztak  és a felszerelésük, ruházatuk is rendbe volt szedve..."    

  Szeptember 23-án, 1919-ben 6. Tengerészgyalogos zászlóalj immáron Murmanszkban volt és a kivonásukra vártak, amikor többüket őrizetbe veszik. A hadbiróság a Zászlóaljból 90 főt bűnösnek talált gyávaság vádjával. Közülük 13-at Halálra, mig a többieket 5 év kényszer munkára itélték. A halálbüntetéseket végül nem hajtják végre és többek itéletét is enyhitik később.  Captain Watts-ot is hadbiróság elé állitották, mivel kijelentéseivel és szóhasználatával zavart kelthetett és ronthatta a csapatok morálját. Kényszeű leszerelését követően Irországban csatlakozott a Britek  paramilitáris rendőri erőihez. 

   Január 1-én, 1918-ban Vlagyivosztokban a Suffolk Cirkálóról partra szállt Brit tengerészek és tengerészgyalogosok egy csoportja. Feladatuk a Brit Konzulátus és a Pétervárról és Moszkvából érkező menekültek védelme volt a forradalom miatt gyorsan romló helyzet miatt- Ekkor már a városban tartózkodtak a Japán fegyveres erők tagjai is, akik megpróbálták kihasználni Oroszország gyengeségét és valóra váltani terveiket és elfoglalni az Orosz Távol Keletet. Az egykor hatalams birodalom többi részérén is már háborús viszonyok uralkodtak, hadurak, érdekcsportok, interveciós seregek állomásoztak szerte az ország területén.  Valószinüleg a Magyar olvasók számára jól ismert eseménykeről van szó igy csak néhány példa a történelem ezen eseményekben és szereplőkben bővelked szakaszából. Az egykori Osztrák-Magyar Hadseregbe tartozó ( sokak szerint onnan dezertált.) hadifoglyokból alakult a Cseh Légió, aminek az ellenörzése alá került a Transz Szibériai vasút.A Bajkálon túli kozákok vezetője Szemjonov Atamán, akit egyszerre fizettek a Franciák, az Angolok és a Japánok. Kolcsak Admirális vezette Fehér erők, akik szintén élvezték az Antant erők támogatását, névleg ellenőrizték a Volgától a Bajkál Tóig  elterülő részét Szibériának. De a térségben itt is mint Oroszország más területein a helyi partizánok birták a tényleges kontrolt. A Kolcsak vezette erők egy Nyugati hadijárattal próbáltak összeköttetést teremteni az Arhangelszk környéki Fehér erőkkel és ezzel párhuzamosan Moszkva elfoglalásával megszilárditani az ország felett a hatalmukat. A már korábban a Suffolk-ról partra szált Tengerészgyalogosok egy vasúti kocsikra szerelt 6"-es ágyúval és négy 12 fontos löveggel részt vettek az Ufa környéki harcokban. ( térképre tekinte láthatjuk azért az kicsit arrébb van, mint a Vlagyivosztoki konzulátus). A különitmény Vlagyivosztokból való kivonása során döntés született egy Orosz Folyami Flotilla felállitásáról, a Volga mellék folyóján a Kámán. A Perm-ben állomásozó hajókkal akarták segiteni Kolcsak  erőfeszitéseit a Vörösökkel szemben. Captain Wolfe-Murray (Royal Navy) a British Naval Mission feje javasolta az Admiralitásnak a korábban vonatokra erősitett ágyúk folyami hajókra való felszerelését ( megint a stupekolás...) amikett Brit személyzet üzemeltetne.  Az Admiralitás jóvá hagyta a tervet és a Suffolk cirkáló leváltására Vlagyivosztokba érkező Kent cirkáló Tengerészgyalogosai közt kerestek önkénteseket a feladatra. Captain Tom Jameson  (RMLI) volt a hajó Tengerészgyalogos különitményének a parancsnoka. " ...64 fős különitményből 63-an jelentkeztek. Az az egy éppen fogdán volt és nem tudott jelentkezni...az önként jelentkezők nagy száma meglepő volt annak tudatában, hogy hamarosan leváltott volna minket a Carlise...Kihangsúlyozandó mire is jelentkeztek a Tengerészgyalogosok: a, A hajó hamarosan haza fog térni.  b, Egy polgárháboróban fogunk részt venni és annak kimenetele minimun kétséges volt. c, Az ország jó része még a Szibériai tél markában volt (-35 fok) éhinség és járványok dúltak és a nyelvi nehézségek csak pár példa a ránk váró kihivásokból. d, A bázisunk Vlagyivosztokban lenne de a műveleti területünk 4000 mérföldel arrébb az Urálnál található. ... Én választottam ki a csapatot és készitettem fel őket. A csapatot a következők alkották: 1 Captain (RMLI), 1 Lieutenant  (Royal Navy), 1 Gunner WO 'Zászlós' (Royal Navy), 7 NCO 'Altiszt' (RMLI), 22 Private (RMLI), 1 Petty Officer 'Altiszt' Armourer (Royal Navy), 1 beteg ápoló (Royal Navy), 1 Orvos (Royal Naval Volunteer Reserve). " Captain Jameson  igyekezett valóban mindenre felkészülni a szintén Vlagyivosztokban állomásozó Kanadaiaktól szerzett téli felszerelést az emberei számára. Gondolva a rájuk váró primitive higiéniai körülményekre kétszer annyi fertötlenitő szert vettek magukhoz, mint élelmet. A kis különitmény morálja jó volt, mikor április 6-án, 1919-ben megkezték hosszú utazásukat a Transz Szibériai vasúton. Az útjuk során számos kisebb kalandjuk is akadt egyszer egy Fehér orosz tiszt életét mentették meg, akit Szemjonov Atamán részeg  kozákjai ki akartak végezni. Április 16-án, 1919-ben megérkeztek Omszkba. A pályaudvar tele volt vagonokkal, amikbe katonák és családtagjaik zsufolódtak össze. A Tengerészgyalogos tisztet megdöbbentették az állapotok mint például  a higiéniát egy a padlóra vágot lyuk jelentette  és a meleget a vagonok közepére állitott kályha szolgáltatta a szibériai  télben.  Április 28-án érkezett a különitmény Permbe. Itt Captain Jameson kapcsolatba lépett a Fehér Flottilla parancsnokával  Szmirnov  Altengernaggyal, aki egy lapátkerekes vontatót és egy bárkát bocsájtott a rendelkezésükre orosz személyzettel. Hamarosan a magukkal hozott ágyúkat fel is szerelték a hajókra. A Brit Tengerészgyalogosok élelmezéséről a helyiek gondoskodtak. Captain Jameson RMLI "  fekete kenyér, egy vekni általában 18" hosszában, hús hordóban, gyakran medve hús, amit még a tél beálta elött tettek el hordókba jéggel és sóval, továbbá  krumpli. Volt némi változatosság a kenyér néha savanyú volt és volt, hogy a vekni belseje nedves és zöld volt. Előfordult, hogy hús nem volt ehető valószinüleg a hordó hibája miatt.."   Az immáron Brit ágyúkkal felszerelt hajók május 14-én bocsájtkoztak előszőr harcba a Vörösökkel. A Flotilla feladatai közé tartozott a Fehér csapatok tűz támogatása a folyó menti harcokban, a folyami átkelések biztositása és a Vörösök úszó haditechnikájának a leküzdése. Június közepére viszont a Vörösök térnyerése egyre nyilvánvalóbbá vált és British High Commissioner tájékoztatta Kolcsakot, hogy Őfelsége Kormánya nem ismeri el a továbbiakban az Omszki kormányt és a Szibériában állomásozó Brit erők kivonásra fognak kerülni. A folyó vizszintje leapadt és nagyobb hajókkal végzett hadműveletek lehetetlenné váltak. Ismét döntés született az ágyúk leszereléséről és szárazföldön való bevetésükről. De mielött az ehez szükséges ágyútalpak megérkezhettek volna Vlagyivosztokból a Vörösök előrenyomulása felgyorsult. Június 20-án Szmirnov Altengernagy Permbe rendelte a hajókat és versenyt futva az idővel megkezdték az ágyúk vasúti kocsikra való felszerelését. A következő kihivást egy működő mozdony beszerzése jelentette. Captain Jameson RMLI " egy csapat fegyveressel elmentük a javitó állomásra.... határozott fellépésünkkel meggyőztük az Oroszok vezetőjét, hogy bocsásson rendelkezésünkre egy mozdonyt személyzettel... a fegyveres őrizetünk alatt a mozdonyt hozzá kapcsoltuk a vonatunkhoz és a következő reggel 6-kor június 29-én a csordulásig teli vagonjainkkal elhagytuk Permet."  A következő napon 300 mérföldre Jekatyerinburgtól és 1000 mérföldre Omszktól a mozdony lerobbant. Próbálták kitalálni mi legyen a következő lépés, mikor keletről feltünt egy mozdony. Szmirnov Altengernagy tudomást szerzett róla, hogy sikeresen elhagyták Permet, de mivel nem csatlakoztak hozzá ezért mozdonyt küldött, kideriteni a történteket.Omszkba érve eljutott Captain Jameson-hoz a Brit Admiralitás kivonulást elrendelő parancsa. Miután a lövegeket és a hozzájuk tartozó municiót átadták a Fehér csapatoknak, további eseményekben gazdag utazást követően (egy aranyszállitmány kiséretét is rájuk bizták..)  Brit Tengerészgyalogosok a Permi indulásuktól számolva 52 nappa később megérkeztek Vlagyivosztokba és a Carlise fedélzetén elhagyták Oroszországot.  

 November 21-én, 1918-ban a Német Flotta felszini egységei a fegyverszünet rendelkezéseinek megfelelően egy minden bizonnyal impozáns flotta felvonulás keretén belül megadták magukat a Royal Navy Grand Fleet-jének. A Német hadihajókat a Brit Flotta és Királyi Légierő gépei a Scapa Flow-hoz kisérték  és ott internálásra kerültek.  A Német legénység egy része a hajók  fedélzetén maradt, mig a további sorsukról döntés született. A hajók a  karbantartás elhanyagolása miatt is egyre rosszabb állapotban kerültek. Mivel a hajókat internálták és nem voltak lefoglalva a britek nem állomásoztattak rajtuk csapatokat. Júniusra már nyilvánvalóvá válhatott a Békediktátum részletei és mikor június 21-én, 1919-ben a Brit flotta hajói egy gyakorlatra elhagyták a flotta támaszpontot  a Német flotta parancsnoka Konteradmiral von Reuter kiadta a parancsot a Német hajók elsülyesztésére. A Briteket váratlanul érhették az események és valószinűleg mindent megpróbálhattak, hogy megakadályozzák az eseményeket és ugyan 9 Német tengerész meghalt és 10-en megsebesültek de a hajók sülyedését nem tudták megakadályozni. Az eset valószinüleg nagy felfordulást kelthetett, mivel nagyon komoly érték merült hullámsirba. Valószinűleg többekben felmerülhetett a kérdés felelősöket keresve, hogy mit csináltak ezalatt a kirendelt  Tengerészgyalgosok?  

 Az I. Világháború során a Brit Tengerészgyalogság létszáma 1918-ban tetőzőtt 56816 fővel. A fegyverszünet után az általános leszerelésnek köszönhetően a Corps létszámát 15 ezer főre csökkentették. Az ország pénzügyi lehetőségei miatt további költségcsökkentésre volt szükség a fegyvereserőknél és ismét komolyan felmerült a Corps esetleges feloszlatása. Az Admiralitás ellenállt a felvetésnek de valószinűleg a kincstár komoly nyomást gyakorolhatott rájuk, az egymással párhuzamosan két külön laktanyában működő két Portsmouth-i Tengerészgyalogos Divizió a Royal Marine Artillery Eastney Barracks és a Royal Marine Light Infantry Portsmouth Division Forton Barracks miatt.1920-ban (valószinüleg egyfajta kompromisszumként)  General Blumberg (RMLI) az Adjutant General Royal Marines (Brit Tengerészgyalogság főparancsnoka) az RMA és az RMLI újbóli összevonását javasolta.  General  Blumberg az Admiralitás Első Lordjának irt beadványában kijelentette, hogy a  Portsmouth RMLI Division feloszlatása komoly problémákat okozna a flotta hajóin való szolgálat ellátása során, valamint általános mozgositás esetén de az RMA feloszlatása is ellentmond annak, hogy egy szárazföldi tüzérek alkotta erőre mindig szükség lesz. ... tehát az előterjesztése alapján (ha már mindenképpen be kell zárni az egyik laktanyát, hogy a bean counter-ek örüljenek Westminsterben..)a legjobb megoldás ha a két fegyvernemet összevonnák és ennek az előnyei a következők lennének: 1, A Corps sokkal homogénebb lenne, a két fegyvernemnél egyforma lenne a gondolkozásmód és ezzel rengeteg surlódást és problémát meg lehetne spórolni. 2, Egységesiteni  lehet az alapkiképzést Deal-ben valamenyi Tengerészgyalogos újonc számára, ahogy egységesiteni lehetne a  Tengerészgyalogos tisztek képzését is . 3, Egységessé válna az előmenetel a tengerészgyalogság tisztjei számára. 4, A tiszti rendfokozatot igénylő beosztások betöltésére és a magasabb szintű tüzér képzéshez szélesebb körből lehetne választani. Példálul az RMA -nak 2100 főből kell 80 Első osztályú irányzót kiállitania mig az RMLI -nek 6900 főből csak 10-et kell. A különleges feladatok egyenletesebben lennének elosztva. 5, Az összes Csatahajóra azoknak a hazai kikötőjéből lenne a személyzet vezényelve ( jeleneg  Portsmouth-ból, az RMA-nél szolgálókat vezénylik  valamennyi Csatahajóra függetlenül attól hol van azoknak a hazai kikötője) 6, A  külföldi állomáshelyen való szolgálat kérdésében a Tengerészgyalogságon belül nem lennének kivételek. 7, Az összes flottabázison meg lenne a lehetősége annak, hogy a  szárazföldi szolgálatra beosztottak egy része, akik arra vannak szakosodva igény esetén szárazföldi tüzérekként is  alkalmazni lehetne. 8,  Egységes lenne az egyenruha.   ( hiába na... General Blumberg javaslatai is jól bizonyitják az ember bárhol akarjon is vezetőként karriert csinálni diplomáciai érzék nélkül nem fog menni..és ha valaki vezetőként egyszer csúcsra került, akkor az biztos, hogy bármikor képes feltalálni a melegvizet.. akár naponta többször  is ...) . 1922-ben a Washingtoni Flotta egyezmény megszületése után a Britek 20 Csatahajót vontak ki a hadrendből és további 4 épitési munkálatait törölték ezzel egyes források szerint  közel 5000-el kevesebb Royal Marines -ra volt szükség Őfelsége hadihajóin a továbbiakban. Június 22-én, 1923-ban megszületett a döntés a Brit Tengerészgyalogság két fegyvernemének a Royal Marine Artillery-nek és a Royal Marine Light Infantry-nak az összevonásáról. Augusztus 3-án az egykori RMLI 8 Százada ünnepélyes keretek közt elhagyta a Portsmouth-i Forton Baracks , ahol 1848-tól állomásoztak és átmasiroztak a néha RMA Eastney Barracks-hoz. Itt szintén ünnepélyes keretek közt fogadták őket. Az egységesitésnek megfelelően a korábbi RMA Gunner és RMLI Private rendfokozatokat a Marine megnevezés váltotta fel. Valószinüleg a Brit Tengerészgyalogosok mosolya nem lehetett valami őszinte és továbbra is ott keringett a levegőben Corps teljes megszünésének a lehetősége anank ellenére, hogy részt vett az 1920-as évek első elején további mai szóhasználattal élve "béketeremtő", "békefentartó" műveletekben Irországban és Törökországban. Egyes források szerint (talán elébe menve, hogy mások döntesenek a feje felett.. ) General Blumberg is szorgalmazta a Corps Royal Marines feladatainak a meghatározását, hozzáigazitva az új megváltozott védelmipolitikai helyzethez ( biztos már akkor is voltak kulcs kifejezések, amiknek minden beszédben el kelett hangzani, mint a képesség, interoperabilitás, többfunkciós...)  Még 1920 áprilisában az Admiralitás vezetősége megkezde kidolgozni a koncepciót, ami később a II. Világháború elején  a Mobile Naval Base Organisation néven fog testet ölteni. A leendő formációnak a következő feladatokat szánták: Flotta számára  horgonyzó helyek, támaszpontok elfoglalása és azok biztositása legyenek is azok bárhol a Földön. Egy ilyen csoport a összlétszámát a tervek szerint 259 tiszt és 3118 egyéb rendfokozatú tengerész és tengerészgyalogos alkotta volna. A Tengerészgyalogság biztositotta volna a biztositó egységeket, valamint egy kisérrleti 'X Unit' került felállitásra, amivel tapasztalatokat próbáltak gyüjteni ágyúk és más nehéz felszerelés partra tételével és azok parton való mozgatásával kapcsolatban. Az éves pénzügyi kerete a források szerint elég szerénynek volt mondható és valószinüleg az egység nem is kapott túl sok figyelmet a felsőbb vezetéstől. 

  1924-ben, megvitatandó a  Brit Tengerészgyalogság jövőbeni szerepét, ismét összeül egy bizottság, amire vezetője Admiral Sir Charles Madden után,  Madden Bizottságként hivatkoztak. Admiral Madden a források szerint, minden lehetőséget meg vizsgált, még akár a Corps megszüntetését is és nagyban bátoritatta a Tengerészgyalogság vezetőit is, hogy javaslatokat dolgozzanak ki, mi a véleményük a saját szerepükről a jövőben. General Blumberg az alábbi észrevételeket osztotta meg a Madden bizottsággal.  Az Őfelsége hadihajóin szolgáló Tengerészgyalogos különitmények tagjai mind magasan képzettek a kézifegyverek használatában, de általánosságban elmondható, hogy hiján vannak gyalogsági harcászatra vonatkozó ismereteknek, mivel szolgálati idejük jó részét a hadihajók bezártságában töltik és nincs lehetőségük ezek gyakorlatban való elsajátitására. Hasonló, de jóval kritikusabb észrevételei voltak a Tengerészgyalogság Tisztjeivel kapcsolatban. Szerinte csak kevesen bizonyulnak alkalmasnak, hogy egyformán megfeleljenek azon követelményeknek, amik az embereik hajókon és a szárazföldön való allamazásuk során lépnek fel.  A Tengerészgyalogos Tisztek 30-as éveikbe lépve a  rendszer által arra vannak kondicionálva, hogy nem is merül fel a lehetősége a szolgálati idejük során, hogy magasabb vezetői képességek birtokába jussanak vagy kezdeményezőkké váljanak. General Blumberg javaslati között szerepelt, hogy a hagyományosnak tekinthető szerepeik melett a Royal Marines -nak Zászlóaljakba esetleg Dandár-ba szervezve részt kéne venniük a Flotta Bázisainak a védelmében, amikbe két tengeren  töltött szolgálat közt lennének a tengerészgyalogosok beosztva. A támaszpontok védelmére felhasznált egységek képzett személyi állományát egy mozgositás esetén fel lehet használni egy Striking Force felállitására.  

  Végül a Madden Bizotság az alábbi következtetésre jutott a Corps of  Royal Marines jövőbeni feladataival kapcsolatban: 1, A Royal Marine szerves részét képzi a Royal Navy-nek és teljes mértékben integrálva van annak kötelékébe. Békeidőben és háborús helyzetben egyaránt a nagy hadihajók számára biztosit különitményeket, amik képesek a hajók fedélzeti fegyvereinek rájuk eső részének az üzemeltetésére. 2, Háborús mozgositás esetén önnálló egységeket állit ki, amik csatlakoznak a Flottához és képesek ideiglenes támaszpontok elfoglalására vagy azok megvédésére továbbá  rajta ütéseket végeznek az ellenséges parti létesitmények, támaszpontok ellen a Főparancsnoság alá rendelve.  3, Összekötő funkciót látnak el a Hadsereg és a Flotta közt és háború esetén olyan egységeket biztosit a Hadsereg számára, amiknek feladataik elvégzéséhez haditengerészeti tapasztalat szükséges. 

  Amint látható a feladatok meghatározása alapján az I. Világháború elötthöz képest a Brit Tengerészgyalogság feladata nem változott lényegében.Továbbra is Elsődleges feladatuknak tartották a hadihajókon és azok ágyúik mögött betöltött szerepüket. Hogy a  Másodlagos feladatnak is megfeleljenek a Madden Bizotság egy Dandár méretű Striking Force ('roham csapatok')  felállitását javasolja, amiben 4 Zászlóaljba szervezve 1800-án szolgálnának és mozgósitás esetén további 1600 tartalékos csatlakozna hozzájuk. Egy különleges kiképző központ felállitását is javasolták  a Striking Force számára, valamint a javaslatok közt szerepelt a Flottával  közösen tartandó hadgyakorlatok is. A gondok ott kezdődtek, hogy a Tengerészgyalogság számára engedélyezett létszámmal az Elsődlegesnek  tekintett feladatnak való megfelelés is kihivást jelentett. A Szigetország költségvetése általánosságban nem kedvezett a védelmi kiadásoknak és ha az Admiralitás vezetői (és a választókörzetek képviselői, ahol hadihajók épitéséhez szükséges gyárak voltak... ) nagyobb lelkesedéssel támogatták hadihajók épitését, mint Tengerészgyalogos Dandárok finanszirozását az adófizetők pénzéből. A Világháború utáni kormányok a látszólagos külső fenyegetés hiánya és a  pénzügyi helyzet miatt is nem számoltak egy a közeljövőben bekövetkező szárazföldi háború lehetőségével, ami alól a kivételt a Brit Birodalmon határain belül esetlegesen felmerülő "rendfentartó műveletek" ( kevésbé PC nevén 'büntető expediciók') jelentették. Valószinűleg a Tengerészgyalogságnál ( és ez igaz lehetett a Hadseregben szolgálókra is ) szolgálók számára, mikor szóba kerülhetett egy jövőbeni nagyszabású háborúban való részvétel gondolata, a Gallipoli hadijárat és a Nyugati Front harcai során szerezett tapasztalatok alapján nem arathatott osztatlan sikert és nem válhatott ki nagy lelkesedést. A Brit fegyvereserőknél  az általános pénztelenség és motiválatlanság gyümölcseként a két Világháború közti időszak során a csapatok felkészültsége és hozzáállása hagyhatott némi kivánni valót. A hadgyakorlatokon kereplőkkel helyettesitették a géppuskákat és fehér zászlók jelképezték a tankelháritó fegyvereket. A gyalogsági harcászat ismereteinek tökéletes elsajátitásától a Hadsereg egységei is messze lehetettek hát még a Tengerészgyalogság egységei. Nagyszabású  amphibiusz hadmüveletek gyakorlására pedig (néhány nagyon ritka kivételtől eltekinteve)  nem került sor és a hadvezetés berkein belül a legtöbbször nagyon igény sem mutatkozott iránta, de a támaszpontokat biztositó mobil egységekkel való 'kisérletezgetést' tovább folytatták. 

  A XX. század elején Kinában zavaros állapotok uralkodtak és az országban tartozkodó külföldiek ( csúnyán mondva nyugati üzleti körök érdekinek )  védelmében a Nyugati hatalmak, köztük a Britek is, nagyobb létszámú reguláris erőket állomásoztattak a térségben.  A Brit Flotta egységei ( köztük  cirkálói is ha a vizszint lehetővé tette) gyakran mélyen a szárazföld belsejébe hajóztak a nagyobb folyamokon.  Az akkortájt nagyjából 10 ezer fős Brit Tengerészgyalogság többsége is a Távol Keleten teljesitett szolgálatot a Royal Navy hajóin vagy Kinában a szárazföldi létesitmények védelmét látták el. 1927 januárjában a külföldiek elleni akciók megsokasodtak és a döntés született a Britek részéről egy nagyobb kontingens Kinába küldéséről. A források külön megemlitik, hogy a Tengerészgyalogság számára az 1000 fős  12. Royal Marine Zászlóalj felállitása jóval kevesebb időt vett igénybe, mint a Hadseregnek.  Valószinűleg a Corps támogatói nem mulasztották el ennek a 'gyorsreagálás képességnek' a hangoztatását, ezzel is alátámasztva a haderőnem  létjogosultságát a kritikusokkal szemben. A 12. RM Zászlóalj, miután Kinában 'stabilizálódik' a helyzet, egy éven belül visszatért a szigetországba és a korábbi gyakorlatnak megfelelően feloszlatásra kerül.

  A két Világháború között a Corps of Royal Marine tisztjei számára a szolgálat továbbra sem tartogatott túl sok kihivást. A kaszárnyákba beosztva a szárazföldi szolgálat az adminisztrativ tevékenységgel járó nehézségeket leszámitva nem volt megterhelő, mig a Royal Navy hajóin való beosztás során gyakorlatilag még ebéd elött befejezték az aznapi teendőket és a hajók tiszti étkezdéjében iszogatással tölthették idejüket, miközben embereik kis létszámú munkabrigádokban serénykedtek a hajón szétszorva. A legénységi állományú Tengerészgyalogosok, akik csak egyszerűen 'Royal'-nak hivták magukat, akárcsak a Tengerészek a hálókörleteikben étkeztek, mivel az akkori Brit hadihajókon a legénység számára nem volt külön étkező kialakitva.  Jobbára két Section-s 14-16 fő került elhelyezésre egy körletben amit 'Barracks' (laktanyának) hivtak egymás közt. A zsúfoltság miatt a személyes higiéniát fontosnak tartották és ha elég viz állt rendelkezésre naponta fürödtek és maguk mosták a ruházatukat. Minden nap 2 Marines kineveztek 'szakácsnak ' és az ő feladatuk volt a konyháról elhozni az ételt és tisztán tartani a körletet. 1921 elött ennek a két szakácsnak volt a feladta az étel előkészitése is és a konyhások csak megfőzték azt. Tizedesek, mint a körlet előljárói nem kerültek sorra szakácsként és az Altisztek is egy leválasztott részen a 'horse box' ban aludtak függőágyaikban. Egy 'öreg' marine feladata volt az Altiszt körletének a tisztán tartása. A tengerészgyalogosok feladta volt a tiszti szállások tisztántartása is és közüllük kerültek ki a Marine Officer's Attendant (tiszti szolga) és a Wardroom Attendant ( tiszti étkezde személyzete) is. De a feladatik, közt volt az őrszolgálat biztositása a hajók különböző pontjain, kiséret biztositása, diszőrség állitása, a hajó rendjének fentartása. (Gyakorlatilag nem sokat változhatott a napi rután az I. Világháború elötthöz képest)   

   A Nagy Világ Válság során a fegyvereserők addig sem túl nagyvonalú büdzséjét tovább nyirbálták és a Flotta hajói is több időt töltöttek a kikötőben, fedélzetükön rostokoló Tengerészgyalogosokkal, mint a  tengeren. Az agilisebb tisztek ismét mindent elkövettek, hogy kikerüljenek a Marine Corps kötelékéből és valahol máshol értelmesebben töltsék el a szolgálatukat. Sokuk számára lesz vonzó lehetőség az az időtájt a Royal Air Force alárendeltségébe tartozó Fleet Air Arm-hoz való átvezénylés. Még 1929-ben a Földközi Tengeri Flotta hajóin szolgálatot teljesitő Tengerészgyalogosokból felállitásra kerül a Mediterranean Fleet Striking Force. Ami egy két Zászlóaljat magába foglaló egységet jelentett és hadgyakorlatokon a csatahajók csónakjait használva gyakorolhatták a partraszállást.  1930-ban a Földközi Tegeri Flotta állományába tartozó  Royal Sovereign  csatahajón szolgáló Lieutenant Martin emlékei egy gyakorlatról, amiben a hadihajókra beosztott Tengerészgyalogos különitmények vettek részt.  "... a hajón a Royal Marine különitmény 250 fős volt három tiszt, egy Captain és két Lieutenant irányitása alatt állt. Nem sok elfoglaltság akadt békeidőben a kikötőben.... a terv egyszerű volt, a Tengerészgyalogosok kora reggel megrohamozzák a partot a hajók csónakjaival és hidfőállást foglalnak el. Miután a part biztositva lett, kis mélységben benyomulnak a szárazföld belsejébe majd visszavonulnak a partra, ahol visszaszálnak a csónakokba és késő délután visszatérnek a hajók fedélzetére. Összességében egy kellemes napot töltenek a parton távol a hajók bezártságától....... A művelet tervezőjének ( a Fleet Royal Marine Officer-nek) nem állt módjában megtekinteni a partszakaszt a gyakorlat elött és az egészet egy olyan térkép alapján tervezte meg, ami teljes mértékben pontatlannak bizonyult. 04:00-kor egy szélcsendes forró júniusi napon a Tengerészgyalogosok beszáltak a hajók csónakjaiba és mint Gallipolinál korábban a partra eveztek. Ahogy a part közelébe értünk vált világossá, hogy a partszakasz nem egy itt ott sziklákkal tarkitott homokos föveny volt, ahogy az előzetes tervek szerint számitani lehetett, hanem mérföldeken át csak egy nagyon keskeny sziklás sávot jelentett, amit egy megmászahatatlannak tünő meredek sziklás hegység követett. Partot érve találtunk egy ösvényt, ami a hegyekbe vezetett és rendithetetlenül folytattuk előrenyomulásunkat a szárazföld belseje felé. Ez valójában nem volt más, mint egy kiszáradt folyó meder, aminek az alját minden féle méretű és formályú kövek boritottak. A gumi kerekeit a két kézzel húzott géppuskánknak az éles sziklák hamarosan cafatokra szaggaták. A vizet és a fejadagokat szállitó kézikocsikat is az út szélén kellett hagynunk. Ahogy telt az idő a nap egyre jobban tűzütt és ezzel a forróság is egyre elviselhetetlenebbé vált a völgyben. A hőség hamarosan éreztette hatását és sokan elkezdtek kidölni a sorból. Lieutenant Phillips és én mindent megpróbáltunk, hogy az emberek osszák be a vizkészletüket de nem jártunk túl sok sikerrel. A saját embereink nagy többsége jól viselte a helyzetet, mert már vettek részt gyakorlaton Máltán korábban, de a többi hajón szolgálók közel fele nem birta a meleget. Miután vagy 6 mérföldet megtettünk az ösvényen, ami láthatólag nem vezetett sehova, parancs érkezett a partra való visszavonulásról. Az egész gyakorlattal, annyit értünk el, hogy rájöjjünk, mennyire használhatatlanok a géppuskák kerekei és sokunk bakancsai is csak bőr foszlányokká váltak. Lieutenant Phillips és én a visszaúton négy-négy puskát vittünk magunkal, mert azok tulajdonosai nagyon rossz állapotban voltak. Végül visszaértünk a partra, ahol a csónakokban vártak ránk a rajtunk nevetgélő tengerészek..."

Az Invergordon Lázadás 

  Az 1919 után szolgálatba állók alap fizetése hozzávetőleg 25 százalékkal magasabb volt, mint az 1925 után felszerelőké. A kibontakozó Világ Válság hatására a kormányzaton belül tervek készültek az 1925 elött bevonulók fizetésének a csökkentéséről egy szintre hozva a bérüket az 1925 után bevonulokéval.  Az újságokban is több spekuláció megjelent a fegyveres erőknél szolgálók bérének a visszavágásával kapcsolatban. A hajókon szolgálok abban biztak, hogy az Admiralitás kiáll majd az érdekeikért és megusszák ezt az újab megszoritást. Szeptember 7-én, 1931-ben a Treasury nyomására az Admirality elfogadta a bérek visszavágását, de az volt az álláspontja, hogy addig nem jelenti be a részleteket hivatalosan, amig meg nem születik az új költségvetés. Az Admmiralitás csak a fizetés csökkentés tényét erősitette meg egy levélben küldött Admirality Fleet Order-ben. A hadihajók legénységének a többsége az újságok cimlapjáról értesültek a fizetéscsökkentésről, még mielött az AFO-t kikézbesitették volna nekik. A  hajókon szolgálok hangulatát alaposan felpaprikázta az a látható tény, hogy Őlordságáékat nem nagyon érdekli a beosztotjaik jóléte. Még a lőgyakorlat miatt a tengeren tartozkodó Malaya-ra is eljutott a fizetéscsökkentés hire és a Tengerészgyalogosok által üzemeltett lövegtorony kezelői közt is felmerült az ötlet, hogy Ramsay Macdoland-nak ( akkori Miniszterelnök) házára kellene irányozni a lövegeket, ami pont a hajó lötávolságában volt. Vasárnap este Szeptember 13-án, 1931-ben Invergordon-ban a parton a hadihajók legénységének küldöttei gyülést tartottak. Mivel a várható fizetés csökkentés legjobban az idősebb, már házas tengerészeket érintette elég feszült volt a légkör, amit tovább súlyosbitott, hogy a felszólalók többsége azzal érvelt,hogy az otthon maradt feleségeknek valószinüleg nem nagyon lesz más választása és a puszta megélhetés érdekében prostutáltank kell állniuk. A felszólalók közt volt  Able Seaman (manapság 2nd Class Sailor a rendfokozat neve, akkor azt jelentette, hogy már legalább 2 éve szolgált a tengeren és teljes értékü tengerésznek számitott ) Wincott is a gyülésen volt és később komoly szerepet tulajdonitott magának a Zendülés szervezésében. Másnap hétfőn Able Seaman Wincott-nak őrségett kelett volna adnia, de sikerült kimentenie magát az aznapi szolgálat alól és a partra ment, ahol egy futball mérközést követően a tengerészek egy csoportja gyűlést tartott. A hangulat ismét elég forró volt és a tengerészek részéről az a vélemény is elhangzott, hogy Londonba kéne masirozni és hasonlók. Able Seaman Wincott nem is szólalt fel az eseményen csak minden résztvevőhöz oda ment és emlékeztette " ne felejtsd el holna reggel 6 óra" .  Másnap reggel szeptember 15-én,1931-ben a Nelson, Hood, Rodney, Valiant legénysége és később a hozzájuk csatlakozó Norfolk, Adventure, York, Dorsetshire tengerészei megtagadták a hajók felkészitését, hogy azok kihajózzanak a tengerre egy gyakorlatra de szabotázsra vagy bármimenű erőszakos cselekedetre nem került sor. A hajókon szolgáló Tengerészgyalogosok a ( Norfolk-on szolgálókat kivéve ) nem csatlakoztak a Zendüléshez. Az életkörülményeik és a feladataik sokszor megegyeztek a Hajókon levő Tengerészekkel és a fizetés csökkentés őket is egyformán érintette, de magukra mindig is mint 'sworn men" ( felesküdött emberek) tekintettek, mig a tengerészekre mint 'pressed men' (kényszersorozott) néztek le. Ez azon alapulhatott, hogy a Tengerészgyalogosok mindig felesküdtek az Uralkodóra bevonuláskor, mig a források szerint a Tengerészeknek ezt nem kellett megtenniük. Az elhelyezési körleteik a korábbi gyakorlatot követően továbbra is a hajók tisztjeinek a körletei és a legénység körletei közt kerültek elhelyezésre, hangsúlyozandó a kivülállóságukat. A Norfolk Tengerészgyalogos különitményének  az egyedinek számitó hozzáállását is azzal magyarázzák, hogy Able Seaman Wincott is azon a hajón szolgált és az ő aggitációs tevékenysége lehetett hatással a Marines-ra , akiknek mellesleg a Tisztjei, Altisztjei szintén nem csatlakoztak a Zendüléshez. Néhány Marine Tiszt és Tiszthelyettes felvetette a Tengerészek zendülésének erőszakkal való leverését de erre nem került sor. A zendülés  Szeptember 16-án véget is ért. Hamarosan a morál is helyre állt a flottánál, amit a források Admiral Sir John Kelly-nek a Home Fleet élére való kinevezésével is magyaráznak. A Kormányzat végül viszakozott és az 1925 elött bevonulók bérét csak 10  százalékkal csökkentette, aminek mértéke megegyezett az összes közalkalmazásában áló fizetésének tiz százalékos csökkentésével.  A zendülés szervezőit később minden nagyobb felhajtás nélkül elbocsájtották. ( emlékszünk még, hogy a Britek szeptember 21-én, 1931-ben szüntetik meg a Font Sterling aranyraválthatóságát? ) 

 A XX. Század 30-as évei közepén az Olasz vezetés elérkezettnek láthatta az időt, hogy megkezdjék a Római Birodalom feltámasztását. Erre válaszul  Brigadier W.H.L. Tripp (Royal Marine) parancsnokságával szeptember 23-án, 1935-ben 1600 Brit Tengerészgyalogos megérkezett az Egyiptomi Alexandira kikötőjébe és megkezdték a Támaszpont felkészitését egy esetleges Olaszok elleni háborúra. A munkálatokkal október közepére végeztek és a bázist hálókkal, a partról is működésbe hozható tengeri aknákkal, kereső fényszórókkal és négy 6" es ágyúkkal erősitették meg továbbá a tengerészgyalogosok biztositották még a légelháritó, a logisztikai és a kommunikációs egységeket is.  A nemzetközi helyzet enyhülésével a csapatok 1936 júliusában visszatértek a szigetországba és bár 1938-ban számos tengerészygalogost a Hadihajókra vezényelnek a korábbiakkal ellentétben nem kerültek teljes feloszlatásra és komolyabb költségvetést biztositottak az MNBDO program számára is.

A mai poszt zárásaként szeretném megköszönni a Fegyvereserőknél és a Rend- és Katasztrófadélemnél szolgálatot teljesitők és az Egészségügyben dolgozók munkáját.

Források 

 The Royal Marines: from sea solders to a special force     Major General  Julian Thomspon

The Royal Marines, 1919-1980: an authorised history James D Ladd

The Royal Marines       J.L. Moulton

Ostend and Zeebrugge The dispatches        edited by C Sanford Terry

  " Az igaz, hogy a flottánk sokkal erősebb az ővéknél, de csak a haditengerészet bevetésével nem kényszerithetjük meghátrálásra őket. A szárazföldön is csapásokat kell itt is, ott is mérnünk rájuk és ehez szükségünk van egy erre alkalmas haderőre." Robert Walpole Nagy Britannia első Miniszterelnökének tulajdonitott mondás     

   " A szárazföldi erők nem érnek semmit. A Tengerészgyalogság az egyetlen haderőnem, ami megfelelő ennek a Nemzetnek. Csak egy erőteljes Flotta és 30 ezer Marines fog megmenteni minket a pusztulástól"  Lloyd Vezérőrnagynak tulajdonitott irás 1779-ből

     ".. like a Jolly - 'Er Majesty's Jolly - soldier an' sailor too!"  Rudyard Kipling 

 " A Tengerészgyalogság tisztjei az egyedüliek, akiket nem lehet semmire sem megtanitani .." Jacky Fisher Admirálisnak tulajdonitott megállapitás

 " Többé nem lehetséges a Dardanellák erővel való leküzdése... senki nem tenne ki egy modern flottát ennek a veszélynek"  Az Admiralitás Első Lordjának tulajdonitott megállapitás 1911-ből

" ... nem kerülnek sokba, fogalmuk sincs semmiről ami kicsit is magasabb mint a szintjük és nem igazán nevezhetők katonáknak sem.." a Royal Navy tisztjeinek véleménye a Brit tengerészgyalogosokról az Első Világhábrú elején.

" Egy háborúban semmi sem biztos, csak az, hogy az egyik oldal nem fog nyerni." General Sir Ian Hamiltonnak tulajdonitott mondás.  

" Azok a katonák miért lapulnak és miért nem támadnak!?... Tábornagy úrnak jelentem azok a katonák már halottak.." elképzelt párbeszéd az Antant erők tábornoka és egyik segédtisztje közt a Gallipoli hadijárat során.  

      A poszt végén felsorolt források szolgáltak alapúl a most következő rövid ismertetőnek, aminek célja a Royal Marine Corps  évszázadokban mérhető fennállásának a gyors összegzése. Pontosabban az első része a szerző által önkényesen kiragadott események összegzésének, ami az 1664-től a II. Világháborúig terjedő időszak során az Angol és később Brit Királyi haditengerészet hajóin való szolgálatra felállitott csapatok  történetén alapul. A szerző előzetes elképzeléseivel szemben ez a rövid ismertettő jóval meghaladja, annak tervezett terjedelmét és nem kapcsolódik közvetlenül a lrrp.blog.hu eredetileg deklarált terveihez, de mivel mint tudjuk a történelem ismétli önmagát és a bekövetkező események folyamán lesznek olyan motivumok, amiket viszont fogunk látni a vizsgálatunk tárgyát képező időszakban is és bizonyos események ismerete segitheti a későbbi történések hátterének a könnyebb megértését is.  A szerző ismét szeretné kihangsúlyozni, hogy a lrrp.blog.hu hasábjain megjelenő irások nem tudományos értekezések, hiszen sem a felhasznált források sem a "kutatás" metodikája nem teszi ezt lehetővé. A posztok megjelenésének a célja inkább a had- és politika történet iránt érdeklődő Magyar olvasók érdeklődésének a felkeltése, mondhatni szórakoztatása és nem célja ismeretek minden áron való terjesztése. Ebben a posztban és a későbbi posztokban is előfordulhatnak - a  Szerző, minden igyekezete ellenére- a felsorolt forrásokban szereplő, de attól még esetlegesen téves információk megjelenése. Továbbá a Szerző NEM hivatásszerűen foglalkozik ( és nem is áll szándékában..) a UK történelmével, ezért nem is rendelkezhet azokkal az ismeretekkel, amik számos esetben elégségesek lehetnének az esetleges tévedések kizárására. Már az első problémát az jelenti, hogy a Gregorián naptár használatát Nagy Britanniában csak a XVIII. század közepén vezetik be, ezért az események dátumai eltérhetnek, mert nem mindig egyértelmű ( a felhasznált irodalom alapján legalább is...)mikor, melyik szerző, milyen naptár szerinti dátumot használt.  Számos esetben gond a történelemi eseményekben szereplők, az adott időben viselt rendfokozatának a meghatározása is, mivel a források alapján nem mindig volt teljesen egyértelmű a Szerző számára, mikor volt szó valódi vagy csak "brevet" rendfokozatról.                                          

   A XVII. században az Angol Royal Navy-t a világ vezető haditengerészetei közt tarthatták számon és komoly erőforrások állhattak rendelkezésére, ami például lehetővé tehette ( a korszak egyik "nagyberuházását" ..)  a 102 ágyús Sovereign of  the Seas 1637-es vizrebocsájtását is. ( Kiválló olvasmány a korszakról a htenger.blog.hu-n fellelhető irások és Michiel de Ruyter cimű 2015-ös Holland filmet is megtekintésre ajánlja a Szerző.). A tűzfegyverek fejlődésével valamint azok gyártásának a felfutásával és a  hajók méretbeli növekedésével párhuzamosan a tengeri ütközetekben a hajók fedélzetéről bevethető lövészek számának növelése is egyre fontosabbá vált. Már addigra bevett gyakorlattá vált szárazföldi katonák alkalmankénti behajózása a Royal Navy hajóira, hogy lőfegyvereikkel segitség vissza verni az ellenséges hajókról érkező "boarding party-kat" vagy ők maguk kiséreljék meg az ellenséges hajók elfoglalását. Az árbóckosarakból, a tűzfegyverek akkori technikai fejletségi szintjének megfelelő "mesterlövész" akciók végrehajtása is feladataik közt volt és  a partra szállások során  sem nélkülözhették  a katonák nagyobb létszámú jelentlétét. Jobbára katonákként tekintettek rájuk és az idejük nagy részét a deck alatt töltötték és csak a legénység létszámhiánya esetén fogták be őket tengerész feladatok ellátására. A partraszállások során is jobbára zászlóaljakba szerveződve harcoltak. Szintén a katonákra várt a hajók gyakran kényszersorozott legénységének a fékentartása és megregulázása is. További érdekesség, hogy a  XVII. század végéig gyakran szárazföldi haderőtől jött tábornokok parancsnokoltak a haditengerészetnél, de még hajóparancsnokok közt sem volt példa nélküli a haderőnemek közti (akár oda vissza) váltás (lásd Rooke karrierje).  A korszak, amikor a ranglétrát megmászó tengerészeti képzésben részesülő tiszteket léptetnek elő Admirálissá még csak ezután következett. A  hajókra beosztott megfelelően képzett és felszerelt erőkre  való igény a Nyugat Indiákra vezetett expediciók során kezdett igazán nyilvánvalóvá válni az Angolok számára.  A Cromwelli Commonwealth és a Spanyol  Birodalom közti összecsapások kimenetele  gyakran múlt a behajózott katonák felkészültségétől,  bevetésük módjától is. De  csak a 2. Angol-Holland háború kitörésének előestéjén, már a Restauráció után, (valószinűleg a Lord High Admiral cimet viselő testvére James, Duke of York ösztönzésre is) II. Károly  1664-ben kelt  rendelete az első, amiben szó van egy kimondottan tengeri szolgálatra szakosodott ezred felállitásáról. Valami ilyesmire juthattak  Október 28-án ,1664-ben  a Whitehallon .: " Minden késlekedés nélkül 1200 " land soldjers" (szárazföldi katonát) kell felkésziteni az Őfelsége hajóin való tengeri szolgálatra. A fent emlitett 1200 főt egy regimentbe kell szervezni, minek a parancsnokságát egy Ezredes, egy Alezredes és egy "Sergent Major" ( Őrnagyi rendfokozat lehetett szemben a  későbbi Sergeant Major-rel) alkotja. A regimentet hat századra kell bontani, minden században 200 katona fog szolgálni és századonként lesz egy Kapitány, egy Hadnagy egy "Ensign" ( talán zászlós, de akkor tájt inkább alhadnagynak megfelelő rang lehetett.), egy Dobos, négy Őrmester és négy Tizedes.. "  Az ezred a "The Duke of York and Albany's Maritime Regiment of Foot"  nevet kapta, ami később a The Admiral's Regiment-re rövidült. Az angol Marines szót még egyenlőre (legalábbis irott formában) még pár évig nem használták rájuk.  Az akkori haderőszervezési gyakorlat szerint az ezredek csak egy adott hadijáratra vagy háborúra kerültek felállitásra és az alapitójuk után lettek elnevezve. A háborúk végeztével a bennük szolgálók, mikor már a Koronának és a  Kormányzatnak nem volt rájuk többé szüksége, minden nagyobb ceremónia nélkül utcára kerültek.  Az ezred felállitásának a helyszinének City of London lett kijelölve és Sir William Killgrew Ezredest tették meg parancsnokának. A katonák zömét a város fegyveresei közül érkezett és a regiment felállitása 3 hetet vett igénybe. Vegyes felszerelésük volt, fegyvereik közt még megtalálható volt a Cromwelli időkból származó lőfegyverek is. Egyenruhájuk szine is sárga volt, ami megegyezett a város Yellow Regimentjének a szinével, (bár mások szerint a sárga volt Duke of Yorknak a kedvenc szine, de az első verziót erősitheti a tény, hogy az RM számára van lehetőség feltűzött szuronnyal, dobszóra menetelni City of London utcáin ). A Regiment viszont a Hadsereg kötelékébe tartozott, aminek parancsnoka George Monck the Duke of Albemarle volt. A regiment megméretettésére a 2. Angol-Holland háború alat került sor és részt vettek mind  a Lowstofti tengeri csatában és a Négynapos Csatában is Monck és  Duke of York vezényletével.  A hadijáratok közti szünetekben, mint partvédelmi egységek kerültek bevetésre Anglia keleti partjai mentén. 1667-ben is ebben a szerepkörben aratták első győzelmi babérjukat Landguard Fort védelme során. A Hollandok megalázó Medway-i rajtaütése után az Angolok komolyabban vehették a kikötőik védelmét  és az Orwell folyó torkolatánál levő  Harwichban állomásozott a Regiment négy százada és a túl oldalon az öböl bejáratánál fekvő Landguard Erődben Darell Kapitány és Cartwright Kapitány parancsnoklásával állomásozott a másik két század.  Július 2-án, 1667-ben a Landguard erődöt  egy Holland hajóraj közelitette meg és a fedélzetükön lévő ágyúkkal erős tűz alá vették azt. Ezt követően egy 2000 fős ostromlétrákkal is felszerelt különitmény megkisérelte az erőd elfoglalást. A Hollandokat az Admirális regimentjének  szilárd ellenállásásba ütköztek. A védők jól szervezett és fegyelmezett tüzének is köszönhetően a támadók fél órás  harc után a beszámolók szerint 150 halottat hátrahagyva visszavonulni kényszerültek. Az Angolok vesztesége nem érte el az 5 főt, de Darell kapitány is megsebesült az ostrom során. Az erőd sikeres védelmét tekintik a  Royal Marnies első győzelmének.  Az első fenmaradt dokumentum, amiben Marines megnevezéssel illetik őket 1672-ben  néhány évvel később immáron a sorban a 3. Angol-Holland háború során iródott. A Sole Bay-i tengeri csata során a  Regiment katonái ott lehettek az intenziv harcok közeppontjában, bár rajtuk kivül más szárazföldi csapatok, köztük a First Regiment of Foot Guard is, részt vettek a Royal Nany hajóira beosztva a harcokban. A csata után többek elismerését is kiváltották a hajók fedélzetén szolgáló katonák és ekkor irta Silas Taylor kapitány  " Those marines of whom soe oft have wrote to you behaved themselves stoutly"    Egyik századuk később John Churchill vezetésével csatlakozott a Duke of Monmouth vezette Royal English Regimenthez és részt vettek a Hollandia elleni szárazföldi invázióban.  1672-ben az ezred neve Duke of York Maritime Regimentre változott mert már más birtokolta a Lord High Admiral cimet . A Duke's Regiment  egy időre helyőrségi feladatokat is ellátot a Marokkói Tangerben. A város 200 évig Portugál fenhatóság alatt volt, csak II. Károly Catarina de Bragancaval kötött frigye után került Angol uralom alá. 1680-ban helyi lázadókkal folytatott összecsapásokból a Regiment  ugyan győztesen kerülhetett ki, de pár év múlva az Angolok a város feladására kényszerültek. 1685-ben II. Jakabként trónra lépő Duke of York átruházza az ezredparancsnokságot vejére George Prince of Denmarkra  és a regiment neve Hereditary Prince of Denmark's Regiment of Foot névre változik. De sokszor csak mint Prince's Regiment néven lesz emlitve. A sárga egyenruhájukat is lecserélik a tradicionálisnak mondható vörösre. 1688-ban a "Dicsőséges Forradalom" során szemben a fegyveres erők többségével nem állnak át a Devonban partra szálló (II. Jakab másik veje..) Orániai  Vilmos oldalára, aki aztán III. Vilmos néven a következő évben Anglia új királya lesz. A II. Jakab iránti lojalitásuknak is köszönhetően az ezredet 1689-ben feloszlatják.  1690-ben Francia támogatással II. Jakab partra szál Irországban és erre a fenyegtesére is válaszul felállitanak ismét két tengeri szolgálatra szakosodott ezredet. Papiron mind a két ezred 15  egyenként  kétszáz fős századból ált. Az első ezred parancsnoka  az az Arthur Herbert, Earl of Torrington lesz, aki az Orániai Vilmost hozó hajóhad parancsnoka is volt korábban. A második ezredet Thomas Herbert, Earl of Pembroke fogja parancsnokolni. A korábbi ezredek álományából csak mutatóban lesznek az új ezredekben és csak egy tiszt névszerint Gilbert Simon lesz, aki a régi és az új ezredekben is szolgált.  Június 30-án, 1690-ben a Beachy Head nél vivott tengeri csatában komoly veszteségeket szenvednek az új ezredek az Earl of Torrington vezette flotta hajóinak a fedélzetén. Egyesek szerint Earl of Torrington nevéhez fűződik "A Fleet in Being" kifejezés eredete. Torringtont haditörvényszék elé is állitják, végül felmentik de elvesziti mind az ezrede, mind a flotta feletti irányitást. 1690 őszén Cork ostrománál is részt vésznek. 1692 májusában Barfleur-i tengeri csatában az Angol és Holland szövetség hajói megütköznek a Francia flottával, ami után a Francia flotta La Hogue -ba vonul vissza. Az Angol flotta a nyomukban  marad és Vice Admiral Sir George Rooke  vezetésével 200 csónakban tengerészek és tengerészgyalogosok vegyesen megtámadják a horgonyon álló Francia flottát. A napokon át tartó harcok hevességére jellemző, hogy egyesek szerint a Franciák még lovasságot is bevetnek a sekély vizben a csónakokkal érkező támadókkal szemben. 

  A következő években az Admiralitás kontrollja erősödött a marines regimentek felett és egyre többször hárult rájuk a flotta hajóinak üzemeltetése és 1694-től a hajók ágyúinak kezelésében is részt vettek. Gyakran már a behajózásuk után egyből megkezdődött a nautikál feladatok ellátásához szükséges képzésük és arra is volt példa, hogy a hajók épitésébe is igénybe vették őket. Sokszor rendes uniformisuk sem volt és a ruházatuk megegyezett a tengerészekével. De a legnagyobb problémát a fizetésük körüli állandó bizonytalanság okozhatta. Állandóan hónapokkal később kapták kézhez járandóságukat és nem volt ritka, az akinek akár évekig nem fizettek. Komoly problémát jelentett a mindent átszövő korrupció és hogy szervezetileg a Hadsereghez tartoztak de a Flotta alárendeltségében szolgáltak. További problémát jelentett, hogy az ezredek tagjai a Flotta hajóin szétszorva kerültek beosztva egymástól gyakran nagyon nagy távolságra és már önmagában a behajózott személyzet adminisztrációs úton való követése is komoly kihivást jelentett.  Amikor 1697 októberében a háború véget ért  a Hadsereg létszámát  a negyedére csökkentik.  A Parlament valamivel több szimpátiát tanusitott a Navy irányába bár nem sokkal voltak velük sem nagyvonalúbbak. A háború során komoly veszteségeket elszenvedő  két ezredet rövid időre összevonják Thomas Brudenhall Ezredes parancsnoksága alatt és további három szárazföldi ezredet( Seymour, Colt és Mordauntét) marines ezredeké alakitanak át, elkerülendő az utóbbi három feloszlatását.  De végül nem kerülhetik el a sorsukat és 1699 Májusában feloszlatják mind a négy Marines Regimentet és az ott szolgálók csatlakozhatnak a korábban utcára tett 68 ezer bajtársukhoz. 1701-ben az örökös nélküli II. Carlos Spanyol király elhunytával a korszak nagyhatalmai közt megindul a versengés a Spanyol trón megszerzésért. XIV. Lajos Francia király a 17 -éves unokáját Fülöpöt tekinti a jogos utódnak, mig Lipót (az Osztrák uralkodó) a 18 éves fiát Károlyt képzeli el mint leendő Spanyol királyt. Az Angolok nem akarták, hogy versenytársaik a Franciák a Spanyol birodalom megszerzésével járó előnyre tegyenek szert ezért tető alá hoztak egy Angol-Holland-Osztrák szövetséget. A Parlament hozzájárult a Hadsereg megerősitéséhez 15 regiment felállitásával, amiből 6 Marines Regiment volt. Április 9-én, 1702-ben Anna Királynő el is látta kézjegyével a rendeletet, melyben 6 Marines Regiment felállitását irányozza elő, amik  az őket irányitó ezredesek, (név szerint Fox, Villier, Shannon, Mordaunt, Saunderson, Holt) után lettek elnevezve. A korábbi marine ezredekben szolgálókat is magába foglaló új ezredek Seymour Ezredes személyében még egy szuperintendánst is kapnak. Az Angol Tengerészgyalogosok számára a Spanyol Örökösödési Háború első fő akciója Cadiz tervezett elfoglalása volt. Az összesen 13 ezer fős egyesitett tengerészgyalogos és szárazföldi sereg (amiben megtalálhatóak voltak Fox, Villier és Shannon ezredei) parancsnoka Duke of Ormonde, mig az Angol-Holland Flottájé Sir George Rooke volt. A szövetségesek ezen válalkozása nem járt sikkerel, de  a vissza út során váratlan lehetőséghez jutnak.  A visszavonuló flotta számára szükséges ellátmány biztositásának megszervezése miatt Portugáliába küldött Hardy Kapitánynak (akit később lovaggá is ütnek ezért) nem csak, hogy tudomására jut, de még időben informálni tudja Rooke-t, hogy Havanna kikötőjéből Cadiz-felé  útnak indult minden idők legnagyobb Spanyol kincses flottája, ami a Portugál határtól északra fekvő Vigo sebtiben megerősitett kikötőjébe tért ki az ostromlott Cadiz helyett a Francia de Château-Renauld Admirális parancsnoksága alatt.  Valami ilyesmit irhatott a támadásról a Naval Chronicle: "  A kikötőbe vezető szoros extrém keskeny volt és mind a két oldal védelme ütegekkel volt megerősitve..  a kikötő bejáratánál egy 74 ágyús és még számos 60-70 ágyús egymáshoz láncolt hajó horgonyzott oldalukkal a tenger felé  fordulva... a kikötő sekély vize nem tette lehetővé nagyobb hajókkal való támadást ..Angol és Holland Fregattok és gyújtóhajók vártak az alkalomra, hogy behatolhassanak a kikötőbe, ami el is érkezett, amikor Duke of Ormonde partra szálló erői elfoglalták a szorost védő ütegek pozicióját. " A Vigo öböli siker is hozzájárulhatott, hogy a sikertelen Cadizi ostromnak ne legyenek következményei Rookera nézve. Anna Királynő "Vigo" felirattal ellátott arany guine-k veretését rendelte el és a támadásban részt vevő ezredek is pénzjutalomban részesültek. Vigo-ból vissza térve új szabályzatot kapnak és Brigadier Seymourt (dandártábornoknak megfelelő rang) nevezik ki az összes Marines parancsnokának. Seymour hozta a saját gyalogezredét és Mordaunt ezredét átvezényelték a szárazföldiekhez.  Seymour katonáit ellátták tengeri ruházattal és hajóládákkal és ágyakkal. De hamarosan a Vilmos király Tengerészgyalogosait is súlytó probléma Anna Királynő marines-jait sem kerüli el.  1702 Decemberében az ezredparancsnokok peticióban kérik, hogy legyen egy személy kijelölve, aki csak a tengerészgyalogosok járandóságának a kifizetéséért felel. 1703 ápriliásban a Regimenteket (ismét...) a Lord High Admiral alá sorolják be és mint sejthető a bérek kifezetésével, még komolyabb bajok lesznek. A tisztek arra kényszerültek, hogy saját zsebből fizessék az embereiket elkerülendő azok éhezését. A hajók kapitányai is tengerészekként akarták alkalmazni a marines-at és csak egy tisztet akartak látni a fedélzetükön lévő Marine kontingens élén, de ezt már a hadsereg főparancsnoka (John Churchill..) felülbirálta. Még 1703-ban  Villier életét veszti és az ezred neve  Luttrell-re változik. Saunderson is nyugdijba vonult és a Regimentje átkerült Willshez. 1704-ben Portugália is csatlakozott a szövetséghez (Grand Alliance) és egy Angol-Holland expediciós haderő hajózott Liszabonba György Hesse-Darmstadt Herceggel, aki mint az Osztrák uralkodó képviselője volt jelen.  II. Carlos Spanyol Király uralkodása alatt György herceg Katalónia kormányzója volt és álitólagos népszerűságnek örvendet a helyiek körében. A főerőket Portugáliában hagyva 2400 Angol és Holland tengerészgyalogossal a fedélzetükön Rooke vezetésével Barcelona felé hajóztak. Abban biztak, hogy a korábban népszerünek tartott kormányzó György herceg  visszatértével a Barcelonában az Osztrák Károly támogatására felkelés fog kitörni. ( újabb spoiler ..látni fogjuk, majd a jövőben másoknak is valamiért az lesz a rögeszmélye, hogy a lakosság csak arra vár, hogy végre jól fellázadhasson és hatalomba segitse őket, de valahogy ezek a népfelkeléssekkel kapcsolatos várakozások sem akkor sem a jövőben nem fogank beigazolódni....) . Rooke újabb szerencséjére ismét felmerült egy alternativ lehetőség, amivel lehetősége adódott szépiteni. György Herceg Gibraltár elfoglalását javasolta az Osztrákok által támogatott Károly nevében.  A város már többször szerepelt az Admiralitás terveiben és korábban számos alkalommal  történtek erőfeszitések a birtokba vételére, igaz addig sikertelenül. Július 21-én, 1704-ben 2300 Angol és Holland Marines Hesse hercegének vezetésével partra szált a Gibraltárt a kontinensel összekötő földszoroson és a szárazföld felől blokád alá vették a várost és annak védőit. Másnap a  város kormányzóját Don Diego de Salinast felszólitották a megadásra és az Osztrák trónkövetelőnek való behódolásra, de ő a koaliciós erők többszörös számbeli és technikai fölényével szemben az ellenállást választotta. Abban is bizhatott, hogy a város már számszerint 11 ostrmot vert vissza addig sikeresen. Két nap mulva az Angol- Holland flotta koncentrált tűz alá vette az Új Mólón lévő védműveket ( források szerint 15 ezer lövést adtak le 5 óra alatt ) és sikeresen elhalgatatták a spanyolok ágyúit.  Ezt követően szinte azonnal a flotta hajóiról vizre tett csónakokkal megkezdődött a partraszállás az efektiv védelem nélkül maradt szakaszon.Hicks és Jumper Kapitányok vezette tengerészgyalogosok egy csoportja még a főerők partra érkezése elött lerohanta és birtokba is vette az erőditést. Hamarosan viszont egy vitatott eredetű robbanás rázta meg az erőditményt megölve és megsebesitve száz főt a támadók közül. A két kapitány és a harcképes embereik megőrizték a  szerzeményüket Whitaker kapitány által vezetett főerők beérkezéséig. Immáron a szárazföld és a tenger felől is és a hajóágyúk tüzével továbbra is támogatott ostromlók  Július 26-án megadásra birják a város védőit. De Salinas elismerte III. Károlyt Spanyol királynak és Hesse hercege felhúzta az Osztrák lobogót... amit aztán az Angolok lehúznak és felhúzzák  a sajátjukat és Rooke már, Anna Királynő nevében veszi birtokba a várost. Hamarosan Gibraltár Spanyol lakosságának jó része elhagyja a települést és túlnyomórészt csak a megszállók maradnak annak falai közt. Augusztusban Malagánál megütköznek a Francia-Spanyol  és az Angol-Holland flották de egyik félnek sem sikerül megsemmisitő csapást mérnie a másikra. Az utólag döntetlennek értékelt tengeri ütközet után Rooke megerősiti Gibraltár védelmét. Partra teszi a flotta fedélzetén levő Marines erőket ( hozzávetőleg 2000 főt) valamint ácsokat, fegyvermestereket és tüzéreket 60 ágyúval és 3 havi ellátmánnyal és elhajózik Liszabon kikötője felé. A korábbi támadók Októberben már új szerepben, már mint Gibraltár védői találják magukat.  A Villadarias Márkija vezette Spanyol ostromlók Október 9-én megkezdték a város szisztematikus ostromát. Az előkészületeket a Tengerészgyalogosok ellencsapásokkal és rajtaütésekkel igyekeznek késleltetni. A tenger felőli Francia blokád ellenére Sir John Leake vezette hajóraj sikeresen partra tesz még 400 Marines-t és további ellátmányt. A Spanyol erők,akikhez 3000 Francia Tengerésgyalogos is csatlakozik November 10-én átfogó támadást inditottak az erőd ellen, amit az Angoloknak sikerül vissza verniük. A heves harcokban Fox ezredes is elesik és a marines-ok parancsnokságát Bor ezredes veszi át. November 11-én hajnalban 500 Francia és Spanyol Gránátos egy rajta ütést hajt végre a Round Tower ellen, aminek védelmét mindössze a  Fisher kapitány vezette 17  Marines látta, de a védőknek sikerül megtartani a poziciójukat az erősités beérkezéséig. Az ősz folyamán mind a két oldal további erősitést kap és a tengeren is több összecsapás történik a szemben álló erők hajói közt. Villadarias Márkija minden lehetőséget megradagad csak, hogy visszafoglalhassa a várost. Az éj leple alatt egy Figuera ezredes vezette kissebb csoport egy rejtettnek mondott ösvényen megmászták a város nevét is adó sziklaszirtet és hajnalban váratlanul támadásba lendültek. A  Spanyol erők közti nem megfelelő koordináció miatt a Bor Ezredes vezette 500 tengerészgyalogos ellentámadása súlyos veszteségeket okoz a merész akciót végrehajtó Spanyol kontingens sorai közt és a támadásuk összeomlik.  December 23-án, 1704-ben már csak 1000 harcképes védője maradt Gibraltárnak, mikor Sir John Leak újabb konvoja kiköt fedélzetén a védelem folytatásához szükséges hadianyaggal és egyéb ellátmányal továbba egy dragonyosokból, gyalogosokból és Guard-ból verbuvált 2000 fős kontingenssel. A Francia-Spanyol koalició Február 2-án, 1705-ben újabb sikertelen támadást hajt végre, aminek során kevesebb mint 200 Marines védte Round Tower ismét sikeresen ellenáll egy 1000 fős alakulat rohamának.  A közelharc során mind két fél komoly veszteségeket szenvedett. A hónap során később további Francia erősités érkezik, de az újabb Land Port elleni támadásukat ismét visszaverik február végén. A Sir John Leak vezette Angol flottának is sikerül Március 20-án a város elötti öböl vizeien az M. de Pointi vezette Francia flotta fölé kerekednie. Végül Április 20-án, 1705-ben a Francia-Spanyol sereg, ami az ostrom során 12 ezer fős  veszteséget szenved tulnyomó részt betegségek és tömeges dezertálás következtében, elvonul. György Herceget, aki továbbra is az Osztrák Károlyt képvislete, mint a védelem "Lelkét" jellemezték, akinek jelenléte tette lehetővé a Marines-ok helytállását. A Marines-okat az 1707-ben publikált The Triumphs of Her Majesty's Arms kiadványban is ezekkel a szavakkal illethették " Hesse Hercegének a példamutató bátorsága által inspirálva, a helyőrség helytállásának mértéke meghaladta azt a szintet, ami emberileg elvárható lenne és az Angol Marines halhattatlan dicsőséget arattak." György Herceg később életét veszti a Barcelona elleni ismételt támadás során. Earl Peterborugh Nagy Britaniában a Tengerészgyalogság Captain-General-ja lesz. A tengerészgyalogosok további aktiv részesi lesznek a Spanyol Örökösödési Háborúnak és több összecsapásban is részt fognak venni. 1710 szeptemberében  Francis Nicholson Ezredes vezette 600 Marines csatlakozik a Bostonból induló hadijárathoz aminek egyik első célja  az akkor még Acadie nevű Észak Amerikai Francia gyarmat (azóta Nova Scotia..) fővárosának Port Royalnak (azóta Annapolis Royal) elfoglalása. A partraszálást követeően a marines alkotta elővéd felvonult a város közelében és megkezdték az ostromhoz szükséges árkok ásását. A város Francia védői másnap komolyabb ellenállás nélkül elvonulnak és a tengerészgyalogosok bevonulnak. A flotta elvonulását követően a marines alkotják ismét egy frissen elfoglalt város helyőrségét. De hamarosan a volt ostromlók ismét az ostromlottak szerepében találják magukat, mert a környező vadonban élő indián törzsekkel fognak elhúzódó harcokat vivni. Az egyik rajtaütésben a benszülöttek 70 tengerészgyalost mészárolnak majd le.  Az 1713-ban megkötött Utrechti béke nem csak a  Spanyol Örökösödési Háború végét jelentette de jó időre a Tengerészgyalogság majdnem teljes felszámolását is elhozza. Számos marines ezredet  megszüntetnek a nem feloszlatott ezredeket vissza sorolják a gyalogság és ezzel egyidőben a Hadsereg kötelékébe és csak öt invalidusokból álló század marad. Ugyan számos összetüzésre kerül sor a Brit korona és más nemzetek fegyveres erei közt csak majd Jenkins kapitány füle körül, pontosabban annak levágása ürügyén  1739-ben kirobbanó háború során kerülnek újra felállitásra Marines Regimentek.A Nagy Britanniában felállitott hat Marines regiment személyi állomáymánya a Guard és gyalogos egységekből kerülnek ki és az amerikai gyarmatoknak is utasitásba adják további négy felállitását. De az 1740 Szeptemberében induló, Anson Admirális vezette expedicó, aminek a Spanyolok Dél Amerikából induló Csendes Óceáni kereskedelmének a megzavarása lett volna a célja, csak a meglévő 5 invalidus század nyugdijasaira és hadirokantjaira számithatott. Egyesek szerint még a Portsmouthi  behajózás elött a még járni tudók többsége dezertált és csak 259-en keltek útra az 5 századból, akik közűl egy sem érte meg a hajók 1744-ben való vissza tértét Angliába. A dezertálókat frissen verbuvált fiatal fiúkkal pótolták.  A frissen felállitott hat Marines Regimentet két gyalogos regimenttel együtt Isle of Wight-on ( dezertőrők számára a sziget mivolta miatt komoly kihivást jelenthetett..) vonták össze, ami a kiinduló pontja volt a Cartagena elleni nagyszabású tengeri hadijáratnak. A hadijárat már az elején rosszul indult a 9000 behajózott katonából az Atlanti Óceán átszelése során 600-an életüket vesztik mire 1741 Januárjában kikötnek Jamaika partjainál, ahol már várták őket a Gooch Ezredes vezette szintén betegségektől is súlytotta, fizetetlen, rosszul felszerelt amerikai Marines.  Cartagenai védői sikeresen ellenállnak az inváziós flottának és az intenziv harcok és betegségek következtében súlyos veszteségeket szenvedet sereg mindössze 10 százaléka éri meg a vissza utat Jamaikára. A Kontinensen kitörő Osztrák Örökösödési háború miatt további hadszintereken kerül sor harccselekményekre és a meglévő Marines erők is több kontinensen kerülnek bevetésre. Ott lesznek Lousiburg ostrománál Észak Amerikában a Jakobiták '45 Felkelésének a leverésében a Skót felföldön és visszafoglalják Madrast a Franciáktól.  Boscawen Admirális 1200 gyalogossal és 800 marines-nal megkisérli az East Indian Company-val közösen Indiában az 1674-óta Francia kézen lévő Pondicherrry elfoglalását is, de a Franciák sikeresen visszaverik a támadást.  Végül az 1748 októberben kötött béke után mind a 10 Marines Regimentet feloszlatják ismét. Az időközben az Admiralitáson belül egyre magasabb beosztásokba kerülő Lord Anson ( akinek a Föld körbehajózásával végződő 1740-es expediciója során valószinűleg komoly nehézségeket okozhattak az invalidus századok és a friss újoncok..)  minden követ megmozgat, hogy egyszer és mindenkorra a Tengerészgyalogság az Admiralitás alárendeltségébe tartozzon és azon belül is egy állandó erő legyen. Nem kell sokat várnia a hamarosan kitörő újabb háború lehetővé teszi céljai megvalósitását. 

 Éveken keresztül a Tengerészgyalogság jó részt azon tiszteket vonzotta, akiknek anyagi lehetőségeik nem tették lehetővé  a szárazföldi erőknél egy tiszti rendfokozat megszerzését. Talán furcsának tűnhet a Magyar olvasóknak de 1871-es törvényben való megszüntetéséig a Brit fegyveres erőknél a rangokat pénzért adni és venni is lehetett. II. György király idejében egy "Ensign" ( Alhadnagynak megfelelő rendfokozat) a gyalogságnál akár 400  vagy 500 akkori Font Sterlingbe kerülhetett ( a 2020-as években ez kb. 40-50 ezer Font Sterlingnek felel meg) egy Kapitányi rendfokozat 1100 akkori Font Sterlingbe is kerülhette a Guard-nál még ennél is többe. Alezredesi rangig a további előmenetel is a várományos anyagi erejétől vagy a támogatói befolyásától függött. Kivételes esetnek számitott ha a rátermetségéért vagy a csatatéren nyújtott teljesitményéért léptettek elő valakit. A Marines-nál való szolgálat alacsony presztizsét is jelzi,  hogy a már fent emlitett "Ensing" rangért átlagban 250 akkori Font Sterlinget fizettek. A legrosszabb, ami akkortájt történhetett egy "Line" regimentel ha átavanzsálták őket "Marine" regimenté. A Marine Corps-al szembeni "szegény ember hadserege" nézet csak tovább erősödött, amikor az Admiralitás alárendeltségében újra felállitásra kerülnek és onnantól a Navy szabályai vonatkoztak rájuk ahol, szemben a Hadsereggel, a rangokat nem lehetett pénzel megvásárolni.  Az elkövetkező időszakra elmondható lesz a Brit fegyveres erők tisztikaráról, hogy a tehetős felsőbb osztálybeliek továbbra is a Hadsereg kötelékébe vásárolják be magukat, ahol pusztán az anyagi háttér is elégséges az előmenetelhez. (Ez részben ott is változni fog a Tűzérek és a Hadmérnökök esetén is már képzettséghez fogják kötni a rangot.)  Népszerű volt a középosztályból kikerülő tiszti pálya iránt érdeklődők között az East Indian Company,  ami a 2000-es évek PMC-it is megszégyenitő magán hadsereggel rendelkezett. Magáért a képzésért, ami a Company Addiscombe-nál, Croydon meletti akadémiáján került sor ugyan fizetni kellett, de még 1837-ben is csak 65 akkori Font sterling nem terhelte meg úgy a pénztárcát, mint egy Hadseregen belüli rendfokozat megvétele. További jelentős előny volt a Társaság szolgálatában állók számára, hogy Indiában sokkal magasabb életszinvonalat engedhettek meg maguknak, szolgákkal, vadászatokkal és még minden mással, mint Angliában. A Társaság pályát változtatni akaró katonái számára sokszor nyitva volt az átjárás a Társaság civil adminisztrációjának irányába is. A szegényebb nemesek fiai számára szintén gyakori választás lehetett fiatalon csatlakozni a Royal Navy-hez, ahol ugyan képzettség és rátermettség is szükséges volt a megfelelő kapcsolatokon kivűl az előmenetelhez, de a zsákmányból való részesedés lehetősége nagyon komoly anyagi előre jutás lehetőségével kecsegtetett. Végűl az utolsó helyen a Marines áltak, ahol ugyan nem kellett fizetni az előre lépésért, de legalább esély se sok volt rá és a szolgálat során a körülmények is rosszak voltak. Az előmeneteli rendszer a 2. Világháborúig nem fog rendeződni és tömegével lesznek Kapitányok, Hadnagyok és Alhadnagyok, akiknek soha nem lesz egy szemernyi esélye sem a szolgálati idejük alatt az előléptetésre. A Marines tisztek életkörülményei a hajókon gyakran és sokszor nem csak időben, de akár a hajók parancsnokának a személyével is változtak, volt hogy a hajó tisztjeivel egyforma elbirálás alá estek és volt, hogy nagyon nem. Az alacsony társadalmi prestige ellenére a zsákmányból való részesedés sok Marines számára jelenthetett reményt a jövőre nézve.         

 1755-ben miután újabb háború lehetősége kezd kibontakozni ismét a Spanyolokkal és a Franciákkal, a Parlament megszavazza az összesen 5000 főt számláló  3 állandó "Marines Divisions" felállitását Chathamben (12 századdal), Portsmouthban (20 századdal)  és Plymouth (18 századdal) központokkal. A tisztek nagy hányada a korábban feloszlatott Marines Regimentek tisztjei közül kerülnek ki ahogy az altisztek, tiszthelyettesek is. A legénységi állomány az ország minden részéből érkezik vegyesen. De mint mindig most is ha lehet egyből behajózák őket minden különösebb kiképzés nélkül és menet közben kell majd elsajátitaniuk mesterségüket. Ezek a "hadosztályok" sem szervezetileg, sem feladatkörileg nem hasonlitottak egy "klasszikus" hadosztályhoz. Sokkal inkább statikus depókként, egy fajta keretként funkcionáltak, hogy biztositsák a flotta hajói számára a szükséges tengerészgyalogos különitményt. A századok sem a hagyományos értelemben vett alegységet jelentettek, mert a hajókon szolgáló Marines különitmények mérete hajó osztályonként változott. A legnagyobb hajókon lehettek akár százan is mig a kisebbeken gyakran jó ha húsz Marines számára volt hely. Előfordult esetleges nagyobb szabású szárazföldi hadműveletek esetén, hogy zászlóaljak kerültek felállitásra ad hoc jelleggel. 1759-ben Divisions élén egy Alezredes és két Őrnagy ált és a Marines Corps parancsnoka egy Londonban székelő Ezredes volt. A nagy létszámra hivatkozva még a következő évben kreálnak néhány "Flag Officer" poziciót, amolyan kifizető helyként. De a Marines tisztek előmenetelének a problémája sokáig nem fog megoldódni.  A legmagasabb rang, amire egy marine tiszt számithatott tengeri szolgálat alatt a Kapitány volt ritka esetben Őrnagy. A Divisionnél szárazföldi beosztásban volt esély esetleg Ezredesi vagy a késő Viktóriánus időszakban már Dandártábornoki rangra.                                       

  A háború során a tengerészgyalogosok ismét több kontinensen és az azokat körülvevő vizeken vesznek részt harc cselekményekben. Július 8-án, 1759-ben Louisburgnál Tooker Collins Kapitány vezette Marines zászlóalj a heves ellenséges tűzben partraszál és miután sikerül a hidfőt biztositani számos ostrom ágyú követi őket köztük egy üteg, aminek legénysége marinesokból áll. Az utóbbiak drámai sikert érnek el az öbölben rekedt Francia hadihajókkal szemben. Négy nappal később a helyőrség megadta magát és a sziget a Britek kezére kerül, aminek később a Prince Edward Island nevet adják. Ezzel megnyilt az út Quebec és Francia Canada meghóditása felé, amiben 1400 Marines is részt fog venni. Április 7-én 1761-ben Commodore Keppel (Dandártábornoknak megfelelő rang) vezette hajóraj megérkezett a Belle Île-hez (kis szige a Bretagne félszigethez közel) fedélzetükön  2 Marines zászlóaljal és a Hadsereg 11 ezredével. A sziget már egy évvel korábban is célpontja volt a Briteknek, de akkor nem jártak sikerrel. A 22 km hosszú szigetre ( ami hozzávetőleg fél úton van Brest és Bordeaux között) mint horgonyzó helyre volt szüksége a Navy-nek a Francia partok elleni blokádban részvevő hajói számára. Az első két partraszállási kisérletet Port Andronál és később Sauzonnál a sziget védői sikeresen visszaverik. Április 22-én Commodore Keppel egy elterelő hadművelet keretében partra tesz egy századnyi Marines-t, hogy ezzel segitse a Hadsereg következő partraszállási kisérletét. A Tengerészgyalogosok és a velük partra szálló gránátosok a 19. ezrdeből sikeresen megmászták a sziklát La Mariánál és visszaverték a Francia ellentámadási kisérleteket ezt követően szilárdan megvetették a lábukat és kitartottak a 30. ezred gránátosai és a többi Marines partraszállásáig. Az igy megszilárditott hidfőhőz irányitották a fő erőket is. A Francia védők kénytelenek voltak visszavonulni a sziget legnagyobb településébe La Palaisba. A városért folytatott heves harcokból a 3 századba szervezett Marines-ok is kivették a részüket. A Franica védők számos kitörést hajtottak végre és ezek rendre véres közelharcban végződtek. Csak Június 7-én sikerült a Francia védőik ellenállását végleg megtörni. Maga a sziget a 1763-ig a Hétéves Háborút lezáró Párizsi Békéig maradt a Britek uralma alatt. A sziget elleni hadművelet egyfajta precedenst teremtett és onnantól a kombinált partraszálló hadműveletek során a Marines csapatok átveszik a gránátosok szerepét és mindig az elsők lesznek, akik elfoglalják a hidfőt és csak utánnuk fognak partra szálni a szárazföldi csapatok. ( még is csak több tapasztaluk lehetett a csónakokkal...) 1762-ben 270 Marines részt vesz Manila elfoglalásában és még abban sor kerül Indiában Pondicherry elfoglalására valamint még számos más hadműveletre. A Hétéves Háború során a Marinesok létszáma 1762-ben meghaladta a 19 ezer főt 135 századba szervezve. Általánosságban elmondható, hogy Pitt Miniszterelnök haditengerészettel kapcsolatos elképzeléseinek szerves részét képezték a part menti rajta ütések és a tengeren túli expediciók. Valamint szintén általánosságban elmondható ezen elképzelések, szöges ellentétben voltak a Hadsereg elképzelésivel és finoman szólva nem rajongtak értük. 1774-ben még a Parlament a fegyveres erők létszámának a jelentős csökkentéséről szavazott.( nem csoda 133 millió akkori font sterlingre rugott az államadósság ami a 2020-as években kb 12 milliárdot jelentene..) a Navy létszámát 20-ról 16 ezerre csökkentették és a Marines Corps-ét 4600-ban maximalizálták. Hamarosan újabb háború fog kirobbani és a bajok a Birodalom határain belül fognak előszőr kritikussá válni. 1775 tavaszán a Bostonba elsőként érkező erősités közt egy Marines zászlóaljat találunk, akik aztán aktivan részt vesznek később a forradalom leverésére tett kisérletekben. Valamint a sebtiben ismét megnövelt létszámú Marinesok később az Amerikaiak melett hadba lépő Európai hatalmak tengerentúli gyarmatai elleni támadásokban, rajtaütésekben is aktivan fognak szerepleni.                                                                                                                                                                            

  A háborúk melett a Tengerészgyalogosok felfedező utakon és kutató expediciókban is részt vettek. Általában kisebb hajók vettek részt ezekben a válalkozásokban és a rajtuk levő Marines különitmény is pár főt számlált valamint előfordult, hogy csak egy Tizedes vagy egy Őrmester volt parancsnokként beosztva. Cook Kapitány is egy 9 fős Marines különitménnyel szált Hawaiin partra, aminek parancsnokát Molesworth Phillips Hadnagyot a benszülöttekkel vivott harc során tanúsitott helytállásáért az Admiralitás később elő is léptetett. Ausztrália sikeres kolonalizációjában is fontos szerep jutott a Tengerészgyalogságnak.                         

  A Forradalmi Franciaország ellen viselt háború során a Brit fegyveres erőknél ismét krónikus létszámhiány lépett fel.  1794-ben ismételten a Hadsereg ezredeit vezényelték a nagyobb hajókra és a meglévő Marinesokat fregatokra és naszádokra osztották be inkább. 1795-ben gyakorlatilag a Hadseregbe való toborzást felfüggesztették, hogy több embert találjanak a Navy szolgálatába. A háború előrehaladtával a létszámhelyzet javulásával a tengerészgyalogosok fokozatosan vették át a  Flotta hajóin a  Hadsereg egységeitől a szolgálatot, de még a Trafalgari tengeri csatában is lesznek szárazföldi egységek a Brit hajókon.  A forradalmi eszmék nem kerülik el a Flotta matrózait sem és a Marines kőzé is beszivárognak a "felforgató elemek"mint a Republikánusok vagy a "United Irishmen". A Hadseregben szolgálók járandóságának emelését 1796-ban megszavazták de ez nem vonatkozott a Flottára, ahol gyakorlatilag 1653 óta nem emelték az ott szolgálók bérén. Voltak már a háború elején is lázadások a Flotta hajóin de 1797 Áprilisában a Spitheadnál (Portsmouth közelében) és Plymouthnál kitört összehangolt matróz lázadásokban valamenyi ott horgonyzó hajó legéynsége részt vett, amit már az Admiralitásnak is komolyan kellett vennie. A flotta matrózainak elégédetlensége sok forrásból táplálkozott, úgy mint kicsi és rendszertelen bérezés, rossz ellátás, az eltávozások hiánya és egyes kapitányok brutalitása. A lázadás, amit a 2020-as években inkább csak "industrial action" ként hivnának, visszafogott és békesnek volt mondható. Az Admiralitás Lord Howe-t küldte tárgyalni, aki népszerűnek számitott valamint józan gondolkodásáról volt hires. Néhány hónapos huzavona után a tárgyalások sikerre vezettek és a hajók legénysége vissza tért a szolgálatba és lázadók amnesztiában részesültek. Az ezt követő Nore-nál és Yarmouthban kitört lázadások már jóval erőszakosabbak voltak és nem is vezettek végül eredményre. 36 lázadót felakasztottak és jó párat bebörtönöztek.  A Spithead-i lázadásnál a vezetők állitásuk szerint a tengerészek és a Marinesek nevében is beszéltek, de a szervezők közt nem volt egy Marines sem. Ebben az időszakban a Tengerész tisztek szerint a Marines két alkalommal nem engedelmeskedtek  lázadók ellen kiadott tűzparancsnak. Ezzel szemben a Marines tisztek arra hivatkoztak, hogy csak a késve kiadott és nem egyértelmű parancsok voltak azon esetekben is az okok, hogy az embereik nem cselekedtek az adott szituációkban. A Yarmouthi lázadás során a Tengerészgyalogosok fellépése sorsdöntőnek bizonyult és ők akadájozták, meg, hogy a lázadók elfoglalják a Venerable zászlós hajót is. A rend helyreállitását követően Duncan Admirális nyilvánosan meg is köszönte szereplésüket.  A Nore-i lázadásnál is tevékenyen részt vettek, hogy a lázadók által birtokba vett hajók, amik a Temze bejáratát is blokád alá vették, vissza térjenek a szolgálatba. A Plymouthi laktanyában is fény derült néhány Irországból érkezett újonc által a "United Irishmen" égisze alatt  tervezett összesküvésre, amit aztán drákói szigorral meg is toroltak.  Egy Marine őrmestert felakszatottak a Nore lázadásban való részvételért, mig hármat előléptettek a Nore, Plymouth és egy Gibraltárnál kitört lázadás letörésében való részvétel során tanusitott helytállásukért. A következő évben az elégedetlenség hullámai elérték a Földközi Tengeri flottát is, de Sir John Jervis Admirális jól időzitett erélyességel és ugyanakkor hatékony adminisztrációval elejét vette, hogy elfajuljanak az indulatok. Valószinűleg kiadta volna a tűzparancsot a Marines-nak ha lázadás tört volna ki ,de soha nem került erre sor. A hajóin szolgáló Marine egységeket mentesitette a nautikál feladatok alól, de minden reggel szemlét tartottak zászló felvonáskor, állandó őrszolgálatot adtak a hajó fontosabb pontjain és a hajó legénysége és a tisztjei közt lettek elszállásolva elválasztva egymástól az utóbbiakat. A Marine tisztek feladat lett ellenőrizni, hogy a hajók kapitányai betartják-e Jervis Admirális rendelkezéseit. Mint Duncan Admirális ő is nagyon elégedett volt a Tengerészgyalogosokkal és birálta az Admiralitást, ha a firss újoncok elégtelen kiképzéssel a hátuk mögött érkeztek a hajóira. A Marines nem voltak és nem is lehettek a hajók rendőrei sokkál inkább voltak egy zendülés során a tengerész tisztek utolsó mentsvárai.  A XIX. század elejéig az Army és Marine legénységi állomány számára a szolgálati idő gyakorlatilag élethosszig tartott. A többség számára (a szerencsés kevesek  kivételével, akik előléptetésben részesültek vagy bekerültek a laktanyák  adminisztrációjba) a megélhetés napról napra való tengődést jelentette. A Navy-nél a szolgálat békeidőben önkéntességen, mig háborúk idején kényszersorozáson alapult (press gang..). Az átlagos matróz valamelyik tengerparti városból származott és már rendelkezett némi ismerettel a hajózásról és a tengerről, mig a Marine újoncok túlnyomó többsége az ország belső részein élő vidékiek közül került ki és nem rendelkeztek semmilyen hajózással kapcsolatos ismerettel.  A matrózok szolgálatukat egyből a tengeren kezdték és az árbócokon a kötelek kezelése során tanulták ki mesterségüket. Ezzel szemben egy Marine újonc pályafutása a kaszárnyában "a katonai fegyelemhez  való hozzá szoktatással" kezdődött. Talán ennek is volt a következménye, hogy a Tengerészgyalogosok közt volt példa szolgálat közbeni részegségre, őrszolgálat során történő elalvásra, parancsok "elfelejtésére" vagy verekedésre a tengerészekkel és a többi tengerészgyalogossal, de súlyosabb vétség, mint lázadásban való részvétel vagy a feljebbvalóikkal szembeni fizikai erőszak alkalmazása nem volt általánosak mondható.  

 A századforduló során a háború kiszélesedésével ismét több kontinensre fognak átterjedni a harcok, köztük immáron a Közel Keletre is és 1801-ben a Marines Corps létszáma eléri a 30 ezer főt. 1802-ben a háború befejezésével a létszámot 12 ezerre csökkentik ismét a takarékosság jegyében. Még Április 29-én,1802-ben III. György Király rendeletében eddigi haditetteik elismeréseként és talán pártfogójuk Jerwis Admirális, Earl of St Vincent közbenjárására (és talán a lázongások alatt tanúsitott hűségük miatt is..) elrendeli a Tengerészgyalogság onnantól nevében viselheti a Királyi jelzőt és attól fogva mint Royal Marines Corps néven fognak feltünni a történelem szinpadán.  Az 1803-ban újra kiújuló ellenségeskedésnek köszönhetően ismét drasztikusan fog bővölni a létszámuk és 1811-re immáron négy divizióba szervezve 31400 főt fog számlálni a Corps. 

 A Tengerészgyalogosok saját Tüzér egységeinek a felállitására az igény az amphibiusz és szárazföldi műveletek során újra és újra felmerült már 1804 elött is. A  Marines-ok gyakran üzemelteték a flotta ágyúit a tengeri csaták során és 1773-ban a Tengerészgyalogos Wood Kapitány is beadványában kérte az ágyúkkal való gyakorlásnak a lehetőségét Marinesjai számára és pár évvel ismét újabb beadvánnyal élt ezügyben. Augusztus 9-én, 1778-ban Vice Admiral Sir Hugh Palliser Earl of Sandwichnek irt levelében is külön megemliti a képzett tüzérek hiányát, mikor a Flottánál tapasztalt hiányosságokról számolt be. 1780-ban Patterson Dandártábornok a 80 fős New York Marine Artillery Company felállitásával próbált javitani a helyzeten. Ezen kisérletek ellenére éveken keresztül bevet gyakorlat volt, hogy a Royal Artillery ( Királyi Tüzérség) álománya került behajózásra és ők üzemeltették a kis hajókra teleptett nehéz mozsarakat, ostrom ágyúkat, amiknek feladata a partvédelmi erőditések rombolása, leküzdése volt. 1804 Márciusában, egyidőben egymással, komoly nézeteltérés fakadt a Boulognenál harcoló hajókon és a Földközi Tengeri hajókon szolgálatot ellátó csapatok jogállásáról, ugyanis a Tűzérség tisztjei vitatták, hogy rájuk is vonatkozna a Haditengerészt szabályzata. Ennek következtében Augusztus 18-án, 1804-ben Királyi határozat született három Royal Marine Artillery ( Királyi Tengerészgyalogos Tüzér) század felállitásáról, egyet egyet diszlokálva minden Division-nél. A rákövetkező évben már Woolwichban felállitásra kerül a negyedik század és később itt kerül felállitásra az RM Woolwich Division nyolc századdal.  A háború során az összes RMA századot bevetik és nagy gyakorlatra tesznek szert a Congreve röppentyűk használatában is. Hogy kiméljék a vörös  egyenruhájukat, hamarosan a teljes állomány engedélty kap a kék egyenruha viselésére, aminek szine megegyezett a Royal Artillery egyenruhájának szinével.  Október 12-én, 1816-ban az Admiralitás  hivatalosá  teszi az RMA számára a Tüzérség kék egyenruhájának a viselését de a gombok és a fejfedők továbbra is megegyezőek lesznek a többi vöröskabátos RM által hordottakkal. ( Hogy lássuk a ködös Albionban is szeretnek átfontolt döntéseket hozni 1830-ban az Admiralitás újra előirja nekik a vörös egyenruhát, hogy aztán 1833-tól ismét a kéket irják elő nekik)  Az RMA aktiv részvételével megalapitott, az addig ideiglenesnek szánt HMS Excellenet-re felállitott  Naval Gunnery School-t 1832-ben állandósitják. Az Admiralitás Január 30-án, 1855-ben kelt levelében a Royal Marines Corps-t mint könnyű gyalogságként kategorizálják és döntés is születik, hogy kiképzésük is ehez igazodjon és az elnevezésben is szerepelni fog a "Light Infantry".Az indokok közt szerepel, hogy a hadműveletek során a szárazföldi akció alatt könnyű gyalogság feladatát látják el. A Royal Marine Corps ezzel gyakorlatilag ketté válik a "Blue Marines"-ra (Royal Marine Artillery) és a "Red Marines"-ra (Royal Marines Light Infantry). A XIX. század közepén a Nyugati hatalmak és a Cári Oroszbirodalom közti (Krimi háborúként is ismert) háború során számos alkalommal kerül majd sor a parti létesitmények ágyúzására a Balti és a Fekete Tengeren. A sekély vizeken számos ágyúnaszád kerül majd bevetésre és többségén az RMA biztositotta a tüzéreket, akik teljesitményét a háború alatt a hadvezetés is nagyra értékelte. 

1827-ben új csapat zászlót adományoznak a négy Divisions-nek. A XXI. századi Tengerészgyalogos jelvény szimbólumainak a megjelenése is ehez az alkalomhoz köthető. Az oroszlán és a korona a Corps Royal Regiment státuszát jelzi. A Gibraltar felirat a korona alatt a város 1704-es elfoglalásának és annak megtartásának állit emléket és IV. György Király is ezt tartotta a legjelentősebb haditettüknek. A Földgolyó jelképezi, hogy már a világ minden sarkában arattak diadalt. A Földgolyót körbe vevő babér koszorú Belle-Île 1761-es elfoglalását emeli ki. A horgony az Admiralitáshoz való tartozásukat jelenti és a "Per Mare Per Teram" felirat pedig a Corps mottója az Amerikai függetlneségi háboró óta.             

  Viktória királynő hosszú uralkodása alatt a Royal Marines számos konfliktusban fognak részt venni (csak pár példa emlités szintjén: a XIX. századi Spanyol polgárháborúk , Ópium háborúk, Krimi háború, Maorik elleni harcok, Montevideó, Burma,  Szipoly felkelés, Ashanti, Mexikó, Congo, Zanzibár, Japán, Egyiptom, Szudán, Búr háborúk és a Boxer lázadás. Lesznek köztük elég " egzotikusnak" is mondható küldetések mint az RMLI tevés alakulataink a felállitása vagy az RMA-nál szolgálok, mint "katonai tanácsadok" szerepkörben való alkalmazása. Deal-nél is felállitásara kerül egy Royal Marine Depo, ahol a tengerészgyalogos újoncok alap kiképzésben részesülnek és onnan kerülnek majd át a Divisions-höz. Ugyan a XIX. század '50-es, '60-es éveiben az RM létszáma 14 ezer fő körül állandósult, de ez ismét változni fog és a takarékosság jegyében 1869-ben feloszlatásra kerül a Woolwich Division. A tiszteket készenléti állományba teszik és a fizetésük felére ugyan jogosultak lesznek, de a legénységi állományt egyszerűen az utcára teszik.  Mivel már nem a XVIII. századot irták az egyenruhások az Admiralitás elött tartott tüntetésével kitörő botrány után néhányukat ismét állományba helyeznek. A Krimi háború után elmondhatjuk a Royal Navy jó ideig nem lesz részese nagyobb szabású tengeri hadműveletnek és nem kerül sor fegyveres konfrontációra más nagyobb tengeri hatalommal. Komolyabb harcok hiányában a flotta tisztjeinek az előléptetése is inkább a hajóik megfelelő állapotban tartásától fog inkább függni. Nem lesz ritka, a gyakorló lövészetek elhanyagolása valamint az erre kapott lőszer kidobása csak, hogy kiméljék a hajók megjelenését. Arra is akad példa, mikor a tengerész tisztek saját zsebből finanszirozzák a hajók festését. Az ipar, a technológia és ezzel párhuzamosan a hadihajók és az azokon alkalmazott ágyúk fejlődése következtében már nem látszott esély a hajók harc közbeni elfoglalására. A tengerész tisztek többsége a csónakokkal végrehajtott rajtaütéseket, szárazföldi expediciók partra tételét a tengeri aknák és egyre hatékonyabb partvédelmi lövegek, partvédelemre szakosodott hajók és torpedók megjelenésével veszélyes és idejét multnak tekintették. A hajókon is igyekeztek a létszámot egyre lejebb szoritani és minden olyan beosztást megszüntetni, ami nem járult hozzá közvetlenül a jövőbeni tengeri csaták sikeres megvivásához. Ezeket a csatákat az immáron páncélzott hadihajók egyre növekvő méretű ágyúikkal egymásra leadott tűzcsapások sorozataként képzelték el. Ilyen körülmények közt a Tengerészgyalogságnak már pusztán a léte is anakronizmusnak tűnt és különösen a Marines tisztek voltak szálka sokak szemében. Az RMA és RMLI altiszti és legénységi állományára, mint extra segitségre, amolyan "pót matrózként" tekintettek, akik a hadihajókon legtöbbször el tudták látni a különösebb tengerészeti képesitést nem igénylő feladatokat, mint a hajók tisztán tartását, festését, a hajóágyúk kezelését és közüllük kerültek ki a hajó tiszti étkezdéjének a felszolgálói  is. 1886-tól a hajók hentesei, borbélyai, fodrászaiként külön pótlákra is jogosultak lehettek. A hajókon szolgáló tengerészgyalogos tisztek számára nem sok feladat akadt a XX. század hajnalára. Hetente néhány órányi alakizást tarthattak a legénységi állománynak (már ha éppen akkor máshol nem volt szükség az embereikre a hajón..) de a további elfoglaltságaik inkább csak ceremóniálisnak voltak mondhatók. Az embereik felett sem volt teljes a kontrolljuk, csak az őrszolgálat során fellépő szabálytalanságok vagy az öltözködési szabályzat megsértése esetén volt lehetőségük megrendszabályozni az alattuk szolgálókat és sokszor kerültek alárendelt viszonyba egy náluk korban jóval fiatalabb Navy tisztnek. 1892-től 1899-ig még évente az Army val közösen megrendezett hadgyakorlatok során Marines zászlóaljakat állitanak fel, de ezzel pénzügyi okok és a Navy részéről való teljes érdektelenség miatt is felhagynak. Az energikusabb agilisebb  Marine tisztek nagy számban kérvényezik áthelyezésüket más haderőnemekhez. A szárazföldi akciókra való esély látszólagos csökkenésével  a Marines kiképzésénél elkezdenek nagyobb hangsúlyt helyezni a tengeri szolgálathoz szükséges tudás elsajátitására. Egyesek szerint Kinában az 1900-as Boxer lázadás során tanúsitott helytállásuk miatti pozitiv sajtó viszhangnak is, valamint annak, hogy Január 2-án, 1901-ben Duke of York (aki később V. György néven lép a Brit Trónara) lesz a "colonel-in-chief of The Royal Marine Forces" is köszönhetik, hogy nem kerül sor a Royal Marines teljes feloszlatására. A Navy folyamatos létszámnövekedése ellenére az I. Világháborúig a Corps létszámát folyamatosan csökkentik. Maga  Fisher Admirális  a "First Sea Lord" pozició betöltője ((a "Flotta főparancsnoka" lenne talán a magyar titulusa és a "főnöke" a "First Lord of the Admirality" meg amolyan "tengerészeti miniszter" lehetett.. szerintem..))  is valószinűleg mindent megtett, hogy megszabadulhasson a Corps-tól. Egyik levelében is valami ilyesmit irhatott: "A Tengerészgyalogság tiszjei az egyedüliek, akiket nem lehet semmire sem megtanitani... és ha a Tengerészgyalogság tisztjeinek a létezésének lenne is bármi haszna számunkra, jelenleg totál haszontalanok, sőt még annál is rosszabb, hogy jelenleg értékes helyet foglalnak el a hajók fedélzetén. Meg kell szüntetni a gyalogsági kiképzésüket, de a legjobb az lenne ha kihajitanánk az összeset."  Egy másik levelében is valami ilyesmi állhatott: "..A Tengerészgyalogos tisztek folyton a Hadsereg után vágyakoznak! Az átkozott Hadsereg után! Másik ok! Ha lenne 3000 Tengerészgyalogosunk Gibraltárban lekötve, másik 3000-et akarnánk idehaza, akikel váltva adhatnák a szolgálatot és a végén a Tengerészgyalogosok száma olyan nagy lenne, hogy a tengeri szolgálat hiányában megszünnének tengerészgyalogosok  lenni. Már most is a szolgálati idejüknek csak a 30 százalékában vannak hajókra beosztva és azoknak a hajóknak a többsége is csak vesztegel a kikötőkben."  vagy " a Tengerészgyalogos tiszt egy anachronizmus... teljességgel alkalmatlan a hajókon felmerülő vezetői feladatok ellátására vagy harcfeladatok végrehajtására... csak egy hátráltattó teher a Flotta számára és csak szégyent hoz saját magára is.."   Az 1902-es és az 1911-es Koronázások alkalmából és néhány menetgyakorlatra felállitott zászlóaljak kivételével nem kerül sor hadgyakorlatok során zászlóaljak felállitására és az Army-val való közös gyakorlatozás is szünetelni fog. 1903-tól a Royal Navy zenészeit a Royal Marines szolgáltatta és a drótnélküli távirók rendszerbe állitásakor az azok kezelői is jobbára a Corps-nál szolgálók közül kerültek ki, akik 1916-ig el is voltak különölve a hajók Szignál Részlegétől, amikben  "valódi" nautikál személyzet teljesitett szolgálatot és a hajók közti zászló és fény jelekkel való kommunikáció feladatát látták el. Számos Marine tiszt kerül át a Naval Intelligence Division-be is. 1907-től a "Selborne's scheme" életbe lépésével a közvetlen Marine tiszt képzés megszűnik. Gyakorlatilag a Navy kadétjainak a kiképzésük végeztével volt lehetőségük a Marine "Lieutenant" (hadnagy) rangot választani ha valamiért még sem Navy tisztként akarták elkezdeni a pályafutásukat. (Az egyik forrás szerint 1912-ig állitólag ketten választották is, bár nehéz elhinni..). ( De hogy még jobban összezavarjuk a Blog olvasóit Fisher Admirális és tanitványainak a terve, hogy hogyan lesz legyőzve a Német Császárság az lett volna, hogy partraszállást kell végre hajtani az Északi és a Balti tenger felől nagy erőkkel...egyesek szerint Fisher az Army csapatait akarta partra rakni és inkább csak az erőforrások körüli politikai játszmáról volt szó mint valódi tervről) Tényleges előrelépés amphibiusz műveletek végrehajtásának a kidolgozásával kapcsolatban vagy a szükséges vizi járművek iránti követelményrendszer felállitására sem nagyon kerül sor. A későbbi Gallipoli hadijáratként elhiresűlt hadművelet során jóformán a Belle-Île elfoglalásakor használtal szinte teljesen megegyező úszó haditechnikát vetnek be a csapatok partra juttatása során. Fisher Admirális nyugálományba vonulását követően 1912-ben felhagynak a Navy és Marines tisztek közös képzésével, valamint az  Admiralitás megbiz egy bizottságot, hogy járja körül a gondolatát egy 3000 fős Tengerészgyalogos "Flying Column" (repülő hadoszlop) felállitásának, aminek a fő feladata előretolt bázisok elfoglalása és megtartása lehetne a Flotta számára legyenek azok a Birodalomban vagy egy ellenséges ország ellenörzése alatt vagy egy semleges ország területén. 1913-ban a bizottság további feladatnak tűzte ki ennek a formációnak a partraszállások során a hidfők elfoglalását és biztositását a főerők beérkezéséig és rajtaütések végzését ellenséges partszakaszokon. (.. mintha ezt már láttuk volna korábban..) Az I. Világháború kitöréséig nem született döntés a bizottság által megfogalmazottak gyakorlatba való átültetéséről.

 Mind az RMA-nél és mind a RMLI-nál szolgálók kiképzését az I. Világháború kitöréséig elég "békebelinek" lehet nevezni, nem voltak embertpróbáló akadálypályák vagy rossz időben, nehéz terepen végre hajtott menetgyakorlatok és a XX. század második felének mércéjével mérve szintén nem volt sem fizikailag sem mentálisan megeröltető. De legalább az újoncoknak volt bőven része helyette a kiképzők zsarnokoskodásban. A Victoria 1892-es elsülyedését követően az úszás oktatást viszont komolyan vették mind a Blue mind a Red Marines kiképzése során. A hajókon szolgáló tengerészgyalogos különitmény minden tagja a hajó ágyúk kezelésére lett beosztva. A Blue Marines csak csatahajókra és csatacirkálókra osztották be és a főfegyverzet kezelésére alkalmazták őket, mig a Red Marines a másodlagos fegyverzet kezeléséből vették ki a részüket. Ez azt is jelentette, hogy esetleges távolmaradásuk során a hajók fegyverzete csak részlegesen volt bevethető (.. mennyire szerethette már csak a gondolatát is egy hajó kapitánya hadi helyzet fennállása esetén, ha a hajójára beosztott Tengerészgyalogosai parta szálnak bármilyen okból is kifolyólag..) A hajó ágyúk többségét tengerészek kezelték, akik szemben a korábbi évszázadok gyakorlatával, már nem kényszersorozott matrózok voltak és már nem állt fent a közvetlen, minden napos veszélye a lázadásuknak sem. A hajókon szolgáló tengerészgyalogosokkal kapcsolatban már valóban nehéz volt olyan feladatkört kijelőlni, amit a Flotta tengerészei ne tudtak volna ellátni (rossz akarók szerint akár még jobban is..). A közös Navy/Marine tisztképzésnek is köszönhetően komoly hiány alakult ki fiatal tisztekből 1914-re,  amit az 1912-ben újra önnállóvá váló RM tisztképzés még nem tudott megszüntetni.   

  1914-ben a Világháború kitörésekor hozzávetőleg 10 ezer Tengerészgyalogos állt készen a flotta hajóin való szolgálatra. Az Admiralitás Augusztus 2-án hozott rendeletét követően 3 nap múlva Portsmouthban felállitásra került a Royal Marine Brigade, a nem sokkal korábban meghatározott "Flying Column" koncepció jegyében. Az RMLI a három Divisions-től (Chatham, Portsmouth, és Plymouth) állit fel három zászlóaljat  valamint az RMA-is  felállit egy zászlóaljat és ez a négy zászlóalj alkotta a tervek szerint az RM Dandárt. Alig két héttel később az Admiralitás a zászlóaljakat a három Divisions alárendeltségébe helyezi és dandár törzs feloszlatásra került. ((csak, hogy a Blog olvasói is ismét összezavarodjanak...)) Augusztus 25-én az Admiralitás elrendeli a dandár vizre szállását Ostende uticéllal. Nem nehéz elképzelni, hogy az egymásnak ellentmondó döntések következtében is komoly zavar támad a sorok közt és minden eshetőségre felkészülve a zászlóaljak mindent magukhoz vesznek, amit a Divisions raktáraiból csak tudnak. Az RMA-hez tartozó Brigadier General Sir George Aston-t ( azon kevés RM tisztek egyike, aki a  szolgálati évei jó részét az Army-nál töltötte távol a hajókon való szolgálat monotonitásától és egyben az egyedüli a Corps történetében , aki Ezredesi rangban szolgált az Army Staff College-nél  is..) nevezik ki a Dandár parancsnokának. A Dandár parancsnokságának átvétele során realizálódott számára, hogy nem volt Dandár törzs, amit gyors ad hoc kinevezésekkel orvosolt.  Augusztus 28-án Ostend-nél partra szált a Dandár és védőállásokat foglalnak el, arra az esetre ha a Németek megpróbálnák  elfoglalni a kikötőt és azért is mert se felderitésre használható lovassága, se logisztikai céllal használható járművei (se logisztikai jellegű egységei..) nem állt rendelkezésére. Ahogy tüzérségi eszközök hiányában csak a dandárt szálitó 7th Battle Squadron hajóinak a tűztámogatására számithatott, akikel ( a hordozható rádiók hiánya miatt..) csak zászlójelekkel tudta tartani a kapcsolatot. A dandár személyi állománya, ekkor még a hadihajókon való szolgálatra rendszeresitett kék egyenruhájukban pompázott az addigra már a hadseregnél kivont "Broderick" kalappal . Szeptember elején erősitésként kapnak néhány gépjárművet, amikkel felderitő küldetéseket teljesitenek a környéken. Viszont a dandár  rendelkezésére bocsájtanak néhány repülőgépet és léghajót a Royal Naval Air Service-től Commander (Alezredesnek megfelelő rang az RN-nél) Samson vezetésével..  Mivel a Német csapatok nem jelennek meg a közelben és a 7th Battle Squadront sebezhető volt a tengeralatjárókkal szemben két hét múlva vissza is térnek a szigetországba, ahol is az RMA zászlóalját felváltják egy időközben Deal-ben létrehozott RMLI zászlóaljal. Két "Naval Brigade" (haditengerészeti dandár) felállitására is sor kerül az RM dandár mellé. Ezen dandárok személyi állománya első körben a Navy tartalékosai közül kerültek ki, de hamarosan  (miután némi nyomást gyakorolnak a Navy-re ..) azokból a frissen csatlakozott önkéntesekből is vezényelnek a soraik közé szép számmal, akiket az Army nem tudott (vagy akart..) felszerelni és kiképezni. Az immáron három dandárból felállitásra kerül a Royal Naval Division a Secretary of State of War Field Marshall Lord Kitchener támogatásával. A haditengerészeti dandárok (mindegyiket négy admirálisok nevét viselő zászlóalj alkotta) parancsnokságát RN Commodore-jai (dandártábornoknak megfelelő rang ) látták el. A zászlóaljak parancsnokaságát vagy a Flotta egy Commander-e  vagy egy Foot Guard-tól jött Alezredes látta el és mindegyik zászlóaljparancsnoknak volt egy helyettese Őrnagyi rendfokozattal az RMLI-től vagy Foot Guard-tól. Továbbá számos tiszt érkezett a  Royal Naval Volunteer Reserve -től az alegységekbe. Az állapotokat jól jellemzi, hogy szeptember 19-én az RM dandárt a már a kontinensen állomásozó British Expeditionary Forces és a Francia kormány kérésére ( és mivel a War Office-nak nem állt rendelkezésre más harcba vethetőnek mondható alakulat ..) ismét áthelyezik Dunkerque-be és itt végre megkapják a szárazföldi harcokhoz jobban megfelelő khaki egyenruhájukat is. Megkezdődik a Németek és az Antat hatalmak közti  "verseny a tengerhez" szakasza a háborúnak. Néhány részlet a levélből, amit még  szeptember  18-án az Admiralitás Első Lordja irhatott Sir Astonnak." ...Szeptember 19-én a Dandárjával kelljen át Dunkirk-be és ott az alábbi erők lesznek a parancsnoksága alá beosztva: A Marine Dandár, Queen's Own Oxfordshire Hussars, Commander Samson repülőgépei és felfegyverzett gépkocsijai, Királyi utászok egyik különitménye... azt a benyomást kell keltennie a Németekben, hogy egy nagyobb Brit erő előörsét képezi, aminek fő feladata a Német hadtáp vonalak támadása lesz.....Kissebb erőkkel hajthat végre támadásokat, amiknek célja az ellenség vasúti közlekedésének elvágása... de bárminemű komolyabb ellenállás esetén vonuljon vissza Dunkirk-be....Mintegy ajánlás képpen, a körülményektől függően, a lovasságát előszőr vezényelje ki Dunkirktől számitva 25 mérföldes sugárban Ypress és Hazebruck felé ... valamint felfegyverzet gépkocsijaival és a repülőgépekkel végezzen felderitést, amig nem kerülnek összeütközésbe ellenséges erőkkel. Ezt követően cselekedjen a helyzetnek  megfelelően és jelentsen naponta.."   A dandár személyi álományából és a rendelkezésre álló gépjárművekből egy 150 fős alakulat kerül felállitásra, aminek parancsnoka Risk Őrnagy lesz az RMLI-től. A csoportot hamarosan csak a "Motor Bandits"  névvel fogják illetni. A járművekre,sokszor mint páncélautókra fognak hivatkozni, de a többség nem rendelkezette semmilyen páncéllal, de mindegyiket elláták egy Vickers géppuskával. Commander Samson légijárműveivel összehangoltan kerül majd sor az alkalmazásukra és számos összetűzés lesz köztük és a Német lovasság egységei közt, amik során jól hasznosult a nagy fokú mobilitással kombinált tűzerejük. Az ellenség lovasságának az állandó zaklatása melett nagy területet bejárva eredményes felderitő tevékenséget is végeztek. Mindeközben a Dunkerque-ben állomásozó RM Dandár parancsnokát  Brig. Gen. Sir Aston-t, aki betegség miatt Angliába távozott, a szintén az RMA-tól érkező Brigadier General Archibal Paris váltotta. Ő is mint elődje pályafutasa alatt hosszabb időt töltött az Army-nél. Az új parancsnok egyik első intézkedése lesz Cassel-be áthelyezni a Dandár parancsnokságot és erőinek nagyobb hányadát. Szeptember  30-án a harcok elérték a Franciaországi Lens-t és Október 3-án 60 ezer fős Német sereg elérte Antwerpent.A Belgák a csapataik nagy részének a visszavonása melett döntöttek, ami a Brit kormány számára komoly aggodalomra adot okot,mivel fent állt az esélye , hogy Antwerpen eleste után a Németek lerohanják Dunkirque-t és akár Calais-t is, ami a BEF utánpótlása számára létfontosságú volt.  Az Admiralitás első Lordja Antwerpenbe utazott és rávette a Belga vezetést a visszavonulás elodázására. Cserébe Brit csapatokat ajánlott fell a város védelmére. A Brig. Gen. Paris vezette Marine Dandár október 4-én meg is érkezik Antwerpenbe és sikerül megszilárditani a város védelmét. A következő napokban a városba érkezik a két tengerészsapkát viselő Naval Brigades és Paris-t előléptetik Major General-á (vezérőrnagy) és kinevezik a Royal Naval Division parancsnokává. Az immáron egy helyen lévő 3 dandár alkotta hadosztály törzse mindössze 4 főt fog számlálni. A Brit és Belga erők fokoztaosan húzodnak vissza a város erőditményeihez.  November 7-én a Németek Gent és Termonde közt  átkelnek a Scheldt folyón és a teljes bekeritést elkerülendő a Belga és Brit csapatoknak el kellett hagyniuk a várost.  Az Antant csapatok 7-én éjszaka meg is kezdik a visszavonulást. A 1st Naval Brigade, egy zászlóalját kivéve, a menekültek és a felrobbantott hidak miatti zűrzavarban ( és egyesek szerint elégtelen térképolvasás miatt is ..) végül a semleges Hollandiában kötnek ki, ahol a háború végéig internálásra kerülnek. A Portsmouth-i marine zászlóalj a Németekkel szembeni utóvéd harcokban elveszti álományának a felét ( a tulnyomó többség fogságba esik..). A többi egység Paris vezényletével további veszteségek nélkül végül eléri Ostend-et ahonnan visszatérnek a Királyságba. Antwerpen elvesztése után három újabb zászlóaljat állitanak fel, hogy pótolják a Hollandiában internáltakat. A Hadosztály számára szükséges hiradó, utász és szállitó alakulatokat és az egészségügyi alakulatát az RMLI-hez frissen csatlakozottakból állitják fel továbbá az RMLI biztosit egy kerékpáros századot is, ami a "hadosztály  lovas alegységét" fogja helyetesiteni. A Hadosztály számára Blandford-ban egy kiképző tábort is felállitásra kerül. 

  Az RMA zászlóalját, aminek továbbra sem álltak rendelkezésére 18 fontos tábori ágyúk, még az Ostend-i visszavonulás után kivonják a Marine dandár állományából  és ismét a Kontinensre, ezúttal Franciaországba  vezénylik, ahol két tűzérdandár felállitására használják fel őket. Az egyiket nehéz ágyúkkal a másikat könnyű légelháritó fegyverekkel fogják ellátni. A Howitzer Brigade RMA a nyugálományban lévő Rear-Admiral Bacon ( egy Coventry-i hadiüzem managere volt akkor..) által módositott (eredetileg a Queen Elizabeth osztály számára kifejlesztett..) 15" hajóágyúk szárazföldi változatával voltak felszerelve, amit maga a First Lord of Admirality szorgalmazott, az Osztrák nehéz tüzérség Belga határmenti erőditményekkel szemben elért sikerei után. A prototipus megtekintése után az Admiralitás Első Lordja 12 darabot rendelt ezekből a minden bizonnyal impozáns méretű tüzérségi eszközökből. Bacon elérte, hogy az RMA ezredeseként aktiv állományba helyezzék és rövid időre ő lett a Howitzer Brigade parancsnoka ( egy akkori Brit Tüzér Dandár megfelelhetett egy Hideg Háborús Tüzér Ezrednek).  Az óriás ágyúk az 1400 fontos (kb 630kg) lövedéküket  10500 yardra (kb 9.6 km) tudták eljutattni és egynek a kezelő személyzete elérte a száz főt és minden löveg önnállóan alkotott egy üteget.  Az első két ágyú 1915 februárjában jut el Franciaországba, majd a következő kettő márciusban és áprilisban, amiket aztán 1916 során további nyolc fog követni.  Két löveg a szigetországban marad, ahol kiképzési célra használták őket. A dandár ágyúival a Nyugati Front minden offenzivájában részt fog venni és a Somme-nál vivott csata során szenvedi el a legnagyobb veszteségét. Az alakulat felállitásának és az ágyúk hadrendbe állitásának az eredit célja megerősitett vasbetőn erődök rombolása lett volnda, de ebben a szerepben nem, vagy alig került alkalmazásra. A relativ nagy pontosságú tűzcsapásaiknak köszönhetően a háború alatt a fő feladatuk kis kiterjedésű pontcélok, mint elenséges megfigyelő állások, tüzérségi eszközök leküzdése volt. Second Lieutenant Walter Ward (RMA)  tüzérségi megfigyelő sorai "Tegnap került sor az első lövésünkre és a célpont egy templom torony volt, a lövésünk extrém pontos volt és mindenki nagyon meg volt elégedve vele...még tegnap személyesen General French gratulált nekünk , ma további gratulációk érkeztek General Smith-Dorrien-től valamint Prince of Wales-től és számos Francia és Belga Tábornoktól....borzongató érzés. Hallod a parancsot "stand by", következőnek telefonon halod a jelentést "Gun fired".. hat másodpercre rá hallod ahogy a lövedék elhúz a levegőben olyan hanggal, mintha egy vonat menne el a fejed felett. Figyelsz és arra gondolsz a lövedék már becsapódhatott anélkül, hogy észre vetted volna és már éppen feladnád mikor a lövést követően nagyából 30 másodperc múlva váratlanul egy hatalamas villanás kiséretében fekete-fehér füst és por tör fel 50 yards-ra minden irányban. Az ágyú pontossága még annak kezelőit is meglepte és a saját vonalunktól mindössze 170 yards-ra levő lövészárkot  jelölik ki célpontak..." Mivel a lövedék robbanása és a repeszek nagy területet fedtek le nem volt alkalmas a nyilt mezőn előre nyomuló gyalogság közvetlen támogatására. 1915 júliusában a Howitzer Brigade-t a Hadsereg alárendeltségébe helyezik. 2nd Lt. Ward " ...nem tartozunk többé a Marine Office alá és ez nagyon előnyös számunkra. Mostantól az Army biztositja az ellátmányunkat, amig az Army és az Admiralitás közt voltunk, általában nem kaptunk semmit..."  A 2nd Lt. Ward ütegének az első parancsnoka és később rövid időre az egész Howitzer Brigade parancsnoka az a Major Lumsden volt , aki az RMA egész fennállásának alatt az abban szolgálók közül a legkiemelkedőbb személyisége is volt egyben valamint az Első Világháború során valószinüleg ő örvendet a legnagyobb hirnévnek valamennyi Royal Marines közül is. Miután 1915 végén átadta a Howitzer Brigade parancsnokságát a 32. Hadosztály törzsének tagjaként három DSOs-val (Distinguishd Service Order Brit kitüntetés) tüntetik ki ellenséges tűzben végrehajtott felderitésért. 1917 áprilisában, még mindig Őrnagyi rendfokozattal, kinevezeik  a Highland Light Infatry 17. zászlóaljának parancsnokának. Hat napig lesz a zászlóalj parancsnoka, de ez alatt egy Viktória Keresztel tüntetik ki és azt követően a 14. Gyalogsági Dandár parancsnoka lesz. Valami ilyesmi lehetet az óminózus tetről szóló jelentésben " ...hat ellenséges tábori ágyú lett zsákmányolva, de mivel azokat az ellenség folyamatos tűz alatt tartotta, ezért azokat a beásott állásaikban kellett hagyni 300 yards-ra a saját vonalainktól. Major Lumsden, hogy ezeket az ágyúkat a saját vonalak mögé juttasa a heves ellenséges tűzön keresztül személyesen vezetett egy tüzérekből és gyalogosokból álló különitményt...személyes példamutatásának is köszönhetően három ágyút sikerült a saját vonalakig eljuttani a maradék három az ellenség előretőrése miat megsemmisitésre került."  

  1918  augusztusában a Howitzer Brigade négy alegységet átfegyverezik az Army 12" lövegeivel valamint felállitásra kerül a No 1 és No 2 Siege Regiments RMA. De nem tévesztendők össze az RMA Siege Gun-nal, ami egy másik egység neve volt. 1915 végén  az immáron Admiral Bacon (éppen a  Navy-nél szolgált Vice-Admiral Dover Patrol beosztásban) alárendeltségébe került néhány partvédelmi feladatokat is ellátó hajó ágyú Dunkerque-ben, amit tengerészek és tengerészgyalogosok vegyesen fognak üzemeltetni. 1917-ben további ágyúkat helyeznek el Dunkerque-ben és az ágyúkat és személyzetüket két alakulatba sorolják a  Royal Navy Siege Guns-ba és RMA Siege Train-be. December végén, 1917-ben a  Marines átveszik a teljes kontrolt az ágyúk felett és felállitásra a kerül az RMA Siege Gun hozzávetőleg 500 fővel és három 12", nyolc 9,2" és hat 7,5" szárazföldi telepitésű hajó ágyúval. Az alakulat fő feladata az Ostend körül települt Német  messzehordó partvédelmi ágyúkkal való harc volt.

 Az Anti-Aircarft Brigade RMA megnevezés (amit a Howitzer Brigade-RMA-val alapitottak egyidőben 1914-ben) egy 500 fős mobil egységet takart 4 üteggel, ütegenként négy páncélozott teherautóra szerelt 2 fontos pom-poms-val (légelháritó gépágyú) volt felszerelve. Az első két üteg 1915 áprilisában érkezett a Kontinensre. Egy üteg a Nieuport-Dunkerque térségben telepitették a másikat a szárazföld belselyében Ypres környékén vetik be.  Az utóbbi 1916-ban átkerül a Royal Garrison Artillery-hez de a Dunkerque környéki üteg a háború során Marine alakulat marad. A Dunkerque-i üteget 1917-ben átfegyverzik 3" ágyúkra és 1918 júniuásban csatlakozni fog hozzájuk egy másik, korábban Britannia légvédelmére felállitott RMA üteg is. 1914 októberében az RMA -tól 40 fő négy tiszt vezetésével Dél Afrikába hajózik négy 4"-es  és négy 12 fontos tábori ágyúval,hogy részt vegyenek a Német Dél Nyugat Afrika elleni hadijáratban. Fokvárosban kiegészülnek az Union Defence Force embereivel és a Német gyarmat elfoglalását követően visszatérnek Európa immáron mint tagjai a négy South African Siege Batteries legénységének és a háború végéig részt vesznek Franciaországban a harcokban. 1916 elején egy hasonló létszámú csapatot vezényelnek az RMA-tól Kelet Afrikába, hogy ott az East African Squadron-tól átvezényelt Tengerészgyalogosokkal kiegészülve vegyenek részt a harcokban 1917ig,  Látható hogy az RMA több hadszintéren is alkalmazásra került de a Royal Naval Division-nak Galipolinál még sem volt saját hadosztály tüzérsége és a Franciaországi harcokban is a Royal Field Artillery Territorial Force dandárjai töltötték be számára ezt a szerepet.    

   Az Oszmán Birodalom, aminek "megmentésért" a későbbi Antant hatalmak a XIX. század közepén több éves háborút is hajlandók voltak vivni a Cári Oroszországgal, semleges volt a Brit Birodalom hadbalépése idején. A valamikor erős flottával rendelkező egykor világhatalomnak tekintett Török Birodalom még a háború elött 2 dreadnought-ot rendelt a Britektől, aminek költségét közadakozásokból is fedezték. A már jóformán kész csatahajók átadását az Admiralitás Első Lordja a Törökök Németek meletti hadbalépésének a veszélye miatt megakadályozza és lefoglalja őket a Royal Navy számára (spoiler alert a közeli jövőben újra egy semleges ország flottájának esetlegesen a Németek kezére kerülése lesz ismét a fő motiváló tényező...) A Török vezetésen belül valószinűleg addigra nem túl népszerű Britekkel szemben komoly ellenérzés ébredhetett és talán erre is válaszul a Németek két hadihajója érkezik Konstantinápolyba, amiket hivatalosan a Török Flotta hajóinak nyilvánitanak az eredti Német személyzettel a fedélzetükön. A két hajó is részt vehetett Októberben az Orosz Fekete Tengeri kikötők elleni akciókban, amikre válaszul a Cári Oroszország November 2-án hadiállapotott hirdetett a Török birodalommal szemben, amit hamarosan a többi Antant hatalom is megtett. A Boszporusz és a Dardanellák feletti kontrolért folyó harc azok stratégiai fekvése miatt bátran ki lehet jelenteni, hogy gyakorlatilag egyidős az emberiség irott történelmével. A Dardanellákat örző Török erődrenszerekről és azokat kiegészitő tüzérségi eszközök, aknazárak képességéről a Brit Admiralitásnak már a háború kitörése elött nagyon is komoly és pontosnak mondható információi voltak. A szoros Égei tenger és a Márványtenger közti bejáratai közt 14 nagy, öreg de kellően masszivan megépitet erőd állt. Rengeteg 9.4" és számos 14" ágyú volt rendszerben, amit kiegészitettek további 6" és 4" partvédelmi ágyúk. A szoros legkeskenyebb ( kevesebb mint egy mérföld) részét 6 erőd vigyázta. Ugyan az erődök tüzérségének a jó része korszerütlennek számitott de 4 km belül komoly sérülés okozására voltak képesek a hajókban. Az erőditmények közt további tábori ágyú kerültek elhelyezésre jól álcázott és beásott lőállásokban és meg volt a szükséges mobilitásuk, hogy új lőállásokat foglaljanak el ha helyzet úgy kivánta. Ugyen ezek ágyúk űrméretüknél fogva nem jelentettek veszélyt a  csatahajókra, de a Royal Navy által alkalmazott Északi Tengeri halászhajókból átalakitott aknaszedőkre halálos veszélyt jelentettek. Szorost védő tengeri aknazár volt a védelem egyik tartó oszlopa. Egyik hadászati alaptétel egy tűzzel nem fedezett aknazár, vagy egyéb műszaki zár azonnal megszűnik akadálynak lenni, mert az könnyen és relativ kis rizikó vállalásával felszámolható. (Spoiler McNamara és a Whizkids természetesen ezt is jobban fogják tudni...), A Törökök megszervezték, hogy a tengeri aknazárukat -  annak felszedését megakadályozandó- komoly tüzérségi tűzzel biztositsák. Ez később lehetetlenné tette, hogy az Antant csatahajói a partközelébe hajózzanak és hatékony tüzet zúdithassanak a védművekre. 

 A Brit flotta térségben állomásozó erőinek parancsnoka Vice Admiral Carden felsőbb utasitásra a hadüzenet után már hajórajával hajtott végre tűzcsapásokat a Dardanellák erődjei ellen (valószinűleg igen korlátozott eredménnyel). A Nyugati Fronton kialakuló állóháború és a Brit közvélemény által várt Flotta által aratott, mindent elsöprő győzelem elmaradása miatt is a Brit vezetésnek, és főleg az Admiralitásnak egyre nagyobb szüksége volt egy gyors győzelem reményével kecsegtető hadműveletre. A Cári Oroszország hadseregnének is komoly feladatot jelenthetett a Német és a K. und K. erők elleni harc és Kaukázusban nyiló újabb front egyidejű biztositása továbbá egyes források szerint Törökország hadba lépésével a Fekete Tengeren rekedt Orosz gabona szállitmányok is komoly anyagi veszteséget jelentettek az Orosz kincstárnak. ( A Briteknek is komoly területi igényei voltak a Közel Keleten és egyben a Szuezi csatornán át menő fontos hajózási útvonalak biztositását is egy a Törökökre mért súlyos csapással gondolhatták megoldani.)  Az Admiralitás vezetője által propagált Törökök ellen szervezett hadijárat ötletét Lord Kitchener is támogatta és a frissen felállitott új Army formációk kiképzésésnek végeztével azok hadra foghatósága után (valamikor 1915 közepén) akarták kivitelezni egy legalább 150 ezres fős kontingens bevetésével. Az Oroszok helyzete a Kaukázusban ( és valószinűleg a többi fejlemény a Közel Keleten is) jóval előbbi cselekvést tehetett szükségessé, de Lord Kitchenernek nem állt továbbra sem rendelkezésére az ehez szükségesnek vélt szárazföldi haderő, ugyanakkor nem tartotta lehetetlennek "Demonstrativ fellépésel némi siker elérését". Ez elég indok lehetett a tetvágytól izzó Admiralitás fejének, hogy a Flotta vezérkarát (egyben a parancsnoki láncot is) megkerülve, közvetlenül Vice Admiral Carden-nek küldött üzenetében a szorosok elleni Flotta manőver kivitelezhetőségről érdeklődjön. ( és micsoda egybeesés...) Carden (aki nem számitott meghatározó személyiségnek a Royal Navy-nél) válaszában ugyan nem tartotta lehetségesnek a szorosok védműveinek a leküzdését egyetlen rohammal, de lehetségesnek találta "nagy számú hajó elhúzódó bevetésével a védművek tengerről való leküzdését".  1915 januárjában a War Council ülésén a BEF főparancsnoka General French  további csapat erősitést kért egy komolyabb offenziva meginditásához, amit nem túl nagy lelkesedéssel, de az ülésen résztvevők is támogattak. A depresszivnek is mondható egész napos meeting vége felé az Admiralitás Első Lordja előállt egy a Dardanellák ellen vezetett tengeri hadijárat ötletével. ( Amit mellesleg kifejezetten ellenzett az időközben újra First Sea Lord-nak kinevezett Admiral Fisher, aki ismét egy Balti Tengeri partraszálláson dolgozott, mondhatni titokban az Admiralitás Első Lordjának a háta mögött.)  A tengeri hadijárat a Royal Navy, akkor már a Német csatahajókkal szemben korszerűtlennek tartott régebbi csatahajóira épűlt és a támadás stratégiai célja roppant egyszerűnek volt mondható: a Flotta áttöri a Dardanellákat védő aknazárat és erődrendszert majd a Márvány tengeren felhajózik Konstantinápolyba és Törökország kilép a háborúból. Ezzel helyre áll a kapcsolat délről az Oroszbirodalommal, biztositva lesz a Szuezi csatorna és a Közel Keleti machinációk is a kivánt irányban folytatódhatnak és nem utolsó sorban a Flotta végre nagy győzelmet arat, aminek hirére már nagyon szomjazott a közvélemény. A későbbi PM utólag úgy nyilatkozott, hogy a Központi hatalmak nehéztüzérsége által a Nyugati Fronti Antant erőditményekben okozott pusztitás győzte meg a tengeri hadművelet sikeres végrehajtásának lehetőségéről. Február elején a hadijárattal kapcsolatban az Admiralitás berkein belül igény merűl fell egy Army kontingens hadijárathoz való csatlakozásra, ha másért nem is a Flotta által "bevett" parti erődök megszállására, azok megtartására. Lord Kitchener nem támogatta, hogy az egyetlen olyan Nagy Britaniában állomásozó hadosztályt, ami egy kiképzett és hadrafogható  hadosztálynak számitottt, a 29. Hadosztályt (aminek ráadásul elég jó megitélése is volt a hadvezetésen belül) a hadijárat rendelkezésére bocsássa. Február 6-án, 1915-ben a Földközi Tenger keleti medencéjébe vezénylik a Chatham-i és Plymouth-i RMLI zászlóaljakat Brigadier-General Trotman parancsnoksága alatt. A Vice Admiral Cardel vezette tengeri hadművelet terve 3 fázisra oszlott. Az első fázisban a Dardanellák külső védelmét ellátó erődöjeit a Flotta Tüzérsége fogja neutralizáni és ha szükséges a Törökök azon partvédő lövegeit, amikkel nem végeznének a hajók ágyúi, azokkat kisebb partra szálló egységek robbantások útján fognak ártalmatlanitani. Második lépcsőben kerülne sor a tenegri zár felszámolására és a szorost közvetlenül védő erődök rombolására. Harmadik fázisban a flotta betör a Márvány tengerre és teljes gőzzel Konstantinápoly felé hajózik. Még Februárban Rear Admiral Wemyss feladatáúl kapja Lemnosz szigetén( Égei Tengeren található, közel a Dardanellákhoz) a hatalmas vizfelszinű védett öböllel rendelkező Moudrosz kikötőjében egy bázis kiépitését, amit a haditengerészet hajói és szárazföldi csapatok is igénybe tudnak venni a szorosok elleni hadműveletek során. A sziget a hadműveleti területhez való közeli, mondhatni ideális fekvése ellenére később számos nehézséget fog okozni az Antant erőinek. A vizellátás a szigeteken még a lakosok számára is közel eléktelen volt és a kikötő sem rendelkezett a megfelelő infrastruktúrával, köztük rakodódarukkal, amik egy hadi flotta vagy egy akárcsak ideiglenesen is ott állomásozó, katonai kontinges igényeinek a kiszolgálását lehetővé tette volna. Már önmagában nagyobb létszám elszállásolása is komoly kihivás lehetett az arra alkalmas épületek hiánya miatt. Az egész hadijárat alatt gyakran az oda vezényelt csapatokat Egyiptomba kellett átcsoportositani, vagy a Moudrosz öbölben horgonyzó hajók fedélzetén lesznek összezsúfolódva hosszú időre. Rear Admiral Wemyss és utódai végül többé kevésbé úrrá lesznek a nehézségeken és a tengerszoros elleni hadijárat lezárta után is, egészen a háború végéig, használatban marad  a bázis, ahol kialakitásra fog kerülni egy leszállópálya valamint javitó- és korház hajók is állomásoztatásra kerülnek.  Február 16-án a War Council döntést hoz a 29.hadosztály Lemonszra  való áthelyezéséről és szintén döntés születik az Egyiptomban, eredetileg a Szuezi csatorna védelmére rendelt ANZAC egységeinek a közeljövőben történő Lemnoszra való áttelepüléséről. Három nappal később Lord Kitchener ismét meggondolja magát és visszavonja a 29. Hadosztályt. 

 Február 19-én megkezdődik a hadművelet és a Royal Navy Inflexible, Vengeance, Albion, Triumph, Cornwallis, Irresistible  csatahajóiból és az Amethyst  cirkálóból és további három Francia csatahajóbók (Gaulois, Bouvet, Suffren) álló hajóraj tűz alá vette a tengerszoros külső védelmét ellátó Sedd-el-Bahr-nál és Kum Kale-nél lévő Török erőditett állásokat minden különösebb eredmény nélkül.  Február 25-én megismételt támadás már több sikert ér el és végrehajtják a robbantó különitménynek is az első partraszállásukat az Irresistible és a Vengeance hadihajókra beosztott Marines-ból álló osztag adta a kisérettel. A csapatot csak kisebb ellenállás fogadja és feladatuk végeztével vissza is térnek a hajók fedélzetére. A források szerint a hadművelet ezen szakaszában a hajók parancsnokai közt akkor még ötletként sem merült fel egy nagyobb szabású partraszállás lehetősége, amit az akkor még kis létszámú Török védők valószinűleg nem is tudtak volna visszaverni. Február 26-án a flotta behatol a szorosba, de mivel az aknák miatt nem tudnak közel menni a parthoz sem az álcázott beásott tábori ágyúk okozta fenyegetéssel sem az erődökkel nem tudnak lényegében mit kezdeni. Március 4-én már a Plymouth-i zászlóalj 4. százada szál partra Sedd-el-Bahr-nál és a 3. század a zászlóalj parancsnokával Kum Kale-nál.  A századok feladata robbantó csapatok és egy RNAS tiszt kiséretének a biztositása volt, az utóbbinak egy leszállópályának alkalmas helyett kelett keresnie. A 4. század partraszállása során a flotta részéről a Triumph  és a Lord Nelson biztositották a tűztámogatást. Charles Lamplough hadnagy, akkor 18 éves szakasz parancsnok valami ilyesmit irhatott a naplójába " .. 06:15 kor reggeliztünk majd 07-kor már a romboló fedélzetén 18 csomóval haladtunk a part felé.. Ahogy közeledtünk a flotta tűz alá vette Seddul Bahr-t. Nagyon szép látvány volt és úgy tünt nem kell ellenállásal számolnunk. A csónakjainkkal végül partot értünk és minden számunkra kedvezőnek tűnt. Egy járőr előre ment és ahogy felértek a szikla tetejére pont bele kerültek a sűrűjébe.. szegény öreg Baldwint szinte azonnal elkapták. Kapott egyet a fejébe és nem sokra rá meg is halt. Hamarosan nekünk is vastagon kijutott a lövöldözésből. Világossá vált számomra, amig a házak romjai közül lőnek ránk az orvlövészeik nem tudunk tovább előre nyomulni. Meghatároztuk a helyzetüket, majd lementem a partra és jeleztem a hajóknak melyik házra kérünk tűzcsapást és a flottára hagytuk a dolgok elintézését...Ezt követően egy járőrrel behatoltunk a romok közé és csak csekély ellenállásba ütköztünk..kaptunk egy kis sranpnelt a Törököktől de nem sérült meg senki. ..viszont egy orvlövész megölt egy embert a csónakban. 15:30-ra értünk vissza  a hajóra .. A Kum Kale-nél partra szálló 3. századot Bewes Őrmagy vezette és velük tartot a zászlóalj parancsnoka Matthews Alezredes is. Nekik a Cornwallis, Irresistibel, Agamemnon, Amethyst és a Dublin biztositott támogatást a tengerről.  Egy szakasz erősségű járőrnak May hadnagy vezetésével volt a feladata a Kum Kale-i erőd és a falu átvizsgálása és az előörsőt alkotó szakasszal két géppuskát is partra  szándékoztak tenni mig a század többi része a kikötés után tartalékban hátra maradt volna. Csak miután a partra vezető hosszú molóhoz érkeznek az evezős csónakok válik nyilvánvalóvá, hogy nem a móló a legoptimális a csapatok partra tétele szempontjából, ezért csak 80 fő és a géppuskák hagyják el a csónakokat a század többi része közvetlenül a parton kötött ki és szinte ellenállás nélkül el is érték az erődöt. A hajókról az erődre és a közeli falura  zúditott fedezőtűz ellenére a csónakokban tartozkodók közül páran veszteséglistára kerültek. Mólon kikötőket az erődhöz közeli két szélmalomból tűz alá vették, akik a géppuskákat hátra hagyva az erőd takarásában húzodtak fedezékbe. May járőre is merev ellenállásba ütközött de sikerült bejutnia az erődbe és azt biztositania. A század ezt követően támadó alakzatot felvéve megkezdte az előre nyomulást Yeni-Sher irányába. Hamarosan kézifegyverek heves tüzébe kerültek és kénytelenek voltak visszavonulni, amit az időközben Kum Kale erődjénél felállitott gépuska tüze is fedezett és ehez hamarosan hozzájárúlt a flotta hajóinak a támogató tüze is. A század Kum Kale-hez visszavonulva újra vizre szállt és további veszteségek nélkül elérték a hajókat. A két művelet során a Plymouth-i zászlóalj 23 halottat,  25  sebesültet és 3 eltüntet vesztett. A két rövid idegig tartó támadás nem hozott különösebb eredményt és az ott szerzett tapasztalatok sem kerülnek majd különösebben kiértékelésre és azt sem veszik később figyelembe, hogy a Törökök nem, hogy nem rohantak el a Brit erők felbukkanásakor, de elszánt ellenállást tanusitottak rácáfolva a Brit hadvezetésben uralkodó nézetre. A Törökök viszont annál komolyabban vették a  támadásokat és Március 25-ével az addig a félszigeten  állomásozó egyetlen hadosztály alkotta védelmet további öttel erősitik meg. A hadosztályokat  a Német Liman von Sanders Tábornok parancsnoksága alá helyezik és 5. hadsereg néven egy magasabb egységbe  szervezik, aminek létszáma hozzávetőleg 84 ezer fő lesz. Áprilisig a tengerszoros partjai mentén futóárkok rendszerével összekötött, jól beásott lőállások kerülnek kialakitásra valamint drótakadályokat emelnek. Az utóbbiakat sokszor a tengerbe is telepitik hogy megnehezitség az esetleges partraszállási kisérleteket.   

 Március 7-én és 8-án a Flotta ismét a szoros belselyében támadja az erődöket de az eredmény(telenség) megegyezik a Február 26-ai támadással. A csatahajók és a parti erődök közti relativ nagytávolság nagyban megnehezitette a hajókon szolgáló tüzérségi megfigyelők munkáját és ezzel szinte lehetetlen feladattá változott a hajók tüzének a vezetése. Erre a problémára a megoldást későbbiekben csak a Naval Gunfire Forward Observes alkalmazása fogja jelenteni a szárazföldről vagy repülőeszközökról.  De hiába fog hamarosan Commodore Samson az RNAS egy századával Lemnoszra települni a hajók és a repülőeszközök közti kommunikáció továbbra is nehézkes marad még jó darabig.  Március 10-én  és 13-án aknaszedő hajók megközelitik az aknazár szélét, de mind a két alkalommal a partvédők erős ágyútűze miatt visszavonulásra kényszerülnek. A várt sikerek elmaradása miatt Carden-re egyre nagyobb nyomás nehezedik Londonból és végül az idegösszeomlás határára kerül és egy hajóorvos diagnózisa alapján haza rendelik (idegláz...)  helyettese Rear Admiral John de Robeck veszi át a flotta parancsnokságát és elődje tervei alapján 16 csatahajóval (közüllük 4 Francia) amiket számos cirkáló és romboló is támogat,  végrehajt egy általános támadást a szoros belsejét védő erődök ellen március 18-án. Talán érdekes lehet megjegyezni a válalkozásban résztvevő hajókon az RMA tól és az RMLI től vegyesen 20 tiszt, 2 Warrant Officers (Zászlósok),és összesen 1118  Tiszthelyettes, Tisztes, Gunner (az RMA-nál közkatonának megfelelő rendfokozat) és Private (RMLI-nél közkatonának megfelelő rendfokozat..) szolgált a hajók harcállásaiba beosztva.

 A támadás március 18-án délutánig mondhatni jól alakult. A hajók az előzetes treveknek megfelelően három hullámban támadták az erőditményket. A Török ágyútűzben a Brit Inflexibel  és az  Agamemnon súlyosan megrongálódott a Francia Gaulois is több találatot szenvedett a vizvonalánál és csak egy közeli szigeten való partra futtatása mentette meg, hogy elsűlyedjen. A személyi állomány vesztesége egyenlőre a bevetett létszámhoz képest minimális volt. A Törökök is elég nehéz helyzetben voltak, számos ágyúnál akadály lépett fel és sok üteg kezdett kifogyni a lőszerből. Sok löveget a rájuk zúduló törmelék tett időlegesen használhatatlanná és a kommunikációs vonalak jó részét is elvágta a hajók ágyútüze. Délután kettőre a védők aktivitása érezhetően csökkent és de Robeck elrendelte a Francia hajók alkotta második hullám visszavonulását, hogy a 3. hullám a parthoz közelebb húzódva biztositsa az aknaszedők munkáját. Ahogy a Francia hajók a tengerszoros Ázsiai oldala és a Brit hajóraj közöt elhaladva visszavonultak a Bouvet csatahajót váratlanul egy hatalmas robbanás rázta meg ( egyesek szerint aknára futott, mások szerint egy 14" es lövedék telibe találhatta a lőszerkészletét) majd rövid idő alatt elsűlyedt és csak 35 főt sikerült később kimenteni a 674 fős legénységéból. Az aknaszedőket előre vezénylik de a tábori ágyúk heves tüze ismét visszavonulásra készteti őket.Nem sokra rá az Inflexible is aknára fut és megkezdi a szorosból való visszavonulását. Alig 5 percre rá az Irresisitbel is aknára fut majd a Törökök tüzében olyan súlyosan megrongálódik, hogy elrendelik a hajó kiüritését és csak pár fő marad a fedélzeten, akik neki állnak felkésziteni a  hajót a vontatásra. Private Wilcox az RMLI től a vontatásra küldött Ocean fedélzetén volt és igy emlékszik az ezután történtekre. "   Azért mentünk, hogy megpróbáljuk elvontatni. Amikor közel értünk a hajóhoz egy 14" es lövedék telibe találta az Irresistible egyik 12" lövegtornyát, ami aztán oldalára borult a vizben. Pár pillanattal később a mi hajónk, az Ocean is aknára futott és leálltak a hajó gépei. Mi is tehetetlenül ott ragadtunk a lövedékek záporában. Parancs érkezett a hajó elhagyására. Három vagy négy romboló érkezett, hogy felszedjen mindanyiunkat egy fűtő kivételével, aki beragadt a hajó mélyén. A Chelmer romboló fedélzetére szálltam át, de mielött az eltávoldohatott volna az Ocean-től több találatot is kapott és sűlyedni kezdet. Végül sikerült a Lord Nelson-t elérni és annak az oldalára álva sikerült a felszinen tartani a rombolót "  De Robeck elrendeli az összes hajó visszavonulását. A támadás mérlege: az Antant erők 3 csatahajója elsülyedt három másik súlyosan megrongálódott és a flotta embervesztesége elérte a 700 főt. A Központi hatalmak ember vesztesége jóval kevesebb, 150 fő volt. A 176 fix telepitésű partvédelmi ágyúból mindössze négy vált harcképtelenné a nap végére és az erődökben sem keletkezett súlyosabb kár valamint a tengeri aknazár is továbbra is komoly akadályt képzett, aminek a hatástalanitása továbbra sem volt lehetséges. General Sir Ian Hamilton, akit a Mediterranean Expeditionary Force parancsnokának neveztek ki, a Phaeton romboló fedélzetésől nézte végig a csatát és nagy hatást gyakorolt rá a sűlyedő hadihajók látványa. Sem ő, sem Lieutenant General Sir William Birdwood az ANZAC parancsnoka nem hitt abban, hogy a Flotta egymaga képes lenne a hadműveletre és erről nem mulasztották el tájékoztatni Lord Kitchener-t is. Major General Paris már az Égei tengeren volt, mikor a két Royal Naval Brigades március 12-én Lemnosra érkezett. De csak a megérkezésükkor vált nyilvánvalóvá a hadosztály parancsnokának, hogy a két Haditengerészeti Dandár alegységei és felszerelésük összekeveredve, egy kaotikus egyveleget alkotva lettek behajózva. Ennek köszönhetően nem voltak alkalmasak arra hogy bárminemű partraszálló hadműveletben vegyenek részt. Nem lesz jobb a helyzet az időközben Lord Kitchener hozzájárulásával még is a térségbe veszényelt 29, hadosztály esetében sem. Gyakorlatilag csak a már korábban a térségbe vezénylet Royal Marine Brigade volt olyan állapotban ami lehetővé tette egy partraszállásal egybekötött hadműveletben való részvételt. Mind a két hadosztály-t a Royal Marine Dandár kivételével Egyptomba hajózzák, hogy ott újjászervezzék soraikat. De mielött az RM Dandár az RN Hadosztály többi egységéhez csatlakozott volna Egyiptomban az azt szállitó hajók egy flotta felvonulás részekén Gaba Tepe-hez hajóznak. ( ennek a miértjére a források is csak találgatnak..) 

  A Gallipoli hadijáratban részvevő MEF (Mediterranean Expeditionary Force) nagy része Egyiptomban koncentrálód és annak parancsnoka General Sir Ian Hamilton Alexandriában állitotta fel a főhadiszállását A MEF-be a következő egységek tartoztak: A már sokat emlegetett 29. hadosztály Major General Hunter-Weston irányitásával. A hadosztály állományába 3 gyalogos Dandár tartozott, amiket egyenként négy reguláris erőkből álló zászlóalja alkotott( kivéve egy zászlóaljat, ami a Territorial Army-hoz "területi tartalékosokhoz" tartozott).  A hadosztály alérendeltségébe jelentősnek,mondható tüzérség is tartozott. A következő sorban a már szintén tárgyalt Royal Naval Division volt Major General Paris vezényletéve, ami két Haditengerészeti és egy Tengerészgyalogos Dandárt jelentett. A 1st RN Brigade (aminek parancsnoka Brigadier General D. Mercer volt az RMLI-től) két tengerészekből álló zászlóaljból és egy tengerészgyalogos zászlóaljból állt ezek név szerint Drake, Nelson és Deal voltak. A Deal zászlóaljt felszerelték két 12 fontos ágyúval, egy 6" tarackal és három 4.7" ágyúval is (legalább a hadosztály tüzérség illúziója meglett). A 2nd RN Brigade (aminek parancsnoka Commodore O. Backhose volt az RN-től) szintén három tengerész zászlóaljból állt és ezek név szerint Anson, Hood és Howe voltak. A 3rd RM Brigade (aminek parancsnoka Brigadier General C.N. Trotman lett az RMLI-től) három Marine zászlóaljból ( a Chatham-i, Portsmouth-i és Plymouth-i zászlóaljakból) állt. A Nelson és Drake zászlóaljak parancsnokai is az RMLI-től érkeztek és több más beosztásban is voltak Marine tisztek a Naval zászlóaljaknál is.  Vissza térve a MEF egységeinek a  felsorolásához a harmadik a sorban az ANZAC ( Australian and New Zealand Army Corps) Lieutenant General Sir William Birdwood parancsnokkal az élen. Az ANZAC-ot akkor két hadosztály képviselte Egyiptomban a 1st  Australian Division, amit három Dandár alkotott egyenként négy századdal és saját hadosztály tüzérséggel és a New Zealand and Australian Division két dandárral hadosztály tüzérség nélkül és az egyik dandárt is csak két zászlóalj alkotta. Végül (talán nem közismert) a Francia Corps Expéditionnaire d'Orient, amit a Légion Étrangère és Armée Coloniale 2 dandárba szervezett csapatai és nyolc 75mm-es gyorstüzelő ágyúkkal felszerelt batteries alkotta, akiknek a parancsnoka General d'Amade volt.  A  szárazföldi erők bevonásával a problémák csak tovább gyarapodtak. A tervezés során nem lett felállitva egy közös öszhaderőnemi parancsnokság és nem lett kijelölve egy Hadszintéri főparancsnok amin csak ronthatott a Hamilton és de Robeck törzsét egymástól elválasztó Földközi Tenger. A későbbiekben ugyan ez a távolság csak pár mérföldre fog csökkeni, de nem sokat fog javitani a két haderőnem közti koordináción és akkor sem lesz jobb a helyzet, mikor a partraszállás során néhány napra a két haderőnem főparancsnoka egyidőben lesznek jelen a Queen Elizabeth fedélzetén. Számos egyéb probléma melett szintén komoly gondokat okozhatot, hogy a standard személyi lőfegyvernek számitó Lee Enfield puskák eltérő változataival szerelték fel a különböző egységeket. A 29. Hadosztály katonái a Mark VII-es változatával voltak ellátva, ami képes volt kilőni a Mark VI-hoz tervezett lőszert is de a Royal Naval Division-nél rendszerben lévő Mark VI-tal nem volt lehetséges a Mark VII-es lőszerének a használata. Az csapatok személyi állománya közt is komoly eltérés volt. A 29. hadosztályban még a háború elött csatlakozott jól képzett katonák szolgáltak, magasan képzett hivatásos tisztek vezetésével, addig ahogy már korábban is tárgyalva lett a Royal Naval Division-ben szolgálók hozzájuk képest minimum vegyes képet alkottak és a legnagyobb harcértéket az RM Dandár képviselte. Az ANZAC egységeiben szolgálókat tartották a legjobb fizikai kondiciójúaknak, de emelett teljesen tapasztalatlanok voltak. A Francia kontingensból a Légion Étrangère légiósai kemények, szivósak és végletekig megbizhatóak voltak, de a gyarmati csapatokat nem tartották velük egyenértékűnek. A szárazföldi erők bevetésének stratégiai célkitűzéseivel ( már ha voltak) is lehettek "hiányosságok". A partra szállás koncepciója a General Hamilton által március 18-án a Phaeton rombolóról látottakon alapult. Szemben a Központi hatalmakkal, akik Egyiptomban lévő ügynökeiknek köszönhetően pontos jelentéseik lehettek a MEF létszámáról és erejéről, az Antant parancsnokainak nem állt rendelkezésre pontos információ a tengerszorost védő (időközben jelentős mértékben megerősitett) erőkről és jócskán alábecsülhették azok létszámát és valós harcértékét is. Sir Hamilton terve a már fent taglalt nehézségek ellenére ( amik valószinűleg csak a jéghegy csúcsát alkothatták..) elég összetetnek tűnik és a  következő lehetett. Az RN Hadosztály egységei a Saros öböl felöl egy partraszállást "imitált" aminek célja az volt, hogy egy időre le kösse a Bulairnál koncentrálodó erőket. Az ANZAC egységei partra szálnak Gaba Tepe-nél és a 29. Hadosztály a Cape Helles-nél. Gen. Hamilton itt számitott a legerősebb ellenállásra. A Corps Expéditonnaire d'Orient csapatai Kum Kale-nál szintén egy elterelő támadást hajtottak végre és 48 órával később a tervek szerint csatlakoztak a Cape  Helles-nél partraszállókhóz és ide csoportositották át volna a Royal Naval Divison egységeit is később. Az ANZAC csapatok és a Cape Helles-nél partraszállók a félsziget közepén egyesültek volna és a Tenger szoros legalább egyik partjának a birtokba vételével lehetségesnek gondolták Flotta Márvány Tengerre való betörését. Cape Helles-nél 5 partraszálló zónát jelöltek ki és ezeket betűkkel nevezték el. Ezek lettek az S, V, W, X és Y partok. A csapatok csónakjait kis gőzhajtású tolóhajók húzták a Tengerjáró hajóktól a partok közelébe és onnan a saját evezőikkel érték el a szárazföldet. (Fisher Admirálisnak ekkor tájt már volt egy speciális hajója, amit a Balti Tengeri akciójához szánt.. de az a hajó Angliában volt és Fisher terveihez kellett..) Egy szénszálitót, a River Clyde-ot átalakitanak Moudrosz kikötőjében. Az  oldalára kijáratokat vágtak és a tervek szerint, miután a hajó a Sedd-el-Bahr erőd elötti sekély vizben megfeneklett a kijáratokon a 86. Gyalogos Dandár 2400 kiáramló  katonája  a leengedett pallókon és hajó orrához erősitett csónakokból álló hajóhid segitségével partraszállnak. Az egész műveletet a fedélzeten homokzsákokból kialakitott lőállásokból géppuskások tüze fedezte. A tervek szerint. (Hogy közben mit kellene a Törököknek csinálniuk azt a Törökökkel nem osztották meg..). A Plymouth zászlóalj kivételével az RM Dandár nem szerepelt a partraszálló csapatok közt.  A flotta hajóira beosztott 37 tiszt, egy Warrant Officer valamint az 1908 Altiszt és egyéb rendfokozatú Marines viszont annál is inkább kivették a részüket a hadműveletből. Rengeteg tengerészre volt szükség a rengeteg csónakhoz és a kis hajókhoz, valamint a hadihajók harcállásaiban továbbra is rengeteg Tengerészgyalogos lesz beosztva és egy kissebb különitményük még a partraszállásban is tevőlegesen részt fog venni.  

 Cape Helles-nél kijelölt "Y part" a  29. hadosztály műveleti területének volt a része és a partra szállás során annak elfoglalására a King's Own Scottish Borderers 1. zászlóalját, a South Wales Borderers  2. zászlóaljának egy századát és a 29. hadosztály parancsnoksága alá rendelt Plymouth Zászlóaljat (RMLI)  jelölték ki. A Flotta az "Y-parton" partraszlló erők támogatására a Goliath-ot, Dublin-t, Amethyst-et és a Sapphire -t bocsájtotta rendelkezésre. A partra  szállást megelőzően a hadosztály parancsnok Maj. Gen. Hunter-Weston által tartott szóbeli eligazitáson a KOSB 1. zászlóalj parancsnoka Lt. Col. Koe betegség miatt nem vett részt. Ezen az eligazitáson Maj. Gen. Hunter-Weston szóban  Lt. Col. Matthews-t, a Plymouth Zászlóalj parancsnokát ( annak rangidősségére hivatkozva) teszi meg az "Y-part" elleni támadás főparancsnokának. Erről a döntésről sem Gen. Hamilton főhadiszállása sem Lt. Col. Koe nem értesült és az volt az általános vélekedés, hogy Koe a támadás főparancsnoka. Az eligazitáson az "Y-part" támadóinak a következő feladatokat adták. Hajtsanak végre felderitést a partlaszálló zóna közelében. Az esetlegesen felfedeztt Török ágyúkat vegyék birtokba vagy semmisitsék meg és kössék le a többi partszakasz felé tartó Török erősitést. Készüljenek fel, hogy csatlakozzanak a 29. hadosztály előrenyomulásához Krithia falu felé. Valamint vegyék fel a kapcsolatot az "X-parton" földet ért csapatokkal. Az eligazitás során a kapcsolat felvétel módjára nem tért ki a Vezérőrnagy és az Alezredes sem kérdezte. Arra sem tértek ki, mi lenne a feladat az "Y-parti" csapatoknak abban az esetben ha a támadás a többi partszakaszon elakadna. Mivel arra vonatkozóan sem kapott utasitást az eligazitás során, hogy a partszakasz biztositása után haladjanak előre, ezért Lt. Col. Matthews-nak miután távozott az eligazitásról az a "benyomása volt", hogy az "Y-part" elleni támadás  csak demonstrációs jellegű és legalább 6 órán át csak magukra lesznek utalva. Lt. Col.Matthews nem lehetett teljesen meggyőzve a Plymouth zászlóalj felkészültségéről, kérvényezte, hogy az eredeti tervekkel szemben elsőnek a jobban kiképzett KOSB 1. zászlóalja száljon partra az RMLI zászlóalj helyett. Valószinűleg Maj. Gen. Hunter-Weston is ezen a véleményen lehetett, mert a kérvényét jóváhagyták

 Április 25-én,1915-ben a reggeli órákban az Antant Gallipoli félszigeti hadijárata a1st Australian Division  2. Autsztrál Dandárjának  a partraszállásával vette kezdetét. Az Ausztráloknak még a sötétben kellett volna partot érniük, de az erős áramlatok, a rossz navigáció és a kis tolóhajók  Midshipman rangban (alhadnagynak esetleg zászlósnak megfelelő rang, de lehet kadét is..)  szolgáló parancsnokainak (volt köztük 15 éves is ..) a tapasztalatlansága miatt is az előre kijelölt partszakasztól egy mérföldel északra értek partot mikor már világosodott.  A csónakokat már 40 méterre megközelitették a partot, mikor a Török védők észre vették őket és azonnal tüzet is nyitottak rájuk. A part szakaszon, ahol földet értek, szemben az előzetes tervekben kijelöltel, egy közel függöleges sziklafal fogadta őket, amit az ellenség tüzében kellett leküzdeniük. A minden bizonnyal nagyon intenziv harcokat követően a nap végére az ANZAC egységei egy nagyon kis kiterjedésű hidfőt tudtak csak megszerezni. A következő tiz nap harcai után, a Török  ellentámadásoknak is köszönhetően, a hidfő mindössze két és fél kilóméter széles lesz és a legnagyobb mélysége sem fogja elérni az egy kilómétert. A tervek szerint az Ausztrálok partraszállását az "Y-partszakasz" elfoglalása követte. Közvetlen a partraszállás elötti előkészületekre Private John Vickers (RMLI) a Plymouth zászlóalj  1. századából igy emlékezhetett." Ellenőriztük a menetfelszerelésünket, ami valójában elég nehéz volt. Tartalmazott egy nagykabátot, három pár zoknit, kulacsot és tábori étkészletet, szappant és törölközőt, falnel inget, ruha kefét, a tábori evőeszközöket és azok tárolóját, fésűt, borotvát és pamacsot, három napi hideg élelmet, ami 2  font  marhahús konzervet  és 2 font konzerv "biscuits" ( keksznek lehetne forditani de ne a Győri édesre gondoljon az olvasó) jelentett, egy vizálló ponyvát ami 5 fontot nyomott. 250 lőszert vittünk magunkal, aminek a súlya 10 font volt és ezekhez jött még a puska és a bajonet és viz...A hajó a parttól 3 mérföldre lelassult majd megállt és mellé áltak a halászhajók, amik a parthoz vittek minket. Ahogy közeledtünk a parthoz hirtelen kivilágosodott és láthatóvá vált a partszakasz, ahol földet kellett érnünk. Távolról úgy tünt , hogy a partra szállás lehetetlen viszont ahogy egyre közelebb értünk nem tünt annyira meredeknek a 200 láb magas  szikla fal..."  Miközben a halászhajók a parthoz közeledtek a rajtuk utazók hallhatták a Flotta tüzérségi előkésztését a Cape Helles többi partszakaszán tőlök légvonalban 2-3 mérföldre. de adjuk vissza  a szót Private Vickersnek " Átszáltunk a kis csónakokba, amikbe hozzávetőleg harminc ember fért el. A partól jó 50 yard-ra a csónakok megfeneklettek és  beugráltunk a vizbe és partra gázoltunk - ami elég nehéz feladat volt mert a viz jóval  derékon felülig ért és komolyan meg voltunk terhelve. Néhány orvlövész a szikla tetejéről éreztette jelenlétét de az ágyúzás távozásra  birhatta őket, mielött veszteséget okozhattak volna. Ahogy partot értünk a sziklák fedezékébe húzódtunk és néhány felderitő lett előre küldve. Két felderitőt a KOSB-tól a saját hajóinkról kilőtt tüzérségi lövedék ölt meg, akik Törököknek gondolták őket. Még párszor sor került hasonló tévedésre, az egyik hajóról kilött lövedék egy section-be ( raj vagy annál valamivel nagyobb formáció) csapódott megölte vagy megesebesitette annak hat tagját. Az a kinos helyzet állt fent, hogy a saját embereink fogank végezni velünk... A felderitők miután visszatértek jelentették, hogy minden rendben. Nem volt ellenség a közelben, megmásztuk a parton a sziklákat és megkeztük beásni magunkat."  A Plymouth zászlóalj 2. és 3. százada előre nyomult és hamarosan át kelt a kb 30 méter széles szurdokon a Gully Ravine-n. Krithia faluja, ami az "Y-partól" csak 1 mérföldre volt, már csak fél mérföldre és látótávolságon belülre került a Plymouth zászlóalj előre küldött századainak. Valamint tisztán hallhatták a fegyverropogást dél és dél keletról, ami a Cape-Helles többi partraszállási zónájából jött, ahol akkor már  igen intenziv harcok folytak. A hozzájuk legközelebbi "X-parton" a csapatok ellenállás nélkül értek földet de a "V- és W-partokon" nagyon is ellen álltak a Törökök.

 A "V- és W-partoknál" a hajók tüzérségének a szárazföld belselyében levő célokat jelöltek ki, mert a hajóágyúk nagy sebességű lövedékeit nem találták hatékonynak a lövészárkokban elhelyezett csapatokkal szemben. Mivel a célpontokra a hajókról nem volt rálátás és nem voltak tüzérségi megfigyelőik máshol, a Flotta által biztositott tűz jóformán hatástalan volt. Ugyanakkor a Flotta partokra zúditott tüze és a Törökök látszólagos tétlensége azt a hiú reményt ébreszthette a partok felé közeledőkben  - ahogy számitani lehetett - pusztán az Antant hatalmak látványától a Törökök elmenekültek állásaikból. A "W-partól" már csak néhány yard választotta el az evezős csónakjaikban ülő Lancashire Fusiliers 1. zászlóaljának katonáit, amikor a Török csapatok ,példamutató fegyelemről tanúságot téve váratlanul jól időztett, összehangolt, koncentrált ösztüzet zúditottak az Angolokra. A csónakokban ülő Angolok ösztönösen a vizbe vetették magukat, amit a védők előzőleg drótakadályaikkal és aknákkal halálos csapdává változtattak. Az első hullám túlélőinek (kimagasló bátorságról és fegyelemről tanúságot téve) sikerül a parton a védők állásaibe betörni és vad szuronnyal és puskatussal is vivott közelharc árán lehetővé teszik, hogy a többi hullámmal érkező katonák közöl is páran élve partot érjenek. A harcok intenzitását jól jelezheti, hogy hat Viktória Keresztet itélnek oda a zászlóaljban szólgálóknak. A "V-part" a Royal Munster Fusileirs 1. Zászlóaljának és a Royal Dubline Fusiliers 1. Zászlóaljának volt a kijelölt műveleti területe. Néhányan azok a Dubliniak közül, akik csónakokkal hajtották végre a partra szállást sikeresen el is érték a partokat. De az itt bevetett River Clyde-dal partra szálló Munsteriek holttestei hamarosan ellepik a rögtönzöt hajóhidat. A hajó legénységének a sebesültek mentéséért 5 Viktóra Keresztet fognak odaitélni. Commander  Samson az RNAS-tól ,miután gépével elrepült a "V-part" felett szembesülhetett a lenti horrorral, arról számolt be, hogy a tenger a partól legalább 50 yard távolságig vöröslött a vértől. 

 Az "S-part" elleni támadást végrehajtó South Wales Borderes 2. Zászlóaljának állományából egy század hiányzott, mert annak az "Y-part" elleni támadásban való részvételt adták ki feladatul.  A zászlóalj számára  fő feladatnak az  "S-parton" egy magaslaton lévő  ütegállások elfoglalása lett kijelölve. Az SWB-k támogatására rendelt csatahajó, a Cornwallis parancsnoka Captain (ezredesnek megfelelő rang az RN -nél) A. P. Davidson valószinűleg szó szerint érthette, mikor arra utasithatták, hogy adjon meg minden segitséget az SWB zászlóaljának. Nem csak a csatahajó ágyúinak tüzével segitette a partra szállást de a Corwallis-on szolgáló RMLI különitményből 36 Marines kölcsön adott a zászlóaljank a hadművelet idejére és később ő maga is partra szált felettese engedélye nélkül. Az SWB katonái a part közelébe érve az ellenség tüzében a derékig érő vizbe ugrottak és kigázoltak a partra. A zászlóalj két irányból megrohamozta a magaslaton lévő ütegállásokat és 16 halott ( köztük volt a zászlóalj két tisztje ) és 74 sebesült (köztük 3 tiszt) elvesztése árán de elfoglalták a magaslatot. A támadók még csak a magaslatra vezető út felénél jártak, amikor a fehér egyenruhában, pisztollyal és egy "cutlass"szal (tengerész szablya)  felfegyvervezett Captain Davidodson-nal az élen a Cornwallis különitménye a Zászlóalj jobb szárnyán partot ért. Miután a partra húzták a csónakokat puskáikat kezükbe véve csatlakoztak az előre nyomuláshoz. Az akció során Corwallis-t a "V-parthoz" rendelik és jó pár órába fog kerülni mig a csatahajó bátor parancsnoka és a Marine különitmény visszatér a csatahajóra. Az "S-part" Török védői  visszavonultak és a harc ezen a partszakaszon abba maradt. A Zászlóalj a frissen elfoglalt állásaiban marad és nem tesz kisérletet a további előnyomulásra.

Az "Y-, X- és az S-parton" Április 25-én a korai órákban az ott partraszálló csapatok állatk elért sikereket  Maj. Gen. Hunter-Weston nem tudta kiaknázni. A 29. Hadosztály parancsnoka a "W-parton" csapatai által elszenvedett katasztrófa hatása alá került (idegláz..) és valószinűleg nem volt tudatában, hogy a "V-parton" is válságosra fordult a helyzet. General Hamilton, aki akkor a Queen Elizabeth fedélzetén tartózkodott, látta, hogy az "Y-parton" bevetett erők nem ütköztek komoly ellenállásba. Kétszer is javasolta Maj. Gen. Hunter Westonnak, hogy a csapataival kezdje meg az "Y-part" felől a Cape Helles Török védőinek a bekeritését, aki viszont ezt nem tette meg. A MEF főparancsnoka, mint a hadijárat során később sem, akkor sem birálta felül beosztottja döntését. 

 Az "Y-parton" Lt. Col. Matthews adjutánsával megközelitette Krithia falut (aminek az elérése a 29. Hadosztály feladata volt a hadijárat első napján és később számos nagy veszetséggel járó sikertelen támadás célpontja lesz..). A faluban állomásozó Török csapatok Sedd-el-Bahr hoz vonultak, hogy támogassák az ottani védőket, bár erről Lt. Col. Matthews-nak nem volt tudomása. Eközben Lt. Col. Koe, aki meg volt győződve, hogy ő az "Y-partszakasz" erőinek a főparancsnoka "heliograph" ( a napsugarait felhasználó tükrökkel operáló kommunikációs eszköz ) segitségével üzenetet küldött az "X-parton" földetért Royal Fusiliers 2. zászlóaljának, amiben arról is érdeklődött csatlakozzon-e erőivel hozzájuk, de üzenetére nem érkezett válasz. Dél körül, mivel továbbra is heves tűzharc hallatszot délről a "V- és W-part" irányából Lt. Col. Matthews arra a következtetésre jutott, hogy a támadás elakadhatott és vissza vonta csapatai a szurdok mögé a part menti sziklák tetejére. Hamarosan lövedékek csapodtak be a KOSB és Marine állásokba mintegy előfutáraként a hamarosan megkezdődő Törökök zászlóalj méretű erővel végrehajtott ellentámadásának, amit a Flotta  tűzével vissza vernek.  Az este közeledtével a Tőrőkök immár egy ezreddel ismét támadásba lendülnek és Lt. Col. Matthews a támadások szervezetségét látva el kezd tartani állásaik lerohanásától. A Golitah segitségével üzenetet küldött a 29. hadosztály főhadiszállására. Erre igy emlékezett Meatyard Őrmester, a Plymouth zászkóalj Signal Sergent-je , aki még a háború elött csatlakozott hivatásosként a fegyvereserőkhöz " Parancsot kaptam,hogy a partraszállás során ne vigyek  magammal jelző lámpákat, de ahogy elérkezett az este rájöttünk, hogy nagyon is szükségünk lenne rájuk, mert nem volt más a kommunikációra. Szerencsére  eszembe jutott a parancsnok zseblámpája és azzal számos fontos üzenetet el tudtam küldeni. Emlékeim szerint ilyesmiket: ' Küldjenek csónakokat a sebesültekért, fénnyel fogjuk jelezni a helyszint',' Küldjenek 30 ezer lőszert,mert kifogyóban van' és a 29. Hadosztály parancsnokának ' Nem tudjuk tartani az állásainkat legalább egy zászlóajnyi  erősités nélkül','Súlyos a helyzetünk','Visszaszoritottak minket a partra','Küldjenek csónakokat nekünk, hogy vizreszállhassunk" A 29. Hadosztály a kérelmet az erősitésről megkapta, de nem válaszolt rá. Szintén megkapták az üzenetet, amiben lőszer utánpótlást kértek de nem vették figyelembe. A Goliath , saját kezedményezésre küldött Mark VII lőszereket de ezeket a Tengerészgyalogosok a Mark VI-os puskáiakkal nem tudták használni. Lt. Colt. Koe ekkor már súlyosan megsebesült és magatehetetlen lehetett.  Lt. Col. Matthews újabb üzenetet küldött, amit a hadosztály április 26-án reggel 6-kor megkapott de továbbra sem kapott választ. Már  kivilágosodott és már Lt. Col. Koe sem volt az élők sorában, Lt. Col. Matthews azt javasolja a KOSB életben maradt tisztjeinek, hogy meg kéne próbálniuk áttörni és harcolva eljutni a Royal Fusiliers 2. Zászlóaljához az "X-parton". A javaslatától nem voltak elragadtatva a KOSB zászlóalj addigra elveszitette a legtöbb tisztjét és szinte teljesen kifogytak a lőszerből. A sziklák és a part zsúfolásig volt sebesültekkel, akiket nem akartak hátra hagyni félve a Törökök velük szembeni magatartásától, ezért inkább a maradás és a harc folytatása melett döntöttek. Ettől a pillanattól kezdve a helyzet zavarossá vált és a későbbi beszámolók is ellentmondásosak. A csapatok rendjének a felbomlása a csónakok megérkezésével kezdődött, amik jöveteléről Lt. Col. Matthwes később azt állitotta, hogy nem volt tudomása, de ez a kijelentése szöges ellentétben áll a már fent idézett Sergent Meatyard emlékeivel. Lt. Col. Matthwes álláspontja szerint a csónakok megérkezésekor a KOSB az SWB és a jobb szárnyát alkotó RMLI századának parancsba adták, hogy kezdjék meg a vissza vonulást. Hogy ki adta ki ezt a parancsot végül nem derült ki mert, Lt. Col. Matthwes csak a csapatok mozgására figyelt fel és az adjutánsát küldte el, hogy deritse ki mit történik. Mire a partra ért a csapatok már megkezdték a csónakokba való beszállást. Lt. Col. Adrian Keyes (Commodore Keyes fivére) ekkor érkezett a partra és mint az "Y-part" beach master-e ként volt jelen. ( kikötő mesterhez hasonló beosztás lehet )  Egy  kiragadott mondat az események után három évvel később irt leveléből. " .. az ok amiért nem tudtuk az állásokat megtartani az az, hogy az RND  Plymouth Zászlóaljának többsége elfutott..."  A parton a sebesültek evakuálására szánt csónakokat szerinte 400 tisztek nélküli Marines megrohanta. Lt. Col. Keyes emlékei szerint fel ment a szikla tetejére, de Lt. Col. Matthews-zal nem tudott zöldágra vergődni. Ezalatt szerinte a  KOSB katonái egy ellentámadást hajtottak végre és mire leért újra a partra a csónakok többsége már el is ment Marines-kal tele. Majd egy alakulat ( akit nem nevezett meg) rendezet sorokban tisztek vezetésével a sziklárkról meg kezdte a partra a leereszkedést. Ismét visszament, hogy beszéljen a Plymouth Zászlóalj parancsnokával, de továbbra sem tudott érdemlegesen kommunikálni vele. Állitása szerint könyörgött, hogy maradjanak, hiszen még két század fegyelmezetten várakozott a parton és a hajókat közelebb hivva a parthoz, azok tüzérsége fedezte a csapatokat. Ennek ellenére Lt. Col. Matthews kiadta a parancsot a visszavonulásra. Más források vitatják észrevételeit, Lt. Col. Keyes előszőr járhatott valódi csatatéren és mivel a Plymouth zászlóalj három százada továbbra is helyén maradt, valamint a veszteségekkel is számolva nem volt valószinű hogy ilyen sok Marines a parton őgyeleghetett. Más források szerint a KOSB és a SWB  katonái is voltak a csónakokat megrohanók közt. Tegyük hozzá, hogy Lt. Col. Keyes azt is kijelentette, hogy " ...A Tengerészgyalogosok két őrnagya, Bewes és Palmer, mindketten sebesültek (  a 3. század parancsnoka és a Zászlóalj parancsnokhelyettese), valamint Tetley ( Captain Tetley az RMLI-től, az 1. század parancsnoka) rendezett sorokban hozták le az embereiket a partra."  A Plymouth zászlóalj 1. és 4. százada valamint néhány katona a KOSB tól 08:30 kor a szurdokhoz közeli állásaikban voltak Lt. Col. Matthews prancsnoksága alatt, amikor egy 12" -es hajóágyú lövedéke az állásaik közé csapódott. Lamplough Hadnagy igy emlékszik a történtekre " ...a Borderers ettől hátrálni kezdtek. Tényszerűen ez egy fejvesztett menekülést jelentett, miközben egymást taposták a menekülők a szurdok mentén. Én Captain Andrews-zal  és a szakaszommal voltam. Újra szerveztük a sorokat és vissza indultunka a sziklára, hogy végre hajtsunk egy ellentámadást. Kaptunk némi srapnelt és szét kellett szóródnunk. Végül őt főt a KOSB-tól és kettőt az enyémek közül tudhattam magam körül, de magunkra maradtunk. Hárman a csapatból meghaltak, csak ötünknek sikerült végül felérnie ls mi is csak a nagy szerencsénknek köszönhetük. Nekünk jobbról a többiek is felértek és a parancsnok is ott volt. Miután elfoglaltuk az árkot egy  új kissebb védőállást foglaltunk el ahogy vonultunk vissza. "  Járőrök lettek kirendelve de csak néhány orvlövészre korlátozódott a Törökök aktivitása. Délelött 10-re a századok háboritatlanul vissza vonultak a partra. Ahogy az 1. század parancsot kapott a visszavonulásra vissza is húzódtka a szikla széléig. Ekkor derült ki, hogy mivel hiány volt hordágyakból a lövészárokban maradt néhány sebesült. Private Vickers " Végrehajtottunk egy ellentámadást, hogy visszaszoritsuk az orvlövészeiket. A lövészárkaink visszafoglalássa során a sebesültjeinket bajonett okozta sérülésekkel találtuk meg."  Meatyard Őrmester véleménye szerint " Lehet, hogy az ellenségnek elege lett vagy a hadihajóink jelenléte volt, ami sakban tartotta őket" Private Vickers szerint " Visszavonultak a vonalainktól, ahogy egyre jobban kivilágosodott, ha maradtak volna a csatahajóktól megkapták volna a 'reggelijüket' " Sergent Meatyard és Private Vickers jól itélte meg a helyzetet: a Törökök néhány lövészt, esetleg mesterlövészt, hátrahagyva a szárazföld belsejébe vonultak vissza, hogy eltávolodjanak a hajóágyúk jelentette fenyegetéstől. Ha Lt. Col. Mattwes-nak elég ember állt volna rendelkezésére el tudta volna foglalni Krithia falut és lehetséges, hogy akár az Achi Baba hegygerincet is. General Hamilton a szemtanuja volt a visszavonulásnak a Queen Elizabeth fedélzetéről de nem avatkozott közbe. A 29, Hadosztály parancsnoka még mindig a "V- és W-partokon" folyó eseményekkel volt elfoglalva és figyelmen kivül hagyta mi történik az "Y-parton" Lt. Col. Matthews üzenetei ellenére. General Hamilton General d'Amade egyik ezredét akarta az "Y-partra" küldeni, de már túl későn, a Brit erők közben visszavonultak.  1916-ban egy vizsgálóbizottság állitanak fel a Dardanelák elleni hadijárat és a Mezopotámiai  hadijárat kivizsgálására. A meghallgatások során Lt. Col. Matthews teljes felelőséget vállalt a visszavonulással kapcsolatban.  Az azt kiváltó okoknak a további parancsok hiányát, az utánpótlás és erősités elmaradását nevezte meg.  Az "Y part"-nál elvesztegetett lehetőség és az ezzel egyidejűleg a "V- és W-partok" során elszenvedett hatalmas veszteségek nem fognak feledésbe merülni és elfogják homályositani az "S- és X-parton" szintén elmulasztott lehetőségek tényét valamint azt, hogy mindeközben a maradék RM dandár bevethető lett volna és még sem került bevetésre. 

  A nehéz terepen vivott harcok sorána az ANZAC erőinek a vesztesége a hadijárat első két napja után elérte az 5000 főt. Parancsnokaik sem tartották valószinűleg hogy a nagy áldozatok árán megszerzett talapatnyi területet a csapataik képesek lesznek-e egyáltalán megtartani, nem hogy a hidfőt kiszélesiteni. Néhány meglátás Maj. Gen. Paris-tól. ".. nagyon súlyos hiba volt az Ausztrálokat ilyen távol partra tenni a 29. Hadosztálytól. Gyakorlatilag nincs velük kapcsolat és folyamatos ostrom alatt állnak. Nagyon kétlem, hogy képesek lekötni egy velük megegyező létszámú ellenséges erőt."  A General Hamilton viszont nem üriti ki a partszakaszt, mert azzal az ott felszabaduló erői a Központi hatalmaknak csak tovább fokoznák a nyomást a Cape Helles-nél partra szált Brit erőkön. Az ANZAC erői azt teszik , mint minden más haderő tenne ilyen helyzetben: nekiállnak az ellenség folyamatos tüzében és ellentámadásaival kisérve egy árok rendszer kiépitését. Mivel a kiürités lehetőségét elvetették csak egy a Cape- Helles-nél inditott sikeres előretörés vagy a hidfő kiszélesitése javithatott az ANZAC katonái helyzetén. Az első három nap és négy éjszaka folyamatos alvás nélküli harcai után az ANZAC katonái kimerültek, az alakulatok teljes mértékben összekeveredtek ezért azok leváltása az arcvonalon elodázhatatlanná vált, hogy a csapatok valamelyest pihenhessenek és az alagységeket újra szerveződjenek . Április 28-án döntés születik a  Brigadier General C.N. Trotman  (RMLI) vezetésével az RM Dandár (Chatham (RMLI) és Portsmouth (RMLI) zászlóaljak) és a Brigadier General D. Mercer (RMLI) vezetésével a 1st Naval Brigade ( Deal (RMLI) és Nelson zászlóaljak) az ANZAC hidfőnél való bevetésükről ( a Drake zászlóalj ekkor már a Cape Helles-i fronton van). Az RM Dandár még április 28-án 20:00-kor hideg, viharos esőben ér partot. A Tengerészgyalogosokat akkor úgy tájékoztatták, csak 48 órára lesznek beveteve ezért, nem vihettek magukkal túl sok ellátmányt, ami később biztos nem fog javitani azon, hogy a 48 órából 14 nap lesz. Az RM Dandár Maj. Gen. Bridges ( az Ausztrál 1. Hadosztály parancsnoka) alárendeltségébe kerül, aki az 1. és 3. Ausztrál Dandár leváltását adja ki számukra feladatul. Egyes források véleménye a következő lehetett az állapotokról, amik a két dandárt a hidfőben fogadták. " A parton a tömeg és az általános zavarodottság mértéke lenyűgőző volt. Az alakulatok olyan mértékben összekeveredtek és annyi ember ment fel és alá (rajtuk kivűl talán senki által nem ismert indokból), hogy akár csak egy szakasz felsorakoztatása és vonulásának a megszervezése is komoly nehézségekbe ütközött. Az evezős csónakokkal partot érő zászlóaljak gyülekezésének megszervezéséhez szükséges erőfeszitések mértéke ezt jóval túlszárnyalta.... a parttól egy meredek domboldal megmászása során vezetett az út az Ausztrálok állásaihoz. Nem voltak megszervezett utánpótlási vonalak vagy pihenőhelyek kialakitva a tartalékban levő alakulatok számára. Minden olyan helyen, ahol a talajfelszin elég lapos volt, a három napos harcban kimerült katonák aludtak egymás hegyén hátán. ... az arcvonal.. nem volt más, mint néhány sebtiben ásott állás ...drótakadályok nélkül..és mindehol látható volt az intenziv ágyúzás nyomai.. Az árkok elött a csatamezőt sűrű bozótos boritotta, amiket kis mélyedések és rianások tarkitottak..."  Az egyik szakasz parancsnokának Chater Hadnagynak az emlékei a következők. " Szürkületkor értünk partot és egy meredek szurdokban egy Ausztrál vezetővel haladtunk az állomáshelyünk felé....elég kisérteties volt...A sötétben a vezetőnk eltévedt...végül megtalálta a helyes ösvényt és hajnal hasadásra elértünk egy meredek lejtőjőhöz, aminek a szélétől pár méterre ásták be magukat az Ausztrálok. Átvettük az árkokat és az Ausztrálok vissza vonultak. Az állások mögött a lejtő olyan meredek volt, hogy csak kötéllel lehetett megmászni.. "  Az Ausztrálok és az Új-Zélandiak első benyomásai a Marines-ról  nem voltak túl üdvözitőek, gyenge testalkatú, hebehurgya ifjoncoknak láthatták őket. Az RM Dandárnak az első nap során csak szórványos, kis létszámú Török támadásokkal kellett megküzdenie. A kövektező napon a 1st Naval Brigade is megérkezett és a Deal Zászlóalj is csatlakozott a többi Marine-hoz a fronton mig a Nelson-t meghagyták tartaléknak. Május 1-én a Törökök nagy erőkkel megkisérlik a tengerbe szoritani az Antant csapatai, de az utóbbiak a heves harcok során kitartanak. Private Baker  "A második napon a  Törökök nagy létszámmal támadtak. Úgy jöttek elő a bozótból,mint a nyulak. Nagyon nehéz volt visszaverni őket. Elég jó lövész voltam ezért ketten töltöttek számomra. Az ellenség nem tudott minket 50 yards-nál jobban megközeliteni, mivel olyan tömött sorokban támadtak, hogy ha a lövésemmel el is vétettem az egyiket, akkor eltaláltam a melette levőt. Nem sok időm volt célozni, a támadások csak pár percig tartottak. Jó párat a mieink közül is eltaláltak.  Egy patkó alakú állást tartottunk a támadások szinte minden irányból érkeztek. Alig volt vizünk, a még Egyiptomból hozott vizet kannákkal jutatták ki a partra és onnan hozzánk a frontra. Az egyik éjszaka esett és a sziklák mélyedéseiben összegyült vizet ittuk."  A drámai küzdelem éjszaka is folytatódott. A Deal zászlóaljnál szolgáló Private Clements egy Maxim géppuska ( a Vickers géppuskák akkor még nem minden Brit alakulatnál váltotta le a korábbi Maximokat) kezelője erről igy számolt be " A géppuskával csak előre hátra pásztáztam és 300 yards-on nem lehetett elvéteni. Sötétt volt és csak egy sötét masszát lehetett látni. Hét alkalommal támadtak ugyanazon a helyen. A másik kezelő csak töltötte a hevedereket. Nem lehetet egy személyt célba venni csak a nagy tömeget. Sikerült elég közel kerülniük de végül megfordultak és visszavonultak, miközben folyamatosan lőttünk. Volt olyan pillanat, amikor a vizeskulacsainkkal kelett hűtenünk a fegyver csövét. Más géppuskákosnak problémáik merültek fel a túlhevült csövek cserélésénél. Nem éreztem semmit csak arra koncentráltam, hogy a fegyverem működő képes maradjon".  Ezekben a napokban kerül sor bátor tettére  Lance Corporal Walter Parker (RMLI)-nek , amiért később egy Viktórai Keresztet vehetett át.  Még április 30-án éjszaka üzenet érkezett a Zászlóalj főhadiszállására egy elszigetelt előretolt állásból, miszerint lőszerre, vizre és kötszerre van szükségük. Az elszigetelt állást csak egy hosszó nyilt terepen (400 yards) át lehetett megközeliteni, amit az ellenség kézifegyverekkel folyamatosan tűz alatt tartott és már jó páran életüket vesztették a korábbi próbálkozások során. Már világos nappal volt mikor sebesült szállitókból és a hozzájuk önként csatlakozó Lance Corporal Parkerből álló különitmény kiemelkedett fedezékéből és megkisérelte a nyilt terepen való átkelést. Egy fő azzonal megsebesült és Lance Corporal Parker megszervezte az evakuálását mielött tovább nyomultak előre. Az átkelés során egymás után minden lőszer és vizhordó megsebesült vagy életét vesztette és csak Lance Corporal Parker érte el egyedül az állást. Elsősegélyben részesitette  a sérülteket és végig megőrizte nyugalmát és bátoritotta a katonákat. Mikor végül az állás kiüritését elrendelték Lance Corporal Parker súlyos sebesülése ellenére segitett a sebesültek kimenekitésében az állás elhagyása során. Az ANZAC hidfő elleni utolsó támadás éjszaka a holdfényben a Deal zászlóalj állásai ellen irányult. A Marines fedezékben maradtak, mig a Törökök rohamoztak és vezényszóra egyszerre emelkedtek ki az árkokból és koncentrált sortüzük lekaszálta a közeledő Törököket. A rohamozók közűl páran elérték a melvédet, velük puska és revolverek tüzével végeztek.  Május 2-án reggel az RM Dandárt visszavonják az első vonalból és  az időközben "kipihent" 1. Ausztrál Dandárral váltják le őket. Még aznap éjjel a 4. Ausztrál Dandár támadást hajt végre egy fontos magaslat ellen. A támadás két árok elfoglalása után kifulladt és május 3-án 02:00 kor az RM dandár két zászlóalját a támadók támogatására rendelelik. A Chatham Zászlóaljnál szolgáló Chater Hadnagy " Ahogy a vizmosásban haladtunk felfelé a Bacchante tüzet nyitott a magaslatra és elkeztde ágyúzni az Ausztrálokat a frissen elfoglalt állásaikban. Akkoriban az üzenet küldés lassú és nehézkes volt és az üzenet, hogy az éjszaka az állásokat elfoglalták nem érte el a hajóra " Lt. Col. Luard vezette Porthsmouth Zászlóalj is megérkezett az arcvonalhoz, de az állások tele voltak és nem volt hely az ő alakulata számára is bennük, ezért a Zászlóalj parancsnok elrendelte embereinek egy új védő állás kiásását az arcvonal mögött. Ahogy világosodott az arcvonalról üzenet érkezett, melyben jelezték, hogy komoly nehézségeik vannak. Lt. Col. Luard ezt figyelmen kivül hagyta és utasitotta embereit az ásás fojtatására.  Váratlanul a frontvonal felől közel az állásaikhoz (alig 50 yards) katonák kezdet özönleni a vizmosás felé. Maga köré rendelte a hozzá látótávolságon belüli két századát és hangosan "Roham!"-ot vezényelt. A parancsot a századok tisztjei is hasonló orgánummal adták tovább embereiknek, akik rohamához a korábban pánikba esett Ausztrálok is csatlakoztak. A Dandár Brigade Major-e( a Dandár törzsének parancsnoka lehet a beosztás Magyar forditása ) Major Festing (RMLI) irányitásával sikerül a korábban elveszett állásokat visszaszerezni a magaslaton, ahol sűrű srapnel és géppuska tűzbe kerülnek. A harcokban Lt. Col. Luard is megsebesült a térdén. A Portsmouth Zászlóaljnak az állománya 7 tisztre és 350 egyéb rendfokozatú Marines-ra olvad szemben az Angliát elhagyó 35 tiszttel és 900 egyéb rendfokozató  Marine-nal. A Chatham Zászlóaljt közben egy másik magaslat elfoglalásának céljával vetik be. A rohamot a zászlóaj Adjutant-ja Captain Richards vezette és két lövész árkot is sikerül elfoglalniuk, de hat óra múlva további támogatás hiányában és a szárnyuk felől érkező ellenséges  keresztűzben kénytelenek azokat feladni. Private Baker "Captain Richards parancsba adta,hogy 200 yard-ról nyissunk tüzet. Az ellenség szeme láttára felegyensedett elöttünk. Tovább kiabálta nekünk, tüzet nyitni 200 yard-ról.  Váratlanul egy nagy háromszög  seb nyilt a jobb lapockájánál ...Oda feküdt ahol én is feküdtem balra parancsolt és közben továbbra is azt kiabálta, hogy tüzet nyiss 200 yard-ról... Nagyjából 50-en lehettünk. ..Tüzet nyitottunk, ahogy a Törökök összetömörülve nyomultak előre . egy Ausztrál jött és mellém feküdt.. az emberek válvetve feküdtek nem volt semmi, ami fedezéket nyújtott volna .. Váratlanul egy géppuska felugatott... 'Oh'.. mondta az Ausztrál... 'az átkozottak nem tudnak megölni. Rengetegszer próbáltak már, de engem nem tudnak megölni'.. Körbe  néztem és az ismét felugató géppuska lövedékeinek a becsapódása felverte a homokot és minden embert eltalált ... Ahogy láttam, hogy a lövedékek egyre közelebb csapódnak arra gondoltam ' túl fogom ezt élni ?' Hallottam, ahogy a lövedék belecsapódott az Ausztrálba és az soha többé nem szólalt meg. Úgy éreztem,mintha egy szamár rugott volna meg, egy lövedék át ment a jobb lábamon... ott feküdtem és nem tudtam, mit tegyek"  Lt. Chater szakaszparancsnok " Május 3  fekete nap volt a Chatham Zászlóalj számára, a 200 fős veszteségbe (valójában 300 fős) beletartozott Captain W.H.P. Richards is az Adjutant, a legrátermetteb és félelmet nem ismerő tiszt akiben mindenki bizott. Különösen keserűen érinthette az öregedő Zászlóalj Parancsnokkot (Liuetenant Colonel C. McN. Parsons az RMLI-től) aki nagyban rászorult.  Megdöbbenésemre, értem küldetett és azt mondta vegyem át az Adjutant feladatát. "  Private Baker még mindig ott hevert, ahonnan a Chatham Zászlóalj már visszavonult." A Törökök néhány embert megdöfködtek  bajonettel. Szerencsére engem nem döfködtek meg. Hallottam, ahogy arrébb vonultak, feltoltam magam és el csúsztam másztam halottakon, fegyvereken, bozótoson át egészen a vizmosás aljáig, ahol biztonságban voltam....egy Új-Zélandi szedett össze és kötözte be a sebeimet. Felrakott a szamarára, amivel sebesülteket vitt le a partra. David Taylornak hivták a Déli szigetről. A hajók csónakjai szedtek össze minket. Kivontattak minket a Dongola-hoz...  ami nem Korházhajó volt. Néhány Ausztrált szállitott. Ahogy a hajó melett haladtunk valaki a nyakunkba üritett egy vödröt a fedélzetről. A Middy a csónakunk parancsnoka, jó ha 16 év körüli lehetett, olyan cifra nyelven dördült rá, amilyet még soha nem hallottam. Két orvos kivételével a hajón nem volt semmilyen más egészségügyi személyzet, a hajó legénységének kellett ezt a feladatot ellátnia. A csupasz fedézetre fektettek minket, nem voltak ágyak sem takarók. A katonák előzőleg függőágyakban utaztak Egyiptomból Gallipoli felé. Az egyik tisztünk, Gringlig, is súlyos sérüléssel  a hajóra került, de hamarosan életét vesztette. Nagyjából 600 sebesült volt... Kaptunk enni és valamit inni. .. Néhányan mozgásképtelenek voltak....Miután elhagytuk Gallipoli-t senki nem nézett ránk....már majdnem Alexandriánál jártunk, mikor valaki megviszgált. A Délnek tartó út során háromszor álltunk meg a hajóval, hogy a halottakat a vizbe lökjék. A kiscserkészek jobban meg tudták volna szervezni  a hadműveletet"  Május 12-én,1915-ben az RM Dandárt felmentett az Ausztrál Könnyűlovasság, miután lovaikat Egyiptomban hagyták. Az RM Dandár vesztesége halottakban, sebesültekben és eltüntekben addigra összesen 1153 fő volt. 

 A Plymouth zászlóaljt az  "Y-partról" való kivonását követően a Drake RN Zászlóaljal egy Dandárba vonták össze és a 2nd Australain Brigade valamint a New Zealand Brigade egy Composite Division-be osztják be, aminek  Major General Paris lesz a parancsnoka. (miközben Maj. Gen. Paris  Royal Naval Division-jébe tartozó alegységek máshol lesznek bevetve....) A Composite Divison, a 29th Divison és a 2nd Naval Brigade-del megerősitett Francia CEO is részt vett a Krithia falu ( a hadijárat első napjára kitűzött cél..)birtoklásáért inditott második hadműveletben. Három napos kemény harcok során a bevetett erők egyharmadának a veszteség listára kerülése árán az Antant csapatok három és fél mérföldre eltávolodnak Cape Helles-től de továbbra is 1 mérföldre vannak Krithia-tól és a hajdani "Y-partot" sem érik el. A csapatokat nappal, elégtelen tüzérségi támogatással, nyilt terepen vetik be a jól beásott Török védőkkel szemben. Eközben Londonban a First Sea Lord-ra is folyamatos nyomást gyakorolnak, hogy vezényeljen át hajókat az Északi-Tengerről de végül Fisher Admirális május-15-én lemond.   

Ahogy a Nyugati Fronton, úgy a Gallipoli hadijárat során az egyik legnagyobb problémát ( Spoiler Alert ..a Kinai Önkéntesek és a Viet Minh sorai közt harcolók számára hasonlóan katasztrófális következménnyei lesznek..) a csapatok irányitása és kontrollja jelentette a hordozható rádió készülékek teljes hiánya miatt. Üzenetet küldeni az Első Világháború csataterein szinte kizárólag a XVIII. század technológiával lehetett. Ahogy az egyik forrásban is elhangzik: Az információk és parancsok továbbitásának a sebessége, a harccselekmények során nem tartott lépést a gyilkolásra használt technológia ütemével. Amint egy zászlóalj megkezdte előrenyomulását a tábori telefonok használhatatlanokká váltak. A rádiók hiánya azt jelentette, hogy a már megkezdődőtt csata forgatagában a dandár, hadosztály vagy akár magasabb szintű parancsnokoknak nem volt befolyása az eseményekre. Még egy zászlóalj parancsnok is csak a közvetlen körülötte levő emberei felett rendelkezett kontrollal.  Mivel üzeneteket küldöncel, postagalambal vagy heliograph-fal lehetett csak továbbitani, a parancsnoki lánc tetején levő parancsnokoknak nem állt rendelkezésére érdemi információ a csapataik mozgásáról. A heliograph használata harc helyzetben a lehetetlennel volt egyenértékű. Ha még is valami információ eljutott a főhadiszállásra az már valójában rég idejét multá vált. Mire egy parancs eljutott egy alakulathoz, ami azokra az információkon alapult, amivel a főhadiszállás rendelkezett gyakran már nem volt semmilyen kapcsolatban a valós helyzettel. De ha még sikerült is egy előretolt megfigyelő pontot felállitani gyakran igy sem sikerült a látottak alapján tiszta képet alkotni a közvetlenül a csapatoktól jövő plusz informácók hiánya miatt.  

 Május 13-án az ANZAC szakaszt elhagyva a Cape-Helles-hez érkeznek a Chatham , Deal, Portsmouth zászlóaljak és a 1st Naval Brigade. A Gallipoli hadijárat megindulása óta előszőr lesznek a Royal Naval Division alegységei újra Major General Paris parancsnoksága alatt. Az elesett tisztek pótlására önkénteseket keresnek a hadihajókon szolgálók közt de csak őt főt tudnak a hajókon nélkülözni. A félszigeten harcolók morálját valószinüleg nem javitotta az időközben felbukkanó tengeralatjárói a Központi hatalmaknak. Miután a Triumph torpedó találatot kapott és elsülyedt az  ANZAC partszakasznál Rear Admiral de Robeck  a nagyhajókat vissza vonja Imbrosz-hoz (Égei tengeri sziget közel a Dardanellákhoz). A korábban a Triumph-on szolgáló Tengerészgyalogosok khaki egyenruhát kapnak és Mudrosz kikötőjének a bejáratánál lévő ágyúk kezelését fogják ellátni. A csatahajók távozásának a látványa okozta morál esést elensúlyozandó az Ellentengernagy a Majestic-et Cape-Helles-hez rendeli, amit annak és rendje módja szerint a következő reggelen meg is torpedóznak és fél órán belül elsűlyedt. Maj. Gen. Paris ".. még tengerész tisztek is számitottak rá, hogy el lesz sülyesztve és az egyik RN Captain figyelmeztet egy hajón szolgáló tisztet, hogy jobb ha mihamarabb felkel reggel és kimegy a partra.."

 A harmadik Krithia elfoglalását célzó hadijárat után az RM Dandár nem vesz részt bagyobb szabású hadműveletekben a következő hónap során de a járőr tevékenység és a kissebb összecsapások gyakoriak lesznek, ahogy az ANZAC és Helles szektorra egyformán jellemző volt az orvlövészek alkalmazásának nagy száma, ahogy az egyik forrásban is szerepel ".. 'sniping' okozza az egyik legnagyobb kihivást. Sokukat a vonalaink közt kaptunk el. Lyukakban húzodnak meg, ahol bőséges mennyiségű lőszerrel és élelemmel rejtőzködnek. Ez nagy bátorságra vall. Alkalmanként 'sniper' hajtóvadászatokat tartunk és az ég áldja meg azokat a balszerencséseket, akik úgy tűnnek, mint akik bújkálnak és nem derül fény a kilétükre időben " (( dupla zárójel Dien Bien Phu-nál lesznek szép számmal 'rejtőzködő' tagjai a Corps Expéditionnaire Français en Extréme-Orient-nek, akik csak az ételosztás során kerülnek elő )) A szögesdrótakadályokkal tarkitott frontvonalak megmerevednek a forró száraz mediterrán nyár során.  A vizhiány miatt a szomjúságtól gyötört katonáknak tisztálkodásra sem nagyon lesz lehetősége. A rossz higiénia és a, temetetlen holtak miatt is, mindent ellepő legyek betegségek, járványok kiváltói lesznek, amik tovább fogják tizedelni az elgyötört katonák sorait. A hadijárat harcolóinak ruházata sem felelt meg az éghajlatnak és valószinüleg a Marines közt még februárban kiosztott trópusi sisakok sem javitottak a helyzeten. A frontvonal mögötti részek, amik a csapatok pihentetésére szolgáltak sem voltak biztonságosak mivel azok a Központi hatalmak tüzérségének a lőtávján belülre estek. Számos elkeseredet támadássokkal és ellentámadásokkal fűszerezett ütközet lesz a nyár folyamán az Antant és a Központi hatalmak erői közt és valószinüleg mind a két fél, minden ezközt és lehetőséget megragadt, hogy megpróbáljon felülkerekedni a másikon.

  Egy Imbros szigetén eltöltött rövid pihenő alatt a 2nd Naval Brigade parancsnoka Commodore Backhouse összetűzésbe kerül  Maj. Gen. Paris-al " azt javasolta (Backhouse) oszlassuk fel a dandárt és akkor ő a tengerre lenne beosztva!.. ...elmagyaráztam neki mi a különbség a háború és a béke közt.... hogy nincs olyan, hogy felmondás és a félsziget elhagyása vagy hordágyon fekve vagy mint fogoly lehetséges csak!.. két hónappal később végűl Commodore Backhouse távozott posztjáról. Achi Baba hegygerincének elérésére tett utolsó kisérletre július  közepén kerül sor a VII. Hadtest által, amit az időközben a hadtest parancsnokának kinevezett Hunter-Weston vezetett. A több napos és ismét komoly veszteségekkel járó hadműveletben az RN Hadosztály is részt fog venni. A hullámzó frontvonalak miatt is kaotikus helyzet során arra is lesz példa, hogy a támadásban résztvevő csapatok elhelyezkédésről sem lesz valós képe a hadvezetésnek. A Július 13-án a VII. Hadtest főhadiszállásán tartott eligazitáson Brigadier General Trotman-t a Chatham, Portsmouth és a Nelson zászlóaljakkal végrehajtott támadás feladatával bizzák meg. Lt. Chater a Chatham zászlóaljtól " 15:30-kor a Dandár parancsnok visszajött és a Chatham és a Portsmouth Zászlóalj parancsnokainak utasitásba adta, hogy támadják meg és foglalják el az ellenség állásait 16:00-kor. A támadást egy pár perces tüzérségi előkészités előzte volna meg. A zsúfolt árkok és a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt lehetetlen volt a Zászlóaljt egy támadásra felkésziteni. Ezért, amikor a rövid tüzérségi tűz abba maradt még senki sem volt kész. Egy fél órával később erős puska és géppuskatűz zajára figyeltem fel és a melvédről szétnézve a füst és porfehőn keresztűl megláttam a tüzérségi támogatás nélkül egyedül rohamozó Portsmouth Zászlóaljt. A bátor Zászlóalj parancsnok a halálba vezette embereit. A Chatham Zászlóalj nem támadott. Sokáig szégyent éreztem....de a parancsnokunk nem volt igazi vezető és akárhogy is nézem csak a halálba vitt volna minket is, a feladat végrehajtásának még a legkisebb reménye nélkül. " valójában Nelson és Portsmouth Zászlóaljak elérték a kitűzött célokat. A Neslon Zászlóalj parancsnoka Lieutenant Colonel Evelegh (RMLI) életét vesztette a támadás során ahogy az ANZAC szektorban történt sebesülése után visszatért  Lt. Col. Luard a Portsmouth Zászlóalj parancsnoka is. A Portsmouth Zászlóalj vesztesége a támadás során halottakban sebesültek és eltüntetkben 237 fő volt ( ebből 11 tiszt). A június és júliusi harcokban az RM Dandár veszteséglistájra 20 tiszt és 533 egyéb rendfokozatú Marines került. Ehhez még hozzá adódhatott ugyen ennyi (ha nem több) fő betegségek következtében. Lt. Chater ".. elhagyott minden erőm. Nem csak a még Antwerpennél szerzett szemsérülésem okozott gondot de a sárgaság miatt teljesen legyengültem. Amikor július 29-én elhagytam a félszigetet én voltam az egyetlen a zászlóalj tiszjei közül, akik április 28-án partra száltak."  Ugyan fog némi erősités érkezni de nem lesz lehetőség a zászlóaljak teljes létszámra való feltöltésének. Elrendelik a Chatham és a Deal Zászlóaljak 1st RMLI ( Royal Marines Light Infantry Első zászlóalja) néven és a Portsmouth és a Plymouth Zászlóaljak 2nd RMLI ( Royal Marines Light Infantry Második Zászlóalja) néven való összevonását, amik aztán ezeket a neveket fogják viselni az I. Világháború végéig. Haditengerészeti dandárok létszáma is alaposan megcsappant ezért a hadosztály két dandárra csökkentik. Az Első Dandár parancsnoka Brigadier General Mercel (MRLI) lesz és a Drake, Hawk, Nelson és a Hood zászlóaljak tartoznak majd az állományába. A Második Dandár  parancsnoka Brigadier General Trotman lesz és a 1st RMLI, a 2nd RMLI, a Howe és az Anson zászlóaljak tartoznak majd az állományába. A Royal Naval Division nem fog rész venni az augusztus 6-án,1915-ben végrehajtott Suvla-i partraszálló műveletekben és hadijárat további részében a Helles szektorban fog állomásozni. Az Angliába szállitott Private Baker-t miután újra harca alkalmasnak minősitik ismét a félszigetre vezényelték  Augusztus 21-én, 1915-ben ezt irhatta naplójába " ..parancsot kaptunk, hogy vonuljunk az első vonalba. A felszerelésünk: puska, tüzifa és fejadagok, gyalogsági ásó, vizzálló ponyva, takaró, sisak és sapka, 2 "respirators" (gázálarc korai verziója lehet..), lőszer, "sun helmet" ( "pith helmet" trópusi fejfedő lehet..), 2 homokzsák és töltényöv. 14:00-kor indultunk el az állásaink felé egy 6 láb (kb 180cm) mély kommunikációs árkon keresztül. 16:00 ra értük el a tartalék árkot. Borzalmas szag terjengett legalább 700 Worcester-i és Hampshire-i hevert holtan az állásaink elött és az elföldelésükre nem volt lehetőség. A Török állások tőlünk nagyjából 450 yards-ra voltak."  Private Baker-t október közepén tifusz miatt ismét evakuáltak. Igy foglalhatta össze a lövészárok háború során addig szerzett tapasztalatait  "... éjszakánként embereket küldtünk ki a senkiföldjére egymástól kb 80 yards-ra. Egy a lövészárokban lévő örszemhez futó zsinor végét kellett meghúzniuk ha bármi mozgást észleltek. Egy kés kivételével a senkiföldjén hasalók fegyvertelenek voltak. Jó egy órát kellett ott hasalni mielött leváltották az embert. Egy éjszaka én is  ott hasaltam....amikor a sötétben valamit éreztem a lábszáramon...abban a pillanatban egy világitó lövedék fénye beragyogott mindent... ahogy körbe néztem megkönnyebülésemre nem a Törökök hanem egy nagy egér volt...általában minden második nap ágyúztak minket de nem tartott sokáig. Néha viszont eltartott pár órán át. Olyan kicsire összehúzta az ember magat amennyire tudta. A lövedékek ritkán csapódtak az árokba... meggyűlt a bajunk egy orvlövésszel. Mivel jó lövész hirében álltam, parancsba kaptam, hogy vegyem kézbe a dolgokat. Ahogy kidugtam a fejem a melvéd felett és körbe néztem észre vettem, hogy egy fej szintén kiemelkedik a Törökök állásaiból. Azonnal rálőttem és közben hallottam, hogy egy lövedék elhúzott a fülem mellett. Valószinűleg egyszerre lőhettünk..napközben csak néhány őrszem figyelt a periszkópjaikon keresztül. A napok elég unalmasan teltek, nem sok mindent lehetett csinálni.. az alváson kivül...Éjszakánként az őrszemek a védművek felett néztek körbe. A vérhas nagyobb problémát jelentett, mint a Törökök "  A Suvla-i partraszállás kudarca és Lord Kitchener látogatása után döntés született a félsziget kiüritéséről. Addigra General Hamilton-t leváltják és General Birdwood lesz a főparancsnoka a Dardanellas Army névre át keresztelt egységekek. Huter-Weston is egészségügyi okokból Angliába távozik.  November 27-én, 1915-ben heves hóviharral beköszönt a tél és a fagyos hőmérséklet a csapadékkal elárasztott lövészárkok fagyási sérülésekkel is növelik a harcoló felek veszteségeit és végül az Antant erők megkezdik állásaik kiüritését. A félsziget kiüritése lesz az egész hadijárat egyetlen jól szervezett és sikeresen végrehajtott hadművelete. Előszőr a Suvla és Anzac hidfőket evakuálják December 18/19-én éjszaka.  A már üres állásokba benyomuló Törökök közül sokakkal fognak végezni a hátra hagyott csapdák, aknák. A valamikori "V-part"nál a Lieutenant Colonel Hutchinson vezette 2nd RMLI lesz az Antant csapatok utolsó egysége, ami elhagyja a félszigetet.  Szemben az előre vetitett nagy veszteségekkel a hidfőket sikerül szinte észrevétlenül, az ellenség tudta nélkül kiüriteni. Végűl január 9-én,1916-ban hajnali háromkor a hátvédet alkotó General Paris utolsó egységei is maguk mögött hagyják az Ottomán Birodalom partjait. Az  1915 áprilisában partraszálló RM dandár 118 tisztjéből 15 volt csak jelen az evakuáció során 9 hónappal később. A 2. Dandár az Égei tenger térségében marad 1916 májusáig, amikor behajózásra kerülnek Franciaország felé a Nyugati frontra.  A Dardenallák elleni hadijárattal párhuzamosan és annak lezárta után a Brit tengeralatjárók folyamatosan jelen lesznek a Márvány-tengeren és komoly zavarokat okoznak a Központi Hatalmak Európát Ázsiával összekötő  hajó forgalmában. 

  A Dogger Bank-i csata és a Jütlandi csata közt az Európai vizeken a Royal Navy csatahajóin és cirkálóin a szolgálat mondhatni elég unalmas lehetett. Egy szó szerint hatalmas flottát (Grand Fleet) vonnak össze a Királyság felségvizein, aminek feladatának a (mondhatni már egy évtizede de a háború kitőrése óta mindenképpen nagyon várt) nagy tengeri csata megnyerését tűzték ki a Kaiserliche Marine hadihajóival szemben. Már önmagában a flottaköteléket alkotó hajók épitéséhez felhasznált acél tömege is impozáns lehetett nem beszélve az összegről, amibe az őket épitő ország adófizetőinek kerültek. Összesen 67 csatahajót, csatacirkálót és cirkálókot valamint 80 rombolót számlált a flotta. A hadihajókra beoszott RMLI és RMA különitményekben szolgálók letjes létszámát 93 tiszt, 39 Warrant Officer és összesen 5700 NCOs (tiszthelyettesek) Gunners és Privates alkotta, ami már önmagában komoly erőt jelenthetett.  A Flotta hajóin szolgáló Tengerészgyalogosok és a hajók legénysége közti viszony az I. Világháború alatt továbbra sem lehetett felhőtlen. (később General) Sir Leslie Hollis a Jütlandi csata elött, még mint a Duke of Edinburgh -ra  beosztott Marine különitmény Hadnagyaként szolgált és igy emlékezett arra az időszakra, amikor Invergordon-nál horgonyoztak "... Döntés született, hogy a hajókon való háborús szolgálat monotonitását megtörendő a legénység számára egy napos eltávozást biztositanak, amit sport- és egyéb foglalkozással tölthettek a parton. Komoly mennyiségű sőrt is biztositottak és jó páran a duhajok közül, főleg a fűtők, szabdjára engedték magukat. Amikor a visszatérés ideje elérkezett az idő is elromlott és ahelyett, hogy a parton , ahol korábban partot értünk visszaszáltunk volna a csónakokba egy hosszú menetelés várt ránk a Cromarty-ba vezető parti úton. Az emberek többsége rendezetten eljutott a hajóra minden incidens nélkül, de  azokat, akik részegek voltak egy hadnagy, név szerint Lundholm, vezetésével hátrahagyták és egy az én parancsnokságom alatt álló Royal Marine osztagot jelölték ki számukra kiséretnek. A részeg tengerészek nem vették jó néven a hosszú menetelést és hamarosan verekedés tört ki. Lundholm aki a rang idős volt kettőnk közűl, utasitott a rend helyre állitására. Megmutattam a hangadókat a sergeant-major-nek és a kékkabátosokat hamarosan elnyelte a feladatukat nagy lelkesedéssel ellátó tengerészgyalogosok hulláma. Ez további rendbontáshoz vezetett.  Verekedés folytatódott mig jóformán elértük Cromarty-t. A kis város feletti magaslaton egy üteg állomásozott - a South Sutor battery - aminek a kezelőszemélyzete a Royal Marine Artillery tartalékosaiból állt. Észrevették, hogy mi folyik és úgy döntöttek nem maradnak tétlenek. A rangidős altisztjük felsorakoztatott egy kissebb csapatot, akik aztán khaki egyenruhájukban bajonetjüket a puskáikra tűzve lerohamoztak a dombról. Ez már túl sok volt a részegeknek és az ellenállás abba maradt.."             

   Végül a hosszú várakozás után május 31-én, 1916-ban sor került a nagy összecsapára, aminek közvetlen kimenetele utólag talán kijelenthető, hogy nem az előzőekben elvárt módon lett sors döntő. A csatát sokszor úgy is jellemzik, hogy az utolsó jelentős tengeri csata, amit az emberi történelem folyamán kizárólag hadihajókkal és azok is az ágyúikkal vivtak. Érdemes megemliteni, hogy ez az esemény is remek példája annak, hogy a sajtó munkatársai, teljes meggyőződéssel és pár nap eltéréssel egymásnak homlokegyenest ellentmondó cikkeket képesek irni. A Jütlandi csatában a  Grand Fleet hajóin szolgáló Marines közül a nap végére 8 tiszt, 4 warrant officer és összesen 526 Altisztet, Privates és Gunners életét veszti valamint 1 tiszt és további 50 altiszt, Privates és Gunners megsebesül. A csata után a Lion-ra beosztott Marine különitménybe tartozó Major Francis Harvey-t (RMLI) posztumusz Viktória Keresztel tüntetik ki. Harvey Őrnagy halála elött már súlyos sebesülten utolsó tetteként elrendeli a harcállásaként szolgáló (de egy találattól már megsemmisült) lövegtornyához tartozó lőszerraktár elárasztását, amivel meggátolja, hogy a hajón tomboló tűz arra átterjedjen és a hajó megsemmisüljön.   

  Az első rész zárásaként szeretném megköszönni a fegyvereserőknél, a katasztrófavédelemnél szolgálók és az egészségügyben dolgozók munkáját.   A 2020-as évek szomorú eseményei is bizonyitják Hazánk állampolgárai nem csak a múltban de a jelenben is számithatnak a mindennapok valódi hőseinek helytállására.   

  A felhasznált források cim és szerző szerint:

The Royal Marines              Major General J.L. Moulton

The Royal Marines               Theodore Rowland-Entwistle

The Royal Marines              John Robert Young

British Royal Marines: amphibius divison of the United Kingdom's Royal Navy            Bill Scheppler

The Royal Marines: A Pictorial History 1664-1987               Peter C. Smith, Derek Oakley

Per Mare Per Terram:  History of the Royal Marines              Peter C. Smith

The Royal Marine: From Sea Soldiers to a Specila Force           Major General Julian Thompson

By Sea and Land The Story of the Royal Marines Commandos                        Robin Neillands

Royal Marines Commandos: The Inside Story of Britain's Most Potent Fighting Force       John Parker 

 "Hol az az uralkodó, aki megengedheti magának, hogy megvédje országa minden szegletét, hiszen ha 10000 katona ereszkedne alá a felhőkből, ha nem is mindehol , de számos helyen igen súlyos zavarokat tudnának okozni, mire a szükséges erőt, amivel vissza lehetne verni őket összpontositani lehetne ellenük." Benjamin Franklinnek tulajdonitott mondás                                                                                                                                     

 "Mi lenne a biztos védelem ha az ellenség az égből támadna? Egy sereggel szemben, ami képes lenne a felhőket szelni, sem falak, sem hegységek, sem tengerek nem jelentenének menedéket" Samuel Johnsonnak tulajdonitott irás      

 "Mondja fiam, maga szeret ugrani? "Tábornagy úrnak jelentem, nem!" "Fiam akkor mi a fészkes fenének jelentekezett a 101. hadosztályhoz!?" "Tábornagy úrnak jelentem, mert szeretek olyanok közt lenni, akik szeretnek ugrani!" Elképzelt beszélgetés egy ejtőernyős katona és General Maxwell Taylor között egy szemle során a 2. Világháború alatt   

A poszt során felhasznált források cim és szerző szerint;

Inside the Blue Berets: a combat history of Soviet and Russian airborne forces,1930 - 1995  Steven J. Zaloga 

The Paratroopers of the French Foreign Legion: from Vietnam to Bosnia Simpson, Howard R. 

Special operations: paratroopers             Nardo, Don 

MIlitary Elites         Beaumont, Rogers 

Alpha Bravo Delta Guide to American Airborne Forces            Smith, Thomas W 

Airborne Operations a German Appraisal CMH Pub 104-13 

Sky Warriors  German Paratroopers in Action 1939-1945 Christopher Ailsby 

Fallschirmjäger in Action     Uwe Feist

The Airborne Filed Artillery: From Inception to combat operations   LTC Robert M. Pierce 

Special Men: a LRP's Recollections      Dennis Foley 

Vietnam Voices Billing Gazett (video series) 

Roots of Russian Irregular Warfare    Maj. Paul Hargrove US Army

Marines and Helicopters 1946-1962        LTC Eugen W. Rawlins USMC 

Fighters        Len Deighton 

Aircraft of the Airborne Forces         Barry Gregory

Hazardous Duty          Maj.Gen. John K. Singlaub

About Face: The Odyssey of an American Warrior     Col. David Hackworth 

 A fenti források feldolgozása után ime egy kis áttekintés az ejtőernyős (légiszállitású) csapatok kezdeti szárnypróbálgatásairól a teljesség igénye nélkül. A katonai ejtőernyőzés Magyarországi vonatkozásairól a felderitokblogja.blog.hu-n lehet részletes információkhoz jutni, az ejtőernyőzés történelmi és technikai háttaréről az eje.hu-n ( amire a szerző azután talált rá az interneten, mire megirta ezt a posztot...) lehet jóval bővebben tájékozódni. 

 A világ különleges erőinek képességei között sok eltérés van, hiszen más és más feladatra vannak létrehozva, más a szerepük különböző országok védelmi doktrináiban és nem utolsó sorban más anyagi lehetőségek állnak rendelkezésükre.  Van viszont egy képesség,  aminek fenntartást, ha nem is mindegyik de a legtöbb, valamilyen formában "különlegesnek"  deklarált alakulat prioritásként kezel. Azt, hogy a teljes operativ feladatott ellátó állománynak képesnek kell, akár harci helyzetben is, a mozgó légijárműveket úgy elhagyni a felszerelésükkel együtt, hogy földetérés után, harcképességüket megőrizve  képesek legyenek haladéktalanul megkezdeni a feladat végrehajtást.  A modern légtér megfigyelését lehetővé tevő rendszerek, kiegészülve a modern légvédelmi eszközök elterjedésével nagyságrendekkel csökkentették az egykori (majdnem) mindenhatóságát a légiszállitásnak, de a  földrajzi akadályok, a mindenkori hadihelyzet, vagy a politikai viszonyok a légiszállitásra vannak a legkissebb hatással összehasonlitva a vizi- és szárazföldi szállitással.. A további érvek a jóval nagyobb sebesség, a nagyobb távolság, amik magukkal hozzák  a jóval rövidebb reakció időt és az ellenséges erők számára váratlan, meglepetésszerü manővereket.  A harcoló álománynak a műveleti területre levegőben való eljuttatásának a koncepciója sokat változott az évek alatt. Maga a repülő technika is drámaian változott a XX. században. Mára már szinte nyom nélkül eltüntek a világ fegyveres erőinek arzenáljaiból a léghajók, vitorlázó repülők. A forgoszárnyas és újabban a dönthető rotorú légijárművek is sok esetben megkérdöjelezik a "hagyományosnak"  tekinthető katonai ejtőernyőzés létjogosultságát. De! Még mindig van akkora potenciál az ejtőernyözés hadi alkalmazásában, amihez minden fegyveres erö, aki teheti körömszakadtáig ragszkodik. Persze ez egy ugyan olyan kiválló forrása lehet hosszú vitáknak mint a haditengereszétek ragaszkodása a merevszárnyú repülötechnika hordozására és üzemeltetésére alkalmas anyahajókhoz (ezzel is szeretném kifejezni Savanyú Jóská iránti nagyrabecsülésemet).  A merevszárnyú gépek által hordozott ejtőernyős desszantra hatványozottan igaz a kiválló taktikai és stratégiai mobilitás és a levegőben szállitható erők mérete, összetétele is jelentősen eltérhet a többi repülőeszköz által szállithatóéval.  Vagy az "egyéb"  előnyök,  csak gondoljunk bele (a még nemzetközi légtérből inditott) HAHO ugrások által teremtett, kémfilmeket idéző  lehetőségekbe .  Talán érthető miért is ragaszkodik még a XXI. században is minden, olyan fegyveres testület, ami megengedheti magának ezt a "luxust", ehez a képességhez. A  légiszállitás kétségtelen előnyei, a  kiadási oldalon sokszorosan felülmúlják a jóval  tradicionálisiabb, olcsóbb (és nem utolsó sorban sokkal, de sokkal veszélytelenebb..) vizi- és szárazföldi szállitásét. Már önmagában a légijárművek, kiépitett, komoly infrastruktúrát igényelnek. Nem beszélve az üzemeltető személyzet folyamatos gyakorlatban tartásáról. Másik fontos szempont, hogy nem elég egy ernyőt kötnünk a delikvensekre és kirugni őket a gépből, azzal a felkiáltással, hogy elöbb utóbb ugy is leérkezik, hiszen semmi nem maradt még fent az égben... Nem, a hiresztelések ellenére a világ fegyveres erői nem csak szadista, mások szenvedését kéjes vigyorral nézők gyülekezete, hanem feladatok végrehajtására optimalizált, költségvetésből fenntartott, a rájuk bizott technika és személyi álomány épségéért felelős, de a modern nyugati multinacionális vállalatoknál sokszor sokkal, de sokkal humánusabb szervezetek. A fő hangsúly mindig a feladat sikeres végrehajtáson van és az állományt nem reptetjük csak úgy drága repórák terhére. Az ejtőernyős ugrás kiemelten veszélyes tevékenység. Maga az ugrás csak része a csapatok és felszerelésük felvonulására a műveleti területükre. Tehát egy sikeres ugrással, még csak ott vagyunk, ahol a feladat végrehajtás elkezdődik.  Viszont egy sikertelen  ugrás esetén, amikor a felszerelés működésképtelenné válik, vagy eltünik, amikor az ugrást végrehajtó nem a kijelölt helyen ér földet, vagy legrosszabb esetben földetérés során szerzett sérülés miatt  részben vagy telyes mértékben harcképtelenné válik, akkor már löttek is a feladatnak és még nem volt ellenséges behatás..            El kell sajnos fogadni, hogy nem mindenki alkalmas ejtőernyősnek. A világ fegyveres erői  anyagi motivációval is segitik az arra érdemeseket és általános, hogy ejtőernyős kvalifikációt csak az arra önként jelentkezőknek adnak. Már önmagában a gép nyitott ajtajából való kilépés, ami szó szerint ellent mond az evolució álltal kifejlődött életösztönnek, olyan pszichés akadály, amit nem mindenki tud legyőzni.  A gép elhagyást követően haladéktalanul, fell kell venni a kiképzés során napokon át gyakorolt testartást. A leggondosabb előkészületek és egymást követő vég nélkül ismétlődő ellenőrzések ellenére előforduló vészhelyzetek kialakulását el kell kerülni, a még is kialakuló vészhelyzeteket fell kell ismerni és azonnal el kell kezdeni a begyakorolt módon az elháritásukat. Mindeközben, ha nem vagyunk egyedül, akkor a társainkra is figyelnünk kell, de a legfontosabb :az előre meghatározott területen kell földetérnün k. Ami, ha lehet mondani az eddigieknél is komplikáltabb, hiszen az ugrás  szintén nagyon veszélyes szakaszáról beszélhetünk.  Ismét fontos a napokon át gyakorolt testartás és mozdulatsorok kivitelezése. Ezen testtartások és mozdulatsorok komoly fizikai erőnlétet és rugalmas izmokat, izületeket követelnek meg. Alább néhány adat a 80'as években a US Army standard szolgálati ernyőjéről.  A gépből killépő ejtőernyős ha bekötött ugrást hajtott is végre körlbelül 100 métert zuhant, mielött megérezte a kinyiló ernyő rántását.  Teljesen nyitott ernyővel az ugró a saját és a nála lévő felszerelés tömegétől függően 20-27 km/h val közeledett a földhöz és a szél irányától és erejétől függően  11-22 km/h val haladt előre. Mindezt akár éjszaka, kivilágitatlanul.  Elmondható, hogy a gépelhagyástól az ernyő lecsatolásig és feltekeréséig percek telnek csak el és ez alatt a pár perc alatt kell az ugrónak a hetek alatt elsajátitott tudásanyagot sikeresen demonstrálnia. Az ejtőernyős ugrás helyes technikáját nem elég egyszer kitanulni, sikeres hadmüveleti helyzetben használható tudás szint fenntartásához azt évente többször kell gyakorolni.  A fentiek fényében érthető, már önmagában az ejtőernyős kvalifikáció megléte is micsoda big deal, ahogy a Hortobágyon mondanák egy csárdában.                                                                                                                           Az ejtőernyős, légiszállitású hadviselés koncepciója nem új. Egyesek tudni vélik, hogy Kinai akrobaták a XIV. században már ejtőernyőszerű felszerelásükkel szerepeltek légi mutatványokban. Pár száz évvel később egy Francia követ Sziámból is hasonló akrobatákról számolt be.   Az első ismert  vázlatrajzot, ami egy ejtőernyő koncepcióját ábrázolja Leonárdónak tulajdonitanak a XV. századból. Az első komolyabb tervezett légiszállitású manőver Napoleon nevéhez köthető. A kontinensről felbocsájtott és a szél segitségével a La Manche csatornát árrepülő 2500 hőlégballonnal, mindegyik fedélzetén 4 katonával,hajtották volna végre a támadást, amit egy hajókról végrehajtott partraszállásal kombináltak volna.  De a terv soha nem valósult meg.  A következő 100 évben a személyszállitó ballonok katonai alkalmazása bevett gyakorlattá vált. Egy légmenetsen záró textil ballont feltöltöttek meleg levegővel , vagy hidrogénnel és egy kosarat erősitettek hozzá. A szerkezet irányitására mondhatjuk nem nagyon volt lehetőség a balaszt ledobásával tudtak emelkedni a gáz kiengedésével tudtak sülyedni. A földről lehetett csak a ballonokat kötelek segitségével a megadott irányba állitani. A ballon tul nagy, lassu és sérülékeny volt az ellenséggel való közvetlen harcérintkezéshez, de megfelelt felderitésre csapatmozgások megfigyelésére. A megfigyeléseket a fedélzetén tartózkodó hiradó tiszt jelenthette, mikor földet ért vagy később akár élőben kábelen keresztül. Ezek a repülő szerkezetek annyira bizalomgerjesztők lehettek, hogy már a XVIII. században a  biztonságos elhagyásuk jelentette kihivásra válaszul is, fejleszthette ki a francia Luis-Sébastien Lenormand az ejtőernyőjét, amit sikereresen (sérülés mentesen földet ért ... )saját maga ki is próbált December 26-án, 1783-ban Montpellier-ben.   Később vásárokban, karneválokban mutatványosok a ballonokból hajtottak  végre ugrásokat kezdetleges ejtőernyőkkel. Mindeközben a levegőnél nehezebb motor hajtotta repülőgépek megszülettek. Az első repülőgépből végrehajtott ejtőernyős ugrás ideje és helye vitatott.                                                                              USA ahol minden, de tényleg minden - még a villanykapcsoló is - nagyobb.                                                              Egyesek szerint az első sikeres ugrás 1911 ben volt Californiában Venice Beach-nél egy civil Grant Morton, aki elöbb kidobta a  gépből a kupoláját és utánna hagyta el a gépet. Mások szerint US Army Capt. Albert Berrz 1912 St. Louis, Missouri mellett a Jefferson Laktanyánál . Az 1914 ben kitört Első Világ Háborúban hamarosan mind az Antant, mind a Központi hatalmak léghajósai kezdenek ejtőernyőt használni, hogy elhagyhassák a hidrogénnel töltött  ballonjaikat ellenséges támadás esetén. 1918-ra Német pilóták között már bevett gyakorlat volt a sérült gépeik ejtőernyővel való elhagyása. Természetesen az Antant hadvezetése szerint feletébb rossz ötlet lenne a piloták ernyőkkel való ellátása, hiszen akkor magára hagynák az esetleg még menthető gépet és különben is még megsérülnének gép elhagyása közben...  Vannak, akik tudni vélik,hogy a  Franciák, Olaszok, Oroszok már 1916 ban vetnek be kis létszámú felderitő és szabotázs csoportokat az ellenséges vonalak mögött. Gen. Mitchell október 17-én , 1918 ban bemutatja tervét az AEF (American Expeditionary Forces)  parancsnokának   Gen. Pershingnek. Az időközben maguknak hirnevet szerzett 1. Hadosztály ("Big Red One") 12 ezer gyalogosára ejtőernyőket kötnének és 1200 Handley-Page bombázóval ledobnák őket a Német kézen lévő Metz közelében mélyen a frontvonal mögött. Minden gép 10 embert és 2 géppuskát  szállitott volna a ledobási zónához. Útközben erős vadász kiséret fedezte volna a bombázókat, minden irányból és a földet érés után, mig sikeresen beásták volna magukat a kisérő vadászok még légitámogatást is nyujtottak volna. A Németek közt - a hátukban váratlanul megjelenő ejtőernyősők miatt- kitörő pánikot kihasználva  Pershing AEF je teljes fronton támadásba lendülhetnének. Valamikor 1919 tavaszára tartotta kivitelezhetőnek a műveletet Gen.Mitchel. Gen. Pershing -egy régi vágású lovas tisztként- kissé szkeptikus volt az ötlettel kapcsolatban de rábolintott  a tervre és Gen. Mitchel és törzse neki állt kidolgozni a részleteket. 1918 Novemberében véget ért a háború igy a grandiózus hadművelet elmaradt. Maga Gen. Mitchel is úgy nyilatkozott később a tervéről, "... nem tudott volna mindenki biztonságban földet érni...de potenciálisan lett volna 2400 géppuskájuk és ha csak a tiz százaléka lett volna bevethető az ellenség hátában akkor már sikerrel jártunk volna..." Az ejtőernyős tesztek folytatódtak a háború után. Április 28-án, 1919-ben McCook Repülőtéren Ohio-ban Leslie L Irvin -egy cirkuszi akrobata- végre hajtotta az első szabadeséssel járó ejtőernyős ugrást. Később, mikor az ugrásról faggatták azt válaszolta " minden rendben lett volna, ha velem levők nem úgy vislekednek, mintha ők lennének a leendő koporsó vivőim.." Gen. Mitchell nem adta fel az ejtőernyős hadviseléssel kapcsolatos ambicióit és 1928 tavaszán egy ejtőernyős  bemutató csoportot szervezett San Antonio, Texas melett. Április 29-én számos Amerikai és külföldi katonai megfigyelő jelenlétében egy rövid bemutatóra került sor. 6 ejtőernyős egy bombázóból kiugorva a földet érés után, az ejtőernyőiket lecsatolva felfejlődtek támadó formációba. A gépelhagyástól a formációba fejlődésig 3 perc telt el. A jelenlévő Amerikaiakat lenyűgözte a bemutató, de igazán komoly hatása az  Orosz és Német megfigyelőkre gyakoroltak.  A haderőnemek közti vetélkedés természetesen szinte azonnal elkezdődött különösen az Army-n belül. Mindenki magának akarta az ejtőernyőzésből és a vele járó pénzügyi keret tortájából a legnagyobb szeletet kihasitani. US Navy-nek, ami fentartott egy kis teszt alakulatot Lakehurst haditengerészeti légibázison New Jersey ben, nem volt valós igénye ejtőernyősökre. A 30'-as és korai 40'-es években az egész program célja szigorúan csak a haditengerészeti és tengerészgyalogos pilóták és légiszemélyzet számára való ejtőernyők kifejlesztése és tesztelése volt. A US Marines valóban érdeklődött a függőleges átkarolás koncepciója iránt és két tesztet is végre hajtanak 1927-ben és 1937-ben is , de a figyelmüket (és a szűkös költségvetésüket) főleg az amphibiusz műveletekre fókuszálják. Később a Világháborúban majd lesznek "Paramarines"-ek és még a vitorlázógéppekkel szállitott lövészek koncepciójába is belevágnak, hogy aztán annak rendje és módja szerint feloszlassák őket. Végül a gyalogsági lobbi megnyeri a vetélkedést és a Háború végére már számos aktiv ejtőernyős hadosztálya lesz hadrendben.                                        Szovjetunió ahol, minden medve kezében van  egy balalajka, minden nőnek jut egy férj és minden férfinak egy üveg vodka.                                                                                                                                                                          Az 1930-as évek elején a Vörös hadsereg az egyik leginnovativabb haderő volt a kortárs hadseregek között. Az 1917-es forradalmárok a Szovjetuniónak világ vezető szerepet álmodtak az ipar, a tudomány, a politikai és társadalmi berendezkedés terén egyaránt. A kor akkori slágere a repülés volt, amit a Szovjet vezetés mint a haladás szimbolumaként kezelt. A Szovjet repülőgép ipart kiemelten támogatták, aminek mértékéhez európában nem volt hasonló. Magát a repülést is a figyelem középpontjába helyezték repülönapokat atrtottak minden augusztusban Moszkvában és számos  vitorlázó repülő klubbokat hoztak létre. A Szovjetúnió minden területen a modernségre való törekedésének az egyik hozadéka volt a vörös ejtőernyős erők létrehozása. Nem úgy mint a kortárs Nyugati haderők, mint a Brit és a Francia, ahol a Nagy Háború utáni komoly állam adósság, majd a  gazdasági válság miatt is komolyan vissza nyesték a védelmi büdzsét pluszban az amúgy is konzervativ ( finoman szolva ixxxta, sxxxxxxxk, ticket punchers ..) vezetés dominált. A Szovjet hadvezetés minden újdonságra l,egyen az technológia vagy harceljárás, taktika stb nyitott volt és mint a jövő haderejeként tekintettek magukra egyenesen egy H.G. Wells regényből. A légiszállitású erők ötlete két külön forrásból fakadt. Egyrészről légierős  és szárazföldi tisztektől, akik ilyen vagy olyan formában kisérleteztek az ejtőernyőkkel és a teoretikusoktól, akik  egy új stilusú hadviselést kreálva akarták megkaparintani a Vörös hadseregnek a vezető szerepet, a korszak "cuting edge technology" jával. 1927-ben a Szovjet kormány vásárolt néhány száz Irvin ernyőt a USA-böl. Darabját $600-ért, ami akkor igen csak sok pénz volt, pláne egy országnak, ami folyamatosan hijján volt a kemény valutának. Számos nem hivatalos vizitet tesznek a tengeren túlon csak, hogy tanulmányozhassák ezt az izgalmas új technológiát. Az ameriaki ernyőket előszőr hagyományos szerepben, a légijárművek bajba jutott személyzetének a mentésére használták. Mivel a Szovjetunió anyagi lehetőségei nem tették lehetővé amerikai ernyők tömeges beszerzését,1929 ben a légierő tudományos kutató intézete elinditott egy programot  az Ameriaki stilusú ernyők Oroszországi gyártásának céljával. Egy kis gyártóüzemet állatanak fel és vezetőjét elküldik a US-be, hogy tudjon meg többet az ipari háttérről. 1930 Áprilisában az első kis széria gyártás meg is kezdődik. PL-1 a pilótáknak és a PN-1 a navigátoroknak. Mind a két változat az Irvin rendszeren alapult. Hamarosan létrehoznak egy tervező irodát, ami  hadi felhasználású ejtőernyőkre specializálódot és 1931-ben az első sorozaban gyártott ejtőernyösöknek szánt ejtőernyő a PD-1 is megszületik. 1929-ben Tuhacsevszkij a Leningrádi Katonai Körzet parancsnokaként bedványában egy légi motorzált hadosztály felállitásáról ir, ami az ellenséges vonalak mögött landolhatna. A légiszálitási alakulatoknak szánt szerepkör koncepciója nem új az Orosz hadművészetben. Tökéletesen egybe vág a Nagy Péteri "repülő hadoszlopok" koncepciójával, vagy a későbbi a XIX. században Közép Ázsia "pacifikálása" során allkalmazott erőkkel, nem beszélve a polgárháborúról 1917 és 1921 között.  1930   Auguszturs 2-án  Voronyezs térségében  hajtják végre az első gyakorlati tesztet egy tucat ejtőernyőssel. Még abban az évben, szeptemberben egy újabb gyakorlaton immáron rendes feladattal bizonyitják az ejtőernyős koncepció életképességét ugyanott. Egy 11 fős rohamcsapat az "ellenséges" parancsnokságról szerez meg fontos iratokat. A gyakorlatok sikeres végrehajtását a katonai körzet parancsnoka jelenti  a vezérkarnak. Ezek után engedélyezik Tuhacsevszkijnek az első ejtőernyős alakulat felállitását PDO néven. A 164 fős állományt motorbiciklikkel, könnyű teher autókkal és még két T-27 tankettával, három páncél autóval és két hátrasiklásnélküli  löveggel is ellátják. Tuhacsevszkij nem nagyon hihetett a könnyű gyalogság életképességében korának harcmezőin . Az ejtőernyősök elfoglaltak volna egy ellenséges repülőteret vagy egy szállitógépek landolására alkalmas nyilt mezőt. A leszállópálya elfoglalása és biztositása után a repülőgépekkel landolt volna a  nehézfegyverzett a PDO fő erőivel.  A kombinált légiszállitású motorizált erőket  előszőr az 1931-es őszi hadgyakorlaton mutatták be a Leningrádi Katonai Körzetben. A Vörös Légierő közel sem lelkesedett ennyire az ejtőernyős koncepcióért.  A rendelkezésre álló kevés nehézbombázójuk veszélyeztetése a nem kicsit rizikósnak mondható ismeretlen terepen való leszállásokkal  nem aratott nagy sikert. 1932-ben el is kezdenek alternativákat kidolgozni, mint a teher ernyők  kialakitását és a nehéz szállitmányok külső konténerekben, függesztmények formájában való szállitását. Valamint a nehéz vitorlázógépek használatának gondolata is sorra fog kerülni. A vitorlázórepülők olcsó alternativát jelentettek minden téren. Nem a kevés és drága bombázó gépek épsége forgott veszélyben a rögtönzött leszállómezőkön való landoláskor. Az épitésükhöz szükséges vászon és  fa is jóval olcsóbb volt, mint a selyemből vartejtőernyők és akár sima lövészeket is lehetett velük célba juttatni nem csak drágán képezhető  ejtőernyősöket. Egy TB-1 bombázó 15 ejtőernyőst tudott szállitani de elhúzott egy vitorlázó repülöt a fedélzetén akár 50 lövésszel.  1933-ban dandár szintre növelik a Leningrádi Katonai körzet ejtőernyős különitményét. A légiszállitási kapacitását is jelentősen megnövelik 2 századnyi TB-3 nehézbombázóval. Még abban az évben megszületik a terv további 29 különleges légiszállitású zászlóalj felállitásáról. Ezt a hozzávetőleg 8000 főt  a meglévő lövészhadtestekhez csatolnák Szovjetunió szerte.  De ezek a csapatok elsődlegesen szállitó repülőkkel vagy vitorlázó repülögépekkel lettek volna célba juttatva. Ilyen nagy létszámbú "valódi" ejtőernyős csapatok  hadrendbe állitása akkor még sem a  rendlekezésre  álló ejtőernyők száma miatt , sem az ilyen nagy volumenő kiképzéshez szükséges források hiánya miatt nem volt lehetséges. A nehézségek ellenére sorra hoznak létre ejtőernyős szakaszokat, századokat.  Ezen alakulatok legénységi állományát főleg  az  ejtőernyős képesitésitésüket még civilként a "Szovjet  MHSZ"-nél megszerzők jelentik. Egészen 1935-ig néhány kissebb bemutatót kivéve a Szovjetek titokban tartják rohamosan növekvő légiszállitású alakulataikat. 1935-ben elérkezettnek látják az időt, hogy a külföldi katonai attasék elött demonstrálják a Vörös hadsereg világon egyedülálló képességét egy a Kijevi Katonai Körzetben végrehajtott hadgyakorlat során.  A körzet légiszállitású alakulatát időközben ezred méretűre növelik és két hagyományos lövész ezred is elsajátitja az akkori  "légimozgékonyságnak" és részben a "légirohamnak" megfelelő taktikát. Sokak szerint ez a '35-ös gyakorlat tekinthető a modern ejtőernyős fegyvernem megszületésének.  A nagyszabású hadmüveletben előszőr ejtőernyősök biztositanak egy leszálló pályát, majd azt követően a főerökkel landolnak a gépek fedélzetükön a támogató fegyverzettel. Kevesebb mint 2 óra alatt 2500 katona vonul fel tüzérséggel, jármüvekkel. A külföldi megfigyelőket ámulatba ejtette a gyakorlat mérete. A Franciák véleménye a látottak alapján  " Nyugat Európa messze le van maradva" volt. Az Olaszokat ( akik már javában folytaták ezirányú kisérletezéseiket, nekik tulajdonitják az első "tömeges" ejtőernyős ugrást is, amire 1927 November 6-án került sor Millánó közelében) képviselő is úgy nyilatkozott " ejtőernyősök bevetésének ez a módja szó szerint lenyűgöző".  Hogy mennyire meggyöző lehetett ez a bemutató  az is bizonyitja, hogy intenziv tárgyalások után Francia katonák egy kis csoportja 1935-ben lehetőséget kap, hogy behatóbban tanulmányozhassák a Szovjetunió légiszáliitású erőinek felépitését és harceljárásait. A csoport vezetője Fred Geille százados, az I. Világháborús veterán gyalogsági tiszt és katonai pilóta, megszerzi a Szovjet Ejtőernyős Kiképző Képesitést is. A csoport 1936-ban vissza tér Franciaországba és Avignon közelében felállitják 1937-re  az első század erejű ejtőernyős alakulatot. Az Olaszokra is inspirálólag hathatótt a bemutató mert 1938-ra már megalapitják a saját ejtőernyős iskolájukat Tripolinál, Libiában és egy évvel később Tarquinianál, Olaszországban és felállitásra kerülnek az első katonai ejtőernyős csapataik.   A legnagyobb hatást a Német csoportra fejthette ki a bemutanó, akik közt ott volt az az I. Világháborús pilóta Kurt Student ezredes, aki felismerve a potenciált az ejtőernyős és vitorlázó repülővel szállitót erőkben megszervezi a II. Világháború kitöréséig  azidőtájt, a Szovjetek után, a világ második legnagyobb légiszállitású erejét, ami egy  hadosztályt fog kitenni. Talán az egyetlen fanyalgó a megfigyelők közt a Brit Wavel vezérőrnagy volt, akinek kétségei voltak az ejtőernyős fegyvernem hatékonyságával kapcsolatban. Talán ezért is és mivel a védelmi kiadások jó részét elvitte a Királyi Haditengerészet és a Légierő a Brit Hadsereg nem engedhette meg magának ezeket a költséges "hóbortokat". Egészen 1940-ig nem is hoznak létre jelentős ejtőernyős erőket Nagy Britaniában. A  Kijevi gyakorlat bebetonozta a légiszállitású erőket a Szovjet  katonai doktrinába, ahogy az alkalmazásukat is kidolgozzák 1936-ra. 1935-ben egy teljes lövész hadosztályt átszállitanak levegőben a Moszkvai Katonai Körzetből Vlagyivosztokba. Ezzel is demonstrálva Vörös hadsereg képességét, hogy szükség esetén képesek rövid időn belül nagy erőket öszpontositani a térségben Japánnal szemben. Még számos sikeresen végrehajtott nagy létszámú hadgyakorlatra fog sor kerülni a Világháborúig, ezek a sikerek el tudják fedni a Szovjet légiszállitású erök legnagyobb gyengeségét a hiányzó légiszálitási kapacitást. Maguk a TB-3 as bombázok kialakitásuknál fogva sem voltak ideálisak a feladatra. Az ugrók számára a gépehagyás  felért egy akrobata mutatvánnyal. Ilyen szerepkörben való használatukra is csak azért került sor mert jobb hiján nem volt más.  A Szovjet civil repülés igencsak gyerek cipöben járt és a légi utasszállitást igénybe vevők száma alacsony volt, gyakorlatilag az idő tájt luxusnak lehetett tekinteni. A polgári repülés anyagi forrásai igen szűkösek voltak, továbbá nem sokat javitott a helyzeten Sztálin tartózkodása a repüléstől. Igy nem állt rendelkezésre az a szállitási kapacitás, amit Luftahansa megléte jelentett a Falschirmjagereknek később. Talán még fontosabb, hogy lesz saját dedikált szállitó gépük a JU-52 személyében. A Szovjet ejtőernyősöknek egészen a Li-2 1941-ben meginduló licence gyártásáig kell várniuk egy dedikált szállitógépre. Szintén komoly elmaradások voltak a szükséges szállitó vitorlázó gépek terén. A fő tervező irodák számára, mint a Tupoljev vagy a Polikarpov csak sokadrangu prioritás volt ezen eszközök tervezése és gyártása. A deszantos erők parancsnokai ugyan tudatában lehettek a szükséges szállitási kapacitás hiányának, de remélték a Vörös légierővel való együtmüködéssel a következő pár évben úrrá lesznek a problémán. Aztán jöttek a Nagy Tisztogatások és ugyan nem állt meg az immáron VDV-nek hivott fegyvernem fejlődése de alaposan vissza esett az ütem. Maga a hadsereg is lovassági tisztek irányitása alá került, akik enyhén szólva sem voltak az új technikai vivmányok rajongói. Magát az ejtőernyőket fejlesztő irodát is elérte a tisztogatás de egy másik csapat folytatta az ernyők fejlesztését. A korai ernyők lapos, kör alakú ernyők voltak, amik lassú gépeből (mint a TB-3) használhatónak bizonyultak de a nyitásuk nagy rántással járt.  Ezt kiküszöbölendő az ugrók két ernyőt használtak.  Az első bekötött ernyőként még a gépelhagyás  után kinyilt a másikat viszont már az ugró hozta működésbe a talajhoz közel. Különösen, nagy magasságból végrehajtott ugrások esetén volt fontos begyakorolni a megfelelő pillanatot a hasi ernyő nyitásához. 1941-ben kezdték el rendszeresiteni Lobanov ezredes PD-41 négyzet ernyőjét. Ez, mivel lassabban nyilt, jóval kissebb rántással járt a nyitása, ereszkedés során nagyobb stabilitást biztositott, mint a kör ernyők és ugyan limitált mértékben , de némileg irányitható is volt. Továbbá olcsóbb volt a gyártása is. Mint minden, ez sem volt tökéletes, a lassabb nyitás miatt magasabbról kellett vele ugrani, gyakran voltak vele gondok nyitáskor és nem utolsó sorban hajlamos volt oldal irányú siklásra 1-2 métert megtéve másodpercenként, ami okozhatott kellemetlenségeket tömeges ugrásoknál. A VDV ugyan elveszitette a háború kitörésére a kiemelt szerepét de még mindig igen komoly erőt képviselt. A VDV első valós harci alkalmazására 1939-ben Halhin Gol-nál kerül sor, ahol a szükséges légiszállitás hiánya miatt mint könnyű gyalogságként vetik be őket. Látni fogjuk, hogy bizony ez gyakran elő fog fordulni még számos más ország ejtőernyős alakulatával a történelemben. További érdekes adalék, hogy bár a szovjetek elsőnek ismerik fel a vitorlázó repülők szükségességét és a doktrinájuk szerves része lesz még is ők lesznek a II. Világháborúban az egyetlen olyan nagyobb hadviselő fél, akinek nem fog rendelkezésre állni érdemben bevethető vitorlázórepülőkből álló flotta.   

  A versailes béke diktátumot követően hivatalosan Németország nem rendelkezhet légierővel. Hogy még se maradjanak le a többi ország mögött, titokban, konspirativ módon  polgári repülésnek álcáva tartották fent ezt a haderőnemet. 1923-ban titkos tárgyalásokat kezdtek a Szovjetekkel és az  1925-ben kötött szerződés értelmében a Lipezki repülőtér a Németek rendelkezésére állt kiképzési célokra. 1926-ban a javában tartó vadászpilóta képzés melett megkezdék a megfigyelők képzését is.  Ugyan itt rendelkezésükre állt a szükséges diszkréció a számukra a békediktátum alapján tiltott repülőtechnika tesztelésére harceljárások, kidolgozására.  1925 és 1933 között hozzávetőleg 120 Német pilóta tanulta meg mesterségének fogásait a Szovejtunióban. Ők aztán a Lufhansánál folytatták karierjüket, ahol szintén állományban voltak a legjobb Első Világháborús veterán pilóták is. Az 1933-as  politikai fordulat után létre jön a Deutscher Luftsport Verband, hogy tovább növelje az érdeklődést a repülés iránt. A tagok, akiknek a többségének ilyen vagy olyan módon már volt valamilyen kötődése fegyveres testületekhez,  saját egyenruhát és rangejzéseket kapnak.  Az akkor még papiron civil  szervezet tagjai, hőlégballonozással, vitorlázó repüléssel és ejtőernyőzéssel töltik idejüket. Ugyan ez a szervezet veszi át a Lipezki létesitmény szerepét és immáron már Német földön képzik ki a leendő pilótákat. A nemzetközi helyzet fokozatos alakulása 1935 február 26-án teszi lehetővé a Luftwaffe hivatalos megalapitását.  A DLV-t feloszlatják és létrehozzák az NSFK-t gyakorlatilag a Párt közvelten irányitása alá kerülnek az ország civil repülőklubjai és az NSFK és a Luftwaffe egymást kiegészitve közösen kezdik meg dinamikus fejlődésüket. A még abban az évben látszólag a semmibőll felálló Luftwaffe és a Spanyol Polgérháború soráni aktiv részvétel is hozzájárul a rendszer nemzetközi tekintéjéhez. A Német katonai gondolkozásban nagy hagyománya volt az "elitnek" nevezhető alakulatoknak, mint a Vadász és Gránátos egységek. Az Első Világháborúban is egy rövid közjáték után újra gyakran találjuk majd ezeket akkor már, mint  roham csapatokként a harcok sűrűjében.  Természetesnek vehető tehát, hogy szinte elsők közt fognak a Németek is komolyan foglalkozni, amint lehetőségük nyilik rá,  ezzel a fegyvernemmel. Különösen nagy löketet fog adni a folyamatnak az ominózus Kijevi bemutatón látottak.  1933-ban, az akkori Porosz belügyminiszter, ő lesz a későbbi  főparancsnoka a Luftwaffenek és  "a német vasutak minisztere" is egyben, utasitásba adja egy speciális rendőri különitmény felállitását, aminek a hűsége megkérdőlyelezhetetlen a Pártvezetőkhöz és képes minden az NSDAP-ra veszélyt jelentő belső ellenállás leküzdésére. A zászlóalj erejű egység nem titkoltan azt a célt is szolgálta,ha a "nemzetközi helyzet fokozódna"  a Porosz rendőri erők egyenértékűek legyenek a Birodalmi véderő csapataival egy esetleges külső ellenséggel való harc során. 1935-ben az időközben ezreddé nőt alakulat fokozatosan át kerül a Luftwaffe kötelékébe, hogy a leendő magja legyen a Német ejtőernyős fegyvernemnek. Az ezred, egyben propagandisztikus célokat is szolgált és Birodalom szerte tartott felvonulásokat, bemutatókat. Mintegy példát mutatva, hogy is kéne kinéznie egy igazi Birodalmi alakulatnak. A német ejtőernyős fegyvernem megalakulásának hivatalos dátuma Milchnek (aki akkor a  Luftwaffe főfelüegyelőj volt) az 1936 január 29-én kelt napi parancsához köthető.  1936-ban a Wehrmacht is megalapitotta a saját  Schwere-Falschirm-Infanterie-Kompanieját és az 1937-es Mecklenburgi hadgyakorlaton tartott bemutatójuk további lökést ad a német ejtőernyős fegyvernemnek.1938-ban már zászlóalj méretú erőt,már tűztámogató feladatokkal is felruházzák (akna vetők, nehézgéppuskák), aztán a Luftwaffe főparancsnoka 1939 január 1-vel be is olvasztja az egységet a Luftwaffebe. Ez idő tájt az ejtőernyősök alkalmazásáról megoszlottaka vélemények. A Luftwaffe inkább az ellenséges vonalak mögött kis létszámó szabotőr csoportok alkamazását tartotta a fő feladatnak, mig a Wehrmacht közel konvencionális formában tervezte a bevetésüket. 1938-ban aztán tovább duzzad az ejtőernyősök létszáma és megkezdik  a Luftwaffe 7. ejtőernyős hadosztályának a felállitását  Kurt Student vezérőrnagy parancsoksága alatt. Student egyszerre volt gyalogsági tiszt és vadászpilóta valamint azon ritka kivetelek közé tartozott, aki nem csak a Párt, de a beosztottjai bizalmát is élvezte egyszerre. Továbbá nem állt tőle távol a Wehrmacht álláspontja az ejtőernyősök bevetésével kapcsolatban. De továbbra sem volt teljes mértékű az egyetértés a Luftwaffe és a Wehrmacht teoretikusai közöt és (talán ezért is) a 22. gyalogos hadosztályt  átformálják "airlanding" (magyarul talán a "légimozgékonyságú " vagy "Légi roham"kifejezés lenne a helytálló) hadosztályá. Kicsit talán érdemes kifejteni mit is tudott ez a 22. Hadosztály és hogyan is értkelték utólag 1951-ben a németek. Az eredeti terv, ami alapján egy Wehrmacht hadosztályt erre a feladatra kiképzetek és felszereltek már a háború elején feladásra került. A 22. Hadosztály, amit még békeidőben erre a feladtakörre kiválasztottak csak egyszer a Hollandiai hadijárat során alkalmazták ebben a szerepkörben. Kiderült a megkettőzött felszerelésük  - egy a légihadműveletekhez és egy a hagyományos szárazföldi bevetésekhez- önmagában nagy hátrányt jelent, de tekintettel a "különleges" státusukra korlátozott volt a lehetősége a földi harcokban való hagyományos alkalmazásuknak is. Amikor a Krétai hadműveletnél végre sor kerülhetett volna az eredeti koncepciónak megfelelő alkalmazásukra kiderült nem volt elég az idő a felvonulásukra a hadművelet megkezdéséig. Ugyan akkor, már a Norvégiai hadijárat során a hegyi csapatok, minden jelentősebb előkészület nélkül Narviknál bevethetők voltak és 1941-ben is rövid felkészülési idő után az 5. Hegyi hadosztály is sikereresen vett részt a légiszállitású  hadműveletben. Ezen tapasztalatok alapján a Wehrmacht egységek légiszállitású müveletekhez való különleges felszereléssel való ellátása elvetésre került. Az OKH új megközelétese miszerint az összes alakulatot alkalmassá kell tenni légiszállitású hadműveletekben való részvételre soha nem lett kipróbálva a gyakorlatban. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a hegyicsapatokat az általuk használt haditechnika, a kiképzés amiben részesülnek és az általuk használt harceljárások különösen alkalmassá teszi őket ilyen tipusú hadműveletekben való részvételre. A jövőben mindeképp meg kell találni a módját, hogy ne csak gyalogos és hegyi csapatok de páncélos és gépesitett csapatok is alkalmasak legyenek légiszállitású hadműveletekben való részvételre. Most pedig térjünk vissza a '30-as évekbe.   A Luftwaffe továbbra is a kommandó stilusú bevetéseket preferálja és nagy hangsúlyt fektetnek az utász feladatok, különösen a  robbantással járó képzettségek gyakorlására. A két ejtőernyős alakulat összeolvadásával mint látjuk nem dölt el automatikusan a nagy kérdés, hogy is kéne bevetni az ejtőernyősöket? 1938-ban a Főparancsnokság direktivája KÉT Fő feladatot szabott meg az ejtőernyős fegyvernemnek.  Az Első feladat a mélységben, nagy létszámmal végre hajtott "légiroham" az aktuális hadi helyzet fügvényében szorosan illeszkedve a szárazföldi erők terveibe. DE! Mind a tervezés, felkészülés, a kivitelezés és a szükséges utánpótlás biztositása a Luftwaffe hatáskörébe tartozik, a szárazföldi erők csak, miután elérik az ejtőernyősöket veszik át a parancsnokságot és irányitást a harcoló ejtőernyős csapatok felett. Másodsorban kommandó stilusó támadások olyan célpontok támadásakor, amiknek a leküzdése a Luftwaffe feladata lenne, de  azok megsemmisitése, ártalmatlanitása nem lehetséges légibombázással.  Annak ellenére, hogy komoly erőfeszitések történtek a Német légiszállitású alakulatok hadrafoghatóságának a megteremtése érdekében, sem a 7. Ejtőernyős sem a 22. "Légimozgékonyságú" hadosztály nem volt teljesen feltöltve a Háború kitörésekor. 1939 végére a légiszállitású erők saját szállitó kapacitás 5000 fő egyidejű mozgatására volt elégséges, ami ráadásul dedikált szállitógépeket jelentett és nem befolyásolta a Luftwaffe csapásmérő képességét. Következzen pár gondolat a Német ejtőernyős csapatok felkészüléséről, a felszerelésükről és az alkalmazott harceljárásokról. Maga a kiválasztás és a kiképzés nagyon szigorú volt, egészen a háború végéig csak önkéntesek csatlakozhattak. A kiválasztás során, hogy kiszűrjék azokat, akik esetleg féltek a magasságtól, a jelentekzőknek 15 méter magasból kellett vizbe ugraniuk, valamint egy próba repülés során ellenőrizték nincs-e bármi hajlamuk rosszullétre a repüléstől és csak relativ kis testsúlyuk (85kg) lehetett.  Vizsgálták még a jelentkezők bátorságát, kezdeményező készségét és intelligenciáját. A kiképzés nyolc hetet vett igénybe és hat ugrást kellett teljesiteni a lecsapó sast ábrázoló kitüző viselésére feljogositó kvalifikáció megszerzéséhez. Csak 1942-től kezdik általánosan gyakorolni az éjszakai ugrást és csak 1943-tól lesz követelmény, hogy a képesités megszerzéséhez szükséges hat ugrásból egy éjszakai legyen. A kiképzés során a növendékek a megfelelő földre érkezést, gépelhagyást és az ejtőernyő hajtogatását is elsajátitották. Freiherr von der Heydte ezredes szerint a német ejtőernyő nem felelt meg a katonai alkalmazás követelményeinek, szerinte szeles időben nagyon komoly himbálózásba kezdett és túl sok időt vett igénybe az ernyő lecsatolása a földetérés után. A tervezésnél túlzásba vitték a biztonságra való törekvést és kevés figyelmet szenteltek a harchelyzetben való alkalmazhatóságának. Több áldozatot követelt, hogy az ellenséges tűzben lecsatolják, mint ha véletlenül a levegőben lecsatolódott volna az ernyő. Von der Heydte ezredes 1944-ben az Ardeneki hadműveletben csak egy zsákmányolt Orosz ernyővel volt képes részt venni, mert a begipszelt kezével az erős szélben a Német ernyővel nem lett volna képes sértetlenül földet érni. Szerinte az ejtőernyő hajtogatásnak is túl sok idő volt szentelve, ami értékes időt vett el a kiképzésből és a hadműveletekre való felkészülésből. Az ezredében kisérleti jeleggel felállitott egy erre szakosodott szakaszt, ami utánna az egész ezrednek hajtogatta az ernyőket. Továbbá komoly hiányosságok voltak az ugratók személyét illetően. Az ugratóknak nagyon komoly ismeretekkel kellett volna rendelkezniük. Egyszerre kellet volna kiválló bombázó tiszteknek és megfigyelőnek lenniük (az utóbbi beosztásban szolgáló személy ha a blog iró jól emlékszik a Luftwaffenál egyben a gépparancsnok is volt). De az ugratók nem a repülőszemélyzetből hanem az ejtőernyős csapatoktól kerültek ki  és szinte csak olyanokból, akik valamilyen oknál fogva nem ugorhattak többé ejtőernyővel. Főleg azok hozzáállásával, motivációjával volt gond, akik nem sérülésükből kifolyólag, hanem egyéb más ok, vagy a parancsnokuk döntése miatt, lettek alkalmatlanok ejtőernyősnek. A Luftwaffe volt a felelős a kiképzésükért de a legjobb kiképzőkre máshol nagyobb igény volt. Ráadásként a motiválatlan, rosszul képzett ugratók a csapatszállitó repülőcsoportokba voltak beosztva, ahol mivel más feladatuk nem volt, gyakorlat hiányában azt a keveset is elfelejtették, amit tudtak, majd váratlanul egy hadműveletben kellett számot adniuk felkészültségükről immáron éles helyzetben.  Az ejtőernyősöket szállitó gépek pilótái sem voltak mindig felkészitve az ejtőernyősök ledobásával járó bevetések sikeres végrehajtásához. A háború elején az önvédelmi pisztolyaikon kivűl (amit ugráskor is magukon viseltek)        minden más hadianyagot ejtőkonténerekkel dobták le az ejtőernyősöknek. Ezzel a gyakorlattal a Krétai invázió után felhagynak. A posta galambok és futárfeladatra használt kutyákkal nagyon jó tapasztalatokat szereztek. A kutyák általában szivesen ugrottak és baleset nélkül értek földet. Éjszakai ugrások idején a katonák az egymás közti kapcsolatfelvételhez madárhangokat, béka kuruttyolást hallatak. Rádiókat, amik megegyeztek a Wehrmachtnál rendszerben levőkkel, csak századok közti vagy század és zászlóalj közti kommunikáció során használtak. Szóba kerül majd más rádiók használata is, de azok a háború végéig nem fognak nagyobb mennyiségben az ejtőernyős csapatokhoz kerülni. Komoly reményeket fűztek a vitorlázó repülőgépekhez, amiknek nagy előnye volt, hogy a földet érés során a velük szállitott csapatok nem szórodtak szét és jóval hamarabb képesek voltak felfejlődni szemben az ejtőernyősökkel. A kezdetti időkben további előny volt, hogy már a leszálláskor rendelkezésükre állt azonnal a hadifelszerelésük. A hagyományos siklásból való leszállás melett a meredek szögben (70- 80 fokos) "zuhanó" repüléssel történő megközelitést követő leszállást is kidolgozták. Ugyan azokat a vitorlázóhépeket használták volna mind a két célra, csak a "zuhanókat" fékernyőkkel is felszerelték és sokukat ellátak fékezőrakétákkal, fékező kampókkal. A 4000  méterről inditott "zuhanást", ami során a repülő 200km/h -ra gyorsult fel, 240 méteres magasságabn kellett megszakitani. Ezzel a, minden bizonnyal nagy gyakorlatot igénylő manöverrel, igen pontos landolást lehetett elérni és nagyban javulhattak a túlélési esélyek az ellenséges légvédelem aktiv ellentevékenyse során. A leszálláshoz szükséges hoszt is drámaian lehett csökkenteni vele, a gyakorlatok során 30 méteren belül is meg tudtták állitani a földre érkező vitorlázókat. A háború végére a Németek 3 formályát különbözteték meg a cél terület elleni támadásnak. Ugrás vagy landolás magán a célterületen, Ugrás vagy landolás a célterület közelében és ugrás vagy landolás távol a célterülettől.Az elsőt főleg kis kiterjedésű és szárazföldi támadás ellen megerőditett célok ellen találták célravezetőnek. Erre a feladatra a csapatszállitó vitorlázókat tartották a legmegfelelőbnek. A célterület közelében való landolást hidak, repülőterek elfoglalására tartották alkalmasnak, ahol gyakorlatilag harang alakzatban földetérő támadók bekeritik a célterületet. A célponttól távol való földetérést csak olyan esetben tartották célravezetőnek, ahol maga a célpont jól védett és vagy nagykiterjedésű volt és csak lassú, szisztematikus gyalogsági támadás során volt leküzdhető. Ilyen esetben a támadást egyirányból, keskeny fronton, koncentrált erőkkel kellett végrehajtani. A tapasztalataik alapján az ejtőernyős dobásnak két metódusát különböztették meg. Az első az egész egység egy helyen való földetérését, a második a teljes alakulat egy időben való földet érését jelentette. Az elsőre a célterülettől távól fekvő ledobási zóna során került sor elsősorban éjszaka vagy erdős területen, alacsony láthatósági viszonyok mellett. Ilyenkor egy ledobási zónát használtak, amit szállitógépek hosszan elnyúló keskeny formációban közelitettek meg. Egy 600 fős zászlóalj számára egy hozzávetőleg 800 méteres zónában való  landolás fél órát vett igénybe. A második metódus során több kissebb ledobási zónát használtak a célterület közelében, amiket a szállitógépek széles kötelékekben közelitettek meg és az ejtőernyősök ugrását igyekeztek szó szerint szimultán végrehajtani. Maguk a ledobási zónák egymáshoz képest közel kerültek kijelőlésre. Összeségében egy közel 1800 méteres körben földet érő 600 fős zászlóalj ledobása 15 percet vett igénybe. Ezt a metódust a célterület közelében és vagy olyan ledobási zóna használatakor tartották megfelelőnek, amikor a terepviszonyok kevés fedezéket biztositottak. Általános szabálynak tekintették, hogy minnél nagyobb volt a ledobási zóna annál rövidebb idő alatt kellett magát az ugrást végrehajtani, ellenkező esetben drámaian megnövekszik a esélye az ejtőernyősök ellenséges erők általi felszámolásának. "Mosolygós Albert" kiegészetéséből is érdemes lehet néhány kiragadott mondatot elolvasni " A légitámadások ellen erősen védett  cékpontokon való közvetlen landolásra kizárólag teljes meglepetés esetén van csak lehetőség. Igaz, hogy a fegyverek hatékonysága a levegőben lévő ejtőernyősökkel szemben általában túl van becsülve. Ugyanakor  minden landolásnak megvan a maga hátránya, ami ellenséges tűz alatt végrehajtott ugrás során tovább növekszik és közvetlenül  a földet érést követően kibontakozó harci cselekmények során katasztrófához vezethet. A célkörzet közelében való landolás ugyanakkor előzetes tervezést igényel és nem jár együtt a célon való landolás hátrányaival. Erős légvédelem esetén a feladat kis veszteséggel való végrehajtása általában csak teljes meglepetés esetén lehetséges. A megközelités során hangtalan vitorlázórepülők felül múlják az ejtőernyősöket.  Nagyszabású hadműveletek esetén fontos szabály a célterülettől valamenyire távolabb való földet érés. Nem szabad figyelmen kivűl hagyni az előnyeit a veszélyzónán kövül való földetérésnek, csapatok gyülekezésének és soraik rendezésének! A meglepetés tényezőjével továbbra is számolni kell figyelembe véve kissebb nagyobb mértékben a napszakok, időjárási tényezők és a terepadotságok sajátosságait. A közvetlenül a célponton és a célpont közelében való landolás kombinálása taktikai okok vagy az ellenség megtévesztése miatt szükséges lehet, felaprózva annak tűzerejéne a koncentrációját. Ugyanez a hatás elérhető a célpontól távolabb végrehajtott diverizáns művelettel is " A Német ejtőernyősök első valódi harci alkamazására a Dánia és Norvégia elleni invázió alatt került sor, de a későbbi Hollandia és Belgium elleni támadásukkal robbannak be a köztudaba, amire már az USA-ban is felkapják a fejüket.  A Norvégiai hadijáratról és annak hátteréröl sok érdekeset tudhatunk meg a htenger.blog.hu-n de egy Tik nevű Britt Youtuber is megemliti egyik videó bejegyzésében a csatornáján. A Sitzkriegről (és sok minden másról)  a History Hustle youtube csatornán látottak pedig a nyugalom megzavarására alkalmas információkat tartalmaznak és csak erős idegzetűeknek ajánlott megtekintésük.  Még a végén túl sok kényelmetlen kérdése támad a nézőnek... A korszak Magyar vonatkozású eseményeiről pedig a felderitok.blog.hu-n olvashatunk (több mint hiánypótló) irásokat.    Lássuk, hogy is nyilatkozik Student erről a törénelminek tartott támadásról ." Az Albert Csatorna elleni vállalkozás   a  birodalmi kancellár saját ötlete volt. A Hatodik hadsereg parancsnoka von Reichenau Tábornagy és a vezérkai főnöke Paulus Tábornagy, mindketten rátermett tábornagyok, kalandos válalkozásnak tartották és nem sok reményt fűztek hozzá. "  az ejtőernyős támadást elvetették a rendelkezésre álló kevés hely miatt és nagy esélye volt, hogy a ledobási zónát sokan elvéthetik. Csak a vitorlázókrepülőkkel végrehajtott támadás jöhetett szóba.  A legnagyobb titoktartás melett tervezték meg és gyakoroltak az erőd életnagyságú modeljén a támadást. A vitorlázók Köln mellől száltak fel és Ju-52-esek vontatták őket a határig,végül 9 gépük landolt a terveknek megfelelően az erődön 1940 Május 10-én 05:20-kor teljesen készületlenül érve a védőket. A támadók  közel tiz percen belül robbbanó tölteteikkel használhatatlanná teszik a fő tüzérségi állásokat, majd  végül másfél napos harc során, az időközben a szárazföldön hozzájuk csatlakozó Wehrmacht utászaival megadásra kényszeritik az addig bevehetetlennek tartott erőd 1200 védőjét. Ezzel egyidőben a légiszállitású erők nagy erőkkel támadnak több célpontot Hollandia belsejében. Bizonyitottnak látszik az a vélemény, miszerint a Hollandok - a Norvégiai és Dániai hadjáraton okulva- próbálták  megerőditeni a Hága körüli repülőtereiket, felkészülni az ellenük való támadások elháritására. Emiatt is  számos csapatszállitó repülőnek, alternativ  helyeken sikerült csak kényszerleszállniuk, tovább növelve a szállitóerők gépveszteségeit és az amúgy sok esetben keményen harcoló Holland erők közt a pánikot.  A kaotikus helyzetet mi sem jellemzi jobban, hogy május 14-én már a tűzszünet életbe lépése után Kurt Student is fejsérülést szerez egy golyótól , amit németek löttek ki...   A Németek  saját teljesitményüket később a következőképpen értékelték:  A légiszállitású erők tevékenysége a Hollandia elleni hadművelet során 1940-ben a számos kritikus pillanat és a hatalamas veszteségek ellenére sikeresként értékelhető. A valódi  eredmény, amit  a légiszállitású erők elértek, nem csak a taktikai célként számukra kitűzött, a szárazföldi erők gyors előrenyomulása számára nélkülözhetetlen hidak elfogalalása volt, hanem a Holland csapatok moráljára gyakorolt hatás, amit a védelmük mögött  mélysegben  váratlanul felvonuló, nagylétszámú alakulatok váltottak ki, nagyban mérsékelve a Német fegyveres erők veszteségeit a Hollandiai hadijárat során.  A légiszállitású erők sikerének további lényeges összetevői  voltak a hadművelet előzetes megszervezés és a lelkesedés, ami a harcoló csapatokat hajtotta.   Még 1941-ben két nagyszabású hadműveletet hajtanak végre a Német légiszállitású alakulatok. Ezek kimenetele jó időre háttérbe szoritja az Angolszász haderőkőn belül a légiszállitású csapatok koncepcióját elvetőket és látványos fejlődésnek fognak indulni az USA légiszállitású erői. Adjuk vissza a szót a Németeknek                                                1941 Április 26 Korintoszi csatorna: Ebben a támadásban limitált számban vettek részt jól képzett ejtőernyősök és vitorlázók álltal szálitott "légimozgékonyságú" csapatok (lehet most jobban illene rájuk a "légi roham csapatok" megnevezés...). Az ellenállás csekély volt. A támadás kivitelezése végett az akció teljes sikernek könyvelhető el. A támadás valódi taktikai jelentősége a Korintoszi földszoros elfoglalására korlátozódott. A csatornát átivelő hidat egy nem tisztázott eredetű robbanás megsemmisitette, de még aznap véghez vitt rögtönzött javitás lehetővé tette a használatát. Ha az akcióra néhány nappal elöbb került volna sor, jóval sikeresebb lett volna, mert a visszavonuló Brit expedicós erők jóval nagyobb számban lettek volna elvágva a Pelloponészoszi kivonási pontjuktól. Az is igaz, ebben az esetben az ellenállás is jóval nagyobb lett volna.                                                                                              1941 Május, Kréta ( a sokak álltal ismert Merkúr hadművelet): Kréta elfoglalása volt a legérdekesebb és legeseménydúsabb Német légiszállitási hadművelet. A támadás kezdeti szakasza már magában hordozta a kudarc csiráit. Tény, hogy csak az mentette meg a támadó csapatokat a teljes megsemmisüléstől, hogy a  sziget védői tevékenységüket csak tisztán a védekezésnek szentelték és nem támadták meg az inváziós csapatokat. Annak ellenére, hogy a Német parancsnokság nem rendelkezett tiszta helyzetképpel, úgy döntött beveti a tartalékot (az 5. Hegyi hadosztályt) egy átfogó támadás során azon a ponton, ami a legtöbb sikerrel kecsegtetett.  Ezen elkötelezett erők energikus, célirányos és szisztematikus  támadása a szigetre érkezésük után azonnal sikere vitték az addig kudarca itélt hadműveletet. A Britek kontrolja a tenger felett súllyosan hátráltatta a támadókat már a művelet kezdetétől. Csak jó pár nap után vált lehetségesé megtörni a Britek  tengeri fölényét és kapcsolatot létesiteni a szigettel.  Néhány mondat "Mosolygós Alberttől"  a Krétai hadművelettel kapcsolatban.   " A különleges jellemzője ennek a hadműveletnek a rögtönzés volt. Az, hogy a hadművelet célját sikerült ilyen rövid idő alatt elérni a sok hátrálató tényező ellenére, csak az abban résztvevő harcolók és parancsnokaik érdeme. Ha lehetséges ugyanakkor az improvizációt minden áron el kell kerülni, miután a kockázat túl magas ilyen nagy létszámú erők bevetése esetén. Ha a légiszállitású csapatoknak van egy megfelelő állandó szervezeti formálya és ha az előzetes felderitést megkezdik időben és minden lehetséges módon végrehajtják, nincs ok azt feltételezni, hogy egy légiszállitású akciót nem lehet kivitelezni olyan gyorsan, ahogy a helyzet megkivánja. A parancsnoklás művészete az előre látó gondolkozáson alapszik... Mivel a légiszállitású hadműveletek természetükből fakadóan már önnmagunkban számos veszélyt hordoznak, bármi fajta rögtönzésnek csak rendkivül kivételes esetben, kedvező körülmények közt van helye. Más esetben el kell vetni a gondollatát is. Erősen javallott a légiszállitású hadművelet parancsnokának a részvételével felderitő repülést végezni a cél terület felett, csak hogy megbizonyosodhasson a terepviszonyokról, az ellenséges erők várható ellentevékenységéről és midezeket az út során készült légifelvételekkel alátámasztani. ..most pedig egy kis spoiler a távoli jövőbeli bejegyzésekből... látni fogjuk, hogy egy 1-0-nak pontosan ez lesz az SOP-ja.  Pusztán érdekesség képpen még értékelés a Németektől egy talán a magyar olvasók közt nem annyira ismert hadműveletről. Lérosz 1943: Ez egy korlátozott méretű légiszállitású hadmüvelet volt, a nem megfelelő végrehajtás ellenére négy napon belűl sikerült a fő célkitüzését megvalósitani köszönhetően a kedvező körülményeknek és a partra szálló erőkkel való szoros együtműködésnek. Láthatjuk, hogy a Németek a II. Világháború végére komoly gyakorlati tapasztalara fognak szert tenni a Légiszállitású csapatok alkalmazásávak kapcsolatban. Elmondhtajuk a Távol Keleti handszintért kivéve a háború során szinte minden ilyen jellegű hadmüveletnél jellen vannak, hol mint annak kivitelező és máskor mint annak célpontjai.                                     Most pedig térjünk vissza az Új Világba. US Army Air Core volt a legfiatalabb eleme az Army-nak és Mitchel és követői mindent elkövettek, hogy az ejtőernyős fegyvernem az ő irányitásuk alá kerüljön. Az Air Corps Test Center ki is fejleszetett egy egyszerű, de még is forradalmi kialakitású irányitható ernyőt  a T-4-et. Az ugró egyszerre volt képes  kontrolálni az ereszkedés sebességét és irányát is. A többi nemzet ernyője csak az ugró hátára volt erősitve és ki volt szolgáltatva az aktuális szélirány változások kénye kedvének. Továbbá kifejleszetttek egy funkcionáló tartalék ernyőt is, amivel a többi nemzet még el volt maradva. Az Air Core-t szintén motiválhatta, hogy az ejtőernyős erők kontrolljával már elég befolyásuk lehetett volna Washingtonban, hogy függetlenedhessenek az Army-tól és hasonló státuszt szerettek volna magunk, mint a Marines-nek volt a Department of Navy-n belül.  A gyalogságon kivül az Army Corps of Engineers is versenyben volt, az ő fő érvük az volt, hogy a légiszállitású alakulatok fő feladata a kislétszámú szabotázs feladatok lennének és robbantásban náluk senki sincs jobban otthon. (mintha láttuk volna már ezt a vitát valahol...) és természetesen a gyalogság szerint mindenki félre érti a helyzetet és a napnál is világosabb, amint az ejtőernyősök földet érnek gyalogsági egységként fognak harcfeladatokat megoldani...Napokon belül a Németek Hollandiai szereplése után az Army és a Marines megkezdik a tervek kidolgozását az ejtőernyős teszt szakaszaik felállitásához.. Az Army-nál júniusban már ki is választják az önkénteseket. Akkortályt egy lövész szakasz 39 főt számlált, de biztosra mennek és beválasztottak még 8 főt gondolva a kiképzés során megsérülökre és elhalálozókra. Georgia állambeli Fort Benningben kezdik meg működésüket. Addig csak az Air Corps-nál szolgáloknak volt bárminemű ejtőernyős képesitése. A földet érést egy mozgó teherautó paltójáról leugorva gyakorolják.Valamint megtanulják az ejtőernyő hajtogatás rejtelmeit is. Hat hét gyakorlás után átrepülnek High Stone,New Jersey-be. Ahol is a 1939 -es New York-i világkiállitásra épült hozzávetőleg 80m magas tornyokból gyakorolják az ugrást. A Szerkezeteket eredetileg a látogatók szórakoztatására készült, hogy megtapasztalhassák az ejtőernyőzés élményét. Egy menet során két látogatót csörlőztek fel székekben, majd az autómatika elengedte őket és az ernyővel értek földet. Több biztonsági megoldást is alkalmaztak, hogy elkerüljék a látogatók sérülését. Egy fém gyűrű  "esernyő"  szerűen folyamatosan bellobbantva hagyta a kupolát, fém kábelek segitségével rögzitették az ereszkedők útvonalát, hogy ne sodródhassanak oldal irányba és energia elnyelőre készitették a pontot, ahol a látogatók földet értek. Természetesen a leendő ejtőernyőseink ezt nem találták elég realisztikusnak ezért számos módositást eszközöltek a tornyokon. A növendéket nem székkel húzták fel és a kioldás pillanatától a kupala szabad volt a fém gyűrűktúl és nem volt semmilyen biztonsági kábel, ami megakadályozta volna az ereszkedés közbeni oldal irányú elmozdulást. A földet érés helye is csak az édes anyaföld volt. A tornyok a kiképzés során annyira hasznosnak bizonyultak,hogy a hadsereg megvette és átszállitotta őket Fort Benningbe. Az eredeti négyböl három még mindig használatban volt a 2000-es években. A torony fázis alatt a növendékek 15 ugrást teljesitettek és rengeteget edzettek, különös tekintettel a gurulásokra. 1940 Augusztus 16 -án végrehajtják a szakasz parancsokával Ryder főhadnaggyal az élen az első ejtőernyős ugrásukat. Hogy mennyire nem egyszerű kilépni a gépből, azt jól ilusztrálja, hogy a második ugrón teljesen urrá lesz a félelem és képtelen lesz a gépelhagyásra. A teszt szakasz haramadik ugrása során  született meg egy máig fenmaradt hagyomány az ameriaki ejtőernyősök közt.  Az ugrás elötti estén az eltávon lévő szakasz tagjai miután megnéztek egy western filmet, amiben szerepelt a hirhedt Apacs Geronimo is, egy bárban kötöttek ki és sörözés közben egymást ugratták. Egyiköjüket  azzal cukkolták (Aubrey Eberhardt közlegényt), hogy úgy be lesz rezelve a másnapi ugrás közben, hogy meg se mer majd szólalni. Visszavágás képen Eberhardt közlegény fogadkozott, hogy ha kell még az Apacs harcos nevét és kiabálni fogja ugrás közben.  A következő napi ugráskor Eberhardt közlegény hű maradt szavához és hangos Geronimo!!! kiáltással ugrott ki a gépből   további indián harci kiáltásokat hallatva, amit még a földön álló megfigyelők is hallottak. A többi ugró is követte példáját. Innentől fogva vált a Geronimo az amerikai ejtőernyősök csatakiáltásává.  Az ötödik, egyben kvalifikációs ugrásukat számos döntéshozó  (mint a US Secretary of War Henry L Stimson, George C Marshall Tábornagy  Army's Chief of Staff) kisérte a földről figyelemmel. Földet érés után villámgyorsan rendezték soraikat és megtámadták a feltételezett ellenséget vadul lövöldözve és indián csatakiáltásokat hallatva. A látottak nagy hatással lehettek a nézőkre.  Két apró bibi is történt a bemutató alatt, ami szerencsére nem árnyékolta be az esemény nagyszerűségét. Az egyik ugró egy hangár tetején landolt és később egy létrával kellett a segitségére sietni mig egy másiknak (valószinűleg elsőnek a világon) volt egy "Mae West" -je de a tartalék ernyőjének hála sértetlenül földet ért. A teszt szakasz erőfeszitései meggyőzták a  Washingtoni döntéshozókat az ejtőernyős fegyvernem képességeiről. Ennek viszont komoly ára volt. Ketten a tesztek során életüket vesztették és jó páran megsérültek. Szeptember 16-án a szakaszt zászlóalj szintre növelik mint 1. ejtőrnyős zászlóalj ,majd 10 nap mulva újra számozzák és mint 501. ejtőernyős gyalog zászlóaljként vonul be a történelembe, mint az első hadrafogható ejtőernyős zászlóalj az USA hadtörténetében. A számozással különbséget akartak tenni a leendő Marines és Army ejtőernyős alakulatok közt.  A hadseregbeliek lesznek az 500-as szériába tartozók a US Marine Corps-hoz tartozók 1-től lesznek számozva. A tengerészgyalogosok saját programja Lakehurst Naval Air Station, New Jersey-ben kezdi meg működését Október 26-án.  1941 Januárjában az 501-esek hadrafogható állapotba kerülnek. Hamarosan további 3 zászlóaljat állitanak fel és vonnak össze ideiglenes ejtőernyős csoport néven. 1941 Október 10-én aktiválják a  88. Vitorlázórepülő Gyalog Zászlóaljat, ezzel felállitva az első amerikai vitorlázórepülő alakulatot. 1942 elejére a meglévő négy ejtőernyős zászlóaljból négy ejtőernyős ezredet alakitanak ki. Lassan a légiszállitású erők bevetésének a doktrinája is megszületik, aminek során számba veszik a szokásos " kis létszámú csapatokkal az ellenség hátában végrehajtott robbantástól" a " Rohamcsapatok ,amik "légihidfőket" foglalnak el és tartanak meg a "légiszállitású" csapatok beérkezéséig"-át minden szóba kerül. Végül 1942 májusára hivatalosan a" függőleges bekeritést végző csapatok" és a "speciálisan képzett, felszerelt csapatok, akik olyan feladatokat tudnak végrehajtani, amit hagyományos módon kiképzett és felszerelt egységek számára azonnal nem lehetséges ugyanez" koncepciók nyernek. Továbbá az is megállapitásra kerül, hogy felszereltségüknek köszönhetően viszont csak olyan feladatok végrehajtása lehetséges, ahol az erősités megérkezésére rövid időn belül lehet számitani. A War Department a tűztámogatás biztositása érdekében ( és mivel  1941 telén Fort Bragg-ban tüzéreknek,  kisérlet képpen egy 75 mm-es tarackot sikerül ejtőernyővel célba juttatni) már 1942 februárjában engedélyezi egy légiszállitású tüzér zászlóalj felállitását a már tűzér képesitéssel rendelkező önkéntesek ejtőernyős kiképzését követően. 1942 április 17-én a tüzérségtől érkező 154 önkéntesből végül 116-an szerzik meg az ejtőernyős kvalifikációt és onnantól viselhetik az ezt jelképező ezüst szárnyaikat. A következő kihivás a tarackok szállitása volt. Végül (mintha már láttuk volna valahol...) ejtőkonténereket fognak a gépek alá függeszteni a szétszedett tarack darabjaival. Végül a teszt alakulat javaslata szerint, hogy a kezelőszemélyzet és a haditechnika is lehetőleg ne szóródjon szét nagy területen (ne vesszen el...) , egy gépre kell függeszteni a tarackot is, a kezelő személyzetét is és az alap löszerjavadalmazást is, ami az akkori repülőtechnika korlátai miatt kevesebb mint 30db 75mm-es tüzérségi löszert jelentett. Az egyik résztvevő Cox hadnagy indoklása szerint " jobb egy tarack egy tucat löszerrel, mint egy fél tarack ezerrel...Ha a repülő kötelékből csak egy érné el a ledobási zónát, akkor is tiz percen belül egy tarack már képes lenne hatásos tűzcsapást mérni az ellenségre" Április 23-án már sikeresen ki is próbálták a gyakorlatban a tüzérek és a haditechnika ejtőernyővel való egyidejű célba juttatását  Vontató járműveik nem voltak, ezért a földön az összeszerelt haditechnikát emberi erővel kellett mozgatni, ami később valószinűleg sok nehézséget okozhatott harc helyzetben a kezelőknek.  A sikeresnek értékelt tesztek és felkészülés után 1942 szeptember 24-én hadrafoghatóvá válik az első ejtőernyős tüzér zászlóalj. Tavasszal Georgiából egy átszervezést követően át kerül az ejtőernyős képzés Fort Bragg, North Carolina-ba, ahol Május 15-én megnyitja kapuit az "ejtőernyős iskola".  Augusztus 15-én  82. gyalog hadosztályt feldarabolják a részeiből alakul meg a 82. Ejtőernyős hadosztály ás a 101. Ejtőernyős hadosztály.   Az első ejtőernyősök a hadsereg soraiból kerültek ki. 1942 második felétől képzett ejtőernyősök ország szerte toborzó körútra indulnak és civil fiatalemberek között keresnek önkénteseket. Egész addig csak a hadseregben szolgálok közül kerestek önkénetseket akik már betöltötték a  21. életévüket  A jelentkezőknek fizikia alkalmassági felmérőn kellett átesniük, aminek során  számos torna gyakorlatott kellett végrehajtaniuk köztük előre és hátra bukfencet, ami alap követelmény egy ejtőernyős számára. Számos mentális, fizikális teszt után a jelentkezőknek teljesiteniük kellett az Army alapkiképzését és csak utánna küldték őket az ejtőernyős képzésre. Minden egység katonáját egyszerre képezték. Az alapkiképzéstől kezdve egy egységben szolgáltak ezzel is szoros bajtársi köteléket hoztak létre az együtt szolgálok között. (... spoiler alert... a black shoe army, McNamara és a Whiz kids nem fogják érteni ennek a  jelentőségét hál' istennek..)  Tehát a katonai alapkiképzést avagy "boot camp"-et, ami funkciójában  nem különbözött a többi egységben szolgálóétól követte az "airborne school" más néven"jump school", ami négy hétig tartott és négy fázisra lehetett  osztani.  Az első hét, az "A" fázis, gyakorlatilag folyamatos erősitéssel telt. Mindenhova futva közlekedtek, egyedül a sérültek tehették meg, hogy nem rohantak. Folyamatos volt a katonák fekvőtámaszoztatása mindenért. A nap jó részét az akadálypályán töltötték a növendékek. A második héten a "B" fázis során kezdődőtt a tulajdonképpeni ejtőernyős képzés. A földön, életnagyságú modelleken gyakorolták a gépelhagyást a földetérési technikákat egyre magasabb emelvényekről leugorva. Nagy hangsúlyt fektetve a földetérés utáni gurulásokra. A korai kurzusok során a jelentkezők mozgó teherautók platójáról ugráltak, de később ezzel a gyakorlattal felhagytak. Megismerték a T-4 es alapfunkcióit és egy kb 11 méteres toronyról gyakorolták az ugrást és  hevederekkel egy kábelhez rögzitve készitették fel a levegőben való himbálózásra. A "C" fázis során az ejtőernyő hajtogatást sajátitották el. Az ezt unalmasnak találó hallgatók, legtöbbször nagyon motiváltak lettek, miután megtudták az ugrásuk elött ők foglyák hajtani a saját ernyőjüket. Ekkor kezdték meg a felkészülésüket a már emlitett 80 méteres tornyokon, amikor is a kupola irányitását és a földetérést gyakorolták.  A negyedik héten a "D" fázis során került sor a tényleges ugrásokot. 5-öt kellett teljesiteniük, amiből az utolsó egy éjszakai ugrás volt. Maga a tananyag nem sokat változott a II. Világháború óta. A lényeges változás, hogy egy héttel lerövidült a képzés és az ernyő hajtogatás kikerült az oktatásból, azt később erre specializát katonák végezték és sokak szerint a fizikális követelmények is csökkentek az idók során. Miután valaki jogosultá vált az ezüst szárnyak viselésére többé nem csak egy volt a többi "leg" "straight leg" közül, hanem attól a naptól fogva egy  nagybetűs "PARATROOPER"-é vált  és ha valaki azt kiáltja "Airborne!" válaszolhat rá  hogy "All The Way!". Egyesek tudni vélik a "leg" (ebben az esetben magyarul a "láb" helyett a "gyalog" vagy még inkább a "talpas" forditás felelne meg) kifelyezés még a lovasság idejéből származik, ahogy (nem) kicsit lenézően hivtak minden nem lovast a lovasok.  Valószinűleg ez él tovább az ejtőernyősök közt, akik szemben a többi harcolóval nem a lábukon, gyalogolva mennek csatába és ezzel felyezik ki saját "büszkeségüket"... Más verzió szerint, mivel az ejtőernyősöknek behajlitott lábbal kell földet érniük és ez már a járásukon is vissza köszön, ami látványosan megkülönbözteti őket többi a nyújtott/egyenes lábú "straight leg", azaz minden non airborne qualified földi halandótól. Tehát miután az egység minden tagja megszerezte ejtőernyős kvalifikációját kezdődött meg az ejtőernyősök további képzése, aminek során lényeges különbségként a többi lövészkatona kiképzéséhez képest, megtanulták kezelni, karbantartani a szakasz valamennyi fegyverét és  robbantással kapcsolatban is szereztek ismereteket.  Bár az Army ejtőernyős programja előrébb járt mint a Marine Corpsé és jóval felül múlta létszámban is,  az első amerikai ejtőernyős alakulat, amit harcba vetnek, még is az 1. Tengerészgyalogos ejtőernyős zászlóalj lesz a japánok ellen 1942   Augusztusában 07-én Gavurun és Tanambogon, a nyugati Csendes Oceán kicsiny szigetein Guadalcanal közelében. A szigetek elleni támadást "hagyományos" partraszállással hajtják végre,mint a többi Marine egység a hadművelet során. Szemben az alap hadászati elvvel, miszerint a partraszálló erők létszámának llegalább háromszorosának kell lennie a védőkének az 1. Marines Parachute Battalion-t nálánál nagyobb létszámú ellenség ellen vetik be. Már a partraszállás során komoly veszteségeket szenvednek, sokan még az elött életüket vesztik mielőtt elhagyhatnák a partraszállóhajójukat és alig 2 órányi harc után az alakulat 10 százaléka veszteséglistára kerül, mig a többieket a földhöz szegezi a védők tüze. A parton a tengerszgyalogosok próbálják rendezni a soraikat és szisztematikusan felszámolni a Japán állásokat. A Japánok alaposan beásták magukat megerőditett barlangok és azok összeköttetését biztósitó alagutak labirintusában felkészültek a halálukig tartó elszánt ellenállásra. A harcok során az alakulat parancsnoka Robert Williams őrnagy is súlyosan megsebesült és helyettese veszi át a zászlóalj parancsnokságát. A harcok hevességét tökéletesen jellemzi George F Grady tizedes esete, aki thompson géppisztolyával ront rá nyolc ellenséges katonára. Az első kettőt lelövi és miután a fegyverénél akadáj lép fel azt közelharci fegyvernek használva halálra veri vele a harmadikat. Miután eldobja immáron hasznavehetetlen thompsonját előrántja a roham  kését és még  két másik katonával végez, mielőtt a rohamát túlélú maradék három katona közelharcban felülkerekedik rajta és végeznek vele. Harold L. Torgerson százados "Gavuru őrült robbantója " is ekkor szerez nevet magának. Ideiglenesen a Marine Raidersekkel összevonva nem sokkal később áthajóznak Guadalcanalra, ahol aztán a két alakulat közösen állit meg egy náluknál jóval nagyobb létszámú erőkkel végrehajtott Japán támadást Szeptember 12/13-án éjszaka, ami a történelemkönyvekbe az  "Edson Gerinc" és "Véres hegygerinc" néven kerül be. De lássuk honnan is indultak a  tengerészgyalogság ejtőernyősei. 1940 májusában a Hadsereghez hasonlóan a  Tengerészgyalogosok érdeklődése és megélénkül az ejtőernyős fegyvernem iránt a Németek sikeres Belgiumi és Hollandiai támadása után. A tengerészgyalogság főparancsnoka az Európába delegált tengerészeti atassék segitségét kéri, hogy informálódjanak a többi nemzet ejtőernyős erőiről, különös tekintettel a 3. Birodalom légiszálitású erőiről. A tengerészeti attasék fontos informácókkal szolgálnak a Német ejtőernyősök harci alkalmazásáról és a Szovjet és Francia ejtőernyős alakulatokról egyaránt. A beérkező információk feldolgozása után a tengerészgyalogság teoretikusai az alábbi három fő alkalmazási területet javasolják a leendő ejtőernyős zászlóaljuknak: Első egy olyan portyázó alakulat, ami korlátozott mértékben képes vissza térni a saját erőkhöz. Azt feltételezendő ,hogy kitűzött  feladat fontossága megéri akár kockáztatni a bevetett erőket is. Másod sorban rohamcsapatként bevetni őket stratégiai fontosságú objektumok, tereptárgyak elfoglalására és megtartására a főerők beérkezéséig, Harmadrészt önnálló erőként a saját erőktől elvágva hosszabb ideig működni ellenséges területen.  A tervezés és a beérkező információk feldolgozása során 5 hónap eltelik és csak az Army és a Brit ejtőernyős program sikerei győzik meg a tengerészgyalogság vezetőit, hogy ők is végre elinditsák a saját ejtőernyős programjukat 1940 Október 26-án Lake Hurst Naval Air Station, New Jersey államban. Az Army-hoz hasonló elvek alapján szervezik meg a teszt szakaszukat a fő különbbség az életkor követelmény lesz, a tengerészgyalogságnál már 18 évesek is jelentkezhettek.  A kezdeti fizikai felkészülés után ők is ugyanazokat a tornyokat fogják gyakorlásra használni, ami már bevált az Army-nak. Végül decemberben sor került az ugrásukra, amihez a repülőgépet a Navy biztositotta. Azoktól, akik hezitáltak a gépelhagyásnál rövid úton megváltak. A tengerészgyalogságnál a kvalifikáció megszerzéséhez 6 ugrás volt szükséges. 1941-ben tovább növelik a saját ejőernyős programjukat és további iskolákat nyitnak New River, North Carolina és San Diego, Californa helyszinnel, az utóbbi egy sátortábor lesz és később át költözik El Toro, California-ba. A US Marine ejtőernyős alakulatai 1943 -ra egy zászlóaljról a négy zászlóalj alkotta ezredre növekszik. Az ezred parancsnoka az időközben alezredessé előléptet Willams lesz. Három zászlóaljukat a Salamon szigeteken egy egységként vetik be a negyedik a tengerészgyalogság ejtőernyős fegyvernemének feloszlatásáig a kontinentális USA-ban marad. A tengerészgyalogságnál folyamatos ember hiány  lesz a fő indok, amiért feloszlatják az 1. Tengerészgyalogos ejtőernyős ezredet és az ott szolgálókat átvezénylik a többi tengerészgyalogos alakulathoz. Valószinüleg nem kedvezhetett fennmaradásukhoz az sem, hogy a szállitó kapacitás hiánya és a megfelelő célok hiányában mindig "normál" módon kerülnek bevetésre és soha nem vesznek részt egy harci ugrásban sem.  De néhány ejtőernyős kvalifikációjú tengerészgyalogos számára nem ér véget ezzel az ejtőernyőzés.  A háború során számos tengerészgyalogos fog az OSS szervezésében ejtőernyős ugrással egybekötött titkos akciókban részt venni Európában. A US Marine ejtőernyős alakulatainak a felszámolásával kapcsolatban a szerző magánvéleménye szerint, az egyidőben létező Raider zászlóaljak, amiknek komolyabb politkai hátszelük volt sem kedvezett a szükös erőforrásokért való versengésben és ha a szerző memóriája nem csal, akkor hamarosan a "rohamcsapatok" is feloszlatásra kerülnek hiába gung ho, Britt példa, hátszél ide vagy hátszél oda. További adalék, ami talán meglepő lehet a Magyar olvasók számára az amerikai fegyveres erőkre (különösen a USMC-re) jellemző "elitellenes" hozzá állás. A USMC-nél uralkodott az nézet, hogy "Every Marine is special and every Marine is a rifleman " amit úgy lehetne forditani, hogy már magában a Tengerészgyalogság egy Különleges erőnek számit (önkéntesek, a nehezebbnek tartott alap kiképzés, magasabb sztenderdeknek való megfelelés stb.. ) és minden, szó szerint minden tengerészgyalogos, aki túl van az alapkiképzésen az felkészültségének, fizikai, mentális kondiciójának köszönhetően elitnek számit. Ezért sincs helye a USMC-nél olyanoknak, akik azt állitják "jobbak" lennének, mint egy másik Marine.   Az amerikai légiszállitású erők első harci ugrását az 509. ejtőernyős zászloalj hajtotta végre Észak Afrikában 1942 November 7-én a Vichy kormány - a közhiedelem ellenére nagyon is komoly ellenállást kifejtő- erői ellen a "Fáklya" hadművelet részeként. A II. Világháború során az európai hadszintér szinte mindegyik hadmüveletben részt vesznek az amerikai légiszálitású erők  és több további harci ugrásra is sor kerül. Ezek sikerességét (vagy éppen sikertelenségét..) többen, sokszor eltérő szempontok alapján, többféle képpen értékelik. Már a Világháború végére sokan "temették" az ejtőernyős fegyvernemet. Gyakran előkerül az a "tézis", hogy a Krétai invázió, ami a Nyugati ejtőernyős alakulatok robbanás szerű fejlődését hozza el és a katonai gondolkodóiknak új távlatokat mutat, a Német had- és politikai vezetésre ellentétes hatást vált ki és Lám lám (igy  folytatódik a "Tézis") Nyugatiak nagyszabású Légiszállitású hadmüveletei még csak azuton következnek, a Németeknek meg nem lesz hasonló hadművelete. A blog szerzőjének erősen szubjektiv véleménye van ezzel a "Tézissel"  kapcsolatban, amit nem tart érdemesnek kifejteni.  Inkább lássunk néhány szemelvényt, az ejtőernyős csapatok Hideg Háború idején való alkalmazhatóságával kapcsolatos véleményéből az OKH volt vezetőjének, amit 1951-ben vethetett papirra.  "...Hiszek abban, hogy a jövőbeli nagy látszámú ( több hadosztály egységes parancsnokság alatt) ejtőernyős erők bevonásával végrehajtott műveletek, akár önálló hadműveletek is lehetnek, amik sem térben, sem időben nem kötődnek közvetlenül más szárazföldi hadművelethez, csak annyi kapcsolat van köztök, mint minden hadmozdulat között egy adott hadszintéren... Meg vagyok győződve arról, hogy megfelelő felkészüléssel és a ma rendelkezésre álló műszaki eszközökkel egy nagyszabású ejtőernyős művelet során létre lehett hozni állandó bázisokat mélyen az ellenség hátországában, ahol az ellenség nem is számol szárazföldi erőink fenyegetésével... Ezen légihidfőknek a szükséges ideig történő levegőből való utánpótlás biztositása gyakorlatilag csak technikai kérdés, ami megoldható.   Jelenkor főparancsnokai számára rendelkezésre álló nagy létszámú ejtőernyős csapatok lehetővé teszik, hogy váratlanul és döntő mértékben zavarják meg a szemben álló erők hadigépezetét...  "                                                                         További elmélkedést akart volna a szerző megoszatni a US Army Airborne csapatait a 2.Világháború után éritő eseményekről de az a 1947-es National Securty Act és sok más kifejtését igényelné.

    A poszt megirása jóval tovább tartott és jóval rövidebb lett a szerző szándékai ellenére. De a szerző reméli sikerült az olvasóinak igy is felkelteni az érdeklődését a katonai ejtőernyőzés korai szakasza iránt, valamint lehetőségük adódik a poszt elején felsorolt forrásokat kezükbe venni, elolvasni és a javasolt Internetes oldalakat felkeresni. A szerző a tévedés jogát minden tekintettben fentartja.                                                                                     Végezetül megragadom az alkalmat és megköszönöm a Magyar Honvédségnél szolgálóknak és valamenyi, már leszerelt tagjának a Haza védelmében a múltban tett áldozatokkal teli napi munkáját. Valamint a Rendvédelemi dogozóknak is kifejezem nagyrabecsülésemet  Magyaország állampolgárainak tett egész éves szolgálatukért és természetesen az Egészségügyben dolgozók napi munkája is elismerést érdemel.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     

"A Gyarmatok megalapitásának és fentartásának a koltségei sokkal nagyobbak, mint a haszon amit az Anyaországnak hajtanak, ahogy az Angolok és Franciák példája is bizonyitja. Másik érv a gyarmatok ellen hogy az egész nemzetnek kell megfizetnie az árát, hogy néhány üzleti és kereskedelmi társulás előnyökre tegyen szert, ráadásul nem kivánt konfliktusok forrásai is lehetnek" Otto von Bismarcknak tulajdonitott mondás          

"A Tőzsdének minden áron nyitva kell maradnia...Uraim, kész vagyok biztositani az ehez szükséges fedezetet." George Leslie Harrisonnak tulajdonitott kijelentés 1929 Októberében

"Tény, hogy nem tört még ki háború az Egyesült Államok és egyik olyan ország között sem, akivel sikerült kereskedelmi megállapodást kötnünk. Az is tény, hogy a kevés kivételtől eltekintve, azok az országok, amikkel kereskedelmi egyezményt irtunk alá, egyesitették erőiket, hogy szembeszáljanak a Tengelyhatalmakkal. A gazdasági kapcsolatokhoz igazodik a politikai viszonyrendszer." Cordell Hullnak tulajdonitott mondás

"Nem közismert tény, hogy a Német és Brit bankárok zsebében van már elég régóta a világkereskedelem,,,,Nos,ez nem túl előnyős az Amerikai külkereskedelmnek ugye?...Ha a múltban a Német és Brit gazdasági érdekek azt kivánták,  kihagytak minket a világkereskedelemből, a kereskedelmi flottánkat hátrányok érték vagy kizártak minket erről vagy arról a piacukról .... most Németország és Britannia hadban áll, még is mit kéne tennünk?" Franklin Delano Rooseveltnek tulajdonitott gondolatok 1941-ben az Atlanti Charta aláirása elött 

  50 évvel az Első Világháború elött a fejlődő világ már szerves része volt a világkereskedelemnek. De az azt következő időszakban a technikai vivmányok tömeges elterjedése, a szállitás és a hirközlés forradalma is nagyban hozzájárult a világkereskedelem robbanás szerű átalakulásához. Afrika és Ázsia exportja hozzávetőlegesen 3.9 százalékkal nőtt évente 1883-tól 1913-ig. Az addig évezredeken át csak passziv szemlélők nagyon is aktiv részeseivé váltak a világgazdaságnak, az Európaiak megérkezésekor még csak apró települések (mint Singapore, Batávia, Rangoon) már a századfordulóra nyűzsgő Metropoliszokká nőttek. Világszerte a rohamosan épülő vasút összekapcsolta a kikötőket a szárazföldek belsejével, lehetővé téve a bányászati és mezőgazdasági termékek exportját, ipari termékek importját.  A Szuezi csatorna 1869 es átadása 6000 kilométerrel hozta közelebb Ázsiát Európához. Megjelent egy új pénzügyi rendszer, az arany standard, amit az 1880 as évekre a  legtöbb Nyugati ország bevezettet tovább csökkentve az ezüst iránti keresletett, ami szintén hozzá járult az ezüst értékének a csökkenéséhez. 1872 és 1893 között az ezüst értéke lefeleződött, ami közvetlenül érintette az ezüstre alapuló Ázsiai pénzeket.  Britannia volt az egyik legnagyobb befektetője a fejlődő világnak az I. Világháborúig. A Brit befektetéseknek a negyede ment Ázsiába és Afrikába, ami több volt mint, amit a lehetőségek földjén az USA ban fektettek be. A képet árnyalja,hogy az USA és egész Latin Amerikába irányuló  Brit befektetések meghaladta az összes  gyarmataikra irányuló befektetést. A fejlődő országokban az össz befektetések 65 százaléka az övék volt. Ázsiában India és Ceylone kapta a legtöbb Brit befektetést, amit Kina követett, Következő nagybefektető Németország volt a befektetéseik harmada szintén Kinába ment.  A következő a sorban Franciaország, akinek a fő befektetései Indokinában voltak, de a befektetésük teljes ősszege világszerte Afrikában és Ázsiában nem értél el a Kinában lévő Brit befektetések mértékét. Jelentős befektetési célok voltak a Holland Kelet Indiák és Belga Congo. A Britek egyik legfontosabb befektetése, természetesen a korszak sztárja a vasút volt és az egyéb infrastruktúrális beruházások.. Arányaiban jóval kisebb részt képviselt a bányászat, mezőgazdaság és még kevesebbett az ipari termelésbe való beruházások. Malájföldön, mint amolyan üditő kivétel, a gumi vonzotta a befektetések felét és a vasút prioritása kisebb volt, ezért is annak finanszirozását helyi bevételekből fedezték. A Holland Kelet Indiák  ültetvényeibe Brit és Holland tőke került befektetésre, a kormányzat komoly kölcsönöket vett fel vasút épitésre. Sziám is Brit kölcsönökből fejlesztette vasútját és további külföldi befektetések mentek a bányászatba. Indokinában a Franciák biztositotta kölcsönökből vasutak, öntöző csatornák és bányák létesültek. Az Első Világháború kitörésekor Afrika és Ázsia exportja enyhén meghaladta Észak Amerika  ( USA és Kanada) össz exportját. Ázsia exportjának az értéke háromszorosa volt az Afrikai exportnak. Importban viszont Ázsia és Afrika sokkal többet vett fel mint mint Észak Amerika de nem annyit mint Britannia. 1913 ban az egész fejlődő világ a 15.5 százalékát adták a világ exportjának de csak 14 százalékát az importnak. A fejlődő világ jellemzően ipari kész termékeket importált és nyersanyagokat exportált. A legtöbb ipari termék Britanniából jött de a nyersanyagok többsége a fejlett iparral rendelkező Kontinentális Európai országokba és az USA ba ment. Ebben a helyzetben Britanniának volt elég kereskedelmi többlete a fejlődő országokkal szemben,hogy ki tudja fizetni a kereskedelmi deficitjét, ami a Kontinentális Európa és az USA felé állt fenn, ahonnan élelmiszert és ipari termékeket vásárolt. A fejlődő világgal szembeni kereskedelmi többlett nélkül rá lett volna kényszerülve, hogy felhagyjon a magasztos FREE TRADE politikával és vámot vessen ki az Európai és Amerikai importra. A fejlődő világ, mivel kereskedelmi többletük volt az USA val és Európával szemben,ki tudták fizetni a Brit ipari termékeket. Ez a nagyszerű rendszer nagyon jövedelmező volt,  egy országot kivéve,  mindenkinek. India volt az  egyik  kulcs ország a rendszerben. 1910 ben  Britanniának nagyobb kereskedelmi többlete volt Indiával szemben, mint kereskedelmi deficitje az USA val szemben. Britanniának szintén jelentős kereskedelmi többlete volt Kinával szemben. Indiának viszont a teljes kereskedelmi többlete (szemben az USA val a Juta export miatt , szemben Europával a juta, olajosmagvak és rizs export miatt, szemben Kinával opium és pamut fonal export) jóval több volt mint a kereskedelmi vesztesége szemben Britanniával. Kina gyakorlatilag kereskedelmi deficittel rendelkezett szinte minden világkereskedelmi szereplővel szemben. Gyakorlatilag a Kinai emigránsok külföldi jövedelme tartotta egyensúlyban a fizetési mérlegüket. Nem csoda ha ezt az időszakot arrafelé a megaláztatás évszázadának hivják.  További remek olvasmány a korszakról a htenger.blog.hu n A Nagy verseny sorozat. 

 Ceylonon, hasonlóan a többi fejlődő országhoz, megjelent az ültetvényes gazdálkodás, amiken teát és kávét kezdenek nagyüzemileg termelni. A műveléshez szükséges munkaerőt Indiából szerzik be. A helybeli paraszt gazdaségok koprát termelnek eladásra a saját élelmükön felül, ezért az ültetvények dolgozóinak az ellátásához szükséges rizst importból fedezik. Malájföldön az ón bányákban Kinai munkásokat alkalmaznak, a gumi ültetvényeken inkább Indiaik dolgoznak. A rizst, ami a vendégmunkások élelmezéséhez kell, szintén importból fedezik. A helybeli Maláj földművesek szintén csak a saját szükségletüknek elég élelmet és koprát termeltek eladásra. A Holland Kelet Indiákon a fő export termék a cukor volt, de jelentős volt még a dohány, tea, gumi és a kopra termesztés is. A paraszti gazdaságok és ültetvények egyformán termeltek exportra. Holland Kelet Indiában is a koprát főleg paraszti gazdaságokban állitották elő. Jól mutatja a kopra boom ot, hogy 1910 és 1913 között a kopra termelés megháromszorozódott. Burma, Sziám és Indokina, ahol még rendelkezésre állt müvelésbe bevonható terület és a szükséges munkás kéz, lesznek a világ rizs exportőrei. A rizst kis paraszti gazdaságokban termelik és ők látják el élelemmel az egyre növekvő kinai és indiai bevándorlókat a térség többi országában, akik a növekvő számú ültetvényeken és bányákban dolgoznak. A rizs további export piacai Kina és Európa volt, az utóbbiban keményitőt és alkoholt készitettek belőle.

   Indiában a jelentős belső vándorlás melett (Assam tea ültetvényeire és Bombay gyapotfeldolgozó üzemeibe), nagy volt a száma a szubkontinenst elhagyóknak is. A kivándorlók főbb célállomásai Burma (ahol a térség többi országába bevándorló kinaiakhoz hasonlóan elsősorban a kereskedelem szereznek poziciókat) valamint a Ceyloni és a Maláj ültetvények voltak .A Kivándorlás nem állitotta meg  India népesség növekedését, ami igy is 263 millióról 315 millióra ugrik 1871 és 1911 közt. Annál jelentősebb hatással volt Malájföld etnikai összetételére, ahol 1911-ben a csak 2.3 millió lakosból 10 százalékot teszik már ki az Indiaiak, de még igy is eltörpülnek a 30 százaléknyi Kinai melett. Singapore lakóinak többsége is Kinai volt. Holland Kelet Indiákon is megugrik a népesség, 1905 re kb 37 millió lakos lesz, ahova addigra legalább fél millió Kinai is érkezik. 1909 re Sziám 7 milliós lakosságának 10 százaléka szintén Kinai lesz. Nagy számban érkeznek Francia Indokinába is. Malájföldet kivéve a Kinaiak jellemzően a  kereskedelmben helyezkednek el, leginkább a rizs kereskedelmben és az azzal összefüggő iparágakban. A városokban sokszor a helybeliektől elkülönölve zárt közösségeket alkotnak (lásd Cholon). Ezek a közösségek határokon átnyulva szoros kapcsolatatokat tartanak fent egymással (lásd Bamboo network). Gazdasági szerepük miatt ők teszik ki az urbánus középréteg nagy hányadát. Elmondható, hogy a nagyarányú Kinai és az India immigráció a Nyugatiak jóváhagyásával és a helybeliek növekvő ellenszenvével karöltve történik egységesen Dél Kelet Ázsia szerte. 

 Az egy főre eső jövedelem mértékének a növekedésére csak becslésekre lehet hagyatkozni ebből az időszakból, India,Sziám és Burma esetében 1860 és 1913 között 0.25 százalék lehetett évente az egy főre eső jövedelem növekedése. A Fülöp Szigeteken, Malájföldön és Holland Kelet Indiában jóval nagyobb 1.12 százalék valószinűsithető és még Kinában is 0.13 százalékra tehető. 1860 ban a Föld népességének 66 százaléka élt a Távol Keleten és övék volt a 33 százaléka a Föld lakosságának az össz keresete. A Távol Kelet, köztük Kina részesedése 1913 ban Föld lakosságából 56.7 százalékra  a Föld össz jövedelméből 16.7 százalékra csökkent. Ugyanakkor a teljes Távol Kelet nemzeti jövedelme megnégyszereződött Indokináé megkétszereződött és  még a Kinai nemzeti jövedelem is negyedével nőtt. Bombayban a fejlődésnek induló textil ipari üzemek tulajdonosai és üzemeltetői Indiaiak. A Burmai rizs termelés növekedését is Indiai pénzkölcsönzők finanszirozzták. Még Burmaiak termelték a rizst de már annak szállitásában feldolgozásában indiaiak vettek részt. Eközben Ceylonon és Malájföldön a bevándorlók az ültetvényeken dolgoznak, mig a helybeliek saját tulajdonú parcelláikon gazdálkodnak és lehetőségük van profitálni a felfutó kopra keresletből. A növekvő bevételeiknek köszönhetően semmi sem motiválja őket, hogy feladják, évszázados életmódjukat és munkát vállaljanak az ültetvényeken, bányákban. Ezért az ültetvényesek és bányatulajdonosok munka erő szempontjéból jobban és jobban rászorulnak a kevésbé szerencsés kinai kulikra és Indiaiakra. Holland Kelet Indiákon az ültetvények dolgozóit igyekezték helybeliekből toborozni és a cukornád földeket, hogy megőrizzék a talaj termőképességét, csak másfél évre bérelték a falvaktól, igy azokon vetés forgóban termeltek egyéb haszon növényeket a falusiak is. A cukornád mellett mind az ültetvények és a kisgazdaságok termeltek teát és gumit is. Sziámban és Francia Indokinában a rizs export a rizstermelő parasztságon alaput egyedül. Lassan feltűnik a gőzerővel iparosodó Japán is a saját textil iparával. De addigra a Kinai piacon a brit textil ipar legnagyobb riválisa az Indiai lesz és a Világ Háború kitörését követően láthatóvá válnak a repedések a nagyszerű világkereskedelem meseszép rendszerében. Szociális feszültségek etnikai törésvonalak mentén. Nem kell sok fantázia,hogy lássuk bizony itt lesznek gondok..  

 A két Világ Háború között folytatódik a vasútépitési boom. Indiában a teljes vasúti hálózat hossza, ami 1910 ben elérte az 50 ezer km et,1937 re további 17 ezer km el bővül. Messze túlszárnyalva az ezen idő alatt ugyan megnégyszereződő Kinai vasút teljes hosszát , ami még 1937 ben is csak 18 ezer km. Pedig ebbe a számba a Mandzsúriai vasutak is beletartoznak. Sziámban is sikerül 1000 kmről (1910)   3000 km főlé (1937)  vinni a vasutak hosszát. Ahogy Malájföldön is megkétszereződik ez a szám. Ebbe a nagyléptékű növekedésbe rondit bele a közúti gépjármű közlekedés fejlődése a hamrmicas években, megkérdőjelezve az addig mindenható vasút gazdaságosságát.  A vasúti fővonalak először a kikötők és a belső területeken levő fontosabb bánya vidékeket és mezőgazdasági körzeteket kötötték össze. Ezek kiépülése után kezdték a szárnyvonalak kiterjesztéseit, hogy még több árút tudjanak bekapcsolni a gazdaság vérkeringésébe. Kezdetben az autók, buszok és teherautók a városok és azok környékén jelentek meg nagy számban, ahol rendelkezésre állt nem csak a müködéshez szükséges üzemananyag, de járható utak is léteztek. Hatalmas előnyt jelentett a gépjárműveknek a rugalmasságuk a városias környezetben a vasúttal szemben. A már meglévő riksák és fogatok által nyújtott szolgáltatások köre tovább bővült, újabb üzleti lehetőségeket teremetve a helyi válalkozóknak a taxizás, buszozás és teherfuvarozás területén. Ezen szolgáltatások terjedésével a gépjárművek valós versenytársai lettek a vasúti szárnyvonalaknak, annak költségének a töredékért, ami sok vasúti társaságnak okozott financiális nehézségeket. Malájföldön, Indokinában és a Holland Kelet Indiákon  nagyszabású útépitések kezdőttek a növekvő gépjármű forgalom kiszolgálására. Ahogy máshol a fejlődő világban, úgy Délkelet Ázsia szerte is a gépjármű közlekedés új, jövedelmező, képzetséget igénylő munkához jutatta a helybelieket, amikkel válalkozókká válhattak ahelyett, hogy Európaiaknak kellett volna dolgozniuk, Francia Indokinában 1913 ban még csak 350 gépjármű volt, túlnyomó többsége Saigonban és Hanoiban rótta az utakat.1924-től a gépjármű import rohamos növekedésnek indult,1929-re elérve a 3 ezres éves darabszámot. Indokinában 1934-re forgalomban levő gépjárművek száma meghaladja a 21 ezret és ennek több mint a fele a helyiek tulajdonában volt és csak a fenmaradó részét birtokolták  Kinaiak és Európaiak. 

  A Panama Csatorna megnyitása lényeges változást hoz az addigra kialakult világkereskedelmben. A Csendes Óceánt nem szelték át jelentős kereskedelmi hajóutak és szinte a teljes Ázsiával való kereskedelem a Szuezi csatornán bonyolódott le 1914-ig. Ezt változtatta meg alapjaiban a Panama Csatorna . Ezzel az USA, tradicionálisan a Keleti Partra összpontosuló, ipari centrumjai közvetlenül elérhetővé váltak hajókkal a csatornán keresztül a Távol Keletről a Szuezi Csatorna kihagyásával.1929 re a Panama Csatornán áthaladó hajók száma (6413) meghaladta a Szuezi csatornán (6271) átkeltek számát. A Panama Csatornán átmenő forgalmat főleg Japán, Holland és Norvég hajók adták. Japánok számára a földrajzi elhelyezkedésük és az Első Világháborús szerepük hatalmas előnyt jelentett a Panama Csatorna jelentette lehetőségek kiaknázásában. A Brit kereskedelmi hajók bevonása a háborús erőfeszitéskbe gyakorlatilag Japán beltengerévé tette a Csendes Óceánt és még a tradicionálisan Brit érdekeltségű Indiai és Távol Keleti kereskedelembe is bele tudtak folyni. Az Első Világháború alatt a buvárhajó hadműveleteknek is köszönhetően a pusztitás hatalmas volt a világ kereskedelmi flotta álományában még is a teljes BRT nagyobb volt 1919-ben, mint 1914-ben. A világ hajógyárai teljes gőzzel bocsájtották vizre a hajókat, amiket a viteldijak egy rövid ideig tarató (1919 és 1920 közötti) emelkedését majd azok meredek csökkenése követte. Az új hajók gyártása viszont folytatódott, mert kizárólag a legmodernebb hajók voltak képesek profitott termelni és a szénhidrogének világszerte növekvő menyiségű felhasználása egyre több tanker hajót igényelt. Mindeközben a Brit kereskedelmi hajózás továbbra is megőrizte vezető szerepét, de hajóinak a teljes BRT-ja 1919 és 1931 között közel megegyezett a háború elötti szintel. A többi nemzet kereskedelmi flottájának a teljes BRT-ja 75 százalékkal nőtt 1914-hez képest. 1939-re a Brit Kereskedelmi Tengerészet már csak a 26 százalékát adta a világtengereket szelő kereskedelmi hajók összes BRT-jának, szemben az 1914-es 41 százalékkal.

   A XIX.század végére kialakult nemzetközi, arany fedezetre épülő, pénzügyi rendszere súlyos csapást mért  az 1914-ben kitört Világháború. Az 1920-as évek során névlegesen helyre állitják, de csak elodázni lehetett a teljes összeomlását az 1931-es pénzügyi válságig. A probléma középpontjában az Első Világháborúig vezető szerepet betöltő Brit font sterling állt. A háborúra való tekintettel, hogy kolosszális hitelekkel finanszirozhassák azt (csak 2014-ben fizették végül vissza a Britek), felfüggesztették világ szerte "ideiglenesen" a bankjegyek aranyra való átválthatóságára épülő rendszert. A Brit font sterling boldog béke idős $4.86 os árfolyam előszőr $5 nőt, majd beállt $4.76 ra, amihez hivatalos hatósági árfolyamként próbáltak ragaszkodni. Végül ennek költsége olyan magas volt.hogy 1919-ben elengedték az árfolyamot és inkább 1920-ban betiltották az arany és ezüst exportot 5 évre és még 5 évre felfüggesztették a bankjegyek aranyra való átválthatóságának újbóli  teljes beveztését. Az árfolyam gyengülés végül stabilizálódott 1920 februárjában, de ez igy is 35 százalékos leértékelődést jelentett az 1914-es árfolyamhoz képest.  A font sterling még  is messze a legkevésbé szenvedte meg a háborút a többi hadviselő fél pénzéhez viszonyitva. A Francia Frank  64 százalékot, a Belga Frank 62 százalékot, az Olasz Lira 71 és a Német Márka 96 százalékot veszitett 1920-ra az Első Világháború kitörése elötti értékükből. A megalakuló Népszövetségben és azon belül is annak Gazdasági és Pénzügyi Bizottságban meghatározó pozicióban lévő Britek a javuló árfolyamú font sterling melett (1922 végére elérte újra a $4.63) eltökéltek voltak a háború elötti árfolyam vissza állitása és egy új alapokra helyezet, nemzetközi pénzügyi rendszer bevezetése mellet, amiben természetesen vezető helyet foglaltak volna el. Optimizmusra adhatott okot, hogy a két évtizedes Francia Forradalom elleni és az azt követő Napóleoni háborúk után a font sterlingnek egyszer már sikerült gyorsan felépülnie újra a háborúk alatt bevezetett fiat pénz elötti árfolyamra. 1925 árilis 25-én, bizva a FED közreműködésében és az USA-ba prognosztizált infláció növekedésben, $4.86-os árfolyamon újra bevezetik, ugyan "kis  kompromiszumokkal", az 1922-e Genovai Európai gazdasági konferencia során lefektetett elvek alapján a nemzetközi, arany elszámoláson alapuló, pénzügyi rendszert. Ennek az új rendszernek az egyik fő célja az Európai országok pénzrendszereinek az összehangolása volt a pénznemek közös arany alapra hozásával. Hasonlóan az Első Világháború elötti rendszerhez az országok pénzei közt fix átváltási árfolyamot lehetett bevezetni, miközben szemben a korábbi gyakorlattal, a Központi Bankok, szorosan együtt működve, jóval szabadabban gyakorolhatták infációs politikájukat az "árstabiltás" nevében. Minden ország maga választhatta meg az aranyra való átváltás arányát, amit befolyásolt, hogy mennyire lett a háború miatt a forgalomban levő kézpénz állomány felhigitva. Persze, ahol lehetett, a Britek "elősegitették" (hitelek nyujtásával és politikai nyomásgyakorlással) a számukra kivánatos, a piaci értéknél magasabb árfolyamok bevezetését. A túlértékelt Európai pénzekkel próbálták segiteni a Brit exportot és gyengiteni az Európait.  Megelőzendő az aranyért való versengést és annak felhalmozását  egy az új rendszerben résztvevő központi bank az általa kibocsájtott bankjegyeinek aranyban kifejezett értékét nem csak fizikálisan birtokolt arannyal, hanem más, kölcsönösen jóváhagyott, eszközökkel (mint külföldi pénzek, más országok kötvényei stb.. ) is tudta biztositani. A Britek, köszönhetően a Federal Reserve Bank of New York-tól kapott aranykölcsönnek is, elsők közt tudták stabilizálni a pénzüket és Európában a Népszövetség Pénzügyi Bizotságában való vezető szerepük miatt is több (a Párizsi béke diktátum után)"új' ország megalakuló központi bankjának bábáskodtak, amik a Brit font sterlinget "választották" fedezetnek a kibocsájtott pénzükhöz. Az fizikai aranynak már csak a nemzetközi elszámolásban volt szerepe, szemben a háború elötti arany standardal. A legtöbb, békediktátum elött is létező országban a Háború elött napi forgalomban levő arany érméket kinvonták és már csak a jóval nagyobb értéket képviselő aranyrudakra volt lehetőség a bankjegyeiket beváltani. A világ pénzei gyakorlatilag két csoportra oszlottak, az első osztályba tartozott a US$ és a Brit Font Sterling, amiknek fedezetét valódi fizikai arany jelentette és a többi pénzre, amik fedezetét az általuk birtokolt Dollár és Font számlák melett a Federal Reserve Bank of New Yorknál és a Bank Englandnál örzött arany jelentette, megkérdőjelezve ezen országok pénzügyi függetlenségét. Az USA-t kivéve már csak jobbára kis nemzetek pénzei használtak arany érméket a pénzforgalomban. 1928-ra a legtöbb ország, köztük Hollandia, ahol még mindig napi forgalomban voltak az arany érmék, már Londonban tartotta a jegybanki tartaléka nagy hányadát font sterling számlákon. 1930-ban Bázelben a Bank for International Settlements megalapitásával a BoE elkönyvelheti egyik utolsó nagy sikerét. A BIS-nek egy Centrál Bankja a Centrál Bankoknak funkciót álmodtak meg a megalkotói és a világ központi bankjai havi rendszereséggel megtartott gyűléseken hangolhatták össze a tevékenységüket. A Federal Reserve Bank of New York ugyan nem csatlakozhat a szervezethez, de szorosan együtt működik vele és úgy is tekintettek rá, mintha az USA nem hivatalos központi bankja lenne.

   Az egykor az ipari forradalom egyik éllovasának számitó Brit gazdaság csillaga  az 1920-as években nem ragyogott valami fényesen és az erős pénz is további gondokat okozott az exportra termelő gazdaságnak. A helyzetet tovább nehezithette az Észak Angliai ipari városokban egyre nagyobb befolyásra szert tevő, egyre militánsabb szakszervezetek, nem mindig realisztikus követelései. Jól szemlélteti a bajokat,hogy az 1920-as évek a brit textiliparnak a visszaeső gyapjú és pamut export miatt az 1870 utáni időszak legrosszabb periódusa volt. Az egykor büszke Brit nehézipar 1925 után, előszőr a történelemben, nettó vas és acél importőré vált. A gazdasági hatások okozta társadalomra nehezedő nyomást (kilenc-tiz százalékos munkanélküliség) növekvő szociális kiadásokkal próbálta enyhiteni a kormányzat, miközben az arany folyamatosan szivárgott ki az országból, 1930 februárjától folyamatos kamat csökkentéssel próbálták orvosolni a helyzetet. Ez mellesleg jól jött a tradicionálisan font sterlingben eladósodott Indiának és Ceylonnak, amiket a mezőgazdasági termékek árának összeomlása által is létrejövő világ méretű válság súlyosan érintett. Az 1930-as évekre a Brit Birodalom importjának kevesebb mint a fele jött Britanniából és csak 42 százaléka az exporjának ment oda.

  1931-ben túlértékelt árfolyammal, valamint alacsony (3 százalékos) kamattal találta a Font Sterlinget a májusban, az ausztriai Credit Anstalt csődjével kezdődő, majd a Németországon keresztül a világ többi részére átterjedő bank válság. Augusztusban kormányváltással és megszoritó intézkeddésekkel fűszerezett turbulens események, mint az Invergordon lázadás, után elpárolgott a bizalom London politikai és gazdasági stabilitásában. 1931 szeptember 21-én megszüntették az arany standardot és a BoE felemelte a kamatokat  6 százalékra, hogy majd kevesebb mint egy év alatt  1932 június 30-ára vissza vágja a kamatot 2 százaléra, ami azután változatlan marad 1939 augusztus 24-ig, amikor újra 4 százalékra emelik. (Érdekesség képpen jegyezzük meg a kamat 1939 októberétől újra 2 százalék lesz és az is marad 1951-ig.) Az arany standard kivezetését követően napokon belül megindult a font sterling zuhanása (decemberre az árfolyam már csak $3.25 volt ) magával rántva a világ addigi pénzügyi rendszerét, beinditva a folyamatok és események azon láncolatát, ami a US$ (Federal Reserve note) világ uralmát hozza majd el a nem is olyan távoli jövőben.

  A Világháború után a Franciák, a Britekhez képest mindenképpen, eltérő módon álltak neki a pénzügyeik rendbe tételéhez. Franciaország az Első Világháború alatt és után hiperinflációtól szenvedett, amit csak tovább fűtött a költségvetés súlyos deficitje. 1926-ban az elszabadult infláció és a folyamatosan romló Frank hatására a Francia kormány a kellő társadalmi támogatottságot megszerezve neki állt a szükséges megszoritások bevezetésével stabilizálni a költségvetést és a pénzügyeket. Az addig külföldi pénznemekbe menekülő tőke, hirtelen újra vissza áramlott  Frankba stabilizálva az árfolyamot a nemzetközi pénzpiacokon. Az inflációt megelőzően hagyományosan deficites Francia külkereskedelmi mérleg teljesen átalakult és időlegesen az export sokszorosává vált az importnak és az addig a külkereskedelmi többlettől származó, külföldi pénzekben felhalmozott bevételek Frankra való átváltása is tovább erősitette a Frank iránti keresletet. A túl erősédést megakadályozandó a  kormányzat Decemberben 3.92 centen stabilizálta az árfolyamot. Hivatalosan a Franknak továbbra is a háború elötti (kb 1 uncia arany/100 Frank) átváltási aránya volt, de a nemzetközi pénzpiacokon az árfolyam kb 500 Frank/uncia volt.  A Banque de France (akkor még magán kézben volt) nem tudott a hivatalos árfolyamon aranyhoz jutni és drágábban sem akartak venni félve az esetleges veszteségtől ha még is a háború elötti árfolyamon vezetik be újra az arany standardot. A kormányzat ugyanakkor beleegyezett, hogy kártalanitja a bankot minden felmerülő veszteségért a külföldi pénzpiaci tranzakciók során. Ezért a Banque de France stabilizációs műveleteket csak a pénzpiacokon hajthatott végre. Hogy tartani tudják a 3.92 centes árfolyamot massziv Frank eladásokba kezdtek, . A Frank erősődésével újra deficites külkereskedelmi mérleget (1928-ra  az export csak 96.1-a volt az importnak) a hagyományosan erős túrizmusból származó bevételek egyenlitették ki.  Ennek, valamint a Frank erősödésére és a Font sterling gyengülésére spekuláloknak is köszönhetően a Britek álltal Európára zúditott  Font Sterling végül a Franciák kezében kötött ki.  A Franciák megkezdték a Font Sterling jeik New Yorkban  US$-ra és Londonban aranyra váltását. Az utóbbi a Bank of England  heves ellenállásába ütközött. Mivel a BoE kamatot nem emelhetett, amivel egyszerűen megállithatta volna az arany Franciaországba áramlást ( mi lett volna a gyengélkedő gazdasággal, magas költségvetési hiány finanszirozásával, a befektetésekkel a fejlődő világban...) kénytelenek voltak más eszközökhöz nyulni; a font sterling aranyra váltásának feffüggesztésével való fenyegetéssel, a Franciák Britek felé fenálló Háborús adósságra való hivatkozással, más Centrál bankok álltal való nyomásgyakorlással. A Franciák azt tapasztalták, hogy napi £3 millió-ig válthattak be fontot aranyra a BoE dühös ellenkezése nélkül. A Brit Font Sterling és a frissen bevezetett arany elszámolási rendszer védelmében még 1927-ben New Yorkban összeülnek a Bank of England, Banque de France, a Reichsbank vezetői és a Federal Reserve Bank of New York képviselői. A résztvevők megegyeznek, hogy mostantól Franciaország New York-ban vesz aranyat US$ ért, amit annyival olcsóbban kap, hogy kiegyenlitsék a drágább szállitásból fakadó különbözetet, a New York-i és a  Londoni "Free" Gold Market-en való Font Sterlingben való arany vásárlás között. A Frank aranyra váltásának újra bevezetésekor a Franciák a Britekkel szemben nem választhatták a háború elötti (19.3 cent) árfolyamot, mert akkor az időközben kibocsájtott túl sok pénz miatt veszélyesen alacsony lett volna (8.6 százalék) a bankjegyek arany fedezete. Végül 1928-ban  a sokkal realisztikusabb 3.92 centes árfolyamhoz kötötték a Frankot. Igy is Banque de France álltal birtokolt  fedezet 45 százaléka volt csak arany, a fenn maradó 55 százalékot külföldi pénzek, túlnyomó részt Font Sterling, tette ki. A Francia jegybanki tartalékok Londonban és New York-ban voltak letétbe helyezve a szárnyaló tőzsdéken részvénypiaci spekulációkra használva és ezzel tovább gyarapitva az általuk birtokolt Font Sterling  mennyiséget. Az 1931-ben az Osztrák-Német vámunióra válaszul, elkezdték az Ausztriai és a Németorszégbeli követeléseiket aranyban érvényesiteni. Sikeresen megroppantva tavaszal Ausztriát és nyáron Németországot, miután jelentősen megcsappantak az aranytartalékaik képtelenek voltak tovább fentartani az aranystandardot. Az általános közhangulatnak és a piacra öntött Font Sterlingnek köszönhetően (mivel az 1927 es New Yorki megállapodás a magán befektetőkre nem vonatkozott) Londonból is megkezdődött az arany Franciaországba való vándorlása. De még a Font Sterling aranyra való beváltásának felfüggesztése elött két nappal, a Bank of England kormányzója biztositotta a Holland kolegáját, hogy náluk biztonságban vannak a Font Sterling betétek, amik természetesen bármikor beválthatók aranyra. A Bank of England, sokakat meglepő, lépése után minden szem a világ vezető hitelezőjére (egyben az egyik utolsó országra, ahol még mindig a háború elötti arany standard volt érvényben)  Amerikára szegeződik és igyekszik a legtöbb szereplő a Font Sterlingjét US$-ra és azt aranyra váltani. A 30-as évek közepére Franciországnak  sikerül a világ második legnagyobb arany készletét felhalmoznia.                                                                             Németországnak a 30-as években nem sok mozgástere maradt, hogy monetáris eszközökkel segitse a gazdaság exportját. A 20-as évek hiperinflációjának a friss emléke a kormányzat számára nem tette kivitelezhetővé a Márka leértékelésének a lehetőségét.  A bilaterális, barteren alapuló, kereskedelmi szerződések megkötésében látták a megoldást. Szerződött országokkal a saját pénznemükben végezték az elszámolást. Kelet Európai országok esetében gyakorlatilag mezőgazdasági termékeket cseréltek ipari termékekre. Latin Amerikából ásványkincseket és egyéb nyersanyagokat cseréltek szintén ipari termékekre. Mivel az Angolszász országok nem tudtak magasabb árat fizetni a Németeknél ezen országok termékeiért, igy az egyességet kötő országok nem is jutottak elég bevételhez US$-ban és Brit Font Sterlingben, hogy megvegyék Britannia és az USA iparának a termékeit. A Német bilaterális szeződéssek magukban hordozták a lehetőséget, hogy az USA-t és Britanniát megfoszthatják a gazdaságuk nyersanyag forrásától és felvevő piacától egyszerre.               

    Wilson elnök 1913 December 23-án a Federal Reserve Act aláirásval véget vet egy gyakorlatilag az USA megalapitása ,de legkésőbb 1792 Április 2-án Washington elnök által aláirt Coinage Act életbe lépése óta tartó küzdelemének a Centrál Bankok hivei és ellenzői közt. A függetlenségi háborús Continental és a Polgárháborús Greenback és a bimetál standardról az arany standardra való áttérés is jól ilusztrálja ezen időszak összetettségét. A XIX. századi amerikai elnökök személyének változó, jelenkori megitélése is jelzi, hogy mennyire jelentős szerepük lehet még sok- sok évvel haláluk után is a világtörténelemre. A Federal Reserve Act-től támogatói elég sok mindent vártak ( talán az alkotmány 16-ik kiegészitését is, ami lehetővé tette a 18-ik kiegészitést...) köztük a bankrendszer megszilárdulását, a pénzellátás zavartalanná válását és remélhetőleg világbékét is. Hiszen az egyik fő feladata a Centrál Bankoknak, hogy utolsó menedéként funkcionálva, hitelt nyujtsanak válságok idején bajba jutott bankoknak. Hogy a  pénzellátás kellően "elasztikussá" váljon a FED megalakulása elött a bankoknak kb 21 százaléknyi  tartalékot kellett felhalmozniuk, amit gyorsan 11.6 százalékra majd a háború alatt 9.8 százalékra vágtak vissza. 1914 November 16-án egynapon, egszerre megnyilik mind a 12 körzetben és megkezdi működését  az Európában javában dúló háború miatt már nagyon várt Federal Reserves System. MIvel az Európai hatalmak, felfüggesztették az arany standardot a nemzetközi kereskedelem szereplőinek, hirtelen nagy szüksége lett egy megbizható, a világon mindenhol elfogadott és nagy mennyiségben rendelkezésre álló pénzre tovább növelve a Dollár iránti keresletet. Közben az arany folyása is megindult a háború sújtotta Európából, ezzel tovább erősitve a Dollárt és arányosan gyengitve a világ pénzeit.                                                                                                   Az Első Világháború kitörését követően a hadviselő felek, akik a világ nagybefektetői is voltak egyben, hogy fedezni tudják a hadi kiadásaikat, arra kényszerülnek, hogy értékesitsék befektetéseiket.  A Britek, ugyan meg tudják őrizni a főbb érdekeltségeiket Ázsiában és Afrikában, szintén nagy összegekben válnak meg befektetéseiktől. Főleg az USA-ban levő érdekeltségeik találtak új gazdára (aminek 75 százaléka az amerikai vasutakban volt). Gyakrolatilag az Amerikaiak megszerezték a kontrolt a vasútjaik felett, hogy az ezért kapott pénzből a Britek az USA-ban gyartott hadianyagot vegyenek.  A Háború elött tradicionálisan hitelfelvevő Egyesült Államok a világ vezető hitelezőjévé válik, miközben a Franciák elveszitik a felét. az Angolok a negyedét a teljes háború elötti befektetéseiknek. A Németek, mint befektetők megszünnek létezni a nemzetküzi porondon. Az Amerikai befektetésék Kanadában, Latin Amerikában és Európában fognak dominálni. További súlyos tételek lesznek az Amerikai kereskedelmi bankok és a US Treasury álltal nyújtott kormányközi hitelek az Antant hatalmak számára. Ezek az események és a háború alatti ipari és mezőgazdasági boom nem jöhetett volna létre az új bankrendszer USA-ban való beveztésével elérhetővé válló hatalmas mennyiségű  pénz gazdaságba kerülése nélkül. Az USA iparának és mezőgazdaságának óriási löketet ad Európa iparának és mezőgazdaságának a háború okozta nehézségek. A Mezőgazdasági termékek, köztük a gabona félék árának szárnyalása párosulva a kedvező időjárással a Közép Nyugaton beinditja azon folyamatokat, ami majd a Nagy Gazdasági válságban és az egyik legnagyobb emberi tevékenység okozta természeti katasztrófában fog kicsúcsosodni a 30-as években. Az igazan nagy áttörést az iparnak az USA 1917-es (az addigra totálisan eladósodott és az adóságaikat vereség esetén visszafizetni képtelen Antant hatalmak által nagyon várt) hadbalépését követően a Szövetségi Kormány hadikiadásainak  megsokszorozódása és kicsit később 1918-ban, a Secretary of Treasury által életre hivott War Finance Corporation hozza el. A BOOM-ot jól jelzi, hogy a háború négy éve alatt 21 ezren válnak milliomossá vagy milliárdossá. Szintén beszédes néhány vállalat profiabilitásának változása; US Steel Háború elötti éves $105 milliós profitja 1914 és 1918 között $240 millóra változik, a Betlehem Steel $6 millióról  $49 millióra, The General Chemical  szerény éves $800 ezréből  lesz $12 millió, az International Nickel Company $4 milliója lesz $73 millió, Du Pont átlagos éves $6 millós profitja a háború alatt $58 millióvá duzzad. Becslések szerint a szabadság és demokrácia megvédése $52 milliárdjába került az USA-nak amiből $16 milliárd mint profit jelentkezett a hadibeszállitóknál. A Federal Reserve System látszólag kimerithetetlen hitel gyára sem volt elég önnmagában ezt a hatalmas summát előteremteni, szükség volt hadikötvények (Liberty Bonds) kibocsájtására is. Mellékesen jegyezzük meg, aminek a visszafizetésére újabb kötvények(Victory Liberty Loan) kibocsájtására lesz szükség.. A termelés folyamatosságának biztositása érdekében, az addigra megerősödött szakszervezetekkel is próbálnak megegyezni és ezen lépések is hozzájárulnak a növekvő bérekhez és teljes foglalkoztatáshoz, ami magával vonja a háború utáni fogyasztás növekedését. (az 1924-es Johnson-Reed Act miatt csökkenő bevándorlás is hatással lehetett a bérekre..) Szintén nem elhanyagolható szempont a USA iparának a robbanásszerű hatékonyság növekedése, amit a sokszor, sok helyen megirt, de a 2000-es évekre mintha a kollektiv tudatból kifakuló Henry Ford innovativ termelési módja  és szintén az ő nevéhez is fűződő "wellfare" kapitalizmus társadalomra és gazdaságra gyakorolt hatása is mutat. (Mellékesen Ford futószalaggon való termelésének ötletét Chicago ipari húsfeldolgozói ihlethették és ne felejtsük el megemliteni Pullman vagy Westinghouse nevét sem). Herbert Hoover is egyike volt ennek az "új" gazdasági irányzatnak, ami kimondja, hogy a magasabb bérek magasabb fogyasztást generálnak, ami autómatikusan magával vonza a gazdasági fejlődést. Hoover Secretary of Commerce-ként és később már, mint Elnökként is, minden befolyását latba vetette a bérek emelése és a depresszió alatt azok csökentésének elkerülése érdekében. Az ipari termelésben folyamatosan megjelenő innováció, a lakosság folyamatosan bővülő fizetőképes rétegeinek a fogyasztása által generált folyamatos versenynek köszönhetően is az árak növekedése nem történik meg a kivánt mértékben. A technika fejlődésével új termékek és szolgáltatások jelennek meg a piacon, amik hamarosan mindennapok részesei lesznek az Amerikai háztartásoknak, mint a személygépjárművek, a telefon és a rádió. 1922 és 1928 között a banki hitelek növekedése kétszerese az Első Világháború finanszirozása miatti hitel boomnak. Harding és Coolidge adminisztrációnak a gazdaságpolitikájában kulcs szerepet játszot az alacsony kamatszint. A Federal Reserve Board-ba is ezzel a nézettel azonosulókat delegált mind a két Elnök  Az egyik ellenzője a folyamatnak az a Herbert Clark Hoover volt, akkor mint Secretary of Commerce (.. a közéletben betöltött szerepe miatt  "Under Secretary of all Departments" is mellesleg) későbbi Elnök, akit aztán a válság okozójának könyvel el a világ. Az USA pénzállománya 1921-es $45.3 miliárdról 1928-ra $73 miliárdra nő, miközben a Federal Reserve Notes ( US$) fedezetét adó arany mennyisége az 1921-es US$2.6 miliárdról csak US$3 miliárdra változik. Ez a hatalmas pénzállomány megtalálja az útját, a magas fogyasztás miatti optimizmus miatt már alapból jól teljesitő tőzsdére, ami ettől még komolyabb szárnyalásba kezd. 1927-ben a  Federal Reserve Bank of New York "az első az egyenlő" 12 Federal Reserve Bank közül, hogy kisegitse a Bank of England-et és az 1925-ös arany átváltásra épülö pénzügyi rendszert és hogy végre beinduljon a hitelfelvevők nagy barátja az infláció, tovább növeli az olcsó pénzkinálatot, ami meg sem állt a Wall Street-ig. 1928-ban Federal Reserve Bank of New York-nál és a Federal Reserve Board-nál bekövetkező személyi változásokat követően, megróbálják menteni a menthetőt és jelentős kamatemelésbe kezdenek, hogy megállitsák a bőséges olcsó pénzből keletkező tőzsdei, ingatlan és még ki tudja hány féle buborék további fúlyódását. Ez a lépés a mezőgazdasági árak folyamatos csökkenése miatt kibontakozó válság miatt nehéz helyzetben lévő fejlődő országokat még nehezebb, helyzetbe hozza. A  központi bankjaik, hogy lehetőleg lassitsák az aranytartalékaik USA-ba vándorlását, szintén kamat emelésre kényszerülnek, amivel ugyan erősitik a nemzeti pénzeiket, de tovább rontják az export lehetőségeiket. A világ legtöbb termelőjének sajnos csak egy választása marad, ha bevételeiknél akarnak maradni a csökkenő árak melett még többet kell termelniük és eladni. Ami a kinálat további bővüléséhez és ezzel egyenesen az árak további zuhanásához vezet. Mivel a termelők bevételei elmaradnak az addigi fogyasztásukat kielégitők bevételei is elmaradnak. A helyzetet már csak az rontja tovább, mikor az addig "Open Door" és "Free Trade' nagyszerűségét éltető Fejlett országok kormányai érezve, hogy nagy baj van kibontakozóban, hirtelen a semmiből a protekcionizmus legőszintébb hiveiként vámokat kezdenek kivetni a Fejlődő világból érkező termékekre.   

  1920-21 ben rövid ideig tartó Háború utáni recesszióból komolyabb kormányzati beavatkozás nélkül kilábal a gazdaság. Az, akkor még csak Secretary of Commerce posztot betöltő, Herbert Hoover aktiv közbelépést sürgetett Harding elnöktől sikertelenül, 1928-ban már mint az USA 31. elnöke nagyszabású US$3 milliárd értékű közmunka program tervével állt elő. A "Hoover Plan" feladata lett volna, hogy elhozza az állandó növekedést és kiiktassa még a lehetőségét is egy gazdasági válságnak.                                                                                                              1929-ben Októberének utolsó hetében a nagy tőzsdei zuhanásra válaszul a Federal Reserve Bank of New York, szembe menve a Federal Reserve Board Kormányzójával, hogy megelőzzék a tőzsde teljes összeomlását és lehetővé tegyék a New York-i bankoknak, hogy átvegyék a brókerek és nem banki pénzkölcsönzők kintllévőségeit, gyorsan beavatkozik. A  6 százalékos kamatot leviszik 4.5 százalékra és gyors kölcsönt adnak a bankoknak, valamint  nagyarányú Államkötvény vásárlási programba kezdenek, amit aztán diszkont áron tovább is értékesitenek a kereskedelmi bankoknak, hogy azok megemelhessék tartalékaikat  Ez olyan jól sikerül, hogy November közepére a nagy Tőzsdei zuhanásnak vége is lett. A közvetlen veszély elmultával a bankok tartalékai szinte azonnal a nagy Tőzsdei zuhanás elötti szintre esnek vissza. December 5-én egy a vezető gyáriparosok kongreszusán elmondott beszédében az Elnök nagyra értékelte a Federal Reserve Systemet, ami lehetővé tette a bankok megmentését valamint vissza állitani a bizalmat és gazdagitani a tőkekinálatot a kamatok csökkentésével. Secretary of Treasury Mellon sem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire bőséges a hitelkinálat. Az American Federation of Labor feje is azt jósolta, hogy a láthatóan kivállóan működő Federal Reserve System-nek hála néhány hónapon belül helyre áll a bizalom, az ipar és a pénzügyi szektor stabilizálódik és minden rendben lesz.     1929 November 23-án távirat útján Hoover Elnök az Államok Kormányzóit együttműködésre sarkalja és az Államok közmunka programjainak a kiterjesztését sürgeti. November 24-én a Department of Commerce csatlakozik az Államok közös erőfeszitéséhez. Hoover Elnök és a Secretary of Treasury Mellon a Kongresszushoz fordulanak, hogy növeljék meg a Szövetségi épitési programok keretét. Még az Első Világháború alatt létrehozott Szövetségi Shipping Board-on kersztül a hajógyártás is komoly támogatásban részesült. A kereskedelmi hajók épitése az 1929 Júliusi 170 ezer tonnáról 487 ezer tonnára duzzad 1930 Júliusára a Szövetségi támogatásoknak is köszönhetően. 1930 Július 3-án a Kongresszus jováhagyja a US$915 milliós gigantikus közmunka programot, ami tartalmazza a Hoover gát felépitését a Colorado folyón. 1930 Szeptember 9-én Hoover Elnök sajtó tájékoztatóján beszél a bevándorlással kapcsolatos intézkedésekről és a nap folyamán a Fehér Ház nyilvánosságra hozza a State Department  jelentését a bevándorlásról, ami szerint 1929-től  1930-ig terjedő időszakban (a bevándorlási törvények által addig nem is gátolt) munkaerő bevándorlás Mexikóból (papiron legalább is..) megszünt. Néhány hónapon belül az Európából érkező bevándorlás is 90 százalékkal fog csökkeni.    1929 végén a  Federal Reserve Board Kormányzójának továbbra is az volt az álláspontja, hogy érdemi beavatkozás nélkül hagyni kell érvényesülni a piaci hatásokat és ugyan a szektoron végigsöprő csődhullám árán, de a pénz piac magától megtisztul. Ennek ismét szembe menve a Federal Reserve Bank of New York 1930 ban tovább vágta a kamatot 2 százalékra. Végül a Federal Reserve Board Kormányzója Augusztusban lemond. A növekvő gazdasági depresszió és a nemzetközi bank krizis közepette 1931-ben a New York FED, BIS, BoE és a BdF közösen próbálják kisegiteni a Reichsbankot. De hamarosan, a Németeknek újabb és nagyobb mértékű segitségre lesz szükségük, hogy megmentsék most már a teljes bankrendszerüket. A Britek szeptemberi lépése után, amikor felfüggesztették az arany standardot, a Federal Reserve Board 1930-ban kinevezett újjabb vezetője végre eléri, hogy a Federal Reserve Bank of New York felemelje az időközben 1.5 százalékos alap kamatot 3.5-re. Ezzel a lépésel 1931 Októberében sikerül növelni a nemzetközi bizalmat a Dollárban és lassitani az arany kiáramlását az országból. Már a Britek drasztikus Szeptemberi lépése elött az USA pénzügyi elitje, a Federal Reserve Board Kormányzója valamint az  USA Elnöke is egyet ért abban, hogy az országnak egy hatalmas méretű pénz és hitel injekcióra van szüksége. Kezdetben az Elnök és a Bankárok közt nem volt teljes az öszhang a kivitelezés tekintetében Hoover Elnök első körben a magán és nem a kormányzati tőke felhasználásával képzelte el ezt megvalósitani. Az 1931-ben megalakult National Credit Corporation nem hozta a várt eredményt és végül 1932 Januárjában az USA Elnöke és a Federal Reserve Board Kormányzója által immár közösen támogatott, a néhai War Finance Corporation mintájára létre jön a Reconstruction Finance Corporation, aminek a feje a Federal Reserve Board kormányzója lesz. (Aki mellesleg a War Finance Corporation feje is volt korábban.) A két poszt egyidejű betöltésével ő lesz a legbefolyásosabb gazdasági és pénzügyi szereplő a Szövetségi Kormányzaton belül.  A vasúti társaságok vezetői, bankárok, gyáriparosok, akik addig  hangos ellenzői voltak, minden kormányzati beavatkozásnak, lesznek a Reconstruction Finance Corporation legőszintébb támogatói és egyben kedvezményezetjei. Augusztusra a Kongresszusnak sikerül elérnie, hogy átláthatóbbá váljon az RFC működése. Ezzel párhuzamosan az USA elnökének is sikerül elérni Júliusban az  Emergency Relief and Construction Act-el, hogy megnöveljék az RFC tőkéjét továbbá, hogy ne csak bajba jutott bankokat és vasutakat mentsenek meg, hanem városoknak és államoknak is adjanak hiteleket, valamint segitség a mezőgazdasági termékek értékesitését belföldön és külföldön. Közben 1932 Februárjában a Senate Banking Commitee-n átmegy az első Glass-Steagall Act, ami lehetővé teszi a FED számára, hogy már nem csak aranyat, de US Treasury által kibocsájtott kötvényeket is felhasználhat fedezetnek Federal Reserve Note, más néven US$ kibocsájtására.  Ezzel is tovább növelve az alacsony kamattal kibocsájtható hitel mennyiséget. Sajnos a bizalom viszont megingott, a külföldiek változatlanul cserélték aranyra a Dollárjukat és a lakosság is folytatta a betétjeik készpénzben való kivonását a bankokból. A bankok pedig, hogy fedezni tudják a betétek kivonásával járó készpénzigényt  a FED-től vettek fel kölcsönöket és gyakorlatilag kényszerértékesitették befektetéseiket. A tetejében, mivel az RFC által nyújtott segitség nyilvános lett az abban résztvevő bankokat megrohanták a betéteseik, hiszen ki akarta volna a pénzét egy bajban lévő banknál tartani..                                                                                                                               Tehát adva volt annak a nemzetközi pénzügyi rendszernek a válsága, aminek éppen a megalapitásában érdekelt BoE rugott fel és javában folyt a háború elötti világkereskedelem átalakulása, megfüszerezve egy kis tultermeléssel és már a kortársak álltal is minimum ellentmondásosnak tartott válaszlépésekkel, amit a válságra adtak a kormányok. Már csak Észak Amerika legnagyobb emberi tevékenység által okozott ökológiai katasztrófája tud tovább rontani a helyzeten. A Közép Nyugaton beköszönt újra a száraz időszak, bibliai mértékű csapások sorozata nappal is éjszakai sötétséget hozó pusztitó erejű porviharok, a maradék zöldet felfaló rágcsálok hada és rajzó rovarok sokasága együttesen majdnem megsemmisiti az Amerika "Kenyeres Kosarának" tartott régiót. A talaj,amire az emberek boldogulása épült, szembefordult megművelőivel, megölve állataikat és gyerekeiket. Közben a Fehér Háznak új elnöke lesz, akiről elmondható, hogy tevékenysége minden embere kihat a jelenben.

 A Nagy Sikság Északról, Kanadától Délig egészen Texasig és Nyugatról a Sziklás hegységtől Keletre a Missouri folyóig terjed. Nincs semmilyen geológiai akadály a hideg Északi Sark és a Trópusi éghajlatú Mexikói Öböl között, ami váltakozó erejű és irányú, de állandó szelet eredményez, erősen ingadozó csapadék mennyiséggel párosulva. A természetes növénytakarót évezredeken át, gyakorlatilag elhanyagolhatóan nagyon kevés fát és bokrot leszámitva, hosszú, akár méteres gyökerekkel rendlekező fűfélék alkották. Ez a növénytakaró képes volt megvédeni a talajt az állandó szél eróziójától és folyamatosan nedvesen tartotta a talajt a gyakran aszályos időszakokban is.  A Nagy sikságot a szélsőséges időjárás, mint például a tornádok, évszázadokig nem tették kivánatos célpontá mezőgazdasági hasznositás szempontjából. Hasznossithatóságáról egyesek véleménye kimerült a " Nem volna szabad egy Amerikai állampolgárt sem arra itélni, hogy ott lakjon kivéve ha büntetésből akarják oda száműzni" ben.  A végeláthatatlan fűtenger a Transzkontinentális Vasút megépitéséig az indiánok és bölénycsordák birodalma volt.  A bölények majdnem teljes kipusztitása és indiánok rezervátumba zárása után marhatartók vették birtokukba a területet. A Beef Bonanza, amiből a későbbi Elnök Teddy Roosevelt is kivette a részét, rövid idő mulva az 1880-as évek kemény telei miatt, amik megtizedelték az állatállományt véget is ért. A vasúttársaságok a szövetségi kormánytól kapott földterületeken intenziven próbálkoznak lakosok betelepitésével inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az 1890 es években bekövetkező aszályos időjárás véget vet egy időre a betelepitéssel. Aztán jön az Első Világháború és mint sok minden másban itt is nagy változást okoz. A Háború miatt a világpiacról kieső jelentős európai gabonaexport miatti növekvő kereslet ( és az 1917-ben életre hivott Food Administration által megszabott árak...)  magas árakat eredményez. A kormányzat, a korábbi Enlarged Homestead Act-el 1909-ben és az 1916-os Farm Loan Act-al is ösztönzi az új területek művelésbe való bevonását. Természetesen megjelenek a "befektetők" is és hamarosan a tudományra is hivatkozva (mint az "eső követi az ekét ...  változik tartósan a klima, sokkal több lesz a csapadék és jelentősen fog mérséklődni a szél.. a préri fű nem engedi beszivódni az esőt a földbe ..." ) megkezdik a nagyüzemi betelepitését a jobbára szegény, földre és tulajdonra vágyó európai bevándorlókkal. Ezekhez az eseményekhez párosul, mintegy önbeteljesitő jóslatként egy csapadékosabb időjárású évtized.                                                                                                                                  A Háború után csökkennek a gabonafélék felvásárlási árai, de tovább növekszik az új müvelésbe bevont területek mérete. A hatalmas ipari fejlődés, ami  átformálja a mezőgazdaságot lehetővé teszi, hogy a hatékonyság növekedés kompenzálja a később is csökkenő árakat. Az ország már akkor is kiváló infrastruktúrájának köszönhetően a szállitás olajozottsága is hozzájárul, hogy az USA mezőgazdasága a világpiacon is versenyképes legyen. A betelepülök szivós, kemény munkájának eredményeként és a kedvező piaci, időjárási tényezők gyümölcseként kialakul egy új, fizetőképes és talán még fontosabb, hitelképes, réteg. aki fogyasztásával nagyban hozzájárul az ipar sikeréhez is. A mezőgazdaság folyamatos expanziójának hitel igénye egyben a bankszektorban is komoly eredményeket generál. Megindul a befektetések új formálya, és megjelennek az aktatáskák városi "farmerek". Senki nem akar kimaradni az évszázad nagy üzletéből. A korábbi évszázadok aszályai kikerülnek a köztudatból 1929 Júnisuában az Agricultural Marketing Act életbe lépésével léterjön a Federal Farm Board, amit indulásakor a US Treasury megtámogat US$500 millióval, hogy alacsony kamatozású, hosszú lejáratú hiteleket biztositson a mezőgazdasági társulásoknak, hogy azok a tároló kapacitáshoz jussanak és terményeket intervenciós áron vásárolhassanak fel , stabilizálva a mezőgazdasági termékek árait. Október 26-án nem sokkal a Tőzsdei zuhanás után a Federal Farm Board US$150 milliós hitelprogramot indit, amivel azt kivánják elérni, hogy a gabona ne kerüljön nyomott áron a piacra hanem tárolják addig, mig az árak elindulnak újra felfelé.( ezzel "sikeresen" csökkentve az amerikai gabona világpiacra kerülő mennyiségét is, aminek a kiesését a fejlődő világ termelő igyekeznek is a termelés azonnali növelésével pótolni) Meg is alakul hamarosan a Federal Farm Board hathatós közreműködésével a Farmers' National Grain Corporation, hogy centralizálva "hatékonyabbá" tegye a mezőgazdasági társulások gabona értékesitését. A Federal Farm Board által nyújtott hitelekkel és a Farmers' National Grain Corporation kartelezésének is köszönhetően ideiglenesen sikerül stabilizálni a gabona árakat. Ezen felbuzdulva a termelők tovább növelik a termőterületek és ezzel a kinálati oldalt. 1930 tavaszán Hoover Elnök további US$100 milliót kér a Kongresszustól, hogy a Federal Farm Board tovább folytassa a hitelezést és felvásárlását. Az árak ettől függetlenül tovább esnek és a Farmers National Grain Corporation-ön kivül levő független farmerek, valamint a Federal Farmer Board további államilag támogatott felvásárást sürgetnek és meg is alapul a Grain Stabilization Corporation ( közel ugyanazokkal a tulajodnosokkal, akik a Farmers National-ben is érdekeltek, ugyanazokkal a jól fizetetett tisztségviselőkkel, ugyan abban a Delaware-i irodába bejegyezve, a két cég még a villany és telefonszámlát is megosztva fizette ..). Grain Stabilization által felvásárolt gabonát a Farmer National raktározza némi dij ellenében biztositva Farmer National profitabilitását mig a Grain Stabilization felmerülő veszteségeit a Farm Board fedezi a Treasury of the United States segitségével. A kormányzati bevatkozásnak hála továbbra sem zuhannak akkorát az árak, ami további termelés növelésre ösztönzi a termelőket. A Secretary of Agriculture Arthur Hyde és a Federal Farm Board addigra a termelés csökkentésében látná a megoldást és komoly kampányba kezdenek, de a termelők, bevételeik csökkenése miatt a termelés további intetziv növelésében és ezzel a növekvő  mértékű értékesitésben látják a megoldást, miközben még intervenciós felvásárlásra is számithattak.   A Grain Stabilization Corporation továbbra is hatalmas készleteket vásárol fel stabilizálandó az árfolyamot 1931 közepéig. De az árak csak csökkenek és a termelés csak növekszik. 1931-es szezon, köszönhetően a  bőséges téli csapadéknak, az addigi évek legjobb termését eredményezi. Csak éppen nincs, aki ezt a rekord termést megvegye. A Federal Farm Board látva a tendenciát  úgy dönt a külföldi piacokra kell önteni a felhalmozott gabonát. Az árak összeomlanak a termelők jó része fizetésképtelenné válik. Az árak a termelők önköltségének a felét fedezik csak, már ha hajlandó átvenni valaki. A gabonatárolók csordulásig teltek és hatalmas dombokban állt a szabadban az eladhatatlan termény.                                                                         A Federal Farm Board-nak sikerül hasonlóan "hatékonyan" beavatkoznia országszerte a gyapot termesztésbe is (szintén Delaware-ben egy irodába  bejegyzett cégkettős American Cotton Cooperative Association/Cotton Stabilization Corporation életrehivásával...) valamint Delaware-i ikercégek nélkül a zöldség és gyümölcs termesztésbe ( Kaliforniai szőlőtermelőknek csak hab a tortán a Prohibició..), a gyapjú előállitásba, a tejtermékek és baromfi ágazatokba, a rizs és szójabab termesztésbe. Egy részét a felhalmozott és eladhatatlan készleteknek, amik a Szövetségi Kormánynál kötnek ki, végül a Kongresszus a Vörös kersztnek adományoz.                                    A talpon maradt termelők további hitelekkel de töretlen optimizmussal készültek a következő szezonra. Az előző  évtizedhez képest szokatlanul száraz télen 1932 Január 21-én délután Amarilloban(Texas) lecsap az első komolyabb homokvihar. A környéken nem voltak szokatlanok addig sem a homokviharok de az aznapi felülmult minden korábbit. Körülbelül 3 km magasra emelkedő és 100 km/h sebességgel lecsapó homokvihar éjszakai sötétségbe boritja a várost, majd hamarosan tovább ált. A száraz telet száraz tavasz követi, a szél fel felkapja a növénytakaró nélküli, a csapadék miatt finom porrá váló talajt  sokszor sötétségbe boritva a nappalt. Az 1932-es év duplán katasztrófális a gazdáknak, a szárazság miatt a  termés is katasztrófális de az árak ha lehet még katasztrófálisabban alacsonyabbak. A gazdák ősszel újra belevágnak és újra vetnek és bizakodnak. Akik még talpon vannak, minimálisra vágják vissza a fogyasztásukat további nehézségeket okozva a gazdaságnak. A nekik hitelezők sem lesznek jobb helyzetben. Talán a Prohibiton következménye miatt is nagyban erodálódott az establishment-be vetett bizalma az embereknek és egyre nagyobb mértékben kezdik kivonni a betéteket a bankokból, ami felgyorsitja a Közép Nyugaton a bankok tömeges becsődölését. Ezekkel a bankcsődökkel legalább még azok is elveszitik megtakaritásaikat, akiknek addig maradt egyáltalán. 1932 Januárjában a Federal Farm Board összességében sikertelen működésének a következtében a vezető agrár szervezetek Washingtonban tanácskoznak. Hatékony termény felesleg felvásárlást, stabil pénzt, az árúk "shortolásának" a tilalmát és a Fülöp-szigetek függetlenségét tűzik ki célul. (Az utóbbival véget akarnak vetni az onnan érkező mezőgazdasági termékek vámmentességének). Hiába nyújt be számos Képviselő törvénytervezeteket az agrárium további támogatásával kapcsolatban a Kongresszusban nem sikerül elérniük a céljaiakat. Május 3-án 3000 farmer Iowa-ban úgy dünt az évben Július 4-én Sztrájkba lépnek, hogy ezzel érjék el a mezőgazdasági termékek árának a növekedését.. Jelmondataik, szlogeinjeik a "Maradj otthon, ne vegyél semmit és ne adj el semmit" és a "Mi majd eszük a kenyerünket, a sonkánkat és tojásunkat, ők meg majd eszik az aranyukat" voltak. Az egy hónaposra tervezett Farmer Holiday Iowa-ból átterjed  North és South Dakota-ba, MInnesota-ba, Montana-ba. Hamarosan a résztvevők, a passziv ellenállás helyet nagyon is aktivan kezdenek fellépni. Utakat vonnak blokád alá megállitva a szállitmányozást, fegyvereikkel kényszeritik jobb belátásra a vonakodókat és a sztrájkban nem résztvevőket. Khaki Shirts of America is ekkor alakul meg. Minnesota Kormányzója  Floyd Olson felvetette, ha a többi Farm State is csatlakozik akkor az Állami Miliciával is támogatja az embargót. A farmerek önvédelmi csoportokat kezdenek szervezni, de 1932 végére a Farmer Holiday mozgalom elcsendesedik. A Farm termékek áremelkedést nem tudták ugyan elérni, de sikeresen csökkentették a jelzálog terhek mértékét. "Penny-sales"-eket szerveznek, ahol a kényszer árverezésre itélt adósok ingóságait a közösség 1 centért vesz meg és vissza adja a csődbe ment tulajdonosoknak.1933-ban Olson Kormányzó is adós moratóriumot hirdet a csődbe mentek védelmében.                   Az aszály a Nagy Sikságon tovább tart és a szél eróziója a takarónővényzet nélkül maradt elhagyatott, egykori szántóföldeken tovább tombol. A porviharok egyre erőssebbek és egyre tovább tartanak. A szél által elhordott termő réteg felszinre kerülő kemény altalaj tovább fokozza a még mindig kitartó gazdák nehézségeit. A belélegzet nagy mennyiségű finom por tüdőgyulladáshoz vezetet, ami 1935-re már járványos méreteket öltött. A levegőbe kerülő finom talajszemcsék gyakorlatilag gyerekeket és állatokat fojtott meg.1 934-ben már az egész országot aszáj sulytotta szokatlanul meleg időjárással párosulva. Május 9-én egy napokig tartó porvihar támad Nebraska-ban, a szél Keletre viszi a felkapott talajt Chicago-t kb 6 millió tonna porral boritva be. Május 10-én a vihar eléri és sötétségbe boritja Cleveland-et és Buffalo-t majd 11-én beboritja a Keleti partot Bostontól Savannah-ig. New Yorkban délben fel kellett kapcsolni a közvilágitást. 13-án az Atlanti Óceánon haladó hajók, több ezer kilométerre a partoktól is kaptak a porból. Az addig csak távolinak tűnő probléma valósággal sokkolta a Keleti parti elitet. A Dust Bowl-ként elhiresült régióból tömegével vándorolnak a tönkrement, sokszor szó szerint földönfutóvá váló Okie-nak hivott nincstelenek Kaliforniába. Több kisérlet is történik majd a pusztitás helyre állitására (a terület kisebb mértékű mezőgazdasági hasznositása, legelők újra "telepitése", talaj szél erózió elleni védelme ..) de sokáig úgy tűnik egy évtizedes emberi tevékenységgel sikerült  az egykor bölények millióit évezredeken át eltartani képes Nagy Sikságból vándorló dünékkel tarkitott terméketlen sivatagot formálni. A végső áttörést az 1939-ben az újra csapadékosabbá váló időjárása hozza majd meg.   

Egyenlőre talán ennyi is elég, hogy az olvasó lássa , hogy az iskolai történelem oktatás során vagy "ismeretterjesztő" műsorok által sugalmazott ok-okozati összefüggések némi kiegészitésre szorulhatnak. A késsőbbiekben lesz még folytatása a témának de ez alapvetően, egy hadtörténeti blog akar lenni és sok száz leütésnél tartunk már és még mindig nem löttek!! Ugyhogy a következő bejegyzésben már kicsit katonásabb vizekre evezünk.

Zárásként szeretném kifejezni  nagyrabecsülésemet minden katonának, rendőrnek, tűzoltónak és  egészségügyi dolgozonak. 

A fenti irás az alábbi forrásokon alapszik:                                                                                                            The mystery of banking          Rothbard, Murray N                                                                                              The case for gold: a minority report of the U.S. Gold Commission    Paul,Ron                                                    The depression and the developing world, 1914-1939     Latharn, A.J.H.                                                              America's great depression   Rothbard, Murray N                                                                                                   A history of money and banking in the United States      Rothbar, Murray                                                             Race relations within western expansion   Levine, Alan J                                                                                    Activities and Operations of the Federal Farm Board   United States Senate. Report of the commetee   on    agriculture and forestry                                                                                                                                              Going through the labyrinth: the political economy of Argnetina's abandonment of the gold standard (1929-1933)        Pablo Gerchunoff and José Louise Machinea                                                                               Rethinking the Farm Revolt of the 1930s William C. Pratt                                                                                      Twentieth Annual Report of the Federal Reserve Board covering operations for the year1933                          The Japanese Economy during the Interwar Period: Instability in the Financial System and the Impact of the World Depression            Masato Shizume                                                                                                           Aspects of the Brazilian Experience with the Gold Standard    Winston Fritsch and Gustavo H.B. Franco      The bank of France and the Gold Dependency: Observations on the Bank's Weekly balance sheets and    reserves, 1898-1940      Robert Yee                                                                                                                        War is a Racket (The Profit That Fuels Warfare) Major General Smedley D. Butler                                                 Prohibition  (TV series) Ken Burns                                                                                                                             Dust Bowl (TV series) Ken Burns                                                                                                                              

  "Semmi sem akadályozhatja meg azt, akinek a hozzállása helyes, hogy megvalósitsa célját; de a világon semmi sem segithet azon akinek rossz."  Thomas Jefferson 

    MIndenek elött szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a Haza szolgálatában állnak vagy álltak a multban, legyenek katonák, tűzoltók, rendőrök vagy egészségügyi dolgozók. Ők nem jelenthetnek hétfőn beteget, ha erősre sikerült a hétvégéjük, számukra a pirosbetűs napok a naptárban csak egy újjabb szolgálat, amikor kockára tehetik életüket, egészségüket, hogy megóvják mások életét, egészségét vagy tulajdonának épségét. Számukra mások családtagjai, szerettei mindig elsőbbséget élveznek a sajátjukkal szemben. Sajnos sokuknak a sors úgy hozta hogy "az életem árán" -t szó szerint kellett venniük és nem bujtak a manapság divatos apróbetük mögé, kibuvót keresve. Csak tették a kötelességüket.

  Most pedig lássuk a Blogot!

   !FONTOS FIGYELMEZTETÉS! A posztokban megjelenő irások valóságtartalmáért a szerző nem vállal  felelőséget, hiszen már csak az életkorából kifolyólag sem lehetett jelen a későbbiekben taglalt események megtörténtekor. Sőt arra buzditok, minden olvasót, hogy kételkedjen és ha teheti kezdjen saját kutatásokat és az eredményeket rendszerezve, ossza meg a nagyérdeművel. Irásaim célja, egy  nyilvános olvasó napló létrehozása kedvcsinálónak az érdeklődés felkeltése és nem az egyetemes igazság kinyilatkoztatása.  

!MÉGFONTOSABB FIGYELMEZTETÉS! Megrögzött dogmatikus hittel párosuló igaznak vélt "tények' re épülő tudással rendelkező szakértök kifejezetten vérnyomás növelőnek találnák irásaimat és mivel mások egészségét szeretem szem elött tartani KATEGÓRIKUSAN kérem őket NE olvassák a blogot. Továbbá a szerzőt nem az anyagi haszon szerzés motiválja a blog irásával, ezért  nem kiván komolyabban bele invesztálni olyan úri huncutságokba, hogy valaki átnézze a helyesirást és egyéb nyelvtani csalafintaságokat. Akiket ezen dolgok zavarnak ismét arra kérem NE legyen az olvasóm mert csak a nyugtatós üveg után fog kapkodni, ami nem tesz jót se a májának se az én lelkiismeretemnek. 

  2021 Áprilisában tőlem független okoknál fogva, hirtelen nagyon sok szabadidőre tettem szert. Próbáltam valami hasznos, ugyanakkor szórakoztató elfoglaltságot találni magamnak.. Az elektronikus könyv irásának a grandiózus ötletét találtam megfelelően komolynak 2022 Januárjában terveztem befejezni, A témáról rendelkezésre álló szerény forrásaimhoz gyorsan hozzá csaptam  még a listára kb 250-300 cimet, hogy elmondhassam tényleg kimeritő részlegességű lesz a művem. De az Úr útjai kifürkészhetetlenk és 2021 Augusztusra a túl sok szabad időből hirtelen túl kevés lett. Azóta jóval lassabb tempóval ugyan, de folytatom a kutatásaimat. Ide kivánkozik, hogy még a töriblog-on olvashattuk, a Német Gyarmatokkal foglalkozó posztoknál, hogy egy kutatásnak nincs vége csak állása. Arra jutottam, szépen elkezdek publikálgatni, az internet úgyis sok mindent elbir. 

 Mindenképp szeretnék tisztelegni olyan nagyszerű emberek elött, akik megosztják tudásukat másokkal a világhálón mindenkivel, akik megtisztelik figyelmükkel munkájukat.. A HTKA.hu csapata teljesség igénye nélkül: Hpasp, Cifu, Molnibalage, Fip7, Dudi, Krissz továbbá a  htenger.blog.hu, felderitokblogja.blog.hu, modernwartech.blog.hu, francia-idegenlegio.blog.hu, vietnamihaboru.blog.hu, toriblog.blog.hu, KatPol csapata. Lemil.blog.hu és Tiboru mester. Olyan szerencsés korban élünk, amikor az ismeretek már és még szabadon elérhetők bárki számára a Weben. 

A blog témájáról

A Nyugati Különleges Erők alkalmazása Délkelet Ázsiában a Hideg Háború első három évtizedében. Különleges Erők! Délkelet Ázsia! Hideg Háború! Csupa önmagában izgalmas téma, amikről könyvek százait lehet, megtölteni.Különleges Erők! Függeszkedő helikopterekböl festett arcu, álcaruhás kommandósok ereszkednek kötelekről alá, hogy kicsit később egy szál "rambó' késsel seregeket győzzenek le, hadifoglyokat szabaditanak ki, elnyomottakat szabaditanak fel. Totál menők! 

Délkelet Ázsia! Ha csak kimondjuk hangosan már is felcsendül az ikonikus Fortunate Son dallama és képzeletünket egy slick forgószárnyaival repiti el a távolba a jellegzetes whoop whoop hangjával. A gép nyitott oldalán kilógatott, zöld vászonszárú bakancsba bujtatott lábunk alatt lélegzetelállitó táj suhan el. Hegyekben megbúvó királyság a millió elefánt földje. A bambuszligetek és az elárasztott rizsföldeket váltakozását egy pagoda töri meg. A városokba vezető utakon  kerékpárosok és vizibivajok huzta fogatok kavalkádjából már messziről kitűnnek a narancssárga ruhas szerzetesek , Az utcákon mosolygó emberek, ao daiaikban pompázó nők. A mindent átható faszén és az érlelt halszósz a nouc mam aromája.Hmmm még jó hogy nincs lelki orrunk. Viet Nam, Viet Nam! Ahol az emberek kicsik de a bogarak hatalmasra nőnek.  

Hideg Háború! Space Age és a rakéta válság. Nemzeti felszabaditási háboruk. Kémek és egy háború amire mindenki készül, várja ,de nem akarja megvivni. 

 Kár, hogy közvetve vagy közvetlenül, de máig emberek életének milliárdjai  van hatással az az időszak.  

Studies and Observations Group 

SOG, Tanulmányok és megfigyelések Csoportja, mert a Special Operation Group megnevezés túlságosan feltűnő lett volna egy még is csak fedésben dolgozó szervezetnek. Sok izgalmas fejezetet töltenek meg sok könyvben. Közvetve őket teszik felelőssé a "vietnámiháború" kirobbanásáért. ( ami jogilag nem is volt háború de erről is lesz szó bővebben) .Az első harci körülmények között végrehajtott HALO ugrás is a nevükhöz kötődik.( Igaz jó nagy kudarcként lehet elkönyvelni az eredményt). Az összhaderönemi együtműködés ,( aminek hiányát nevezik meg az egyik fő tényezőnek, amiért az  Operation  EAGLE CLAW  úgy vágződött ahogy) egyik legsikeresebb példája  Operation TAILWIND . Vagy  talán, ami a legfontosabb az 1964 től 1972 ig tartó nyolc éves fennállásuk kivállóan demonstrálja mit is jelent a gyakorlatban az  economy of force kifejezés. a MACV-SOG az aktivitásának a csúcsán 2000 fős létszámával arra kényszeritette a hanoi vezetést, hogy 50000 fővel biztositsa a hires Ho Chi Minh ösvényt. A SOG tagjai több mint 2000 egyéni kitüntetésben részesültek köztük 10 Medal of Honorral . Ez többszöröse annak, amit a 82nd Airborne Division tagjai összesen kaptak a Világháborúban. A harcok intenzitását jól jelzi, hogy 1968 ban több halott és sebesült került a veszteségi listára, mint az alakulat teljes létszáma. Tiz felderitő csapat eltünt, 14 et lerohantak és megsemmisitettek. Máig 50 SOG os státusza MIA. Szerencsére Hollywood nem kapott  rá a történetükre. Aki ismeri a rescue of BAT 21 eseményeit, amiért Lt. Thomas L. Norris medal of Honor t vehetett át Gerald Ford elnöktől és látta a Hollywood i verziót az tudja miről beszélek.

Ejha ez aztán xxxxxxx hangzik! 

De szeretném felépiteni a dolgokat és Délkelet Ázsia nem csak a volt Union indochinoise, hanem magába foglalja Burmát, Sziámot, Malaya-t Sarawakot... persze Sukarno Maphilindo val kapcsolatos terveit is. 

Az olvasókra egy igen hosszú feledritő őrjárat vár, beungrunk a Cári Oroszországba kicsit, megnézzük majd hogy kell mesteri szintre fejleszteni az ellenség hátában való tevékenységet, sikeresen alkalmazni az Air Cav koncepciót még a XIX. században annak feltalálása elött, a XX. században leiskolázni a Nyugatot Airborne tantárgyból ,majd hogy kell elfelejteni az egészet és újra tanulni a XXI. század végére. A bezzeg usázóknak lesz egy rossz hirünk. Az Atlanti  Oceán túlfelén erre a körhintára  legalább kétszer felülnek a kollegák ezidő alatt.

Lesz szó halakról is, akik úsznak a vizben. Megtudjuk miért van mindig, mindenhol Kinai kissebbség a térség minden államalakulatában . 

 És kiket hivott a Victor Charlie Ma Rung nak ?És bizony lesz szó arról a szegény katonáról, akinek egy elefánt oltotta ki az életét.

Hohó és ki a CT és miért fontos olvasnunk az ATOM könyvet? Meg miért ciki a straight leg. És egy fejfedőhöz mi köze van Kennedy nek. Továbbá CIDG, Mike Forces. Dinassaut.  

Remélem egyenlőre elég lesz ennyi és sikerült megteremteni a tökéletes Cliffhanger érzést.

Igyekszem publikálni de nem igérek semmit.